oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2014. november 20. 06:40,  Határátkelés Ausztriában – elintézendő ügyeink 119 komment

2014. november 20. 06:40 Határátkelő

Határátkelés Ausztriában – elintézendő ügyeink

Ma folytatódik az a sorozat, melyben praktikus információkkal próbálunk (a többes szám azért, mert a mai poszt nagy része – konkrétan minden, ami jó benne… :) – a nagyon hasznos Netherosztrák blog szerzőjének köszönhető) segíteni azoknak, akik Ausztriát választanák határátkelésük céljául, esetleg már ott is dolgoznak, élnek, de gondjuk akadt az ügyintézéssel, információszerzéssel. Németországot és Nagy-Britanniát már körbejártuk, ma tehát Ausztria következik, és szokás szerint ígérem, a kommentekben érkező kiegészítéseket, esetleges javításokat beépítem a posztba, szóval csak bátran!

Ausztria, Bécs.JPG

„Ausztria a szomszédunk, a sógorok befogadtak, elfogadtak minket ezért nagyon sokan próbálkoznak itt a szerencséjükkel. Sokan nyelvtudás nélkül, sokan feladva az otthoni diplomás állást, sokan menekülve az otthoni munkanélküliség elől.

Sajnos ki ezért, ki azért kényszerül a szomszédban szerencsét próbálni. Jó magyar szokásként először keressük a kiskapukat, de aztán ha befogad a rendszer, előbb-utóbb rájövünk, hogy itt Ausztriában megéri a helyes úton járni.

Nemcsak azért mert keményen büntetik, aki nem tartja be a szabályokat, hanem azért is, mert itt tényleg értékelik a magyart. Tisztelik a szakmai tudásunk (sokszor a nyelvtudás hiány sem számít olyan fontosnak, mint a szakmai tapasztalat), kedvelik a jó munkamorált, hogy a magyar keményen dolgozik, és legfőképp, mert ők is szeretnek átjönni hozzánk Magyarországra (Sopron, Mosonmagyaróvár, Szombathely szerintem belőlük él), mert kiszolgáljuk őket.

Tehát megindul a „jó munkásember magyar”. Először csak az lebeg a szemünk előtt, hogy munkát találjunk. Aztán, ha lesz munka, jönnek a kérdések sorban, egymásutánban.

Lakásbérlés, bejelentkezés

Mi személy szerint Pest mellől költöztünk egy reptéri állás kedvéért először Sopronba, és lettünk ingázók, majd később Ausztriába. És természetesen végigjártuk a hivatalos letelepedés minden velejáróját is, ahogy azt kell, ha az ember itt akarja megvetni a lábát.

Először lakást kezdtünk keresgélni, mi a Willhaben nevű oldalon találtunk. Van olcsó, kicsi, esetleg több emberrel együtt lakós verzió is, de ha tartósan minőségi életet szeretnél élni, és családot alapítani, mint ahogy mi terveztük, akkor jó mélyen be kell a zsebedbe (több havi kaució, provizió - közvetítői jutalék, melyet itt a vevő, bérlő fizet), aztán a bútorok, számlák stb.

De lett szép háromszobás lakásunk, aminek a díja és a hozzá kapcsolódó rezsi (gáz, villany, tévédíj- mert kötelező, tévé-net-telefon, kaja) elviszi az egyik fizut nagyjából.

Ha ingatlanügynökön keresztül kötünk szerződést, akkor províziós díjat számítanak fel, ami vagy egyhavi bruttó lakásbérleti díj + 20 % ÁFA (ha három évnél rövidebb időre kötünk), vagy kéthavi bruttó lakásbérleti díj + 20 % ÁFA (ha ennél hosszabb időre kötünk). A bruttó lakásbérleti díjban a nettó lakásbérlet összege mellett szerepelnek a közüzemi díjak, és az ÁFA is.

Lakás tehát van. Bejelentkezzünk? Ment a dilemma, hogy állandó vagy ideiglenes lakcímre, de aztán abban állapodtunk meg, hogy az olcsóbb autóbiztosítást leszámítva nincs pozitívum Magyarország oldalán a mérlegelésnél. Így főlakcímre jelentkeztünk be.

Ausztriában 3 napon belül személyesen vagy postai úton be kell jelenteni a lakcím létesítését (Meldepflicht), a lakcím megváltozását, valamint további lakcímek létesítését vagy megszüntetését (ideiglenes vagy második lakcím).

Ezt követően három hónapon belül kötelességünkké vált Letelepedési engedélyt kérni a helyi Bezirkhauptmanschaftnál, amit ha kihagyunk, büntetéssel számolhatunk.

Az osztrák törvények szerint ha három hónapnál tovább szeretnénk az országban tartózkodni, kötelesek vagyunk ezt a lakóhelyünk szerint illetékes önkormányzatnál (Magistrat) bejelenteni. A bejelentéstől számított három hónapon belül tartózkodási engedély iránti kérelmet kell benyújtaniuk (Anmeldebescheinigung für EWR-BürgerInnen). Ha ezt nem tesszük meg, jöhet a büntetés…

A tartózkodási engedély feltétele: lakhatás, betegbiztosítás, megélhetés bizonyítása (személyenként és havonta 783,99 euró, kiskorú gyermek esetén havonta + 82,16 euró, házaspároknál legkevesebb havi 1175,45 euró nettó bevétel), valamint kitétel még, hogy nem veszélyeztethetik jelenlétükkel az ország közrendjét és közbiztonságát.

A villany és gázszolgáltató levélben értesít, hogy a nevedre került az óra, és add meg az adataidat, fizetési mód igényedet, és ajánl egy átalánydíjat. Félévente jönnek leolvasni az órát az első óraátírási leolvasás után.

Ha van televíziód, akár előfizetés nélkül is, akkor is le kell jelentened, mert havonta 24 eurót kell fizetned, ezt a Gis.at oldalon online intézheted.

Fontos linkek
Willhaben
Gis.at
Bezirkhauptmannschaft
Meldeservice
Anmeldebescheinigung für EWR-BürgerInnen

Munkavállalás

Első ausztriai munkahely esetén általában a cég intézi az E-card-ot (ami átalakítható komplex polgári kártyává, ez a Bürgerkarte), aminek segítségével a elektronikusan intézhetjük a hivatali ügyeket.

Egyre jellemzőbb, hogy 3-6 hónap próbaidőt adnak. Ezt követően végleges a szerződés. Ez idő alatt bármikor kirúghatnak, és te is felmondhatsz. Természetesen van teljesítménybéres, fix béres és órabéres munka is. Mindegyik esetében a bruttó bérről levonásra kerül a biztosítás, és ha eléred a sávot, az adó is. Adó 11 ezer euróig nincs.

A bérek általában a mindenkor érvényes, és munkaterületekre (vendéglátás, irodai munka, építési terület stb.) Kollektiv Vertrag szerint kerülnek meghatározásra, eszerint jár a 13. és 14. havi fizetés is, ami Urlaubsgeld és Weinachtsgeld. Ha nem teljes évet dolgoztál, akkor ez arányosan jár.

Arbeitszeit / Munkaidő

Ez változó lehet attól függően, hogy hol dolgozol, de például 40 órás munkarendben minden héten jár 2 nap szabadnap, és minden hónapban legalább egy hétvége. Az egyes napról-napra, schichtről schichtre történő átállás között kell, hogy legyen min. 11 óra. Azaz hétfőn éjjel 11-kor végeztél, másnap reggel 5-re nem vagy köteles menni.

Urlaub / Szabadság

Öt hét szabadság jár, amit a szerződésben 25 napnak jelölnek, de ne felejtsük el, hogy ezekhez a munkanapban számolt szabikhoz jár a hétvége is, szóval ez igazából 35 nap.

Lohnverrrechung / Adóbevallás

Normál esetben az iroda végzi, tehát neked csak akkor kell, ha külön juttatásokat kértél. Pl gyes, Kinderbetreeunsgeld stb.

Über- és mehrstunden / Túlóra

Ez kb. ugyanazt jelenti, csak az egyikben vollzeitban dolgozol, a másikban teilzeitban. Ez hetetne a 10 órát nem haladhatja meg, és havonta az összesen munkaidő nem lehet több 60 óránál.

Ha folyamatosan 17 hétnél tovább vagy túlórában, akkor kötelességük a munkaidődet ennek megfelelően megemelni. Például 30 órára vagy bejelentve, de mindig 40 órában vagy, akkor kötelesek átjelenteni 40 órára.

A munkaadónak lehetősége van rá, hogy eldöntse, lecsúsztatja, vagy kifizeti a túlórát. Általában a csúsztatást választják, mert fizetni a 150%-ot kellene. Az Überstundét Zeitausgleich címszóval adják ki.

Feiertag / ünnepnapok

Ha ünnepnapon dolgozol, azaz nemzeti ünnepen, akkor plusz egy szabadnap vagy 36 óra jár, amit ki kell adniuk Guthabenként.

Fontos linkek
Arbeiterkammer
Help.gv.at
E-card
Bürgerkarte

Munkanélküli ellátás

A munkanélküli ellátást ott kapjuk, ahol állandó lakcímmel rendelkezünk. Ausztriában az jogosult munkanélküli ellátásra, aki az elmúlt két évben legalább 52 hetet dolgozott (25 éves kor alatt ez az elmúlt egy évben 26 hét).

A felmondópapírral legkésőbb 10 napon belül az AMS-ben meg kell jelenned, vagy neten lejelentkezned, hogy munkanélküli vagy. De már akkor is bejelentkezhetsz, ha tudod, hogy fel fogsz mondani.

Az AMS olyan, mint Magyarországon a munkaügyi központ. A lejelentkezésed után személyes találkozóra hívnak be, felveszik az adataidat, és megpróbálnak munkát szerezni neked az igényeidnek, képességeidnek megfelelőn, mindemellett a munkanélküli ellátást is intézik.

A munkanélküli ellátás három részből áll össze:
1. munkanélküli alapellátás: elmúlt hat hónap bérének az 55%-a. Ezt napidíjként számolják ki.
2. családi támogatás: családi pótlék jár, vagy éppen a gyes is, ha olyan a családi állapot
3. egyéb kiegészítések.

Ez a három összesen maximum a volt nettó jövedelem 80%-a lehet.

Fontos link
AMS

Autó, jogosítvány

Főlakcím mellett az autónkat is vagy át kell rendszámoztatni, vagy itt vásárolni. (Az összehasonlításról itt bővebben olvashatsz.) Mi inkább itt vettünk, mert átrendszámoztatásnál otthon a forgalomból ki kellene vonatni az autót, majd itt NOVA-t kell fizetni, ami legkisebb autó esetén is kb. 200-300 euro. Tehát osztrák rendszámos az autó is, mert ha magyar autónk lenne, megbüntethetnének ezért is. (A jogosítványhonosításról bővebben itt.)

Ausztriában élő személyként 1 hónapod van rá, hogy az itt külföldinek számító autódat osztrák autóra cseréld. Régen ez egy év volt melléklakcímmel, de a sok bevándorlás miatt szigorítottak. Úgy értelmezik, hogy aki itt dolgozik, és itt van címe, azt itt is lakik tartósan, tehát itteni autót használjon. Tehát ha megállítanak egy magyar autóval, egyből igazolnod kell, hogy miért van magyar autód még. és akkor jön a kemény több ezer eurós büntetés.

Hivatalosan kell a magyar jogsiról a magyar hatóságoktól igazolás a jogosítvány érvényességéről és a kategóriákról, valamint ennek hiteles fordítása. A bécsi Verkehrsamt ragaszkodik ehhez. A magyar igazoláshoz egy e-mailt kell küldeni a KEKKH-nak a kozlekedesi.foosztaly@mail.ahiv.hu címre.

Ha szeretnéd hozni a bónuszaidat, akkor először el kell adni az autót, az adásvételivel bemenni a magyar gépjármű-biztosítódhoz és igazolást kérni a bónusz fokozatodról. Ha nem így teszed, akkor nulláról indulsz itt, mivel itt még nincsen múltad. Autóvásárláskor az autót műszakival kapod meg, de biztosítás nélkül és forgalmi nélkül.

Linkek
Verkehrsamt
BMVIT
KEEKH

Egészség- és társadalombiztosítás

Ha Ausztriában vállalunk munkát, akkor értelemszerűen itt kell biztosítást kötnünk, ennek megfelelően itt leszünk jogosultak az egészségügyi szolgáltatások igénybevételére. Ausztriában lehet választani magánbiztosítók, és területi egészségbiztosítók (Gebietskrankenkassen), valamint az egyes szakmákhoz kapcsolódó biztosítók (Betriebskrankenkassen) között.

Ausztriában a különféle munkavállalói csoportok más-más biztosítási törvény hatálya alá esnek. Példák:

- munkavállalók
Ha munkavállalók vagyunk (értelemszerűen ez alá esünk a legtöbben), akkor az általános társadalombiztosítási törvény (Allgemeines Sozialversicherungsgesetz) érvényes ránk.

- közalkalmazottak, közhivatalnokok
Ebben az esetben a közalkalmazotti beteg- és balesetbiztosítási törvény (Beamten-, Kranken- und Unfallversicherungsgesetz) érvényes

- orvos, ügyvéd, egyéb szabadfoglalkozású
Ez is fontos lehet a magyaroknak, a szabadfoglalkozásúak társadalombiztosításáról szóló törvény (Bundesgesetz über die Sozialversicherung freiberuflich selbstständig Erwerbstätiger) vonatkozik ránk.

- vállalkozók (ipar és kereskedelem)
Ha magunk vállalkozunk, akkor pedig a vállalkozói társadalom-biztosítási törvényt (Gewerbliches Sozialversicherungsgesetz) érdemes alaposan áttanulmányozni.

Fontos linkek
Österreichische Sozialversicherung
ASVG (Allgemeines Sozialversicherungsgesetz)
Beamten-, Kranken- und Unfallversicherungsgesetz
GSVG (Gewerbliches Sozialversicherungsgesetz)
Bécsi Területi Egészségbiztosító Pénztár (Wiener Gebietskrankenkasse, WGKK) 

Gyermekgondozási segély

Időközben mi tényleg ide terveztük a családot, és mára a – sajnos EU miatt magyar állampolgár – két hónapos fiunkkal büszkélkedhetünk. Persze ez további ügyintézést igényelt, de hozzáteszem a hosszadalmas tortúra ismét a mi magyar bürokráciánknak köszönhető, nem a rugalmas osztrák ügyintézői rendszernek. (Arról, hogy milyen feladatokat kell kismamaként és anyukaként elvégeznünk Ausztriában, itt olvashattok bővebben.)

A gyermekgondozás segélynek (Kinderbetreuungsgeld) négy változata létezik Ausztriában. A szülő dönthet, hogy mennyi ideig marad otthon gyermekével: 12, 15, 20 vagy 30 hónap között választhat.

12 hónap: kb. 1000 EUR (33 EUR/nap) vagy a jövedelem 80 százaléka,
15 hónap: kb. 800 EUR (26,60 EUR/nap)
20 hónap: kb. 624 EUR (20,80 EUR/nap)
30 hónap: kb. 436 EUR (14,53 EUR/nap)

A segélyt a gyermek születése napján lehet kérvényezni az adott betegbiztosító társaságnál. Ennek feltétele, hogy életvitelszerűen tartózkodjunk Ausztriában, legyen állandó bejelentett lakcímünk, és ún. kismama könyvünk (Mutter-Kind-Pass).

Családi pótlék (Familienbeihilfe)

Családi pótlékot kaphatunk akkor is, ha Ausztriában dolgozunk, de a lakcímünk (azaz ahol a gyermek velünk él) Magyarországon van.

Ilyenkor vagy a különbözetet fizetik ki (azaz a magyar és az osztrák közötti különbséget), ez akkor történhet meg, ha a gyermek valamelyik szülője Magyarországon jogviszonnyal rendelkezik (azaz munkaviszonya van, vállalkozó, munkanélküli, stb.). A magyar családi pótlékról nem lehet lemondani.

A teljes összegű családi pótlék abban az esetben jár, ha egyik szülőnek sincs Magyarországon jogviszonya.

A családi pótlék összege születéstől 105,40 EUR, 3 éves kortól 112,70 EUR, 10 éves kortól 130,90 EUR, 19 éves kortól epdig 138,30 EUR. Ha több gyerek van a családban, a gyerekek számával növekszik a családi pótlék. A családi pótlék a gyermek 24. életévének betöltéséig jár.

Fontos linkek
Kinderbetreuungsgeld
Mutter-Kind-Pass
Familienbeihilfe
Adóhivatal

Nem a büntetés motivált minket, amikor ezeket a hivatalos dolgokat elintéztük, hanem az itteni életbe való beilleszkedés, a jogkövető magatartás elsajátítása. Járunk haza rendszeresen, mert otthon vannak az igaz barátok, a családtagok. De tudjuk, hogy fel kellett adni a szívünkből egy darabot ezért az életért.

Valahol jó a rosszban, hogy legalább lekoptak azok, akik nem IGAZIAK. És itt is megtanultuk SAJNOS, hogy óvatosan bánjunk magyar honfitársaink közeledésével. De megoldjuk, és türelmesen kivárjuk. Mert már van türelmünk. Biztonságban érezzük magunkat, megbecsültnek, és befogadottnak. És ez tényleg nyugalommal tölti el az embert.

Két diplomásnak (a diploma honosításáról itt olvashattok) el kellett jönnie egy idegen országba, hogy – bár még mindig nem a szakmájában dolgozva – értékeljék őket. Remélem, hogy sokak megtalálták otthon a szerencséjüket, és kívánom azoknak, akik elindultak szerencsét próbálni, hogy a mese vége Happy End legyen, mint ahogy a miénk lett.”

Nagykövetségek

Bécsi Magyar Nagykövetség
1010 Wien Bankgasse 4-6
E-mail:mission.vie@mfa.gov.hu

Budapesti Osztrák Nagykövetség
Cím: Budapest, Benczúr utca 16, 1068
Telefon:(1) 479 7010
Fax: (1) 352 87 95

Végül még egyszer hadd ajánljam figyelmetekbe a Netherosztrák blogot, amit ide kattintva érhettek el.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: sorozat ügyintézés Ausztria

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr646915491

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

pasztasuta 2014.11.20. 10:02:35

@zöldeketbeszélek: @Pernilla: Ezt az EU jogot en sem ertem... Szuleteskor van a ius soli (terulet szerinti) meg a ius sanguinis (ver szerinti) elv, es minden orszag eldonti, hogy melyik alapjan ad allampolgarsagot. Nem remlik, hogy az EU ezt szabalyozna.. Vagy megis?

2014.11.20. 10:05:01

@zöldeketbeszélek: Ezt en sem ertettem... Es a gyerek utan jaro penzrol szeretnek meg kerdezni, jol ertem hogy potencialisan egy teljes evig havi ezer eurot fizetnek azert mert van egy kisbabad? Ez komoly? Ha igen, miert nem ozonlik el Ausztriat (meg jobban) a gyereket tervezo bevandorlok? Vannak feltetelek, pl. bizonyos ideig adot kell fizetni mielott megszuletik a baba? Mi van akkor ha tobb mint egy gyerek van a csaladban?

2014.11.20. 10:08:12

@Pernilla: @pasztasuta: Szerintem sincsen semmi koze az EU joghoz. Vilagszerte nagyon keves orszagban van olyan torveny hogy a gyerek megkapja az allampolgarsagot ha ott szuletik; ez nem hiszem hogy az EU jog miatt van. Majdnem mindenhol a szulo allampolgarsaga a donto. Viszont ha nem lenne az EU, a szulok nagy valoszinuseggel nem tudnanak Ausztriaban dolgozni / gyereket vallalni.

M. Péter 2014.11.20. 10:11:37

@Pernilla: AZ EU-nak a gyerek állampolgárságához kivételesen semmi köze.

Pernilla 2014.11.20. 10:22:06

@M. Péter: @Mirjam2: @pasztasuta: jog temaban nem vagyok annyira otthon, de ugy ertettem, hogy többek között az EU-ban is a szülök alalmpolgarsaga a döntö, kicsit pongyolan fogalmaztam ezzel az "eu-joggal". A szerzö meg nem tudom, mi masra gondolhatott az EU-val, mint erre..?

Dragonlady (Bp, Hun) 2014.11.20. 10:27:08

Nem azert sajnaltak az allampolgarsag kerdest, mert eleg horror burokracia es draga is lepapirozni kulfoldon szuletett magyar gyereket?en ezzel kapcsolatban eddig csak borzalmakat hallottam /olvastam.

pasztasuta 2014.11.20. 10:33:59

@Pernilla: Hat de pont az a fura, hogy nem ugy tunik, hogy lenne olyan, hogy az 'EU-ban is a szülök alalmpolgarsaga a döntö', en legalabbis meg sosem hallottam rola. Itt pl Olaszorszagban Renzi nagyon nyomja, hogy bevezessek valamilyen formaban az itt szuletetteknek a terulet szerinti allampolgarsagot. Persze ehhez kilora meg kene vegye az osszes jobboldali kepviselot es szenatort, de az EU-tol nem kell semmilyen engedelyt kernie.

jOeker 2014.11.20. 10:34:13

@rezsöatya: az első esetben az ingatlan közvetítő szolgáltatásáért fizetek, áfát is. Tehát mondhatni ez olyan mintha az ő adóját is én fizetném. A második esetben a lakás és a közüzemi díjak áfáját fizetem, azaz nem ugyan azt az áfát fizetem kétszer.

@Bears54: ez a három havi provízió nekem nagyon magasnak tűnik de elhiszem mert Bécsben nem vagyok ismerős. Nem azzal volt a baja, hogy magyar vagy, hanem, hogy külföldi és gondolom nincs állásod. Előbb adják ki egy albánnak aki kisegítő munkát végez, mint egy britnek aki ad 10 havi kauciót. Pontosan nem tudom miért van így, de olyat hallottam, hogy a segélyekkel van összefüggésben. És sok osztrák nem akarja, hogy csak úgy "élősködjön" az országukon a külföldi. Azt meg sok elfelejti, hogy lakcím nélkül nem mindig kapsz állást helyben, szóval kicsit 22-es csapdája. A saját tapasztalat, hogy egy rendesebb osztrákot kell kifogni aki nem ilyen szemellenzős.

Ugyandehogy (törölt) 2014.11.20. 10:36:12

@zöldeketbeszélek: a kecskék villanypásztor mögött voltak

Ugyandehogy (törölt) 2014.11.20. 10:37:38

@Pernilla: az állampolgárságra a nemzeti jog vonatkozik, nem a közösségi.

Pernilla 2014.11.20. 10:37:44

@pasztasuta: ok, en eddig azt gondoltam, hogy ez az EU-ban egysegesen igy van, de akkor ez sem igaz.

Ugyandehogy (törölt) 2014.11.20. 10:40:36

@pasztasuta: jut eszembe, olaszul hogyan kell ejteni az Isonzo-t?

jOeker 2014.11.20. 10:42:59

Diákként az anmeldebescheinigung feltételei: érvényes személyi vagy útlevél; igazolás egy érvényes TB-ről /magyar is jó eu kártyával/; anyagi háttérről való igazolás, min 400€/hó; a szakirányra való felvétel megerősítése.

Más hiányt én sem láttam de még gondolkozom hátha. Jól összeszedett poszt.

Muscari 2014.11.20. 10:46:04

@Mirjam2: szerintem ez olyan, mint a gyed Mo-n. Akkor jar csak, ha bizonyos idot dolgoztal, az is ott van kulonben, hogy vagy a fizetes 80 %-a. Hogy mi donti el, hogy melyik, azt nem tudom, ugyanugy jo lenne tudni a jogosultsag pontos felteteleit is.

Azt kizartnak tartom, hogy alanyi jogon ennyi jarna mindenkinek.

@Babette .: ez szlovenul? Sose tudtam, pedig jartam arra. Leirva ugy van, hogy Soca, kis csucsokkel a c betun.

Din Serpahis 2014.11.20. 10:52:14

@Mirjam2: Persze, az ugy nem mukodik, hogy odamesz aztan rogton toljak a gyerek utan a penzt, elotte dolgozni is kell asszem talan 1 evet legalabb.

Viszont 1000 eurnal joval tobbet is fizetnek, ha magasabb volt a fizud, es 1 evre limitalt Gyes modellt vallalsz be.

Bears54 2014.11.20. 10:52:31

@jOeker: A helyzet sajnos az,hogy az osztrákok félnek a keleti blokkból jövőktől.Én és a feleségem is egyéni vállalkozók vagyunk két és fél éve.Ez az ötödik próbálkozásunk volt.Az elsőnél a tulaj azt mondta,hogy az előző bérlők beköltöztek az üzletbe és nem is fizettek rendesen,szerbek voltak.Végül is nekünk nem monda a szemünkbe,hogy miért nem adja ki az ingatlant.Viszont egy osztrák ismerősünkkel felhivattuk és neki végül elmondta amit fent írtam.Több ilyen esetünk is volt,persze megértem őket is.

Muscari 2014.11.20. 10:57:23

@Bears54: oke, megerted oket, de az rajtatok nem segit. Mivel foglalkoztok/foglalkoznatok? Sikerult azota berelni valamit?

Határátkelő 2014.11.20. 11:01:45

BREAKING!

Lezárult a támogatói kampány, az eredetileg tervezett összeg másfélszerese, 1756 USD jött össze. Nagyon hálás vagyok mindenkinek, ez az összefogás hatalmas lendületet ad a munkához.

Az oldal már készül, hamarosan talán többet is elárulhatok, azt ígérem, hogy még karácsony előtt elindulunk!!

Még egyszer köszönöm mindenkinek!

pasztasuta 2014.11.20. 11:03:32

@Babette .: Izonco. Haborus jelentest irsz eppen? :)

Pernilla 2014.11.20. 11:12:47

@Din Serpahis: Ezt emliti a poszter is fent, lehet azt a modellt valasztani, hogy a fizetesed 80%-at kapod, de ez sem lehet töb, mint 66 EUR/nap (kb. 2000 EUR havonta).

jOeker 2014.11.20. 11:13:22

@Bears54: Két tippet adnék, talán bejön. Eddig nem tudom mivel próbálkoztatok. Netes oldalon pl willhaben amit a cikkben is említenek próbáljatok meg személyes találkozót kérni. Telefonban, emailben nagyon sok lekezelő, és nem foglalkozik érdemben az emberrel. Viszont amikor ott van személyesen és látja rajtad, hogy tisztességesnek nézel akkor könnyebben megy a dolog nyélbeütése. A másik Bécsnek azt a részét próbáld körbeautózni ahol üzletet nyitnál és figyeld az ablakokat. Ahol egy telefonszámot látsz kiírva 80% hogy privát a tulaj. Sokkal rugalmasabbak.

pasztasuta 2014.11.20. 11:30:45

@Babette .: Hat mit csinaljak, bokszold le a Cruscaval, ugyis pont itt van Firenzeben! :)))
Na itt meg is tudod hallgatni a kek nyilra klikkelve: it.forvo.com/word/isonzo

Muscari 2014.11.20. 11:36:27

@Pernilla: na igy mar tiszta, koszi. Szoval azt valaszthatod, amelyik a magasabb.

@Babette .: A Szocsa az mennyivel jobb? ;-)

@pasztasuta: Lehet hogy viziturara keszul. Tudod, hogy annak a folyonak milyen gyonyoru smaragdzold szine van? Itt van egy par kep:

www.google.co.uk/search?q=soca+river+slovenia&source=lnms&tbm=isch&sa=X&ei=CcRtVMbpMqjLsASmk4KYBQ&ved=0CAkQ_AUoAg&biw=1280&bih=899

Bears54 2014.11.20. 11:36:28

@Muscari: Igen,megértem őket de ettől függetlenül nagyon dühítő,hogy normálisan szeretnénk dolgozni de az előítéletek miatt egyszerűen nem megy.A feleségem a szépségiparban én pedig edzőként dolgoztam.Egy újonnan nyíló szalonban béreltünk üzletrészt.A tulaj hölgy lengyel (talán ez volt a szerencsénk)a férje osztrák.A nejemnek nagyon jól ment (nekem kevésbé az EMS tréning) és már rég szerettünk volna önálló üzletet.

Bears54 2014.11.20. 11:36:28

@Muscari: A második kérdésedre a válasz igen,sikerült üzletet nyitni (ezen a héten hétfőn) de Spanyolországban.Eléggé kalandosra sikerült az osztrák szépségszalon projekt.

Bears54 2014.11.20. 11:36:28

@jOeker: Köszi a tippeket, de hidd el próbálkoztunk mindennel.Volt,hogy oda sem mentem inkább a találkozóra(nem vagyok túl bizalom gerjesztő külsejű)de általában a közvetítőn túl nem is jutottunk.Gondolom a tulaj meghallotta honnan jövünk és nem is akart találkozni.Persze kifoghattunk volna egy megértőbb,nyitottabb bérbeadót is.

Din Serpahis 2014.11.20. 11:36:39

@Bears54: Van egy kurzzeitwohnen nevu szolgaltatas, lakasokat lehet kivenni par honapra, draga mint a fene, de azt hiszem ok nem kernek munkaltato igazolast meg semmi ilyen szarsagot.

A masik lehetoseg apartmanhotel, persze az is horror aron van.

Viszont ha sikerul kinn megkapaszkodni es elindul a vallalkozasotok, akkor mar rendes lakast is ki fogtok tudni venni.

Ugyandehogy (törölt) 2014.11.20. 11:37:49

@Muscari: hát azt ugye nem emlegetjük itthon iSonZónak :D

Muscari 2014.11.20. 11:38:38

@Bears54: Akkor most mar Spanyolorszagban eltek? Sok sikert az uzlethez, remelem bejon a szamitasotok.

Pernilla 2014.11.20. 11:39:12

@Din Serpahis: ha jol ertem, ök az üzletberlessel vannak gondban, nem a lakasberlessel.

pasztasuta 2014.11.20. 11:43:00

@Muscari: Oooh! Nagyon hivogato! :) Jartal is mar arra, van valami szemelyes elmenyed?

Bears54 2014.11.20. 11:55:32

@Din Serpahis: Köszi.Lakást szerencsére könnyen sikerült bérelni(persze nem osztrákoktól)két évig laktunk ott.Igaz az 1500 euro kaucióból csak 900 eurot kaptunk vissza ,de ez nem is olyan rossz,hallottam már durvább esetekről is.

Bears54 2014.11.20. 11:55:32

@Babette .: Igen két hónapja vagyunk itt.Köszönjük,reméljük be fog indulni.Magyarországon felszámoltunk mindent de azért egy kis kaput nyitva hagytunk,az osztrák vállalkozóinkat egyelőre csak szüneteltetjük.Azzal persze tisztában vagyunk,hogy messze nem fogunk olyan jól keresni (szinte senki nem értette miért adtuk fel azt az életet),de a tenger a napfény és a pálmafák azért kárpótolnak.

Muscari 2014.11.20. 12:02:27

@Babette .: az igaz. Sok foldrajzi helynek van magyar neve, sokszor nincs is koze az eredetihez, eleg csak Becsre gondolni.

@pasztasuta: igen, de sajnos csak megalltunk mellette gyonyorkodni, es nem a magashegyi reszen, hanem ott, ahol mar szelesebb es nyugodtabb a folyo. Nagyon regen volt, 98-ban azt hiszem, akkor meg papir alapu kepeket csinaltam, azok is az exemnel maradtak.

Nagy vagyam azonban, hogy egy vadvizi turara elmenjek valahova arra a kornyekre, olyanon meg nem voltam.

DieNanny CH 2014.11.20. 12:23:19

@Muscari:

Még régen az óvónőképzőben hallottam/olvastam, hogy 'bécs' ómagyar nyelven azt jelenti: 'távoli falu'. Ha az átlagember 500 éve alig távolodott el 3 falunyira a lakhelyétől, akkor megértem a 'távoli' jelzőt...

Pernilla 2014.11.20. 12:27:00

@DieNanny *ISTJ* [SZ,CH]: azt nem tudom, mit jelent, de nem csak magyarul, hanem a környezö szlav nyelvekben imeg az oszman törökben is Becs a neve.

pasztasuta 2014.11.20. 12:28:43

@Muscari: itteni kedvenc foldrajzi hely atnevezesem: Monaco di Baviera (ertsd: Munchen). Tok egyertelmu. :D

La Pantera 2014.11.20. 12:47:54

@pasztasuta: hát a németek se maradtak adósok: Mailand=Milano

2014.11.20. 12:55:26

@Muscari: @Din Serpahis: Igy mar jobban ertem. Mindenesetre nagyon nagyvonalu, UK-hoz kepest mindenkeppen meg egyebkent is. Persze ez jo dolog, csak meglepodtem.

házelőtthinta · http://hamisgulyas.wordpress.com 2014.11.20. 13:14:03

Ausztria nem annyira szociális mint a többi nyugat-európai ország. Én pl 620-630 euró munkanélkülit kaptam(nettó 1070 euróra). Más országokban ez simán 70-80 % legalább. Itt 55 %. Ha egyedül éltem volna kb felkopott volna az állam belőle. És akkor ez elvileg egy jóléti állam. Hát nem tudom.

házelőtthinta · http://hamisgulyas.wordpress.com 2014.11.20. 13:14:03

@Mirjam2:

ahogy előbb írtam, egyedülállóként koránt sem olyan nagyvonalú Ausztria. Legalábbis nekem egyáltalán nem nagyvonalúság az hogy dolgozok mint az állat, kirúgnak, és még annyi segítséget se kapok az államtól hogy a szegénységi küszöböt elérjem. (cirka 900 eur) Igaz nekem a fizetésem se sokkal több...

házelőtthinta · http://hamisgulyas.wordpress.com 2014.11.20. 13:14:18

" De most elsőre csak ebbe tudok belekötni, tényleg nagyon jól összeszedett poszt!
Illetve még annyi, hogy az Anmeldebescheinigung kérelmet nem három, hanem négy hónapon belül kell benyújtani, de senkinek nem válik a kárára, ha tartja magát a 3 hónaphoz :)"

engem pl megbüntettek miután 3 hónap 3 hét után nyújtottam be. Utólag. Ott nem is szóltak semmit, minden oké, aztán postán jött a csekk hogy megbüntettek kései bejelentés miatt :D

Din Serpahis 2014.11.20. 13:18:37

@Bears54: Nekem se nagyon akartak visszaadni, aztan amikor megfenyegettem a pasast, hogy jo, akkor holnap felhivom egy ugyved ismerosomet Becsben, mindjart keszsegesebb lett, masnap meg is jott a penz.

házelőtthinta · http://hamisgulyas.wordpress.com 2014.11.20. 13:19:06

@Mirjam2:

Özönlenek. Jellemzően gyerekekből élnek a muszlim bevándorlók.

Pernilla 2014.11.20. 13:23:17

@házelőtthinta: a poszter altal bemasolt linken is ott van, idezem: "Der Aufenthalt muss binnen vier Monaten ab Einreise nach Österreich der zuständigen Niederlassungsbehörde angezeigt werden."
Ugyhogy at lettel baszva :)

arncht 2014.11.20. 13:33:32

Nagyon jo iras, mi is hasonlo cipoben jarunk. Annyit tennek hozza, hogy hiaba vagyok jo beosztasban, becsben sokkal gyanakvobbak a magyarokkal szemben, mint pl salzburgban. Egy haromszobas lakas berlesehez meg butorokhoz becsben egy 10e euro kell kb.

Muscari 2014.11.20. 13:47:33

@arncht: vajon mi ennek az oka? És vidéken miért fogadják el jobban a magyarokat?

2014.11.20. 13:54:12

Ausztriában élni meg dolgozni? De Mo. sokkal jobb, minden tekintetben...

arncht 2014.11.20. 14:18:44

fogalmam nincs, en salzburgban kezdtem, es ott tobb magyarral beszeltem, toluk hallottam eloszor. aztan becsbe koltoztem, es tenyleg en is ezt tapasztalom: munkanal (senior programozo), pl salzburgban ket het alatt harom munkat ajanlottak minimalis ausztriai tapasztalattal, becsben ket honap kellett hozza. altalaban akkor hivtak be, ha mar nagyon ketsegbe voltak esve, vagy ha azt hittek, hogy ket centert fogok ejjel nappal dolgozni.

lakasnal meg miutan kivalasztottuk a lakast - ugynokon keresztul - szemelyesen kellett a tulajjal talalkoznom, de csak azutan, hogy vartak az ajanlatom utan vagy egy hetet. lehet remeltek, hogy addig beesik vki mas. egy olyan lakasrol beszelunk, amit sok hete hirdettek, tehat valszeg nem duskaltak az ajanlatokban.

salzburgban hiaba volt sok magyar, vhogy meg mindig az erdekesebb allatfaj korebe tartoztunk. a bajorok amugy meg nyitottabbak, baratsagosabbak, es erdeklodoek. a kollegak kozul akkor is meg tudtam volna mondani, hogy ki a bajor es ki osztrak, ha sose mondtak volna.

jOeker 2014.11.20. 15:33:17

@házelőtthinta: nem vagy egyedül ne aggódj :D én mondjuk 4hónap egy hét vagy 4hónap két hét után mentem be (akkor már másodszorra mert az első hónapban még nem akarták megcsinálni, később meg elfelejtettem). Engem is megvágtak 100 euróra, de az itteni külföldi diáktársaim kb 70%-át is. Szerintem nagyon jó bevételforrás ez nekik :D De amikor bent voltam az irodában, nálam is ment a parasztvakítás, hogy na kicsit előbb kellett volna és most meg kéne hogy büntessem, de el van intézve egy ejnye-bejnyével. Két hétre rá ott volt a csekk.

jOeker 2014.11.20. 15:51:28

Amit nem láttam a posztban az a bankszámla nyitás. Kötelező mert a munkáltató általában nem hajlandó magyar számlaszámra utalni vagy csak az első hónapban, esetleg az első havi bért odaadja kézbe + bérpapír de a második havit már csak számlára utalja. Ha nem így van és kézbe akar a fizetni akkor sanszos, hogy nem vagyunk bejelentve és fekete munka amit kínál. Ez magas bírsággal jár számunkra is és 2 évre ki is tilthatnak az országból ha jól tudom. Ezt számon tartják és mondhatni megbélyegznek miatta. Nekem diákként Meldezettel és személyi kellett úgy emlékszem. Ha ez dolgozóként másként van akkor kérem a többi osztrák határátkelőt, hogy osszák meg a véleményüket. A tévedés jogát fenntartom! :)

Hari Seldon 2 2014.11.20. 16:07:51

@DieNanny *ISTJ* [SZ,CH]:
Szia. A tegnapi posztban írtam választ a kérdésedre.

2014.11.20. 16:22:22

@jOeker:

Soproni lakcímmel simán megnyitották a bankszámlát az Erste-ben, de a Bank Burgenland és BAWAG sem problémázott volna. A Raiffeisen és Bank Austria viszont elhajtott. Szóval bankfüggő a dolog...

Mobiltelefon dettó: mivel jó szerződések vannak, ezért nem akartam feltöltős mobilt. Az A1 és a Drei elhajtott, hogy osztrák meldezettel kell. A meidlingi T-Mobile-ban a torok gyerek simán megkötötte a szerződést, azóta is megvan, már meg újítottak egyszer.

Szóval ezek a dolgok néha a cégen, sőt néha csak az ügyintézőn múlnak...

2014.11.20. 16:25:03

@Ödenburger [Hu/At]:

A nyelvtannáciktól elnézést kérek, de a k. iPad folyamatosan kijavít és nem mindig veszem észre... De itt legalább tudok ékezetekkel írni...

2014.11.20. 18:26:47

Erdekes hogy relative milyen keves kommentet generalt ez a poszt. Ez vajon azt jelzi hogy a HA olvasotaboranak csak kis resze el Ausztriaban, vagy tervez odakoltozni a kozeljovoben?

2014.11.20. 18:56:08

@Mirjam2: Így van, ez tűnik logikusnak.

Din Serpahis 2014.11.20. 19:14:57

@Mirjam2: Szerintem Ausztriával az van, hogy aki ki akart menni oda, már régesrég kiment. Nagyon telített bevándorlókkal, rengeteg a magyar, Bécsben pl gyakorlatilag nem tudsz olyan étterembe menni, ahol nem magyar a pincér.

Pernilla 2014.11.20. 19:22:14

@Mirjam2: eléggé úgy tűnik, a többi osztrák posztnál is jellemzően csak Ödenburger, Hinta meg én szoktunk okoskodni :-)
Az okát mondjuk nem tudom, hiszen rengeteg magyar él Ausztriában. Lehet, hogy több az olyan fórum, ahol információhoz juthatnak az érdeklődők Ausztriáról?
Bár nehezen tudom elképzelni, hogy UK fórum kevesebb lenne, az itteni "kemény mag" meg mégis mintha onnan jönne...

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2014.11.20. 19:34:22

@Babette .: Akkor mániás volt az ürge. Kerítésmániás. Vannak, akik nem érzik biztonságban az ingatlant, ha nincs szögesdróttal körbekerítve. Pedig milyen hülyeség, azon is átmegy, aki át akar.

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2014.11.20. 19:36:27

@Mirjam2: Felmerült már az elején pár kérdés a poszterhez, jött már és válaszolt? Mert az ilyen posztoknál elég hamar elhal a téma, ha nincsenek válaszok. Vagy valaki bedob valami jó kis megosztó témát és onnantól megy az ereszd el a hajam :).

maxval birca hozzászóló · http://bircahang.org 2014.11.20. 19:50:34

@Pernilla:

Csak magyarul és SZHBM-ul Bécs, más szláv nyelveken nem. A jelentése: kemence. Sok várost hívnak így a környéken, még Pécs és Pest jelentése is kemence.

Csak a Pest ősibb név. Abból az időből származik, amikor a szlávban még volt "st" hangkombináció, ez az összes szláv nyelvben eltűnt, jellemzően cs vagy lágy cs lett belőle (pl. SZHBM-nyelven), egyedül a bolgárban maradt meg az "st" ilyen formában. (Természetesen van más szláv nyelvben is "st", de az nem az eredeti "st" folytatása, hanem új képződmény.)

A többi szláv nyelvben mindenhol Wien vagy annak verziója, pl. csehül Vídeň.

Szerintem a legfurcsább Bécs szlovén neve. Az ugyanis Dunaj. Nem tudom honnan ered.

qkuc 2014.11.20. 20:01:31

OFF

Nememlékszem ki ajánlotta a The 100 sorozatot, de:
KÖSZI
Ú ssszameg, eléggé addiktív ...

:D

Pernilla 2014.11.20. 20:03:27

@maxval birca hozzászóló: köszönöm a nyelvészeti kiigazítást.
Dunaj minden bizonnyal a Dunához kapcsolódik, vagy nem? De hogy miért pont Bécs kapta ezt a nevet? :-)

Naschkatze (Mostindien / CH) 2014.11.20. 20:32:10

@Pernilla: Hääät volt azért mäs is amit én szerencsétlen megfogalmazäsnak tartottam.. ;-)
@jOeker: Bocs, de ÀFÀ-t mindig is kell fizetni, nem? (Kivéve, ha feketén fizetsz, de ugye itt az nem él.) Azt, hogy ö azutän befizeti-e, lekönyveli-e, vagy hogy hogy szämolja el, na az mär nem az én dolgom. De lehet, hogy én vagyok a helikopter...
@Muscari:
Az nem csak a magyarnäl van igy. Sokszor németül is mäshogy vannak a väros- vagy orszägnevek. Eleinte magyarul mondtam a férjemnek az olasz värosneveket. Megértette, bär hozzätette, hogy németül nem igy van. :-)))
@pasztasuta: És hogy lesz a deutsch-bol tedesco? :-)))
Apropo. Pär napja beleszaladtunk Fedez nevü rapper-be a YouTube-on. A Francesca Michielinnel elöadott szäma szerintem tök jo. @zöldeketbeszélek: Neked is ajänlom a szämot! ;-)
@Din Serpahis: Tudom, te nem szällsz le ezért ott a vonatrol :-), de Winterthurban a Bretzel Könignél magyarok dolgoznak...néha német vezetéknév alatt, azt nem tudom, hogy a sajätjuk-e. (Aki kitalälta ezt a névtäbläs dolgot, na annak nyomnäm föl a hätso lyukän a täbläcskät...)

Din Serpahis 2014.11.20. 21:10:49

@Naschkatze (Mostindien / CH): Én itt egyszer vonatoztam, aztán amikor láttam a jegyárakat úgy gondoltam, hogy autóval jobb lesz nekem :) Szoktam egyébként arra járni, egy jóbarátom Wintherturban él, aztán néha átmegyünk pókerezni :)

Magyarok egyébként Zürichben is egyre többen vannak. Múltkor az egyik bevásárlóközpontban a cukrász kiscsaj meghallotta, hogy a feleségemmel magyarul beszélünk, és kedvesen rámköszönt :)

Azért Bécs még durvább... ott rendszeresen voltak olyanok, hogy a volt kollegám akart valamit rendelni németül, aztán nem beszél valami jól, kereste a szavakat, erre megszólal a pincér, hogy magyarul egyszerűbb lesz :)

2014.11.20. 21:44:51

@zöldeketbeszélek: Nekem is van kerítés mániám :-(

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.11.20. 21:54:32

@Pernilla: "Az okát mondjuk nem tudom, "

Az egy ruszki folyó:

en.wikipedia.org/wiki/Oka_River

remélem segít valamit...
:-))))

Keleti Szél 2014.11.20. 22:01:45

"A munkaadónak lehetősége van rá, hogy eldöntse, lecsúsztatja, vagy kifizeti a túlórát. Általában a csúsztatást választják, mert fizetni a 150%-ot kellene. Az Überstundét Zeitausgleich címszóval adják ki."

Csúsztatásnál (Zeitausgleich) is jár a pótlék, tehát 8 túlóráért 12 óra extra szabadidőt kell adni.

morsels (törölt) 2014.11.20. 22:01:51

@Turchi:
Csak kerites?
Marmint mania.
:-)

2014.11.20. 22:18:26

@morsels: Van más is, csak nem akartam eltérni a témától DDD

petrasp · http://kulfordementemmajdjovok.blog.hu/ 2014.11.20. 22:20:44

@házelőtthinta: Magyarország, 2013. Nettó 360.000 Ft-ra kaptam kevesebb mint 70.000 Ft-ot talán három hónapig. Több, mint 5 éves folyamatos munkaviszonnyal, közel két évig ilyen fizuval. Sokkal jobb.

LadyBird89 2014.11.20. 22:23:34

Sziasztok! Még nincs mindenki Ausztriában, aki menni akar, én jövő héten fogok költözni :) A poszt nem is jöhetett volna jobbkor köszönöm szépen! Egyébként minden nap olvaslak titeket, egyszer már bátorkodtam hozzászólni is. Talán majd ezután, hogy érintett leszek, gyakrabban rászánom magam. :)

LadyBird89 2014.11.20. 22:42:10

Egyébként van itt valaki Tirolból? Mennyire nehéz megtanulni a helyi nyelvjárást? Van egy felsőfokú nyelvvizsgám, tehát mondhatni az alapok megvannak, de nagyon kíváncsi vagyok mennyi idő kell, hogy valóban megértsem a helyieket.

2014.11.20. 22:53:30

@morsels: Igen, zöldeketbeszélek és Babette említette DD

letze 2014.11.20. 23:03:33

Amit én másképpen tudok:
1., A családi pótlék a gyermek nagykorúságáig jár. Ha tanul, akkor max. 24 éves koráig, de ha Lehrling-ként már 18 éves kora előtt pénzt keres, akkor nem folyósítják.
2., A G.I.S-nél nem akkor kell fizetned, ha van működő tévékészüléked, hanem ha lehetőséged van fogni az adást. Hogy te ezt megteszed-e, veszel-e tévét, magánügyed.
3., @házelőtthinta: a szegénységi küszöb egyedülállónak nem "cirka 900 euro", hanem pontosan 610.

Az Anmeldbescheinigungot én több, mint fél év hivatalos itt tartózkodás után kértem és kaptam meg, jóval kevesebb keresettel, mint a posztban szerepel és büntetés nélkül.

2014.11.21. 00:10:48

@petrasp: Teljesen jó. Ha a híd alatt laksz...

Pernilla 2014.11.21. 00:29:31

@geegee: Igen, ma is érdemes volt felkelnem, hogy ezt megtudjam :-)
Ja hoppá, már holnap van...

csillagközi romboló 2014.11.21. 00:56:09

Bonus-malus áthozása Magyarországról:
- kb. 1 hónapja vettem Ausztriában autót
- még rendelkeztem magyar autóval is
- levelet írtam a biztosítómnak, hogy külföldi autóvásárláshoz kérem küldjék meg az aktuális besorolásomat német vagy angol nyelven
- megküldték 1 héten belül e-mailen, simán elfogadták
- a magyar biztosító a Posta volt

Szóval áthozható a bonus-malus, csak én is azt hallom, hogy valahogy a magyarok többségének nem sikerül.
Én például akkor kötöttem lakásbiztosítást is,és arra kaptam még 2 bonus fokozatot a biztosítótól. Lehetőségek vannak, kinek mi éri meg. Ha valaki köt megtakarítási szerződést is a biztosítóval, sokszor a legmagasabb bonus fokozatba sorolja az embert. Ezt én pl. nem vállaltam be.

maxval birca hozzászóló · http://bircahang.org 2014.11.21. 07:44:35

@Pernilla:

Én is szeretném tudni a szlovén név eredetét...

házelőtthinta · http://hamisgulyas.wordpress.com 2014.11.21. 07:44:36

@letze:

610? tehát kifizeted a lakásod, veszel mondjuk bérletet (kocsit ugye nem tartanak a szegények) marad vagy 100 euród és hónap végére éhen halsz. ez nem szegénységi küszöb, ez NYOMOR. A szegénységi küszön 900 euró körül van 1 főre is.

L von Richthoven 2014.11.21. 09:01:13

Ideje lenne már egyszer és mindenkorra helyretenni a jogosítvánnyal kapcsolatos félretájékoztatást....
Most hirtelen nem tudom idecsatolni az idevágó EU szabályozást, de a neten meg kell keresni! A legfontosabb kettő ezek közül:
- A magyar jogosítványt akkor kell (!) kicserélni ha az orvosi érvenyessége lejárt. Lehet előbb is, de nem kötelező, teljesen jogosan használhatod, de lehet hogy nem fogadják el azonosításra.
- Fordítást, eredetiségi igazolást, magyarországi igazolásokat követelni teljesen törvénytelen, de nincs is szkség rá, mert az adatok meghatározott formában vannak feltüntetve, így azt minden hivatalnoknak fel kell ismerni, ha nem analfabéta. Abból, hogy a bécsi Verkehrsamt nem fogadja el fordítás nélkül, míg a többi igen, látható hogy nincsenek tisztában az EU szabályokkal. Ha vita van el kell mondani nekik, hogy ismered a vonatkozó szabályokat és járjanak el azok szerint. Ezt nem is szokták rossznéven venni, mert ugye mégsem Magyarországon történik.
Az EU erre vonatkozó szabályozását több mint tíz évig tárgyalták, úgyhogy ha már van, akkor tartsák is magukat hozzá....

2014.11.21. 09:10:06

@zöldeketbeszélek: :) Igazad van, igy szokott lenni...

2014.11.21. 09:12:28

@Din Serpahis: @Pernilla: En is azt gondoltam hogy sokan lehetnek ott, de talan mas forumokon aktivak, vagy egyszeruen nincs idejuk forumozni mert az osztrakok napi 14 orat dolgoztatjak oket minimum - ott nem lehet logni mint az angoloknal :)

Pernilla 2014.11.21. 10:38:49

@Mirjam2: :-)))
Bennem még az merült fel, hogy Ausztria közelsége miatt az itt élőknek sokkal szorosabb a kapcsolata Magyarországgal, illetve az ott élő rokonokkal, barátokkal, így kevésbé van igényük ilyen fórumokon a többi külföldön élő magyarral beszélgetni. Akinek meg van, az tényleg megtalálja más fórumokon az itt élő honfitársait. De nem tudom :-)

wiener 2014.11.21. 16:16:35

annyit fűznék hozzá 10 éves ausländerként hogy a határ közelében nagyon rossz híre van a magyaroknak, többnyire bécsben is, aztán ahogy távolodunk úgy lesznek egyre barátságosabbak, ez elég szomorú, sajnos sokan azok közül akik csak kijönnek vásárolni 1 napra, nagyon ronda módon viselkednek, az osztrák meg egy kalap alá vesz minket

egyébként ausztria eléggé tele van, javasolnám más országokba a kiköltözést, pl. norvégia nagyon jó célpont lehet

KevinMulder 2014.11.21. 17:06:07

Nekünk az volt, hogy találtunk autót Ausztriában. Itt élünk, tetszett, meg akartuk venni. Felhívom a tulajt, hogy itt a pénz, autóba ülünk, megyünk és megvesszük. Aztán amikor kiderült, hogy magyar vagyok, az autó rögtön nem-eladóvá vált ...

letze 2014.11.22. 08:46:10

@házelőtthinta
Bocsi, de te mit is vársz el egy szerinted jóléti államtól?
Hogy annyi munkanélküli segélyt kapjál, hogy kifizesd a 600 eurós albérleted és még maradjon 600 kajára-ruhára-másra?
Tehát mondjuk az 1070-es nettó fizetésed után kapjál már úgy nettó 1200 segélyt, hogy megéljél?
És te mikor fizetted be a kasszába ennek akár az ötödét?
Vagy kinek is kellene helyetted is dolgoznia, téged fullon eltartani azért, mert voltál szíves két évig a minimál közelében, adófizetés nélkül dolgozni?
Magyar.

Dragonlady (Bp, Hun) 2014.11.22. 10:30:53

@letze: most olvastam hogy a magyar munkanelkili segely 20800ft. 3honapig. Egy csaladban csak egy embernek jar. Ha visszautasitod a kozmunkat, ugrik. De az osztrakok a gecik.....

letze 2014.11.22. 12:49:19

bruttonetto.arbeiterkammer.at/
Teljes baromságot írtam az előbb, elnézést.
A fenti linken van a 2013-as brutto-netto számláló és abban kiszámolják az éves adót is, ami jelen esetben 512 euro. Tehát a két év alatt összesen 1024 euro adót fizet, majd fél évig havi 620-at adnak neki segélyként.
A befizetett összeg 3,5-szörösét.
És kevesli.

házelőtthinta · http://hamisgulyas.wordpress.com 2014.11.28. 08:26:46

@letze:

Nem értem ezt a számítást. Normális esetben igénybe se veszi ezt az ember hónapokon át, mivel van munkája. Nekem is speciális körülmények miatt kellett hónapokon át igénybe vennem. Vagy akkor a "nem adózó" melós kapjon havi 200 eurót, mert úgyis alig adózott? És mégis mit egyen? Miből fizessen lakbért? Beszarok.

petimegmondja 2014.12.05. 11:28:19

Hát, én azért elég sok pontatlanságot találtam ebben az írásban. A pontatlanságok mellett egy ilyen volumenű írástól azt várnám, hogy részletesebb útmutatót adjon az ügyintézéshez.
Mi már lassan több, mint 6 éve élünk itt. Szinte mindenbe belefutottam már, ami létezik. Főleg, mert másoknak is gyakran segítek az ügyintézésben.

Az azért messze nem fedi a valóságot, hogy az osztrákok tárt karokkal várják a magyarokat. Szakácsnak, pincérnek, takarítónak, építő- és betanított munkásnak (olcsó csicskának) igen. Adott hiányterületeken, mint kórházi (ügyeletes "turnus") orvosnak, programozónak és hasonlóknak is. Képzettséget igénylő foglalkozásokban, irodába elhelyezkedni még helyben szerzett végzettséggel is nehéz.

Vállalkozóként, a helyi konkurenciával szemben sem egyszerű.

Azt hiszem, leírom mindazt, ami ebből a posztból kimaradt és elküldöm e blog gazdájának.

Határátkelő 2014.12.05. 11:34:21

@petimegmondja: Tedd azt, ez is volt a cél a poszttal, hogy az ott élők egészítsék ki saját gyakorlati ismereteikkel és minél szélesebb körben adjon információt, ahogy erre a bevezetőben felhívás is van. Úgyhogy örömmel várom a kiegészítésedet, ha a vállalkozói lét kihívásaival is ki tudod egészíteni, az pláne hasznos lenne!

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása