Nyugat-Európában az egyik legkeresettebb szakma az idősápolóé, és a jelenlegi trendeket elnézve ez a közeli jövőben nem is igen változik majd. Azaz annak, aki külföldön szeretne boldogulni (például a mai poszt szerzője, Manó, aki korábban már írt a blogra) ez egy követhető út lehet, persze kell hozzá empátia és elszántság is.

(A kép illusztráció)

„Fejlesztőpedagógusként dolgoztam Magyarországon, aztán egy egészségügyi szakközép OKJ-s tanfolyamát végeztem el. Ezt csak azért hangsúlyozom, mert elmentem egy másik cég tanfolyamára, ahonnan 2 hónap után felálltam, olyan mélyen volt a színvonal. Amelyik cég a hegesztőtől a kereskedelemig, a cukrászattól a természetgyógyászatig mindent oktat, az semmit sem csinál tökéletesen, legalábbis én ezt szűrtem le belőle.

Mellette dolgoztam kórházban és idősotthonban is, és volt idő, amikor a párom tartott el, mert a gyakorlatot bizony meg kellett szerezni az okj-hez, azt meg ugye nem fizették, sőt volt olyan kórház, ahol nekem kellett fizetnem, hogy ott lehessek. A gyakorlati helyek színvonala változó volt, ember és lehetőségfüggő, de mindent meg lehetett tanulni, csak kitartóan kérdezned kell.

Az egészségügy külön terület, meg tudom érteni, hogy nincs mindenkinek gyomra hozzá, de én az értelmi sérült gyerekek mellett megszoktam a pelenkát és az orrfolyást, és az ezzel járó egyéb dolgokat. Magam is 4 gyereknek vagyok az anyja, szerencsére mindegyik egészséges.

Szóval elvégeztem az okj-t (és egy másikat, szociális gondozóit), közben kisebb megszakításokkal - suliban vagy egyénileg - tanultam a német nyelvet. Ráleltem egy budapesti egészségügyi közvetítő cégre, náluk szakmai nyelvet tanultam elsősorban. Ők segítettek Németországban az ápolónői sulim elismertetésében és kiközvetítettek egy német idősotthonba.

Nyelv nélkül nem megy

Szerződnöm csak az otthonnal kellett, nincsen semmilyen időkorlát, hogy meddig kell itt dolgoznom, kaptam egy kis lakást is az idősotthontól, rendkívül kedvező feltételekkel, 250 euró / hó rezsivel együtt.

Most beiratkoztam egy német nyelvtanfolyamra a városban, saját pénzből finanszírozom, de az adómból úgy tudom, majd levonhatom ezt év végén. Szóval nem ülök a babérjaimon, heti 9 óra intenzív német, emellett tanulás itthon, mellé jön a napi 8 óra munka. A család otthon van, emiatt napi 1 óra Skype is bejön - gyorsan eltelik a 24 óra.

A fizetésemből bőven marad, mivel nem iszom alkoholt és nem is dohányzom, viszont havonta egyszer hazamegyek, vagy a család jön hozzám. Ez egy komoly kiadás, de nem spórolunk olyankor (persze az ésszerűség határain belül), de így is marad a fizuból bőven.

Mindez odahaza nem volt jellemző. Annak a híve vagyok, hogy mindenki addig nyújtózzon csak, ameddig a takarója ér, de ha már nem tudod jobban összehúzni magad és sosem tudsz kinyújtózni, akkor egy idő után besokallsz.

Segítsünk a másikon?!

Ha már a külföldre költözésnél tartunk, egyre több olyan kérést, felhívást olvasok, amiben arra kérnek, segítsünk embertársainkon, csupán azért, mert magyarok. Egyik sem az ismerősünk, az egyetlen, ami közös bennünk, az a nyelv, amit mindketten beszélünk.

Én viszont sajnos elég sok rossz tapasztalatot megértem, hallottam ismerősöktől, hogy sokan visszaéltek a megelőlegezett bizalommal. Felsorolok néhányat, a teljesség igénye nélkül.

Előfordult, hogy a munkahelyen szóba került, hogy hazamegyek szabadságra Magyarországra. Arra kért valaki, vigyek neki 1-2 karton cigarettát, paprikát, szalámit, kolbászt, ki tudja még mit, majd természetesen kifizeti. Meg is vettem, elhoztam, mire kijelentette, hogy majd fizetéskor rendezi a számlát. Ráadásul akkor is csak többszöri felszólításra, és még meg is van sértve - soha többet!

Azóta megmondom, hogy hazamegyek, de nem hozok senkinek semmit, mert nem hitelezek, nem járok senkinek utána a mit tudom én milyenfajta gyógyszerének, szaláminak, mert a benzin meg az idő nekem is pénzbe kerül. Ez nem rosszindulat, egyszerűen az ÉLET mondatta velem ezt. Mindig is nagyon segítőkész voltam, de sokan visszaéltek vele, úgyhogy megváltoztam.

De történt olyan is, hogy adódott a közeli faluban munka, olyanoknak is, akik nem beszélik a nyelvet. Az ilyen munka ritka, mint a fehér holló, a dolog ott sántított, hogy csak kocsival lehetett megközelíteni a helyet, mert kint volt a világ végén.

Egyikőjüknek volt kocsija, csatlakoztak hozzá többen, hogy beszállnak a benzinbe, fizetésnél majd rendezik az adósságot. A pénzből persze nem látott semmit és még azoknak állt feljebb, akiket ő fuvarozott, mint utólag kiderült, ingyen. A munkában sem nagyon állták meg a helyüket, a nyelvvel sem foglalkoztak, csak tengtek- lengtek.

Természetesen van jó tapasztalatom is, de sajnos azt kell mondanom, hogy az arány körülbelül 10:1-hez.

Tervezgetjük a jövőt

Visszatérve hozzánk, a párommal tervezgetjük a következő éveket. Mivel neki is tetszik Németország, ezért elkezdi tanulni a nyelvet, anélkül én sem javasolnám senkinek sem, hogy elinduljon külföldre dolgozni, bár vannak kivételek.

Van például olyan ismerősöm, aki az építőiparban dolgozik, a csapatában egyvalaki jól beszéli a nyelvet, ő vállalja a munkát, a többiek „csak” dolgoznak, ennek persze megvannak a veszélyei, mert könnyen visszaélés lehet belőle.

Szerintem sosem késő új életet kezdeni. Ha egészséges vagy, van benned ambíció, elhatározás, akkor reális célokat el lehet érni minden korban, akárhány éves is vagy. Itt biztosabbnak látjuk az öregkorunkat, mint Magyarországon. De hogy mi lesz az országból, ha ennyien kimennek külföldre, azt nem tudom, illetve sejtésem van, de remélem, nem igazolódik be. Én / mi megtesszük a lépéseinket, aztán lesz, ahogy lesz.”

Arra gondoltam, ha van kedvetek, küldhetnétek képeket arról, miként készülődik a környezetetek a karácsonyra. Ezek lehetnek kirakatok, utcai díszítések, de nagyon örülök annak is, ha a saját készülődésetekről küldtük képet. Karácsonyig még van három hétvége, szerintem hangulatos posztokat lehetne addig összeállítani. A fotókat (némi hosszabb-rövidebb szöveggel) a szokásos hataratkelo@hotmail.com címre várom!

A kommentelési szabályokról itt olvashatsz.