A Határátkelő történetének egyik meghatározó pontja az „ott sincs kolbászból a kerítés" kifejezés és az az ellen viselt (kommentelői) harc. Állandó (Prémium...) kommentelőnk, diggerdriver (blogját szívesen ajánlom figyelmetekbe) szerint viszont Londonban igenis abból van – legalábbis annak, aki dolgozik. Mai írása (ami egy februárban megjelent poszt második fele, ami annak idején az én figyelmetlenségemből nem került ki, de ezt azóta már megbeszéltük) azonban ennél jóval többről szól, és aki ismeri őt kommentelőként, az tudja, hogy humorban sem fogunk szűkölködni.

Szavazz a Határátkelőre a Goldenblogon - egy kattintás ide és a Közélet kategóriában már voksolhatsz is!

„Az építőiparban dolgozom, a szakmám nehézgépkezelő. Közérthetőbben markológép-kezelő. Harminc éves gyakorlatom van, imádom, szeretem a szakmám. Most nem kis cégekről fogok írni, akik mondjuk házfelújítással foglalkoznak, mert azokat a munkakörülményeket nem ismerem.

Az építési területre CSCS kártya nélkül a takarítónőt sem engedik be. Ez egy munkavédelmi vizsga, ami 319 kérdésből áll, ebből 40-et tesznek fel és négy válaszból kell a jót kiválasztani. Látod a képernyőn és fülhallgatón mondják a füledbe. Választhatsz, hogy angolul, románul, litvánul, szlovákul, lengyelül, zulu vagy punjabi nyelven akarsz vizsgázni. Sajnos az opciók között a magyar nincs bent. A vizsga nem drága, 30-50 font és egy héten belül lehet időpontot kérni.

A vizsgákról

Először is rá kellett jönnöm, hogy két év intenzív angoltanulás szart sem ér. Igaz a mondás, hogy az angol nyelv arra való, hogy a NEM angolok megértsék egymást. Én is elég jól megértem az itt élő bevándorlókat.

Szóval kerestem egy vállalkozót, aki vizsgáztatással foglalkozik. Lengyel bevándorló és az egyetlen, aki hajlandó volt tolmácsot szerezni az elméleti CPCS vizsgámhoz. Ez ugye szakmai nyelv, ráadásul angol a vizsgabiztos, de semmi probléma nem volt.

A probléma ott volt, hogy előtte le kellett tennem a CSCS vizsgát. Ezt más cég intézi, a lengyel bejelentett és mondta, hogy pár napon belül jön egy könyv, negyven kérdés lesz, számítógépes vizsga, négy válasz közül kell kiválasztani a jót. Gondoltam negyven kérdés nem gond.

Csak azt felejtette el hozzátenni, hogy 319 kérdésből fognak feltenni 40-et. Három nap alatt kellett megtanulnom mindet. Hibátlanra sikerült. De vért izzadtam.

Ha ez megvan, lehet munkát keresni, ami általában munkaközvetítő ügynökségeken keresztül megy. Ha vége a melónak, az ügynökség szerez másikat. Ezért a gépkezelői állások 99.99%-a ideiglenesnek van meghirdetve. Egy naptól általában 2 hónapig tart, de néha vannak féléves melók is.

Nem a méret a lényeg

Magyarországon vannak mélyépítő cégek és magasépítő cégek, itt egy cég a pincétől a padlásig vállal egy melót. Amíg az alapozás tart, addig a gépei ott vannak a kiközvetített kezelőkkel.

Amikor elfogy a földmunka, a gépkezelőket elküldik, a gépeket elviszik a saját telephelyükre, és ott állnak, amíg a cég felépíti az épületet és másikba fog bele. Vagy bérlik a gépeket és ugyanez a menetrend.

Dolgoztam egy nagy építkezésen ahol volt 20 gép és ahogy szorultunk kifelé, úgy vitték el a gépeket. Gép nagyságától függetlenül fizetnek. Dolgoztam 20 tonnás Hitachival 11 fontért, dolgoztam 2 tonnás pöcsköszörűvel 10 fontért, meg 3 tonnással 12-ért.

Az anyagi megbecsülés az vagy megvan, vagy nincs. De nem hiszem, hogy van még a világnak egy országa, ahol a becsületesen dolgozó jól teljesítő embert annyira lenéznék, és egyben hülyének néznék mint Magyarországon. Aki kicsit is feljebb kapaszkodott az uborkafán az azonnal felsőbbrendűnek is érzi magát. Na, ebből lett nekem elegem.

Az állandóan változó közösség nehézségei

Egyetlen egy dolgot nehéz megszoknom: mivel én a harmincéves gyakorlatomat mindössze két cégnél szereztem, így nehéz megszoknom a gyakori kollektívaváltást.

Néhány hét vagy pláne hónap alatt azért az ember csak beilleszkedik egy közösségbe aztán egyszer csak vége a munkának és új munka új közösség jön. Én dolgoztam már Slough-ban, Stratford-ban, Brixtonban, Carshaltonban, Croxleyben, Wimbledonban.

Az izgalmas az, hogy minden melót más méretű, más típusú vagy azonos típuson belül más évjáratú géppel kell dolgozni. Mintha valakinek a Smart-tól a teherautóig az utóbbi tíz év minden évjáratát vezetni kellene néhány hetes különbséggel.

A gépkezelők megbecsült szakemberek. Itt nincs rossz gépkezelő, csak az kap CPCS kártyát, aki VALÓBAN tud PROFESSZIONÁLIS szinten dolgozni géppel.

Nekem tréninget nem kellett elvégeznem csak vizsgázni mentem Birminghambe és harminc év gyakorlattal a hátam mögött két órán keresztül kellett bizonyítanom a tudásomat. Mindezért 1200 fontot fizettem. Egy napnyi tréning 400 font és egy kezdőnek igen sok napot kell gyakorolni, mire vizsgára engedik.

Hiányszakma

Viszont a szakma nincs felhígulva, bármelyik cég biztos lehet benne, hogy jó szakembert küld neki az ügynökség. Gondoljunk bele, mi történne, ha egy munkára kiközvetítenének egy gépkezelőt, akire a cég rászervez minden emberi és tárgyi eszközt, aztán megjelenik valaki, akinek ugyan papírja van, csak éppen dolgozni nem tud géppel. Ki rendelne attól az ügynökségtől legközelebb embert?

Ettől függetlenül hiány van gépkezelőben, naponta raknak fel csak Londonban legalább 10 hirdetést ahol kezelőt keresnek. Mikor kapok egy címet, soha nem tudom, hogy másnap milyen géppel fogok dolgozni. Sőt az ügynökség sem tudja. Volt már, hogy rákérdeztem, milyen géppel kell majd dolgoznom és az volt a válasz, hogy körbeforgóval.

Az építőiparban a kelet-európai szekció dominál, a szakemberek legnagyobb része lengyel, román, ukrán, litván, bolgár, magyar. Bár én eddig csak szlovák vagy romániai magyarral találkoztam. A szakmunkások között írek is vannak elég szép számban.

Az angol munkásokat nagyon könnyű felismerni minden munkaterületen. A legpiszkosabb, legszakadtabb ruhában dolgozó ember biztos angol. Amilyen ruhában dolgoznak, azt a legutolsó román se venné fel.

Még vannak az indiaiak, de ők érdekes módon vagy a menedzsmentben vagy a segédmunkások között. A feketék szinte alig fordulnak elő építkezéseken. A színesbőrűek legnagyobb rétege az indiai bevándorlók. Szinte minden boltban, hivatalban ők vannak.

A magyarokat mindenhol szívesen fogadják, ha megmondom, honnan jöttem mindig elismerően néznek rám. Nemrég tévedésből két különböző ügynökség két gépkezelőt küldött ugyanarra a melóra, egy angolt meg engem.

Írtam egy sms-t az ügynökömnek hogy nekem esélyem sincs, megyek haza. Félúton jártam, amikor visszaírt, hogy menjek vissza, mert az angolt hazaküldték és várnak dolgozni. Ha vége egy melónak, nagyon sajnálkoznak, hogy nem dolgozunk többet együtt. A kelet-európaiak meg mindig örülnek egymásnak, végül is sorstársak.

Nem tudom, hogy mi az oka, de az építőiparban olyan elképesztően arcpirító gánymunkákat láttam, hogy az megdöbbentő. Egyik oldalról van a legkorszerűbb technika, a legfejlettebb építési technológia, másik oldalról pedig a rendkívül igénytelen „kenjük be sárral" munkavégzés.

Mondhatnám, hogy ez kelet-európai import, de mindez az angol menedzsment teljes beleegyezésével és támogatásával zajlik.

Boltok, árak, áruk, megélhetés

Többször olvastam már különböző magyar internetes portálokon, hogy a multik Kelet-Európába csak a rosszabb minőségű árut viszik, mert „jó az nekik". Én ebben nem hittem. Amíg ide nem jöttem.

Valamikor legendák keringtek a külföldet megjárt honfitársaktól, hogy nyugaton milyen udvariasak az eladók. Na most itt olyan mértékű az udvariasság, hogy azt idáig el sem tudtam képzelni. És teljesen mindegy, hogy multi vagy kisbolt. A mosoly alaptartozék, a segítőkészség szintén.

Az eladók hozzáállását tanítani kellene, mert példaértékű. Kedvesek segítőkészek mindig mosolyognak és ugyanez igaz bárkire, akitől az utcán segítséget kérek. Itt a kutya sem törődik a kormánnyal, a politikával, a gazdasággal.

Egész Londonban elképesztő kínálat van zöldség-gyümölcsből. Fantasztikus minőség és olyan választék, hogy elképzelni sem tudtam eddig. Minden évszakban kapni epret, málnát elérhető áron és olyan déligyümölcsöket, hogy azt sem tudom, mi az.

A készételek mérhetetlen mennyiségben és minőségben vannak. Olcsók és finomak. Az az általános gyakorlat, hogy hétközben készételt esznek, a hétvégén talán egy nap főznek, a másik nap meg vendéglőben esznek.

Itt egy liter 4%-os tej 1 font, de ha 4 pintest veszel (3.6 liter), akkor 2 font. Vagyis literje 160 forint. Egy órai minimálbérből lehet venni több mint 10 liter 4%-os tejet. Egy kiló Flóra margarin 600 forint. Egy 2.3 kilós egész báránycomb 4000 forint. Egy 1.5 kilós gombás sajtszószos csirkemelles tésztás készétel 1200 forint.

Örök igazság, hogy amit megveszel akciósan és azt hiszed nagyon jó boltot csináltál, ugyanazt másnap meglátod az akciós ár harmadáért. Gillette borotválkozás utáni balzsam ASDA-ban 7 font, másnap akcióban megvettem a TESCO-ban 3-ért, aztán következő nap ugyanazt látom a Paundlandban 99pennyért.

Egyszerűen nem értem, hogy a drága munkaerő mellett az angol termékeket hogyan tudják ilyen olcsón adni.

Ételek...

Közérdekű téma, egy normális férfiembernél a második a sorban. Kétezer kilométerre a megszokott ízektől is igény van a jó zabálásokra. Miért? Mert az jó és kész. Nem kell ezt tovább ragozni. Milyenek az itteni ételek? Természetesen mások, de az nem jelenti azt, hogy rosszak.

Az élelmiszerek minősége egyértelműen jobb, mint otthon. Itt nincs beszáradt felvágott vagy a pultról való lemászás ellen madzaggal kikötözött húsok.
A grillpultot szoktuk még megtámadni bevásárláskor. Friss, meleg grillcsirke ötféle fűszerezéssel 4,50. Egy komplett egész csülök megsütve melegen 3. Én általában minden szombaton magamévá teszek egyet. Vannak még nagyon finom sült oldalasok és különféle csirkealkatrészek szintén olcsón.

Ami általánosan jellemző, hogy zsírt nyomokban sem találni. Sem önmagában, sem az ételekben. Csak a lengyel boltokban lehet kapni.

De nehogy tévedésbe essünk, hogy akkor itt a fogyókúra ideje, mert annyiféle jobbnál jobb nasit kínálnak, hogy azoknak nem igazán lehet ellenállni.

Itt említenék meg egy terméket, amit messze kerüljön el mindenki. A névnapomra kaptam egy szép fonott kosárban becsomagolva két üveg cidert, meg két sajtot és egy üveg chatnit. Ez utóbbi valami almaszósz-szerű kotyvadék. Büdös, mint a pöce, és minősíthetetlen íze van. Állítólag angol specialitás, hát akkor meghagyom nekik.

... és italok

Röviditalokból én az ír whiskeyt szeretem, de ritkán iszom. Borokból is nagy a kínálat, de azt meg egyszerűen nem szeretem.

Az úgy nevezett „borszakértőkről" egyébként is külön véleményem van. Igen jókat szoktam röhögni, mikor a máltai templomos lovagok jelmezébe öltözött „borlovag" kezébe veszi a talpas poharat.

Meglötyköli, szakértően a fény felé tartja, kortyol belőle, megmossa vele a fogát és nyilatkozik: „Ez kérem szépen egy testes száraz bor, amiben lassú a tanninok lecsengése, enyhe vaníliás utóízzel, és gyümölcsös teltséggel. Az évjárat 2009-es és a Somlóhegy Lófingató dűlőjéből származik Furunkulus Béla pincészetéből az október 4.-én tartott szüretből. Világosan kiérződik belőle, hogy a nyolcadik sor hatodik tőkéjének tövéhez a tavaszi metszés alkalmával odavizelt Ion Radonescu román feketemunkás, ami felhívja a figyelmet a szőlőművelők keserű sorsára. Értékelésem végén megadnám mobilwc-kölcsönző cégem elérhetőségét, és mondjátok meg Ionnak, hogy magas a húgysava meg a koleszterinszintje, valamint nyolcadik hónapos terhes".

Ennyit a borokról.

Na de a sörök! Az a rengeteg jobbnál jobb angol sör, az ALE. Én minden héten másfajtát veszek, de rosszat még nem találtam köztük.

Kultúra, szórakozás

Az talán ismert, hogy Londonban található a világ egyik legjelentősebb szórakozóközpontja, a Soho. Hatalmas terület tele színházakkal, éttermekkel, bárokkal. Elképesztő élet zajlik ott MINDEN éjszaka.

A lányok barátkozóak, közvetlenek, és isznak mint a gödény. Aligruhában vannak még télen is és nem szempont nekik az anyagi helyzeted. Valóban csak ismerkedni, szórakozni Londonban hihetetlenül sok kisebb étterem, étkező, kávézó van.

A világ minden nemzetének konyhája megtalálható. Nem drágábbak, mint Magyarországon, általában 10 fontból már jól lehet lakni. Tiszták, kulturáltak, udvarias a kiszolgálás.

A nagyobb múzeumok ingyenesek és fantasztikus gyűjtemények vannak bennük. Egymás mellett van a Természettudományi és a Science Múzeum. Ez utóbbi tudománytörténeti múzeum és két napot rá kell szánni, hogy mindent lásson az ember.

Oktatás

Tudom, hogy mi a vélemény az angolszász oktatási rendszerről. Hogy hülyéket képeznek, meg azt sem tudják, hogy a Föld lapos. :))))

Mindezek ellenére hálát adok Istennek, hogy a fiam itt kezdhette az iskolát. Az iskola nem szabadon választott, hanem az önkormányzat jelöli ki. Annyiból szerencsénk volt, hogy Golders Greenben egy iskolában sem volt szabad hely, így a szomszédos Hendonban jelöltek ki egy iskolát, ami közelebb van, mint a Golders Greeniek. Busszal öt megálló, de gyalog jó időben fél óra.

Az iskola azzal kezdődött, hogy a szülőkkel elbeszélgettek a gyerekről. Mik az erősségei, mik a gyengéi, mire kell nála odafigyelni, aztán jött egy csomó kérdés. Például hogy készülhet-e fényképfelvétel a gyerekről, de még azt is megkérdezték, hogy apró sérülés esetén ragaszthatnak-e ragtapaszt sebre, meg még rengeteg - elsősorban vallási és személyiségi jogokkal összefüggő - kérdés volt.

Mikor mondtuk, hogy a gyerek nem beszél angolul, azt mondták, nem probléma, itt már 50 ország gyerekei tanultak, és eddig még mindenki megtanult angolul. Amit meg kellett venni, az az egyenruha az iskola címerével, meg egy uzsonnás táska, és egy iskolatáska, ami inkább irattartó.

Tankönyveket nem hoznak haza, csak hétvégén van lecke, az is kb. negyed óra, például le kell másolni hat mondatot. Az iskola 9-től 1530-ig tart, addig a kapu bezárva, se ki se be.

Minden szükséges eszközzel bőven fel vannak szerelve, saját könyvtáruk van. Az iskolában orvosi szoba van állandóan ügyeletben lévő ápolónővel. Ha valakinek a gyereke gyógyszert szed, akkor odaadja neki, megmondja az adagolás időpontját, és ő a kellő időben megkeresi a gyereket, és beadja neki a gyógyszert.

Órákon a tanárnőn kívül a tanult tantárgy nehézségi fokától függően 1-4 asszisztens van benn, akik segítenek a tanulóknak. Mindenért, a legapróbb eredményért is dicséret jár. Osztályzat nincs.

A fiam osztályába jár egy autista gyerek. Nem súlyos, ezért úgy ítélték meg, hogy odajárhat. DE. Az iskola által biztosított külön gondozó van vele, akinek semmi más feladata nincs, mint folyamatosan mellette lenni és segíteni neki.

Ahogy betette a lábát az iskolába, attól kezdve minden percben vele van. Késni, hiányozni nem lehet, ilyen esetben raportra kell menni az igazgatóhoz, Mrs Wilsonhoz (nagyon főnénisen hangzik) és alaposan megindokolni az eseményt.

Az első héten a fiam benne volt valami verekedésben. Azonnal az anyjával együtt mentek az igazgatóhoz a szőnyeg szélére. Ott aztán jött a hegyibeszéd, hogy ez itt nem szokás, meg hogy elfogadhatatlan bla bla bla. Na, gondoltam magamban, hogy fiam, elástad magad, ettől kezdve te leszel a verekedős magyar gyerek.

Aztán minden hétvégén az osztályból kiválasztanak két gyereket, akik a legjobb munkát végezték a hét közben és őket az igazgató személyesen tünteti ki. Egy arany matricát ragaszt a ruhájukra, amin rajta van, hogy ők a hét legjobbjai. Erre mindenki nagyon büszke.

A verekedés utáni héten a fiam volt az egyik kitüntetett. Aztán a következő héten is. Szó sincsen beskatulyázásról. Ekkor volt a szülői értekezlet is. Jellemző módon nem úgy, mint Magyarországon, itt nem egyben tartják, hanem minden szülő időpontot kap és ott CSAK neki mondják el mi a helyzet a gyerekével. Merthogy ez senki másra nem tartozik.

Na, szóval ott a feleségem előhozta a verekedést, hogy hát az hogy is volt. A tanárnő nem is volt hajlandó beszélni róla. Az elmúlt, felejtsük el. Csak előre nézünk, az számít, ami most van. Itt minden a dicséretre és a pozitív inspirációra épül. Ezért itt a gyerekek szeretnek iskolába járni. Reggelente versenyeznek, hogy ki ér hamarabb az iskolába.

Szóval ez az az általunk nagyon lenézett angolszász iskolarendszer.

Végkövetkeztetés

Kurva nehéz meghozni a döntést. Kurva nehéz megteremteni az indulás feltételeit. Ha bejön, ha nem, legalább megpróbáltam.

Nem titkolom, hogy elsősorban azért esett a választás Londonra, mert a sógornőm itt él és rengeteget segített, segít. Utólag belegondolva jó választás volt.

Eggyel nem tudok mit kezdeni. Amikor valaki azt emlegeti, hogy idegenként kezelnek. Nem tudom, hogy kinek milyen tapasztalata van ezen a téren és milyen nyelvterületről. De itt ez nyomokban sincs. Ezt mindenképpen kategorikusan cáfolom.

A pozitívumok

Mindent összevetve, jó szándékkal csak javasolni tudom Londont.

Milyen ez a város? Azt mondják, a világ egyik legdrágább városa. Lehet. Azért valahogy eltengődik itt tízmillió ember.

Ha jellemeznem kéne az itteni életet, akkor azt mondanám, hogy NYUGODTSÁG VAN. Számoljunk le egy közkedvelt sztereotípiával. Számtalanszor hallottam már azt a közhelyet, hogy „ott sem kolbászból van a kerítés".

De igen abból van. FELTÉVE HA VAN MUNKÁD.

De akkor aztán nagyon kolbászból van.

Hogy érzem magam itt? Egyszóval jól. Két szóval nagyon jól. Barátságos emberek, kisimult arcok, élhető város.

Persze itt is vannak negatívumok. Mint mindenhol. De a mérleg erősen pozitív.
Én csak egyet bántam meg. Azt, hogy nem előbb léptem. A mostani hezitálók, ha majd mégis kénytelenek lesznek ezt meglépni, ők is ezt fogják mondani
Mindenki jól gondolja át a lehetőségeit.

És a negatívumok

A legnagyobb csalódás számomra az adott szó semmibevétele itt. Valahogy otthon az terjedt el hogy bezzeg nyugaton az adott szó felér egy szerződéssel. LÓFASZT. Az se igaz, amit kérdeznek, amit megígérnek, annak semmi jelentősége nincs.

Egy ügynök kiadott nekünk egy szobát egy hónapra és mondta, hogy utána van neki stúdiólakása a közelben, semmi probléma, két héttel előtte szóljunk és megmutatja.

Eljött az idő, mondtuk, hogy megnéznénk a lakást. Úgy nézett ránk, mintha először látna, merthogy neki nincs stúdiólakása, mert kiadta mindet. Két hetünk volt lakást keresni munkahely nélkül, gyerekkel.

Egy másik ügynök mutatott egy lakást, az előleget letettük, másfél hétig hitegetett, mire kiderült, hogy nem adják nekünk. Három napunk maradt. Végül a magyar srác kihúzott minket a szarból, igaz, két hétig ideiglenesen egy apartmanszobában laktunk.

De ez a szavahihetetlenség minden téren jelen van. Mentem már kéthetes munkára úgy, hogy két napig tartott.

A piszok

London igen-igen koszos város. Mindenhol szemét van, de nem azért, mert nem takarítanak, hanem mert nem győzik. Ugyanis az emberek többségének egyszerűen kiesik a kezéből minden, éppen ott, ahol van, még akkor is, ha éppen a kukától egy méterre áll. Mindezt magától értetődő, törvény adta joguknak tekintik. A buszokon ugyanúgy, mint bárhol.

A London jelképének tekintett telefonfülkéket nyilvános WC-nek tekintik, bűzlenek a húgytól ugyanúgy, mint a gyalogos aluljárók.

A járdák jobban fel vannak gumizva rágógumival, mint a legrégebbi Forma-1-es pálya.

Ügyintézés

Aztán az angol bürokrácia is megér egy misét. A National Insurrance (TB) kártyánkat öt hónapja várjuk. De jogosítványcsere után azonnal küldték a donorkártyát. TB kártya még nincsen, de a vesémre már igényt tartanak.

Jogosítványcsere is érdekes. 50 font illeték és 15 fontért hiperszuper biztonságos zacskóban elküldeni a személyi igazolványt, meg a magyar jogosítványt. A 15 fontban benne volt egy másik hiperszuper zacskó ára is, amiben majd visszapostázzák az okmányokat.

Két hét múlva jön is a postás a zacsekkal, természetesen aláírás ellenében, stb.
Kibontom, benne van a személyi igazolványom, meg egy levél, hogy a két okmányt biztonsági okokból nem postázzák együtt és néhány nap múlva jön a jogosítvány. Jött. Mezei, feladó nélküli borítékban bedobva az ajtón le a földre.

Mert olyan hiperszuper biztonságos.

Önkormányzat

Mi előbb jöttünk ki, mint a gyerek, és próbáltunk neki iskolát intézni azonnal. Mondták, hogy semmit nem intéznek, amíg nincs itt személyesen. OK. Megjött a gyerek, nosza, iskolaügyben email-váltás az önkormányzattal, mert őnekik a feladatuk kijelölni az iskolát.

A gyerek három hete várólistán volt, hátha valamelyik iskolában megüresedik egy hely. Ha nem, akkor nekik kell csinálni helyet törvényes határidőn belül. A legszebb az egészben az, hogy egy hónapja kint volt a gyerek, de hivatalos személy még nem látta. Akkor mi a bánatos francért nem lehetett ezt intézni augusztusban, hogy iskolakezdésre megoldódjon a probléma?

Ezt meg csak úgy

Valahol olvastam egy írást, hogy Magyarországon egyes használtruha kereskedők a Vöröskereszt nevével visszaélve, annak nevét megjelenítve a gyűjtőkonténerükön, visszaélnek a jóhiszemű adományozó adományával. A karitatív tevékenység a világon mindenhol üzlet, akkor is, ha ezt irgalmas cselekedetnek állítják be.

Itt minden jelentősebb utcában van 2-3 úgynevezett charitas bolt. Oda bárki elviheti a felesleges ruháját és ott eladják, aztán a pénzt elvileg jótékony célokra fordítják. Itt működik a dolog, senki nem kérdi meg, hogy hova mennyi jut, csak a felesleges ruhát odaviszik zsákokban és kész.

Ezeket az üzleteket bérlik valakitől, meg az eladókat is fizetik, meg a költségeket. Ami marad, azt fordítják jótékony célra. Szemmel láthatóan az üzemeltetők nem élnek száraz kenyéren, és az üzlethelységet kiadónak is tisztes haszna van. Gyanítom, hogy a megmaradt el nem adott ruhák kerülnek Magyarországra a sok angol használtruha üzletbe.

Ennek a műfajnak magyarországi megfelelője a Vöröskereszt, meg a máltai szemforgatók. Mind vastagon jól élnek belőle. Legalább olyan vastagon, mint a használtruha-láncot működtetők.

Na most tegyük fel, hogy van egy csomó jó állapotú használt ruhám, amit kihíztam. Merthogy mindennek ellen tudok állni, csak a kísértésnek nem. A ruhám megöröklői ezért imába foglalják a nevemet. Vagy nem.

Több lehetőség van a ruhát rászorulókhoz eljuttatni. Az egyik elvinni személyesen a rászorulóknak és ott keresni egy olyan csontsovány rászorulót, akire rászorul az én xxxxl-es ruhám. Mivel alapból lusta vagyok, mint a dög, ezért evidens, hogy nem fogok ÉN keresni valakit a ruhámnak.

De nekem ez a ruha NEM kell, kvázi a szemétbe is kidobhatnám, ha nem lenne olyan „szocijálisan" érzékeny harmatos virágszál lelkem, ezért a legrövidebb utat próbálom megkeresni a ruhától való megszabadulásnak.

Ha a Vöröskeresztnek adom, akkor könnyen viszontláthatom a kabátomat egy 140 kilós, munkába belerokkant leszázalékolt raj fiatalemberen, aki - hogy finoman fogalmazzak - familiárisan hiperpigmentált. Mivel egész életemet az ő megsegítésükre tettem fel, ezért elönti szívemet a melegség, és aznap a jócselekedet megnyugtató elégedettségével hajtom álomra a fejemet. Mert én ilyen vagyok.

De választhatom azt az utat is, hogy odaadom a legközelebbi használtruha kereskedőnek. A burzsuj kizsákmányoló, profitorintált, a vadkapitalizmus erkölcsi fertőjében gázoló, pénzeszsákján ülő, szegényeket megnyomorító, vérszipolyozó karvalytőkésnek, ki csalárd módon a Vöröskereszt feliratával hamis látszatot keltve kicsalja az eldobásra ítélt ruhát a hiszékeny emberekből. Halál reá.

Igaz ugyan, hogy a használtruha boltokba nem politikusfeleségek járnak, nem puccos dámák, nem nasasszonyok, hanem akiknek ennyire TELIK.

Kispénzű, minimálbéren tengődő DOLGOZÓK. Onnan öltöztetik a családjukat, örülnek egy jó állapotú darabnak, de a Vöröskereszthez soha nem mennének, mert proli lelküknek szégyen az alamizsna-kérés. meg úgysem kapnának, mert DOLGOZNAK.

Tehát melyik utat válasszam?"

SZOLGÁLATI KÖZLEMÉNY! Megváltoztak a kommentelési szabályok, a részleteket ide kattintva olvashatod el, ahol az is kiderül, mi kell ahhoz, hogy a jövőben is ugyanúgy hozzászólhass a posztokhoz, ahogyan eddig. A félreértések elkerülése végett: bár oda van írva, hogy hozzászólásod előzetes moderáció után jelenik meg, a Prémium kommentelők szabadon hozzászólhatnak, nem kell várniuk semmire. Köszönöm a türelmet!