Úgy alakult, hogy a mai is bizonyos értelemben válaszposzt (noha nem annak íródott), hiszen míg tegnap Lobelt Ledfold írt arról milyen volt visszaköltözni Kínából Magyarországra és milyen tapasztalatok érték, addig ma ismét egy régi ismerős, Nyúlz of the World írása következik. Róla annyit kell tudni, hogy immár évek óta Bécsben dolgozik, miközben Sopronban él, de egyre inkább úgy gondolja, az anyagi hátrányok ellenére is költözni kellene…

„Lassan két éve lesz, hogy egy posztban összeszedtem a tapasztalataimat és a gondolataimat Ausztriáról és az ingázásról. Mivel mostanában egyre többet gondolkozom én is a jövőmön, így gondoltam, hogy újra megosztom veletek, hol tartok most.

Nekem is sokat segítenek a mások, hasonló helyzetben lévő emberek gondolatai, legutóbb a bandirepublik a Határátkelőn is idézett posztja volt számomra nagyon elgondolkoztató, mivel szinte minden szavát magaménak éreztem. Remélem, hogy tudok majd adni én is néhány gondolatot annak a pár embernek, aki hozzám hasonló helyzetben van, és remélem, hogy én is kapok tőletek jó gondolatokat a kommenteken keresztül.

A helyzetem annyiban nem változott, hogy ugyanott dolgozom Bécsben, ahol 3,5 éve kezdtem, ugyanúgy rendszergazdaként, igaz évről-évre egyre jobban megbecsülve. Itt nem kell feltétlenül munkahelyet váltanod, ha több pénzt vagy több megbecsülést szeretnél kapni. Egyszerűen jól kell dolgoznod.

Tavaly az átlagos, a szakszervezetek által kialkudott béremelés háromszorosát kaptam meg, mert elégedettek voltak a munkámmal. Plusz felajánlották, hogy évente egyszer bármilyen szakmai képzést fizetnek, ami segítheti az itteni munkámat.

Nincs tanulmányi szerződés, nem kell aláírni semmit, ezt azért kapom, hogy naprakész legyek szakmailag és jobban dolgozzak a cégnél. Mert nekik ez az érdekük. Otthon minden tanfolyamért külön kellett harcolni, és hatvanhat papírt aláírattak, hogy ha ennyi-annyi időn belül elmész a cégtől, majd még a fél vesédet is elárverezik.

Ingázva

A naponta Sopron-Bécs ingázás vonattal viszont elég megterhelő. Napi közel 4 óra utazás még a munkaidőn felül - ez nekem a vége fele kezdett nagyon sok lenni.

Így fél éve jött a megoldás: autóvásárlás. Ez nem mindenkinek a jó megoldás, de én hála Istennek Bécs déli szélén dolgozom, közel az autópályához, így nekem ezzel a napi utazás kb. felére csökkent, jelenleg ajtótól-ajtóig megyek kb. 50 percet egy irányba, 65 km, ebből 45 autópálya.

Ennél többet utaztam anno Budapesten belül, de sok észak-bécsi kollégám is ennél többet utazik. A különbség a vonatjegy és az autó költségei közt kb. 80-100 euró havonta. Természetesen ez nagyon függ attól, a város melyik részén dolgozik az ember.

A fentiekből is látszik, hogy igazából így, autóval, az ingázás teljesen vállalható, gyakorlatilag nem megterhelőbb, mint a bécsi agglomeráció bármelyik településéről.

Osztrák bérből Magyarországon élni pedig azt hiszem a legtökéletesebb kombináció. Kiszámoltuk, hogy kb. havonta 600-800 euróval kerülne többe, ha Ausztriában szeretnénk ugyanezen az életszínvonalon élni. Ez azért nagyon sok.

Miért mennék mégis?

Ráadásul Sopront is nagyon szeretem, befogadott a város, sok barátom van, csak pozitívat tudok írni Sopronról. Soha sehol nem éreztem ennyire otthon magam. És ennek ellenére, mégis rendszeresen rám tör a „költözzünk ki".

Nehéz leírni az okokat, főleg, hogy én is gyakran csak a sötétben tapogatózom ez ügyben. De azt hiszem, az, amiket bandirepublik a bevezetőben idézett posztjában ír, az vaskosan benne van.

Mi változott az elmúlt két évben, amióta az előző posztomban amellett érveltem, hogy miért jobb otthon élni és ingázni? Miért gondolkozom el mégis az itthoni lét biztosította vitathatatlan anyagi előnyök ellenére is egyre gyakrabban a kiköltözésen?

Két fontos dolog miatt. Az egyik magyarországi helyzet: a hosszú távú jövő még kiszámíthatatlanabb és meg zavarosabb lett az elmúlt két évben. A másik pedig, hogy minél többet vagyok kint, annál jobban válik meggyőződésemmé, hogy még ha valóban közel nem tökéletes is, de mindenképpen a jelenleg elérhető egyik legjobb rendszer az, ami ma Nyugat-Európában van.

Mivel napi szinten kint vagyok a „hanyatló Nyugaton", látom, miben más, miben jobb, miben több, és hazamenve Magyarországon napi szinten élem meg, hogy mi mennyire távolodunk el ettől, a számomra igen vágyott világtól.

Nem lehet tervezni

Én jelenleg nem látok reális pozitív jövőt Magyarország számára. Ausztriában tervezhetsz harminc évre, és bízhatsz benne, hogy ha csak valami nagyon extrém forgatókönyv be nem jön (pl. egy háború), akkor amit terveztél, azt meg is fogod valósítani. Erre Magyarországon semmi esélyed.

Ausztriában megvannak kialakult és bejáratott rendszerek, amik évtizedek óta stabilan és kiszámíthatóan működnek. Magyarországon nincsenek, mert amik kezdtek kialakulni, azokat is teljesen felborogatták, és önös politikai-hatalmi érdekek mentén szerveződik minden.

Ausztriában is kell alakítgatni a rendszereket, itt is sokszor kell finomhangolni, de itt sokkal átgondoltabban teszik, nem porig zúzva mindent, ami addig megvolt, és helyette találomra összetákolva valamit, amiről majd az élet eldönti, hogy működőképes-e vagy nem?

Nem visszamenőlegesen módosítanak, és nem az a legfőbb szakmai érv, hogy mert egy politikus úgy döntött, hanem van valódi társadalmi és szakmai vita a változtatások előtt-alatt.

Nem tetszik, amit látok

Ami ma Magyarországon alakulgat, az nekem nagyon nem tetszik, és nagyon nehéz függetlenítenem magam az eseményektől. Attól, hogy ma 1 millió ember komolyan megoldásnak tartja a szélsőjobbot, és attól, hogy további több mint 2 millió pedig komolyan azt szeretné, hogy ez a bizonytalanság és kiszámíthatatlanság, az Európától való eltávolodás, és az orosz érdekszférába sodródás folytatódjon.

A félreértések elkerülése végett, egyáltalán nem vagyok baloldali, sőt. De semmilyen szinten nem tudok azonosulni sem az értelmetlen nacionalizmussal, sem az esztelen EU-ellenességgel, ami ma Magyarországon van. Azt gondolom, a nemzetállamok ideje már a múlt században lejárt, a következő fejlettségi szint a föderális Európa, egy globalizált világban csak így lehet esélyünk.

Tudom, hogy Európa több országában is gyülekeznek a felhők, nagyon szépen kijött ez az EP-választások eredményeiben is. Egyáltalán nem vagyok meggyőződve arról, hogy az EU az általam jónak tartott irányba fog fejlődni.

De még mindig kevesebb az esélye egy nacionalista és/vagy autoriter rendszer kiépülésének nyugaton, mint kis hazánkban. Természetesen nem egy-két évről beszélek, hanem tíz-húsz éves távlatokról. És nem arról, hogy biztosan ez lesz, csak arról, hogy jelenleg a közhangulat és a közállapotok alapján egyértelműen erre sodródik az ország.

De ez a kiszámíthatatlan jövő, amiben nagy eséllyel lehet jelen egy diktatúra kiépülése és az újra kelet felé tolódás, na ez az, ami miatt mégis rendszeresen rám jön a kötözés.

Mert ez az, aminek az esélye egyre csökken, ahogy egyre nyugatabbra költözik az ember. Hogy ironikusan fogalmazzam meg, nem szeretnék néhány év múlva rovásírással írni oroszul. Inkább uralkodjon rajtam a cionista bankárlobbi / buzilobbi, mint a Putyin, ha már mindenképpen választani kell.

Mikor szánom rá magam a döntésre?

Nem tudom. Sajnos gyarló emberként egyelőre inkább élvezem a kényelmes jólétet, minthogy jó pár évre beáldozzam azt azért, hogy elinduljak a biztosabb, kiszámíthatóbb jövő irányába.

Közben azzal próbálom áltatni magam, hogy van még esély Magyarországon, nem veszett el minden, előbb-utóbb újra elindul az ország Európa felé. Amit aggasztónak tartok, hogy azt látom, jelenleg ennek a legnagyobb akadálya az, hogy erre az emberek részéről nincs semmi igény. Akinek a részéről meg van, az maga indul meg Európa felé, 2-3 jól megpakolt bőrönddel.”

A kommentelési szabályokról itt olvashatsz.