oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2014. április 13. 06:49,  A bankszámlanyitás nehézségei 400 komment

2014. április 13. 06:49 Határátkelő

A bankszámlanyitás nehézségei

Amikor megérkezik az ember egy új országba, ráomlik a rengeteg intéznivaló, ami közül némelyik komoly problémákat is okozhat. Ilyen például a bankszámlanyitás Angliában, erről szól az egyik mai poszt, amit ajánlok. A másik kettő egy spanyolországi költözésről, és (hogy teljes legyen a változatosság) a japán tömegközlekedésről szól.

bankszámla nyitás.jpg

Kezdjük tehát a nagy-britanniai bankszámlanyitás nyűgeivel, és ez tényleg nem egyszerű, különösen, ha az embernek se munkája, se ismerőse – mint ez a Hooors blog egyik bejegyzéséből is kiderül.

„A bankszámlanyitás már az itt élő ismerősök elmondása alapján sem tűnt sétagaloppnak. Többeket visszautasítottak a bankok vagy szívóztak a számlanyitással.

Ez azért meglepő, mert otthon ugye a minél több ügyfél megszerzése a cél. Furcsán hangzik, hogy itt a banknak nem érdeke új ügyfelekkel gazdagítania magát...

Pedig számla kell, mert kéri a leendő munkahely. Meg a magyar bankkártyával vásárlásnál állandóan változik az árfolyam, és pénzt veszít az ember.

(...)

Először is azért utasítják vissza a bankok a számlaigénylőket, mert az angol rendszerben alapértelmezetten hitelbírálaton futtatják át az ügyfeleket. A bankok a hitelkártyákból szerzik a bevételüket. És a bankszámlához kapcsolódó egyéb szolgáltatások bevételeiből.

Egy újonnan letelepülő nyilván nem rendelkezik jó hitelképességgel, sem pedig fedezetként szolgáló munkahellyel, így a bank elutasítja a hitelkártya kérelmet. Na, igen.

Csakhogy a mezei delikvens boldog lenne egy sima bankkártyával (debit card, cash card) is, azt viszont nem ajánlja fel a bank, mivel azok a számlák az angol szisztémában kötelezően ingyenesek.

Tehát a banknak nincs bevétele rajtuk, viszont ugyanannyi a számlanyitással járó munka. Nyilván nem éri meg. De kötelesek ilyen alapszámlákat is tartani a repertoárjukban, csak nem ajánlgatják. Inkább elutasítják a leendő ügyfelet.

Ha viszont az ember határozottan, kifejezetten basic bank accountot vagy cash card accountot kér a banktól, muszáj felajánlaniuk.

De még ekkor is szívózhatnak a lakcím miatt.

Hitelt érdemlően kell ugyanis bizonyítani a lakcímet. Mi bizonyítja hitelt érdemlően?

- Közüzemi számla (mobil és vízszámla nem jó) (Mintha másom lenne... Most jöttem...)
- Papír alapú brit jogsi (Ebből kettő is van nyilván, melyiket vigyem?)
- Bankszámlakivonat (Viszek egy magyart, sokat érünk vele.)
- Brit lakáshitel kivonat
- Adószámla
- Lakásbérleti szerződés (magánszemélytől béreltet nem fogadják el)
- Lakásbérlet számla

(...)

Ha az embernek van munkahelye, akkor azért a számlanyitás sokkal egyszerűbb. Ilyenkor nem csak alapszámlát lehet nyitni. Az alapszámla különben annyiban tér el a „normál” számlától, hogy míg a normál számlán van hitelkeret, tehát többet költhet az ügyfél havonta, mint amennyi pénz van a számláján, addig az alapszámla csak az egyenleg erejéig használható. Ha nincs elég keret a számlán és vásárolni próbál az ember, akkor fedezetlenségi büntetést számol fel a bank (5-25 GBP, azaz 2000-10000 HUF). (...)

A magyar bankszámlákat meg a havi számlavezetés, az éves bankkártya díj, a bakkártya gyártási díj és a tranzakciós adók miatt jobb elfelejteni...”

Ennyi tehát a rövid ajánló, akit a teljes poszt érdekel, kattintson és itt elolvashatja az egészet.

A belvárosból a tengerpart közelébe

Nem állítom, hogy nem élnék szívesen a spanyol tengerparton (mert igen), így aztán mindig nagy várakozással tekintek Roxi posztjai elé a Spanish Special blogon (ami sajnos elég ritka öröm). Most például arról írt, hogyan és miért költözött új helyre, a belvárosból a tengerpart közvetlen közelébe.

Roxi ház.jpg

„Sorolhatnám a belvárosi lakhatás hátrányait. Az egyetlen előny az iroda közelsége mellett csak az volt, hogy minden közel volt, közért, fodrász, stb. (…) A lényeg, hogy az elhatározást gyors keresgélés követte, és végül a tervezettnél egy hónappal korábban költöztünk. (...)

A ház 1260 méterrel van arrébb, mint a lakás, igaz, ez már S'Agaró, nem St. Feliu de Guixols, de ez egyáltalán nem baj. S'Agaró Sant Feliu de Guixols és Playja D'Aro között van, egyfajta üdülőövezet.

Gyakorlatilag az egész faluban van egy közért, egy zöldséges, egy dohánybolt, egy újságos, egy szörfbolt, ingatlaniroda, búvárközpont, két dekor bolt, két bazár (ruha, fürdőruha, nyári cuccok, kerti bútor) és egy vagon bár és étterem (török, thai, pizzería, tapas bárok, stb.).

A legjobb S'Agaróban azonban a tengerpartja, hosszan elnyúló homokos part, sima, szikla nélküli. Míg St Feliúban alig volt strandolni alkalmas része a partnak, itt a St Pol playán minden tengerpartimádó kiélheti magát. A szörfösök is szeretnek ide járni, nagyon jók a hullámok.

A házunk nem a tengerparti részen van, ami azért jó, mert nyáron itt annyian vannak, hogy képtelenség lenne pihenni. 400 m-re vagyunk a tengertől, a házunk nem a tenger felé néz, hanem egy mezőre, mert egy zsákutcában lakunk, és csak az utca egyik oldalán vannak házak. Idilli! (...)

Most kezdjük az itteni életet, van rendesen mit berendezni / átrendezni, de bízom benne, hogy hamar mindent sikerül tökéletes állapotba hozni! :)”

Szokás szerint ez is csak egy részlet volt a teljes bejegyzésből, amiben még jó pár képet is láthattok, úgyhogy kattintsatok ide!

Ahol a kalauz elnézést kér

Annak, aki követi ezeket a vasárnapi bejegyzéseket, alighanem feltűnt már, hogy az egyik nagy kedvencem Janek blogja, a Legfrissebb Hawaii Hömbölgések. Ráadásul a legutóbbi posztban a japán tömegközlekedéssel kapcsolatos élményeit osztotta meg, én pedig továbbosztom.

japán kalauz.jpg

„Ami a leginkább tetszett a kaján kívül az a kalauzok voltak. Csini egyenruhákba öltözve, belép a szerelvénybe, mélyen meghajol, köszön, ELNÉZÉST KÉR, HOGY MEGZAVARJA AZ UTAZÁST, majd körbesétál.

Nagy mosollyal megköszöni mindenkinek, hogy megmutatták a jegyeket. Ha egy turista rossz helyre ült, SEGÍTŐKÉSZ, mindent megtesz, hogy TE, az UTAS elégedett legyél.

Mivel tolvajlás nincs nagyon, és valahogy az egész nemzetben a „magyar mentalitás” nem jellemző, ha pl.: alszol a székedben, NEM ébresztenek fel, mert eszükbe sem jut, hogy bliccelni akarnál.

Amikor körbejár, és ellenőrzi a jegyeket, a kis kézi számítógépén jelzi magának, hogy az adott szék utasa rendben van, és legközelebb, amikor jön, már egyáltalán nem zavar. Amikor végigért mindenkin és a kocsi végéhez ér, megfordul, hangosan megköszöni, hogy segítetted a munkáját, meghajol és távozik.

A végállomáson általában kiszállnak és úgy kb. mindenki, aki a vonaton dolgozik, meghajol és megköszönik, hogy velük utaztál.

Bámulatos élmény volt minden alkalommal utazni, mind buszon, vonaton, kötélpályás felvonón...”

Noha legszívesebben az egész bejegyzést bemásoltam volna ide, visszafogtam magam, így aztán jó szívvel ajánlom a teljes posztot, amit ide kattintva érhettek el.

A kommentelési szabályokról itt olvashatsz.

Osszuk meg egymással kedvenc ételeink receptjét - írjátok meg, mi a kedvencetek ott, ahol éltek, hogyan készítitek el, illetve hogyan készítitek el a kedvenc magyar fogásaitokat – hogyan pótoljátok az alapanyagokat, fűszereket, mit változtattok, ha kell. Ha mindehhez fényképe(ke)t is küldtök, akkor ez az egész nagyon hasznos és (nem utolsósorban) jó móka lesz. Várom tehát a recepteket, fényképeket, kis történettel a hataratkeloKUKAChotmail.com címre.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: blogajánló Japán Anglia Spanyolország Nagy-Britannia

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr806023335

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

SodalisO · http://hataronkivul.blog.hu/ 2014.04.13. 22:22:00

@diggerdriver: Na azt meghallgatnám, még dobnák a szőnyeg zsebébe 1 fontot is! :-))
@lexrex: Hehe, nem is , küzdök mint állat! :-D
@Pink Petsch: Hát tényleg az volt, úgy volt, hogy fülénél fogva átvezetem a másik utcába ahol nem 12 hanem csak 7 font egy hajvágás és a kedves honfitársainak kicsit bővebben el tudja mondani mit is szeretne valójában! :-)

nyuszigonosz 2014.04.13. 22:22:21

@sodalisO [eng]: A bank az pénz intézmény és ennyi.

A nyelvtudás meg: NI szám kérelemnél vagy legkésöbb a munkáltató, mert az is jobban járna, ha beszélni is tudna a saját munkásaival.

Látom, rossz napod volt.

nyuszigonosz 2014.04.13. 22:23:22

@Don Kartasch [Warwickshire, UK]: Guernsey az még mindig jó hely pénzt tárolni? Vagy ott már nem?

tanato 2014.04.13. 22:23:23

@puhacica: Semmit,el fog tűnni erre a therápiára,de hogy mennyi idő alatt az személyfüggő.

2014.04.13. 22:30:01

Bankszamla nyitas UK-ban... errol jut eszembe, valaki csinalt mar adobevallast egyeni vallalkozokent ugyanott (UK-ban marmint).... Mennyire bonyolult ez a rendszer? Igy amit olvastam rola kifejezetten baratsagosnak tunik de komplikaciok is vannak, nem? Van errol valakinek sztorija?

2014.04.13. 22:31:05

@sodalisO [eng]: Hm, és te tényleg éles szerszámokkal dolgozol? ;).

puhacica 2014.04.13. 22:31:18

@Pink Petsch: @sodalisO [eng]: @diggerdriver: hat gyerekek, legfeljebb ha nem mulik el, en leszek a 3mellu no. fel fogok lepni vele, vilaghiru leszek es kogazdag. :)

@blackhair-lady: mikor legutobb nokedlit csinaltam, ugy elfaradtam a felenel, hogy megfogadtam, legkozelebb egyben belerakom a tesztat a vizbe, aztan majd ha kifott, felszeleteljuk mint a kenyeret. :)

2014.04.13. 22:33:36

@mojyo: nekem van. De inkabb kerdezd Diggert. A zsido kornyek kozepen nem talalt egy konyvelot se, inkabb Londontol 40merfoldre autozik egyert.

Shanarey 2014.04.13. 22:34:27

@sodalisO [eng]:

Emelni kell az áraidat és majd akkor nem jönnek be az efféle kategóriák.
:-)

puhacica 2014.04.13. 22:35:19

@tanato: koszonom a valaszt! akkor csak ki kell varni turelemmel. megnyugodtam.

2014.04.13. 22:36:36

@charlieharper [home, sweet home]:

Konyvelo az muszaj? Nem lehet magadnak csinalni, ha pl. csak neha el-el adsz dolgokat de amugy munkahelyed is van pl? :D

2014.04.13. 22:37:25

@blackhair-lady: lehet ez a gond. Nem tettem ra hidegvizet.
Babette a tojast mondta, hogy tul sok, de hogy tudok 1-nel kevesebbet belerakni?

Nem tudod veletlenul mi jot tudok saffronnal kesziteni, ami egyszeru es elronthatatlan? A neten csak vonyolult kajakat lattam.

tanato 2014.04.13. 22:38:32

@puhacica: A veszélyes rovarcsípés hamar gégeoedemát és fulladást okoz/de ehhez általában vagy sok rovar/pl. darázs/csípése kell egyszerre,vagy pl. véletlenül egy rovar szájba repülésekor történik meg.

SodalisO · http://hataronkivul.blog.hu/ 2014.04.13. 22:38:51

@Pink Petsch: Igen, de általában a saját ujjam szoktam elvágni ami az ő retkes, koszos, zsíros hajuktól elfertőződik mint az állat és 2 hétig kötözésre járok! :-)) De most, hogy így mondod......:-))))
@puhacica: Holnap akkor doki????
@nyuszigonosz(D): Rossz napom volt, ja ! De attól még nem kell, hogy veled egyet értsek, igaz? A mindenkori kormány és államapparátus is az ami, mégis rájuk férne pár ésszerű, kézzelfogható, hasznos reform. :-P

2014.04.13. 22:39:47

@mojyo: nem muszaj. Magadnak is csinalhatod. Es ha nem tudsz valamit a HMRC telefonos vonaljan segitokeszek. Volt egy ev, amikor telefonon keresztul vegigbeszeltuk, hkgy hova pontosan mit irjak.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.04.13. 22:40:25

@mojyo:
Aki tud angolul annak kurva könnyű az adóbevallás. Interneten beadja két hét múlva a számlán a visszajáró. Ennyi.

2014.04.13. 22:41:20

@diggerdriver: nekem soha nincs visszajaro. Sot, meg en fizetek.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.04.13. 22:43:16

@mojyo: Nem muszáj. Simán megcsinálhatod te is.

2014.04.13. 22:44:26

@charlieharper [home, sweet home]:

Az jo, hogy van telefonos segitseg :D A videoikat mar vegigneztem egyebkent, tenyleg eleg segitokeszeknek tunnek.

@diggerdriver:

Akkor jo, ha tenyleg igy van :D Eddig ok is ezt mondtak magukrol. :D

2014.04.13. 22:44:54

@puhacica: Ja, a harmadik a hátad közepén ;). Világszám! :DDD

2014.04.13. 22:45:33

@sodalisO [eng]: Hát mosd meg a hajukat vágás előtt ;)

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.04.13. 22:46:06

@charlieharper [home, sweet home]:
Rossz szakmát választottál.
Gyere diggernek.
Ilyen egyszerű.
:))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))

blackhairlady 2014.04.13. 22:46:07

@Pink Petsch: Szerintem jo sorozat volt, en szerettem:)))))

puhacica 2014.04.13. 22:47:43

@tanato: akkor arra viszonylag hamar rajon az ember, hogy veszelyes-e a csipes.

@sodalisO [eng]: vegul nem, mert tanato es dr. digger megszakertettek, hogy tulelem.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.04.13. 22:48:15

@Pink Petsch:
El tudod képzelni azt a kutyapózt?
:)))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.04.13. 22:51:07

@puhacica:
Egyébként meg balszélső körömmel mindent vállalok.
Epekő vesekő agyműtét amputáció a 22tonnás gép köbméteres kanalának bal szélső körmével orvosolható.
Ott probléma többet nem lesz.
:))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))

2014.04.13. 22:54:12

@blackhair-lady: Fenn van a sorozatbarat-on ;)

2014.04.13. 22:54:46

@diggerdriver: Én sok mindent el ... ;)))))))

Shanarey 2014.04.13. 22:57:52

@diggerdriver:

Én gombostűvel, és tapétavágó késsel szoktam effélét vállalni.
:-)

Mrs. Clayton 2014.04.13. 22:58:17

@charlieharper [home, sweet home]: pl sáfrányos víz? akár hidegen, akár melegen, ha az h finom is legyen nem elvárás, ha nagyon drágán szeretnéd, akkor 1 dl víz 1 kg sáfrány, de ez inkább vizes sáfrány lesz, viszont felteheted youtubra a cinnamon challengek ellenpontjakén, amit megpróbálod megenni

nyuszigonosz 2014.04.13. 22:59:14

@sodalisO [eng]: Nem, velem nem kell egyetérteni. :-)
Attól - is - színes a világ, hogy mindenkinek saját véleménye van a dolgokról.

blackhairlady 2014.04.13. 23:06:01

@sodalisO [eng]: Igen, en is igy tudom, a tojas a lenyeg, de ebben a receptben amit Charly belinkelt, 10 dk lisztet ir, ahhoz pedig nem kell egynel tobb szerintem.
En megforgatom egy pici olajban (zsirom nincs), de nem a gazon, serpenyoben, mert nekem ugy elveszti az igazi nokedli jelleget, es a rarakott porkoltnek is megvaltoztatja az izet, hanem csak az edenyben amibe szures utan belerakom, egy knal olajat mikroban megmelegitek, es ebbe rakom a leszurt nokedlit.

blackhairlady 2014.04.13. 23:09:38

@puhacica: En ezert csinalom lazabbra a tesztat a szaggatos nokedlinel, nem akarok izomlazat:)) A mai kessel szeletelt az nagyon jo lett, most mar tudom, hogy mit rontottam el, legkozelebb klassz kozepes galuskak fognak szuletni. azt hiszem elajandekozom a nokedliszaggatomat, ha kell valakinek szoljon:DD

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.04.13. 23:10:20

@Pink Petsch:
Nem is értem honnan az a gazdag képzelőerő :))))))))))))))))))))))))))))))))))

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.04.13. 23:11:40

@Shanarey(SCO):
Nem jóóóó.
Ott esély van a betegség kiújulására.
Az én terápiámnál ez kizárt:)))))))))))))))))))))

blackhairlady 2014.04.13. 23:11:41

@puhacica: Nalunk a ganica az amit ketten felvaltva csinalunk a lanyommal, mert nem tudom egyedul kikeverni, a karom leszkad tole.:)

SodalisO · http://hataronkivul.blog.hu/ 2014.04.13. 23:13:27

@blackhair-lady: igen, a 10 dkg liszthez elég az egy tojás. a többi stimmel. :-)
@Pink Petsch: azt nem lehet, ha a vendég nem kéri, az plusz 4 fonttal drágítja a hajvágást! :-) Ezek meg csóringerek, ma is az első feketének 2x vágtam le a haját, mert először csak little bit sorter legyen, aztán mikor kész lett nézegette magát és mondta, hogy ok, akkor more shorter pls....persze, mosolyogva megcsináltam, miközben ő keresztbe tett lábbal ült a székben és végig úgy nézett rám mint egy marék gilisztára, miközben életében ilyen hajvágása nem volt a hokedli alakú, forgós kocka fején, és persze egy fitying borravalót sem adott, ahogy szokták.....úgy volt, hogy felrugom mint kakas a fagyos lószart......na ilyenkor szoktam kis lelki segélyt nyújtani magamnak / előtte mindig szétnézek, milyen vendégek vannak a shopban/ és amikor elköszönök akkor hozzáteszem, byebye, lófaszberci -hangosan......jólesikna! :-)

Shanarey 2014.04.13. 23:17:12

@diggerdriver:

Még senki sem panaszkodott.
:-)

Az igazság az hogy a tapétavágó kést alias snitzer, csak magamon használtam egyszer. Ami miatt használtam az megoldódott, és probléma sem lett belőle.

2014.04.13. 23:18:33

@diggerdriver: Velem született, nah! ;))))))))))))))))))))))

@sodalisO [eng]: Te, én nem vagyok egy fodrász, de hogy a pöcsbe lehet frizurát vágni, koszos, zsíros hajból? Csak érdeklődöm ...

blackhairlady 2014.04.13. 23:24:14

@charlieharper [home, sweet home]: En csak egy felhasznalast tudom a safranynak, rizsbe keverve.Izesiti is es szinezi is. Fott rizs, rizses hus, rizotto.
Ez pl. egy jo receptnek tunik: www.mindmegette.hu/safranyos-csirkes-rizs.recept
Bevallom, en meg nem hasznaltam ezt a fuszert soha.
Szerintem ha beirod a magyar googleba, hogy safranyos etelek, vagy rizses etelek sagrannyal, akkor kidob egy csomo finom es konnyu etelreceptet.

Papagály (törölt) 2014.04.13. 23:35:13

@sodalisO [eng]: Ha ilyen hatása van a vasárnapi munkavégzésnek, akkor tényleg be kéne tiltani! ;)

Papagály (törölt) 2014.04.13. 23:35:13

@sodalisO [eng]:
elmondta, hogy a jó galuskának a tojás a lényege! Az fogja össze, attól lesz jó combos, rugalmas, nem mászkos szar.

Ugyan a mászkost nem tudom azonosítani, de a leírásod alapján Charlieharper nokedlije tökéletes lett: rugalmas, mint a gumi, ezt ő is említette.

Papagály (törölt) 2014.04.13. 23:35:13

@tanato: Megnyugodtam, hogy nem csak én gondolom eltúlzott reakciónak egy szúnyogcsípéssel (pardon: pók-) orvoshoz rohanni. Már azt hittem, velem van a baj, amikor mindenki azonnali ambuláns beavatkozást, orvosi ügyeletet javasolt...

SodalisO · http://hataronkivul.blog.hu/ 2014.04.13. 23:35:35

@Pink Petsch: ügyesen....,itt ez megszokott, és ez még csak, kosz , meg zsír, de általában minden angolnak full betonra van vaxozva vagy zselézve a haja, na az már gáz, attól hülyét kapok, se fésülni, se vágni nem lehet, először le kell szedni víz, kefe, törölköző, utána megszárít és csak utána tudom elkezdeni.....hát tudnék mesélni és még mennyi más is van....:-)))

SodalisO · http://hataronkivul.blog.hu/ 2014.04.13. 23:39:34

@Torzon Ork: egyetértek!!!! :-))) a mászkos az = ragadós, szurutykás, szétmáló,lotymatag,kulimászos minőséget jelent! :-))

blackhairlady 2014.04.13. 23:54:04

@tanato: Errol a My girl c. film jut eszembe, ott a kisfiu darazs csipesekbe hal bele, az annyira szomoru volt:(

blackhairlady 2014.04.13. 23:57:48

@Pink Petsch: Sajna mar nem fer bele az idombe, melo, csalad, delutani szakkorok, az esti felvett sorozatok visszanezese, szoval tobbre mar nem futtya:) De jo visszaemlekezni a regi kisse gugye, de szorakoztato sorozatokra. Ha nyernek a lotton, akkor ujrainditanam a Szomszedokat:)))

Shanarey 2014.04.14. 00:01:06

@sodalisO [eng]:

Késő éjjelre megvan az új téma.
Ki tud elvetemült szavakat mondani.

Volt eddig:
Diggerdriver: Hömbölgés.
SodalisO: Mászkos

blackhairlady 2014.04.14. 00:01:18

@sodalisO [eng]: Erdekes, hogy csak magyarorszagon van az hogy a hajvagas egyertelmuen hajmosassal jar, es benne van az arban. En nagyon meglepodtem itt, hogy azert kulon fizetni kell, nem is keveset, foleg, hogy nekem hosszu a hajam.

Muscari 2014.04.14. 00:01:19

@blackhair-lady: mi az a ganica?
A valaszodat majd reggel olvasom csak el, most aludnom kell, mert van kemeny ot oram oracsorgesig :-(

Muscari 2014.04.14. 00:04:45

@Shanarey(SCO): dzsamiszkalni = osszekeverni, osszegyurni valamit
keccsölni =kuszkodni

Baranyaba valo kollegamtol tanultam a prántyás szot. Tudja valaki, hogy mit jelent?

blackhairlady 2014.04.14. 00:04:49

@Shanarey(SCO): A maszkost anyukam is hasznalta a tesztakra, de sosem tudtam pontosan mire gondol:)

blackhairlady 2014.04.14. 00:06:29

@Muscari: a ganica az a dodolle. nalunk igy hivjak. Nem tudom, hogy egesz Somogyban-e, de a mi csaladi es ismeretsegi korunkben ez a leanykori neve:) Mi paprikas hagymas zsirral es tejfollel meglocsolva esszuk, csak ugy magaba, nem koretkent.

blackhairlady 2014.04.14. 00:07:39

@Muscari: A keccsolni az nem koltoztetest, arumozgatast jelent? A Szomszedok cimu sorozatban Keccsolt a Feri a haverjaval:)))

2014.04.14. 00:10:10

@sodalisO [eng]: Hm, nem vagyok egy Finnya-Lady, de istenbizony elhánynám magam, ha zsíros hajakat kellene fogdosnom ...

@blackhair-lady: Hát ne az estieket nézd vissza ;)
A Szomszát sajna már alig lenne kivel :(

2014.04.14. 00:31:10

Né, mit találtam!
9gag.com/gag/a3YxOy1
Szegény puhacica ... ;)))))

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2014.04.14. 00:34:55

@sodalisO [eng]: de fura, ezt nálunk mázgásnak mondják.
http://nepszotar.com/?szo=mázgás

blackhairlady 2014.04.14. 00:38:48

@Pink Petsch: De az estiek jok, szeretem oket, minden napra jut 3-4. Aztan vege a tavaszi szezonnak, kezdodnek a nyariak, majd osszel ujbol masok. Jol ki van ez talalva:) Sokszor kettot, harmat nezek vissza egyszerre ha ugy van idom, es nem kell reklamokat neznem. Es elvezem, hogy nem kell eveket varnom egy-egy sorozat bemutatasara mint otthon:)

blackhairlady 2014.04.14. 00:40:04

@Pink Petsch: Tudom, sajnos, de olyan jo lenne:( bar sokan nyilatkoztak, hogy akkor sem mennenek mar vissza ha ujbol valaki folytatna.

2014.04.14. 00:46:01

@blackhair-lady: Fent van a Szomszédok is ;) Na? Naa?? Naaaa??? ;)))) Ja, és az összes sorozat is, amint lemegy valamelyik amcsi adón, másnap felkerül ...

Hm, az akkor ott rendben volt, úgy ahogy. .. Horváth Ádám később próbálkozott valami modernizáltabb változattal, Életképek címen, a fél Szomsza gárda szerepelt benne.

2014.04.14. 00:52:45

@Pink Petsch: A Szomszédok hol van fent? Épp a 191. résznél tartottam amikor letiltották a youtube-ról és azóta sem találom sehol.... Mtv.hu-n keresztül se tudom elérni innen.

@blackhair-lady: Ma este végre Amazing Race új epizód! A múlt héten kimaradt valami award show miatt.

2014.04.14. 00:59:46

@cougarcat: Mert az MTV-nél faszok dolgoznak, fzetőssé tették a ívdeótárat. Az dióta majmok!
Ja, a sorozatbarat-on: www.sorozatbarat.biz/video/series/567/Szomszedok_online_sorozat

2014.04.14. 01:09:47

@Pink Petsch: Ez müködik, köszi!!!!!! :))))))

2014.04.14. 01:15:16

@blackhair-lady:
Felenk (Heves-megye) gancanak vagy görhenek hivtak. En csak hallomasbol ismerem, soha sem ettem.
Szerencsere a Szomszedok sorozatbol is kimaradtam, nem lattam egy reszt sem. Gondolom,olyan, mint a radios Szabo csalad volt. Arra emlekszem, gyerekkoromban hetente egyszer volt, ahoz igazitottak a napi feladatokat falun, hogy tudjak hallgatni:)

blackhairlady 2014.04.14. 02:00:05

@Pink Petsch: En minden ismetleset is megneztem a Szomszedoknak, sot kazettara is fel van veve. Nagy rajongo voltam, na:))))))) En meg pontosan emlekszem arra a napra is amikor az elso resz lement. a volt sogornom aznap vizsgazott vezetesbol es sikerult neki:)
Az Eletkepeket is neztem, Kulkat imadom, meg a kaposvari szinhazi eveibol. Tenyleg, ez a sorozat is abba maradt? Vagy megy meg? Mert ha meg mindig van akkor arra meg talan tudnek idot szakitani, hogy visszanezzem:))

blackhairlady 2014.04.14. 02:01:46

@cougarcat: Igen, de en majd holnap nezem vissza, ez nalunk anya-lanyai program hetfon kora este:))) Es lesz good wife is vegre. Nezed?

blackhairlady 2014.04.14. 02:03:20

@cougarcat: Eppen ma mondtam a lanyomnak, hogy ugy varom mar az utolso reszt az Amezing racebol, mert latni akarom Kovermadart a tvben!:)))))))

blackhairlady 2014.04.14. 02:05:20

@Cascabel: Aaaa, annal sokkal jobb:) Nezz bele, majd meglatod.
A ganica az a fajta etel aminek legalabb 20 neve van, meg tajegysegeken belul is akad tobb.

Sütemény1975 2014.04.14. 02:21:27

No, alszik mar mindenki?

montroyal ( CAN qc) 2014.04.14. 02:31:57

@Pink Petsch: ez mukodik itt nezzuk a Miert eppen alaszka, mar vagy 60. reszet

Shanarey 2014.04.14. 02:36:27

@tildy[UK]:

Megértem hogy aggódsz, de hallottál már valakiről aki nem kapta meg?

Mert itt csak azok jelentkeztek akiknek ez rendben lement.

Netán itt olvasgass, de itt sem írnak mást csak amit eddig leírtunk.

www.londonimagyarok.hu/index.php?option=com_kunena&func=view&catid=6&id=9&Itemid=0

montroyal ( CAN qc) 2014.04.14. 04:03:13

@Shanarey(SCO): www.londonimagyarok.hu/index.php?option=com_listbingo&Itemid=4&task=ads.view&adid=2103:karosszeria-lakatost-keresuenk-kanadaba

nem rossz erre en is jelentkeznek, van registracios dij ? barmit megfizetnek ... 16 eve van sajat muhelyem 25 eve a szakmaba de orulnek ha ennyit keresnek ... de minden lehetseges ..

Shanarey 2014.04.14. 04:14:10

@montroyal ( CAN qc):

Látom neked is találtam olvasnivalót.
:-)
Nem értem mire gondolsz mint regisztrációs díj.
Én nem láttam olyat, de ha az kell hozzá az nekem gyanús.
www.tandsemployment.ca/index.php/hu/palyazhato-allasok/106-karosszeria-lakatos
Hajrá

2014.04.14. 04:51:55

@blackhair-lady: "Es lesz good wife is vegre. Nezed?"

Nem, érdemes? Akkor letöltöm évadonként...

Mi, hogy? Madár a Race-ben? :) Na indulok a mait nézni....

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.04.14. 05:27:26

@Shanarey(SCO): És Porka Caymanokat használnak szolgálati kocsinak.Persze, annyi pénz kezeléséből, ami ott van, simán lehetséges... :D

Ugyandehogy (törölt) 2014.04.14. 07:06:11

@sodalisO [eng]: csakhogy nemcsak azok akarhatnak számlát nyitni , amik dolgozni es letelepedni mennek oda.

Ugyandehogy (törölt) 2014.04.14. 07:12:51

@charlieharper [home, sweet home]: vagy tobb lisztből csinálod,ez a tiz deka hgyissemmi,vagy furjtojast teszel bele.

Mrs. Clayton 2014.04.14. 10:15:04

@tildy[UK]: az nem kriminal offense ha beírod az igazat, csak ha 185 napot behazudnál
max bebukod az 50 fontot
egyébként hívd fel a dvla-t
egyébként olvasgattam amikor mondtad h ez új szabály
valószínűleg igen
a telegraph írta h sokan kereskedtek brit jogsival, mert hitelt lehet vele felvenni, itt személyi igazolványként funkcionál
és kínaiakat, meg afrikaiakat emlegettek a cikkben
szóval telefonálj, mondd el a szitut
sztem

M. Péter 2014.04.14. 13:51:04

@charlieharper [home, sweet home]: Bármilyen rizsételhez jó a sáfrány, húsleveshez is.

montroyal ( CAN qc) 2014.04.14. 17:14:06

@Shanarey(SCO): szoval koszi a regisztracios dijat szivesen fizetnem es ha 2-3 szazan jelentkeznenek jo business lenne es megertenem ha nem engem valasztananak majd legkozelebb DDD

blackhairlady 2014.04.14. 17:17:03

@cougarcat: Igen, nekem az egyik kedvencem (a Scandal utan):)
Madar irta egyszer, hogy pont akkor voltak miamiban egy etteremben amikor ott versenyeztek. Kivancsiak vagyunk, hogy tenyleg ok voltak-e:))

DieNanny CH 2014.04.14. 18:35:15

@sodalisO [eng]:

Jujjuj, én ezt csak most olvasom... Hogy én miről maradtam le!
A mai napod milyen?

Papagály (törölt) 2014.04.14. 18:41:53

@blackhair-lady: Keccsöl: táncol, ügyetlenül megy.

Papagály (törölt) 2014.04.14. 18:41:53

@blackhair-lady:
" elvezem, hogy nem kell eveket varnom egy-egy sorozat bemutatasara mint otthon:) "

ugye? amerikában még a sorozatokra se kell várni! bezzeg magyarországon, akár 1 napot is! ;)

Papagály (törölt) 2014.04.14. 18:41:53

@montroyal ( CAN qc): a francia nyelvtudás sajnos kizáró ok! ;)

DieNanny CH 2014.04.14. 18:48:36

@Pink Petsch:

Légyszi, legközelebb figyelmeztess, mi lesz a kép témája... Már magától a szó olvasásától is kiráz a hideg, de hogy most ezeket az óriásokat megláttam... Rossz éjszakám lesz... :-(((

Papagály (törölt) 2014.04.14. 18:52:27

@Babette_: @charlieharper [home, sweet home]: valamelyik napi evangéliumban volt, hogy amerikában (?) lehet dobozban is kapni - külön a fehérjét, külön a sárgáját. mission completed! (gondolom, van menhettenben is.)

Papagály (törölt) 2014.04.14. 18:52:28

@montroyal ( CAN qc): ja, és külföldi munkaerővel akarják betölteni. amúgy elmennél albertába? ott még hosszabb ám a tél! :)
32 dollár annyira jó órabérnek számít?

DieNanny CH 2014.04.14. 18:53:34

@Papagály:
"bezzeg magyarországon, akár 1 napot is! ;)"

... Vagy 2 évet. Nem is egy sorozatnál! :-(((

blackhairlady 2014.04.14. 19:51:18

@Papagály: Latod, az az egy nap mar milyen sok:) Amugy szerintem pontosan ertetted, hogy mit irtam. Mit tegyek, nekem a sorozatok a gyengeim, szeretem oket, es kesz:)

Akkor a szomszedokban miert keccsoltek a Feriek amikor butort szllitottak?

Papagály (törölt) 2014.04.14. 20:43:50

@blackhair-lady: keccsöl: nehezen (ügyetlenül, bénán) mozog. idős ember is tud. vagy nehéz bútor cipelése közben is könnyen előfordulhat.
ahány forrás, annyi magyarázat a jelentésre: :)
www.google.com/search?channel=fs&q=keccs%C3%B6l+jelent%C3%A9se&ie=utf-8&oe=utf-8

SodalisO · http://hataronkivul.blog.hu/ 2014.04.14. 21:45:50

@DieNanny [SZ,CH]: Hát nem fogod elhinni, de én sem hittem el nagyon az első pillanatokban. Van egy vendégem, már többször vágtam a haját, nagyon édes , gyönyörűséges 24-25 év körüli angol srác. Mindig jókat dumcsizunk, röhögcsélünk, vágja a hülye magyar poénjaimat is szerencsére. Ma megkérdezte, ki tudnék-e neki találni valami új hajat, mert ezt már unja. Persze , javasoltam neki egy jó fazont. Közben azt tudni kell, hogy emlékszem jött szombaton is meg vasárnap is , próbálkozott a sorban állással de rohadt sokan voltak, így várt egy darabig aztán elment......Szóval, minden okés,kész lett a haja, megkaptam a szokásos 3 font borravalómat, majd belenyúlt egy reklámszatyorba és ideadott 30 kiló csokit, táblásat, Mars, Snickers, mittomén, a többit nem ismerem....Mert hogy gépészmérnök és egy csokigyárban dolgozik!!! Hát nem édes ???? És a csokik nem véletlen voltak a táskájában, mert mondta, hogy most egy hétig leállás van, nem dolgoznak, tehát célzottan hozta.......gondolom nem nekem, csak ideadta, hogy ne olvadjon szarrá.....:-DDD Szóval ma jobb napom volt. :-)

Kaksi Kapitány 2014.04.15. 00:37:27

Tapasztalataim szerint a szamlanyitas teljesen pofara megy, ha a banki alkalmazott ugy iteli meg hogy zuros vagy akkor annyi, ha szimpatikus vagy nyert ugy.

Amugy meg egy jobb szines lezernyomtatoval es okostelefonos szkennerrel csodalatos eredmenyeket lehet elerni :o)

montroyal ( CAN qc) 2014.04.15. 04:44:59

@Papagály: nem hinnem hogy 16 eve nincs fonokom(elotte is tarsam volt ) es most elkezdenek valakinek dolgozni ... de 32$ nem rossz persze ,mennyi marad a levonas utan es amennyivel tobbet fizetnek az elet annyival dragabb (itt 20- 25$ van munkasnak en 60 ert dolgozok de valtozo mennyi marad meg ) )... en meg belfoldi munkaeronek szamitok de angolul is kikalapalom az autot es le is festem angolul ... franciat meg eltitkolom... ja es az itteni mindenfele neten kerestem albertai allast - nincs ..

Taxomükke (UK) 2014.04.15. 13:04:59

@maxval a gondolkodó birca: Neked nagyjából minden gyomorforgató, ami a 47. szélességi körtől északra van...

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.04.15. 13:06:05

@Taxomükke:

Nem, ez azért nem igaz. Vannak jó dolgok is északon.

Moszkva is az 50. fokon van.

Taxomükke (UK) 2014.04.15. 18:33:06

@maxval a gondolkodó birca: Hát nem pont Moszkva jutna elsőre az eszembe, mint "jó dolog".

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása