oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2013. augusztus 23. 06:50,  Miért indulunk útnak? 330 komment

2013. augusztus 23. 06:50 Határátkelő

Miért indulunk útnak?

Egy közelmúltban megjelent felmérés szerint a magyarok közel fele (egészen pontosan 48 százaléka) elhagyná hazáját egy jobb munkalehetőségért. A téma természetesen közelről érint minket is, ezért aztán megkerestem a felmérést végző Randstadot, hogy válaszoljon a bennem felmerült kérdésekre. (Az eredeti felmérés itt olvasható.) A Workmonitor egyébként egy 32 országra kiterjedő felmérés, amely elsősorban a munkavállalói attitűdöket vizsgálja. Én tehát kérdeztem, Végső Péter, a Randstad Hungary marketing és PR vezetője pedig válaszolt.

migration.jpg

Ön szerint minek tulajdonítható ez az 48 százalékos arány egy olyan országban, amelyről még a 2000-es évek közepén is az volt az elterjedt nézet, hogy az emberek nehezen mozdulnak még országon belül is?

A motivációkat részletesen ebben a kutatásunkban nem vizsgáltuk, de egy 2011-ben készített felmérésünkben a válaszadók 58 százaléka mondta, hogy vállalná a költözést a magasabb fizetésért cserébe, ezzel szemben 79 százalék nem váltott volna lakóhelyet, ha a fizetés emelése nélkül ajánlottak volna jobb munkát. Az eredmények és a Randstad tapasztalatai alapján azt mondanám tehát, hogy a külföldre költözőket elsősorban a jelentős fizetésbeli különbségek motiválják. Ennek ellenére sok tényezővel kell még számolni: az utóbbi 10-15 évben a munkaerőpiacra lépő fiatalok az idősebb munkavállalóknál mobilisabbak, jobban beszélnek idegen nyelveket és a multinacionális környezet is közelebb áll hozzájuk, mint az X generáció tagjaihoz.

Milyen a helyzet összehasonlítva a régió többi országával?

A legfrissebb, 2013 tavaszán felvett adatok szerint egy jó állásért Lengyelországból 34 százalék, Szlovákiából 32 százalék, Csehországból pedig 30 százalék költözne külföldre a régió azon országai közül, amelyek szerepeltek a kutatásban.

Megkérdezték, mit tartanak „megfelelő állásnak" a magyarok (azaz melyek e kitétel legfontosabb feltételei szerintük: a fizetés, az állás biztonsága, az elvégzendő munka mennyisége, stb.) és ha igen, akkor van-e ezen a téren eltérés a régió többi országához képest?

Erre a kutatásunk nem tért ki, a válaszadók maguk dönthették el, mit értenek jó állás alatt. A fentiek alapján valószínűleg a magasabb fizetés illetve a jobb megélhetés jelenti a legnagyobb vonzerőt, de például a hosszú távra tervezhető karrierlehetőségek és a jobb munkahelyi környezet is motiváló lehet.

Korábban is feltették már ezeket a kérdéseket? Ha igen, változott a helyzet?

2011-ben a felmérésünk egy kicsit más formában vizsgálta ezt a témát, így az adatok nem összehasonlíthatóak. A negyedévente végzett Workmonitor felmérésünknek azonban van egy állandó része, amely általánosságban vizsgálja a mobilitást. Az úgynevezett mobilitási indexet három összetevő alapján számoljuk: a megkérdezettek mennyire bíznak abban, hogy a következő 6 hónapban találnának munkát, mennyire félnek az állásuk elveszítésétől, és hányan keresnek többé-kevésbé aktívan munkát. A magyaroknál a mobilitási index 2010 második negyedévében 88 ponton állt, de 2012 végére elérte a 100 pontot. A legfrissebb adatok 96 pontot mutatnak, tehát kis mértékben csökkent a mobilitás Magyarországon az elmúlt fél évben, elsősorban azért, mert kevesebben bíznak abban, hogy a munkahelyükről való kilépés után találnának másik állást.

A legfontosabb célországokban (Anglia, Németország, Ausztria) hogyan állnak ezek a mutatók?

Németországban a munkavállalók 58 százaléka érzi úgy, hogy nincs náluk biztos munkahely, és 37 százalék költözne külföldre egy jó állásért. Az Egyesült Királyságban a költözést mindössze 2 százalékkal többen vállalnák (39 százalék), de sokkal nagyobb a bizonytalanok száma: 81 százalék mondta azt, hogy ott nem létezik munkahelyi biztonság. Európában a skandináv országok lakosai között van a legtöbb bizakodó (Norvégiában és Svédországban 61 százalék stabilnak érzi az álláspiacot), és jellemzően a mediterrán országokban látják negatívan a helyzetet (például Görögországban és Spanyolországban is 90 százaléknál többen mondták, hogy nincs náluk biztos állás). Ausztria sajnos nem szerepel a felmérésben.

Mekkora szerepet játszik a külföldi munkavállalás iránti hajlandóságban a munkaadó és a munkavállaló közti viszony? Azaz előfordul-e, hogy azért váltanának az emberek munkahelyet, vagy akár országot, mert úgy érzik, a munkáltató nem becsüli meg, esetleg kihasználja, kizsákmányolja őket?

A munkavállaló és a munkaadó közötti viszony fontos eleme a mobilitásnak, de konkrét adatot ezzel kapcsolatban nehéz mondani. Minél alacsonyabb azonban az egy főre jutó GDP és az életszínvonal, minél magasabb a ledolgozott munkaórák száma, annál nagyobb valószínűséggel elégedetlenebbek a munkavállalók a személyes ellentéteket vagy a konkrét munkakörülményeket leszámítva is.

A felmérésük szerint a magyarok bizalmatlanok a határozott munkaidejű szerződéssel szemben. Ez csak a magyarországi munkavállalásra igaz, vagy a külföldire is, azaz utóbbi esetben is elvárják-e a határozatlan idejű szerződést, vagy rugalmasabbak?

A Magyarországra vonatkozó információk csak a hazánkban alkalmazottként dolgozók válaszait tükrözik, nincsenek pontos adataink a külföldön munkát vállaló honfitársaink véleményéről. A tapasztalataink azonban azt sugallják, hogy a külföldön szerencsét próbálók eleve nyitottabbak az új lehetőségek iránt, így valószínűleg a rugalmas foglalkoztatási formákat is pozitívabban ítélik meg. Az ilyen munkaszerződések a nyugat-európai államokban jóval elterjedtebbek, így aki ott keres állást, gyakrabban találkozhat ilyen feltételekkel.

Mire számítanak, lesz-e trendváltás, esetleg fokozódni fog a külföldi munkavállalás iránti hajlandóság?

Ez rövid távon többek között a gazdaság teljesítményétől, a munkanélküliség alakulásától és a fizetésektől függ, hosszú távon azonban más tényezők fogják alakítani a trendeket – például a népesség elöregedése és a speciális szaktudás iránti igény növekedése. A hosszú távú előrejelzéseink szerint a magasan képzett szakemberek iránti kereslet egész Európában növekedni fog, míg valószínűleg Kelet-Európában lesz a legnagyobb túlkínálat alacsonyan képzett munkavállalókból. Ez a mobilitást is jelentősen befolyásolja majd.

SZOLGÁLATI KÖZLEMÉNY! Megváltoztak a kommentelési szabályok, a részleteket ide kattintva olvashatod el, ahol az is kiderül, mi kell ahhoz, hogy a jövőben is ugyanúgy hozzászólhass a posztokhoz, ahogyan eddig. 

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: felmérés Magyarország Randstad

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr305471741

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.08.23. 20:22:21

@Philosoraptor:
Előre nézzél járd a saját utad.
Ne foglalkozz senkivel.
Tanuld a nyelvet gyűsd a lóvét és lépj le.
Én drukkolok neked.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.08.23. 20:25:43

@zopilote:
Számomra nem megalázó. De én lazán kezelem ezeket a dolgokat (ahogy a személyiségi jogokat is).

@montroyal:
Thai nőt? Leginkább Thaiföldön lehet kiváltani, az áráról nem tudok nyilatkozni.

Szakszervezet: itt úgy vettem észre, hgy elég jól működik. Sztrájkolni sosem kellett :) A fizetésemelés tekintetében tizedszázalékokon képesek voltak harcolni, ezért idén a szokásosnál tovább tartott az egyeztetés. Egyébként a nem kevés díjért egész sok extra dolgot kapunk éppen a szakszervezettől (kedvezményes hitelkártya, fogorvosi ellátás egy részének fizetése, fizetésemelések...) Ahová átlépni készülök pedig pl. kedvezményes szállodai szobákat ad Olaszországban :)

@nosuti:
Nem tudom, lehet.

@Barátusz:
Igen. Igen. Régebben.
A villamoson verekedő lányból :)
Én sem emlékszem sokra, mindig ideges volt a villamoson és kötekedett a bunkókkal. Ennyire emlékszem.

Áhááá, spangola... nekem róla mindig a spangli jutott az eszembe :)

@Philosoraptor:
Mostanában hiányzott, hogy egyetértünk, hát végre megkaptam... egyetértünk! :D

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.08.23. 20:25:44

Na szóval...

kepfeltoltes.hu/130823/2012-05-13_103747_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

A posztról.
Azért jöttünk el mert jobb itt.
Csókolom.

Viszont Magyarország sorsa eldőlni látszik.
Viktort húsz évig kirobbantani sem lehet onnan.
Nézzétek meg ezt.
www.hir24.hu/belfold/2013/08/23/epikus-filmet-rendezett-az-mszp/

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.08.23. 20:29:24

@diggerdriver:
Butaságot beszélsz! Neked ott nem jobb! Te ott mosogató rabszolga vagy a minimálbér feléért és különben sem leszel soha angol! A környezet nem fogad el (és be), mindig idegen leszel!
Neked... ott... ROSSZ!!!

Ezt a butaságot csak a hazaáruló, ballibsi, zsidóbérenc éned móndatja veled!

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.08.23. 20:29:53

@Kovermadar:
Nekem sem megalázó.
Most a munkahelyemen ujjlenyomat azonosító van. Reggel-este be kell ütni egy számot odatenni az ujjam aztán ha zöld akkor mehetek.
Ha elfelejtem akkor aznapra nincs fizetés.

Don Kartasch [Warwickshire, UK] 2013.08.23. 20:31:01

Plusz meg add hozza azt a szempontot is hogy amivel szeretnel foglalkozni, azt otthon nem tudod megtenni mert mar kihalt ez az iparag vagy soha nem is letezett. Ilyen is van. :) En pl. elsosorban ezert leptem le, aztan persze kulfoldon elve hamar belattam hogy van ennek meg sok mas elonye is. :D

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.08.23. 20:31:37

@Kovermadar:
Barátom.
Köszönöm hogy felnyitottad a szemem.
Holnap költözök haza.

Don Kartasch [Warwickshire, UK] 2013.08.23. 20:31:48

@Philosoraptor:
Plusz meg add hozza azt a szempontot is hogy amivel szeretnel foglalkozni, azt otthon nem tudod megtenni mert mar kihalt ez az iparag vagy soha nem is letezett. Ilyen is van. :) En pl. elsosorban ezert leptem le, aztan persze kulfoldon elve hamar belattam hogy van ennek meg sok mas elonye is. :D

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.08.23. 20:35:40

@diggerdriver:
Nahallod... százalékot fogok kapni utánad a gyüjjéhazaazanyádúristönitte.org-tól :)

ffüttyfürütty 2013.08.23. 20:44:21

@diggerdriver: Kampányfilmet nem nézek, akkor már inkább ne politizáljunk. :)

ffüttyfürütty 2013.08.23. 20:45:36

@ffüttyfürütty: ja kivéve a Mogács-Kálmán Olga interjút, mert azon nagyon jól szórakoztam :D

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.08.23. 20:49:40

@ffüttyfürütty:
Az miaz?

@diggerdriver:
Belenéztem, de... basszus.
Vagy én változtam sokat a 2 év alatt, vagy ott történtek dolgok ez alatt a két év alatt, de mintha egy másik világot láttam volna benne. Egy olyat, amit (már) nem ismerek.
Ez normális?

tableno 2013.08.23. 20:54:15

@Kovermadar: szerintem ez az egyik legszebb dolog a kintlétben, hogy az ember egy idő után már nem is érti, mi folyik otthon! :-D

ffüttyfürütty 2013.08.23. 20:59:40

@Kovermadar: Petya hozta szóba valamelyik nap, ott be is linkeltem, de tessék: www.youtube.com/watch?v=WBva2g3evGk

ffüttyfürütty 2013.08.23. 21:06:44

Egyébként Mogács Dániel stand up comedys és bábszínész, amíg Petya nem említette nem tudtam, hogy köze van a Kétfarkú kutyához.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.08.23. 21:10:11

@Kovermadar:
Igen, pontosan így érzem én is.
Mintha egy paródiát látnék.
Nem tudom elhinni hogy emberek komolyan gondolják hogy ezzel a filmmel hatni lehet másokra.
Nem is értem...

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.08.23. 21:11:25

@tableno:
Ebben lehet valami :)
Sosem éreztem különösebb lelkesedést ezek iránt a dolgok iránt, de mégis körülvett. Aztán kijövés után kvázi elszigetelődtünk. Így most a filmet látva sokkal nagyobb erővel vág mellbe a dolog.
Már tudom, hogy mi nem hiányzik :)

@ffüttyfürütty:
Ez zseniális!
Lehet erre az MKKP-ra szavazni majd tényleg? Ennyit nekem megér felutazni Stockholmba... :D Ez kell a magyar embereknek, egy kis humor, mert más már úgysem maradt :D

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.08.23. 21:11:59

@Kovermadar:
Addig ne vegyél levegőt míg megkapod azt a százalékot:))))))))))))))))))))))

ffüttyfürütty 2013.08.23. 21:13:54

@Kovermadar: Úgy tudom, hogy nem alakulhattak párttá, mert a "kétfarkú" megnevezés nem reális (tán az Alkotmánybíróság szerint, vagy mit tudom én mi szerint) = facepalm

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.08.23. 21:14:29

@diggerdriver:
Jelen pillanatban még ingyen van, nem kell venni... ;)

2013.08.23. 21:19:10

@diggerdriver: te digger, az avatarodon lathato holgy az autodat porszivozza? O lenne diggerne?

Naschkatze (Mostindien / CH) 2013.08.23. 21:20:18

@Mr. Long: Nem tudom, h välaszolt-e mär vki rä, még nem olvastam el az összes kommentet. Igaz nem Anglia, és katolikus, de hätha segit. :-)
A hugomék idén häzasodtak. Märciusban volt a polgäri, igaz az is Mo-on, és juliusban az egyhäzi. A hugom csak meg volt keresztelve. Elsöäldozäst Németorszägban csinälta, és a jegyesoktatäst is. Majd kaptak egy formanyomtatvänyt (németül és magyarul volt), amit Mo-on kellett kitöltenie a papnak + még a tanuknak is alä kellett irni.

Naschkatze (Mostindien / CH) 2013.08.23. 21:24:42

@Mr. Long: Ja, csak a lényeg maradt le. :-) Vannak olyan templomok, ahol a papnak tök mind1, h pogäny vagy-e, és vannak olyan helyek is, ahol a pap "szoba sem äll veled", ha nem vagy megkeresztelve. Fizetni igyis-ugyis kell. (Én azon voltam kiakadva, h az egyszerü polgäriért, ahol az anyakönyvvezetön és a 2tanun kivül senki sincs, és nincs semmi pezsgö/galamb/bevonulozene/giccsparädé, szoval mär az is pénzbe kerül...)

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.08.23. 21:25:37

@ffüttyfürütty:
Az elég szomorú lenne :(
Akkor a fideszt is bezárják, mert az alakulás óta eltelt 23 év és már kummára nem fiatalok? Vagy az nem számít? :)

2013.08.23. 21:28:33

@diggerdriver: Köszönöm, el sem hiszed, hogy ez mennyit jelent nekem. Remélhetőleg egyszer élőben is összefutunk. :)

2013.08.23. 21:30:43

@Don Kartasch: Nem vettem számításba, pedig ez is egy fontos szempont.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.08.23. 21:31:15

@charlieharper:
Nem, a mai avatarral a kontaktlencsét viselő hölgyekre leselkedő veszélyekre akartam felhívni a figyelmet.
Mint látható a képen szereplő hölgy a kontaktlencséjét keresi.
Mivel ilyenkor látásuk korlátozott fennáll a veszély hogy véletlenül orális kontaktusba kerül fennálló veszélyforrásokkal.
Márpedig mint tudjuk ez erkölcstelen és ellentétes az én puritán életvilágommal. Ezért ez az avatar tulajdonképpen egy elrettentő kép akar lenni.
Kapíse?

BTBTBT 2013.08.23. 21:32:07

@Philosoraptor:
Optimistán nyilatkoztam arról, hogy nálad megvan a hajlandóság, és a tényleges költözés is közelebb került, mint néhány hónappal ezelőtt.
Jövő nyárra, a választási szardobálás után meg már egyenesen meg fogsz könnyebbülni, hogy nem a politikával átitatott magánélet fog fojtogatni.

@Kovermadar:
Igen, közben leesett. Ő az, akinek a férjével együtt külön törülközőjük van minden testrészükhöz, és a szerelme kifejezéséül egy időben vasalta a férje zoknijait és alsógatyáit.
Ja, és a nyuszinak is van külön törülközője. :)

@Don Kartasch:
"amivel szeretnel foglalkozni, azt otthon nem tudod megtenni mert mar kihalt ez az iparag vagy soha nem is letezett."
Hogy ez mennyire igaz. Rám is.

2013.08.23. 21:33:59

@diggerdriver: ja, akkor nem az autodat takaritja es waxolja. En £18-at fizetek nalunk a porszivo, kezimosas, waxert. Igaz albanoke es nem igy neznek ki. Gondoltam megkerdezem o mennyiert vallana

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.08.23. 21:43:42

@Philosoraptor:
Az mindenképp biztos hogy nem Porsche.
Ha tippelnem kéne akkor talán valamelyik régebbi Mazda RX.
Az ajtón lévő stilizált Wankel bolygódugattyúból gondolom de ez csak egy tipp.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.08.23. 21:45:32

@charlieharper: Szerintem ha ő takarítaná az autódat annak a feleséged nem nagyon örülne.
Van az a pénz amiért nem mondom el neki:)))))))))))))))))

2013.08.23. 21:51:42

@diggerdriver: mar megint "Soho"-s gondolatokon jar az eszed. Csak meg akartam tudni, hogy mi mashol az auto kezitakaritasi rata

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.08.23. 22:00:18

@Barátusz:
Ezekre nem is emlékszem :)
Minden testrészre külön törölköző? Minek?

Szerelme jeleként zoknitvasal? Nem szólt neki senki, hogy másképpen kell kifejezni ezt? :)

BTBTBT 2013.08.23. 22:04:29

@Kovermadar:
Mert tisztaságmániás. De legalább bevallottan. Hetente mos ágyneműt. Ez akkortájt volt téma, amikor hagyma jött a szárítógéppel, mi meg a nap és a szél erejével.

Így is kifejezte a szerelmét. :)

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.08.23. 22:09:53

@Barátusz:
Tehát nem hajlandó a tisztatestrészéről a tiszta vizet egy törölközővel átkenni egy másik tiszta testrészére?

Nem mindennapi tortúta lehet így a szex... mindenféle testnedvek, egymás bőréhez érés, pfuj! :)

nosuti 2013.08.23. 22:11:52

@Kovermadar: és hány testrészről volt szó, mennyi törölköző per ember vajon?

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.08.23. 22:12:59

@nosuti:
Nem tudom, de ha még a nyusziját is külön dörgöli, akkor minimum 6 :)
Ráadásul ugye 2 főre, az 12 és heti 7 alkalommal, az... addig számolni sem tudok :)

nosuti 2013.08.23. 22:13:40

@Kovermadar: használnának papírtörlőt inkább :))

nosuti 2013.08.23. 22:14:13

@Kovermadar: vagy törölközzön a nyuszival...

Naschkatze (Mostindien / CH) 2013.08.23. 22:21:37

@diggerdriver: A kontaktlencsekeresés ebben a pozban NEM lehetséges... :-) A hät görbülési szögéböl, vmint a pucsitäs fokäbol én arra következtetek, h szäjjal csatlakozott a main computerhez... :-)

Ps: Värjuk toväbbi "És akkor vajon mit gondolt a fotos amikor ezt a képet ellötte?" elemzéseket!

BTBTBT 2013.08.23. 22:23:56

@Kovermadar:
Annyira nem ismerjük egymást, hogy ilyesmit tudnék róla.
Ráadásul amikor írta, félreértettem, mert azt hittem, hogy a "nyuszikám" alatt az izéjét érti. :)))

@nosuti:
A nyusziról átmenne rá egy csomó szőr. Jobb nem belegondolni, hogy mi történik, akkor, ha az belemegy a ...-ba. :)

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.08.23. 22:25:14

@Kovermadar:
Honnan tudod hogy náluk mit jelent a zoknivasalás?
Tudod mi az a madár röptetés?
Volt egy barátnőm akinek... hát mondjuk úgy hogy a háta alsó részére egy kolibri volt tetoválva.
Na amikor azt megröptettük...:))))))))))))))))))))
Ahogy az csapkodott a szárnyaival:)))))))))))))))))))))))

BTBTBT 2013.08.23. 22:25:14

@cicalany76 (die Schnäpplijägerin):
Dehogynem: Azért pucsít, mert már végzett (megtalálta a lencsét), és farol kifelé a kocsiból. :)

Naschkatze (Mostindien / CH) 2013.08.23. 22:25:17

@Kovermadar: Nekem volt 1barätom, akinek 2 törölközöje volt...1az altestére, és egy a fölsö testrészre... és ki volt akadva, h én csak 1nagy törölközöt hasznälok fürdés/tusoläs utän, és hogy az arcomnak/kézmosäs utän a kezemnek külön törölközö van... mert az szerinte fölösleges...

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.08.23. 22:29:08

@cicalany76 (die Schnäpplijägerin):
Miért én nem erről beszéltem, Hogy orális kontaktusba került egy fennálló veszélyforrással?
Azért Te tudsz valamit:))))))))))))))

Naschkatze (Mostindien / CH) 2013.08.23. 22:29:54

@Barátusz: Na a folyamatot nem gondoltam ät eléggé.... shame on me!
Viszont azt leszögezhetjük, h tuti coupé az auto, mert különben nem kéne tolatva befejezni a müveletet. :-)
Update: Megmutattam a képet a himnemümnek, és ö is az autoäpoläsra gondolt... és szerinte ez egy VW...

nosuti 2013.08.23. 22:32:28

@cicalany76 (die Schnäpplijägerin): szerintem kempingeznek és épp zoknit vasal a szerelme jeléül

Naschkatze (Mostindien / CH) 2013.08.23. 22:32:51

@diggerdriver: Veszélyforräs???? Hät igy még nem neveztük, bär lehet, h a hölgy egy veszélyforräselhäritoegység tagja... ez megmagyaräznä az egyenruhät is. :-)

Naschkatze (Mostindien / CH) 2013.08.23. 22:33:36

@nosuti: Zoknit nem lehet vasalni az auto ülésén. Nem elég kemény...

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.08.23. 22:34:45

@cicalany76 (die Schnäpplijägerin):
Nem hiszem hogy európai autó.
Valami rizsaszemű fajtának gondolnám.

BTBTBT 2013.08.23. 22:35:01

@cicalany76 (die Schnäpplijägerin):
Olyan barátnő is akadt, aki ugyan csak egyetlen törülközőt használt fürdés után, de az egyik felét csak a felső-, a másik felét csak az altestére. És úgy figyelt mindig, hogy a törülközőbe belevarrt cimke melyik oldalon van, mert arról tudta megkülönböztetni. :)

Egyébként fiatal még a képen látható hölgyemény. Jók a térdei.

A kérdéses hímnemű nem autó(vezető)ápolásra gondolt? :)

@nosuti:
A fülébe, nem? :)

BTBTBT 2013.08.23. 22:36:39

@cicalany76 (die Schnäpplijägerin):
Lehet ott vasalni, mivel a természet lágy öle időnként megkeményedik. :)

nosuti 2013.08.23. 22:37:21

@Barátusz: de azt írtad ...ba
és nekem csak az orr jut eszembe :)

BTBTBT 2013.08.23. 22:39:17

@nosuti:
Ereszd szabadjára a fantáziádat, és akkor nemcsak az orr fog eszedbe jutni. :)

nosuti 2013.08.23. 22:41:06

@Barátusz: jó, hát aki a nyuszijáról másra gondol, annak jó lehet a fantáziája :)))

BTBTBT 2013.08.23. 22:44:14

@nosuti:
Amikor ezt írta, nem tudtam, hogy nyula(ka)t tart - a lakásban.
Szerénységem teljes tudatában kijelenthetem, hogy nemcsak nyuszi-ügyben van jó fantáziám. :)

2013.08.23. 22:53:13

@tildy:): 'Felek , nem fogjuk automatice megkapni valoban 5 ev utan ( tehat 2014. nov 9-tol) a permanent residencyt.'

Ezt senki sem kapja meg 'automatikusan', kervenyezni kell hogy elismerjek a statuszodat, ha ugy gondolod igazolni tudod hogy legalabb 5 eve gyakorlod a Treaty Rights-aidat. Ez regen azt hiszem az EEA3 formanyomtatvannyal tortent, most nem tudom hogy van. Erdemes a helyi onkormanyzat Nationality Checking Service-t hasznalni, informalisan tanacsot is tudnak adni ha jo fejek hogy milyen papirokat fogadnak el - ez nem a szolgaltatas resze, de nekem hasznos tanacsokat adtak annak idejen.

Naschkatze (Mostindien / CH) 2013.08.23. 22:54:03

@Barátusz: Az mär mänia volt... :-)
Szeritem is fiatalka, vagy csak tapasztalatlan, mert én ilyen aszfaltra önszäntambol le nem térdelnék ... :-)
Az europai ideälnak pont megfelel, mert vékonka; bär, mint tudjuk a harisnya äpol,összetart és eltakar. :-)
@diggerdriver: a läny méreteiböl gondoltad? :-)

Naschkatze (Mostindien / CH) 2013.08.23. 22:57:03

@Barátusz: @nosuti: Meg kell védenem nosuti-t... mert mär ne haragudj Barätusz, de a ...ba az csakis az orräba lehet... mert a füléba nem helyes. :-) Esetleg még a szäjäba lehetne elfogadott... der erröl ugye maxot kéne megkérdeznünk!

nosuti 2013.08.23. 23:04:39

@cicalany76 (die Schnäpplijägerin): hacsak nem Barátusz felvilágosít minket, hogy ő mire gondolt...
..ba
lövésem sincs :)

BTBTBT 2013.08.23. 23:05:09

@cicalany76 (die Schnäpplijägerin):
Letérdelnél te, csak kérdés, hogy mi van az autóban, ami a képen nem látható. :)
Amit csak a harisnya tart össze, annak régen rossz. De a képen látható hölgynek még nincsenek ilyen gondjai. Térd-problémái is majd csak később lesznek.

Nem nyelvtani szemszögből vizsgáltam a dolgot, hanem az orrnál jóval délebbre kalandoztam. :)

Naschkatze (Mostindien / CH) 2013.08.23. 23:09:02

@Barátusz: Mivel itt kevesen vannak, akik dél felé kalandoztak el, ezért nem rohato föl nosutinak, h az orr (ami ugye kelet-nyugati iränyban talälhato) jutott elöször eszében... :-)
A képen läthato hölgynek valoszinüleg tényleg nincsenek térd problémäi, bär a korät nem tudhatjuk... ugye lehet 50-es äzsiai is... :-)

Naschkatze (Mostindien / CH) 2013.08.23. 23:10:22

@Barátusz: Ja, amugy én guggolnék, vagy leraknék vmit a térdem alä, de csak ha olyan lenne a nem läthato részen, amiért érdemes lenne ezt csinälni... :-)

BTBTBT 2013.08.23. 23:13:55

@nosuti:
nyusziká-ba :)

@cicalany76 (die Schnäpplijägerin):
Kevesen? Azt hittem, ott is elég sokan vannak, akik dél felé kalandoznak.
Most komolyan: ha guggolni próbálnál, a felsőtested be sem érne a beltérbe azért az arra érdemes dologhoz. :)

Ázsiai simán lehet a nő, mert azok jórészt vékonyak (maradnak).

(Egyébként mi van a gyógyszeres dobozodra írva?)

nosuti 2013.08.23. 23:23:32

@Barátusz: mondjuk a sofőr melletti ülés bőven kényelmes lehet. térdállapot megőrzésképp

BTBTBT 2013.08.23. 23:27:17

@nosuti:
A sofőr melletti ülésre térdelni? Eléggé nagyot kell onnan hajolni. :)

nosuti 2013.08.23. 23:27:50

@Barátusz: nem kell ahhoz térdelni

BTBTBT 2013.08.23. 23:31:56

@nosuti:
Szakértőnket hallották? :)
Azt hittem, arra célzol térdkímélés címén.

Naschkatze (Mostindien / CH) 2013.08.23. 23:39:21

@Barátusz: Nem ismered a méreteimet! :-)
A képemen egy doboz Leszarom tabletta van. Kérsz te is belöle? :-)
@nosuti: Ez igaz.

nosuti 2013.08.23. 23:40:28

@Barátusz: csak halottam innen-onnan

Naschkatze (Mostindien / CH) 2013.08.23. 23:44:48

@Barátusz: Még mindig egy coupé-rol beszélünk, nem? Ott nem kell nagyon/nagyot hajolni. :-) Viszont pl a SUV pont forditott. Belülröl nem térdkimélö, kivülröl meg (mär) nem kell akkorät hajolni... igy ha ez a kép egy SUV mellett készült volna, akkor a läbak hosszusägäbol, fenék nagysägäbol ki tudnänk következtetni, h a hölgy äzsiai-e... :-)

BTBTBT 2013.08.23. 23:47:39

@nosuti:
Ja, persze... csak hallomásból. :)

@cicalany76 (die Schnäpplijägerin):
Bár a méreteidet tényleg nem ismerem, de guggoló helyzetből valami irtó hosszú felsőtesttel kéne rendelkezni, hogy a fej eltánjön az autóban, aminek márkájáról lövésem sincsen. :)

Az a tabletta sok mindenre hatásos.

rezsoatya (törölt) 2013.08.24. 00:05:17

Erdekes az eredeti poszt cim es az estere kialakult tema osszefuggese (mar nem eloszor figyelem ezt meg!):
Jelen esetben a "miert indulunk utnak" es a terdelo leanyka minden szemszogbol torteno kielemzese! :D

BTBTBT 2013.08.24. 00:08:12

@rezsoatya:
Digger képe nélkül nem jutottunk volna el ide. És végre a hölgyek is rendesen kivették a részüket a témával kapcsolatos kommentelésből. :)
Meg hát estére milyen téma alakuljon ki?

rezsoatya (törölt) 2013.08.24. 00:12:36

@Barátusz: igen, ezen is jot derultem, hogy cicalany76(stb.) kijelenti, hogy a lanykan latszik milyen tapasztalatlan, bezzeg o hogyan csinalna... :-)
Ezek szerint... ???

Naschkatze (Mostindien / CH) 2013.08.24. 00:12:56

@rezsoatya: Nézd atya! Nagyon sokan pont ezért indulnak utnak, ugyhogy most még nem is tértünk el annyira a tärgytol. :-)
@Barátusz: Na most pontositsunk! Meddig kell elérnie a fejnek? Mert ha a vezetö felöli oldalrol az anyosülésig, akkor nincs az a Smart amit az én fölsötestem ätérne. :-)
Ajänlom figyelmedbe még egyszer a képet alaposabb megvizsgäläs céljäbol. A "hölgy" pont annyira tävol térdel amint a kontaktlencséit keresi, h diggeresen szoljak, h egy magasabb, aka europai ezt guggolva is kivitelezhetné. :-)

rezsoatya (törölt) 2013.08.24. 00:16:20

@cicalany76 (die Schnäpplijägerin): lehet, nem tudom (a reverenda ugyanis =/= a szoknyaval :D )

Naschkatze (Mostindien / CH) 2013.08.24. 00:17:39

@rezsoatya: Én a tapasztalatlant arra irtam, h nem térdelnék le az aszfaltra!!! :-)
Gondolom térdeltél mär kavicsos/koszos aszfalton. Harisnyäban gondolom még nem, bär ki tudja. :-) Hogy néz ki utäna a térded? Mert az enyém ugy néz ki, h elöször is teli van apro kaviccsal, mäsodszor miutän segitséggel eltävoznak lyukakat hagynak maguk utän...
De ha ebböl rosszra gondolsz, akkor kavicsos aszfalton térdeplést osztok ki neked büneid megbänäsäul! :-)

rezsoatya (törölt) 2013.08.24. 00:19:41

@cicalany76 (die Schnäpplijägerin): nem terdeltem kavicsos aszfalton: nincs kontaktlencsem, amit keresnem kene! :D

BTBTBT 2013.08.24. 00:24:59

@rezsoatya:
Ezt inkább tőle kérdezd, én csak innen ismerem őt, személyesen nem. :)

@cicalany76 (die Schnäpplijägerin):
A képen már a válla sem látszik, tehát a fejével együtt a kocsi hátsó felében van, nem pedig elől, a vezető felől. A guggolás meg eleve függőleges testhelyzetet feltételez.
A méreteiddel továbbra sem tisztában léve úgy vélem, hogy guggolva képtelenség, hogy a fej és a váll is az autó külső vázán belülre kerüljön. :)
Persze nem vagyok nő, átlagon felül magas sem, és a derekam sem hajlik már annyira, mint korábban. :)

Naschkatze (Mostindien / CH) 2013.08.24. 00:58:35

@Barátusz: Mivel coupém van (nem Smart), ezért ällitom olyan bätran, h guggolva is be tud kerülni a fej és a väll az auto külsö väzän belülre. :-) Ehhez viszont tény, h közelebb kell lenni az autohoz, mint a képen läthato "hölgy". (És az én derekam sem hajlik ugy, mint koräbban. :-) )
Ebben a pozituräban max a vezetöülést tudja tisztitani, mert a sebvältoig mär nem ér el... bär, mint tudjuk az äzsiaiaknak a fölsötestükhöz képest kurta läbuk van. :-)

2013.08.24. 07:16:52

@Barátusz: Nekem eléggé számonkérésnek tűnt. Na mindegy. :p

2013.08.24. 07:21:57

@diggerdriver: A hátsó lámpa miatt mondom. Mert hasonlít a porsche panamera hátsó lámpájához.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.08.24. 09:00:45

@Philosoraptor:
A Panamera ajtaján keret van az ablak körül.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.08.24. 10:28:51

@Babette_:
Kinek a részéről? Az én "lehiggadásom" vagy az ország "lezüllése" a normális?
Illetve egy harmadik szemlélő számára vajon melyik történik? Mert ugye a relativitáselmélet egyik "részét" (frame of reference) alklmzva én nem változhattam, tehát az ország züllött le de nagyon. Az országból nézve viszont valószínű ő nem változott, hanem én ültem sokkal magasabb lóra.
A külső szemlélő vajon mit tapasztal? A züllés és a lóraülés sebességének függvényében, illetve a saját mozgásának (züllésének vagy lóraülésének) függvényében elég sok lehetőség adott.

De mi a valóság? :)

BTBTBT 2013.08.24. 10:42:44

@Philosoraptor:
Pedig egyaltalan nem az volt.
Teged hoztalak fel peldanak arra HA irasanak elleneben, hogy mas a hajlandosag meg mas az, amikor valaki tenyleg nekiindul. Elobbire sok hozongo a pelda, akik nagy resze ugysem mozdul, te pedig mar el vagy szanva.

BTBTBT 2013.08.24. 10:44:35

@cicalany76 (die Schnäpplijägerin):
Egy fontos tenyezot - a ferfi testhelyzetet - kihagytuk a kepbol. Merthogy ha a nonek eltunik a feje/valla, hol vannak a pasi labai?
Van-e egyaltalan ott pasi, vagy tenyleg csak a kontaktlencse- keresest ertelmeztuk ennyire felre? :)

rezsoatya (törölt) 2013.08.24. 11:29:55

@diggerdriver: csináltam egy avatart neked, hogy ne kelljen fáradnod vele... :D igyekeztem a mostani témáját felhasználni...

kepfeltoltes.hu/view/130824/d_avatar_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.08.24. 14:51:52

@rezsoatya:
Kérlek szépen, a hölgy teljesen rendben van.
Ott hajtogatsz rajta pinát ahol akarsz.
A gép meg egy fostalicska.

Naschkatze (Mostindien / CH) 2013.08.24. 19:50:57

@Barátusz: És milyen igazad van! Akkor viszont tényleg csak a kontaktlencséit keresi böszen... :-)
@rezsoatya: Szégyelld magad! Gyanutlanul evés közben megnyitottam...

rezsoatya (törölt) 2013.08.24. 19:56:32

@cicalany76 (die Schnäpplijägerin): szegyellem is! De a fagylalt visszanyalt! Digger valasza epp egy ASDAban ert, pont a penztarnal alltam, amikor is felnevettem hangosan, csak neztek ram, hogy mi bajom...

M. Péter 2013.08.25. 23:53:48

@Mirjam2: Az állandó lakos státusz EGT és svájci állampolgároknak automatikus 5 év után. Erről lehet igazol5st kérni a Home Office-tól, de nem kötelező, a brit állampolgársághoz nem kell, elég a kérelmen kitölteni, hogy az ember mit csinált, mettől meddig.

Az állampolgársághoz az is kell, hogy a kérelmező a kérelem beadása előtt állandó lakosnak számítson, úgyhogy általában 6 év kell az állampolgársághoz. Nyugdíjasok és rokkantak viszont a letelepedésük napjától állandó lakosnak számítanak.

"New immigration regulations came into force on 30 April 2006. If you are a national of a
country which is a member state of the EEA or Switzerland, or the family member of such a
person, you will automatically have permanent residence status after exercising EEA free
movement rights in the UK for any continuous period of 5 years ending on or after 30 April
2006, and therefore will not have to apply for indefinite leave to remain. But remember
that, unless married to or the civil partner of a British citizen, you should normally have
held permanent resident status for 12 months before applying for naturalisation. This
means that you may need to wait until you have been in the United Kingdom for 6 years
before you can apply." (www.ukba.homeoffice.gov.uk/sitecontent/applicationforms/nationality/guide_an.pdf , 9. oldal)

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása