Egy év, négy fordulópont, avagy hogyan élte meg egy egyetemista a külföldön töltött tanulmányévet. A 22 éves Esther aligha van egyedül mindezzel, így talán sokaknak tanulságos lehet, ha felidézzük történetét.

Esther Mngola a kenti egyetem Politika és Nemzetközi Kapcsolatok, valamint francia szakos hallgatója, így aztán nem meglepő, hogy az előző tanévet a lille-i egyetemen töltötte. Mint írja (az eredeti posztot ide kattintva olvashatjátok el), mielőtt belevágott volna, rengeteg tanácsot és „okos gondolatot” kapott, kezdve attól, hogy „ez lesz életed legjobb éve”, folytatva azzal, hogy „hatalmas buli lesz”, egészen addig, hogy „kihívás” lesz és „nehéz”.

Szerinte viszont (noha mindegyikben van némi igazság), érdemesebb arról a négy szakaszról beszélni, melyen ez alatt az egy év alatt átment.

1. Honvágy

Értelemszerűen és nem meglepő módon a honvágy jelent meg először, bár Esther szerint ő későbbre várta. Ugyanakkor ő nagyon szoros kapcsolatban van a családjával, a költözést megelőző nyáron rengeteg időt töltött velük (és néhány régebben látott családtaggal), így már akkor elfogta a honvágy, amikor a vonat kifutott az állomásról.

A nyelvi nehézségek is súlyosbították a helyzetet. „Akár egy sima, hétköznapi út a sarki kisboltba is kínos és kellemetlen helyzetté vált, amikor képtelen voltam megérteni az eladót. Az sem segített, hogy erősen törtem a nyelvet, így aztán elég gyorsan feltorlódott mögöttem a türelmetlen vásárlók sora. Legszívesebben elbújtam volna egy sarokba mindenki elől” – írja.

2. Izgatottság

Esther egy éve alatt ez volt a második fázis – amikor rájött, milyen hatalmas lehetőséget jelent, hogy egy évig Franciaországban élhet: „Ettől a pillanattól kezdve mindent meg akartam élni, belélegezni ami francia és jól akartam érezni magam”.

Esther vacsorázni járt francia szobatársaival, ahol sajtot, bort, palacsintát és más francia finomságokat fogyasztottak, gyakran járt a helyi cukrászdába, vasárnaponként a piacra, ahol jól bevásárolt.

„Éjszakákat töltöttem házibulikban, ahol mind a bor, mind a beszélgetések frissítő újdonságot jelentettek. Hasonló esték korábban soha nem érdekeltek, mert csak a tánc és a zene volt a fontos”.

3. Túlpörgés

A harmadik szakasz akkor érkezett el, amikor – körülbelül fél év eltelte után, egészen pontosan amikor a karácsonyi szünet után visszatért Franciaországba – Esther rájött, hogy véges az ideje, ezért a lehető legtöbbet kell kihoznia belőle.

„Hirtelen minden időmet a francia nyelvtudásom fejlesztésére kezdtem fordítani. Még a külföldi barátaimmal is próbáltam mindig franciául beszélni. Minden korábbinál többet néztem a francia tévét és annyit hallgattam rádiót, amennyit csak tudtam. Megpróbáltam minden fontos látnivalót megnézni, múzezmokba eljutni. Még kortárs táncelőadásra és operába is elmentem. Mire letelt az egy évem, már rutinból készítettem el olyan klasszikus francia ételeket, mint a tarte tatin (egyfajta fordított almatorta – Határátkelő) és a tartiflette (a rakott krumpli francia változata – HÁ).

4. Fordított kultúrsokk

Amikor Esther egy éve június elején véget ért, és vissza kellett mennie Angliába, akkor hirtelen beütött nála a fordított kulturális sokk.

„A legjobban talán úgy tudnám leírni, hogy annyira hozzászoktam a franciaországi életemhez, hogy az angliai furcsának tűnt. Például pár héttel azután, hogy hazaköltöztem, és elmentem vásárolgatni, minden egyes alkalommal, amikor beléptem egy üzletbe, előre köszöntem, ami miatt elég furcsán néztek rám. Egy társadalmi szokás, amit a franciaországi évem elején nagyon furcsának találtam, most a visszájára fordult Angliában” – emlékezik vissza Esther.

Ami még nagyon hiányzott neki, azok a jó cukrászdák, a szupermarketek sajtpolcai minden létező finomsággal. Persze akadtak kellemes meglepetések is, például a gyors és hatékony banki és egyéb ügyintézés, ami Franciaországban hosszas és soha véget nem érő folyamat volt.

Egy biztos: Esther szerint a Lille-ben töltött egy éve valóban sorsfordító élmény és tapasztalat volt, ami sokkal magabiztosabbá ás függetlenebbé tette.

A kommentelési szabályokról itt olvashatsz.