oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2014. március 22. 06:47,  A honvágytól a rakott krumpliig 387 komment

2014. március 22. 06:47 Határátkelő

A honvágytól a rakott krumpliig

Egy év, négy fordulópont, avagy hogyan élte meg egy egyetemista a külföldön töltött tanulmányévet. A 22 éves Esther aligha van egyedül mindezzel, így talán sokaknak tanulságos lehet, ha felidézzük történetét.

Franciaország, Lille egyetem.jpg

Esther Mngola a kenti egyetem Politika és Nemzetközi Kapcsolatok, valamint francia szakos hallgatója, így aztán nem meglepő, hogy az előző tanévet a lille-i egyetemen töltötte. Mint írja (az eredeti posztot ide kattintva olvashatjátok el), mielőtt belevágott volna, rengeteg tanácsot és „okos gondolatot” kapott, kezdve attól, hogy „ez lesz életed legjobb éve”, folytatva azzal, hogy „hatalmas buli lesz”, egészen addig, hogy „kihívás” lesz és „nehéz”.

Szerinte viszont (noha mindegyikben van némi igazság), érdemesebb arról a négy szakaszról beszélni, melyen ez alatt az egy év alatt átment.

1. Honvágy

Értelemszerűen és nem meglepő módon a honvágy jelent meg először, bár Esther szerint ő későbbre várta. Ugyanakkor ő nagyon szoros kapcsolatban van a családjával, a költözést megelőző nyáron rengeteg időt töltött velük (és néhány régebben látott családtaggal), így már akkor elfogta a honvágy, amikor a vonat kifutott az állomásról.

A nyelvi nehézségek is súlyosbították a helyzetet. „Akár egy sima, hétköznapi út a sarki kisboltba is kínos és kellemetlen helyzetté vált, amikor képtelen voltam megérteni az eladót. Az sem segített, hogy erősen törtem a nyelvet, így aztán elég gyorsan feltorlódott mögöttem a türelmetlen vásárlók sora. Legszívesebben elbújtam volna egy sarokba mindenki elől” – írja.

2. Izgatottság

Esther egy éve alatt ez volt a második fázis – amikor rájött, milyen hatalmas lehetőséget jelent, hogy egy évig Franciaországban élhet: „Ettől a pillanattól kezdve mindent meg akartam élni, belélegezni ami francia és jól akartam érezni magam”.

Esther vacsorázni járt francia szobatársaival, ahol sajtot, bort, palacsintát és más francia finomságokat fogyasztottak, gyakran járt a helyi cukrászdába, vasárnaponként a piacra, ahol jól bevásárolt.

„Éjszakákat töltöttem házibulikban, ahol mind a bor, mind a beszélgetések frissítő újdonságot jelentettek. Hasonló esték korábban soha nem érdekeltek, mert csak a tánc és a zene volt a fontos”.

3. Túlpörgés

A harmadik szakasz akkor érkezett el, amikor – körülbelül fél év eltelte után, egészen pontosan amikor a karácsonyi szünet után visszatért Franciaországba – Esther rájött, hogy véges az ideje, ezért a lehető legtöbbet kell kihoznia belőle.

„Hirtelen minden időmet a francia nyelvtudásom fejlesztésére kezdtem fordítani. Még a külföldi barátaimmal is próbáltam mindig franciául beszélni. Minden korábbinál többet néztem a francia tévét és annyit hallgattam rádiót, amennyit csak tudtam. Megpróbáltam minden fontos látnivalót megnézni, múzezmokba eljutni. Még kortárs táncelőadásra és operába is elmentem. Mire letelt az egy évem, már rutinból készítettem el olyan klasszikus francia ételeket, mint a tarte tatin (egyfajta fordított almatorta – Határátkelő) és a tartiflette (a rakott krumpli francia változata – HÁ).

4. Fordított kultúrsokk

Amikor Esther egy éve június elején véget ért, és vissza kellett mennie Angliába, akkor hirtelen beütött nála a fordított kulturális sokk.

„A legjobban talán úgy tudnám leírni, hogy annyira hozzászoktam a franciaországi életemhez, hogy az angliai furcsának tűnt. Például pár héttel azután, hogy hazaköltöztem, és elmentem vásárolgatni, minden egyes alkalommal, amikor beléptem egy üzletbe, előre köszöntem, ami miatt elég furcsán néztek rám. Egy társadalmi szokás, amit a franciaországi évem elején nagyon furcsának találtam, most a visszájára fordult Angliában” – emlékezik vissza Esther.

Ami még nagyon hiányzott neki, azok a jó cukrászdák, a szupermarketek sajtpolcai minden létező finomsággal. Persze akadtak kellemes meglepetések is, például a gyors és hatékony banki és egyéb ügyintézés, ami Franciaországban hosszas és soha véget nem érő folyamat volt.

Egy biztos: Esther szerint a Lille-ben töltött egy éve valóban sorsfordító élmény és tapasztalat volt, ami sokkal magabiztosabbá ás függetlenebbé tette.

A kommentelési szabályokról itt olvashatsz.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: felsőoktatás egyetem Anglia Franciaország Lille

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr45864349

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2014.03.22. 21:18:06

@sorsolo:
Ismered ugye azt, hogy "hülyék között féleszű a..."? :)

Azoktól a millióktól mentsen meg a digger markolója, akiket az Orbán megvezet... hjajjj?!

Latcho Rom 2014.03.22. 21:21:26

@Pink Petsch: dolgozhatnál a mediában is bazmeg, nem kell ez az avétos önleértékelés, iskolád is megvan hozzá - s fogsz is.
nu

2014.03.22. 21:21:55

@QUERCUS(a favágó): Hm, azoooook méééég meeeeg. :D
Aszondod, belevaló? Mibe? ;)
(Egyébként köszi, tényleg)

DieNanny CH 2014.03.22. 21:26:44

@Kövérmadár [swe]:

Ja, hát akkor értem... Így könnyű!!! (Most sárga vagyok az irigységtől!)
:-)))

______________ (törölt) 2014.03.22. 21:27:38

@Kövérmadár [swe]: rádküldöm a cöföt! méghogy itt sértegeti valaki a magyar népet!

2014.03.22. 21:28:06

@shakti_rom: Nézd, én már románul sem tudok úgy írni, ahogy magyarul tudok. Pedig a román az az idegen nyelv, amelyet közel anyanyelvi szinten beszélek, és megértem a kulturális utalásokat is. Na, akkor képzeld el ezt angolul (a németet inkább hagyjuk, szerintem ...). Nem, nem menne, nem lenne elég jó. Az én elvárásaim szerint.

SzZoole 2014.03.22. 21:30:27

@Kövérmadár [swe]: csak vigyaz,mert ha bementek a Sohoba a nejet meg a Norit be kuldi a M&M's shopba teged meg elvisz kqvazni:)))
A sohotol nem messze van a Covent Garden,ott market-ben jo minosegu mariskat is lehet venni:)))

Naschkatze (Mostindien / CH) 2014.03.22. 21:30:30

@DieNanny [SZ,CH]: Mär nem...nyugdijba vonult...(meggazdagodott a mosogatäsbol)

______________ (törölt) 2014.03.22. 21:30:41

@Babette_: próbáld naponta újra, a data szerverei gyakran hibásan működnek, a fájl nincs törölve.

Latcho Rom 2014.03.22. 21:32:08

@Pink Petsch: Számitanak az ALAPOK. Legyen az afgán, hottemtotta, az a degree, PAPIR sokat fog segíteni.

Hess vissza suliba, jól kommunikálsz, még bármi is lehet belőled..;)

nyuszigonosz 2014.03.22. 21:33:21

@diggerdriver: "Nekem három év traktorosiskola."

Ne rakd már magadat az alsó polcra. Befejezett szakvégzettséged van plusz nemcsak megvan, értesz ahhoz, amit csinálsz.
Azthiszem sok telipapírozott ember örülne, ha legalább egy valamihez értene rendesen.

______________ (törölt) 2014.03.22. 21:33:22

@Zoole[uk]: megmutatja azt a hangárt, ahol őrzi azokat a nőket, akiknek a fényképeit itt közzé szokta tenni?
(akkor lehet, hogy én is meglátogatom az m and m's-et. ki emlékszik még a reklámra?
"én vagyok a csokigolyó! én meg a mogyoró!" :) )

Quercus a favágó 2014.03.22. 21:35:54

@Naschkatze (Mostindien / CH): @sorsolo:

Nem titok. Bár ma már szerintem sok volt belőlem.

Harcolok egy volt erdőgazdálkodómmal, aki volt tsz elnök, helyi kiskirály, és milliomos. Polgári és büntető ügyek. A rendőrség, ügyészség, bíróság a zsebében. Azzal kellett szembesülnöm, hogy habár az erdő hasznát a gazdálkodó húzza, de az általa elkövetett törvénysértésekért a szakirányító erdész a felelős.
Az Erdészeti Igazgatóság bennünket kér számon, a bíróság szerint mi vagyunk a szakemberek, a hatályos jogszabályok, meg úgye szokás szerint olyanok, hogy mindenki úgy értelmezi, ahogy akarja. A "kollégák" hozzáállásáról már nem is beszélek.

Hosszú történet, nem untatok vele senkit. Nem tudom hogyan fogok kimászni belőle, de egy dolgot tudok.
Befejeztem az erdészkedést.

morsels (törölt) 2014.03.22. 21:36:32

@nyuszigonosz(D):
"Ne rakd már magadat az alsó polcra."

Hat a godrokhoz ert, polcot is tud csinalni bennuk :-)

Don Kartasch [Warwickshire, UK] 2014.03.22. 21:36:37

@QUERCUS(a favágó): "Van egy pár blog, ahol sütőlapáttal eszik a nyugtatót, ha max megjelenik."

Hat ahogy a fentiekbol mar kiderult, Maxval tulajdonkeppen a blogvilag Voldemortja. :)

2014.03.22. 21:40:06

@shakti_rom: Hm, ezzel egy baj van. Az a szakácssuli, ami nagyjából olyan mint az otthon vendéglátóipari (már nem minőségében, hanem amely olyasmi értékű diplomát ad), az 2 éves -ez nem baj-, és Berlinben van -ez viszont kibaszottul kurva nagy baj, mert Berlin undorító nekem-. Persze, vannak más lehetőségek is: legaljáról kezdeni a szakmát, és ha már "gyakorlaton" van az ember, akkor vannak más módok is. Például, Passauban egy kurzus kifejezetten dolgozóknak, akik képeznék magukat. Hm, Passau közelebb is van, mint Berlin ...

______________ (törölt) 2014.03.22. 21:41:32

@QUERCUS(a favágó): köszi, hogy ennyit is megosztottál belőle. értem, hogy szakirányítóként megégetted magad. más erdészeti tevékenység sem jöhetne szóba?

Latcho Rom 2014.03.22. 21:42:36

@Pink Petsch: Van ott Cordon Bleue suli? s miért undor Berlin? neked.

SzZoole 2014.03.22. 21:42:52

@sorsolo: igazsag szerint a castingon en is reszt szoktam venni:)))

Naschkatze (Mostindien / CH) 2014.03.22. 21:43:58

@sorsolo: Férjemnek pär hete mutattam meg a magyar reklämokat. Anno nem értette, hogy miért rötyögnek azon a kölkök, hogy hó, és miért huzzäk az öcséim az egyik öcsémet ezzel. (A sräc kb azzal a hangsullyal, monotonitässal beszél, mint a särga csokigolyo. :-) ) Na azota ha azt mondom, hogy hó, mär ö is szakad a röhögéstöl.
@QUERCUS(a favágó): :-( Hät ez tényleg B+... :-(

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.03.22. 21:48:19

@nyuszigonosz(D):
A traktorosiskola adott egy szakmát amit soha nem használtam.
A gépkezeléshez elég egy kéthónapos tanfolyam vagy ha úgy tetszik gyorstalpaló.
A szakma pedig amit csinálok örök szerelem.
Tudom a helyem a világban és kúrvára nem érdekel a sznob "műveltek" meg agyoniskolázottak véleménye.
Én még 32év alatt nem mentem be utálkozva a munkahelyemre hogy "akurvaéletbemármegintittkelllennem".
Az elégedettségfaktort nem diplomákban mérik.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.03.22. 21:50:24

@Don Kartasch [Warwickshire, UK]:
Max egy egyéniség. Szegényebb lenne nélküle a világ.

2014.03.22. 21:57:07

@shakti_rom: Van.
Hogy miért? Hm, ezt nehéz logikusan megmagyarázni. Nem jön be a város, nem érzem jól magam benne. Ezek érzések, benyomások, nincs logikus magyarázatuk. Egyszerűen nem szeretnék benne élni. No, de van még pár ilyen no-no-no-no "városom" Németországban, mint Frankfurt, Drezda, Köln, Hannover, Bonn, Zwickau, Hamburg ..

Don Kartasch [Warwickshire, UK] 2014.03.22. 21:58:33

@diggerdriver: Ettol fuggetlenul ez nyilvan igy van. En egyebkent igy velekedem hintarol is. Sokaknal ki tudja huzni a gyufat a pillanat tort resze alatt de jopofanak tartom hogy van egy ilyen csodabogar is a blogon a sajatsagos apokaliptikus joslataival. :)

Quercus a favágó 2014.03.22. 22:00:26

@sorsolo:

Nem igazán van lehetőség. A magán erdőgazdálkodóknak pl. igen sok pályázati lehetőségük van. Amiről többségük nem is tud. Én ha megnézek egy erdőrészlet leíró lapot, nagyjából el tudom mondani, milyen lehetőségek vannak. Ennek sokan örülnek. Már persze ha nem kell érte fizetni. Mert ugye miért fizetnének nekem. Azért a pár milláért, amit esetleg kapnak?

A baj az, hogy nem igazán értek máshoz. Bár...mosogatni, takarítani szeretek. Ausztriában meg azt is megfizetik.

Latcho Rom 2014.03.22. 22:08:37

@Pink Petsch: túl sokba kerülne?

Csak a régi ndk-t ismerem, meg aachent, ott éltek barátok..tenger barát él ott, egy nap sorba lesztek látogatva :)
Dédszüleim Heiderbergből jöttek, az bejön neked?

2014.03.22. 22:12:23

@shakti_rom: Nem pénz kérdése. jelenleg Németország egyik eléggé kurvára drága városában élek a svábok között. Szóval, ja Heidelberg teljesen rendben van, egy kisváros, de nagyon jópofa, szinte egybe van épülve Mannheim-mal, egy híd választja el gyakorlatlag a két települést.

bpetya75 2014.03.22. 22:14:34

@QUERCUS(a favágó):

Küldhetnél egy pm-et. Írnék valamit.

2014.03.22. 22:20:42

Ez szerintem csak az angoloknak erdekes, nekunk, foleg itt ezen a blogon ezmar megvolt. :D

Elolvastam a kommenteket is, amit a trollkodasrol irtatok meg arrol, hogy alneven is lehet szakerteni... Szerintem ennek a masik oldala az amit en ugy hivok, hogy Internetes Munchausen-kor :D Amikor a kommentekben csomoan beirjak a maguk fontoskodo velemenyet, alatamasztva olyanokkal, hogy "velem is megtortent" meg "en ezzel foglalkoztam x evig", akkor is, ha nem igaz, a lenyeg, hogy higgyenek nekik es felnezzenek rajuk/sajnaljak oket, kapjak a lajkot, stb. Enmarcsak tudom, pszichologus vagyok, rengeteg ilyen esettel talalkoztam ;-))))

nyuszigonosz 2014.03.22. 22:22:43

@Don Kartasch [Warwickshire, UK]: Velük együtt szinesebb a világ.
Söt a max érdekes dolgokat is tud írni, a hinta is.
És mindketten szeretnek a figyelem középpontjába kerülni.

2014.03.22. 22:24:51

@mojyo: Hát igazad lehet, elvégre pszichológus vagy ;)

bpetya75 2014.03.22. 22:26:59

@QUERCUS(a favágó):

Nem jó, akkor is csak azt az emailedet érem el, amit nem tudsz csekkolni. Írhatnál nekem a gmailre.

2014.03.22. 22:27:03

@nyuszigonosz(D): Én élvezem őket, még azt a szerencsétlen, hülye Hintát is.
"Mindenkinek van hely a Nap alatt" .... Good morning sunshine :D

______________ (törölt) 2014.03.22. 22:27:24

@QUERCUS(a favágó):
"A magán erdőgazdálkodóknak pl. igen sok pályázati lehetőségük van. Amiről többségük nem is tud. Én ha megnézek egy erdőrészlet leíró lapot, nagyjából el tudom mondani, milyen lehetőségek vannak. Ennek sokan örülnek. Már persze ha nem kell érte fizetni. Mert ugye miért fizetnének nekem. Azért a pár milláért, amit esetleg kapnak?"

sikerdíjas tanácsadó lehetnél. a kapott pénz x százalékáért végig is vihetnéd a pályázati folyamatot.
gondolom, van a potenciális ügyfelekre vonatkozóan is infód.

"A baj az, hogy nem igazán értek máshoz. Bár...mosogatni, takarítani szeretek. Ausztriában meg azt is megfizetik. "

amiket itt a blogon olvastam, az alapján nem biztos, hogy ajánlanám a mosogatást meg a takarítást.

______________ (törölt) 2014.03.22. 22:36:11

@bpetya75:
most néztem az évfolyamemailt a felhívással, hogy legyen az akác hungarikum. elküldték mátyás csaba akadémikusnak is, aki azt válaszolta rá:
"Nagyszerű. Javaslom továbbá a parlagfűvet is hungaricumnak.

...ajánlanék egy friss kötelező olvasmányt: Bartha Dénes prof (NyME Sopron) nyilatkozott az akácról (3 old.) a Magyar Narancs febr 13-I számában!

Mátyás Cs."

egy másik címzett egy hosszabb választ írt:

Az EU természetesen nem irtaná ki az akácerdőket. Az akác természetesen közel sem hungarikum. Az akác, megannyi más dologhoz hasonlóan, egy hasznos szereplője az életünknek, amely kétségtelen hasznai ellenére néha a terhünkre van, és komoly költségeket is generál olyan társadalmi szereplőknek, akik a hasznait nem, vagy csak kismértékben szedik. Ahogyan mondjuk az autó, vagy az internet is. Attól, hogy az autó hasznos, még nem biztos, hogy Budapesten, a reggeli csúcsforgalomban is az a leghasznosabb közlekedési eszköz. Attól, hogy az internet nélkül elég nehéz meglennünk, még nem biztos, hogy hasznos, ha valaki napi 12 órában függ rajta. Attól, hogy az akác jó minőségű ipari és tűzifát ad, és jó mézlegelő, még nem biztos, hogy hagyni kell, hogy elözönöljön olyan területeket is, amelyeknek a jogszabályokban rögzített, vagy éppen a tulajdonosa/vagyonkezelője által meghatározott rendeltetése közel sem az akáctermesztés.

Kötelező olvasmány: greenfo.hu/hirek/2014/02/11/akacmagyarazo

(valaki kért véleményt a témáról, igazából azért másoltam be.)

Quercus a favágó 2014.03.22. 22:38:43

@sorsolo:

Az akác választási hungarikum.

2014.03.22. 22:43:37

@QUERCUS(a favágó): Az akácvirág rántva, viszont fasza desszert :)

Quercus a favágó 2014.03.22. 22:45:04

@Pink Petsch:

Nem bánom anya. Rántsd ki nekem.

2014.03.22. 22:46:29

@QUERCUS(a favágó): Már az akácfürtöt, meinst du, oder? ;)

Quercus a favágó 2014.03.22. 22:48:45

@Naschkatze (Mostindien / CH):

Azért nem maradok adósa. Most állítom össze a harmadik feljelentést ellene. Sok mindent tudok róla. Ezt a sok mindent meg össze tudom kapcsolni a Btk.-val. Életemben nem jelentettem még föl senkit, de kezdek belejönni.

2014.03.22. 22:53:24

@QUERCUS(a favágó): Hm, nem esik védelem alá véletlenül az az erdőterület? Vagy legalább egy része? Mert akkor lehetne valamit kezdeni ....

Quercus a favágó 2014.03.22. 22:53:35

@Pink Petsch:

Hát merem én másképp érteni?

______________ (törölt) 2014.03.22. 22:56:01

@QUERCUS(a favágó): fenetudja... szerintem érdemesebb lenne az energiáid hasznosabb ügybe plántálni. mondjuk amit már felvázoltál tanácsadóként.

Quercus a favágó 2014.03.22. 22:57:50

@sorsolo:

Ismerem a tagot. Nem fog leszállni rólam. Csak ha megszorítom.

______________ (törölt) 2014.03.22. 23:07:17

@QUERCUS(a favágó):
akkor abban bízom, hogy tévedtél, amikor leírtad nekünk, hogy melyik hatóságok vannak a zsebében. ha mégse, akkor az országról rendelkezésemre álló infók alapján meglehetősen borúsan látom a vállalkozásod sikerét. :(

nem lenne jobb elköltözni (ha már tényleg nem száll le rólad)?

vagy ennél tényleg még az ausztriai "mosókató" (ahogy egy kínai büfé kirakatában láttam egy álláshirdetést) is sokkal jobb esélyekkel kecsegtet.

Quercus a favágó 2014.03.22. 23:15:13

@sorsolo:

A nyomozó ügyészséget "bombázom". Majd kiderül. Egyébként a költözés is napirenden van. A húgomék a Dunántúlon laknak, a lányom Pesten dolgozik. Majd meglátom.

Holnap munkanap. Ma "túlsúlyos" voltam a blogon. Jó éjszakát.

www.youtube.com/watch?v=bzePqXEJrBY

______________ (törölt) 2014.03.22. 23:28:26

@QUERCUS(a favágó): ha tényleg megpróbálod ausztriát, jelezd majd magánüzenetben.

Naschkatze (Mostindien / CH) 2014.03.22. 23:29:44

@QUERCUS(a favágó): Hät eléggé idegörlö lehet... :-(
Föleg az, hogyha jogilag igazad van, de ha a mäsik oldal ezt nem akarja...
Sok sikert kivänok hozzä!
És joéjt!

Latcho Rom 2014.03.22. 23:53:36

@Pink Petsch: Nem tanultál a családban németül?

2014.03.23. 01:01:06

@tanato: Kovet engem ez a pasi, vagy mi? :) Pont egy nappal utanam fog megerkezni. Ez mar a 3. latogatasa, nagyon bejon neki a ferfikozpontu, anti-demokratikus kornyezet.

blackhairlady 2014.03.23. 01:09:49

@QUERCUS(a favágó): Oh, ezt szegeny apukam szokta mindig mondani: Ha nem irok ne valaszolj:)

bpetya75 2014.03.23. 07:03:00

@sorsolo:

Ez a Sipos Ferenc féle összefoglaló nagyon jól sikerült írás. Persze az elvakultaknak nem tetszik, mert nem az előnyöket domborítja ki. Viszont ellentétben az akác mellett érvelőkkel, akik kizárólag az akác fantasztikusságát hangoztatják (én legalább is és meg nem igazán olvastam visszafogott véleményt tőlük), Ő nem csak a hátrányairól ír, hanem az előnyeit is elismeri.
Milyen hülye gondolta, hogy Mátyás Csaba alá fogja írni? Barthának is elküldték? Barmok...

@QUERCUS(a favágó):

Írtam.

tanato 2014.03.23. 08:56:05

@Mirjam2: Nem tudom mit remél,csak nem olajat akar venni?De mit akarhat helyette adni?

2014.03.23. 10:40:44

@tanato: 'De mit akarhat helyette adni?'

Hat... szoke noket, kecskeket, Hajdu sajtot? Az utobbibol szerintem nincs szukseg tobbre, az osszes szaudi bolt tele van vele! A szoke nok be vannak tiltva, kecskeik meg vannak, szoval nem tudom elkepzelni.

Az igazi valasz valoszinuleg az hogy azert szeret Szaudiba jarni a Nagy Vezer mert a beteg egojanak megfelel hogy az ottani vezetes 'kiralykent' kezeli egy napig, ami a helyi szokas - minden 'magas rangu' (ferfi) latogatonak otcsillagos luxusszalloda, szolgak, nagy autok, giccses barokk butorokkal berendezett szobak, kezfogas, mosolygas, tea, kaja, stb. Az hogy emogott nincsen semmi, sem az elozo ket talalkozon nem ertek el, sem ezen nem fognak semmit elerni ami a magyar polgarokat pozitivan erinthetne - az kit erdekel. Sem a szaudiakat, sem Orbant.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.03.23. 11:20:27

@Mirjam2:
Ez jóóó volt.
:))))))))))))))))))))))

tanato 2014.03.23. 11:48:02

@Mirjam2: Hát.lehet hogy igazad van.Bár olajat vehetne azért,hogy ne legyen egyoldalú az olajfüggésün k az oroszoktól.

tanato 2014.03.23. 12:19:12

@Mirjam2: Amit írtál emlékeztet a néhai Ceausescu román diktátor külföldi útjaira.Országlása vége felé már nem fogadták egy civilizált államban sem,ezért állandóan a harmadik világ általunk alig ismert diktatúráiba utazott vendégeskedni,ahol ünnepeltette magát.Cserébe rengeteg diákot fogadtak román egyetemeken onnan,akik legtöbbször csak pénzért teljesítmény nélkül jutottak /pl. /orvosi/román diplomához.

2014.03.23. 12:51:26

@tanato: 'Cserébe rengeteg diákot fogadtak román egyetemeken onnan,akik legtöbbször csak pénzért teljesítmény nélkül jutottak /pl. /orvosi/román diplomához.'

Nem fogod elhinni, de O.V. is pont ezt csinalja. Szaudi diakokat probal vonzani Mo.ra (elobbiek arrol kozismertek, hogy fizetnek valakit azert hogy megirja a dolgozataikat, mig ok buliznak kulfoldon). www.atv.hu/belfold/20130530_keleti_nyitas_szaudi_milliok_diakok_es_mini_kaba_mecset_magyarorszagon

Latcho Rom 2014.03.23. 12:54:07

@tanato: jaja, járjon szerencsével olajilag..

tanato 2014.03.23. 12:55:12

@Mirjam2: Köszi,erre nem is gondoltam,de úgy látszik igaz a mondás hogy a történelem ismétli önmagát.

______________ (törölt) 2014.03.23. 13:03:13

@bpetya75:
előkerestem a barthával az "akáckérdésről" nemrég készült magyar narancs interjút is.
ahhoz képest, milyen szélsőségesnek tartják sokan barthát, szerintem nagyon korrekt álláspontot képvisel:
magyarnarancs.hu/lokal/tobb-ezer-milliard-eletkepes-akacmag-88708

Latcho Rom 2014.03.23. 13:03:40

@Mirjam2: De ha van szőke arab..az gyönyörű, szexi mint ő is :)
youtu.be/lo13TKXB-P0

Latcho Rom 2014.03.23. 13:05:50

@tanato:

Megyek friss bégelért, neked milyet hozzak...mákosat,,sesamee seedest?

Mirjam, neked?

______________ (törölt) 2014.03.23. 13:06:11

@Mirjam2: @tanato: @diggerdriver:
nem értitek a csíziót. kölcsönös politikai támogatás, szövetség kötés, erről van itt szó. amiből mindkét oldalon hiány van (megjegyzem: talán nem véletlen).

2014.03.23. 13:07:53

@Mirjam2: Elolvastam a cikket, lenyugozo dolgokat tudtam meg. Pl. Kover Laszlo azt mondta a legutobbi talalkozon hogy (idezem):

'bár Magyarország keresztény állam, Szaúd-Arábia pedig az egyik legfontosabb iszlám ország, a hit, a nemzet, a család és a munka megbecsülése „összeköt bennünket”'.

Ez igen! Kozos ertekrendszer - koszonjuk Kover Laszlonak, hogy ramutatott erre. Az is kiderul a cikkbol, hogy 2010-ben 110 (szaztiz) millio dollar ertekben exportaltak Mo.rol Szaudiba - ezert a hatalmas piacert tenyleg erdemes erofesziteseket tenni... Ja es a szaudiak felkinaltak a lehetoseget hogy magyar diakok tanulhatnak az ottani egyetemeken. Ezzel nyilvan rengetegen fognak elni (kulonosen kalandra vagyo fiatal magyar nok!), miutan megtanultak folyekonyan arabul, mivel tudtommal minden szaudi allami egyetemen felveteli kovetelmeny a folyekony arab nyelvtudas. Hihetetlen eredmenyeket er el a magyar diplomacia.

2014.03.23. 13:11:09

@shakti_rom: Sesame seed, please :) Bar itt mar ebedido van.

2014.03.23. 13:17:06

@sorsolo: Tenyleg, a szaudiaknak hianyuk van politikai tamogatokbol es szovetsegesekbol, ezert Mo.hoz fordulnak... Ugyan a britek meg az amerikaiak is tamogatjak oket, Charles evente legalabb egyszer megfordul arrafele, minden par honapban legalabb egyszer magas rangu amerikai diplomatak erkeznek Riyadba stb., de tutira nem tudna nyugodtan aludni a kiraly ha O.V. nem biztositana szemelyesen a tamogatasarol.

2014.03.23. 13:22:25

@sorsolo: Egyebkent rajottem mi hianyzik O.V.-nak: az olaj! Minden mas megvan. Ott a kiralysaga, a nepe, a vallas, az ideologia, stb., ha vegre megtalaljak az elso olajkutat, elfoglalhatja melto helyet az uralkodok soraban. Gondolom mar alig varja. Lehet hogy van egy titkos kozmunkas-osztag, akik a kutat keresik a Hortobagyon.

______________ (törölt) 2014.03.23. 13:36:41

@Mirjam2: :) igazad van.

de rossz cikkeket olvasol. magyar nemzetet, meg hasonlókat kellene, ott nem cinikusan értelmezek a Nemzet sikereit:

"A kormány felismerte, hogy a nyugati országok versengenek a keleti szövetségkötési lehetőségekért, így Magyarország is benevezett ebbe a küzdelembe, és komoly erőfeszítéseket tesz a sikerért – mondta Szijjártó Péter a magyar–azeri tárgyalások kapcsán. "
mno.hu/gazdasag/szijjarto-sikeresnek-nevezte-a-keleti-nyitas-1131807

persze a sikereket is el lehet torzítani:
Egyszer volt, hol nem volt, az lessz, hogy még a levelek le se hullnak, mikó Magyarország baltát fog ajándékozni Azerbajdzsánnak, de ennek íziknyi köze nem lössz Safarov hadnagy nyárvégi kiadatásáhó rutineljárásba. Akkó az történt, hogy I. Fülkefort többedsző megkereste kérésivel a régtül való azeri komája, és ű gondos mérlegelés után engedett néki. Idehallgass Viktorham, bülbülérozott Ilhan Alijev, ül a tömlöcbe tikteknél az a katonatiszt, ki magyar baltával(!), magyar ágyba kinyuvasztott eggy örmény katona­tisztet. Néktek állampapír-jegyzés köll, meg keleti szél gáz képibe, nékünk a mi hősünk. Adjátok ki, hejszen ha van kiadás, van bevétel es, monta, oszt őszintén csippentett a szemivel, posztszovjetmód. Lehet, csak ne kölljön a törvénesség talajárúl lelépni, felelte nagy ravaszul a kerál, mer onnét ű lelépni sohse fog. Nem es köll, Viktorham, monta Ilhan, te kiadod, én különgépet menesztek érette, oszt kalap. Mer a kalap azeriül es kalap vót. Na de mit tész véle, kért garanciját a kerál. Há mit tennék! Előléptetem, lakást adok néki s a nyóc évnyi megszógált füzetésit. Höjdemán, remélem a börtönfüzetésire gondúsz, komám, tárgyalt kutyakeményen a kerál, hejába vonkotta Szijjártó különmegbízott a palástját. Pont arra gondul, mosolyintott az azeri elnök, avval meg es vót a „gentleman léprement”. Minekutánna történt, ami történt, megen kard nyúlt a magyar fele barlangjába. Örményország epp hadat nem izent, a művelt világ rászta a pöcsike öklit, de mivel Selmeczi Gabriella szerént ez moszkovita álbotrány vót, hamar elcsihatt a dolog. Naná, hogy a szeptemberbe fontosabb vót az öszves magyar pulya keráli iskolaköppenye, s hogy Hoffmann Rózsa bordásfalnak őtözve fogja ellenőrözni a mindennapi tornaórát. Na, mán epp föl vóna lélegezve a nemzet, mikó gyön majd az újabb megkeresés Azerbűl. Hogyhát, a jegyzéshő még hibádzik valami. Ha mán I. Fülkefor így bétartott vót az ünneplő azeri népnek, jegyzékvel meg hasonlókval, hozza el a baltát különvonaton, épül nékije a múzeum. Na, a kerál majd hímöl-hámol, hogy nem errűl vót szó. Dehonnem, feleli a jeles azerokrata szárazon, hanem ha az ű komája ekép gondulkodik hárommilliárd dollárrú, úgy es jó. Avval lerakja a telefont. Nem lössz mit tenni, azon mód fő köll fűttőztetni különmozdonyt, látványszerelvényt, és irány Baku a véres baltával. Az azeri állomáson a két kurátor nyugott és tárgyilagos beszédet fog mondani, mibe reményüköt fejezik ki az örmény-magyar-azeri megbékélés eránt. Ezt az elnök három vicces seggberúgásval honorálja, oszt hazakűdi Szijjártót és Navracsicsot, kik mán a vonaton sajtótájékoztatót tartanak az azeri-magyar műtárgycsere-program fontosságárúl. Annak utána penig Mária országa veres orcával várja a gázt meg a jegyzést, de hejába, Közép-Európa motorgyának, csak a belső égés marad, amég kerál a kerál, s még azon es túl.
www.es.hu/print.php?nid=32215

Latcho Rom 2014.03.23. 13:42:20

@Mirjam2: már meg is jött, krémsajtot kaptatok rá, jó meleg :)

A cég eredetileg zsidó bolt volt, most indiai a tulaj, az alkalmazottak szintén..öt perc tőlünk..

www.kettlemansbagels.ca/menu/catering/?gclid=CInv7KHWqL0CFSho7AodFXoArw

Ropogós -13 van..brrrrrr

2014.03.23. 13:47:05

@sorsolo: Te mer' gondolod, hogy cinikus vagyok? Nem tudom mire celzol, en mindent komolyan gondoltam. Koszonom az informaciot vezetoink tovabbi sikereirol Keleten. Persze azt az emlekezetes esetet se felejtsuk, amikor Vezetonk volt az utolso kormanyfo aki Mubarakkal talalkozott, egy nappal mielott sotet baloldali erok megbuktattak az Elnokot (nem O.V.-t, hanem Mubarakot, de ami kesik, nem mulik...). Ez csak az egyik peldaja volt O.V. politikai eleslatasanak.

Latcho Rom 2014.03.23. 13:52:55

@Mirjam2: :)

Nézem a 12 dühös szereposztást, nagyszerű a szereposztás, menjünk! :)

www.lovetheatre.com/tickets/3532/Twelve-Angry-Men

2014.03.23. 14:31:22

@shakti_rom: Megprobalom meg het kozben elkapni, mielott indulok vissza, de nem lesz konnyu. Ma probaltam a Vikingekre bejutni, nem foglaltam elore jegyet, termeszetesen nincs mar jegy vasarnapra :(

______________ (törölt) 2014.03.23. 14:33:04

@Mirjam2: allah őrizz, hogy cinikusnak gondoljalak! csak cinikus médiahírbe botlottál, azért ajánlottam a kiegyensúlyozottságáról híres kormányzatközeli sajtót a figyelmedbe.

Latcho Rom 2014.03.23. 14:35:03

@Mirjam2: Na most kereshetem a Vikinget is :)

Hari Seldon 2 2014.03.24. 12:33:19

@Mirjam2:
A Szaudi látogatásról jutott eszembe:
Láttam a francia tv-ben (ezek szerint Orbán volt, mert megkérdeztem az öcsémet, hogy kijött-e ide. Csak egy pillanatra láttam, hogy na nézd már ide is eljött...)
Ment a Hollande a folyosón, beszélgetett a Merkel-lel, újságírók követték és kamerázták. Egyszer csak a folyosó egyik oldalán az Orbán meg akarta fogni a karját, vagy legalábbis intett felé, hogy szeretne vele parolázni, vagy valami, az meg tényleg csak egy pillanatra ránézett egy unott képpel (nem is bólintott vagy mosolyodott vagy valami ilyesmi), és ment tovább Merkel-lel, nem is lassított. Szó szerint totálisan levegőnek nézték. Mintha ott sem lett volna.
Iszonyúan látszott, hogy semmibe veszik.

bpetya75 2014.03.24. 19:43:44

@sorsolo:

Köszi a linket, ez egy hasznos olvasmány volt. Gyanús volt, mintha változott volna az akác mag csíraképessége, de nem tudtam, hogy ezt már igazolták is...

______________ (törölt) 2014.03.24. 19:54:28

@bpetya75: olvastam én is, de átsiklottam felette, mert olyan hihetetlennek hangzik, hogy evolúciós léptékkel nézve egy szempillantás alatt alkalmazkodjon bármi.
nem lehet, hogy csak most vették észre, de valójában mindig is előfordulgatott, hogy csírázgat?

bpetya75 2014.03.24. 22:04:46

@Hari Seldon 2:

Ami mondjuk mi is Hollande részéről? Tahóság? Vagy suttyóság?

@sorsolo:

Lehet, hogy nem is alkalmazkjodásról van szó, hanem számára szeremcsés véletlenről. Az itteni körülmények között talán nem fejlődik ki olyan kemény magburok?

______________ (törölt) 2014.03.24. 22:50:05

@bpetya75:
á, te úgy érted, hogy amerika és magyaro. között változott a csírakép., nem pedig az elmúlt évtizedekben (magyaro. és magyaro. között).

de a szövegből nekem az jön le, hogy néhány évtizeddel ezelőttig magról lényegében nem szaporodott (kivéve tábortűznél), most meg már mindenfelé szaporodik magról is (tűz nélkül):

"BD: Igen, annak. És már nem csak gyökérsarjakról tud terjedni: az utóbbi néhány évtizedben azt figyeltük meg, hogy már magról is. Korábban legfeljebb akkor verődött fel magról az akác, ha tábortüzet raktak és ott véletlenül megpörkölődött a mag. Az akácmag héja nagyon kemény, azonban a tűz megpuhítja, és kicsírázik. De az akác terjedéséhez már nem kell tűz: időközben eljutott az ország minden szegletébe, és magról verődik fel."

bpetya75 2014.03.25. 09:21:53

@sorsolo:

Emlékszem fotókra, amiken a vágástakarítás után, az elégetett ágkupacok körül gyűrűben lehet látni az akác magoncokat.

Szóval való igaz, hogy pár évtizede még nem nagyon tudott csak úgy kicsírázni. Gatni, getni esetleg ;-)

Azt mondjuk nem tudom, hogy mennyire vált tömegessé ez a spontán csírázás, én olyan nagyon nem tapasztalom. Persze lehet, hogy azért, mert a sarjak elnövik a csemetéket? Minden esetre ezt a részét: "De az akác terjedéséhez már nem kell tűz: időközben eljutott az ország minden szegletébe, és magról verődik fel." vitatom. Kíváncsi lennék arra, hogy az akác terjedéséből mennyire viszik ki a részüket a magról kelt csemeték. Szerintem nem az a jellemző.

bpetya75 2014.03.25. 09:23:41

@sorsolo:

"Kíváncsi lennék arra, hogy az akác terjedéséből mennyire viszik ki a részüket a magról kelt csemeték. Szerintem nem az a jellemző."

Itt természetesen az önerdősülésre gondolok.

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2014.03.25. 09:28:46

@Hari Seldon 2: Amennyiben ez így igaz, a miniszterelnök személyében az országot vették semmibe, annak meg nem kellene örömködni, még ha ti már nem is itt éltek.

______________ (törölt) 2014.03.25. 21:16:39

@bpetya75:
az, hogy nem a magról a kelés jellemző, egészen biztos.
nekem az a benyomásom, hogy ez a magról kelés nagy ritkaság lehet. inkább az ijesztgetés kategóriába sorolom (ha lenne adat, biztos mondta volna, szórványos megfigyelések lehetnek max.). :)

______________ (törölt) 2014.03.25. 21:21:20

@zöldeketbeszélek: én nem érzékeltem örömöt a megfigyelésben.
nem lenne meglepő számomra, ha az ország külpolitikailag is megsínylené az orbanizmust (miért pont az a terület úszná meg a dúlást?).
de nekem a sajnálat aktiválódása előtt mindig azok a közvélemény-kutatói felmérések jutnak eszembe, amik jelzik, hogy mekkora a választópolgárok körében orbán támogatottsága. és akkor max. a kisebbséget tudom sajnálni (mármint a nem a fideszre szavazókat).

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2014.03.26. 10:20:11

@sorsolo: A kisebbség gyakorlatilag alig kevesebb, mint a szavazók fele, ha a négy évvel ezelőtti választást nézzük. A mostani adatokhoz sem kell már sokat várni...

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása