oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2015. március 20. 06:46,  Gyakorlati tanácsok kezdő határátkelőknek 364 komment

2015. március 20. 06:46 Határátkelő

Gyakorlati tanácsok kezdő határátkelőknek

Ha már ilyen rendhagyóra sikeredett ez a hét, akkor legyen a mai poszt is az. Nemrégiben volt egy olyan tréning Budapesten, ami gyakorlati tanácsokkal kívánt szolgálni a leendő határátkelőknek. A szervező Votisky Petra, a Nők Külföldön oldal mindenese megígérte, hogy megírja a tapasztalatait, ez következik most.

csomagolas.jpg

„A tréning ötlete onnan jött, hogy a Nők Külföldön olvasóival, ügyfeleimmel beszélgetve újra és újra ugyanazok a kérdések jöttek elő a költözéssel kapcsolatban.

Úgy gondoltam, hogy a legnagyobb segítség az lenne, ha a különböző területek szakértőit elhívom egy egész napos rendezvényre, így hiteles forrásból tudnak a költözést tervezők tájékozódni. Az információ átadásán kívül olyan célja is volt a rendezvénynek, hogy az azonos célországba tartók egymásra találjanak, így közösen, egymást segítve készülhessenek a nagy kalandra.

Sokan voltak Angliába, Németországba készülők, de akadtak szép számmal más országok is a résztvevők ruhájára felragasztott címkéken. Szingapúrtól Kanadáig mindenféle országnevet láthattunk. Ez a címke abban segített a résztvevőknek, hogy könnyebben megtalálják egymást azok, akik ugyanoda készültek.

A tréningen szó volt nemzetközi adózásról, társadalombiztosításról, pénzügyi felkészülésről, nyelvtanulásról, külföldi karrierről és álláskeresésről, kapcsolatépítésről, az otthoni dolgok megfelelő lezárásáról és a költözés lépéseinek megtervezéséről.

Összeszedtem néhány olyan dolgot a tréningről, ami számotokra is hasznos lehet.

Lakcím

Az egyik kulcsszó a lakcím volt. Ez több előadásban is előkerült. Kneitner Lea adószakértő a kijelentkezés fontosságát hangsúlyozta adózási szempontból. Amikor az adóilletőséget kell meghatározni, akkor sokkal egyértelműbb, hogy külföldi adóilletőségünk van, ha nincs magyar lakcímünk.

Ez akkor is érdekes lehet, ha a másik országtól macera megszerezni az illetőségigazolást, így a NAV felé nem tudunk semmilyen papírt lobogtatni. Szóval adózási szempontból tisztább helyzet, ha mindenki kijelentkezik. Ha nem, akkor oda kell figyelni, hogy milyen bevallási, adófizetési kötelezettségeink maradtak Magyarországon.

Társadalombiztosítás

Társadalombiztosítás szempontjából viszont teljesen más a helyzet. Dr. Radics Zsuzsanna TB-szakértő elmondta, hogy a lakcím megtartásának akkor van jelentősége, ha gyakran járunk Magyarországra vagy tudjuk, hogy haza fogunk költözni néhány év után.

Amennyiben van ugyanis lakcímünk és EU-s országban élünk (kivéve Anglia, Írország, Olaszország), akkor kérhetünk egy S1-es nyomtatványt a kinti biztosítótól, ami Magyarországon az OEP-nél leadva feljogosít minket arra, hogy mindkét országban igénybe vegyük az egészségügyi ellátásokat.

Anglia, Írország és Olaszország nem ad ki ilyen igazolást, így ha ezekben az országokban élünk, akkor csak az Európai Egészségbiztosítási Kártyát tudjuk használni.

Azt viszont megtudtuk az előadásból, hogy a közhiedelemmel ellentétben ez nemcsak a sürgősségi ellátásokat fedezi, hanem az orvosilag szükséges ellátást is. Ez az orvos megítélésére van bízva legtöbb esetben, de ha például egy hónapra jövünk haza, akkor minden olyan ellátást megkapunk, ami nem várhat 1 hónapig, vagyis a visszautazásunkig.

Az lehet ciki, ha olyan EU-n kívüli országba megyünk, amivel nincs Magyarországnak egyezménye, például az USA-ba, mert akkor elvileg fizetnünk kell az egészségügyi szolgáltatási járulékot, ami jelenleg havi 6930 Ft.

Ha megszüntetjük a magyar lakcímünket, akkor megszűnik ez a fizetési kötelezettség is. Ha viszont hazaköltözünk és nincs rögtön állásunk, akkor külön megállapodást kell kötni az OEP-pel, ami elég drága. Egy év után tudjuk ismét elkezdeni ezt a 6930 Ft-ot fizetni.

Azt javasolta éppen ezért a szakértő, hogy ha tudjuk, hogy haza fogunk költözni, akkor érdemes hamarabb lakcímet létesíteni Magyarországon. Ilyenkor az első évben még nem ketyeg a havi 6930 Ft fizetési kötelezettség.

Határátkelés gyerekkel…

Szó esett a gyerekkel külföldre témáról is több előadásban. Egyrészt a lakcím megtartása azért is érdekes, mert a gyerekeknek jár Magyarországon egészségügyi ellátás, feltéve, ha van lakcímük. Utánuk nem kell az egészségügyi szolgáltatási járulékot fizetni. Az iskoláskorú gyerek miatt viszont a NAV-val kell egyeztetni ebben az ügyben.

A másik örök sláger, amiről én beszéltem, hogy kell-e a gyámhatóság vagy sem. Itt az a fontos, hogy a gyereket huzamosabb időre vagy letelepedés céljából csak mindkét szülő engedélyével lehet külföldre vinni.

Ha nincs megegyezés (ami válás esetén sajnos egyre gyakoribb), akkor kell a Gyámhivatalhoz fordulni. Ott mindenféle dokumentumot le kell adni, hogy a gyerek ellátása, nevelése külföldön biztosítva van. Ami itt fontos, hogy nincs egységes formanyomtatvány, amivel a hozzájáruló nyilatkozatot meg kell tenni. Célszerű ezt magyarul és a célország nyelvén megírni (esetleg angolul vagy németül).

A nyaralás viszont nem ugyanez a kategória, vagyis ahhoz nem kell mindkét szülő engedélye. Persze, ahogy hallottam, a repülőtéren elég gyakori, hogy belekötnek, ha egy szülővel utazik a gyerek, ezért nem árt, ha van hozzájáruló nyilatkozat vagy pedig mutogathatjuk a visszaútra szóló jegyet is.

…és háziállattal

Egy másik érdekes téma a háziállatok külföldre vitele (vagy hazahozatala). Ez utóbbi elég gyakori, mert amikor valaki a kulturális sokk fázisába kerül vagy magányosnak érzi magát külföldön, akkor gyakran egy kisállat beszerzését látja megoldásnak.

Az előadáson többször is hangsúlyoztam, hogy ezt érdemes nagyon meggondolni, mert nem mindig egyszerű hazaszállítani az állatokat. Ha van már most is állatunk és vinni akarjuk magunkkal, akkor utána kell nézni, hogy milyen feltételekkel lehet az adott országba bevinni állatot. Van-e karantén, milyen oltásokat, dokumentumokat kérnek.

Annak is utána kell járni, hogy mivel lehet kivinni az állatot. Nem minden légitársaság engedi és a vonattal, busszal is lehetnek gondok. Ráadásul, ha nem kutya/macska kategóriáról beszélünk, hanem például papagájról, akkor az még nagyobb macera lehet. Ilyenkor talán azt is érdemes végiggondolni, hogy nem jobb-e, ha itthon hagyjuk. Mi így döntöttünk, amikor Dubajba költöztünk.

A szükséges dokumentumokról, oltásokról a Magyar Állatorvosi Kamara honlapján is lehet tájékozódni, de érdemes a célország konzulátusát is megkérdezni.

Az egész nap rendkívül inspiráló és intenzív volt. Ahogy a visszajelzéseket olvasgatom, nemcsak számomra, hanem a résztvevők számára is. Sokan kérdezték, hogy lesz-e még ilyen. Háááát, most egyelőre nem tudom elképzelni, hogy mikor lesz energiám egy ilyen kaliberű rendezvényt szervezni, de persze nem kizárt. :-)”

Miután ma napfogyatkozás lesz / van, arra gondoltam (már megint), hogy ha van kedvetek megint fotózni, szombatra egy remek poszt készülhetne a képekből - hogyan látjuk mi magyar határátkelők a világban erre vagy arra a napfogyatkozást. (Már persze az érintett területeken.) Ki hogyan nézi, hol, kikkel, és nem utolsó sorban mit lát. A képeket a hataratkeloKUKAChotmail.com címre várom.

A moderálási alapelveket itt találod.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Magyarország

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr47285143

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2015.03.20. 07:14:40

"Szóval adózási szempontból tisztább helyzet, ha mindenki kijelentkezik."
Mondjuk ha nem váltogatnák úgy a törvényt, mint más a bugyogót, jóval egyszerűbb lenne.
:(

"ezt érdemes nagyon meggondolni, mert nem mindig egyszerű hazaszállítani az állatokat. "
Európában nincs ezzel semmi macera. Útlevél, oltási könyv, a chip meg elméletileg már kötelező.

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2015.03.20. 07:39:03

valaki dobjon egy privit, ha majd egyszer még lesz személyes történet... jó hétvégét mindenkinek!

macamuca [IHUN] 2015.03.20. 07:41:22

Lakcím: pusztán a lakcím megléte nem generál adófizetési kötelezettséget. Kell hozzá adóköteles (!!!!) jövedelem is.
Ha ilyen nincs, akkor nyugodtan meg lehet tartani a lakcímet.
Tekintve, hogy minden mo-i ügyintézéshez szükséges, tobb haszna van/lehet a lakcím megtartásának, mint megszüntetésének. Ki az, aki tutira (!!!!) tudja, mit akar majd pár év múlva ? Visszaköltözni maradni, másik országba. költözni, stb?? Tervezni valamit egy dolog, de hogy ugy lesz-e, no, az más téma.....
Lakcímet megtartani. Ez a praktikus. Akkor is, ha nem költözik vissza. Megszüntetni később is lehet, felesleges kikoltozeskor ezzel indítani. Ha bem válik be az új ország, ha nem a tervek szerint alakulnak a dolgok, sokkal egyszerűbb egy lakcím birtokaban visszaköltözni, mint lakcím nélkül: nem eccerű újat létesíteni.....

tanato 2015.03.20. 07:53:02

A cikkíró,Petra hol van most?Nem Törökországban volt?De azt mondta továbbköltöznek,expat férjét követvén.Talán Dubaiban?

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.03.20. 08:05:37

Otthon hagyni a kisállatot? Ez barbár hozzáállás. A kisállat nem bőrönd vagy virágváza vagy könyv, amit otthagyunk, ha kellemetlen.

Gyámhatóság: normál család - 2 szülő + gyerek(ek) - költözése esetében nem kell foglalkozni ezzel, ez a lényeg.

Lakcím: ne szüntesd meg, mert pórul jársz.

Golf2 2015.03.20. 08:05:37

miért csak nők külföldön van?

macamuca [IHUN] 2015.03.20. 08:11:07

@Golf2:
Indits egy blogot/honlapot Férfiak külföldön címmel / néven.
Akkor lesz.
A Nők külföldön is igy tett=utanozd.
Nopersze, reklamálni eccerűbb......

tanato 2015.03.20. 08:18:44

@Golf2: Nagyon bejött Petrának a blogja,rengeteg olvasója van,nem rossz ötlet volt tőle.Egyrészt vannak ugyanis speciális női dolgok amihez mi nem igazán értünk,a csecsemőápolástól kezdve,a kisgyermekek felügyeltén,ovóda,bölcsi stb át egészen a háztartásvezetésen keresztül a speciális nő betegségek meg a szülés terhesség problematikájáig,Plussz még fodrász kozmetika stb.És Petra ezeket elemzi országonként.Ja és nagyon sok magyar nő mint feleség tartózkodik kint ,ott dolgozó férje mellett,nem mint önálló munkavállaló,így őket nem a munkakeresési problémák érdeklik hanem a fentebb említett női témák inkább.Szóval bejött Petrának nagyon a blogja.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2015.03.20. 08:26:57

gyamhatosagi engedely valtozasrol: www.origo.hu/itthon/20140301-megis-engedely-nelkul-lehet-kulfoldre-vinni-a-gyereket.html

A lakcimrol annyit, hogy nem kotelezo vegleges letelepedest valasztani, az ideiglenes kulfoldon tartozkodas kotelezo bejelentese pedig 1-2 eve megszunt.

Szoval macamucanak igaza van ezzel kapcsolatban, nem general adokotelezettseget. BTw, meg mindig nem tudom lekerni az apeh oldalan, tartozom-e, lekerdezes sikertelennel jon vissza.

Azt irtak vissza:" Az ügyfélkapun az adófolyószámla egyenleget csak abban az esetben jeleníti meg a rendszer, ha az adatot tartalmaz.
"

qkuc 2015.03.20. 08:44:50

Hm, jó, csak rövid, :).

Muscari 2015.03.20. 08:52:10

@maxval bircaman szerkesztő: ha valaki elvalt es ujrahazasodik, az nem normal csalad? Ne legyel mar ilyen szemellenzos!

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.03.20. 08:53:28

@macamuca [IHUN]:

Ez nem igaz az egészségügyi szolgáltatási járulék adóra, az jövedelemfüggetlen.

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.03.20. 08:53:28

@Golf2:

A "férfiak külföldön" szexista, kirekesztő, fasiszta lenne... :-)

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.03.20. 08:53:28

@tildy[UK]:

Ha ennyit kérdezgeted a rendszert, a végén bosszút áll rajtad, s legközelebb kiírja "az Ön tartozása 2587254 Ft, fizesse be 8 napon belül".

fasor6 2015.03.20. 08:53:29

Csak en erzem ugy, hogy a Nok kulfoldon oldal meg a fenti szoveg butuskaknak van? Ezek olvastan felmerul bennem a kerdes, hogy az illetok, akik tanacsot adnak, eltek-e valaha kulfoldon (jo, tudom, hogy Petra igen, de ennek ellenere).
Miert erzem ugy 3 ev hataratkelos tapasztalattal, hogy a Hataratkelo blog segitett a legtobbet kombinalva a celorszagok illetekes honlapjainak olvasasaval kombinalva. Mert akik leirtak itt a tortenetuket, azok a valo eletbol szereztek tapasztalaltot.

Din Serpahis 2015.03.20. 08:53:29

"Szóval adózási szempontból tisztább helyzet, ha mindenki kijelentkezik."

Ezt nem ertem. MIert lenne az? Amikor kijottunk, elmentem a navhoz, megkerdeztem mi a teendom, azt mondtak, jelentkezzek ki a TB-bol, ezzel reszukrol oke. Szerintem ennyi...

qkuc 2015.03.20. 09:07:33

@fasor6: Mert a HÁ valóan többet tud segíteni, a posztokon, posztolókon és kommentjeiken keresztül. Beleolvastam az oldal néhány cikkébe, de nem is tudom, aki már benne van a témában, annak elég "vékony" lehet a tartalom. Az országspecifikus dolgokban meg inkább itt kérdezek olyanokat, akik kinn élnek, és gyakorlati tapasztalatuk van, :).

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.03.20. 09:11:38

@Muscari:

Nem, az már nem az. Az esetleg lehet - jó esetben - családra hasonlító pótcsalád.

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.03.20. 09:14:45

hű de szar hangulat van ma itt.
:-(

Sanz 2015.03.20. 09:15:22

Tisztább a helyzet, ha valaki kijelentkezik, DE az adóügyi illetőség ott keletkezik, ahol életvitelszerűen élsz. Magyarul ha nem jársz haza hétvégente, külföldön bérelsz lakást, és hasonlók, akkor nem kell fizetni otthon adót (kivéve ingatlanjövedelem és hasonlók után).

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2015.03.20. 09:18:09

@Din Serpahis: Most esett le nekem ez a mondat, hogy kiemelted.
Köszi.
Ez így nettó marhaság.
Már csak azért, mert ha nem is lakik valaki otthon, de van egy rakás ingatlana, és értékesít belőle egyet, azt is be kell vallani.
:)

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2015.03.20. 09:19:13

@Dragonlady (Bp, Hun): Én azt hittem vasárnap van és ez a hétvégi blogajánló.
:)
Ezt a témát már sokszor lerágtuk.

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.03.20. 09:36:45

@svájci sapka (ch): HÁ mindig tagadja, de szerintem nincs elég személyes történet a postaládában. nem csoda, amilyen piranha feeding frenzy tud kialakulni olykor :-/

Mr Long 2015.03.20. 09:37:05

@maxval bircaman szerkesztő: Mint a Black Beauty magazin. Ha inditananak egyet White Beauty cimmel es csak feher csajok lennenek benne egybol Hitlernek kialtanak ki az alapitot...

rezsöatya 2015.03.20. 09:42:33

@Réka ‎: kar igy elmenni! A het temai leszne meg:
● a pedikuros tanacsai kulfoldre koltozoknek,
● a horcsogtenyesztok tanacsai hataratkeloknek,
● milyen mosoport hasznaljunk kulfoldon,
● miert ne hagyjuk otthon utlevelunket

... es mas nelkulozhetetlen tanacsok! :D

@Golf2: mert a ferfiak maguktol is tudjak, mit kell csinalni... :-P

@maxval bircaman szerkesztő: +1

@tanato: "Egyrészt vannak ugyanis speciális női dolgok amihez mi nem igazán értünk,a csecsemőápolástól kezdve,a kisgyermekek felügyeltén,ovóda,bölcsi stb át egészen a háztartásvezetésen keresztül..."
Nos, te lehet, de en barmelyik not lekorozom ezekben! (lehet ekezni! )

Mr Long 2015.03.20. 09:44:50

@rezsöatya: Papa, ne akadekoskodj! A ferfi nem tud vigyazni a gyerekre, nem tudja milyen mosoport kell adni az egyszerre betett piros-feher-kek ruhakhoz (gondolom a ferfi alapbol szinvak), stb.

rezsöatya 2015.03.20. 09:47:53

@Mr Long (UK): pedig egyszeru: holland mosoport, az is piros-feher-kek.
A csikos inghez meg csikos fogkremet...

Golf2 2015.03.20. 09:49:02

@macamuca [IHUN]: csakhogy én belföldön vagyok. Csak arra céloztam hogy a nők összetartók majdnem mindig.

Mr Long 2015.03.20. 09:53:52

@maxval bircaman szerkesztő: Akkor fordits nekem :) Most egy spanyol sincs bent.

tanato 2015.03.20. 09:54:05

@rezsöatya: Na akkor te nagyon polihisztor vagy.A menstruációs problémákhoz meg a sminkeléshez is így értesz?

Mr Long 2015.03.20. 09:55:51

@tanato: Megbeszelik milyen markaju smiket es hol erdemes venni??? O.o
Egyszer sem kerdeztem meg kollegat melyik a legjobb borotvakenocs/szappan/penge itt.

tanato 2015.03.20. 10:02:43

@Mr Long (UK): Hát ha nem is ennyire sarkítva,de kb.Spéci női témákat helyez Petra külföldi környezetbe és hasonlóan mint itt ,vannak személyes posztok is,kint élő magyar nőktől.Egyébként sok itt kommentelő és posztoló hölgy is olvassa Petrát rendszeresen.Na meg régebben Petra itt is posztolt meg kommentelt.

rezsöatya 2015.03.20. 10:16:13

@tanato: nem vagyok polihisztor, de sokoldalu... :-P
(amugy egyedul neveltem pici koruktol a gyerekeimet es ezekbol ketto lany... szerinted? Igen, a mensesuket is velem beszeltek meg, a sminket is (szakmambol kifolyolag)... festettem a hajat a kisebbnek, varrtam nekik ruhat... hat igy!)

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.03.20. 10:19:45

én egyébként nagyon nem szeretem, ha "női témaként" van definiálva pl hogy milyen iskolába járjon külföldön a gyerek.
mintha az apjának nem lenne köze hozzá?
vagy a nő egyszerűen csak mint a férfi utánfutója kerülhet külföldre?
tudom, vannak ilyenek is szép számmal, ahogyan itthon is, ahogyan itthon is "hivatalosan" a nők hatáskörébe szokás delegálni minden gyerekkel kapcsolatos teendőt (háziorvos, leckeírás stb).
vagy vannak pasiknak is gyereknevelős blogok és oldalak?
pedig a legtöbb anya dolgozik, és a legtöbb apa is résztvesz a teendőkben. de ez mintha még mindig vlamiféle tabu lenne vagy ilyesmi.
na mindegy, ez is csak eszembe jutott.

tanato 2015.03.20. 10:22:48

@rezsöatya: Mondom hogy mindenhez értesz.Női ruhát varrni?Az nem semmi.Akár indíthatnál te is egy női blogot.Persze egyedül nevelni lánygyerekeket az sem semmi.Nekem is van egy ilyen rokonom,8 éves korától egyedül nevelte fel a lányát/ későn született gyerek volt,apu 1935-ben született a lány meg 82-ben/, anyu korai elhalálozása miatt.Sosem nősült újra.Nemrégen született meg az unokája.Tényleg minden elismerésem.

tanato 2015.03.20. 10:24:26

@Dragonlady (Bp, Hun): Ez a szemlélet itthon még sokára fog megváltozni.

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.03.20. 10:24:35

@Dragonlady (Bp, Hun):

Semmi gond. Én csak várom a felkérést, s pillanatokon belül képes vagyok 3 kitántorgó történetet produkálni. Csak a következő 3 paramétert várom:
- ballib vagy fideszes legyen az alaphangulat?
- kalandos-bohókás vagy komoly-szakmai legyen?
- tárgyszerű száraz legyen a stílus vagy inkább személyes, lélekhez szóló?
:-)

Vagy lehetne csinálni egy kitántorgócikk-generátort.

esban 2015.03.20. 10:24:35

Tok jo, hogy minden reggel van cikk, de inkabb lenne haromnaponta egy jo.

LyukasBogrács 2015.03.20. 10:24:35

@Mr Long (UK):
"Egyszer sem kerdeztem meg kollegat melyik a legjobb borotvakenocs/szappan/penge itt"

Taylor of Old Bond Street (angol borotvaszappan)
Feather (japán penge)

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.03.20. 10:24:36

(és egyébként meg nem a Petra oldalát akarom ekézni, mert rengeteg más infó is van ott, adózásról, egyéb papírmunkáról, ő volt az első, aki utánament az egészségügyi járulékos témának is annó jópár éve, csak azt nem értem, hogy ez a egész miért _nők_ külföldön, és miért nem _családok_, na mindegy, én bajom, biztos a sminkelés elmaradása elvette az eszemet az évek folyamán.)

Határátkelő 2015.03.20. 10:25:36

@esban: A kritika természetesen minden esetben jogos, hiszen az olvasónak mindig igaza van, de mi lenne, ha például te is írnál egyet? :)

Lex D'Arquebus · http://ugrassvajcba.blog.hu/ 2015.03.20. 10:37:32

@Golf2: Akkor még nem olvastál "Svájci anyukák" facebook csoportot... Szerencsére nem csatlakozhatok, mert iszonyúan kiosztanám némelyiket.

tanato 2015.03.20. 10:39:26

@Határátkelő: Ne aggódj,jól csinálod a blogot,!
nagyon régóta megy nagy olvasottsággal.

qkuc 2015.03.20. 10:41:06

@Golf2: Huhha, nekem nem ez a tapasztalatom, :).

tanato 2015.03.20. 10:41:26

@rezsöatya: Mégegyszer:Női ruhát varrni lányokat egyedül nevelni,hajat festeni,mensest megdumálni velük,azért ez nem általános férfidolog még.Te azért a kivétel erősíti a szabályt kategóriába tartozol.

2015.03.20. 10:42:16

@Mr Long (UK): Black Beauty & Hair magazin, ha erre gondolsz, azert van a UK-ben mert a feketek kisebbsegben vannak. Nekik teljesen mas a hajuk, boruk, mint a fehereknek es / vagy azsiaiaknak, ezert van kereslet olyan magazinra ami kimondottan nekik szol. Nyilvan ez teged ferfikent nem erdekel, de ettol meg semmi koze a fajokhoz vagy a rasszizmushoz. 'White Beauty & Hair' magazin azert nincs mert nem lenne ra kereslet, fehereknek valo termekek, tanacsok elerhetok mindenhol. Gyakorlatilag minden atlagos noi magazin 'white beauty' magazin UK-ben. Azt tudtad hogy ha pl. egy fekete no alapozot szeretne venni UK-ben, specialis boltba kell mennie, vagy nagyobb boltokban kulon kerni az eladotol es akkor valami eldugott helyrol eloveszik a fekete borre valo alapozot? Nem teszik ki a vilagosabb szinekkel egyutt lathato helyre. Ezekre te nem gondolsz mert nem vagy fekete no, de vannak olyan embertarsaid akiknek ez mindennapos problema.

qkuc 2015.03.20. 10:42:58

@rezsöatya: Atyám, s csak lányai vannak? :D Sehol egy titkolt fiú?! :D

Egyébként a sajtkészítők kimaradtak, :D.

P.Elliot 2015.03.20. 10:50:37

@LyukasBogrács: A ferjem szerint a Wilkinson penge ut mindenfele mast. Valaha vagy 15 eve felpakolt belole mert o olyan gyujto tipus, vagy egy egesz dobozkaval minden csomagban van vagy 10 es minden pengevel vagy 20x borotvalkozik, / meg mindig hagyomanyos borotvaval, kiveve ha elutazik es otthon felejtette de ez ritka, a villanyborotvat utalja/, szoval azt szokta mondani hogy a Wilkinson pengenel jobb nincs, egy idoben mar nem is gyartottak, aztan most lehet ujra latni es hirdetik hozza a borotvat is.
Borotvahabot hasznal nem szappant, de majd megemlitem neki amit irtal..

2015.03.20. 10:52:25

@Mr Long (UK): Ez ugy van hogy a tarsadalom elvarasa a nokkel szemben hogy sminkeljenek meg ugy nezzenek ki mint a magazinokban lathato nok a photoshoppolt kepeken, aztan amikor inditanak egy forumot nok ahol tobbek kozott sminkrol beszelnek akkor hulyenek nezik oket. You really cannot win.

Lex D'Arquebus · http://ugrassvajcba.blog.hu/ 2015.03.20. 11:00:55

@Mirjam2: Lapozod a magazint, egyik fele arról szól, hogy fogadd el magad, mindenki úgy szép, ahogy van, a másik fele meg fogyasztószer-reklám. :)

adg 2015.03.20. 11:01:35

@Golf2: @maxval bircaman szerkesztő:
Azert lassuk be, hogy egy ilyen "ferfiak kulfoldon" csoport meglehetosen athallasos lenne. Marcsak a fiuk kulfoldon lenne jobb. :)

2015.03.20. 11:05:43

@Lex D'Arquebus: Ja persze, mikor lattal ilyen noi magazinokban normalisan kinezo noket akik csak ugy elfogadjak magukat? Na ugye :). De mar Max is megmondta hogy aki smink nelkul megy ki az utcara az boxolo, vagy valami hasonlo, a reszletekre mar nem emlekszem...

esban 2015.03.20. 11:06:09

@Határátkelő: En nem vagyok az a tipikus kijottem 0 penzzel es felkuzdottem magam a kitartasommal tipus. Ahhoz meg semmi kedvem h megkapjam h ezustkanallal a szajaban, meg csak megszuletni volt nehez.

tanato 2015.03.20. 11:06:35

@Mirjam2: Az az érdekes hogy a női magazinokat minimum 1/3-ban férfiak is olvassák,ha nem is vallják be nagy nyilvánosság előtt.Erről volt már anonym felmérés.Többet akarnak tudni a másik nemről.

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.03.20. 11:13:24

@Mirjam2: és hány a buszmegállóban, nekem ez a részlet ragadt meg :-)

2015.03.20. 11:15:30

@tanato: Ez erdekes :). En sem noi, sem ferfimagazinokat nem olvasok. Nem is tudok senkirol semmit...

Mr Long 2015.03.20. 11:15:44

@LyukasBogrács: Feathert meg nem probaltam, ha elfogy a pengem most azt veszek. Remelem jo kombot alkot majd a vasammal (Lord). Majd a szappant is kiprobalom, lassan ugy is vennem kell ujat.

tanato 2015.03.20. 11:16:35

@esban: Azért sokan a te történetedet is szívesen olvasnák.Mindenki másképpen, más úton ment el.Minden történet egyedi.Csak egy kis bátorság!

DieNanny CH 2015.03.20. 11:17:16

@Lex D'Arquebus:

Hát igen, ma is mit problémáztak, hogy Hú, meg fog vakulni a gyerekem a napfogyatkozástól!!!
Jesszumpepi... Ez kb olyan, hogy nem cserélek izzót, mert megráz az áram...

Mr Long 2015.03.20. 11:17:28

@Mirjam2: Hat a bootsban ugyanugy valogatnak a termekek kozott, mint a feherek, nem specko raktar hatujaban levo reszlegen.

tanato 2015.03.20. 11:18:46

@Mirjam2: Tényleg érdekes,de hihető a felmérés eredménye,nyilván az újságok szerkesztői is rájátszanak erre,hogy növelhessék az olvasottságát a terméküknek.

2015.03.20. 11:20:19

@Dragonlady (Bp, Hun): Ja, meg az is. Mondjuk ettol kezdve felesleges is a smink :)

Mr Long 2015.03.20. 11:24:03

@Lex D'Arquebus: Azert az is erdekes hozzaallas, hogy a noi magazinokban megy ez a fogadd el magad maszlag, mig a feriaknal meg nem olvastam ilyet.

2015.03.20. 11:24:42

@Mr Long (UK): Igen, de mikor lattal a Bootsban nagyon sotet alapozot? Nyilvan mas termekek kozott valogatnak, nem az alapozok kozott. Nem minden kozmetikai termek alapozo. Egyebkent tobb Bootsban van mar pl. kulon reszleg afro hajra valo termekekre, ez sem azert van mert pozitiv diszkriminacio vagy valami, hanem mert az o hajuk teljesen mas, mas termekeket hasznalnak mint masok. Fehereknek, azsiaiaknak nem kell kulon reszleg mivel a termekek 99%-a az o hajukra lett tervezve.

LyukasBogrács 2015.03.20. 11:26:36

@P.Elliot:
Rendben. Továbbá:
Mühle (német borzszőr ecset)
Makita (fúrógép)
Mothers (autópolír)

Mr Long 2015.03.20. 11:28:57

@Mirjam2: Nem kerestem alapozot, csak tudom, hogy ott tolonganak allandoan, mert nem lehet toluk atmenni. A nok miert viselkednek ugy egy boltban, mint egy falka hiena? Ruhaboltokban minden szetturva, ruhak leverve a foldre. Nem szeretek asszonnyal bemenni itt noi boltokba, mert kupi van mindenhol.

rezsöatya 2015.03.20. 11:30:26

@qkuc: van, nem titkolt... :-)

Amikor kerdik, "es fiu, lany?" Azt szoktam.mondani, hogy a kozepso fiu. Es bizony volt, aki megkerdezte: "es a tobbi?"
:D

Mr Long 2015.03.20. 11:32:40

@P.Elliot: Szappan es ecset. Sokal jobb habja van, mint a flakonosnak, plusz szerintem jobban megeri (bar most nem vagyonokat sporolasrol beszelunk. heti ket alkalommal csapom le a borostat es egy evig hasznaltam egy tegelyt, ha jol emlekszem £10 volt. Habot meg kethavonta kellett vennem.

2015.03.20. 11:33:15

@Mr Long (UK): Kivancsisagbol raneztem a Boots alapozokat mutato oldalara, ugyanugy nez ki mint egy tipikus boltban, minden alapozo amit mutatnak vilagos borre van: www.boots.com/en/Beauty/Make-up/Face/Foundation/. Kozben az a vicces, hogy a legelso 'face top product' a lap aljan, amit a vasarlok szavazatai alapjan valasztanak, az egy kimondottan fekete borre valo termek: www.boots.com/en/Sleek-MakeUp-Face-Contour-Kit_1395740/. De ezt nyiltan nem fogjak reklamozni.

Mr Long 2015.03.20. 11:33:48

@rezsöatya: "van, nem titkolt... :-)"
Jaj de szep sakk-matt :DDDDDDDDDDDDD

rezsöatya 2015.03.20. 11:34:13

@Mr Long (UK): ezt csak itt lattam, Angliaban. Magyarorszagon, ha a vasarlo leejt egy ruhat, akkor felveszi es visszaakasztja...

rezsöatya 2015.03.20. 11:36:24

@Mr Long (UK): lehet, hogy koran keltem ma (2:58-kor), de legy szives ezt magyarazd el, miert is?

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.03.20. 11:37:03

erről jut eszembe mellesleg, nem is tudom pontosan, miért, egy budapesti expat csoportban futottam bele olyan kérdésbe, hogy hogyan is lehetne rendesen helyettesíteni ezekkel a gagyi magyar tejtermékekkel az igazi creme fraiche-t :-)))))))

2015.03.20. 11:40:19

@Mr Long (UK): 'Azert az is erdekes hozzaallas, hogy a noi magazinokban megy ez a fogadd el magad maszlag, mig a feriaknal meg nem olvastam ilyet.'

Miert, a ferfimagazinokban, meg ugy altalaban az eletben azt nyomatjak a ferfiaknak hogy nezzenek ki ugy mint a Men's Health boritojan megjeleno modellek? Engem nem zavarna ha ez megvalosulna, de egyelore sajnos meg a hatalmas rajuk nehezedo nyomas ellenere a velem szembejovo ferfiaknak csak max. 1%-a hasonlit kicsit az idealra :)

P.Elliot 2015.03.20. 11:47:54

@Mr Long (UK): Koszi, megmondom neki! Nem penzkerdes ez nala csak egyszeruen megvannak a maga kis ferfias maniai...

Lex D'Arquebus · http://ugrassvajcba.blog.hu/ 2015.03.20. 11:51:49

@DieNanny *ISTJ* [SZ,CH]: Erről még lemaradtam, otthon elolvasom. :)
Van egy-két állandó szereplő, akik 1. vagy elfelejtették honnan jöttek, és beleszédültek a jólétbe, 2. szimplán nagyképű sznobnak születtek.
Kedvencem az az anyuka, aki miután meglátta a magyar ovinál, hogy magyar rendszámú Kia-val érkeztünk, onnantól nem köszönt.
Azért is kiosztott, hogy hogy képzeljük, hogy átjárunk vásárolni Németországba, miattunk rokkan meg a svájci gazdaság, hogy nem itt költjük a pénzünket. :)

Lex D'Arquebus · http://ugrassvajcba.blog.hu/ 2015.03.20. 11:52:36

@Mr Long (UK): Azt nem tudom, férfimagazint nem olvasok. :)

Mrs. Clayton 2015.03.20. 11:58:23

@tanato: miert nem semmi? A legtobb ruhatervezo ferfi. Nem szamoltam meg de lehet tobben vannak mint a nok.

P.Elliot 2015.03.20. 12:02:33

@Mr Long (UK): En ilyet sosem lattam. Ha valaki lever valamit akkor felveszi es visszaakasztja. Ha szet teritek egy pulovert a pulton hogy megnezzem es nem kell akkor visszahajtva teszem vissza, nagyot is neznenek ha nem tennem. Lattam ilyet egyszer hogy valaki felturta a polokat es ugy hagyta, a kozelben levo indiai kiszolgalono szolt erte! Hogy eppen most rakta ossze! Persze neki ez a dolga de igaza volt!
A ferjemmel jarunk egy nagyon nagyon jol felszerelt szep uszoda-tornaterembe, egyszer kerdezte tolem hogy a noi oltozoben is olyan nagy kupi van? MOndtam hogy nem, miert?
Azt mondja hogy mert a ferfiben felhaborito neha! Az oltozo szekrenyeket talan csak egyharmada hasznalja, a padokra dobjak le a ruhajukat vagy egyszeruen lelokik a foldre es otthagyjak, otthon nyilvan ugyanezt csinaljak, sot a foldon levokre neha ra is lepnek amit a ruha tulajdonosa ha latja meg csak nem is furcsall....Es hogy a wcben szetszorva a wc papir/ nem a hasznalt csak ami extraban letepodott/, olyan is van aki elfelejti lehuzni a wc-t pedig ott allando takarito szolgalat van, a noiben nyoma sincs a takaritononek pedig van csak ott nem kell allandoan ugralni hogy rend legyen, az van! Az oltozo padokon semmi nincs, a papirtorlok a kezmosonal a szemettartokban landolnak nem a foldon vagy nincsenek a csap mellett felejtve.
A ferfiak , tisztelet a kivetelnek egy kulon allatfajta. Utazasnal neha megesik hogy a benzinkuton olyan helyen kell wc-re menni ahol egyutt van ferfi es noi. Nagyon kell menni ha en abba beteszem a labomat....Ahogy az neha/ nem mindig persze/ ki tud nezni! Nahat!

P.Elliot 2015.03.20. 12:05:24

@Jess G: A legtobb ferfi ruhatervezo homoszexualis, bennuk van a noies hajlam, szeperzek, formatervezesi tudas, azert ertenek olyan nagyon a ruhakhoz..

Taxomükke (UK) 2015.03.20. 12:12:01

@Lex D'Arquebus: Lehet, hogy nem a magyar rendszámmal volt a baja, hanem a Kiával. :)))
Azt meg honnan tudja, hogy hol vásároltok?

qkuc 2015.03.20. 12:12:26

@rezsöatya: De ő nős, ott született az unokád, vagy nem? (Szorri, nem jó a memóriám ...). Szóval ő kiesik a képből, micsoda pech, :D.

adg 2015.03.20. 12:13:07

@rezsöatya: ez itt is divat. Ket opcio van
- leveszed a ruhat a figasrol, nem tetszik, bedobod a tobbi ala a foldre.
- ha meg probafulkebe viszed, es nem tetszik, akkor vagy otthagyod a fulkeben, vagy a fulke elott lesz egy doboz, abba dobod.

Aztan jon a neni, es a megfelelo helyre rendesen visszaakasztja.
Ja, meg vannak a hulye magyarok, akik visszateszik, de az nem szamit, mert ok a sziriuszrol jottek.

Vqn amugy elonye a rendszernek, otthon rendszeresen lattam rossz fogason, rossz sorban/polcon levo cuccot, vagy gyurotten felrakva, stb.

qkuc 2015.03.20. 12:13:22

@P.Elliot: A többségükbe több nőiesség szorult, mint belénk összesen, ahogy matematikus barátnőm szokta mondani. Az azért kemény, :).

LyukasBogrács 2015.03.20. 12:15:15

@rezsöatya:
Megtörtént ez is:
-Gyere este a kocsmába, az ikrek ünneplik a születésnapjukat!
-Mind a kettő?

Lex D'Arquebus · http://ugrassvajcba.blog.hu/ 2015.03.20. 12:15:25

@Taxomükke: Általános alany volt, valaki megkérdezett valamit, hogy át lehet-e hozni a határon, ebből jött ki az anyázás, hogy mit képzel.
Ja, azt sejtettem, hogy a Kia volt a baja, neki X3-asa van.

P.Elliot 2015.03.20. 12:21:54

@qkuc: De mi profitalunk belole mert tenyleg gyonyoru holmikat tudnak tervezni. Ismerek valakit aki egy 30 koruli meleg pasas, az nem ruhatervezo de ha megkered hogy menjen el veled ruhat venni, legyen az no vagy ferfi ugy fel tud oltoztetni hogy nem hiszed el amikor magadra nezel. Lanyom barati koreben van ez a pasas, iskolas koruk ota ismeri a barati tarsasag,meg a make up-ot is ugy tudja ahogy senki...Pedig csak egy biztositasi ugynok!
Van hozza erzekuk!

labirintus1 2015.03.20. 12:31:11

@tildy[UK]: Azért én itt pontosítanék, lehet hogy nem adónak hívják, de fizetni kell, ha van lakcímed.

Én pl. teljesen abszurd helyzetben voltam, amikor megszüntettem otthon az önkéntes nyugdíjpénztári tagságomat. Ha nincs magyar lakcímed, nem lehet megcsinálni, sőt fizetni is csak magyar bankszámlára lehet.

Viszont, ha van lakcímed, akkor EHO-t kell fizetni, ami akkor elég borsos 27% volt. Neve alapján ez ugyan egy hozzájárulás, de valójában egy adó, mert nem jár érte semmilyen ellenszolgáltatás.

Hosszan leveleztem a hivatalokkal, hogy ha nem fizetek otthon semmilyen egészségügyi járulékot (évekkel ezelőt bejelnetettem, hogy máshol fizetek) és nem is kapok ellátást, akkor miért kell ilyet fizetnem. A válasz kb. az volt, hogy mert csak és attól, hogy valaki fizet pl. ebadót, még nem jár neki ingyen kutya.

Ha valakit érdekel a sztori részletesebben, akkor leírhatom a jogszabályi hivatkozásokat. Persze mivel naponta változnak a szabályok, simán lehet hogy már nem pontosan ez a helyzet.

**mimi** 2015.03.20. 12:40:19

@rezsöatya:
Nem vagy véletlenül szingli??? :))))))

Jól jár veled valaki :)))

**mimi** 2015.03.20. 12:42:49

@esban:

Ahhoz meg semmi kedvem h megkapjam h ezustkanallal a szajaban, meg csak megszuletni volt nehez.

nonono...lehet az sem volt nehéz :))

**mimi** 2015.03.20. 12:43:26

@~~Babette~~:
mér káromkodsz?? :))))))))))

Határátkelő 2015.03.20. 12:44:03

@esban: Aha. Hát akkor kénytelen leszel elviselni olyan posztokat is, amik nem tetszenek.

tanato 2015.03.20. 12:44:08

@Mirjam2: Ebben ugye a a nők is hibásak sokan,elfogadják akkor is a férfit ha elhízott,nem foglakozik a külsejével stb.Mert náluk ugye más szempontok is vannak,megfelelő status,anyagi helyzet,iskolázottságim szint stb.Azután ha ezekből valamelyik megvan,elnézik a férfi rossz külsejét, 20+évvel idősebb korát stb.Ha ez nem így volna akkor változna a helyzet./Na a fiatal srácoknál valamilyen szinten alakul azért a dolog,rengetegen járnak konditerembe,igyekeznek nem elhízni .sportolnak stb./

rezsöatya 2015.03.20. 12:47:50

@LyukasBogrács: azert ez nem olyan biztos! En sem tudtam, nemreg hallottam, hogy ikertestver par kozotti legnagyobb szuletesi ido 40(!) nap volt! Szoval meg a szuletesnap sem egyertelmu! (lanyom gyerekorvos, o mondta, ha erdekel a forras, megkerdezem)

tanato 2015.03.20. 12:48:50

@Jess G: Az biztos,vannak,férfias nők és nőies férfiak is,de itt Rezsőnél ugye meg az én rokonomnál,kényszer szülte az "elnőiesedést" mivel rájuk maradt a lánygyermekek felnevelése.De kétségtelen sok nő fodrász,meg szabó,meg ruhatervező férfi,ezért azután/sokszor minden alapot nélkülözve/ rájuk fogják hogy homokosok.Érdekes a szakácsokra nem sütik rá ezt a bélyeget,pedig a sztárszakácsok közt is sok a férfi.

rezsöatya 2015.03.20. 12:50:45

@P.Elliot: a feminim tipus meg nem biztos, hogy homoszexualis.

rezsöatya 2015.03.20. 13:01:08

@tanato: szo nincs elnoiesedesrol. Nekem alapbol termeszetes, hogy ha egy ferfi reszt vesz a gyereknevelesben, hazimunkaban. Kenyszernek sem ereztem soha, az elet hozta a szituaciot. A szakacsokkal kapcsolatban teljesen igazad van, en is imadok fozni, az is egy alkoto tevekenyseg... az megint termeszetes, hogy elmosogatok utana, nem a tevekenyseg vonz, hanem a rend. Az altalanositas a halalom. Anno egyik gyerekem osztalytarsanak (egyedulallo) mamaja kert kolcson tolem csiszologepet, akkor tudtam meg, hogy maga kesziti a butorait es nem is akarmilyeneket! Es nem volt fius alkat, nagyon csinos, noies volt... ;-)

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.03.20. 13:02:01

@adg [Au, Darwin]:

Ez alapvetően társadalmi kérdés.

Mi a teendő pl. olyan gyorsétteremben, ahol NINCS kiírva, hogy "kérjük vigye ki a tálcát evés után!"?

Van az udvarias ember. Ő akkor is kiviszi.

S van a racionális ember. Ő ott hagyja.

Egy Kínába kitántorgott magyar mesélte ezt. Kezdetben mindig visszavitte a tálcát, míg egyszer egy kínai barátja rászólt "miért vagy ennyire önző?". A magyar meg volt döbbenve ezen, hiszen nem elég ő ilyen udvarias, még sértegetik is ezért. Mire a kínai megmagyarázta "ha mindenki visszavinné, elbocsátanák a takarítószemélyzet egy részét, azaz te önző módon azt akarod, hogy mások elveszítsék a munkahelyüket".

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.03.20. 13:02:01

@P.Elliot:

Ez azért csak részben igaz.

A szexuális orientációs zavar tényleg legtöbbször krómoszóma betegség, azaz nőies szellem férfi testben és fordítva, magyarul a férfit szerető férfi valójában női lélek egy férfi test börtönében, azaz ő lelkileg az ELLENKEZŐ nemet szereti, nem a sajátját, tehát lelkileg normális, a hiba a testében van. De nem minden eset ilyen.

Az meg, hogy a női lelket érdeklik a női dolgok természetes dolog.

Viszont a ruhákat illetően van egy fontos különbség a nemek között. A férfiak nagy része nem foglalkozik a férfidivattal, a ruhát csak burkolórétegnek tekinti. Viszont a férfiak nagy része szereti a jól öltözött nőket. Azaz ezért nagyon sok a divattervezők között a férfi, s a heteroszexuális férfi is.

P.Elliot 2015.03.20. 13:06:33

@rezsöatya: Varjal csak, a feminin tipusu ferfi teljesen mas mint a melegek. Egeszen mas! Ismerek ilyet is!

P.Elliot 2015.03.20. 13:12:47

@tanato: En a homokost csak azt tartom annak aki kifejezettem ferfi partnerrel jar. Noies ferfiak mindig voltak sot meg noi bugyit is kenyszeresen viselo pasasok, egy ismerosom veje volt ilyen es kifejezetten ferfias tipus vol, felesege aki megertette a ferje bolonderiajat, gyerek voltak, szep csaladi eletet eltek csak az anyos "kellemetlenkedett", hehehe..
Es most en megyek is mert vasarolni kell, tej-kenyer, lablabla, ugyanis a tavasz elso napjara eleg rendes havat josolnak meglepetesul....Marcius 20! A rohadt eletbe, elegem van a telbol!

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.03.20. 13:13:44

@Mirjam2:

A Men's Health a testépítőknek ad példát, nem az átlag férfinek. Az átlag férfi nem is olvassa a lapot. Ez egy testépítő-sportoló folyóirat. Az átlag férfimagazinokban NŐK, kocsik, műszaki vackok vannak, nem testépítő emberkék.

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.03.20. 13:13:57

@Mr Long (UK):

Van erről egy vicc:

Miről szól az átlagos női magazin?
A lap fele arról szól, hogy fogadd el magadat olyannak, amilyen vagy. A másik fele meg arról, hogyan nézz ki úgy, mint egy fotómodell.

esban 2015.03.20. 13:14:01

@Határátkelő: De morcosak vagyunk mar, azert csak megjegyezhetem ha valami nem tetszik, azt hittem ezert van a komment ful. Cserebe azt is megjegyzem majd, ami tetszik. Ezen a heten foleg a kommentek tetszettek, de azok kifejezetten szorakoztatoak voltak :)

Mr Long 2015.03.20. 13:39:08

@rezsöatya: Megmondom neked a gyerekszules forrasat, nem kell a lanyodat megkerdezni! :D

soad1221 2015.03.20. 13:43:07

@P.Elliot: mi??? női bugyit hord, és férfias? :D
Mellesleg ez számomra is beteg dolog valahol, és eleve nincs sok köze a homoszexualitáshoz...
Ismerek pár meleget... hát egyik sem öltözik női ruhába..

Mr Long 2015.03.20. 13:43:53

@maxval bircaman szerkesztő: A Men's Health messze van a testepitestol.
@P.Elliot: Jah, a sporolas kicsit tulzas, mert talan megsporol az ember ezer forintot egy ev alatt. Ellenben sokkal kellemesenn erzes ezzel, mint tubosos habbal.

montroyal ( CAN qc) 2015.03.20. 13:52:09

nem lattam a legfontosabb HA lehetoseg ismerteteset valamilyen szakember altal ... VÉGY EGY KULFOLDI FERJET......:-))))

2015.03.20. 13:52:54

@maxval bircaman szerkesztő: A Men's Health magazinban lathato ferfiak pont ugyanannyira kulonboznek az atlagos ferfiaktol mint egy barmilyen noi magazinban lathato nok az atlagos noktol. A vicc az hogy egyes ferfiak tenyleg azt varjak el a noktol hogy ugy probaljanak kinezni mint a noi magazinokban lathato modellek. Lasd: smink nelkul nem lehet az utcara lepni, 60 kilos no kover, stb. stb.

blackhairlady 2015.03.20. 13:55:13

@tildy[UK]: Vagyis te mar kiirtad magad a magyarsagbol, meg ado adatod sincs tobbe nyilvantartva:DDD

blackhairlady 2015.03.20. 13:58:05

@fasor6: Szerintem minel tobb helyrol tajekozodik az ember lanya annal jobb. Nekem tetszik a blogja es ez a kis szosszenet is. Bar lehet, en is butuskabbak koze taretozom:)
Szoval vannak dolgok amiket nem eleg egyszer, egy helyen elmondani.

blackhairlady 2015.03.20. 14:00:45

@rezsöatya: "mert a ferfiak maguktol is tudjak, mit kell csinalni... :-P"
Vagy azert, mert a nok megmondjak nekik mit kell csinalni:)

qkuc 2015.03.20. 14:03:24

@blackhair-lady: Most éppen úgy írhatja ki magát az ember a NER-ből, ha elszabotálja a vasárnapokat, :D.

blackhairlady 2015.03.20. 14:08:04

@Mr Long (UK): De azt igen, hogy melyik boritot vedd meg a Kindlehoz:)))
De miert en lehetne ezeket is emgkerdezni? A hetkoznapi dolgok is pont annyira fontosak mint a "vilag nagy dolgai".
En az idekoltozesunk elso idoszakabn kerdeztem ilyeneket, pl, hol a francba lehet zsirt kapni, emrt lesutott hust szeretnek csinalni, es nem talalok sehol. Aztan megmondtak a kedves, segitokesz emberek, nem volt belol problema.

blackhairlady 2015.03.20. 14:10:42

@Dragonlady (Bp, Hun): Ne ekezd mar a sminkelo noket, mi sem vagyunk rosszabbak mint akik enm sminkelnek!:)))
(Csak vicc volt:D)

rezsöatya 2015.03.20. 14:14:47

@qkuc: igen, nos, Maxval/birca-fele "igazi" csaladban el... csak a jot tanitottam meg neki...! :-P

blackhairlady 2015.03.20. 14:15:54

@Mr Long (UK): Mert rengeteg ruha van a polcokon, a fogasokaon, es keptelenseg latni az igazi kinezetet ha nem veszed le a polcrol, akasztorol, visszarakni emg csak kinkeservesen lehetne, mert szuk a hely, leloksz 5 masik ruhat ha probalkozol.

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.03.20. 14:18:34

@blackhair-lady: én egy egyszerű ember vagyok, tőlem aztán mindenki azt csinál, amit akar, amíg nem fikázik engem azért, hogy én is azt csinálok, amit meg én akarok. :-)

rezsöatya 2015.03.20. 14:20:44

@blackhair-lady: teny, hogy van, aki smink nelkul is jol nez ki (meg idosebb korban is), s van, akin nem segit a vastag dryvit vakolat sem. En a ketto kozotti, nagyon finom smink hive vagyok.
(noknel persze! :-))) )

rezsöatya 2015.03.20. 14:23:33

@Mr Long (UK): golya is van benne, ugye?
(mert akkor engem atvertek!)

2015.03.20. 14:23:35

@Mirjam2: "A nok azon a napon lesznek egyenlok a ferfiakkal, amikor majd ok is vegig fognak tudni setalni az utcan kopaszon es koveren, mikozben azt gondoljak magukrol, hogy csodalatosak es mindenki kivanja oket."

Ez csak ugy eszembe jutott.

A poszthoz nem tudok hozzaszolni, kiraly volt a napfogyatkozas, raadasul tavasz is van, mindjart cseresznyefaviragzas es hasonlok. :))

rezsöatya 2015.03.20. 14:26:25

@mojyo: hat akkor megvolt... mert itt mar lattam ilyet, olyan kover volt, hogy alig birta vonszolni a habtestet, es kopasz is volt...

Napfogyatkozas? Hol, mikor? Itt hetagra!
A Napnak is szoltak? :-)

blackhairlady 2015.03.20. 14:27:45

@qkuc: Bocsi, ezt nem ertem, kicsit butuska vagyok ma reggel (is:D).

blackhairlady 2015.03.20. 14:30:33

@rezsöatya: Hat ez az. A legtobb ember ha meghallja a smink szot, mindjart a szinhazi vagy az alkalmi sminkre gondol. Lehet azt finom is muvelni, ugy, hogy eszre se lehessen venni, viszont szepen eltunnek az arcbor aprobb-nagyobb hibai.

2015.03.20. 14:34:14

@rezsöatya: De csodalatosnak es kivanatosnak is gondolta magat, mint a ferfiak? Ugy ertem, megbamulta a helyes fiukat, es cocogtette a suritett levegot mint a BKV-s buszsoforok? Az is hozzatartozik am. Meg, hogy ossza az eszt a forumokon, hogy a ferfiaknak hogyan kene kineznie. :D

Reggel volt a napfogyatkozas, nem hiszem el, hogy lemaradtal rola, bemondtak mindenhol, meg remhireket is terjesztettek, hogy aramszunet lesz a napelemek miatt (mint mindig, amikor esik, meg este van, tudjatok. :D)....

Mr Long 2015.03.20. 14:44:43

@rezsöatya: Az ugy beteges lenne. Ellenben van benne sotetseg, meg nyalka, meg cuppogas, meg izzadas, meg sok melo. :)

qkuc 2015.03.20. 14:47:39

@blackhair-lady: Fekete hajú hölgy, nem vagy butuska.

Ugye ez a cuki kormány behörgött egy olyan indokot a vasárnapi zárvatartásra, hogy majd a Tschaládh akkor elmehet kirádnulni, költeni a pénzt, majd fellendíti az idegenforgalmat. Na, én vasárnap jól nem megyek sehová, bevágom magam a kanapéra a könyvvel meg a laptoppal és olvasni + állásokra pályázgatni fogok, :D.

2015.03.20. 14:52:14

@maxval bircaman szerkesztő: A testépítő magazinban minden fickó súlya közelíti a mázsát (ha nem többet), és hegyomlás méretűek. A Men's Health elmegy strandfazon magazinnak. Még jó, hogy tévedhetetlen vagy. :)

2015.03.20. 14:52:34

@blackhair-lady: Lehetni mindent lehet, nekem az nem szimpatikus amikor egy pasi beir hogy szerinte 'a nok' igy es igy nezzenek ki, mert kulonben neki nem tetszenek. Pl. nekem szemely szerint tetszenek a tetkos pasik (es nok), de nem fogom ide beirni hogy minden pasi csinaltasson tetkot mert ha nem akkor nekem nem fognak tetszeni :). Megertem hogy az en egyeni izlesem nem sok embert erdekel (meg a ferjemet sem; egy tetkoja sincs :))).

2015.03.20. 14:57:16

@tanato: Teljesen igazad van.

2015.03.20. 15:06:36

@Philosoraptor: Na most direkt megneztem, igy hirdetik magukat: 'The men's guide to fitness, sex, women, workouts, weight loss, health, nutrition and muscle building from the world's largest men's magazine.' Van egy kulon szekcio a lapban 'women & sex' cimmel. Egyertelmu hogy igazi ferfiaknak irodott! Max termeszetesen elkezdett parazni mikor eszrevette a kulonbseget sajat maga es a magazinban lathato modellek kozott. Bocsi, Max, ez van, ha te is igy akarsz kinezni, el kell kezdeni fitneszterembe jarni :)))

Mrs. Clayton 2015.03.20. 15:27:36

@P.Elliot: megjegyzem ez a hozzaszolasod rasszista es nem is ertek vele egyet, de koszi hogy bemondtad

Taxomükke (UK) 2015.03.20. 15:29:46

@Lex D'Arquebus: Persze az is lehet, hogy a magyar rendszámmal is baja volt.
Soha nem értettem ezeket az embereket. Miért kell mindig a másikkal foglalkozni? Szerintem azért, mert saját magával (az életével, a párjával, a munkájával stb.) elégedetlen, és ezt másra vetíti ki.

Mrs. Clayton 2015.03.20. 15:33:38

@P.Elliot: plus van nalunk egy olyan musor aminek az a cime h The great british sewing bee, na legutobb 3 pasi is szerepelt benne, az egyik egy szakallas koverkes nagyapo fazon, a masik egy tok normalis viszonylag jokepu 40-es hapsi egy egy sovanykas szemuveges inkabb 50-es mint 40-es ficko, egyikrol sem gondolnam, h a sajat nemehez vonzodna, bar errol emlekeim szt nem is volt szo a musorban, hiszen nem csak a noknek van/lehet erzekuk a szephez, ez elegge bigott felfogas, foleg akkent, hogy jellemzoen a pasik azonnal eszreveszik, ha egy no ronda teszemazt, meg azok a pasik is, akik 180 kg-osak es csupa szorosek, meg apolatlanok

blackhairlady 2015.03.20. 15:47:17

@qkuc: Ajj, koszike:)))
na most sejtettm, hogy valami ehhez hasonlot irtal, csak nem tudom mi a NER, ezert voltam olyan bizonytalan:)
En boltok teren el voltam es vagyok kenyeztetve, mindenhol ahol laktam, szinte a fenekembe volt (itt is), igy sosem spajzoltam be semmibol, csak elsetaltam ha valami elfelejtodott. lehet, hogy most az elso par honapban vasarnapi ebedek hiusulnanak meg a bezaras miat:)))

blackhairlady 2015.03.20. 15:49:31

@Mirjam2: Ezzel csak egyeterteni tudok. Viszont mindenki utalja a sminkelt noket, ezt nem tudom feldolgoznI:))))))))
En tetkoellenes vagyok:D

2015.03.20. 15:55:45

@blackhair-lady: Nyugi, nem utalja oket mindenki, en is hordok sminket peldaul, remelem hogy emiatt nem utalnak :). De ha ugy adodik, elhagyom a hazat smink nelkul is, nem letfontossagu kellek.

rezsöatya 2015.03.20. 15:57:48

@mojyo: szmajli a kommentem vegen...

A csapbol is a napfogyatkozas folyt... viz helyett... :-)

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.03.20. 16:10:14

@Philosoraptor:

Sajnos ismernem kell ezt a témát jelenlegi munkahelyem miatt.

Az iparág egyik ikonja, Noah Siegel www.bodybuilding.com/fun/images/2013/bigger-better-arms-b.jpg mondta egy őszinte interjúban, hogy ő is egy hétig vízhajtót szed reklámfényképezés előtt. Különben nem úgy nézne ki, ahogy kinéz a képen. Meg elmondja a fő trükköt: halvány aranyfestéket kennek a férfimodellekre a fényképészek, így látványosabbak az izmok.

Ezt azoknak a fiatal testépítő fiúknak mondta, akik kétségbe vannak esve, hogy hiába edzenek naponta órákig a hét minden napján, hiába esznek 15-féle táplálékkiegészítőt, mégse néznek ki úgy, mint ő. "Nem is kell úgy kinézni, én se nézek ki úgy a valós életben" - mondta Siegel.

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.03.20. 16:10:38

@Mirjam2:

Sosem sportoltam, pár hónapot leszámítva 17 éves koromban.

S sosem akartam úgy kinézni, ahogy ezek.

A téma egyszerűen nem érdekel.

Amikor egyetemen kötelező testnevelés volt, a sakkot választottam.

A ruha sem érdekel. Az összes ruhám beférne egy nagy dobozba. Pl. van jelenleg összesen 2 kabátom, 4 pulóverem és más felsőruházatom, 4 nadrágom. Összehasonlításként: feleségnek csak leggingsből van 20 darab, plusz 5 nadrág, 20 pulóver és egyéb felső, + 3 szoknya, s kb. 15 egyrészes ruha. A ruhaszekrényünk úgy néz ki, hogy a háromnegyedén az ő ruhái vannak bezsúfolva, az egynegyedén meg az enyémek szellősen, de nálam még egy hatalmas doboz is van ott számítógép-alkatrészekekkel. Sőt hozzám van betéve pár pokróc is, mert arra is van hely nálam.

Én a nőket azzal hódítom meg, hogy felsorolom Afrika országait északról délre egymás után, s más hasonló felesleges adatokat tudok fejből. Ezt kevesebben tudják, mint amennyien izmokat építenek...

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.03.20. 16:10:52

@Philosoraptor:

Ez így van.

A testépítőknél a profik nagyon súlyos emberek. Kifejezetten olyan dolgokat szednek, ami hízlal. Nekem vannak ilyen kollégaim. Az egyik naponta 6-szor eszik, háromóránként egyszer, plusz lefekvés előtt kazeinos fehérjeturmix, hogy ne éhezzenek az izmok alvás közben.

Az a szövege, hogy sosem szabad éhesnek lenni, mert az éhségérzet azt jelenti: elindult az izmok leépülése.

Szóval súlyban olyanok, mint én, csak míg nekem zsírrétegem van, nekik a súly az izomszövetekben van tiszta, száraz testtömegként.

qkuc 2015.03.20. 16:19:47

@maxval bircaman szerkesztő: Na igen, én is ezt szoktam mondani, hogy olyan vagyok mint egy testépítő, csa nem izomból építkezem ...., :D.

És tudod-e mit tolnak a kövérnek látszó, de azért eléggé erős szumó birkózók?

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.03.20. 16:21:28

@maxval bircaman szerkesztő: és ha egy nőnek lenne annyi ruhája, mint amnnyit felsorolsz (kb ennyi fér bele egy bőröndbe, amkor határátkel az ember), szóval ha a munkahelyen 5 váltás ruhát váltogatna (mindig tiszta lenne!), akkor mit szólnál?

2015.03.20. 16:28:38

@maxval bircaman szerkesztő: Szerintem meg kurvára nem vagy képben, és ez abból is látszik, hogy halvány lila gőzöd sincsen arról, hogy mi a különbség egy testépítő magazin meg egy strandfazon magazin között. Gondolom, mögötted amúgy áll 15 év testépítés is, hiszen te mindenhez értesz. Egy igazi polihisztorral van dolgunk. Emberek, térdre mindenki!

P.Elliot 2015.03.20. 16:33:25

@Jess G: Melyik hozzaszolas? En aztan nem vagyok rasszista, te nem ismersz engem. Pont en vagyok akik kiallnak a feketek, a zsidok es a ciganyok mellett, nem egy forumrol dobtak ki amiatt mert nem voltam hajlando veluk egyutt frocsogni. Az hogy megallapitom valakirol hogy homoszexualis mert az, abban semmi rossz nincs mert maguk is felvalljak magukak, abban mi lenne a rasszizmus? Leszoltam volna netan oket? Nehogy mar belebeszelj dolgokat oda ahol nincs is!

2015.03.20. 16:33:35

@Mirjam2: Jaj, nem érted. Ha nem veszel Playboy-t, v. Men's Health magazint, akkor nincsen férfi identitásod, nem is lehetsz igazi férfi. Természetesen a Playboy szerint akkor vagy férfi, ha gazdag vagy, jó kocsid van, milliós órád. És akkor megkaphatod a playmate szintű leányzókat bármikor, teljesen mindegy, hogy hogyan nézel ki. És ebben nem is tévednek. :)))

Ugyanez nőben a Cosmo és társai....

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.03.20. 16:34:44

@morsels: mármint hogy Maxnak hány leggingse van? :-D
ja, mert arra gondoltam, hogy ahhoz mit szól, ha egy nőnek va annyi ruhája, mint _neki_.
az volt a hipotézisem, hogy mivel a nő biodekoráció, ezért ez természetesen elfogadhatatlan lenne.

P.Elliot 2015.03.20. 16:35:19

@maxval bircaman szerkesztő: En is beszivarogtam a ferjem szekreny reszebe mert neki van helye meg, nekem nincs, hehehe...

2015.03.20. 16:36:01

@maxval bircaman szerkesztő: Visszavonom a hozzászólásom egy részét. Felszínesen képben vagy a témában....

morsels (törölt) 2015.03.20. 16:36:15

@Jess G:
Azert ez nem volt rasszista hozzaszolas :-)
(szerintem)

Mondjuk en szemely szerint eleve nem beszelgetek olyanokkal, akik tobb felkialtojelet hasznalnak, mint pontot, a mondat vegen :-).

2015.03.20. 16:36:41

@maxval bircaman szerkesztő: "Én a nőket azzal hódítom meg... "

:D

morsels (törölt) 2015.03.20. 16:38:17

@Dragonlady (Bp, Hun):
Nem, hanem hogy neked mennyi leggingsed van :-)

Namost tudom en is, hogy vannak olyanok, mint te, akiknek 3 rovidnadrag, 3 polo, meg egy pulover a ruhatara, vagy 5 abaya, de az igazsag az, hogy nalunk is en a ruhatar egynegyedebe zsufolodok be, a tobbi resz a nejeme :-)

2015.03.20. 16:40:34

@Jess G: Leírta az igazságot. Ha homoszexuálisnak nevezni egy homoszexuálist rasszizmus, akkor azt hiszem, hogy eljött az ideje rendet tenni sok fejben.

morsels (törölt) 2015.03.20. 16:40:50

@Philosoraptor:
Hat ha valamihez, akkor a testepiteshez nem ert.
Pontosabban ki mit ert testepites alatt, ugye :-)

P.Elliot 2015.03.20. 16:44:05

@maxval bircaman szerkesztő: Attol meg nem lehet a noket meghoditani ,mert te felsorolod Afrika orszagait vagy a kisujjadbol razod ki az urhajo felepiteset es mukodeset vagy barmit. Ebbol csak azt erzekelik hogy tajekozott okos ember all elottuk. A modor szamit, a stilus. A kinezet csak utana jon...

2015.03.20. 16:44:06

@morsels: Szerintem sok minden máshoz sem, de ez az én magánvéleményem.

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.03.20. 16:47:49

@morsels: hidd el nekem, nem akarsz te (vagy akárki) leggingsben látni engem :-)
a sok költözéssel mostanság eléggé lecsökkentettem a ruhatárat :-( előtte valahogy nagyon összejöttek a kedvenc pólók, meg hirtelen túl sok szarongot / burmai nevén longyit vettem.
az viszont nagy előny, hogy a trópusokon nem kell minden évszakra külön ruhatár. Yangont, Bangkokot vagy Szingapúrt akár még pulóver és zokni nélkül meg egy szál szandállal is meg lehet úszni.

blackhairlady 2015.03.20. 16:48:46

Ezt most olvastam,:)

Adóbevallás!
A brit sajtóban jelent meg,
Adóbevallásában a "Hány személyt tart el?" kérdésre egy
állampolgár így válaszolt:
2,1 millió illegális bevándorlót
4.4 millió munkanélkülit
900.000 börtöntölteléket 85 börtönben
650 kretént a parlamentben
az egész Európa Bizottságot.
Bevallását visszaküldték azzal, hogy válaszai elfogadhatatlanok.
Az állampolgár erre kérdéssel válaszolt:
Miért? Kihagytam valakit?

morsels (törölt) 2015.03.20. 16:50:10

@Dragonlady (Bp, Hun):
Ja, nem akartalak leggingsben latni, de szerintem birca velemenye az, hogy amelyik nonek nincs leggingse, az nem is no igazabol.
:-)

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.03.20. 16:50:25

@Philosoraptor: igen, itt nekem is megakadt a tű fentebb, hogy ez ugyan már miért rasszizmus, de inkább hagytam a fenébe

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.03.20. 16:52:47

@morsels:
szerintem engem még a Birca se akarna leggingsben látni. :-)
a nem vagyok nő kitételt meg megkonzultálom a nőgyógyásszal a legközelebbi ultrahangon, hátha tényleg, és akkor bekerülhetnénk az orvostudomány történelmébe :-)
@blackhair-lady: :-)))))

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.03.20. 16:56:13

@Philosoraptor:

Egy rakás testépítő cikket fordítottam magyarra angolról, spanyolról és bolgárról tavaly. Onnan az összes tudásom. Egyébként sosem foglalkoztam a témával. Egyszerűen volt egy tartós megbízásom egy amerikai-bolgár céggel, mely szeretne betörni a magyar piacra. S a honlapjukon a cikkek 95 %-a jelenleg az én művem.

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.03.20. 16:56:13

@Dragonlady (Bp, Hun):

Nőnél ez elfogadhatatlan lenne, hacsaknem tényleg mélyszegénységben él és egyszerűen nincs rá pénze. Bár én nekik is tudnék ajánlani leggingset olcsón...

Hozzáteszem: nem gazdaságos olcsó legginset venni. 3 hónap alatt szétesik, rongyos lesz. Feleség pizsamának használja a régi leggingseket. Ezzel szemben a drágábbak jobb anyagból vannak, s évekig bírják.

Most, múlt hónapban sikerült Nemzetközi Bálint Napra vennem egy igazi bőr leggingset, kiváló minőségű termék. Még nem viseltük, mert hideg volt, de amint kitavaszodik, hordva lesz. Persze nem általam, ezt aláhúznám a félreértések elkerülése végett.

P.Elliot 2015.03.20. 16:56:57

Mondja meg nekem meg valaki hogy mi jo van a testepitesben? Most nem a szepen kitornaszott ferfitesteket ertem hanem amikor egyeseknek olyan vastag valluk, felso karuk van hogy nem tudjak szorosan az oldalukhoz simitani, nincs hely, ugy tartjak mint a majmok, kifele. Es ehhez hatalmas test is tarsul, eltorzult, nem termeszetes.
Mi ebben a jo? Mi ebben a szep? Kinek tetszik ez? Ahova jarok a tornateremben van ebbol a tipusbol szep szammal. A nok pillantasa igazan nem csodalo ha rajuk neznek hanem mosolyt elfojto, akit megneznek azok a kosarlabdazok vagy az uszok. Azt viszont igazi noi szemmel, tetszessel...

P.Elliot 2015.03.20. 17:00:28

@blackhair-lady: Oriasi! micsoda humor/?/erzek! Elkepzelem hogy itt az Usaban egy ilyen sztorit mar a teveben targyalnak nevetgelve a hirekben a furcsasagok kozott. Es meg sokszor fel lenne emlitve,

2015.03.20. 17:03:50

@Dragonlady (Bp, Hun): Jó magyarosan sikerült az a mondat. Mindegy, a lényeget mindenki érti. :D

2015.03.20. 17:04:20

@maxval bircaman szerkesztő: Van olyan téma a világon, amihez te nem értesz? :O

2015.03.20. 17:04:56

@P.Elliot: Gondolkodj a dobozon kívül... :)

Taxomükke (UK) 2015.03.20. 17:05:47

@P.Elliot: @Philosoraptor: Nem értitek ti Maxot, nem látjátok/halljátok a szavaiban a finom öniróniát...
:)))))))

2015.03.20. 17:06:47

@maxval bircaman szerkesztő:
"Kifejezetten olyan dolgokat szednek, ami hízlal."
Sok haverom testepito, igaz, nem profi szinten. Legtobbjuk raadasul "health freak' is. Nyomjak magukba a szteroidokat (szo szerint), proteint, vitaminokat, gyumolcsoket. Proli melosok es 10-12 ora munka utan elso dolguk a gymbe majd uszodaba vezet (onnan meg a kocsmaba) :)))) Sajnalom oket, komolyan.

"... sosem szabad éhesnek lenni, mert az éhségérzet azt jelenti: elindult az izmok leépülése."
Ha csak ezen mulna en mar izomkolosszus lennek: nem ismerem az ehseget es szomjusagot;)

@Jess G:
Mi volt benne rasszista? Szerintem semmi, esetleg homophobe, de az sem nyiltan.

blackhairlady 2015.03.20. 17:07:58

@Philosoraptor: Ehhez sem ert. Csak egyszeruen leforditja a cikkeket. Ez azt jelenti, hogy beszeli mindket nyelvet, de a cikk tartalmahoz semmit sem konyit.

blackhairlady 2015.03.20. 17:08:38

@P.Elliot: Nem tudom, hogy igazabol emgtort-e, vagy csak kitalacio, de nagyon humoros szerintem is:))

Taxomükke (UK) 2015.03.20. 17:09:11

@P.Elliot: Ezek egymást nézegetik, egymáshoz hasonlítgatják magukat.
Szerintem nárcisztikusak, nem is kicsit.

P.Elliot 2015.03.20. 17:11:12

@blackhair-lady: Kepzeld csak el hogy hogy hogy megragadnak a politikusok is! Ha kitalaltak akkor is jo.

Mr Long 2015.03.20. 17:11:50

@maxval bircaman szerkesztő: "Én a nőket azzal hódítom meg, hogy felsorolom Afrika országait északról délre egymás után, s más hasonló felesleges adatokat tudok fejből. Ezt kevesebben tudják, mint amennyien izmokat építenek..."
Ebben az a jo, hogy ezeket az orszagokat pikk-pakk meg lehet tanulni, azokat a testeket felepiteni sok evbe es lemondasba kerul...

P.Elliot 2015.03.20. 17:17:04

@Taxomükke: Oszinten, melyik nonek van gusztusa az ilyen alkatu pasasokhoz.
Viszont nyaron a tengernel lattam egy pasast akinek a bokaja felett be volt tetovalva az olimpiai otkarika, talan versenyzo lehetett vagy nyert is valamikor, nem tudom de ha lattad volna mekkora sikere volt, egymasnak mutogattak az emberek, a pasas allt, valakivel beszelgetett, nem vett tudomast az erdeklodesrol ami hatalmas volt, eppen azon mulattam hogy semmivel sem lehet tobb not felszedni mint egy ilyen tetovalassal...

P.Elliot 2015.03.20. 17:18:57

@Taxomükke: Ha szemelyesen ismernem Maxot akkor biztosan tudnam hogy ironia vagy nem. De leirva nemigazan jon at az ilyesmi.

blackhairlady 2015.03.20. 17:30:42

@Mr Long (UK): A, nem, ezt o megcsinalna pikk pakk, nem kellenek hozza evek:)

2015.03.20. 17:30:48

@Mr Long (UK): Tisztara ugy erzem magam, mint altalanos iskolas koromban, amikor a nyolcadikos fiuk eloszor csodalkoztak ra a csajokra meg magukra, es akkor direkt ugy kapaszkodtak a buszon, hogy befeszitettek, hogy mindenki lassa, nekik mar mekkora bicepszuk van, meg ilyenek. Ezt most nem csak erre a posztra irom valaszul, hanem csak ugy eszembe jutott, a tied volt az utolso, bocsika :D De ettol az egesz threadtol ilyen nosztalgiam van. :D

2015.03.20. 17:44:34

@Mr Long (UK):
"... azokat a testeket felepiteni sok evbe es lemondasba kerul... "
De oszinten, mi ertelme van? Plane a lemondasoknak? Szerintem a lemondas szenvedessel jar amit csak egy mazochista elvez:)

2015.03.20. 17:47:47

@Mr Long (UK): Pontosan. Végre valaki....

2015.03.20. 17:48:21

@Cascabel: Jól látod, a testépítés egy mazo sport. Mondjuk ennyi erővel minden versenysport az. :)

Votisky Petra · http://nokkulfoldon.hu 2015.03.20. 17:48:38

@macamuca [IHUN]: Igen, valóban hasznos lehet megtartani a lakcímet. Akkor ciki, ha emiatt egészségügyi szolgáltatási járulékot kell fizetni, mert mondjuk valaki az USA-ba költözik vagy pedig az adóilletőség igazolásához jól jön. (Amikor nem egyértelmű, hogy hol adózik egy adott jövedelem.)

2015.03.20. 17:50:29

@Taxomükke: Nem is akarom megérteni, mert nem értek az ilyen esetekhez.

Mrs. Clayton 2015.03.20. 17:51:44

@Cascabel: mi volt, mi volt? Hat milyen eloitelet az mar hogy csak a noknek van szeperzekuk meg a buzi hapsiknak, mi ez mar ha nem rasszizmus...

Votisky Petra · http://nokkulfoldon.hu 2015.03.20. 17:51:49

@maxval bircaman szerkesztő: Itt ne csak kutyára, macskára gondolj kisállatként. Amikor mi Dubajba költöztünk, akkor több hónapos szakértés után döntöttünk úgy, hogy a papagájokat itthon hagyjuk, mert 1. nem volt olyan légitársaság, ami normálisan szállította volna őket, 2. már a Bukarest-Budapest hazaköltözés is megviselte őket, pedig az autóval volt, 3. a folyamatos légkondit nem bírják (ami ugye Dubajban nem kerülhető el).

Votisky Petra · http://nokkulfoldon.hu 2015.03.20. 17:53:35

@tanato: Most éppen Budapesten átmenetileg, ezért is tudtam megszervezni ezt a rendezvényt. Gondoltam, ha már itt vagyok, valami hasznomat is lássák. :-)
A következő célország még számunkra is rejtély. Van több opció.

2015.03.20. 17:53:47

@Jess G: Nem egészen ezt írta, de mindegy. :)

Votisky Petra · http://nokkulfoldon.hu 2015.03.20. 17:55:40

@tanato: Pont most néztem a számokat és az olvasók 25 %-a férfi. :-) Gondolom azért, mert nem kizárólag női témák vannak, mint ahogy ez a rendezvény sem nőknek szólt csak.

Votisky Petra · http://nokkulfoldon.hu 2015.03.20. 17:58:22

@Din Serpahis: Lehet olyan jövedelmed, aminél nem mindegy, hogy melyik országban adózik. Az adóilletőség megállapításakor teszi a helyzetet egyértelműbbé, ha nincs magyar lakcímed. Ez csak az adózási szempont. TB szempontból sok esetben célszerűbb megtartani a lakcímet.

Mrs. Clayton 2015.03.20. 17:58:28

@morsels: Arra meg en sem jottem ra, biztosan epp hianyoztam, sajnos elsoben ilyen eleg sok volt, amikor a sok kerdojel, felkialtojel hasznalatat es ertelmet tanitottak. Viszont a 3 pontnal meg bent voltam, azt meg ertem.
Kulonben a collienk epp kovet rag. Szerintem dilis, de S. szerint ez a kutya alapbol ilyen. Mik vannak.

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.03.20. 18:01:12

@Cascabel:

Ezek akkor nem profik. Az én testépítő ismerőseim még Szilveszterkor sem isznak alkoholt, ugyanis benne van a nagykönyvben, hogy az alkohol káros az izmokra.

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.03.20. 18:01:12

@morsels:

A leggings alapvető női ruhadarab. Ugyanúgy nem hiányozhat a nő ruhatárából, mint ahogy a kutya étrendjéből a csont.

Votisky Petra · http://nokkulfoldon.hu 2015.03.20. 18:01:15

@Sanz: Attól is függ, hogy az adott ország mikor hajlandó kiadni igazolást arról, hogy ottani adóilletőségű vagy. Van olyan ország, ami csak 3-4 év után adja ki és ha közben vitába keveredsz a NAV-val, akkor kell előszedni minden okosságot, hogy azt bizonyítsd, hogy tényleg életvitelszerűen külföldön élsz. Most az EU miatt ez néha nem egyszerű. Ilyenkor jó, ha fel tudod mutatni a kijelentkező cetlit.

Votisky Petra · http://nokkulfoldon.hu 2015.03.20. 18:03:29

@Dragonlady (Bp, Hun): Azért lett nők külföldön, mert amikor még csak egy sima blog volt, akkor ilyen néven indítottam el. Ez jutott eszembe. Aztán rajta ragadt a név. :-)

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.03.20. 18:11:16

@Votisky Petra: köszi a választ

@Jess G: a rasszizmus az nem bármi alapján történő megkülönböztetés, hanem az emberek színére vonatkozó (feketék, ázsiaiak, amerikai bennszülöttek stb). aki a nőkre vagy a homoszexuálisokra vagy a keresztényekre tesz lekicsinylő megjegyzést, az még nem rasszista.
csak hogy ma is tanulj valamit.

tanato 2015.03.20. 18:14:23

@Votisky Petra: Köszi az infót.én is Dubaira emlékeztem,Bukarest már nem ugrott be.Pedig onnan is írogattál ide a blogra anno.Most már beugrik.És a 25% is stimmel, mint írtam egy felmérést készítetek hogy a nőknek szóló újságokat milyen arányban olvassák férfiak is,és ott is kb egyharmadra jött ki az arány.
Nyilván;a nők külföldön is sok férfit érint,hiszen sokan vagy ,gyermekekkel ,családdal vagy női partnerrel,feleséggel mennek ki,sokszor úgy hogy a női partnernek nincs kint munkalehetősége,vagy nem is tudna dolgozni a kisebb gyermekek miatt.Így ezen családokat a te blogod is jobban foglalkoztatja mint a munkakeresős,álláslehetőséges blogok.

2015.03.20. 18:42:48

@Dragonlady (Bp, Hun):
Nem kotozkodni akarok, de a rasszizmus magyarul fajelmelet vagy faji megkulonboztetes, de nem csak borszin alapjan. Peldaul a nemet is feher boru es a szlav is vagy a japan is sarga boru es a kinai is, de a nemzeti szocialistak meg is megkulonboztettek egyiket a masiktol. Bar emberi fajokrol sem lehet beszelni, ugyanis csak egy emberi faj van, a homo sapiens.

tanato 2015.03.20. 19:08:36

@Philosoraptor: Azt is lehet ésszel csinálni,nem csak versenyzés céljából,hanem tömegsportként szteroidok nélkül.Egy heti 2-3 konditermi edzés úgy alkalmanként 1-2 órára nagyon jó hatású,fiataloknak időseknek egyaránt.Ahová én járok heti 2-3-szor,a fiatalok mellett vannak bőven 50-60+ férfiak is és még néhány hasonló korú hölgy is..Mi persze csak kisebb súlyokkal csináljuk fokozatosan növelvén a terhelést,és persze nem szedünk semmi port meg bogyót mint sok huszonéves,akik túlerőltetik magukat.Nekem már hiányzik ha egy hét kimarad.Ma is megyek -8-9 között szoktam,akkor van kapuzárás.
Sajnos hogy a fiatalkoromban konditermek még nem léteztek,azt már a rendszerváltás után "találták föl".Pontosabban Tasnádi Péter az ismert magyar maffiafőnök vezette be a konditermeket az országban.

2015.03.20. 19:08:44

Off
Elkezdett itt esni a ho es -3C fok van:( Tegnap meg +32C fok melegben izzadtam, ma pedig fel kellett vennem a long johns-t:(
Hajnalban erkeztem vissza kissebb viszontagsagok utan az egy honapos nyaralasbol Oaxaca City, Mexico City es Phoenix erintesevel Calgaryba.

rezsöatya 2015.03.20. 19:25:06

@maxval bircaman szerkesztő: "Bálint Napra vennem egy igazi bőr leggingset, kiváló minőségű termék. Még nem viseltük, mert hideg volt..."

Ez a "viseltuk" megragadta a fantaziamat! :DDD

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2015.03.20. 19:27:48

@labirintus1: " Azért én itt pontosítanék, lehet hogy nem adónak hívják, de fizetni kell, ha van lakcímed."

Mit is kell pontosan fiztni? KEttos adozas UK-ben elve nem lehet. :)

blackhairlady 2015.03.20. 19:29:49

@tanato: En reggel 7 ora korul allok meg a konditeremnel, miutan a gyereket kitettem suliban. Akkor mar ott van ketto, olyan 60-65 evesnek kinezo ferfi. hat azok olyan sulyokat emelgetnek minden testreszukkel, hogy csak amulok. Nagyon sok 50 koruli jar ide a kozossegi konditerembe, velem egeytemben. Bar en csak kardiozok, egy fel kilos teglat sem tudok megemelni:DDD

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2015.03.20. 19:30:06

@labirintus1: EHO-t tuti nem kell fizetnem , ez alapjan :
www.nav.gov.hu/nav/ado/jarulek/egeszsegugyi_hozzajarulas.html
Nomeg kettos adozast kizaro egyezmenyek alapjan sem.

blackhairlady 2015.03.20. 19:31:20

@tanato: Tenyleg olyan mint a drog, ralehet szokni nagyon. a tavaszi szunetben nem mentem, mar alig vartam a hetfot.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2015.03.20. 19:31:20

@blackhair-lady: HAt latod :D
Na , amugy uj fatyolt kellett vennem, a masik kicsit olcosbb volt, de olyan is, ragasztott gyongyokkel amik potyogtak lefele.

blackhairlady 2015.03.20. 19:33:23

@tildy[UK]: Meg jo, hogy idejeben kiderult, kepzeld, ha a nagy napon kezd el potyogni.

tanato 2015.03.20. 19:33:50

@blackhair-lady: Igen nyugaton már jóval előbb föltalálták a konditermeket.És persze ott aktívabbak az idősebbek is mint itthon.

Taxomükke (UK) 2015.03.20. 19:40:49

@Cascabel: " De oszinten, mi ertelme van?..."
Amikor divatba jött Magyarországon a karate, a nagybátyám azt mondta:
- Ne azt mutassák, hogy hogyan tör össze valaki egy ütéssel 8 téglát, hanem inkább hogy hogyan CSINÁL egy mozdulattal nyolc téglát. Na ANNAK van értelme.

blackhairlady 2015.03.20. 19:42:44

@tanato: Itt nalunk minden "community"-hez tartozik konditerem, medence, kozossegi haz, amit az itt lakok ingyen hasznalhatnak, igy sokkal tobben el tudnak jarni mintha havonta fizetni kellene erte. Persze ez az ingyenesseg kicsit megteveszto, mert be van epitve az eves adoba, mint a funyiras meg a szokokutak.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2015.03.20. 19:50:02

@Dragonlady (Bp, Hun): hm, hm, lehet volt mas is , akiutanament mar korabban is , csak nem irta le olyan reszletesen, vagy kevesebben lattak a blogjat, vagy egyeb :D:D:D

2012.02.05.
tildy.blog.hu/2012/02/05/tarsadalombiztositasi_ellatas_kulfoldon

2013. március 12.
nokkulfoldon.hu/hogy-is-van-a-tb-fizetes-ha-kulfoldon-elek/

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2015.03.20. 19:51:54

@Dragonlady (Bp, Hun): Es akkor meg arrol nem is beszelek, hogy tuti volt aki meg nalam hamarabb is leirta ezeket. Mindenesetre nem o volt az elso, ez tuti.

labirintus1 2015.03.20. 20:06:35

@tildy[UK]: Ez nem biztos, de ha jól tudom még ma is az a szabály, hogy ha megszünteted az önkéntes nyugdíjpénztári tagságodat, akkor a 10 évnél nem régebbi befizetések jövedelemnek minősülnek és adózni kell utánuk.

Ezzel nincs is baj, szívesen kifizettem a 16% SZJA-t. Azért ennyit mert semmilyen más jövedelmem nem volt abban az évben.

A gondot az EHO-ról szóló 1998. evi LXVI. tv. 2.§-a okozza, ami szerint a belföldi magánszemélynek ilyet fizetni kell a jövedelem után.

Itt egy hosszas levelezés kezdődött a NAV-val, de ők nyertek, mert a törvény valóban azt mondja ki, hogy akinek lakcímkártyája van (akkor is ha bejelentette, amikor még kötelező volt, hogy 3 hónapnál tovább nincs Mo-on, ahogy én is) az belföldinek számít. A NAV szerint az, hogy benne van a nevében, hogy egészségügyi, én meg azt másik EU-s országban fizetem, nem számít, ez egy fantázianév, mert ez tk. egy adó, amit be kellett fizetnem.

A csavar ott van a dologban, hogy ha nincs magyarországi lakcímed, akkor ugyan elvileg nem kell EHO-t fizetni, Viszont akkor meg kivenni nem tudod a pénzt, mert azt meg az önkéntes pénztárakat szabályozó törvény tiltotta. (Ez lehet hogy már megváltozott, mert nagyon sokan elköltöztek az országból.)

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.03.20. 20:10:20

@tildy[UK]:
akkor "egyik első", így jó lesz? :-)
rád is emlékszem egyébként a témában, tán még a porontyos időkből.
erre az egész témára amúgy nagyon haragszom (tőletek függetlenül), mert annyira titokban, csendben csinálták, hogy esélyünk sem volt képbe kerülni, csak amikor már késő lett.

2015.03.20. 20:30:22

@Dragonlady (Bp, Hun): Az egyik nem fair dolog az ez volt ezzel kapcsolatban (a 'csendes' bevezetes es visszamenoleges hataly), a masik meg amit a mai posztban is emlitenek, hogy ha egyszer megszunteted a lakcimedet es utana visszakoltozol Mo.ra es nincs munkahelyed (ami a legtobb visszakoltozo embernek nincs az elejen szerintem), akkor sulyos penzeket kell fizetni azert hogy egeszsegugyi ellatast kapj, de ez sehol nincs rendesen leirva, elmagyarazva. En is csak veletlenul bukkantam ra az informaciora valamikor regen.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2015.03.20. 20:33:14

@labirintus1: áhh, nem volt Magyarország önkéntes mnypm

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.03.20. 20:34:30

ezt én még nem is láttam sehol, mi az, hogy az első évben visszaköltözés után nem elég zsebből kifizetni a havi 6930-at? mit kell akkor fizetni és hogyan?
eléggé belemásztam pedig a témába mostanság.
(majd ha lesz valami fejlemény, beszámolok, perpill érvényes a kártyám.)

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2015.03.20. 20:36:11

@labirintus1: megoldás, amit mondjuk én nem csinálnék, de megoldásnak megoldás: kiveszed, és még aznap végleges külföldi letelepedés:)

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2015.03.20. 20:37:58

@Mirjam2: úgy úgy. 2009 ápr. 1-től volt érvényben a törvény, visszamenőleges hatállyal.

2015.03.20. 21:13:23

@Dragonlady (Bp, Hun): Te ne aggodj mert nem szuntetted meg a lakcimedet szoval teged nem erint. Viszont a kormany ugye trukkosen arra akar ravenni minel tobb embert hogy szuntessek meg a lakcimet (ha nem akkor fizetni kell - zsarolas) es van valami ilyen szabaly hogy ha visszakoltozol es nem fizetsz meg adot akkor egy egesz csomo penzt kell fizetni egeszsegugyi hozzajarulaskent. Ezt regen olvastam mikor probaltam felmerni hogy mik az opcioim lakcimmel kapcsolatban, sajnos nincs meg a forrasom, de valami hivatalos oldalon olvastam. Persze az is lehet hogy azota megvaltoztattak, hiszen par havonta valtozik minden Mo.on.

morsels (törölt) 2015.03.20. 21:19:03

@Mirjam2:
Az lehet, hogy nem szuntette meg a lakcimet, nadehat kiirta magat a magyarsagbol, nem?
:-)

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.03.20. 21:21:11

@Mirjam2:
tudom, hogy engem nem érint, de attól még érdekel, hogy már megint milyen hülyeség ez.
a fenti cikk is kétértelmű, mert a második nekifutásra azt mondja, hogy az első évben nincs ilyen havi 6930 forintos kötelezettség. akkor mi van?
(nem tőled kérdezem, de pl Tildy szokta tudni az ilyeneket :-) vagy Petra.)

2015.03.20. 21:30:38

@morsels: Ja de. Sokba fog ez meg neki kerulni! :)

morsels (törölt) 2015.03.20. 21:37:54

@Mirjam2:
Neki is hozza kell jarulni legalabb egy uj stadionhoz :-)

tanato 2015.03.20. 21:37:54

@blackhair-lady: Na az jó,uszoda meg konditerem,meg közösségi ház? az mi? ingyen.Ez mondjuk előkelőbb lakóparkokban előfordul itthon is de ritka.

Ugyandehogy (törölt) 2015.03.20. 21:39:02

@tanato:

"nők is hibásak sokan,elfogadják akkor is a férfit ha elhízott,nem foglakozik a külsejével "

Ez egyszeruen felhaborito, nem is ertem, hogy turi ezt a tarsadalom! Az ilyen elfogado embereket ki kene vetnie magabol!

2015.03.20. 21:43:46

@tanato: Biztos hogy nem ingyen van. Nalunk is vannak ezek 'ingyen' a dragabb lakoparkokban, nem kell erte direkten fizetni, de a lakoparkban lakni (berleti dij / vetelar) draga.

2015.03.20. 21:49:15

@Dragonlady (Bp, Hun): Ez mar eleg regen igy van (vagy volt). Az elso evben sokkal tobbet kell fizetni mint a havi 6000 ha nincs munkahelyed, valami kulon megallapodast kell kotni az egeszsegbiztositoval. Persze ezt nem reklamozzak, jol kiiratkozol a lakcimedrol, aztan ha megis visszamesz mert pl. nem jottek ossze a dolgok kulfoldon vagy esetleg beteg vagy (!) es semmi penzed nincs meg munkad sem, akkor rajossz hogy egy egesz csomo penzt kell fizetned ha egeszsegugyi ellatast akarsz. Kozben mindenki okosan kommentel hogy milyen hulyek azok akik nem kovettek a szabalyokat, nem iratkoztak ki, stb., erted. A szabaly az szabaly (csak jo lenne tudni mik a szabalyok, esetleg kozzetehetnek oket elerheto helyen, meg az is segitene ha nem valtoztatnak oket minden ket hetben).

2015.03.20. 21:51:52

@morsels: Dehogynem, a stadionok! Szerintem nemsokara be fogjak vezetni hogy kozmunkasok epitsek oket, igy ingyen lesznek. Ja es mindenkit evi egy havi kozmunkara koteleznek vagy valami hasonlo. 'Tarsadalmi munka'.

Ugyandehogy (törölt) 2015.03.20. 21:56:56

@Cascabel: a testepitok nagy fesze izomdiszmorfias.
az ugyanolyan testkepzavar, mint az anorexia.

www.webbeteg.hu/cikkek/psziches/10701/izomdiszmorfia

2015.03.20. 22:00:11

@~~Babette~~: A dagadt nőkre/férfiakra is van valami meghatározás? Mármint, hogy az is testképzavar. :)

2015.03.20. 22:04:42

@~~Babette~~: "Emellett általában különböző hormontartalmú készítmények, tömegnövelő táplálék kiegészítők „segítségét” is igénybe veszik, tovább rombolva ezzel testüket, egészségüket."

Úristen, eddig olvastam. Látszik, hogy mennyire segghülye az, aki írta. Nos, valójában léteznek hormonkészítmények, pl. növekedési hormon, de ezt te boltban nem fogod megvenni, max. felírja az orvosod v. megveszed a kétes eredetű cuccot a dílertől. A táplálékkiegészítő (mint neve is mutatja), kitudja egészíteni az étrendedet. Merthogy anélkül nem fog nőni az izom. Annyira szeretem, hogy mindenki ért a testépítéshez, aztán kiderül, hogy a legtöbb embernek köze nincsen hozzá, és blikk szintű információkból mondja meg a tutit. Most te pont nem blikket linketél, de pl. a webdokitól többet várnék. Merthogy az orvosokat sem tanítják meg az alapvető táplálkozástudományra, az azért már tényleg gáz.

blackhairlady 2015.03.20. 22:09:25

@tanato: Ez tulajdonkeppen egy nagy nappali kandalloval, TV-vel, oriasi kenyelmes kanapeval, konyha felszerelve teljesen. Lehet szulinapot tartani itt, vagy csak a baratnokkel dumcsizni, olyan kikapcsolodasos helyiseg.

Ugyandehogy (törölt) 2015.03.20. 22:10:14

@Philosoraptor: azt (meg) nem tartalmazza a dsm IV. :-)
de meg kell kerdezni andaluzdokit,hatha van valtozas:-):-):-)

de ismerek olyan embert, aki nem erzi jol magat vekonyan.

blackhairlady 2015.03.20. 22:10:41

@tanato: Mondjuk az uszoda szabadteri, igy csak az iskolai nyari szunetben van nyitva. De az is azert majdnem 3 honap, es nagyon jo.

blackhairlady 2015.03.20. 22:11:56

@Mirjam2: Irtam, hogy bele van epitve az eves adoba. Akar hasznalod, akar nem, az adot akkor is fizetni kell.

2015.03.20. 22:13:35

@tanato: Van, akinek ez az élete, ők a hivatásos versenyzők. Nekik be kell vállalniuk a szteroidot, mert nélkülük nem tudnak olyan fizikumot és teljesítményt elérni, mint a versenytársaik. Akárcsak a sokak által kedvelt vízilabdánál meg úszásnál, ahol ugyanúgy tömik mindegyiket koksszal, ha kell, ha nem, csak ők nem néznek ki úgy, mint a hegyomlás, ezért a butadenagyonjólértesült laikus megmondja, hogy ott bizony nincsen szteroid! :DDD Minden versenysportban van szteroid, az más kérdés, hogy nem tudják kimutatni. A testépítés egy nagyon jó sport, ha úgy csinálod, mint a profik, de a cuccot ki kell hagyni, mert hobbi szinten nem éri meg tönkretenni a szervezetedet. Viszont az edzés nemcsak külsőt ad neked, annál sokkal többet. A testépítésben sincsen gyorsabb út. Alázat, kitartás, és szorgalom nélkül nem lehet benne elérni semmit. Nem véletlenül mondják, hogy a testépítés életmód. Hiszen nemcsak hogy el kell járni rendszeresen edzeni, hanem nagyon oda kell figyelned az étrendre, ha szeretnél eredményt elérni. Rengeteg fájdalom és munka egy komoly fizikumot összehozni. Amatőr és profi szinten is.

2015.03.20. 22:17:08

@~~Babette~~: Nem értek hozzá, csak nagyon mulatságosnak tartom, hogy aki gyúr, az biztosan mentális beteg.... :))) Ezek szerint én is az vagyok... :)))

tanato 2015.03.20. 22:17:17

@Dragonlady (Bp, Hun): tv2.hu/musoraink/tenyek/171822_nincs_joguk_a_gyerekeikhez.html

Egy kis hazai neked mint tiszteletbeli thai lánynak.Érdekes riport a gyerekkereskedelemről és a karen kisebbségről.

2015.03.20. 22:18:43

@blackhair-lady: Igen, tudom hogy irtad, csak Tanato kommentjere reagaltam. Mi tavaly laktunk ilyen lakoparkban ahol minden volt, iden egy belvarosi apartmanban lakunk es meg ugy is olcsobb mint a lakopark hogy a ferjemnek viszonylag draga gym-berletet kellett fizetni kulon mert itt nincs gym (=fitneszterem?). A lakoparkok dragak mert az uszoda stb. ara bele van epitve az arba, akar hasznalod akar nem.

tanato 2015.03.20. 22:21:34

@~~Babette~~: helló,ez így nem ér!Kiemelted a szövegkörnyezetből azt az egy mondatomat,ami így teljesen más értelmet kapott.Írd le akkor az egészet!

Ugyandehogy (törölt) 2015.03.20. 22:22:38

@Philosoraptor: en azt mondtam, h a tobbseg.nem azt , h h biztosan mind.
nem a sajat fejembol vettem, hanem forrasokbol, amiket egy baratnom hasznalt a szakdolgozatahoz, amit pedig a testkepzavarokrol irt.
(en gepeltem neki:-))

tanato 2015.03.20. 22:22:58

@blackhair-lady: Köszi az infót!Hiába na nem vagyunk Amerikában.Közösségi ház szülinapra,berendezve.eszméletlen.

tanato 2015.03.20. 22:24:04

@Mirjam2: Hát igen,a lakópark az itthon is drága,ott az elit lakik.

blackhairlady 2015.03.20. 22:32:49

@Mirjam2: Ez ahol mi lakunk, nem lakopark, rendesen a varos resze. Egy egy community kb 2-3 km sugaru, mindegyikhez van jatszoter, grillezo pihenohely toval, szokokuttal, gym, medence, kosarpalya, strandropi palya, ketto vagy harom palyas teniszpalya, es ez a kozossegi resz. Attol fuggoen, hogy milyen draga hazak vannak abban a communityben, a gym, uszoda felszereltebb vagy csak alap szintu.

blackhairlady 2015.03.20. 22:35:14

@~~Babette~~: Ahogy Mirjamnak is irtam, ez nem lakopark. szeretnek kikapcsolodni az emberek, helybe hozzak a lehetosegeket.

tanato 2015.03.20. 22:37:55

@Philosoraptor: Aki rákapott az ízére úgysem tudja abbahagyni.Én 92 óta csinálom,először anyukáméknál alakítottam ki egy helyiséget fekvőpaddal,súlyzókkal ketten a bátyámmal.Miután ők már sajnos nincsenek meg a családi ház sincsen 2008 óta,azóta járok egy konditerembe,ha tudok hetente 3 szor is.Döntő többségében fiatalok járnak oda ,de kialakult már egy velem korú meg még idősebb csapat is.A fiatalok persze elsősorban jól akarnak kinézni csajozáshoz,meg erősnek lenni és látszani a korcsoportjukban,meg egy részük testépítő bajnokságon versenyezni is szokott.Mi meg inkább az egészségünk miatt járunk oda,meg a jó közérzet miatt ami edzés után van, felszabadítván a boldogsághormonokat az izommunka által.Ja meg egy csomó elhízott ember,lányok is ,minden korosztályból,fogyókúra okán.Szóval jó társaság is van,gyakran beszélgetünk.politizálunk is.Néha ugyan elvonja a figyelmünket a szomszéd teremben aerobikoló csinos lányok csoportmozgása,mert van egy nagy üvegfal,de azért 80%-ában az időnek keményen dolgozunk.

2015.03.20. 22:38:39

@tanato: Igen, de Amerikaban is az elit lakik ilyen helyen ahol van kozossegi haz stb., ez nem altalanos. Nyilvan gyakoribb mint Mo.on, de Amerikaban is van rengeteg szegeny, hajlektalan stb.

2015.03.20. 22:41:38

@blackhair-lady: En is csak a magyar forditas miatt irom hogy lakopark, de valojaban barmi lehet, az elkeritett varosresztol elkezdve egy varos kozepen levo, fallal elkeritett haz-egyuttesig (itt a legtobb csaladi haz is fallal van elkeritve szoval a fal nem jelent semmit).

tanato 2015.03.20. 22:42:44

@~~Babette~~: Ugyanis nem azt mondtam hogy elfogadják vagy nem a kövér vagy idősebb embert hanem azt hogy ha egyéb felsorolt jellemzői megvannak a férfinak/magas pozíció,nagy jövedelem magas iskolázottsági szint/elnézik nekik a dagadt külsőt meg a nagy korkülönbséget á la Hende pl.
Természetesen ha a hölgy is korosabb és ő is túlsúlyos,semmi probléma,persze hogy elfogadja minden hátsó szándék nélkül is.

labirintus1 2015.03.20. 22:43:16

@tildy[UK]: Ez nem megoldás, mert azon a napon keletkezik a jövedelmed, amikor kiveszed és a későbbi lakcímednek nincs hatása arra, hogy kell-e adót fizetni.

Mostmár nekem sincs önkéntes nyugdíjpénztári tagságom, mert mikor benyelte az állam a magánt, akkor úgy döntöttem, hogy inkább adózok és elviszem rögtön, mert soha nem lehet tudni, hogy mikor kívánja meg azt is az állam.

A 90-es években egyébként tök jó volt, mert neked is meg a munkáltatónak is adókedvezmény járt és a hozamok is magasak voltak. Most nem tudom, mi a helyzet.

Buff A Ló 2015.03.20. 22:43:16

"Amennyiben van ugyanis lakcímünk és EU-s országban élünk (kivéve Anglia, Írország, Olaszország), akkor kérhetünk egy S1-es nyomtatványt a kinti biztosítótól, ami Magyarországon az OEP-nél leadva feljogosít minket arra, hogy mindkét országban igénybe vegyük az egészségügyi ellátásokat."

A fenti állítást (mely idézet a cikkből) pontosítanám.
Teljes magyar egészségügyi szolgáltatásra csak akkor kapunk jogosultságot (S1-gyel), ha a LAKÓhelyünk van Magyarországon, és a tartózkodási helyünk külföldön (fordított esetben nem).

Ha viszont csak tartózkodási hellyel jelentkezünk be külföldön, az más szempontból aggályos lehet (pl.autó-felelősségbiztosítás: a rendőr orrbavághat, ha valójában kint élünk, mégis magyar rendszámmal járunk).

2015.03.20. 22:43:57

@Philosoraptor: Az en ferjem is naponta jar gym-be, meg nem vettem eszre az evek soran hogy mentalisan beteg lenne :). Szteroidokat nem szed o sem.

tanato 2015.03.20. 22:44:09

@blackhair-lady: A betyár életbe, ezek tényleg szép élhető kommunáknak tűnnek.

2015.03.20. 22:45:39

@~~Babette~~: Szerintem jobb lenne, ha mindenki arról írna cikkeket meg szakdolgozatokat, amihez ért. Habár manapság már nem követelmény a hozzáértés.

tanato 2015.03.20. 22:46:50

@Mirjam2: Nyilván nem a munkanélküli feketék vagy spanyol bevándorlók laknak ilyen helyen/legfeljebb alkalmazottként mint az USA filmekben pl. Spangol/ők nyilván a lepusztult nagyvárosi bérlakásokban élnek.Szintén az amerikai krimifilmekre utalnék.

2015.03.20. 22:46:52

@Dragonlady (Bp, Hun): Bar kerestem de nem talaltam megbizhato infot, itt irnak rola de nem hivatalos forras es nagyon zavaros: www.kistelekmed.hu/hu/egyeb-hasznos-informaciok/kulfoldiek-ellatasa/kulfoldiek-ellatasa. Most mar en is kivancsi lennek, ha tudja valaki hogy mukodik ez, remelem megirja.

2015.03.20. 22:47:11

@Mirjam2: Megnyugtattál. :)))

tanato 2015.03.20. 22:48:07

@Mirjam2: Na kiderül hogy az egész kommentelő seregünk kondizik?

2015.03.20. 22:48:49

@tanato: Vannak ott boven az utcan is, mint tapasztalhattam mikor eltevedtem San Diegoban :). Nem hinnem hogy csak az uj bevandorlok szegenyek kulonben, biztos hogy nem minden feher lakik olyan helyen ahol medence meg kozossegi haz van.

blackhairlady 2015.03.20. 22:51:38

@Mirjam2: De ez a varos nalunk. Mindenfele ez van. Nem hinnem, hogy mindenki milliardos lenne. Ilyen az epitkezesi szokas itt ezen a reszen.

Ez a mellettunk levo resz eszakra:
www.google.com/search?q=firethorne&biw=1280&bih=687&source=lnms&tbm=isch&sa=X&ei=gJUMVdmyB9CSyATG6oGICg&ved=0CAgQ_AUoAw

Ez meg keletre. mindegyik max 3 km tolem:

www.google.com/search?q=firethorne&biw=1280&bih=687&source=lnms&tbm=isch&sa=X&ei=gJUMVdmyB9CSyATG6oGICg&ved=0CAgQ_AUoAw

Es mindegyik reszen 140 ezertol mar lehet hazat kapni. Tehat nem mindenki milliardos. sajnos mi sem:)

2015.03.20. 22:51:57

@tanato: UK-ben ez eleg altanalos dolog, en is es szinte minden ismerosom jar / jart rendszeresen gym-be. En most foleg azert nem jarok mert itt a noi gym nagyon draga, ketszer annyiba kerul mint a ferfiake (nem, nincsen eselyegyenloseg meg emberi jogok meg ilyenek...).

tanato 2015.03.20. 22:53:10

@Mirjam2: Persze vannak azért szegényebb régiók ott is,meg utcán élők,főleg délen ahol jó az idő.De azért a lady által feltett képek tényleg pazarok.

2015.03.20. 22:55:09

@blackhair-lady: Nem azt mondtam hogy milliardos, mi sem voltunk tavaly milliardosok mikor lakoparkban laktunk de dragabb volt mint az apartman. Azt akarom mondani Tanatonak hogy Amerikaban sem lakik mindenki ilyen helyen, gondolom ezzel te is egyetertesz. Amerikaban sincs mindenkinek 140 ezer dollarja egy hazra, lehet hogy nem szamit soknak de nyilvan vannak ott is munkanelkuliek, egyik naprol a masikra elok stb.

tanato 2015.03.20. 22:56:23

@blackhair-lady: Azért ezekhez nagyon összetartó közösség is kell akik nem díbolják szét a berendezést.Tehát lumpen ,börtönből szabadult,munkakerülő népek ilyen helyen nem lakhatnak.

tanato 2015.03.20. 22:59:00

@blackhair-lady: Tisztára amerikai film a képeid,pl Született feleségek.Nyilván nem mindenki lakik ilyenekben,de azért az kitűnik hogy szemben MO.gal, létezik ott egy erős középosztály.

blackhairlady 2015.03.20. 23:03:13

@Mirjam2: Persze, csak azt mondom, hogy az egesz varos igy epul itt, nem csak bizonyos elzart lakoparkok. De szerintem ertjuk egymast. Hazat meg mindenki reszletre vesz, kp-re nem is lehet.
Aki nem tartja be a szablyokat az pedig fizet.

blackhairlady 2015.03.20. 23:05:26

@tanato: Szemmel lathato, hogy minden osztaly megtalalhato itt, a dusgazdagok is, a nagyon szegnyek is, hajlektalanok, de a kozeposztaly bizony erosen kepviselteti magat. persze koszonhetoen az olajnak itt Houstonban, rengeteg ceg van, es igen jol fizetnek.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2015.03.20. 23:06:58

@Buff A Ló: ezt is erdemes pontosítani, van olyan hely az EU-ban, ahol nem tudsz tartózkodási helyet bejelenteni.

P.Elliot 2015.03.20. 23:31:52

@tanato: Ahova en jarok uszni/ L.A Fittness/, ott az egyharmada idosebb ember, nem ritka a 80-on feluli, van aki tolokocsin jon, onnan beemelik abba a gepbe amin edzeni akar, / kez, labfeszito mozdulatok, fordulasok, ulve hogy biztonsagos legyen, ha nem maradt ott a hozzatartozo akkor vannak ott szemelyi edzok akik szivesen atteszik az oreget oda ahova akarja. Az uszomedenceben es a melegvizesben is van egy keszulek ami beemeli az idoset/ , mozgas serultet, egy szekfele dolog, ki is emeli, szoval erdemes nekik odajarni. Egyreszt az egeszseg, nem epulnek annyira le, emberek kozott vannak akinek el lehet nezegetni a munkajat, mozgasat, kellemes zene szol, tele van teve keszulekekkel a falak, van ahol fulhallgato nelkul is latja hogy mirol folyik a musor mert ala van irva. Az uszodaberlet nagyjabol 25 dollar havonta, evi dij nincs mert egyszerre fizettem 200 dollart beiratkozasert erte es ez amig tag vagyok ervenyes.Nalunk is az egesz csalad jar es a szomszedsag is az egesz utcaban, nem pont ide. Valahogy az utolso 10 evben nagyon feljott az hogy mindenki jarjon ilyen helyekre. Orvosi vizitnel mindig meg szoktak kerdezni hogy az illeto jar-e ilyen helyre es szoktak tanacsolni hogy az milyen jo!
Az enyemnek van egy nagy szonyeges resz, de hatalmas am, vagy 10-12 fajta torna es futogepekkel, van egy aerobic terem, van egy bicikliterem ahol van vagy 50 bicikli de szerintem tobb, ott megvan hogy milyen orakban van gyakorlat mert edzojuk is van aki vezenyel, van a sulyemelo terem, van kosarlabda palya, van falitenisz vagy minek hivjak, van uszoda, melegvizes medence, hot tub, szauna, van egy resz a talajtornakhoz, van egy egeszseges italok, etelek kis bufeje es van gyerekorzo dszobaja tele jatekkal. 25 dollarert szerintem ingyen van. 4 eve jarok oda es meg nem emeltek dijat!
Igen, nagyon meg lehet szokni az odajarast, hianyzik az embernek ha nem megy. Nekem az uszoda a kedvencem, azt latogatom foleg...

blackhairlady 2015.03.20. 23:47:41

@P.Elliot: ugyan ilyen a 24 hour fitness ahova a lanyom jar, es ugyanennyibe kerul. A parkola allandoan tomve van, pedig nem kicsi. Ejjel nappal nyitva van, neha a gyerek ejjel egykor all meg egy kis uszasra amikor jon haza a munkabol.
Egyebkent ilyen mozgasserult kiemelo a mi uszinkban is van, tavaly nyaron rendszeresen jart egy kislany akinek szuksege volt ra.

P.Elliot 2015.03.20. 23:48:31

@blackhair-lady: 140 ezerert hazat venni? Itt New Jerseyben egy kutyaolat kaphatsz ennyiert...

blackhairlady 2015.03.20. 23:48:40

@geegee: volt egy halvany guanum, hogy mar lattam hasonlot. Nekem tetszik:)

P.Elliot 2015.03.20. 23:49:51

@blackhair-lady: Nagyon olcso, nem? Kevesebb mint egy dollar naponta.

blackhairlady 2015.03.20. 23:50:52

@P.Elliot: igen, tudom. Mondjuk annyiert egy ket szobasat kapsz, a 3 szobasak mar inkabb 200 +, a 2 szintesek pedig 250 es a csillagos eg.

blackhairlady 2015.03.20. 23:52:55

@P.Elliot: igen. De nekem megfelel a helyi kis gym, futogepet hasznalok csak. Altalaban ot olvasom el kozben az aznapi hataratkelos posztot:)

Naschkatze (Mostindien / CH) 2015.03.20. 23:58:33

@Philosoraptor: +1
@Mirjam2: Szerintem Amerikäban ez azért terjedt el jobban, mert ezek elérhetö közelségben vannak. (nem kell autozni). Mo-on meg eleve nincsenek akkora tävolsägok väroson belül. Mäs a mentalitäs, mäs szokäsok alakultak ki.
Tanato probälja kicsit misztifikälni ezt, de szerintem otthon is létezett, csak kicsit mäsképp. Én emlékszem még, hogy anno a lakotelepen is lementek a csalädok a jätszotérre terülj terülj asztalkämmal közösséget épiteni.
De, mint ahogy irod is, ott sem a szegényebb rétegnek van szänva, ez érthetö modon bele is van épitve az ärba. Aki ilyet "akar", az fizet a kényelmi szolgältatäsért, akär hasznälja, akär nem. A mäsik meg, ha Mo-on is olyan meleg lenne, mint Floridäban, akkor valoszinüleg a panelok (bocs, lakoparki häzak) tetején is ott figyelne az uszomedence. :-)
@tildy[UK]: Uhhh Tildy! Ez nekem igy kicsit tömény. Én asszem értem amit @labirintus1: ir. Nekem van 1 20éves biztositäsom, ami 2019-ben jär le. (Tudom, hülye vagyok, miért akartam valamit is megtakaritani...) Eléggé esélyes, hogy én is EHO-t fogok fizetni... :-(

P.Elliot 2015.03.20. 23:58:45

Engem az uszoda tud feldobni nagyon azert jarok erre a helyre mert kis helyi tornaterem van 5 percre innen harom is, de ott csak gepek vannak, medence nincs.

P.Elliot 2015.03.21. 00:01:10

@Naschkatze (Mostindien / CH): Itt mindenhova autozni kell a nagy tavolsagok miatt, az en tornatermem 15 percnyi autoutra van.

tanato 2015.03.21. 00:07:41

@Naschkatze (Mostindien / CH): Lakótelepi/de csak mikro/ közösség az van ha jók a szomszédok,de lakótelepi uszoda meg konditerem,meg közösségi ház /főleg ingyenesen/az sosem volt,nincs most sem, és nem is lesz egyhamar.Nem is lehet,egy magyar lakótelepen együtt él professzor,szakmunkás,mérnök,tanár orvos,betanított munkás,rengeteg idős,nyugdíjas,lumpen elemek,munkakerülők,börtöntöltelékek,minden réteg.És nagyon nagy a fluktuáció.Ezen dolgok nem teszik lehetővé a Lady által leírt közösségi életnek még a csíráját sem.Na dehát ez nem Amerika,inkább Balkán.

Naschkatze (Mostindien / CH) 2015.03.21. 00:15:21

@labirintus1: Egyébként ne aggodj, mindenütt adozik a nyugdij is... :-(
@Mirjam2: Dehogynem! A nöknek joguk van: gyerekeket szülni. :-(
És ha mär szoba kerültek a mäs nemhez vonzodoak...
Itt egy kis OFF mära
transgenders:
www.viralvice.com/15-transgender-stars/
és egy kis smink (vagy mi):
www.viralvice.com/15-make-up-fails-what-were-they-thinking/
ON

blackhairlady 2015.03.21. 00:17:42

@Naschkatze (Mostindien / CH): igy van, be van epitve az arba. Viszont az apartman komplexekben is ugyanezek megtalalhatoak, pedig ott a szegenyebb reteg illetve a fiatalok laknak, akik nem tudnak sajat hazat venni. Egy kicsit azert ez itt a kultura resze is.

P.Elliot 2015.03.21. 00:20:24

@Naschkatze (Mostindien / CH): Igen, regen a lakotelepek masok voltak, vagyis az emberek, akkor lehetett otthon kozosseget epiteni, mindenki udvarias volt egymassal, hogy ugy mondjam neveltek egymast, nem voltak kellemetlenkedo alakok, elso kezbol tudom mert magam is ilyenben laktam Pesten.
De tanatonak igaza van, most mas idok jarnak. Inkabb a regi idok szellemet kellene valahogy visszahozni/ nem a komunizmust ertem alatta/. Mindenki joban volt mindenkivel, segitettuk is egymast. Nem is tudom hogy hova tunt el az a szellem...

blackhairlady 2015.03.21. 00:21:10

@Naschkatze (Mostindien / CH): jezusom ez a smink. Ez nem fotoshop? Ilyeszto.

Naschkatze (Mostindien / CH) 2015.03.21. 00:49:08

@P.Elliot: Tudom, ezért irtam. ;-)
@tanato: Azt hiszem, hogy te valamiért nem akarod megérteni, hogy mit szeretne blackhair-lady és Mirjam2 irni. Ezek is, mint még sok mäsik dolog orszäg / kontinens / kulturkör specifikus. És nem ingyenesek. Vagy bérlet, vagy ado formäjäban megfizeted. Ott sem él együtt mindenféle réteg, mint ahogy Mo-on sem élt együtt mindenféle réteg még anno sem.
Nälunk nem lehetséges, mär a värosrendezés okän sem, hogy nagyobb településen, pl Pesten kerületenként legyek 1db sportoläsra alkalmas uszoda + sportcsarnok. Mert ehhez az is kellene, hogy béreltek legyenek a lakäsok, a bérleti dijban lenne benne az "ingyenes" uszoda + sportlétesitmény - Mirjam2 féle vältozat. Vagy, mint ahogy blackhair-lady is irta ado formäjäban keményen beszedik.
Az ujonan épitett helyeken ki lehetne ilyeneket alakitani, de erre itt nincs igény (se), + hogyan oldanäd meg a fönntartäsät.
Müvelödési- vagy kulturhäz meg anno minden faluban / värosrészben volt. Szoval a közösségépités eme formäja adott volt.
Az a tipusu közösségépités, ami Amerikäban van nälunk nem jellemzö. Meg sokminden mäs sem, ezért kär ezen rägodni / sajnälkozni / balkänozni. Szerintem.

Barätnöm ilyen helyen tengette életét Makaon: www2.hkia.net/corporate_member/project.php?co_code=wmky&pj_code=0007
Egy ilyet még Pesten sem tudsz elképzelni, mär csak a méretek miatt sem.
Nem vitatkozni szeretnék veled, csak probältam mäshogy megvilägitani én is a dolgokat. :-)

Naschkatze (Mostindien / CH) 2015.03.21. 00:53:00

@P.Elliot: Az mär sajnos nem fog visszajönni! Az mär a Bezzeg az én idömben! kategoria. :-)
Ami akkor segitségnek szämitott, az most beleszoläs a mäsik életébe. Emlékszel ugye, hogy ha valami rosszat csinältäl, akkor a szomszéd räd szolhatott. Ma anyäd leüvöltené a szomszéd hajät egy ilyen akcioért...

2015.03.21. 00:56:08

@tanato: Aki komolyan veszi a gyúrást, azon látszik pólóban is... :)

2015.03.21. 00:57:07

@Mirjam2: Vannak azok is, akik divatból járnak edzeni, de pár hónap után abba is hagyják, mert nem lettek hirtelen 100 kilós hegyomlások... xd

2015.03.21. 01:00:38

@tanato: Amúgy a legfontosabb, hogy sportoljon az ember. Mindegy, hogy mit, csak csinálja. És ne szólja le a másik sportját. Mondjuk ez inkább pont azokra jellemző, akik életükben egy fekvőt nem csináltak meg, hiszen aki sportol rendszeresen, az tudja, hogy befektetett munka nélkül nincsen eredmény, és van benne alázat a másik sportoló iránt is.

P.Elliot 2015.03.21. 01:37:58

@Naschkatze (Mostindien / CH): Beleszolas a masik eletbe? Tiszta rohej....Ezert van annyi rossz kolok mert otthon sem nevelik meg, mast sem hagynak hogy szoljon nekik dolgokert.
Fura vilag lett annyi biztos.

P.Elliot 2015.03.21. 01:40:16

@Philosoraptor: Igen, nagyon jo dolog a sportolas, frissito, egeszsegmegtarto...meg a kedvem is mas az uszas utan.

adg 2015.03.21. 02:58:51

@Dragonlady (Bp, Hun): @morsels: hm, nincs puloverem. Kabatom sem. Sot, hosszuujju ingem sem. Egy sem. :))

Tetszik a tobb felkialtojel, mint pont beszolas. Talalo.

adg 2015.03.21. 04:24:04

@tanato: @Mirjam2: @blackhair-lady:
Ilyesmik nalunk is vannak. Nem communitykhez tartoznak, hanem a varoshoz. Egy reszuk ingyenes, egy reszuk jelkepes osszegbe kerul, meg a varos is szokott osztogatni kartyakat, foleg alacsonyabb jovedelmueknek, amivel meg olcsobban, vagy ingyen lehet ezekre a helyekre jarni.
Van 4 vagy 5 uszoda, talan ket dollar a belepo felnottnek, es ezek is mukodnek kozossegi terkent, sokan oda szerveznek szulinapot, van bbq, meg amit akarsz Ezek mind nyitott uszodak, inkabb strandnak neveznem magyarul. Nincs is zart, felesleges lenne ide.
Vannak szabadteri konditermek, egesz sok, ezek nyilvan nem olyan felszereltek, mint egy flancos belvarosi, de sokan hasznaljak. Sot, meg zuhanyzo is van, csak ugy a bicikliutak mellett tobb helyen.
A konyvtarak os ingyen vannak, oda is lehet kozossegi eletet szervezni, altalaban van bennuk egy plusz helyiseg, ahol pl tornazni lehet, yoga van, ilyesmi.
Maga a varos szervez egy rakas programot, kulonbozo korcsoportoknak, vannak gyaloglo vagy futo "korok" yoga, tobbfajta torna, vizifitness, mittudomen
Akkor ugye a varos tele van bbq sutovel, ami tok ingyenes, komoly elet van korulottuk.

Talan meg idetartozik, hogy pl a ymca is mukodtet ket komolyabb viziparkot, egy nagyon felszerlt konditermet, sportpalyakat, gyerekmegorzovel, mindenfele gyerektaborokat, es ez mind tok ingyen van altalaban.A fel varos oda jar szulinapozni, mindig van egy csomo ember, ha nem mesz idoben, nem jut bbq. Azt nem tudom, ok honnan szerzik a penzt, de van nekik lathatoan.

Sajat velemenyem, hogy az okos allam tamogatja a polgarai egeszseges eletmodjat, hosszu tavon ez olcsobb, mint a hianya miatt kialakulo betegsegek kezelese. Szerintem. Plusz a jobb kozerzet.
A gyerekek pl minden evben ketszer kapnak egy 150 dollaros vouchert, amit sportcelokra lehet elhasznalni, es elfogadja a legtobb sportegyesulet.

Nyilvan fontos a versenysport is, de a tarsadalom egeszet nezve a tomegsportra lenne nagyobb szukseg. Valami egyensulyt kene talalni a ketto kozott otthon is.

FutureFry 2015.03.21. 07:11:43

@qkuc: Az internet nyitva lehet vasárnap?

2015.03.21. 07:15:30

@FutureFry: Csak akkor, ha dicséred rajta Urunkat. És persze családi vállalkozás. :)

FutureFry 2015.03.21. 07:23:08

@blackhair-lady: Érdekes egyébként a gym-ek üzleti modellje, mert (a legtöbb üzlettel elentétben) nekik úgy a jó, ha minél kevesebb vevőjük jár oda rendszeresen:
www.npr.org/blogs/money/2014/12/17/371463435/episode-590-the-planet-money-workout

tavolirokon2 2015.03.21. 07:43:02

"milyen mosoport hasznaljunk kulfoldon"

Ez idonkent nem is olyan egyszeru, Eszak-Amerikaban peldaul egeszen masfajta mososzerek vannak, mint amit Europaban megszoktunk. Van olyan ismerosunk, aki tiz ev utan is otthonrol rendel mosoport.

labirintus1 2015.03.21. 07:43:47

@Naschkatze (Mostindien / CH): Nekem az volt a bajom, hogy akkor mondják ki, hogy pl. ennek a fajta jövedelemnek minimum 53% (16+27) az adója és ne legyenek ilyen trükkök.

Egyébként szerintem az EHO volt az egyik első lépés, amikor elkezdtek mindent sima adóvá átváltoztatni pl. járulékról. Mert ugye a járulék különböző jogosultságokat keletkeztet, az adó viszont nem. Persze a magyar államot ismerve járulék esetén sincs sok esélyed, hogy megszerezd, ami jár(na) neked, mert bármikor átírják a szabályokat akár visszamenőleg is.

labirintus1 2015.03.21. 07:43:57

@Naschkatze (Mostindien / CH): Azért szerintem, még ne temesd az adómentességed. Egyrészt addig még 100-szor változhatnak a szabályok.

Másrészt itt is az volt, hogy ha kivártam volna a 10 évet, ami az adómentesség minimuma volt, akkor nem kellett volna fizetni. De én beijedtem, hogy ezeket a pénzeket is lenyúlják vagy megnehezítik az elvitelét és inkább kifizettem pár évre, ahol még nem volt 10 év, az 53%-ot. Ahol eltelt a 10 év, ott szó nélkül megkaptam az egészet.

Ugyandehogy (törölt) 2015.03.21. 07:46:48

@tanato: nagyon szepen kerlek, olvasd el ismet, amit irtam. szepen lassan ;)

Ugyandehogy (törölt) 2015.03.21. 07:50:06

@Philosoraptor: ebben maximalisan egetertunk.
hat ez a cikk jott szembe, es vegulis azt eleg jol leirga, ami miatt idetettem, a testepitds trukkjeiihez meg en nem ertek,
az enyem igy szep, ahogy van:-D

2015.03.21. 08:06:45

@~~Babette~~: A baj azzal van, hogy egy ilyen igénytelen, csúsztatással teli valami kikerülhet egy nívós weboldalra. Aztán jön a kollégám, hogy megkérdezze, hormonos fehérjét eszek-e... Elképesztő, hogy milyen pusztítást tudnak véghez vinni ezek a cikkek. Emlékszem, amikor hazavittem az első zsákos tejsavó fehérjémet, anyám kiakarta dobni a kukába, mert hogy az koksz. Hát csak ennyire veszik hülyére a laikus embereket...

ganjagym 2015.03.21. 08:46:44

@Philosoraptor: Sportrobi megvan ?:)))))
En szemely szerint olyan sportokat preferalok, amihez elengedhetetlen egy masik ember, aki foldbe/matracba/tatamiba akar dongolni, de sajnos munka, tanulas, gyerekek, folyton baszogato asszony mellett eleg nehez osszeegyeztetni.
A sulyzoban az a jo, hogy megvar, ott van mindig, legyen hajnal negy, vagy este tiz.
Es a legjobb erzesek egyike, amikor sikerul megmozgatni (felallni vele, felemelni, kinyomni) egy ujabb egyeni maximumot, sajat testsulyod ket, ket es felszereset.
Meg a suly nem hazudik.

2015.03.21. 09:03:49

@ganjagym: Így van, jól beszélsz. :)

"En szemely szerint olyan sportokat preferalok, amihez elengedhetetlen egy masik ember, aki foldbe/matracba/tatamiba akar dongolni,"

Vissza kell mennem kempozni.... :)

Mr Long 2015.03.21. 10:06:13

@Cascabel: Mi ertelme van akkor barmi sportnak, hobbinak? Hisz lemondassal jar. A sport meg faraszto is.

2015.03.21. 10:11:01

Én szeretnék kijelentkezni, de akkor le kell adni a személyi igazolványt. Igaz, ügyfélkapun is kilehet jelentkezni, ilyenkor nem tudom mi lesz a személyivel.
Azt sem tudom, hogy ekkor Németországban kapok e új személyi igazolványt. (az NDK-ban annak idején kaptam, de hol van az már? )
Igaz az útelevél mindenhova jó, de az nem fér el a pénztárcámban. A magyar személyi ig. az egyik legjobb cucc Európában, ezt sajnálnám eldobni.

tanato 2015.03.21. 10:11:05

@P.Elliot: @Naschkatze (Mostindien / CH): Én magam is lakótelepen lakom,előtte egy másik rosszabb lakótelepen laktam.Amit írtam tényleg így van.Egy folyosón lakik az egyetemi tanár,a gyógyszerész, a gyári munkás,a rokkantyugdíjas, a cigánycsalád 6 és 8 általánossal/nyilván nem a legalja fajta hanem aki akar is dolgozni/az orvos a postás a bolt eladó. stb.Akik hirtelen eszembe jutottak csak.Nincs elkülönülés,ezt anno még a másik rendszer így alakította ki.,és így is maradt.És óriási a fluktuáció,állandó a ki és beköltözés.

tanato 2015.03.21. 10:13:33

@adg [Au, Darwin]: Köszi az infót,erről beszélek,vannak gazdagabb meg szegényebb országok,és a gazdagabbaknál ez úgy látom természetesnek tűnik.

tanato 2015.03.21. 10:14:47

@Philosoraptor: Látszik az izmokon,de főleg fiataloknál,idősebbeknél az van hogy kevésbé épülnek le az izmok,lassabban.

tanato 2015.03.21. 10:15:45

@Naschkatze (Mostindien / CH): Szóval ilyen helyeken közösségépítés csak a közvetlen szomszédokkal adott.

tanato 2015.03.21. 10:18:05

@~~Babette~~: Elolvastam még egyszer,most már érzek benne egy kis humort.

2015.03.21. 10:47:40

@tanato: Ha az ízületekre gyakorolt hatását nézzük a gyúrásnak, akkor nem egészséges sport az sem... :) De ez legyen a legkevesebb. :D

adg 2015.03.21. 11:13:58

@tanato: valoszinuleg. Ezert nem lepodtem meg a Lady altal irtamon. A legfurcsabb, hogy ez inkabb szemleletvaltast igenyelne, nem annyira penzt. Oke, felepiteni egy legalabb kozepes konditermet, felszerelni stb az azert 1-2 tiz millio forint, meg kell par ember is, kis karbantartas, stb. De ezt azert legalabb a megyeijogu varosok siman megengedhetnek maguknak, csomo baromsagra koltenek nagyobb penzeket.

Meg a szemleletrol: eddig nem lattam olyan tarsashaz tervet itt, mondjuk amiben legalabb 8-10 lakas van, aminek ne lett volna tartozeka egy konditerem, egy normalis medence plusz esetleg egy jakuzi, meg egy bbq terulet, rendesen asztalokkal, mosogatoval, ahogy kell.
Terveztem otthon pestre 160 lakasos komplexet, sajat varosomba 45 lakasost, egyikben sem volt ilyesmi.
Ha lett volna, es ingyen lett volna, mintegy beepitve a lakberbe, akkor meg a tobbseg ellenezte volna, mert hat o miert fizessen.
Na mindegy, majd valtozik talan ez is.

adg 2015.03.21. 11:18:29

Marmint nem a lakberbe, hanem a kozos koltsegbe, vetelarba.

tanato 2015.03.21. 12:33:01

@adg [Au, Darwin]: Köszi az infót.Ettől sajnos mi még fényévekre vagyunk.

tanato 2015.03.21. 12:35:40

@Philosoraptor: Az biztos,az észnélküli súlyzózás ízületgyilkos.Fokozatosan szabad csak terhelni..Én speciel 5kg-onként szoktam emelni a terhelést.

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.03.21. 13:13:20

@adg [Au, Darwin]: se pulóver, se iing, se kabát? hát ilyet csak a mélyszegénységben élőnek lehet megbocsátani. az senkit se érdekel, hogy nincs rájuk szükség :-)

2015.03.21. 13:38:01

@adg [Au, Darwin]: Itt is sok tarsashazban van gym meg uszomedence. Nagyreszt csak ferfiak hasznalhatjak oket :(

adg 2015.03.21. 13:44:43

@Mirjam2: hat igen, ez nem meglepo. Mondjuk lehetnenek annyira "galansak", hogy epitenek egyet noknek is, vagy kijelolnek noi orakat, mondjuk hajnal 2-3 kozott, vagy valami.

qkuc 2015.03.21. 14:22:50

@FutureFry: Egyelőre, nagyon bízom benne, mert filmet néznék a neten holnap, :D.

blackhairlady 2015.03.21. 15:36:42

@adg [Au, Darwin]: Nalunk a Homeowners associationshoz tartoznak, nekik fizetjuk a fee-t evente. ebbe beletartoznak ezek a communiy starndok vizimentokkel, a gym (nem olyan nagy mint a halozatok termeszetesen,), a kornyezet rendbentartasa, funyiras, fametszes, tavak, szokokutak rendbentartasa, es hasonlo kenyelmi dolgok.
En ugy tudom, hogy a YMCA-nek van eves dija, amikor idekoltoztunk, akkor neztem, de mar nem emlekszem mennyi.
Nalunk szulinapot miondenhol lehet tartani, jo uzlet ez mindenhol. Tartottuk mar bowling helyen, gorkoris helyen, muzeumban, a helyi starndon (a januari szulinap direkt el lett tolva juniusra), az iden paintball heleyn lesz a jovo honapban.
Es igazad van, jo ez a megelozes, de bizony itt is reklamalnak am, hogy inkabb ne legyenek ilyen dolgok, de legyen kevesebb az eves dij, akkor kepzeld el otthon ahol sokkal kisebb a fizetokepes reteg.

blackhairlady 2015.03.21. 15:43:30

@qkuc: A vasarnapi zarvatartasra tekintettel a film szereploit vasarnapi szabdsagra kuldtek, az erintett tartalom nem elerheto:D

adg 2015.03.21. 15:54:52

@blackhair-lady: amerika ebben nagyon jol all, eleg sok helyen legalabbis.

A szulinapos helyek, amiket mondtam, azok teljesen ingyenesek. Pl a ymca csuszdaparkjaban is. Van ott nehany bbq, viszed a kis motyodat, es megsutod. Nem kell bejelentkezni, fizetni, semmi. Ugyanigy a varosu bbq-k.
Valahonnan biztos van bevetele a ymca-nek, lehet, hogy vehetsz rendes tagsagi beletet mondjuk egyes dolgaira, da mindket strandjuk ingyenes, meg amennyire tudom a legtobb altaluk futtatott hely. Lehet, hogy az allam is tamogatja oket, vagy nem tudom. De en meg nem talalkoztam penzkero embereikkel, hirdetesekkel. Lehet, hogy az amerikaiak tagsagi dijabol mukodnek itt. :)))

blackhairlady 2015.03.21. 18:16:10

@adg [Au, Darwin]: Nem tudom, mondom, mar legalabb 4 eve, hogy neztem, akkor tagsagi kellett. De elkepzelheto, hogy mindenhol maskeppen mukodik.

tanato 2015.03.21. 21:24:34

@Mirjam2: Na itthon viszont társasházakban biztosan nincsenek,nem is lesznek beláthatatlan ideig.Lakóparkokban ahol a nagyon elit laki főleg a budai agglomerációban ott igen,de ez az ország lakosságához képest elenyésző.

tanato 2015.03.21. 21:29:10

@blackhair-lady: @adg [Au, Darwin]: Au.meg Usa más világ mint mi.itthon ilyenek sajnos elképzelhetetlenek,és azok is lesznek sokáig.Ingyen uszoda,ingyen konditerem,ingyen közösségi ház,kizárt dolog egyetlen önkormányzat sem tudná ezt megfizetni.

2015.03.21. 21:42:54

@tanato: Az szerintem jó "mértékegység".

qkuc 2015.03.21. 21:56:14

@blackhair-lady: Shhh, ne adjál ötleteket nekik, :D.

M. Péter 2015.03.22. 01:12:16

@qkuc: Vasárnap az igazi r magyar templomba megy, nem kirándulni.

blackhairlady 2015.03.22. 04:01:17

@M. Péter: No de megmondtak-e, milyen templomba? Csak ugy magunktol induljunk el, mindenfele felsobb instrukcio nelkul?

adg 2015.03.22. 12:22:08

@tanato: @blackhair-lady:
Kora este fotoztam a parton, hogy megy errefele a kozossegi elet. Nagyon klasz ido volt, esett elotte az eso, es lehutotte.
Itt pl a bal oldali tarsasagnal van egy bbq, az korul ulnek. Kicsit sotet a kepnek az a resze, eleg felhis volt, es telefonnal keszult futas kozben.
kepkezelo.com/viewer.php?file=xidauwx8ld05t2yl065w.jpg
A beton placcon tancoktatas szokott lenni, a varos szervezi, a szaraz evszakban van minden szombat este.

Ez ugyanott, egy masik tarsasag a masik bbq korul. Ok tobben vannak
kepkezelo.com/viewer.php?file=g4o5witou7r6x3e8x7lw.jpg

Most nem is voltak sokan amugy, a part tele van ilyen sziklakkal,
kepkezelo.com/viewer.php?file=wy17y7ywgo2qmqun5l4a.jpg

Ezeken szoktak egy csomoan ulni, piklnikezni. Ha nem ilyen felhos az eg, akkor pont szemben megy le a nap a tenger felett.

qkuc 2015.03.22. 16:39:38

@M. Péter: Menjenek, én kiszundikáltam magam inkább, :).

tanato 2015.03.22. 19:58:12

@adg [Au, Darwin]: Kösz a képeket!Csak így tovább!Építsétek a helyi közösséget.

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása