oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2014. január 24. 06:47,  Nem mosogatónak jöttem Angliába 364 komment

2014. január 24. 06:47 Határátkelő

Nem mosogatónak jöttem Angliába

Nem sírni kell, hanem belevágni – összegzi saját történetét mai szerzőnk, swGuru, aki szerint nem igaz, hogy 40 fölött nem lehet újrakezdeni külföldön, csak kitartás, tervezés kell hozzá (és persze némi háttér sem árt, teszem hozzá én).

cím_6.JPG(A képekért köszönet a szerzőnek.)

„Megdöbbenéssel olvastam Karesz múltkori írását (aki nem olvasta, itt megteheti - Határátkelő), és alig tudtam kikerülni a hatása alól - nem kevesebbet állított, mint hogy külföldön nincs szükség a 40 feletti informatikusokra, és az otthon jelentős vagyonnak számító 30 milliós vagyona kint csak a kezdeti túlélésre elég.

Mikor kijöttem, 46 éves voltam, otthon a szakmában ismert fejlesztő, nagyjából egymillió alaptőkével (hitelből). Mégis nekivágtam, és úgy tűnik, sikeresen zártam az elmúlt 4 hónapos beilleszkedési időszakot.

Jól kerestem otthon, a cégemnek sok százezer forint havi bevétele volt, ám egyrészt a magas adók és járulékok szinte mindent elvittek, ami maradt, az pedig nem volt elég arra, hogy emberi életet élhessünk a családdal.

Úgy döntöttünk, nekivágunk

Négy gyerekem közül három nyáron befejezte középfokú tanulmányait, a negyedik pedig most járja az utolsó évét, hamarosan ő is leérettségizik. Én már évek óta tanultam angolul, elértem a középfok végét, így úgy határoztunk a kis családdal, nekivágunk.

Két fiam jelentkezett Skóciába, az aberdeeni egyetemre, akiket fel is vettek, legkisebb fiam az anyjához költözött erre az évre (jelenlegi párommal mindkettőnknek ez a második házassága, a négy gyerek így jött össze), én pedig elindultam augusztusban Londonba, egyedül, azzal a feladattal, hogy egy hónap múlva jön a család többi tagja, elő kell készíteni a terepet.

Az itteni szállást a legegyszerűbb módon, egy magyar szállásközvetítővel oldottam meg, béreltem egy szobát náluk, két heti depozittal. Tudtam, hogy ha szerencsém van, csak egy hónapig fogok velük lakni, és ezt a tudomásukra is hoztam. Ennek ellenére tisztességes elbánásban részesültem.

Sajnos az ágy nem volt valami jó, a hónap végére akut hátfájásom lett, de ez volt a legrosszabb. Nekiálltam elintézni a szokásos köröket, bankszámla, NI number, és elkezdtem intézni a lakást is.

Az első sokk

Ekkor ért az első kulturális sokk: nem értem az emberek beszédét! Tudok angolul, de nem értem őket, sőt, többnyire ők sem értik meg az enyémet. Ezzel bizony mindenki szembesül, aki megérkezik.

Miközben a köreimet futottam, átírtam a LinkedIn oldalon a lakóhelyemet, aminek köszönhetően elkezdtek a fejvadászok körözni a fejem körül, én pedig naivan hagytam őket. Fel is hívtak, aminek többnyire az lett a vége, hogy nem értettem őket, rám tették a telefont.

El is határoztam, hogy akkor most nem fogok nekik bedőlni, megvárom, míg használható lesz az angoltudásom. Az érdeklődőknek meg is írtam, mindössze egy akadt, aki azt mondta, rendben, ha már komfortosabban beszélem a nyelvet, jelentkezzek. A többi nem is válaszolt.

Hogyan találtunk lakást?

Következő probléma a szálláskeresés volt. Feleségem és lányom jöttek pontosan egy hónap múlva, útnak indítva egy lakásnyi bútort és felszerelést otthonról. Itt az ingatlanokat vagy a tulajdonosok (landlordok) adják ki személyesen, amiről érdekes legendák keringenek, kitett lakókról, bejáró landlordról szólnak ezek.

Egész életemben jobban bíztam az ügynökökben, így kellett keresni egyet, aki kiadja nekem a lakást. De az ügynökségek igen szigorú szelekció alapján adják bérbe az ingatlanokat, amit meg tudok érteni, nem szeretnék elbukni a pénzüket, vagy kellemetlen helyzetbe jutni egy bérlővel, akit nem tudnak kitenni.

Kellett hát találni egy engedékeny ügynököt, szerencsére a Facebook csoportokban segítettek, kihez kell fordulni. Kinéztünk az oldalukon egy lakást, és felhívtam őket. Segítőkészek voltak, megnéztük a lakást, elfogadták a magyar főbérlő referenciáját, így kivehettem a lakást.

Volt nem kevés kezelési költség, és másfél havi depozit is, de megérte, csak akkor hallok az emberről, ha én keresem, de akkor órákon belül segít bármiben. Megjött hát a család, beköltöztünk, megérkezett a teherautó is, úgyhogy minden rendben volt.

ház_3.jpg

Dolgoztam Magyarországra is

És akkor kérdezhetitek, miből éltünk? Nos, az otthoni ügyfeleim továbbra is kértek tőlem munkákat, és ha nem is jómódúan, de meg tudtunk élni ezekből. November végén éreztem, hogy kezdek érteni mindent, beszélni is tudok már elfogadhatóan, az üzletekben meg is dicsérték az angolomat, így írtam annak a fejvadásznak, aki megígérte, megvár.

Fel is vettük a kapcsolatot, rögtön újraíratta velem a CV-met, küldött hozzá mintát is. Közben naponta többször felhívott, ha valamit nem értettem, akár háromszor-négyszer is elismételte, mintha csak edzene a kommunikációban.

Közben azért tanultam angol tanártól is, mert azt sosem tudhatja elég jól az ember, ha nem itt született. A munkájáért annyit kért, ne álljak szóba más fejvadászokkal, és biztosított, mindent megtesz, hogy négy héten belül, Karácsonyig munkát találjak. Természetesen be is tartottam, és nem álltam szóba másokkal.

Négy hónap a sikerig

Lassan eljutottam az interjúkig, mindegyik előtt kaptam anyagot, kivel fogok beszélni, mit kell tudni róla, milyen kérdések lehetnek az interjún, és hasonlók. Az első két cégnél sikerült utolsó körben elbukni, nyelvi problémák és borzasztó felvételi vizsgák miatt. Viszont sehol sem volt probléma a korom, sőt, pozitívumként értékelték.

Épp kétségbeestem, hogy mindkettő lehetőség elszállt, és nyakunkon a Karácsony, ám ekkor képbe került még egy cég. A cég vezetője több mint 50 éves, és látszott rajta, hogy nem riasztja vissza a korom, a tapasztalatom viszont nagyon tetszett neki.

Egy rövid Skype-hívás után két nap múlva személyesen mentem az interjúra, ahol egy óra után elköszöntünk. Mire hazaértem, hívott a fejvadászom, hogy ajánlatot kaptam a cégtől, egy igen csak európai szintű éves fizetésért, elfogadom-e. Elfogadtam, azóta felvettük a kapcsolatot a főnökömmel is, és január elején elkezdjük a közös munkát.

park_3.jpg

Négy hónap kellett, hogy középkorú magyar fejlesztőként felvegyem az ütemet a nyelvtudásban, és munkát találjak. Rögtön vezető fejlesztőnek alkalmaztam, és pár nap múlva már érkezik az első kollégám, a felvételijén már én is bent voltam...

Ráadásul olyan témájú programokat kell készíteni (könnyűzene), melyet imádok. A cég favorit előadói, akiknek a koncertjeire el lehet majd jutni juttatásként, a kedvenc előadóim.

Úgy gondolom, nem sírni kell, bele kell vágni, mindig lesz valahogy. Aki meg sír, maradjon otthon, annak jó az otthoni mellőzöttség is."

A kommentelési szabályokról ide kattintva olvashatsz.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Anglia Nagy-Britannia

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr425778721

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

J.László 2014.01.24. 22:12:34

@dr. beavereater:
Akkor le a kalappal. Van vagy 1200 oldal. Abban a művében már benne van az első világháború?

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.01.24. 22:17:38

@charlieharper (UK, de nem London!):
Jó kis szerkezet.
Jól tetted hogy vettél ilyet.
Nagyon finom kalácsot is lehet benne sütni.

Püspök utcai gombaszedő · http://valogatott.blog.hu 2014.01.24. 22:23:52

@dr. beavereater: És pontosan ezért igazán bonyolult a nyelv. És ezért van az is, hogy az ilyen "az angol nem is igazi nyelv" jellegű beszólásokat kizárólag olyanoktól hallod, akik maguk nem, vagy csak alig beszélik a nyelvet.

Ami roppant humoros, képzeld el ugyanezt mondjuk a speciális relativitáselmélettel: "Ne gyertek már nekem ezzel a hülyeséggel, hiszen csak egyetlen egyenlet van benne, a kamatos kamat ennél sokkal bonyolultabb. Én ismerek könyvelőket, és nekik sokkal többet kell magolniuk, mint a fizikusoknak. Jó, én magam csak a másodfokú megoldóképletet tanultam meg, de akkor is."

SzZoole 2014.01.24. 22:24:06

@charlieharper (UK, de nem London!): @diggerdriver: flodnit is lehet vele csinalni?
A felesegem most hetvegen keszit egy egesz tepsuvel,esetleg valakit erdekel?:))))))

skaven 2014.01.24. 22:27:22

@puhacica: London. Biztos lehetne videken is melot talalni (3D-s cegek legalabbis vannak a nagyobb varosokban mindenhol, vagokent nem tudom mi a helyzet), de nulla itteni tapasztalattal en nem vagnek ebbe bele. :)
London meg amugyis jo hely.

Simon Hasonmasa (TW) 2014.01.24. 22:27:22

@charlieharper (UK, de nem London!):
Udvozlok mindenkit! Regi olvaso, elso komment. Mivel nem talaltunk jo kenyeret itt a UK-ban, ezert sutni kezdtunk. Sok-sok kiserletezes es probalatas utan, vegre van jo kenyerunk. Itthon a kis konyhai sutoben. Ezt a lisztet szeretnem ajanlani:
www.wrightsflour.co.uk/product.aspx?productid=68

2014.01.24. 22:27:22

@J.László: Valószínűleg a sokak által gagyogott szintre gondolsz. Mert when you will have had learned a bit more you might reconsider.

beavereater [AT] 2014.01.24. 22:27:22

@J.László: emlékeim szerint nem, a XX. század előtt megállt. Valami olyasmi is rémlik, hogy egyszer azt nyilatkozta erről, hogy nem akar azokról az időkről írni, amit maga is megélt, mert nem tudná kizárni az érzelmeit. Sina ira et studio, az öreg ehhez tartotta magát. Pedig nagy firma volt, a katonai fősulin egyszer volt egy előadás róla, egy angol katonatiszt tartotta, hajmeresztő sztorikat mondott az öregről, ha a fele volt csak igaz, még az is sok...

SzZoole 2014.01.24. 22:30:01

@shakti_rom: hat ha sietsz az esti gepet meg elered:))))
De nehogy azt mond hogy tudod mi az a flodni?Mert az nem roma etel,hanem egeszen mas eredetu.

2014.01.24. 22:32:28

@Simon Hasonmasa: nagyon koszonom. Elkuldened esetleg a receptet? Ezernyi recept van a neten, ugyhogy mar jol osszezavarodtam. A rozskenyerhez mar latom, hogy kell tonkoly meg ez a graham is.
@Zoole[uk]: ne csinald, ranyaladzok a kepernyore.

Latcho Rom 2014.01.24. 22:34:30

@Zoole[uk]: miota groszmutter nem el csak egyszer-ketszer ettem otthon, a klauzal kornyeken. Meg kene tanulnom a keszitest, nyomd fel a nejed receptjet..

nyuszigonosz 2014.01.24. 22:39:34

@Zoole[uk]: A recept érdekel.
( egy kicsit messze van a Szigetre menni :-))))

SzZoole 2014.01.24. 22:40:47

@charlieharper (UK, de nem London!): cimet kuldjek privatban,amugy is akartam mar beszelni veled egy masik temaban

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.01.24. 22:40:58

@dr. beavereater:
Nagy tisztelője vagyok Winstonnak, való igaz hogy hajmeresztő dolgokat csinált.
Megtette azt a búr háborúban amit Kevin Costner a Farkasokkal táncoló filmben hogy egyedül fel alá vágtázott a két arcvonal között úgy buzdítva katonáit.

2014.01.24. 22:43:27

@Zoole[uk]: johet, de ez a mostani hetvege zsufolt.

SzZoole 2014.01.24. 22:45:03

@nyuszigonosz/D/: pedig elfernetek,mert eleg tagas hazban elunk,meg negy evel ezelot 12-en laktunk 2 szoba nappaliban,most 4-en 3 szoba nappali,ugyhogy van boven hely:)))a receptet meg leiratom a felesegemel,igerem

SzZoole 2014.01.24. 22:47:28

@shakti_rom: pontosan melyik varosban vagy?

nyuszigonosz 2014.01.24. 22:48:35

@Zoole[uk]: Hát, majd ha egyszer rászánom magam megnézni a Szigetet, szólok. :-))
A receptet elöre is köszönöm.

Latcho Rom 2014.01.24. 22:51:53

@Zoole[uk]: ottawa, ahol a kurtafarku Toryk turnak :)

Mr Long 2014.01.24. 22:58:55

@blackhair-lady: Ha nem felejtem el holnap teszek fel kepet. Egy 8db-os bonbont, egy csokimacit es egy 400g tobleronet. (az utobbit a repteri vammnetesben)

beavereater [AT] 2014.01.24. 23:04:32

@diggerdriver: a legenda szerint ezt a fel-alá vágtázást érdekes körülmények között tette:
a) mivel előző nap kegyetlenül berúgott, elkésett a csatakezdésről
b) ezek után még mindig félrészegen, egy szál pöcsben/karddal ült a lovon
c) igen trágár módon buzdította a meglepett katonáit.

J.László 2014.01.24. 23:04:33

@dr. beavereater:
Akkor később meggondolhatta magát, mert a második világháborúról írt visszaemlékezései okán kapott Nobel díjat.

Ezzel együtt rendkívüli személyiség volt, ebben nyilván egyetértünk.

J.László 2014.01.24. 23:04:33

@fagyospityóka:
"when you will have had learned"

Ez múlt a jövőben? Úgy értem, befejezett jövő? Ne röhögj túl hagosan. Mint írtam volt, életemben nem tanultam angolt.

beavereater [AT] 2014.01.24. 23:04:33

@Püspök utcai gombaszedő: a friss osztrák kollégáimmal pont a napokban beszélgettünk a nyelvekről. Az angol azért tűnik egyszerűnek sokak számára, mert az irodalmi és a beszélt nyelv már nagyon elvált egymástól. Az angolt annyian és annyiféle módon (jellemzően nyelvtanilag pongyolán, vagy hibásan) beszélik, hogy igazából senki sem várja el, hogy a többiek szabályosan beszéljék, mindenki mondja, ahogy tudja. Azaz a beszélt angol (az új lingua franca) annyira sub-standard lett (most hirtelen nem tudok rá magyar kifejezést), hogy ettől sokan az angolt primitívnek hiszik (lásd az "angol nem kultúrnyelv"). Ez mondjuk a németre nem igaz, itt van ugyan tájszólás, meg speciális szavak, de például a szórendet és a ragozást tartják. És el is várják, hogy te is rendesen, szabályosan beszélj. Éppen ezért jöttem anglomán létemre német nyelvterületre, hogy a gyerekem új anyanyelveként a németet tanulja meg anyanyelvi környezetben, ne az angol valamelyik változatát. Mondjuk én szívok, mint a torkosborz a der-die-das-szal, ő meg lazán veszi majd az akadályt... ez van.

Mr Long 2014.01.24. 23:06:02

@charlieharper (UK, de nem London!): Ilyen fasza angol szendvics kenyeret is lehet vele sutni?

SzZoole 2014.01.24. 23:08:31

@shakti_rom: hat az egy kicsit messze van Torontotol,pedig ott tudtam volna egy jo cukraszda cimet neked

Naschkatze (Mostindien / CH) 2014.01.24. 23:12:07

@swGuru: Tetsztt a posztod, gratulälok a kitartäsodért!
@tilmir (ch): Én veröfényes napsütésre ébredtem ma (du 1ora). Majdan 3-kor elindultam dolgozni, és ahogy közeledtem egyre jobban szakadt a ho, és szürkült be. Mondtam is a férjemnek, hogy ma nem akarok dolgozni, inkäbb haza megyek, mert ott süt a nap. :-) A ho amugy nem maradt meg. Eddig nälunk még nem is volt ho...
@Mirjam2: Ezért nem értem, hogy miért nincs az, hogyha "jobb" ellätäst akarsz, akkor fizess többet. De ezt ne zsebbe, hanem normälisan szämläval. Ugy, mint ahogy a magänbiztositäsok müködnek.

@tanato: Erröl van 1történetem. '97-es, tehät nem mai, a doki mär szerintem rég nem is praktizäl, a korhäz vagy csak az az osztäly pedig asszem mär meg is szünt.
Vidéki, tényleg egyszerü läny, aki räadäsul nagyon szegény is volt, terhes lett. Életében nem järt még nögyogyäsznäl, a dokit ugy ajänlottäk neki. Abortuszrol van szo. A läny befekszik a korhäzba, doki elözö este fölhelyezi neki a hüvelytägitot, majd mäsnap a mütét elött közli, hogy 5ezer Ft, különben nem müti meg...:-(
@Püspök utcai gombaszedő: Tökéletesen igazad van, meg neked is @Mr Long: . A baj szerintem ott (is) kezdödik, hogy az elején ugye mindenki dicsér, hogy juj de mennyire jol beszélsz..ahhoz képest, hogy mennyi ideje / pär honapja vagy kint! És igen kevesen vannak azok, akik a szemedbe mondjäk, hogy ez talän okés pär honap utän, de pär év, föleg évtized utän mär nagyon nem. És még kevesebben vannak azok, akik veszik is a färadsägot, és kijavitanak, ha valamit rosszul mondassz.
@UK2011: Ird meg! Oszt' ha kikerül, akkor nem olvasod el a kommenteket, vagy ha el is olvasod nem välaszolsz räjuk. Mi bajod lehet? Maximum lehazugoznak, kamuznak, mert nem jelentél meg. :-) (Ezt kivédheted azzal, hogy UK2011-ként és nem Norbiként küldöd be a posztott... :-) )

Mr Long 2014.01.24. 23:14:46

@Naschkatze (Mostindien / CH): Es a nyelvtanulok kozt meg kevesebben vannak, akik veszik arra a faradsagot, hogy sajat magukat kijavitsak, vagy odafigyeljenek! :)

Latcho Rom 2014.01.24. 23:15:31

@Zoole[uk]: van itt is egy kivalo jid pekseg, flodni is van, de nem ugyanaz. Eszak amerikai tortak, edessegek a geil fele tendalnak, keves kivetellel, mint a hires NYC sutik..

mi a torontoi cukraszda neve, lehet hogy ismerem?

Mr Long 2014.01.24. 23:20:15

@Naschkatze (Mostindien / CH): Nekem meg nem dicsertek meg az angolom, csak annyit mondtott az egyik kollegam, hogy "not bad", illetve egy fel evvel kesobb, hogy lassan jo lesz szerinte senior munkakhoz is, ahol azert mar jol kell beszelni.

SzZoole 2014.01.24. 23:23:32

@shakti_rom: Grodzinski bakery,Bathurst street.

**mimi** 2014.01.24. 23:24:30

@Zoole[uk]:

én még nem hallottam a flodniról, az valami pite féle?

Naschkatze (Mostindien / CH) 2014.01.24. 23:25:53

@Kövérmadár [swe]: Das ist scheisse Unicum...Sie sind zu schnell gefahren!
Erre gondoltäl? :-)
@diggerdriver: Még jo, hogy linkeled a képeket! :-)
@maxval, a gondolkodni igyekvő bircа: Nem azt irta, hogy megérti, hanem hogy elolvassa. :-)
@charlieharper (UK, de nem London!): Guglizzäl receptet hozzä! :-)

Latcho Rom 2014.01.24. 23:27:33

@Zoole[uk]: oket nem...

van egy istentelenul jo dan fagyis palacsintas a bathurston...jajjjjjjj

SzZoole 2014.01.24. 23:29:33

@**mimi**: nem egeszen,a tesztajat nem tudom,de harom reteg toltelek van benne alma,dio es mak meg valamilyen lekvart is tesznek bele.En nem tudom az elkeszitese modjat,mert a felesegem a cukrasz,de O mar alszik holnap tobbet tudok mondani.

Latcho Rom 2014.01.24. 23:29:57

@Zoole[uk]: megjartak ok is a hadak utjat, litvania,,anglia, aztan kanada..
www.grodzinskibakery.com

Latcho Rom 2014.01.24. 23:31:49

@Zoole[uk]: tradicionalisan szilva, de a baracklekvar is jo benne

Naschkatze (Mostindien / CH) 2014.01.24. 23:31:57

@Mr Long: Én a mai napig papagäj modjära ismétlem a mondatot, ha a férjem kijavit. Akär mäsok elött is. :-) (Németül a papagäjt (Papagei) ugy eljtik, mint magyarul. Erre közöltem vele, hogy én nem papagäj, hanem mamagäj vagyok. Erre ö: Nem, te Mamageil (kb dögös mama) vagy. :-) )
Pedig mikor összeismerkedtünk mindenki azt mondta, hogy mennyire jol beszélek...kivéve öt. :-)
Apropo! Milyen volt Medvevärosban? :-) Csoki vagy Chanel?

**mimi** 2014.01.24. 23:33:53

@Zoole[uk]:

köszi :))
találtam receptet, szerintem ez lehet...

www.nosalty.hu/recept/anna-neni-flodnija

SzZoole 2014.01.24. 23:34:16

@shakti_rom: Igazabol az osok jottek 1888-ban litvaniabol,a kozpont itt Londonban van azt hiszem 3 vagy 4 uzletuk van itt es egy Torontoban

Latcho Rom 2014.01.24. 23:38:24

@Zoole[uk]: ertem, ugyesek. Ritka az ilyen ket kontinenses kis biznic.

SzZoole 2014.01.24. 23:42:34

@**mimi**: igen valami hasonlo,ez valami hazikeszitesu lehet,mert amit a felesegem keszit az valahogy jobban nez ki,ja O cukraszmester es 25 ev tapasztalat van a hata mogott

SzZoole 2014.01.24. 23:48:11

@shakti_rom: ha a kepek is erdekelnek van valami faszbukos oldaluk is amin a felesegem munkai vannak

beavereater [AT] 2014.01.24. 23:54:33

@J.László: az bizony. A tipikus példamondatunk valami ilyesmi volt: In the next month I will have been in prison for five years. = Jövő hónapban lesz öt éve, hogy börtönben vagyok.

beavereater [AT] 2014.01.24. 23:54:33

@Naschkatze (Mostindien / CH): " És igen kevesen vannak azok, akik a szemedbe mondjäk, hogy ez talän okés pär honap utän, de pär év, föleg évtized utän mär nagyon nem. És még kevesebben vannak azok, akik veszik is a färadsägot, és kijavitanak, ha valamit rosszul mondassz."

Pláne, ha nem is tudják, hogy mit kellene mondani. Egy "eccerű" átlag angol, ha például befejezett jövő időt használsz, csak pislog, hogy mi a fenét makogsz össze-vissza.

J.László 2014.01.24. 23:54:33

@Püspök utcai gombaszedő:
Ebben nincs feltétlenül igazad.

A németben pl. az ige múlt-jelen-jővő idejű alakja háromféle lehet: ragoz, hajlít, illetve ragoz és hajlít.
Például:
Ich sage. Ich sagte.
Ich gehe. Ich ging.
Ich bringe. Ich brachte.

Hogy melyik szó ragoz, melyik hajlít, illetve melyik ragoz és hajlít, azt minden igénél egyenként kell megtanulni, mert nincs rá szabály.

Ha 20 év tanulás után hallasz egy addig nem ismert igét, magadtól tudod, hogy kell múlt időben ragozni. Jobban mondva
ragozni, vagy hajlítani, vagy ragozni-hajlítani.

A német nyelvhez tehát szükségeltetik egyfajta hatodik érzék és a kemény magolás, mert olyan nyelvtana van, hogy a fal adja a másikat.

beavereater [AT] 2014.01.24. 23:54:34

@J.László: várj, azok nem az emlékiratai voltak? Az emlékirat azért nem annyira tudományos jellegű munka. A Nobel-díjat meg emlékeim szerint "összesítve" kapta, külön kiemelte a történelmi irodalmi munkásságát.

Simon Hasonmasa (TW) 2014.01.24. 23:54:34

Semmi kulonos nincsen benne. Mi nem geppel keszitjuk a kenyeret. Kezzel, csak ugy siman a sutoben. A tapasztalat, hogy nagyon finom.
1. lepes
-1 evokanal eleszto/szaraz
-1 kaveskanal kristalycukor
-1 dl langyos viz
...ezeket ossze kell keverni es a tetejere kb 1/2 evokanal lisztet szorni es le kell fedni folpackkal(cling film). Kb, 10 perc elteltevel 2 cm-es habot kepez.
2. lepes
-2 kaveskanal tengeri sot fel kell oldani kb fel dl meleg vizben
- egy nagy talba 800g lisztet teszunk.
A megkelt elesztohoz, ket evokanal hidegen sajtolt extra szuz oliva olajat ontonk es hozza ontjuk a liszthez, majd a feloldott sot is es 5-6 dl langyos vizet. (GALUSKA illetve NOKEDLI surusegunek kell lennie.)
3. lepes
..es kb ezzel a technikaval lehet dagasztani:
www.youtube.com/watch?v=sOjSp5_YiF0
kb egy orat kell pihentetni, folpack-kal fefedve, 2x akkor talban.
4.lepes
Ha megkelt lehet formazni, majd 20 percet pihentetni.
5. lepes
Aztan sutes a legmagasabb hofokon. Mi baguett format szoktunk kesziteni.
Ez ag yors valtozata a kenyernek.
Viszont sokkal finomabb a kenyer ize, ha a dagasztas utan a hutoben kelesztjuk egy egesz ejszakan at.
Lehet, kicsit bonyolultnak tunik pedig nem. Egyszeru. Mi igy keszitjuk es remek keenyereket eszunk:)

Latcho Rom 2014.01.24. 23:57:07

@Zoole[uk]: ok, kuldtem egy uzenetet neked

joejt

SzZoole 2014.01.25. 00:02:12

@shakti_rom: jaj draga tesokam ha nekem nincs faszbukom,me utalom mint a szart,csak ketto email cimem van semmi mas,ja meg FaceTime.
Jocakat:)))

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2014.01.25. 00:02:25

@J.László: az egyik leglogikusabban felepitett nyelv. Ha tudod a szabalyokat, akkor nem nagyon nyulhatsz melle.

dev.null 2014.01.25. 00:03:18

Örülök neki, hogy a postom ennyi reakciót generált :) Jó olvasni, hogy van aki szerint azért nincs minden veszve, bízom benne hogy soha nem lesz rá szükség, és valahogy mégis sikerül itthon túlélni és elkezdenek jó irányba változni a dolgok. De ha még sem ezek szerint mégis van esély ...

Püspök utcai gombaszedő · http://valogatott.blog.hu 2014.01.25. 00:04:14

@J.László: Na, az angol pedig kb. tízszer ilyenebb. Ott már ahhoz hatodik érzék kell, hogy egy ismeretlen szó írott formájáról megmondd, hogy ejtik. (És most nem az olyan trükkös kémfogó nevekről beszélek, mint a Cholmondeley, Featherstonehaugh vagy Magdalene :))

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2014.01.25. 00:04:52

@dr. beavereater: ha ilze tmondasz magyarul is , akkor en is pislogok. Hulye egy neve van, sosem tanultam meg az ilyen kifejezeseket. Mondanad ugy, hogy will have + ige 3. alak, mindjart ertelmesebben hangzik, es rajon az ember, mirol beszelsz:D

SzZoole 2014.01.25. 00:05:19

@Simon Hasonmasa: koszi az infot,biztos hogy ki fogom probalni

beavereater [AT] 2014.01.25. 00:19:39

@tildy[UK]: na, nekem meg ez nem jutott eszembe (will have + 3. alak)... ;)

J.László 2014.01.25. 00:37:54

@dr. beavereater:
"Im nächsten Monat bin ich seit fünf Jahren im Gefängniss."

Szerény személyem ezt így mondaná hirtelen németül. Nincs jövő a múltban vagy múlt a jövőben. Érdekes, hogy mennyire eltér a különböző nyelvek személete.

Egy példamondat auf dojcs:
Nachdem ich die Schlampe gefickt hatte, sagte sie gar nichts zu mir.

Ez ugyan nem múlt a jövőben. De múlt a múltban, ami a mondat első fele. A mondat második fele múlt a jelenben.

Hát igen. Ilyenek ezek a külföldi nyelvek.

Simon Hasonmasa (TW) 2014.01.25. 00:42:31

@Zoole[uk]:
Szivesen. Remelem jo kenyeret fogtok kesziteni. Ugy gondolom, mar az elso is jobb lesz mint ami kaphato.

blackhairlady 2014.01.25. 01:04:37

@Kövérmadár [swe]: "tisztelettudó és kedves vagyok."
Ilyen is tudsz lenni?:))))))))))) (Bocsi, ez magas labda volt:)))))

blackhairlady 2014.01.25. 01:15:26

@charlieharper (UK, de nem London!): En tudok, de nem kenyersutoben hanem rendes sutoben sutom altalaban 2 naponta. Pont olyan mint otthon a finom friss peksegi kenyer:) Nekem a kenyersutos soha nem lett olyan finom, a teteje olyan felig nyers maradt.

blackhairlady 2014.01.25. 01:54:37

@Mr Long: Nekem regen volt egy polom I love (a love helyett piros szivecske) Toblerone:)))

blackhairlady 2014.01.25. 03:16:21

@Simon Hasonmasa: Az en receptem egy kicsit mas es a dagasztasi es sutesi ido mas. Igaz, en csak fel kilo lisztbol keszirem.

tanato 2014.01.25. 07:46:27

@Naschkatze (Mostindien / CH): Így igaz,ez már a bűncselekmény kategória,bár "ajánlották neki" ebből azt veszem ki hogy ő kereste fel X nőgyógyászt névre szólóan,ez viszont már "megbízási szereződés"-ként lehet értelmezni,amim ugye fizetős.Különben bement volna a területileg illetékes szakrendelőbe és akkor éppen annak mondta volna el a panaszt aki éppen akkor rendel. személyválasztás nélkül.

Nzoltan 2014.01.25. 08:48:43

@shakti_rom: Na, ezek ma a 'baloldali' szavazók idehaza. Akik szerint el kell venni a 'gazdagoktól'. Egyébként vonáek egyáltalán nem ultrák, csak radikálisok. Erősek, mert a falvakba békét visznek. A bal ott rontotta el, hogy a segélyezésen felül megengedte, hogy aki kevesnek érezte a szociális juttatásait, az nyugodtan vegye el a másiktól. Ez volt az szdsz féle megélhetesi bűnözés.

Egy nyugatt polgárt is meg lehet ám a radikálisok álltal szólítani. Elég, ha a bevándorlók káros elemeivel kezdi a beszedét. Most erre nagyon ugranak odakint.

Nyilván ez itt off.

Juzer 2014.01.25. 08:48:48

ITvel nagyon egyszerű elhelyezkedni, nekem 1 hónap volt. Fizetés szakterülettől függ, phpsként 45k a fájdalomküszöbük, ha nincs UK tapasztalat. Nekem egy startupnál jött össze egy CTO pozíció, 3 hét munka után már nekem akarnak eladni embereket a fejvadászok :). Ja igen, 7 hónapot Máltán dolgoztam, így az angollal már kevés probléma volt. A nyelv nagyon fontos, aki kijönne keressen még otthon anyanyelvi tanárt ( van ). Az enyém skypeon tartotta az órákat, 4 hónap után már a telefonálás készség szinten ment angolul.
Nem ITs tapasztalatom nincs, de vannak ismerősök akik szép életet élnek. Nekik sajnos lassabb volt, de a történetekből azt szűröm le, hogy a nyelv miatt indult lassan a dolog. Sok sikert azoknak akik bele akarnak vágni!

FutureFry 2014.01.25. 09:11:37

@Cascabel: Erre mondta a Jon Stewart (Daily Show), hogy Kanadának két hivatalos nyelve is van, de ez egyik se volt...

2014.01.25. 09:11:38

Érdekes ez a kenyér téma! Én pont ellenkezőleg működöm, miután külföldön megtapasztaltam mannyi fínom, változatos, ízes kenyér van a hazai fehér kenyéren kívül soha nem hiányzott.

Most is eszembejut egy jó vekni Kingsmill Country loaf ... Vagy egy jó ruokkaleippa finneknél. Éppen itthon vagyok, alig eszem kenyeret. Tesco finest ben van egy kocka, amit néha veszek.

polihisztirol 2014.01.25. 09:11:38

Erdekes poszt volt. Par dolgot nagyon nem ertek.
Ez a szallas dolog hogy volt?
1 honappal elobb kijottel, hogy elokeszitsd a terepet?
Ez az 1 honap, ha jol latom azzal telt, hogy dolgoztal Mo.-ra meg kb. megvolt az NI interjud...

Ez a magyar foberlo dolog hogy volt? Kivettel egy hazat "referenciaval", friss NI-szammal, se munka, se history, gondolom bankszamla se volt ? Woww
Te tenyleg nagyon ugyes vagy.

Mondjuk 1300 pcm-ert kiveszek egy hazat 2000 deposittal ahhoz sztem nem eleg egy referencia.

Ezt a nyelvtudas dolgot sem ertem. Mi az a kozepfok vege-szint? Mondjuk van egy friss FCE vizsgad, az a beleposzint ahhoz, hogy egy idegen orszagban onalloan boldogulj...

Az elso 3 honapod vegulis mivel telt? Bedolgoztal Mo.-ra es jartal nyelvtanfolyamra?

A szallaskeresest meg mindig nem ertem. Nem volt munkad, de mar tudtad, hogy hol akarsz lakni?
Mi van, ha tok mashol kapsz munkat?
Kocsit vettel vagy vonatozol?

Hogy mondtad fel gyorsan a mo.-i projekteket? Gondolom nem 2 hetes mo.-i projektekben voltal benne.

Ez a vezeto fejleszto melo mit takar? Koordinalsz? Projekt menedzsment?
4 honap alatt hogy hoztad fel magad erre a szintre? Tanfolyam?
30 font/oras magan tanar?

Kicsit joval tobb indulo osszeget latok ebben 1 millanal...
Nincs meg melo, de a komplett haztartast kikoltoztetem?
Eleg nagy kockazat...
Mondjuk 3 fo also hangon minden koltseggel havi 1600 font minusz, ha nincs beveteled plusz a fix koltsegek - kiutazas, szallittatas, stb...

Orulok az ilyen sikerekenek, csak sajna keves vagyok ahhoz, hogy felfogjam ezeket.
Elore is koszonom, ha segitesz a feher foltokat eltuntetni a sztoriban.
Tovabbi sikereket Neked es Kedves Csaladodnak!

swGuru 2014.01.25. 09:23:38

@polihisztirol: egész jól látod a dolgokat. 1 hónap alatt bankszámla, NI, kerestem olyan ügynökséget, akik szóba álltak velem így is, és béreltem vidéken egy lakást 825 pcm-ért. Aztán jött a család. Nyelvvizsgám abszolút nincs, viszont beszélek angolul. Ahhoz nem nyelvvizsga kell. Nyelvtanulás Skype-on ment, valamint intenzív TV nézés és utcai beszélgetés. A vezetó fejlesztő pedig olyan, hogy fejlesztek, és közben koordinálom és segítem a többieket is.
A projektjeim kb 1 hónapos appok voltak (mobil fejlesztés), és egyszer csak elfogytak, ahogy vége lett az évnek. Ahogy ez szokott lenni minden évben otthon.
És eközben nagyon spóroltunk, ahogy csak tudtunk.
Remélem, így érthetőbb.

Mr Long 2014.01.25. 09:49:41

@blackhair-lady: A repteren lehetett rakni a Toblerone-ra egy "diszpapirt". Ket fele volt, az egyik Egy zurichi varoskepes es nagy Zurich felirat, mig a masik "I (itt volt egy haromszog alaku hegycsucs) YOU" :)

@Naschkatze (Mostindien / CH): Csoki termeszetesen :) Aranyos az ovarosa, ott volt a szallodank es nem messze onnan a ceg, igy nagyon nem sokat lattunk az egyeszbol. De a Parlament, Casino, stb kornyeke tetszetos. Bar azert lattam eldobalva cigicsikkett, mekis papirt, de osszessegeben tiszta volt. Az idojaras meg tiszta Anglia :DDDDDDD Csutortok reggel meg ho is volt.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2014.01.25. 10:06:31

@blackhair-lady:
Persze. Erre mindenki képes, szerintem.
Még a legelvetemültebb ember is, ha kiszolgáltatottnak érzi magát. Pl. a szomáliaiak ritka primitív emberek. Hangosak, tiszteletlenek. De amikor a földön térdelnek és a törött orrukat fogják, akkor tisztelettudóvá válnak ők is. :)

Én is tudok ilyen lenni, de azt ki kell érdemelni. Szerintem a tisztelet nem azért jár, mert a másik ember, hiszen az önmagában nem teljesítmény. Tisztelet az elért eredményekért jár.

Netuddki. 2014.01.25. 10:16:47

Szomorú. De Magyarország jobban teljesít. A kis cégek, állampolgárok agyonadóztatásában biztosan. Nem kéne már ez ellen tenni valamit? A legkönnyebb elhúzni innen az tény...

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2014.01.25. 10:25:57

@polihisztirol: "Ezt a nyelvtudas dolgot sem ertem. Mi az a kozepfok vege-szint? Mondjuk van egy friss FCE vizsgad, az a beleposzint ahhoz, hogy egy idegen orszagban onalloan boldogulj..."
Kb pontasan azt jelenti ami le van irva. upper-intermediate.
Pl a kozepfoktol kicsivel alatti szint azt pre-intermediate . Ez utobbival jottem ki, holott papirom csak alapfokrol volt. Bar itt kinn a papir kb senkit nem erdekel a nyelvtudasodrol.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.01.25. 10:27:09

@dr. beavereater:
Én úgy tudom a háborúról írt könyvéért kapta a Nobel díjat.
Hihetetlen nagy szónok volt, kiváló debattőr anekdoták garmadája szól róla.
A feleségéhez írt szerelmes leveleit halála után kiadták kötetben.

Juzer 2014.01.25. 12:22:20

swGuru: gratulálok!

IT-vel tényleg sokkal könnyebb.
Nekem 1 hónap alatt sikerült állást találni.
Tapasztalat szerint Senior PHPsként 45k/év fizetésnél van a fájdalomküszöb, ha még nincs angliai előélet. Az első állást megszerezni a legnehezebb.
Fejvadászok nagy százaléka vaktában lövöldöz, gyüjtik az önéletrajzokat és minden szarra megpróbálnak benyomni, olyanra is, amit te nem szeretnél, vagy nem vág a profilodba. Talán a 20 cégből 1 volt az, ahol azt mondták először találkozzunk és utánna keresnek olyan állásokat ami nekem való.
Nekem egy CTO állás jött össze egy kisebb cégnél (16 fő körül) (kb minden IT problémáért én felelelek) (especiel pont az az állás ahova nem mertem elküldeni először az önéletrajzot :P)
Nekem könnyebb volt, 7 hónapot Máltán töltöttünk, és utánna jöttünk Angliába, így már kevésbé szembesültem nyelvi problémákkal.
Nyelv nélkül nagyon nehéz. Ha nem akarsz kiszolgáltatott lenni, és hamarabb szeretnél érvényesülni érdemes otthon tanulni. Olcsóbb is. Vannak anyanyelvi tanárok akikkel akár skypeon is lehet órákat venni. Skype azért is jó, mert a telefonálásos beszélgetést is gyakorlod.
Én 35 évesen, 2 gyerekkel vágtam bele. Megtakaritás kicsit több volt mint swGURUéknál.
Talán egyszer írok én is egy szép, hosszú esszét az elvándorlásunkról.
Sok sikert akik belevágnak és kitartást az otthon maradóknak.

nyuszigonosz 2014.01.25. 13:29:23

@Mr Long: Fentebb olvastam, hogy csupa finom csokit vettél. Jól tetted, és jól választottál.

Latcho Rom 2014.01.25. 13:34:21

@Nzoltan: Biztosan igazad van.

Te...milyen nevrol magyaritott Vona nemzettestver?

Mr Long 2014.01.25. 14:43:43

@shakti_rom: Vonó-rol, de lehet nem "magyaritotta", csak elirtak neki a szuletesi papirjainal...

Naschkatze (Mostindien / CH) 2014.01.25. 14:57:46

@tanato: Akkor kifejtem bövebben. :-)
A doki SZTK-s rendelésére ment el a läny. Az abortusz a korhäzban volt, nem magänrendelésen. Az abortusz elött el kell menni egy védönöhöz, aki täjékoztat a lehetöségekröl (plusz a különbözö fogamzäsgätläsi lehetöségekröl, ami ugye ebben a szituäcioban kicsit vicces). Van asszem 3nap kötelezö gondolkodäsi idö. Ezutän a fizetés (csaläd jövedelme?) alapjän ad 1 csekket, ami a mütét "dija". A befizetett csekkszelvénnyel kell a korhäzba menni, anélkül föl sem vesznek az osztälyra. Azt ne probäld légyszives bemagyaräzni, hogy megbizäsos szerzödés volt az orvos és a beteg között! A véleményemet akkor is fönntartom, ha ez lett volna. Az egyik leggusztustalanabb dolognak tartom a kiszolgältatott emberek kihasznäläsät! Mert hüvelytägitoval, ami kväzi a mütét megkezdése, közölni a beteggel, hogy nem mütök addig, amig nem kapok xFt-t....:-(
@Mr Long: :-) Ha nem mentetek ät az Aaren, akkor nem az "igazi" Kaszinot lättätok. Sväjcban nem csak a jätékkaszinot hivjäk kaszinonak. (Eredetileg is mäst jelentett)

Mr Long 2014.01.25. 15:21:51

@Naschkatze (Mostindien / CH): Delre atmentunk, ott a parton volt kiirva Casino, meg talan Casino ternek is neveztek azt a reszt, nem tudom.

tanato 2014.01.25. 15:43:29

@Naschkatze (Mostindien / CH): Az más ha SZTK rendelésre ment a lány,Engem az zavart meg hogy személyesen X doktort kereste ahogy írod.Mert ugye akkor ha valakit név szerint keresek /és nem csak úgy bemegyek a rendelésre és ahhoz kerülök akihez a sorszámom alapján pl. a kartonozó beoszt/és vele megegyezek valamiben akkor már felmerül egy szóbeli megbízás,szerintem.De az eljárás akkor is borzasztó,mert a megbízottnak közölni kell a megbízóval előre hogy mit vár cserébe az elvégzett munkáért,nem "munka" közben zsarolni a beteget.

Naschkatze (Mostindien / CH) 2014.01.25. 16:54:05

@Mr Long: Az Aare eléggé kanyargos. :-) Ha a kaszinotéren (Casinoplatz) voltatok, akkor nem a jätékkaszinot lättätok, hanem a kulturkaszinot. :-) (ez van a Parlamenttel egy oldalon)
@tanato: Az SZTK-ban 2 doki szokott rendelni. Az ajänläs az ältaläban: Menj az X dokihoz. Az SZTK-ban ez ugy néz ki, hogy ha Xdoki délelöttös, akkor ugy tudok hozzä menni, hogy délelött megyek. :-) Ha meg idöpont van, akkor meg sajnos nem érek rä azon a héten délutän van. De lényegtelen. :-) Ha magänba megy valaki, akkor a kifüggesztett (hahaha) ärtäbla szerint fizet. Viszont az, hogy valaki a "privät" betegét ällami korhäzban, ällami pénzen kezeli, és ezért még pénzt is kér....na nekem ez nem tetszik. És szerintem ezért is kéne mär egy biztositäsi rendszer, amiben ezeket ki lehetne többé-kevésbé küszöbölni. De itt belelog a kezem a bilibe... :-(

tanato 2014.01.25. 17:05:50

@Naschkatze (Mostindien / CH): Teljesen Balkán,néhány éve próbálkozott a veszprémi kórház igazgató hivatalossá tenni a "fogadott"orvos intézményét a szülések esetében,rendesen lepapírozva.,megbízási szerződéssel.Nem engedték neki a felsőbb szervek,nehogy kilógjon a sorból.Maradt a mutyi a továbbiakban is.Az orvos szerződést kötött volna hogy az állami kórházban,állami pénzen kezeli,de bérleti díjért/csak jelképes összeg lett volna hogy legyen a gyereknek neve/A szülőnő meg meg az orvossal,hogy sürgős szükség esetén rendelkezésre áll.Az ötletet elkaszálták.

Naschkatze (Mostindien / CH) 2014.01.25. 17:40:16

@tanato: Ezért is mondjäk ugye, hogy ki kell halnia egy generäcionak ahhoz, hogy a fejekben vältozäs legyen. És hiäba probälsz te becsületesen dolgozni, a boltban abbol nem lehet kenyeret venni. :-(
Kis fiatal 20évesként még azt gondoltam, hogyha az adokat lejjebb vinnék, akkor tuti mindenki becsületesen adozna, és akkor az orszägnak is jobban menne....azota fölébredtem rendesen. :-(

blackhairlady 2014.01.25. 18:18:08

@Kövérmadár [swe]: Remelem nem sertettelek meg, csak olyan magas labda volt:)

puhacica 2014.01.25. 21:50:04

@skaven: az szinte biztosnak latszik, hogy az idei ev tanulassal fog telni, a nyelv, a szoftverek es esetleg egy uj szakma tekinteteben is. no meg az uram puhitasaval. :) de sok hasznos infot irtal, koszonet erte!

DieNanny CH 2014.01.26. 09:15:47

@Naschkatze (Mostindien / CH):

"Viszont az, hogy valaki a "privät" betegét ällami korhäzban, ällami pénzen kezeli, és ezért még pénzt is kér"

És gondolj bele, hány fogorvos ezt csinálja! Délelőtt a város által fenntartott rendelőben műszerekkel, eszközökkel tb-s betegek, délután ugyanabban a rendelőben keményen fizetve... És nem egy ilyen van.

tanato 2014.01.26. 10:15:54

@DieNanny [SZ,CH]: A fogorvos az egy teljesen külön világ,ott hihetetlen nagy lehetőség van a szélhámoskodásra,úgy az anyaggal,rendelővel műszerekkel,úgy a fizetős és nem fizetős szolgáltatásokkal stb.

A Tyne folyó déli partja 2014.01.28. 21:15:28

@Muscari: na de mi számít révbe érésnek? ha nem mosogatsz, az már révbe érés? vagy hol a határ?@J.László: az aztán a nyelvtudás...@Püspök utcai gombaszedő: azért ez nem igaz. jó eséllyel ki lehet következtetni a kiejtést. pláne, ha tanultál fonetikát, nyelvészetet.

A Tyne folyó déli partja 2014.01.28. 21:15:40

@Babette_: én majdnem beleillek, se nem mosogató, se nem infós, se nem rokonhoz jöttem, viszont tudtam angolul...s otthonról szereztem a munkát, de nem ilyen profi oldalakról vadásztak le, mind linked, stb.

de egyébként én is unom, hogy gyakorlatilag kétfajta történetet olvashatunk itt Angliáról: mosogatok minimálbérért, tömegszálláson lakom, nem tudok angolul, /infós vagyok, tök jól keresek, de nagyon bejött Anglia, hú, de szuper.

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása