oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2014. augusztus 17. 06:40,  Bűn, bűnhődés és egy kis foci 127 komment

2014. augusztus 17. 06:40 Határátkelő

Bűn, bűnhődés és egy kis foci

Az eheti blogajánló fő témája a címből is kitűnően a bűn, méghozzá Svájcban és Svédországban, és hogy egy kicsit lazítsunk is a végén, helyszíni beszámolót olvashattok a nyári brazíliai focivébéről (őszintén szólva nagyon vártam már, hogy ez az írás megszülessen, szerencsére nem hiába).

cím_112.jpg(fotó: blick.ch

Svájcról általában a nyugalom, a pontosság és a kiszámíthatóság jut elsőként az ember eszébe. A valóság persze ennél sokkal árnyaltabb, miként az a Svájci S(ch)apka blog legutóbbi posztjából is kiderül, amely három tévhitet oszlat el.

Az első, hogy Svájcban nincs bűnözés. Dehogynem!

A második, hogy a bűneseteket jellemzően külföldiek követik el. Nem!

A harmadik, hogy Svájc rendőrállam. Rendőr ott van, ahol kell. Semmivel sem látni többet, mint otthon.

Pont.

Visszatérve, sajnos jelen van a bűn, és növekszik. Bár, a vagyon elleni bűncselekménye száma közel sem olyan tragikus, mint pl. otthon.

De!

- Van futballhuliganizmus (a múltkor írtam róla),
- vannak erőszakos bűncselekmények,
- és vannak kábítószerrel kapcsolatos esetek is.

(...) Egy vízkár miatt a tűzoltók felnyitottak egy raktárépületet, és ott 650 tő növényt találtak. Nem volt nehéz kinyomozni, hogy ki bérelte a helyiséget. Az eljárást azonnal megindították X.Y ellen.

A nyomozók úgy döntöttek, hogy házkutatást is tartanak az érintett személynél, és csak akkor érte őket a meglepetés.

Egy titkos szobát találtak, amiben az úr (?) szadista, szexuális bűncselekményeket követett el. Elkábította, bántalmazta a nőket, majd megörökítette az egész sztorit.

A nyomozás mostanáig tartott, természetesen a gyanúsított előzetesben van. Szerencsére (?) a felvételek miatt több érintettet tudtak azonosítani, ezért feltehetően el is ítélik majd.”

A teljes posztot ide kattintva olvashatod el!

Egy ellopott svéd bicikli története

Svájchoz hasonlóan Svédország sem a bűnözés melegágya az átlagosan tájékozott hírfogyasztó szemében, ennek ellenére persze ott sem csupa mosolygás az élet (lásd a skandináv krimik felfutását…). A Bezzeg a svédek! blog egy biciklilopás történetét meséli el.

A szomszédunk viszonylag drága és hőn szeretett kerékpárját ellopták a lelakatolt garázsajtó (dolog) ellen elkövetett erőszakkal még június elején. Igen, sajnos már semmi nem olyan jó, mint régen, s itt is lopják a bringákat.

(...) Teltek-múltak a hetek, egyszer csak meglátta az ellopott gépét a blocketen egy hirdetésben. Volt vér a pucájában, s éppen az éves 7 hét szabadságát töltötte, úgyhogy belefért neki kiugrani a külvárosba, hogy élőben szembesüljön az esetleges tettessel vagy orgazdával.

A helyszínen teljes mértékben megbizonyosodott arról, hogy ez tényleg az övé volt, majd elővezette az eladónak a bicikli előéletét.

Megkérdezte, hogy most mi legyen? A csávó jobb reakció híján verés és térítésmentesen visszaadta neki a jogos tulajdonát.”

Ez eddig egy dolog, a történetben van még egy csattanó is, de ezt nem árulom el, akit érdekel, kattintson ide!

Focivébé a helyszínen

A bevezetőben írtam már, mennyire vártam, hogy poszt szülessen a Nova vida blogon a brazíliai focivébéről, és most meg is született, úgyhogy nem hagyhattam ki a szemezgetésből.

Brazília foci vb.jpg

„A legjobb az első 2 hét volt a csoportmeccsekkel. Egyrészt, mert minden nap több meccs is volt, másrészt, mert kaptunk egy csomó szabadnapot: amikor Brazília játszott, és amikor Rióban volt a meccs, a játék kezdetétől függően fél- vagy egynapos szabit kapott az egész város.

Ennek nagyon egyszerű oka volt: brazil meccsek alatt egyébként sem dolgozott volna senki, ha meg a Maracanában volt meccs, órákkal előtte le kellett zárni a stadion környékét, és tekintve, hogy a stadion elég központi helyen van, ez teljesen megbénított a közlekedést. (…)

A VB előtt pár héttel, az utolsó sorsolás alkalmával (merthogy sorsolták a jegyeket, annyian akartak menni a stadionokba) sikerült jegyet szerezni 2 meccsre is a Maracanában: Franciaország - Ecuadorra mentem én Carlosszal, Joannával es Joãóval, illetve egy ennél sokkal eseménydúsabb Kolumbia - Uruguayra ment Bence a többiekkel. Gyakorlatilag mindegy volt, hogy milyen meccs, csak menjünk, az élmény miatt. Ami meg fantasztikus volt! (...)

Mar jó ideje nincs egy igazi erős csapata Brazíliának, ezt mindenki tudta és látta. Azt is, hogy bár vannak jó játékosok a csapatban, vannak hatalmas hézagok, és annál is nagyobb gondok minden szinten – kapitány, vezetőség, tehetséggondozás, pénzügyi problémák, stb.

Mindezek ellenére a brazilok hittek a csodában, hittek abban, hogy a hazai pálya, a sok millió szurkoló, a foci iránti szenvedély betömi ezeket a hézagokat, és meglesz a hatodik vb-győzelem. Ezek lökték is őket előre egy darabig, de aztán a németek ellen elszenvedett csúfos vereséggel véget ért az álom. (…)

Szomorú volt mindenki, meg dühös, esetenként kárörvendő, hogy na, most láthatja a vezetőség, mi az eredménye annak, ha… (és itt rengeteg verzió van a mondat befejezésére: … olyan embert választanak szövetségi kapitánynak, aki 12 éve nyert vébét, de azóta eljárt felette az idő; … nincs épkézláb csatár; … nincs középpálya; stb. stb.). (…)

Nem omlott össze a nép, másnap mindenki elment szépen dolgozni, tette a dolgát, próbálta túltenni magát a dolgon, és a vb döntőjén drukkolt, hogy lehetőleg ne az argentinok nyerjenek, de ennyi.
A médiában megjelenő, zavargásokról szóló hírek szokás szerint fel voltak fújva, és az az ostoba, aki ebből olyan messzemenő következtetéseket von le, hogy itt civilizálatlan népek élnek. Nem szép ilyet írni.

A brazilok szinte mindig mindent humorral fognak fel, rengeteg viccet gyártottak a vb alatt az elég furcsára sikeredett nyitóünnepélyről, a saját csapatuk hiányosságaiból, a 7:1-ből. Nem kell őket félteni, ha saját maguk oltásáról van szó. :)”

Akinek sikerült felkelteni az érdeklődését és szívesen nézegetne még képeket is, az feltétlenül kattintson ide és olvassa el az eredeti bejegyzést!

A kommentelési szabályokról itt olvashatsz.

Felhívás! Örömmel várnék írásokat az iskolakezdésről, ahol éltek hogyan zajlik, mit kell beszerezni és mit ad az iskola, miben nehezebb vagy könnyebb mint Magyarországon, és általában véve is lehet szó az oktatásról, mennyire nehéz vagy könnyű iskolát választani az adott országban – természetesen várom azok írását is (szokás szerint a hataratkelo@hotmail.com címre), akiknek gyermeke most kezdi a sulit külföldön. Előre is köszönöm!

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: blogajánló Brazília Svájc Svédország

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr896609321

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

adg 2014.08.17. 07:38:45

Akkor a biciklilopáshoz kapcsolódóan elmesélek egy itteni esetet, ami egy éve történt kb.
Egy udvarból elvittek egy biciklit. Ez hírnek számít, még az újságba is bekerült. De a csattanó másnap történt, miután a gazda reggel megtalálta a bringát ugyanott, ahonnan elvitték, és mellé volt tűzve egy levél, meg egy pizzautalvány 2 pizzára. :) A levélben leírta a tolvaj, hogy nagyon sajnálja, hogy elvitte a biciklit, de sajnos egy buli után piásan nem akart vezetni és sajnos lekéste az utolsó buszt, taxira meg nem maradt pénze, így igazán nem maradt más megoldás. :D

rezsöatya 2014.08.17. 08:29:05

' Morning!

Boldog Nemszuletesnapot HÁ! (abbol tobb van!) :D

@adg [Au, Darwin]: ennek a magyar valtozatat ismerem (pesze lehet, hogy csak "urban legend"), elvittek valakinek az autojat, de masnap visszakerult a haz ele, valami hasonlo mesevel, hogy bocs de szuksege volt ra es sajnalja, karpotlasul betuzott a szelvedo moge ket mozijegyet. ES!: Amig a karosult a moziban volt, addig szepen kiramoltak a lakasat...

NIKI LAURA 2014.08.17. 09:02:51

78- ban ,meg az atkosban egy honapot voltam Svedben.
Egy faxi kinyirta a feleseget.
Bement a rendororsre.Leultettek,cigi,kv.Nyugodjon meg,meselje el,hogy volt...
Kimentek,megtalaltak az asszony.A fickot elengedtek nem vettek orizetbe,persze az eljarast lefolytattak ellene.
3 evet kapott,hirtlen felindultsag,stb...fele utan szabadult.

A szomszedtol kiderult valami rengeteg korona adot csalt.
Megbilincseltek,es 10 evet ult.

Ha a felesegedet olod meg,csak O a sertett,ha adot csalsz:: mindenki!

NIKI LAURA 2014.08.17. 09:18:04

A masik sztori,osztrak faxkalap Gendamerie,azaz zsandarok.

Megyunk bicikliturara a sogorokhoz,bicikli a kisbuszban es a kocsi hatulja,kulon tartoban.
Odafele 3x,visszafele 2x felreallitanak.
Minden esetben bicikli ki,ellenorzes..tudniillik,a roman,bolgar,magyar emborok lopjak a cangakat.(is)

Na,az utolso ellenorzesnel kiszurja,hogy ket canga regisztralt.
Ez azt jelenti,hogy a kecskemeti Rendorsegre bevittuk,matrica,foto,regisztracio.
A lelkem azt hitte,hogy az osztrak rendorseg regelte...POLICE...nem POLIZEI ..nem erdekli,majdnem bilincs.
Na mondom,erre ra fogtog b@szni,Haga,Ensz,Strasburg,stb...nem hatja meg...
Egy nap utan,mondom: hijja man fol a BKM ugyeletet,hatha szot ertenek...erre hajlik,de az ugyeletes NEM BESZELNI CSAK MAGYAR,2014-ben!..Rendortiszti Foiskola b@szod,nincs nyelv vizsga!
A vegul elengedett minket,mert a vazszamot nem koroztek.

Mr Long 2014.08.17. 10:32:03

A kepen Madar kertje van?
Ertheto, hogy eltunt innen :)

pamut 2014.08.17. 10:33:47

A svéd sztori első mondatából mintha kimaradt volna pár szó, gondoltam megnézem az eredetit is hogy értsem. Ott is kimaradt, de cserébe elolvastam bandirepublic egy másik bejegyzését, ami olyan jó, hogy ilyen jót nagyon régen nem olvastam, ajánlom mindenkinek:

bezzegasvedek.wordpress.com/2014/04/13/a-let-elviselhetetlen-konnyusege-avagy-mit-nem-tudtunk-megtanulni-a-szuleinktol-magyarorszagon/

puhacica 2014.08.17. 10:59:15

@adg [Au, Darwin]: errol es a sved sztorirol a kovetkezo video jutott eszembe:
m.youtube.com/watch?v=JexN27xCJp0

adg 2014.08.17. 11:31:14

@puhacica: Ez marha jo. "Ni, nem is tudtam, hogy van egy biciGli az udvarban, en csak mos gyuttem haza." De a rendoros parbeszed a gyulekezesrol mindent visz. Nagyon jo.

@rezsöatya: Hat ezt sem tudom bizonyitani, de ott volt az ujsagban a kep a levelrol, meg sok ertelmet nem latom ilyet kitalalni. De inkabb tunik artatlan diakpoennak, mint buncselekmenynek.
Itt nagyon elterjedt haztipus az emelt haz, ami olyan, mint otthon az arterekben. 3 meteres labakon all a haz, alatta mosokonyha, nyarikonyha, tarolok, meg a masodik huto, meg ilyenek. A fiatalok neha kiisszak buli utan a haz alatti hutoket, amiben rendszerint sor van. Kerites nincs, ha van is, nincs kapu, ha meg az is van, biztos, hogy nincs zar. Szoval buli utan mennek haza ejjel, es ha meg nem ittak eleget, akkor latogatast tesznek valakinel. Nem okoznak kart, nem randaliroznak, csak isznak egy kicsit.
A biciklilopas meg tenyleg eleg ritka szerencsere. Sokan le sem zarjak. Ma mi sem zartuk le a lanyom rollerjet, amig 3 orat bent voltunk a tok forgalmas bevasarlokozpontban. Csak ott hagytuk a nyitott biciklitaroloban.

puhacica 2014.08.17. 11:41:05

@adg [Au, Darwin]: akkor nalatok nem nagyon eri meg bringazar szakuzletet nyitni. :D

Igaz Barát 2014.08.17. 12:09:48

@adg [Au, Darwin]:
Én ott őszintén megsajnáltam a rendőrt. Nagyon szar lehetett a feltett kérdésekre olyan választ adni, amit a munkaköre megkövetelt tőle. De azért jól állta a sarat. :)

**mimi** 2014.08.17. 12:15:49

@pamut:
hát igen....nagyon jó...érdemes elolvasni

rezsöatya 2014.08.17. 12:25:29

@adg [Au, Darwin]: videki Anglia, ahol lakom, sosem zarom le a bringamat. Londonban, pl. Tottenhamban (ott is laktam egyszer) ezt nem mernem...

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.08.17. 12:50:34

@rezsöatya:
Londonban az autómat nyitva hagyhatom a cabriók lehúzott tetővel parkolnak DE a bicikliket MINDENHOL lopják.
Nem értem.

rezsöatya 2014.08.17. 12:54:07

@diggerdriver: a te autod a kutyanak sem kell! A bringamat nem cserelnem vele! :D

házelőtthinta · http://hamisgulyas.wordpress.com 2014.08.17. 13:03:28

@rezsöatya:

Itt úgy lopják a bicikliket mintha aranyból lennének. (Graz). Nagyon ócska bicajom van, de nem igazán merem sehol hagyni éjszakára.

házelőtthinta · http://hamisgulyas.wordpress.com 2014.08.17. 13:03:29

Szerintem senki nem gondolta eddig se azt hogy Svájcban nincs bűnözés. Lehet az átlagemberek körében kevésbé jellemző a magasabb életnívó miatt, de a politikai elit pl ugyanolyan korrupt mint nálunk. Ahol pénz (sok) van, ott korrupció is van, mivel emberek ülnek csak ott is a székekben.

Az meg hogy rendőrállam, az tény. Nem arra gondol itt se senki hogy minden sarkon egy rendőr fordul be velünk szemben, hanem arra a tipikus poroszos rendre hogy be van fenyítve a nép és bármilyen kihágást végez, repül pl a büntetés. Ausztriában autóból kidobott csikk miatt is megbüntetnek! Szerintem ez röhejes. Nem ettől lesz jobb az átlagember élete. Meg nem is attól hogy izzadva oda kell rá figyelni hogy jó kukába dobd a szemeteted mert azért is repülhet a csekk. Meg nem mehetsz le a folyóhoz ha megáradt mert azért is repül a büntetés. Szóval a jellemző nyugati "rend" nem azért áll fenn,mert itt fejlettebb az emberek gondolkodásmódja, hanem mert egyszerűen be vannak fenyítve és félnek.Ezért meghúzzák magukat és sokkal kimértebb módon élnek.

Egyébként a szakadékba zuhant svájci vonatról nem akarna írna tilmir? Ha már arról írt hogy otthon mindig késnek a buszok, Svájcban bezzeg sose késik semmi. Nem tudom hány évet buszozott otthon, mert én mindig is buszoztam mikor kisiskolás/gimis voltam és sose késtek meg robbantak le még a borsodi zugjáratok sem.

NIKI LAURA 2014.08.17. 13:12:43

@házelőtthinta: Svajban volt egy balesetem,nem akartak a kinti- ami vagy 5x- karteritest fizezni csak a magyart,mert hogy ahol lakok,azt a szokasos arat fizetik.

Neten meghirdettem,keresek 20% svajci ugyvedet.

Bepereltuk a Zurich Versicherungot,kifizettek pluszba cc10 e frankot Rechsanwalt wert,plus 4e frank Smerzen geld,plus abschlepdienst nach Ungarn,plus orvosi kezeles,uszas,fizikozerapia a Tiszakecskei furdoben.
Ha rogton fizetnek,harmadabol megusztak volna.

Herr Géza 2014.08.17. 13:33:13

@házelőtthinta: Aha, bármilyen témájú poszthoz el tudod sütni a hülyeségeidet. Mondjuk kezdeném azzal, hogy ugyan mit tudsz te Svájcról? Éltél ott? Nem. Max. annyi az ismereted, hogy mennyi a mekis minimálbér...
Korrupció? Svájcban? Aha. Van nyilván, de nem olyan szintü és mértékü, mint pl. otthon. És ha valaki megbukik nem röhög még az ország képébe is (ld. kedvencem, Mészáros úr: azért lett pár év alatt milliárdos, mert "a Jósten, Orbán Viktor és a szerencse segítette"...)
Poroszos rend, hogy megbüntetnek az ablakon kidobott csikkért (!!), meg nem viszik el a nem megfelelö edénybe szelektált szemetedet. Ez neked megfélemlítés? Mert sokkal jobb az, hogy M.o.-on évente x mezö/erdö ég le az ablakon kib@szott csikkektöl, hogy Pesten az elöttem menö autóból a Nagykörüton lazán repül ki a mekis ganéj, hogy otthon nem büntetnek a szelektív szemétgyüjtés hiányosságai miatt, cserébe összeöntik az egészet egy kukásautóba, majd az újpalotai szemétégetöben szerencsétlen emberzombik válogatják szét a trutyit a szalag mellett. Én személy szerint rohadtul örültem volna, ha otthon a rendöröknek már nem jut más feladat, mint a csikkdobálókat büntetni. Másképp úgysem tanulod meg....
Késés: ne mondjál már baromságokat, hogy te otthon soha nem találkoztál késö/kimaradt busszal. Ja. Inkább olyan mindennapos volt, hogy nem is emlékszel rá, mert nem számított "eseménynek".Érdekes, hogy én már tényleg nagyon ritkán tömegközlekedek otthon, de ha igen rögtön belefutok abba, hogy a Keletiböl induló vonat laza 1,5 órás késéssel indul el és nem mondanak róla semmit, csak az áll a tájékoztatón, hogy "késik".
A szakadékba zuhant vonat hogy jön ide te szerencsétlen? Földcsuszamlás sodorta le a vonatot a sínröl, arról a hanyag svájci vasút tehet?
Olyan hülye tudsz lenni barátom (sajnos gyakran), hogy megkülönböztetö jelzés kéne rád....

rezsöatya 2014.08.17. 13:34:59

@tableno: szomoru? Szerintem meg valami vicc! Fantaziadus ujsagiro szulemenye. Angolnak magat kiado fiu, mert ugye nem bukik le, persze! Sok felsofoku nyelvvizsgaval kijovo hataratkelo tudna meselni, mennyit er a Rigo utcai minosites...
A legjobb a suket-nemanak magat kiado "kulfoldi", mert hogy igy nem bukhat le... de mit keres egy suketnema a Szigeten? Zenet hallgat??? Hehe...

Igaz Barát 2014.08.17. 14:07:10

@Herr Géza:
2-3 éve, amikor a fiam kisebb volt, gyakran kimentünk a vasútállomásra vonatokat nézni. Más se szólt a hangosbemondóban, mint hogy melyik vonat hány percet késik. Nem Budapestről beszélek egyébként, hanem egy dunántúli város nem túl forgalmas állomásáról.

adg 2014.08.17. 14:45:18

@rezsöatya: Meglehetosen stabil angol kell, hogy ne bukjon le tul gyorsan, vagy meglehetosen gyenge angol a holgy reszerol. Gondolom, utobbi eselyesebb ilyen esetekben. :)
A suketnema viszont tenyleg szuper. Mi a tokot keres egy koncerten, erzi a rezgeseket, vagy csak szereti nezni ahogy bohockodnak a szinpadon? Hogy mekkora plusz esely a lanyoknal, hogy suketnema valaki, azt nem tudom... :)

Valahogy igy: Hello, John vagyok, suketnema, meg vak, meg..., ja meg hulye is. De legalabb angol, az tuti. Jo a farod, jossz a satramba egy tiz percre?

vivike22 2014.08.17. 15:04:12

@házelőtthinta: Akkor irjunk a MAV rol, ami 6 ev alatt 26 evet kesett es hasonlok.... BUntetnek? Igen. Hogy tartsd be a szabalyokat, ennyi. Ki nem dobhatod az autobol a csikket, Magyarorszagon meg a buszmegallo 10 meteres korzeteben nem dohanyozhatsz.

Lehet ezt meg fokozni, a magyar diktaturatol nem sok nevetsegesebb van.

Quercus a favágó 2014.08.17. 15:11:37

@**mimi**:

Minden benne van a Tusnádfürdői beszédben. Csak értően kell hallgatni.

Dragonlady (Bp, Hun) 2014.08.17. 15:15:43

@házelőtthinta: eldobott cigi - a bozóttüzeket, erdőtüzeket már mondta valaki.
kb kilencéves voltam, amikor egy vásárban felültem egy olyan körhintára, mint a Körhinta filmben.
egy idióta eldobott egy cigicsikket, ami szép pályára állt és beesett a pólóm alá. amíg én fent körbe a körhintán ugye. elájultam. nem estem le. még több mint fél év múlva mikor nyaralni mentünk is egy tenyérnyi seb volt a mellkasomon. (elmúlt nyomtalanul.)
személy szerint én a farkán nyomnám el a csikket bárkinek, aki pöckölget.

pamut 2014.08.17. 15:17:16

@rezsöatya: pedig nem vicc. sziget sem kell hozzá, Pesten a nyílt utcán megindul a lányok nyálelválasztása ha meglátnak egy szuper autót külföldi rendszámmal, pasival a kormánynál. nem is titkolják, hangosan áradoznak. a magyar fiúknak meg nem a rigó utcaiakat kell megtéveszteniük, hanem az angolul nem tudó lányokat. abban a zsivajban ami ott van, a spanyolt is el lehet adni angolnak. ha pedig azt hiszed egy süketnéma nem tud mit csinálni a szigeten, akkor még nem voltál kint egyszer sem.

házelőtthinta · http://hamisgulyas.wordpress.com 2014.08.17. 15:21:45

@vivike22:

Magyar diktatúra? És mégis miben nyilvánul meg Magyarországon ma a diktatúra? Lényegében azt csinálsz amit akarsz. Ez lenne a diktatúra? Az nem diktatúra hogy rosszabb az életszínvonal mint a nyugati országokban...

házelőtthinta · http://hamisgulyas.wordpress.com 2014.08.17. 15:22:18

@Herr Géza:

"Legutóbb júliusban voltam, és a badeni strandon rám szólt az úszómester, hogy a strand területén ne mászkáljak egy 0,33 -as sörrel. Azt csak a kijelölt vendglátóipari egységben szabad elfogyasztani, fent az emeleten. No comment. Igaz, hogy kábszeresek háborítatlanul drogozhatnak a zürichi tó partján, és a prostitúció is csak az utóbbi években lett megtiltva 16-18 év között. Szóval nem is olyan régen még 16 évesen is lehetett pornó filmben szerepelni, de a kazettát már nem vehette ki a kölcsönzőből! :D"

Te szeretnél olyan helyen élni ahol rádszólnak egy strandon hogy ne igyál sört csak a kijelölt helyen? Mert nekem ez tűnik inkább diktatúrának, mintsem a magyar sokkal lazább közeg.

házelőtthinta · http://hamisgulyas.wordpress.com 2014.08.17. 15:22:19

@Herr Géza:

És nem, szinte sose késtek a buszjáratok amikkel én közlekedtem. Éveken át. Ti meg gondolom évente egyszer-kétszer vonatoztak/buszoztok és abból remekül meg lehet állapítani hogy milyen a mai magyar tömegközlekedés. Elmondom én : nagyon is jó. A mai budapesti tömegközlekedés világszínvonalú. Nem azért mert hinta azt mondja, hanem azért mert éjszaka is 5-10 percenként járnak a járatok szerte a városban. Bárhová eljuthatsz, bármikor. Ezt próbáld meg itt. Este 11 után meg vagy lőve.

rezsöatya 2014.08.17. 15:26:25

@pamut: valoban nem voltam (most egy kicsit nagyobb szigeten elek! :-P )

rezsöatya 2014.08.17. 15:42:15

@adg [Au, Darwin]: @pamut: mashol is:

youtu.be/XbYNAZxcWh4

@vivike22: mostanaban raszoktam itt a vonatokra. Tisztak, pontosak. Ha kesnek nem gyoznek "epolidzsajszot" kerni, sot a keso vonatokon vegigmegy az itteni "utasellatos" es ingyen asvanyvizet osztogat. Amugy fel oranal 50%-ot, oras keses eseten az egesz jegyarat visszakapod.
De egy ido utan idegesito tud lenni!
Mentsegukre szol, hogy eppen palyaepites folyik, de kezd tele lenni a hocipom a kesesekkel.
Azt hiszem, ujra visszaulok az autoba...

Szerintem mindenhol, orszagtol fuggetlenul vannak problemak a tomegkozlekedessel, amit csak tapasztalva tudunk meg. Az mas kerdes, hogyan kezelik a szolgaltatok a helyzetet.

SodalisO · http://hataronkivul.blog.hu/ 2014.08.17. 15:45:34

@Igaz Barát: na avonatozasrol tudnek meselni..... De nem rontom az osszkepet!!!! :-)

NIKI LAURA 2014.08.17. 15:45:57

@házelőtthinta: Svajc mindig is sumak volt,a vilag bunozoi altal osszelopott osszes vagyont ott taroltak,ebbol elnek jol...nem a hegyi lila tehenekbol..

A magyar politikai elittol,a del amerikai drogbaroktol,az eszak afrikai rezsimek vezetoin at,sot a naci nemetorszag altal osszerabolt kincsekig - a mai napig- minden penz,arany,stb ott van tarolva.

A svajci kantonok bankjai nem adjak ki- vagy csak nagyon nehezen-az ott tarolt "dolgok" gazdait,es a rajuk bizott penzeket hatalmas kamattal forgatjak.

rezsöatya 2014.08.17. 15:55:13

@sodalisO [eng]: rontsd csak! Nekem is elegge elegem van! :-P

Igaz Barát 2014.08.17. 16:04:13

@sodalisO [eng]: @rezsöatya:
Igen, rontsátok nyugodtan.
Nekem mostanában csak pozitív tapasztalatom van a vonatokkal, mindig keresztben vannak előttem és sosem késnek, egy percen belül az átjáróban vannak :)

Ugyandehogy (törölt) 2014.08.17. 16:16:05

@Herr Géza: bocs, de ez a kirohanas egyreszt tulzas hinta par targyi tevedesehez, nagyon tulzas, masreszt nem melto hozzad.

kezdem unni az allando hintatamadast es lenezest.

Ugyandehogy (törölt) 2014.08.17. 16:21:03

@rezsöatya: amit akar, azt keres. valoszinuleg nem ismersz siketeket.
az ilyen beszolas nem vicces.

tableno 2014.08.17. 16:23:05

@QUERCUS: ??? Akkor én biztos segghülye vagyok (lehet amúgy, mostanában egyre inkább esz a kétely...), de szerintem a tusványosi beszédben az van, hogy továbbra is így lesz, ahogy most van, sőt még ígyebbül. Azzal együtt, hogy a mimi által belinkelt cikk nagyon nem tetszik, ugyanolyan patetikus nyavajgás, mint amiket Hinta szokott a hanyatló Nyugatról előadni...

Ugyandehogy (törölt) 2014.08.17. 16:23:39

@házelőtthinta: azert vilagszinvonalu, mert van ejszakai jarat?
en azert megis a svajci buszjaratokat valasztanam...

Ugyandehogy (törölt) 2014.08.17. 16:27:15

@tableno: bar mindrn szava igaz a cikknek...

puhacica 2014.08.17. 16:28:39

@rezsöatya: a süket-néma fiú - sziget párhuzamra:

A vak dobos kérdi a süket zongoristát:
- Táncolnak már?
- Miért? Már játszunk?

Quercus a favágó 2014.08.17. 16:44:35

@tableno:

Tudod, ez nem az a blog, ahol erről kell beszélgetni. Ez politika....
A blogom megszüntettem.

montroyal ( CAN qc) 2014.08.17. 16:48:34

@diggerdriver: biciklit a drogosok lopjak es eladjak egy dosert , sajnos ez mindenhol van nem a kozbiztonsagtl fugg autokat egyaltalan nem lopnak nalunk csak szervezett formaban nagyban kuldik ki kulfoldre v. alkatresznek... altalaban afrika a cel ...es nem irom milyenek az elkovetok mert meg rassizmussal vadolnanak ...

ctboy (US) ENTP · http://stress.blog.hu/ 2014.08.17. 16:51:06

@pamut:
Koszi a cikket. Mikor elolvastam pont ezt az uzenetet kaptam skype-on:

Uzenet Mo-rol:
Balatonon biciklizünk, nincs elég térerő.‏

me
‎10‎:‎31
Jo mulatast, biciklizest kivanunk. Jobb Térerőt!‏

‎10‎:‎32
pont ezt a cikket olvastam mikor jelentkeztel. figyelmedbe ajanlom bezzegasvedek.wordpress.com/2014/04/13/a-let-elviselhetetlen-konnyusege-avagy-mit-nem-tudtunk-megtanulni-a-szuleinktol-magyarorszagon/ Jobb Térerőt!‏

‎10‎:‎41
Nincs eleg terero.... Mire gondolhatott a kolto. A kor tarsadalmi gazdasagi viszonyait figyelembe veve biztosak lehetunk benne, hogy a terero kifejezes a szabadsag szininimaja. A terero hianya nem mas mint az elfolytottsag erzesenek, szabadsag hianyanak folytogato erzesere hasznalt verbalis sikoly. A kolto nem hasznalhatta a mar foglalt, elhasznalt, negative toltesu "Szebb Jovot" kifejezest ezert uj mottot talalt ki, ami kifejezi a "Y generation" (IPhone generation/Android generation) eleterzeset:

Jobb Térerőt!

montroyal ( CAN qc) 2014.08.17. 16:56:19

@NIKI LAURA: A svajci kantonok bankjai nem adjak ki-
na ezt is megoldjak Orbanek ..

www.youtube.com/watch?v=s_W8fVAB-rM

rezsöatya 2014.08.17. 17:11:47

@Babette.: nem tudhatod, de sok mozgasserult es "csokkent munkakaepessegu" emberrel volt/van dolgom. Es van humorerzekuk, onironiajuk. Tobb, mint az ember gondolna...
Ugyanannyi fantasztikus ember van kozottuk es ugyanannyi genya, mint az un. normalis emberek kozott.
Hulye humoromtol tobb egeszseges ember sertodott mar meg, mint specialis... ezert nem foglalkozom mar ezzel...

youtu.be/LnLVRQCjh8c

youtu.be/PCWIGN3181U

rezsöatya 2014.08.17. 17:21:43

@QUERCUS: nemààà! Pillanatok alatt haromeves lehettel volna te is, mint a HÁ!

SodalisO · http://hataronkivul.blog.hu/ 2014.08.17. 17:26:20

@Igaz Barát: azota nem kesek el a munkahelyemrol miota gyalog jarok.....elotte.....nah...mar a vegen idegbeteg voltam,tobbek kozt ezert is koltoztem be ebbe az erosen " multikulti" varosba...:-)))

SodalisO · http://hataronkivul.blog.hu/ 2014.08.17. 17:27:34

@rezsöatya: @Igaz Barát: azota nem kesek el a munkahelyemrol miota gyalog jarok.....elotte.....nah...mar a vegen idegbeteg voltam,tobbek kozt ezert is koltoztem be ebbe az erosen " multikulti" varosba...:-)))

tableno 2014.08.17. 17:29:14

@QUERCUS: Hát ez rövid fellángolás volt... Kár.

SodalisO · http://hataronkivul.blog.hu/ 2014.08.17. 17:30:58

@rezsöatya: hat en fel evig vonattal jartam, de lofaszt sem kaptam, se vizet, se penzt, se elnezest, es kalauzt sem lattam, csak flegma nigro takaritonot, aki alattam hagyta az uditos flakonokat.....hogy te milyen szerencses ember vagy.......zzz

vivike22 2014.08.17. 17:35:01

@rezsöatya: Persze, nem is ez volt a gondom, hanem hogy a magyar az tokprima mert ugye a haldoklo nyugaton plane svejcban rendorallam, esmindenszar. Hinta szerint.

Nem vitatkozom, elvezze magyarorszagot hinta, meg aki akarja, nyeljek be a propagandat, en maradok a haldoklo nyugaton.

házelőtthinta · http://hamisgulyas.wordpress.com 2014.08.17. 17:35:01

@Babette.:

Egy ártatlan kérdés. Hogy menjek haza ha 1:00 ig melózom és nincs hétvége? (akkor vannak éjszakai járatok is) Gyalog?(Bicajjal szoktam egyébként) Szóval, nekem sokkal jobban tetszett pl a budapesti tömegközlekedés mint ez.

házelőtthinta · http://hamisgulyas.wordpress.com 2014.08.17. 17:35:01

@montroyal ( CAN qc):

Az remélem feltűnt hogy ez egy kamuvideó ugye? Egyáltalán nem is arról van szó amiről megy a felirat...istenkém..nektek mindegy csak lehessen Magyarországot alázni?

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.08.17. 17:55:58

@rezsöatya: Azt nem. De az autódat igen.
Na arra meg én nem cserélném az enyémet.
:))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))

Quercus a favágó 2014.08.17. 18:10:36

@rezsöatya: @tableno:

Az a helyzet, hogy nekem minden nap kutya kurva keményen meg kell küzdenem a talpon maradásért(szerintem ezzel nem vagyok egyedül itthon). Minden perc amit blogírással töltenék időpocsékolás. Na meg nem nekem kell megváltanom a világot, de még Magyarországot sem. Most inkább arra akarom fordítani a szabadidőmet,hogy megtanuljak valami szakmát, amivel normális munkát tudok találni(pl. targonca vezető). Persze nem itthon. Majd ha megérem,hogy tisztességes munkám lesz, amit tisztességesen megfizetnek, talán elkezdek blogolni. De ez valószínűleg nem ennek az Istennek az idejében lesz. Magyarországon biztos nem.

@házelőtthinta:

Hinta. Becsüld meg a helyed, próbálj meg beilleszkedni, továbblépni. És főleg letelepedni. Szeretni kell a hazádat, Magyarországot(én is szeretem), de hidd el, itt nincs jövő, csak múlt. Elég öreg vagyok ahhoz, hogy tisztán lássam, mi vár erre az országra.

rezsöatya 2014.08.17. 18:21:48

@sodalisO [eng]: ez a vizes dolog a London Midland vasuttarsasagnal tortent, az egy oran tuli kesesnel...
A Great Western csak siman kesni szokott... :-P
A Virgin-nel egyelore pozitiv a merleg.

rezsöatya 2014.08.17. 18:26:24

@házelőtthinta: ez humor. Mint a Hitleres videok. Nem Mo-ot alazza. A poen benne az, hogy az amerikaiaknak, meg a nemeteknek sem adtak ki a svajci bankok az ugyfelek adatait KERESRE, ezek utan Lazarek FELSZOLITOTTAK a svajci bankokat, hogy szolgaltassak ki a magyar ugyfelek nevsorat. Na ez a rohej!

rezsöatya 2014.08.17. 18:30:13

@vivike22: Hinta Ausztriaban el. Probalja a masik oldalt is figyelembe venni, ebbol a szempontbol igaza van. Svajc, Anglia, No. stb. ha nem is rendorallam, de bizonyos dolgok tul vannak szabalyozva. Tudnek meselni...

tableno 2014.08.17. 18:40:00

@QUERCUS: El akarsz menni? Akkor mégsem győzött meg a tusványosi tündérmese?

wuaaa 2014.08.17. 18:43:48

@QUERCUS:
Biztos hogy semmi olyasmihez nem értesz, ami keresett lehet külföldön - bár nem tudom mi a célország - és már most jobb vagy benne mint mondjuk amilyen jó targoncavezető valaha is leszel?

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.08.17. 18:55:40

@rezsöatya:
Igaz.
20liter 100mérföldre túl sok nekem.
Az albánok nem fizetnek annyit...
:)))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))

Quercus a favágó 2014.08.17. 18:57:17

@tableno:

Már régóta el akarok húzni innen. Csak ehhez meg kellene tanulni tisztességesen valamilyen nyelvet. A baj az, utálok tanulni.Ezért nem mentem annak idején egyetemre.

"Akkor mégsem győzött meg a tusványosi tündérmese?"

De. Arról, hogy el kell húzni innen.

@wuaaa [nor]:

Erdész a szakmám. Ahhoz értek(gondolom én). Na erre a tudásra külföldön nincs szükség. A baj az, hogy itthon sem.

2014.08.17. 19:02:45

Bunozes mindenhol van - nem hiaba probalnak az emberek mindenhol "jo kornyeken" elni (ami persze joval dragabb) ahol kevesebb a valoszinusege hogy aldozat leszel. Az egy tevhit hogy Nyugaton a tarsadalom legaljan is bekesen a hazikojukban pipazgatva elnek az emberek. :) Az mas kerdes hogy en biztonsagban erzem magam es a kezbesito otthagyhatja a csomagot az ajto elott, senki nem lopja el. De van a varosban olyan kornyek ahol minden masodik haz crack shack.... vagy szervezett bunozes tevekenykedik, pl. Hell's Angels Acres. A jo modban elo atlagpolgar ezt ignoralhatja meg nem jar arrafele, de attol meg letezik.

Vonatok? A Vadnyugaton ez mar csak nosztalgia, turista latvanyossag. :) A varosunkban viszont a buszok kesnek, nem megbizhato a tomegkozlekedes, es draga is. Itt autora van optimalizalva a kozlekedes es ilyen meretu varosban (100 ezer) ez nem is fog valtozni...

tableno 2014.08.17. 19:03:04

@QUERCUS: Bpetya öccse Finnországban erdész, ha jól tudom.

Quercus a favágó 2014.08.17. 19:10:15

@tableno:

Erdőmérnök ha jól tudom Ő is, de távérzékeléssel foglalkozik, ha jól vettem ki Petya szavaiból. Nem tudom mi a tököm az, de a kisebb lányom tanulta az egyetemen, és azon kevés tárgyak közé tartozott, amit piszkosul utált.
Egyébként nem igazán akarok a szakmámban dolgozni. Világ életemben erdésznek készültem, nem is akartam más lenni. Mára eljutottam oda, hogy megutáltam. Ez van, sajnos.

Ugyandehogy (törölt) 2014.08.17. 19:14:37

@házelőtthinta: marrmint itthon? speciel a munkaadonak kotelezo biztositani a hazajutast, ha igy szervezi a muszakot.

videken nincs ejszakai jarat, ott hogyan jutnal haza?
az ejszakai jarattol meg nem vilagszinvonalu.
raadasul csak a bkv-rol beszelsz.
videken tok mas a helyzet. videken fel meg egyorankent jarnak a buszok pl.
a vonat meg...anyam 120 kmre lakik, de vonattal 4 ora.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.08.17. 19:15:41

@QUERCUS:
Világ életemben erdész akartam lenni.
Nem sikerült. Hülye voltam hozzá.

tableno 2014.08.17. 19:16:18

@QUERCUS: Hát te tudod. De egy angliai raktár sem az a kimondottan lélekemelő munkahely...

Ugyandehogy (törölt) 2014.08.17. 19:18:54

@QUERCUS: ha tenyleg menni akarsz, keress meg priviben, egy baratom most irt egy lehetoseget.

Quercus a favágó 2014.08.17. 19:20:26

@házelőtthinta:

Az ország nem Budapest, Miskolc, Győr, stb. Innen a faluból délelőtt 11-kor megy be busz a közeli városba. Azok, akik pl. 2-re mennek dolgozni, menjenek azzal? Hazafelé 8-kor jön az utolsó busz. Ha 9-ig, vagy 10-ig vagy mivel jössz haza? Persze járhatsz kocsival, csak nem fizetik.

Quercus a favágó 2014.08.17. 19:39:46

@diggerdriver:

A világ legszebb hivatása. Ha anno be tudtad magad fészkelni valamelyik állami erdészethez, és nem ittad kétdimenziósra az agyad, király lehettél, betegre keresheted magad.. Én tsz erdész voltam. A tsz erdőkből magán erdők lettek. Magán erdőgazdálkodók. Na ezeknek a szeme előtt csak a pénz lebeg. Annak idején 2-3000 Ft-ért vettek meg egy ha erdőt, ma milliókat kaszálnak egy hektárról. Az erdőben nagyon nagy pénz van, és én tudom, hogy hol. Ismerem a jogszabályokat, a támogatási lehetőségeket, de azt már meguntam, hogy hülyének néznek, és elvárják, hogy ingyen dolgozzak.

@tableno:

Tudod, azt szokták mondani, mihez képest. A motorfűrész itthon is 10 kg, meg Ausztriában is. Csak nem mindegy mennyit fizetnek azért, hogy cipeljem. Na meg nálam nem igazán jelentkeznének olyan problémák, ami sokaknál itt fölmerül.

@Babette.:

Kösz. A helyzet az, hogy mint már írtam, harcolok, egy volt erdőgazdálkodómmal, helyi kiskirállyal. Van egy pár per folyamatban. Amíg ezek le nem záródnak, nem tudok mozdulni. Remélem tavaszra letisztulnak a dolgok.

Dragonlady (Bp, Hun) 2014.08.17. 20:06:34

az ázsiai vonat csak akkor nem késik, ha a menetrendben olyasmi van, hogy érkezés hajnali 4:20. akkor egy percet se.

Don Kartasch [Warwickshire, UK] 2014.08.17. 20:08:16

@QUERCUS: Alapvetően nem rossz móka a targoncázás. Amikor minőségellenőr voltam otthon, akkor néha mentem egy kört a kommisiózóval a raktárban ha unatkoztam (tudom, nem ugyanaz). Jó mulatság...de! Én továbbra is állítom, hogy világszerte az egyik legkeresettebb (és az egyik legjobban fizetett) "műszaki jellegű" szakma a hegesztés.
Elkezded az elején lentről. Egy-két AWI-s papirral, aztán ahogy lesz munka, csinálsz még több papírt vele. Ha a melóhoz szükséges alap angol szavakat és mondatokat megtanulod már szerintem lehet is elkezdeni pályázni vele külföldre.
A csúcshegesztők simán keresnek netto 1.5-2 millákat itt-ott Európában. Persze az sok-sok papír + jó nyelvtudás + sok éves tapasztalat. De gondolom te ennek a felével is beérnéd talán. :)

Jah, és ami fontos, hogy ez nem egy pofázós meló. Mész aztán szépen csöndben húzod magadnak a varratokat egy sötét lyuk mélyén. Nem kell tartani tőle, hogy kiújul a tömegiszonyod. ;)

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2014.08.17. 20:14:15

@házelőtthinta: Kedves Hinta!
Akkora butaságokat írsz, mint a ház. Nulla tapasztalattal.
1./ Ha itt egy politikus korrupt, az kirúgják. Ha olvasnál helyi sajtót, akkor tudnál róla. Volt rá példa, amikor valaki "aprópénzért" trükközött, másnap lemondott, mert kiderült. Tiszta ügy.
2./ Elárulom neked, hogy a rendszer, amit te rendőrállamnak hívsz, sokkal liberálisabb, mint otthon.
Egyrészt először figyelmeztetnek, ha jól tudom, ez a szó otthon ismeretlen. Igen, vannak szabályok. A szabályok azért vannak, hogy az emberek betartsák, és hogy az élet élhető legyen. Azt is tudom, hogy ez otthon úgy működik, hogy mindenki leszarja, az a nagyobb király, aki a legtöbbet tesz a szabályok ellen. Érzed az összefüggést?
:)
3./ Vonat. A vonat nem késett, hanem nem ment tovább, mert az esőzések miatt földcsuszamlás volt, kisiklott.
Nagy különbség. Jelzem, senki sem halt meg.
Hogy mennyit buszoztam? Nem sokat. Igaz, mi csak vidéken laktunk (megyeszékhely), nem az nagy Budapesten (ahol nem késnek a buszok-szerinted), de a busz (helyi) csak óránként (!) járt, ezért a gyerekeimet el kellett vinnem az iskolába, hogy egyáltalán odaérjenek. KIRÁLY!!! Este 11 után meg lehet menni taxival. Király ez is.
4./ Egy kérdés: otthon hol is lehet dohányozni? Ha jól tudom még buszmegállóban sem. Akkor most miről beszélünk???
:D
Nem szóltál volna, bölcs maradtál volna.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2014.08.17. 20:18:23

@házelőtthinta: Szolnokrol este 8-kor eljon az utolso busz. Szerinted?:D

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2014.08.17. 20:19:52

@házelőtthinta: "Ausztriában autóból kidobott csikk miatt is megbüntetnek! Szerintem ez röhejes." Nagyon helyes!
Jartunk mar ugy, hogy a nyitott ablaknal beropult a meg parazslo cigerettacsik az elottunk levo autobol... Nagyon jo.... Ezert buntessenek is, mint allat, ez nem rohejes, ez teljesen rendjen van.

házelőtthinta · http://hamisgulyas.wordpress.com 2014.08.17. 20:38:41

@Babette.:

Hát nekem senki nem biztosít semmit. Nem fognak balázskának külön járatot indítani a mekiből. Kapitalizmus van és pótolhatóság. Ha nem tetszik,leléphetek.jön a helyemre 100 másik. Próbálom győzködni őket hogy rakjanak normálisabb időpontokba dolgozni. Meglátjuk.

A tömegközlekedés nem csak éjszakai járatokból áll,de jelentős, velős része. Budapesten nagyon jó a tömegközlekedés, szerintem ezt még itt se cáfolja meg senki, ahol szinte mindenki utálja Magyarországot.

vidéken nyilván nem laknék nem gondolod? kocsi nélkül... nekem kötelező egy városban laknom, ez van. Miért nincs kocsim? Pl drága lenne fenntartani. De ugye erről megint nem illik beszélni, meg ugye nyugaton luxus a kocsi, amikor Magyarországról volt szó meg alapnak számoltátok a kocsit,életbiztosítást meg minden vackot...

@QUERCUS:

Nekem nem kell bemutatni hogy az ország nem Budapest. Borsodi zsákfaluból származom ahová buszoztam haza már 10 éves kölyökként is.Csak ugye az iskolaidőnél ez működött, ha itt 1:00 ig dolgozom akkor meg meg vagyok lőve. Én szó szerint belecsöppentem és saját bőrömön megtapasztaltam hogy mennyivel másabb Miskolcon aztán Budapesten tömegközlekedni.A budapesti tömegközlekedés pedig igenis minőségi. Grazt biztosan veri. És ugye ez a nyugat, ahol elvileg minden jól működik.

geegee. · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.08.17. 20:38:41

@adg [Au, Darwin]: A te "csattanód" jobb mint a svéd eset! :-)))

Quercus a favágó 2014.08.17. 20:48:01

@Don Kartasch [Warwickshire, UK]:

Ezt én is hallottam. Vannak kint hegesztők az ismeretségi körből, és nem panaszkodnak. Meg vannak becsülve, és fizetve.
Az úti cél meg majd attól függ, a lányom hol csinálja meg a mesterképzést. Mert ha már fizetnem kell egy évért 800 ezer forintot, akkor megnézzük, milyen lehetőségek vannak külföldön.

Ugyandehogy (törölt) 2014.08.17. 21:05:02

@házelőtthinta: hat az ottani jogszabalyokat nem tudom. bar gyanithatoan van ra valami, csodalkoznek, ha nem lenne

es ha meg a videkhez azt is hozzaveszed, hogy marginalisan kisebbek a fizetesek, es a nem varosokban elemgedhetetlen az auto fenntartasa. ha epp nem jo az autonk, meg vagyunk love, rossz idoben a motor se jatszik. gyakran 2-3-4 varost jarok vegig ugyintezeskor, idore menve, mert itt minden hivatal betartja az ebedidot, ez kb 100 km alkalmankent, auto nelkul ez lehetetlen lenne.
varosban viszont nem akarok lakni, eleg volt belole.

Ugyandehogy (törölt) 2014.08.17. 21:06:07

@QUERCUS: milyen szakra jar a lanyod, ahol 400ezer egyszemeszter?

firg_firg 2014.08.17. 21:22:55

@rezsöatya: ezt szerintem lazarek se gondoltak komolyan, csak kellett a cirkusz meg a faszrazas a nepnek hogy megmutassak milyen kokemeny szabadsagharcosok.

Quercus a favágó 2014.08.17. 21:26:41

@Babette.:

Földtudományi kar. Mivel másoddiploma, így fizetős. Most fejezi be a BSc képzést. Az MSc is fizetős lesz.

montroyal ( CAN qc) 2014.08.17. 21:28:18

@házelőtthinta: huha koszi a felvilagositast en azt hittem tenyleg Mo-rol beszelnek meg abba a sok-sok masik feliratos videoban amikor halalra rohogik magukat a magyar politikusokon ...

jokat nevetek rajtuk, de sajat magukat jaratjak le (azt viszont komolyan) az osszes jobb v bal es nagyon szarok ra ... szerencsere messze vagyok toluk mar nagyon regen ... a videokon meg csak rohogok ...

Simon Hasonmasa (TW) 2014.08.17. 21:41:27

@Herr Géza:
Nyugaton sokkal nagyobb a kontroll ahogy Hinta jol mondja. Senki nem szakithat le egy utszeli viragot, mert hajaj... Ez is a nyugat.

2014.08.17. 21:43:39

@Dragonlady (now in Thailand): Akkor ennek alapjan eleg jol ki lehet kovetkeztetni a menetrendet :)

_________________________________

Hinta: Nem tudom Ausztriaban hogy van de ideat pl. nem luxus az auto. Veszel egy olcso "beater" jarganyt, a biztositast havonta fizeted, kis reszletekben, a benzin pedig viszonylag olcso. Segelyen elo emberek is tartanak autot. (bocs de mar a sokadik tulzo kommented utan kiszurtelek es most nincs kedvem visszacsinalni, LOL)

NIKI LAURA 2014.08.17. 22:07:49

@cougarcat:" bocs de mar a sokadik tulzo kommented utan kiszurtelek es most nincs kedvem visszacsinalni, LOL)"

Kis butuskam,azt hiszed barkit -legfokepp Hintat- erdekel a kis szuresed!?:)

2014.08.17. 22:09:17

@Simon Hasonmasa (Roch): Gondolom te is tulozni akartal, mert ugye azert az nincs hogy egy "utszeli viragot sem szakithatsz le". De a vedett viragot nem szakithatod le, a parkokban se szedhetsz viragokat, vagy mas kertjebol sem, nem beszelve mas sirjarol. Nem latom hogy mi ezzel a problema, sztem jo hogy igy van.

wuaaa 2014.08.17. 22:25:55

@QUERCUS:

Most hirtelen megnéztem keresnek-e errefelé erdészféle embert és igen. Egyáltalán nem lehetetlen. Csak a nyelv kell hozzá. "Csak." Semmiképpen sem adnám fel a helyedben, bárhová is kerülsz. Írhatnék még sokmindent, de így, hogy nem ismerem a lehetőségeid és a körülményeket, úgyis csak a levegőbe beszélnék.

Pernilla 2014.08.17. 22:27:02

@házelőtthinta: nem rossz Budapesten a tömegközlekedés, valóban. De mondjuk nem Grazzal kéne összehasonlítanod, hanem mondjuk Béccsel. A bécsi tömegközlekedéshez képest a budapesti még mindig rendesen szégyenben marad.

házelőtthinta · http://hamisgulyas.wordpress.com 2014.08.17. 22:27:06

@svájci sapka (ch):

Tehát a helyi sajtó megírja hogy a korrupt politikusokat kirúgják, akkor az biztosan úgy is van, és teljesen korrupciómentes a politikai elit is. Mert a helyi sajtó megírta. Gondolom Magyarországon meg hazudik minden sajtó.A határt átlépve meg megváltozik ez (is). Mindenhol lopnak. Attól hogy Nyugaton (valamivel) jobb az életszínvonal, attól még ott is ugyanúgy lopnak azok akik tűzközelben vannak. Nem azért mert nyugat, hanem azért mert ők is ugyanolyan emberek és visszaélnek a lehetőséggel.

A sok szabály az emberekért van dolgot meg hagyjuk, jó? Én nem kétbites ember vagyok hogy benyeljek mindent mint kacsa a nokedlit hogy az értem van, de csak azért mert Svájcban van, Európa leggazdagabb országában...a határon a húst pásztázó emberek is azért vannak ugye, mert olyan élhető az egész? Ezen én könnyesre nevettem magam..elképzeltem ahogy szerencsétlen svájci melós 2 kilóval több szalámit csempészne át de lecsapnak rá a kegyetlen financok és elkobozzák a szalámit...
Érdekes a magyar/osztrák határon nem kobozzák a húst, pedig jóval olcsóbb otthon mint itt. Azzal sétálsz át amivel akarsz. De milyen jó dolog megmagyarázni hogy a határellenőrzés is értünk van meg minden.

A nyugati rend arról szól elsősorban hogy minden apróságért szórják a büntetéseket...így van megregulázva a nép. Nem éltem még Svájcban, de a blogokból, hozzászólásokból, őszinte vallomásokból pont ez jön le, hogy hasonló mint Ausztria, csak +1. És nem fizetésekben +1 csak, hanem szabályozottságban is.

Vajon miért Svájcban van az egyik legtöbb szomszédfeljelentés arányaiban egész Európában? Mert annyira élhető hogy feljelent a szomszéd?Az emberekbe is beleivódott teljesen a poroszi rendszer és egymást is szivatják.

Azokat akik meg ennyire hangosan hangoztatják hogy Magyarországon minden rosszul működik, azokat szépen visszafordítanám a határon, hogy csináltassanak fogat/hajat/kutyakozmetikát/bármit Svájcban.

@cougarcat:

OKé, de az az USA. Ez meg itt Európa. Nyugat-Európában(de legalábbis Ausztriában biztosan) betanított melósként luxus kocsit fenntartani. Ez a rideg tény. Segélyből meg főleg az!

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2014.08.17. 22:44:19

@házelőtthinta: "Nyugat-Európában(de legalábbis Ausztriában biztosan) betanított melósként luxus kocsit fenntartani. Ez a rideg tény. Segélyből meg főleg az! " - ezzel mi a gond? Mindenki annyit kap, amennyit ér. Ha te csak egy mekis melót vagy hajlandó végezni, akkor vedd tudomásul, hogy a jelenlegi lesz az életszínvonalad.
Nyugaton azonban mindenkinek adott a lehetőség az előrelépésre - ez a különbség. Aki meg akar dolgozni érte, az egészen takaros életet alakíthat ki magának, átlagmelósként is. A mekis dolgozó pedig maradjon a kaptafánál.
Megjegyzem egyébként, Svédországban kevés felnőtt/középkorú ember dolgozik a mekiben. Kifejezetten a fiatalokat célozzák meg munkaadóként, hiszen az a normális, hogy a buriforgatóból az ember hamar tovább akar lépni. Első diákmelónak viszont ideális. Szóval aki Nyugaton diákmunkát végez és esze ágában sincs többet nyújtani, az ne sírjon, hogy nem telik autóra.
@Simon Hasonmasa (Roch):
en.wikipedia.org/wiki/Freedom_to_roam#Sweden nahát, mik vannak... :-O

Simon Hasonmasa (TW) 2014.08.17. 23:21:51

@cougarcat@Réka ‎:
Igen, volt benne kis tulzas. Viszont meggyozodesem, hogy azert vagyunk eletrevaloak, sokoldaluak, kreativak es problemamegoldoak mert gyermek korunk ota szabadabban nevelkedtunk. Reka, te is kaptal boven otthoni hatast.
Csak egy pelda, ha itt elromlik egy kozlekedesi lampa, megall az elet, mert a piros az tilos. Aztan, ha egy "maskent gondolkodo fellazad" es elindul, lassan kovetik a tobbiek.
Halas vagyok, hogy nem nyugaton nevelkedtem.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2014.08.17. 23:32:19

@házelőtthinta: " De ugye erről megint nem illik beszélni, meg ugye nyugaton luxus a kocsi, amikor Magyarországról volt szó meg alapnak számoltátok a kocsit,életbiztosítást meg minden vackot.."

Ez hulyeseg, otthon is ket evet volt kocsim, az ott leelt 30bol.
( a csikket meg elobb sikerult egy k-val gepelnem.)

Amugy hinta igen, elnek videken is emberek, jobb helyeken van este 20 utan is busz. De sok helyen sajnos nincs.

Az a te bajod amugy, hogy abszolut nem vagy elhivatott, csak a hiszti van meg, meg a panaszkodas, de hogy kicsit tobbet tegyel, na az nincs. Neked a szocializmus lenne jo. Tessek, van par orszag, ahol meg bizonyos formaja mukodik, el lehet menni oda, ahol egy keso kadarkori relative vidam barak van, ahol van munkad, igaz 100 euros jeanst nem kapsz, de ott a trapper farmer, banan csak karacsonykor, stb. Ha ez kell? Ja es persze meki sincs... :D

Btw, minap egy napi mosogatoi/kitchen porteri minimalberbol vettunk egy martens bakancsot. Amire a tulaja mar regota vagyott. Ezt otthon hogyan tudnad megtenni minberbol?

2014.08.17. 23:56:34

@Simon Hasonmasa (Roch): "Viszont meggyozodesem, hogy azert vagyunk eletrevaloak, sokoldaluak, kreativak es problemamegoldoak mert gyermek korunk ota szabadabban nevelkedtunk. "

En a Kadar rendszerben nottem fel, egyreszrol a szulok akkoriban kevesebb idot forditottak a gyerekekre, de az iskolaban meg a tsd-ban nagyon be voltunk szabalyozva. Epp az volt a problema hogy nem fejlesztettek a kreativitast es a "langyos pocsolya" akadalya volt az eletre valosagnak, problema megoldo keszseg fejlodesenek.

Azzal semmi bajom hogy halas vagy azert hogy nem nyugaton nevelkedtel. Ez egyeni dolog... En se problemazok azon hogy Mo-n nevelkedtem, mert ezen ugysem tudok valtoztatni....

Maskent gondolkodok itt nagyon is leteznek. A piros lampa nem igazan szamit szamottevo tarsadalmi kerdesnek, de pl. a melegek hazassaga meg ilyesmi, igen.

Sütemény1975 2014.08.18. 00:26:08

A rendorallamot nem ugy kell erteni, hogy tobb a rendor, hanem hogy sok az "onkentes" rendor. Beleszol, amihez semmi koze. A heten elugrottam Bernbe furgonnal. Alig vartam, hogy kierjek az orszagbol...

Herr Géza 2014.08.18. 01:16:12

@Babette.: Hidd el nekem, hogy ez még egy fegyelmezetten visszafogott hsz. volt. Nem az a bajom vele, hogy "tárgyi tévedései" vannak, hanem az, hogy ö állítja azt permanensen, hogy mi vetítünk, miközben ö maga vetít a legjobban. Ha valamelyik állításád élböl tárgyszerüen megcáfolod, akkor hallgat, mint a sir. Két-három hétig, aztán bedobja megint ugyanazt a gumicsontot.
Olvastad már a véleményét máshol rólunk? A saját blogján még viszonylag visszafogott, de E. blogján fröcsköli ránk a szart rendesen. Ezt én sorry, de alattomos féregségnek tartom, ehhez is igazodik a véleményem róla.
Ha nem méltó hozzám, hát nem az. Túl fogom élni.

2014.08.18. 01:38:41

@NIKI LAURA: "Kis butuskam,azt hiszed barkit -legfokepp Hintat- erdekel a kis szuresed!?:)"

Ugy latszik merev vagy es az ironiat nem erted. Hintaval azert ne hozd magad egy szintre, mert nagyon nem vagy ott...

Btw akkor most mit nem ertesz azon hogy te egy szemelyeskedo troll vagy? Menj a haverokhoz panaszkodni aztan majd ok megvedenek teged....mert gondolom mindenki a te hazugsagaidat es bunko eloiteletes beszolasaidat akarja olvasni itt...Vagy nyomj be meg egy felest! Hajra! :)))

adg 2014.08.18. 01:55:48

@Herr Géza: Ki az az E., akinek a blogjan frocskoli rank a szar? Beleolvasnek. Elmultam 18.

pappito · http://pappito.com 2014.08.18. 02:11:26

@cougarcat: "En a Kadar rendszerben nottem fel, egyreszrol a szulok akkoriban kevesebb idot forditottak a gyerekekre, de az iskolaban meg a tsd-ban nagyon be voltunk szabalyozva. Epp az volt a problema hogy nem fejlesztettek a kreativitast es a "langyos pocsolya" akadalya volt az eletre valosagnak, problema megoldo keszseg fejlodesenek. "

hát nem tudom, én is a kádár rendszerben nőttem fel és a szüleimnek sokkal több idejük volt ránk, mint a rendszerváltás után.

Az igaz, hogy a kádár rendszerben az emberek megtanulták hogyan kell kijátszani a rendszert a saját érdekükben (kreativitás!) de akik abban nevelkedtek és nem elég rugalmasak azok nehezebben boldogulnak egy olyan rendszerben ami alapból elég jól működik és nem kell kijátszani, csak használni, élni benne.

pappito · http://pappito.com 2014.08.18. 02:13:08

@adg [Au, Darwin]: gyanítom, hogy az "ötven hétig szopok, hogy két hétig veressem" eddie :)

pappito · http://pappito.com 2014.08.18. 02:24:26

@QUERCUS: "Erdész a szakmám. Ahhoz értek(gondolom én). Na erre a tudásra külföldön nincs szükség. "

azért erdő nem csak Mo-n van.
csak itt nálunk ötmilliárd dolláros biznic a forestry, húszezer ember dolgozik benne és az ország harmadik legnagyobb exportcikke az erdészeti termék, a GDP 3%-a ebből jön. 1.7 millió hektár erdő, jobbára Pinus radiata és Pseudotsuga menziesii. (most olvastam éppen) ezek csak ahol van kitermelés, van még hat és fél millió hektár őserdő. azt is menedzselik de ott nincs logging. Az ázsia-pacific térségbe exportálják a nagyját.

és ez egy pici ország...

adg 2014.08.18. 02:32:44

@pappito: Ah, oke. Mar majdnem elfelejtettem szegenyt. Talan megsem nezem meg a blogjat.

Dragonlady (Bp, Hun) 2014.08.18. 06:03:55

hardcore határátkelők hosszú blogszünet után újra
csoma.blog.hu
magyar építészek a Himalájában

**mimi** 2014.08.18. 09:21:38

@QUERCUS:

"Szeretni kell a hazádat, Magyarországot(én is szeretem), de hidd el, itt nincs jövő, csak múlt. Elég öreg vagyok ahhoz, hogy tisztán lássam, mi vár erre az országra."

nagyon nagyon egyetértek....

Herr Géza 2014.08.18. 11:08:34

@adg [Au, Darwin]: Tudod, már óvatos vagyok, csak kezdöbetü.....:)))) Ö a jogászprofesszor, aki fel akar bárkit és mindenkit jelenteni. De @pappito: helyesen fejtette meg a rejtvényt. Küldjek linket neked is (szigorúan...) priviben ??? :)))))))

adg 2014.08.18. 11:20:44

@Herr Géza: Ne faradj, koszi szepen. Nem emlekeztem mar a sracra, de Pappito elarulta a titkot. Viszont nem hordom a cipojet, a blogja sem izgat annyira. Illetve semennyire sem, a bevezeto stilusa pont eleg volt...

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2014.08.18. 13:50:06

@Herr Géza: nekem is, nekem is! Az egész E. cirkuszról lemaradtam... most jönnek az esős hűvös őszi napok, bepótolnám :)

2014.08.18. 23:06:45

@pappito:
A 80-as, 90-es evekben jott Kanadaba az uj-zelandi Fletcher Challenge, fat kitermelni es feldolgozni. Itt is megcsinalta a maga "kis uzletet":

en.wikipedia.org/wiki/Leaky_homes_crisis

"In the mid-1990s Fletcher Challenge introduced to New Zealand property developers 'a more cost-effective way of construction', which meant developers could use untreated timber in construction (reducing the material cost to build). This construction method is responsible for what is now known in New Zealand as 'the leaky building syndrome'. The repairs and replacement cost that could have been avoided were estimated in 2009 to be approximately $11.3 billion."

" A very similar issue arose in the Canadian province of British Columbia. It is commonly known as the Leaky condo crisis and has been an ongoing issue that is estimated to have caused $4 billion in damage since the 1980s. "

Just for the record:)

pappito · http://pappito.com 2014.08.18. 23:11:11

@Cascabel: és?

az erdészetnek meg a fakitermelésnek mi a frász köze van az építőiparhoz? nem az erdészet építi a házakat, nem is neki kell betartani a building code-t

persze ttől a liki bilding probléma az probléma, csak kurvára nincs köze itt semmihez, pláne nem az erdészéshez

2014.08.18. 23:25:33

@pappito:
Fuss neki megegyszer, talan megerted:)
Vagy leforditsam magyarra a kovetkezot, de csak neked?:
(bar lehet, hogy en ertelmeztem rosszul, hiszen csak egy magyar proli vagyok)

"In the mid-1990s Fletcher Challenge introduced to New Zealand property developers 'a more cost-effective way of construction', which meant developers could use untreated timber in construction (reducing the material cost to build)."

pappito · http://pappito.com 2014.08.18. 23:48:59

@Cascabel: kicsit fogd vissza a leereszkedő dumát.

a F Challenge a fletcher építőipari konglomerátumot összefogó cég volt, annak minden részével. roppant ügyesen kihasználta, hogy nem volt kötelező kezelt fából építkezni és a builderek persze örültek, mert gyorsan kereshettek sokat, a fletcher meg eladta a technológiát meg timbert. ha meg nem bántódsz, a leaky buildingekről többet tudok, mint te, alaposan utánanéztem a dolognak, mielőtt házat vettem a fletcher sújtotta országban.

viszont mindennek továbbra sincs semmi köze Quercushoz és ahhoz, hogy erdészként elhelyezkedhet külföldön, mert nem csak Mo-n van erdő

2014.08.19. 00:14:29

@pappito:
" kicsit fogd vissza a leereszkedő dumát. "

Look who's talking! :)
Ez az a helyzet, amikor a fagyi visszanyal:)
Gondolom, tudod mire celzok?:) Arra, hogy a te stilusod a leereszkedo duma, szinte a kommentjeid fele masbol sem all. Magas lorol irsz azokrol illetve azoknak, akiknek kulonbozik a velemenye a tiedtol.
Ettol fuggetlenul:
Peace!

pappito · http://pappito.com 2014.08.19. 00:34:27

@Cascabel: ejj, én nem vagyok leereszkedő, csak nem udvariaskodom meg érzelmeskedem hülyékkel :)

a különböző véleményt még sose néztem le, a csúsztatást, ferdítést és hazugságokat viszont mit szépítsük, azok csúsztatások, ferdítések és hazugságok, tökmindegy, hogy a leírojuk gonoszságból vagy ostobaságból írta őket.

se azt nem szégyellem, ha jobban tudok valamit, se azt, ha más tud jobban valamit és megtanulhatom tőle.

pl. most sem tetszik, hogy ahelyett, hogy szimplán leírtad volna, hogy igazam van (mert az általad emlegetett témának semmi köze ahhoz amire reagáltál) inkább személyeskedsz. Ennek mi értelme van?
nekem még sose fájt azt mondani valakinek, hogy "igazad van, rosszul v. nem tudtam" sőt még a köszönöm szót is képes vagyok leírni.

2014.08.20. 12:08:53

@tableno: A pénzhez ugye azért köze van a dolognak? Vagy olyan hülyék, hogy elhiszik, amit mondanak?

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása