Amikor megérkezik az ember egy új országba, ráomlik a rengeteg intéznivaló, ami közül némelyik komoly problémákat is okozhat. Ilyen például a bankszámlanyitás Angliában, erről szól az egyik mai poszt, amit ajánlok. A másik kettő egy spanyolországi költözésről, és (hogy teljes legyen a változatosság) a japán tömegközlekedésről szól.

Kezdjük tehát a nagy-britanniai bankszámlanyitás nyűgeivel, és ez tényleg nem egyszerű, különösen, ha az embernek se munkája, se ismerőse – mint ez a Hooors blog egyik bejegyzéséből is kiderül.

„A bankszámlanyitás már az itt élő ismerősök elmondása alapján sem tűnt sétagaloppnak. Többeket visszautasítottak a bankok vagy szívóztak a számlanyitással.

Ez azért meglepő, mert otthon ugye a minél több ügyfél megszerzése a cél. Furcsán hangzik, hogy itt a banknak nem érdeke új ügyfelekkel gazdagítania magát...

Pedig számla kell, mert kéri a leendő munkahely. Meg a magyar bankkártyával vásárlásnál állandóan változik az árfolyam, és pénzt veszít az ember.

(...)

Először is azért utasítják vissza a bankok a számlaigénylőket, mert az angol rendszerben alapértelmezetten hitelbírálaton futtatják át az ügyfeleket. A bankok a hitelkártyákból szerzik a bevételüket. És a bankszámlához kapcsolódó egyéb szolgáltatások bevételeiből.

Egy újonnan letelepülő nyilván nem rendelkezik jó hitelképességgel, sem pedig fedezetként szolgáló munkahellyel, így a bank elutasítja a hitelkártya kérelmet. Na, igen.

Csakhogy a mezei delikvens boldog lenne egy sima bankkártyával (debit card, cash card) is, azt viszont nem ajánlja fel a bank, mivel azok a számlák az angol szisztémában kötelezően ingyenesek.

Tehát a banknak nincs bevétele rajtuk, viszont ugyanannyi a számlanyitással járó munka. Nyilván nem éri meg. De kötelesek ilyen alapszámlákat is tartani a repertoárjukban, csak nem ajánlgatják. Inkább elutasítják a leendő ügyfelet.

Ha viszont az ember határozottan, kifejezetten basic bank accountot vagy cash card accountot kér a banktól, muszáj felajánlaniuk.

De még ekkor is szívózhatnak a lakcím miatt.

Hitelt érdemlően kell ugyanis bizonyítani a lakcímet. Mi bizonyítja hitelt érdemlően?

- Közüzemi számla (mobil és vízszámla nem jó) (Mintha másom lenne... Most jöttem...)
- Papír alapú brit jogsi (Ebből kettő is van nyilván, melyiket vigyem?)
- Bankszámlakivonat (Viszek egy magyart, sokat érünk vele.)
- Brit lakáshitel kivonat
- Adószámla
- Lakásbérleti szerződés (magánszemélytől béreltet nem fogadják el)
- Lakásbérlet számla

(...)

Ha az embernek van munkahelye, akkor azért a számlanyitás sokkal egyszerűbb. Ilyenkor nem csak alapszámlát lehet nyitni. Az alapszámla különben annyiban tér el a „normál” számlától, hogy míg a normál számlán van hitelkeret, tehát többet költhet az ügyfél havonta, mint amennyi pénz van a számláján, addig az alapszámla csak az egyenleg erejéig használható. Ha nincs elég keret a számlán és vásárolni próbál az ember, akkor fedezetlenségi büntetést számol fel a bank (5-25 GBP, azaz 2000-10000 HUF). (...)

A magyar bankszámlákat meg a havi számlavezetés, az éves bankkártya díj, a bakkártya gyártási díj és a tranzakciós adók miatt jobb elfelejteni...”

Ennyi tehát a rövid ajánló, akit a teljes poszt érdekel, kattintson és itt elolvashatja az egészet.

A belvárosból a tengerpart közelébe

Nem állítom, hogy nem élnék szívesen a spanyol tengerparton (mert igen), így aztán mindig nagy várakozással tekintek Roxi posztjai elé a Spanish Special blogon (ami sajnos elég ritka öröm). Most például arról írt, hogyan és miért költözött új helyre, a belvárosból a tengerpart közvetlen közelébe.

„Sorolhatnám a belvárosi lakhatás hátrányait. Az egyetlen előny az iroda közelsége mellett csak az volt, hogy minden közel volt, közért, fodrász, stb. (…) A lényeg, hogy az elhatározást gyors keresgélés követte, és végül a tervezettnél egy hónappal korábban költöztünk. (...)

A ház 1260 méterrel van arrébb, mint a lakás, igaz, ez már S'Agaró, nem St. Feliu de Guixols, de ez egyáltalán nem baj. S'Agaró Sant Feliu de Guixols és Playja D'Aro között van, egyfajta üdülőövezet.

Gyakorlatilag az egész faluban van egy közért, egy zöldséges, egy dohánybolt, egy újságos, egy szörfbolt, ingatlaniroda, búvárközpont, két dekor bolt, két bazár (ruha, fürdőruha, nyári cuccok, kerti bútor) és egy vagon bár és étterem (török, thai, pizzería, tapas bárok, stb.).

A legjobb S'Agaróban azonban a tengerpartja, hosszan elnyúló homokos part, sima, szikla nélküli. Míg St Feliúban alig volt strandolni alkalmas része a partnak, itt a St Pol playán minden tengerpartimádó kiélheti magát. A szörfösök is szeretnek ide járni, nagyon jók a hullámok.

A házunk nem a tengerparti részen van, ami azért jó, mert nyáron itt annyian vannak, hogy képtelenség lenne pihenni. 400 m-re vagyunk a tengertől, a házunk nem a tenger felé néz, hanem egy mezőre, mert egy zsákutcában lakunk, és csak az utca egyik oldalán vannak házak. Idilli! (...)

Most kezdjük az itteni életet, van rendesen mit berendezni / átrendezni, de bízom benne, hogy hamar mindent sikerül tökéletes állapotba hozni! :)”

Szokás szerint ez is csak egy részlet volt a teljes bejegyzésből, amiben még jó pár képet is láthattok, úgyhogy kattintsatok ide!

Ahol a kalauz elnézést kér

Annak, aki követi ezeket a vasárnapi bejegyzéseket, alighanem feltűnt már, hogy az egyik nagy kedvencem Janek blogja, a Legfrissebb Hawaii Hömbölgések. Ráadásul a legutóbbi posztban a japán tömegközlekedéssel kapcsolatos élményeit osztotta meg, én pedig továbbosztom.

„Ami a leginkább tetszett a kaján kívül az a kalauzok voltak. Csini egyenruhákba öltözve, belép a szerelvénybe, mélyen meghajol, köszön, ELNÉZÉST KÉR, HOGY MEGZAVARJA AZ UTAZÁST, majd körbesétál.

Nagy mosollyal megköszöni mindenkinek, hogy megmutatták a jegyeket. Ha egy turista rossz helyre ült, SEGÍTŐKÉSZ, mindent megtesz, hogy TE, az UTAS elégedett legyél.

Mivel tolvajlás nincs nagyon, és valahogy az egész nemzetben a „magyar mentalitás” nem jellemző, ha pl.: alszol a székedben, NEM ébresztenek fel, mert eszükbe sem jut, hogy bliccelni akarnál.

Amikor körbejár, és ellenőrzi a jegyeket, a kis kézi számítógépén jelzi magának, hogy az adott szék utasa rendben van, és legközelebb, amikor jön, már egyáltalán nem zavar. Amikor végigért mindenkin és a kocsi végéhez ér, megfordul, hangosan megköszöni, hogy segítetted a munkáját, meghajol és távozik.

A végállomáson általában kiszállnak és úgy kb. mindenki, aki a vonaton dolgozik, meghajol és megköszönik, hogy velük utaztál.

Bámulatos élmény volt minden alkalommal utazni, mind buszon, vonaton, kötélpályás felvonón...”

Noha legszívesebben az egész bejegyzést bemásoltam volna ide, visszafogtam magam, így aztán jó szívvel ajánlom a teljes posztot, amit ide kattintva érhettek el.

A kommentelési szabályokról itt olvashatsz.

Osszuk meg egymással kedvenc ételeink receptjét - írjátok meg, mi a kedvencetek ott, ahol éltek, hogyan készítitek el, illetve hogyan készítitek el a kedvenc magyar fogásaitokat – hogyan pótoljátok az alapanyagokat, fűszereket, mit változtattok, ha kell. Ha mindehhez fényképe(ke)t is küldtök, akkor ez az egész nagyon hasznos és (nem utolsósorban) jó móka lesz. Várom tehát a recepteket, fényképeket, kis történettel a hataratkeloKUKAChotmail.com címre.