Valamivel több, mint egy hete jelent meg Bea történetének első része (aki nem olvasta volna, ide kattintva pótolhatja), akkor Svájcban és Ausztriában jártunk. Ma következzen a második felvonás, melyben a svédországi életbe, a svédek mentalitásában nyerhetünk betekintést (részben) az egészségügyön keresztül.
Uppsala, egy kedves egyetemi város, Stockholmtól 40 perc vonattal
„Ott hagytam abba, hogy hazajöttem 2004 tavaszán. Volt egy kis összespórolt pénzem, úgyhogy nem mentem el rögtön dolgozni. Leginkább, azért mert még mindig külföldre vágytam.
Úgyhogy otthon bújtam az internetet hátha találok egy közvetítő irodát, amelyik német nyelvterületre keres műtősnőket. Nyár lett és még mindig semmi. (Most már tele van a net ezekkel a hirdetésekkel, de 2004-ben még nem volt dömping.)
Viszont ekkor látogatóba jött a rokonunk. Svédországban él 1971 óta. Beszélgettünk, aminek az lett a vége, hogy felajánlotta a segítségét. Így történt, hogy 2004. augusztus végén beültem velük a kocsiba és Svédország felé vettük az irányt. Így kerültem Uppsalába.
Nyelvtanulás, mint alap
Mivel nyelvet nem tudtam ez volt az első és legfontosabb dolog. A nyelvtanulás. Rögtön a kiérkezésem után körülnéztünk. Svédországban ingyenes a nyelvoktatás a külföldieknek, az iskolát úgy hívják, hogy SFI (Svenska för invandrare).
Viszont csak azoknak ingyenes, akiknek van svéd személyi számuk. Nekem még semmi sem volt. Én csak 3 hónapot tartózkodhattam az országban, mint külföldi. Hiába volt lakcímem a rokonnál, munkát is fel kellett volna mutatni.
Ezt általában a 22-es csapdájaként emlegetik. Ha nincs, személyi számod nem nagyon kapsz munkát. Ha nincs munkád, nem kapsz személyi számot. Nyelvtudás nélkül meg szinte lehetetlen munkát találni. Bár angolul mindenki beszél, én nem sokra mentem vele, mert én meg nem beszéltem.
A rokon ismert egy takarítócéget és beprotezsált, így lett egy 3 órás takarítói állásom. Napi 3 óra, elég volt ahhoz, hogy megkapjam a tartózkodásit, azzal meg a személyi számot.
Mikor bementünk a hivatalba a 3 órás munkámmal, ami egy gyeses helyére szólt, határozatlan időre… azt mondtuk, nem tudjuk, mikor jön vissza a hölgy, akkor az ügyintéző azt mondta: mivel Magyarország az EU tagja így nem adhat nekem 5 évnél rövidebb tartózkodási időt. Majdnem felsikoltottam, de azért uralkodtam magamon és azt mondtam (a rokon fordított), hogy nem baj, jó lesz az is.
Takarítás, kórház…
Közben a kórházba is bementünk, ahol nagyon megörültek nekem, de sajnálkozva közölték, hogy az SFI nyelviskola papírja nélkül nem tudnak felvenni. Viszont ingyen bejárhatok.
Azt mondták, hogy menjek el a munkanélküli hivatalba és kérjek tőlük egy úgynevezett gyakorló helyet (praktik plats). Így is történt. A munkanélküli hivatalban nagyon kedvesek voltak és elmondták, hogy nagyon sokszor olyan helyzet áll elő, hogy egy munkahely szívesen kipróbálna egy illetőt minden felelősség nélkül.
Nekik meg van egy 3 hónapos programjuk erre, amit 3 hónapra még meg lehet hosszabbítani. Így kezdtem el dolgozni (felügyelettel) a kórházban hétfőtől-péntekig 7-től 11.30-ig. Ezt a munkanélküli hivatal fizette 3000 koronával havonta.
Déltől 16-ig nyelviskolában voltam minden nap. És 17-től 20-ig meg egy óvodát takarítottam. Havi 3000 koronáért. Hát nem volt egy leányálom. Ráadásul a munkanélküli hivatal programja csak 6 hónapra szólt, a nyelviskola meg 10 hónapos volt.
És itt volt nagy szerencsém, hogy beszéltem németül. Megkértem őket, hogy engedjenek félévkor vizsgázni és sikerült. (Az 1500-as években Svédországot német kereskedők uralták, rengeteg szó hasonlít.) Így fél év után felvettek a kórházba dolgozni.
Milyen munkát végeztem?
A gyakorlóidő alatt nem dolgozhattam műtősnőként, hanem az első fél évben műtősfiúi munkát végeztem. Pl. steril dolgok beadása. Felügyelettel dolgoztam. Én voltam az árnyék. Mindig valakinek az árnyéka. A svédek ilyen szempontból nagyon segítőkészek.
Bár felmerült bennem az is, hogy csak azt akarják, hogy biztosan minden úgy menjen, ahogy azt ők megszokták, és ezért állandóan melletted vannak. Minden esetre ez nagyon kényelmes az első időkben. Később persze megfojtja az embert.
Aztán felvettek, intéződtek a papírjaim, (az egy külön történet, asztalcsapkodással a Magyar Egészségügyi Minisztériumban), de mikor az is rendben volt akkor rendesen műtősnőként kezdtem dolgozni.
Milyenek a svédek?
Hát a biztonságban világelsőknek kellene lenniük. Minden rendszerezve van (néha túlságosan is). A munkahelyen (lásd mindig volt velem valaki) vagy az életben (lásd az elkövetkezőkben a sorszám esetét vagy lakás). Nem nagyon szeretik az egyénieskedést. Nem szabad a sorból kilógni.
Következzék még egy-két érdekesség róluk. Például maximálisan konfliktuskerülők. A nyelviskolában, a tankönyvben le volt írva: ha egy svéd feleség vesz egy baromi ronda ruhát és megkérdezi a svéd férjét, hogy tetszik, akkor a férfi még véletlenül sem fogja megmondani a véleményét. Na, ebből a magatartásból volt is gondom.
Még próbaidős voltam, amikor a rokon megkérdezte tőlem: és hogy megy odabent? Én meg mondtam: Hú, nagyon jól. Ezek folyton leülnek kávészünetre, én meg dolgozom, mint a güzü (jó magyar módra). Azt mondja a rokon: Jaj, ne csináld ezt. Itt nem azt véglegesítik, aki a legjobban dolgozik, hanem azt, aki a legjobban beleillik a csapatba. Ülj le velük és beszélgess. Így is tettem és minden rendben volt. Gondoltam én…
Mindenki kedves volt, szépen beszélgettünk (lelkesen nyökögtem, de értékelték). Aztán a véglegesítésem előtt behívatott a főnök és értékelést tartott. Hogy itt ezt csináljam majd így és ne úgy, stb. de nagy vonalakban megfeleltem.
Ekkor esett le, hogy ezeket a dolgokat csak is a szépen mosolygó munkatársaimtól tudhatja. Azoktól, akiknek nem volt annyi merszük, hogy azt mondják nekem: Te ezt mi itt így csináljuk és nem úgy. Mérges is voltam rájuk. Hátulról mellbe embereknek tartottam őket. De hát ez a nagy svéd mentalitás.
Itt ritkaságszámba megy, hogy valaki vitatkozzon veled. Ehelyett rohannak a főnökhöz, akinek többek között az a dolga, hogy az ilyen helyzeteket kezelje. És ez teljesen természetes. Nekik! Én meg megszokhattam.
Sorszámok mindenhol
Magyarországon, ha bemegyek egy bankba, húzok egy sorszámot és várok. De Svédországban még egyes (és igen nagyszámú) boltban is sorszám-rendszer működik. Ez igen meglepett.
Sőt ennek kapcsán történt is velem egy vicces eset. Talán három hete lehettem kint. Bőszen tanultam a nyelvet, úgyhogy „én kicsit beszélni svéd”-szinten mozogtam.
Épp egy bevásárlóközpontba akartam bemenni, amikor megláttam, hogy az ajtónál álló szemetesből (utcai) töményen dől a fekete füst. Rögtön bevágódtam az első üzletbe gondolván, hogy szólok.
Itt is sorszámos rendszer működött és minden eladó foglalt volt. Annyira még nem beszéltem svédül, hogy azt mondjam: Elnézést, csak azt szeretném mondani, hogy… Kiabálni meg nem akartam, hogy „Tűz van!”, mert ugye nem volt.
Úgyhogy odafurakodtam egy kuncsafttal beszélgető eladó közelébe és heves topogások, sóhajtózások, kéztördelés közepette gondoltam csak észrevesz. Észre is vette. Úgyhogy kb. 20 másodperc után meg állt mondata közepén odafordult hozzám és azt mondta: Húzzon egy sorszámot! Majd visszafordult és tovább beszélt a vásárlóval. Na bakker!?
Nem baj tovább topogtam, sóhajtoztam, kéztördeltem. Láttam, hogy egyre ingerültebb. Eltelt újabb 20 másodperc. Ingerülten odafordult hozzám. Mit akar? Mire én. TŰZ VAN! Aztán megmutattam a helyet. Megköszönték lerendezték. De még a mai napig is jókat derülök, ha visszagondolok erre.
Lakáskérdés
A kórháztól kaptam egy pici szolgálati lakást, majd 3 év elteltével másikba költöztem. Svédországban nagyon meg van szervezve a lakáskérdés. Az meg, hogy kinek jut és kinek nem, egy másik tészta.
Vannak társulások, például a Stockholmshem vagy az enyém, az Uppsalahem. Ezeknek a társaságoknak van sok lakásuk és sorba lehet állni értük (svéd személyi számmal).
Már egész fiatalon, 18 éves korukban beírják magukat az emberek, hogy 20-23 éves korukra el tudjanak költözni otthonról. Én is 3 évet álltam sorba, mire kaptam egy lakást. És ez nem is számít hoszzú időnek.
A lakás új volt, de vannak régi, szépen karbantartottak is. Nekem csak az Uppsalahemmel volt tapasztalatom, de bármit kellett csinálni a lakásban, csak bejelentettem és jöttek és megcsinálták.
A bérekről
Egy kicsit a bérekről. A fizetésem 27600 korona bruttó volt, pótlékokkal együtt kaptam a kezembe olyan 20 000 korona nettót. Egynegyedét elvitte a lakás, a másik egy negyedében volt a kaja + villany + mobil + kábeltévé + internet stb. Fele megmaradt. De azért vásároltam is, meg étterembe is mentem. Nem éltem rosszul. Olyan 3000 Sek körül maradt meg havonta.
Ha már étterem: a svédasztal kifejezés itt új értelmet nyert számomra. Nagyon sok étterem a következő módon működik: az ember bemegy, és azt mondja, kér egy büfét. Kifizeti az összeget, aztán odamegy a kitett kajához, ami melegen tartó dobozokban van és szed magának.
Annyit eszik, amennyit akar, annyiszor szed, ahányszor akar, csak elvinni nem lehet. Vagyis el lehet, de akkor az egy másik kategória. Nem olcsók, nem drágák, normális, megfizethető áruk van. Sőt ebédidőben még olcsóbbak is.
Épp egy ilyen helyen ültem, amikor beszabadult egy csapat 17 év körüli fiú. Hát, amit azok megettek… a szülők biztosan áldják ezt a rendszer. Adnak a gyereknek egy kis pénzt, aztán annyit eszik, amennyit akar. Nem rossz.
Miért lett vége?
Sajnos Svédországnak 8 év után vége lett. Megbetegedtem. (Most már van tapasztalatom a svéd egészségügy mindkét oldaláról, de az egy másik történet) Kiderült, hogy egy krónikus betegség hajlamát örököltem. A lényeg, hogy soha sem leszek egészséges. Nehéz volt elfogadni, de megtanultam együtt élni vele.
Viszont ebbe az is bele tartozott, hogy nem akartam egyedül maradni egy idegen országban ezzel. Elkezdtem hát nézegetni a lehetőségeimet. Úgyhogy 2012-ben átnyergeltem Norvégiába egy közvetítő irodához és hazaköltöztem Magyarországra.
Most Magyarországon lakom és mikor kiközvetítenek, akkor megyek. A cég intézi a repülőjegyet, lakást. Én csak kimegyek dolgozni, aztán jövök haza. Munka az van, dögivel. De Norvégiáról a következő cikkben írok.”
A kommentelési szabályokról itt olvashatsz.
Osszuk meg egymással kedvenc ételeink receptjét - írjátok meg, mi a kedvencetek ott, ahol éltek, hogyan készítitek el, illetve hogyan készítitek el a kedvenc magyar fogásaitokat – hogyan pótoljátok az alapanyagokat, fűszereket, mit változtattok, ha kell. Ha mindehhez fényképe(ke)t is küldtök, akkor ez az egész nagyon hasznos és (nem utolsósorban) jó móka lesz. Várom tehát a recepteket, fényképeket, kis történettel a hataratkeloKUKAChotmail.com címre.
Az utolsó 100 komment: