oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2013. augusztus 13. 06:52,  Ahol kolbászból van a kerítés 720 komment

2013. augusztus 13. 06:52 Határátkelő

Ahol kolbászból van a kerítés

A Határátkelő történetének egyik meghatározó pontja az „ott sincs kolbászból a kerítés" kifejezés és az az ellen viselt (kommentelői) harc. Állandó (Prémium...) kommentelőnk, diggerdriver (blogját szívesen ajánlom figyelmetekbe) szerint viszont Londonban igenis abból van – legalábbis annak, aki dolgozik. Mai írása (ami egy februárban megjelent poszt második fele, ami annak idején az én figyelmetlenségemből nem került ki, de ezt azóta már megbeszéltük) azonban ennél jóval többről szól, és aki ismeri őt kommentelőként, az tudja, hogy humorban sem fogunk szűkölködni.

Szavazz a Határátkelőre a Goldenblogon - egy kattintás ide és a Közélet kategóriában már voksolhatsz is!

London tömeg_2.jpg

„Az építőiparban dolgozom, a szakmám nehézgépkezelő. Közérthetőbben markológép-kezelő. Harminc éves gyakorlatom van, imádom, szeretem a szakmám. Most nem kis cégekről fogok írni, akik mondjuk házfelújítással foglalkoznak, mert azokat a munkakörülményeket nem ismerem.

Az építési területre CSCS kártya nélkül a takarítónőt sem engedik be. Ez egy munkavédelmi vizsga, ami 319 kérdésből áll, ebből 40-et tesznek fel és négy válaszból kell a jót kiválasztani. Látod a képernyőn és fülhallgatón mondják a füledbe. Választhatsz, hogy angolul, románul, litvánul, szlovákul, lengyelül, zulu vagy punjabi nyelven akarsz vizsgázni. Sajnos az opciók között a magyar nincs bent. A vizsga nem drága, 30-50 font és egy héten belül lehet időpontot kérni.

A vizsgákról

Először is rá kellett jönnöm, hogy két év intenzív angoltanulás szart sem ér. Igaz a mondás, hogy az angol nyelv arra való, hogy a NEM angolok megértsék egymást. Én is elég jól megértem az itt élő bevándorlókat.

Szóval kerestem egy vállalkozót, aki vizsgáztatással foglalkozik. Lengyel bevándorló és az egyetlen, aki hajlandó volt tolmácsot szerezni az elméleti CPCS vizsgámhoz. Ez ugye szakmai nyelv, ráadásul angol a vizsgabiztos, de semmi probléma nem volt.

A probléma ott volt, hogy előtte le kellett tennem a CSCS vizsgát. Ezt más cég intézi, a lengyel bejelentett és mondta, hogy pár napon belül jön egy könyv, negyven kérdés lesz, számítógépes vizsga, négy válasz közül kell kiválasztani a jót. Gondoltam negyven kérdés nem gond.

Csak azt felejtette el hozzátenni, hogy 319 kérdésből fognak feltenni 40-et. Három nap alatt kellett megtanulnom mindet. Hibátlanra sikerült. De vért izzadtam.

Ha ez megvan, lehet munkát keresni, ami általában munkaközvetítő ügynökségeken keresztül megy. Ha vége a melónak, az ügynökség szerez másikat. Ezért a gépkezelői állások 99.99%-a ideiglenesnek van meghirdetve. Egy naptól általában 2 hónapig tart, de néha vannak féléves melók is.

Nem a méret a lényeg

Magyarországon vannak mélyépítő cégek és magasépítő cégek, itt egy cég a pincétől a padlásig vállal egy melót. Amíg az alapozás tart, addig a gépei ott vannak a kiközvetített kezelőkkel.

Amikor elfogy a földmunka, a gépkezelőket elküldik, a gépeket elviszik a saját telephelyükre, és ott állnak, amíg a cég felépíti az épületet és másikba fog bele. Vagy bérlik a gépeket és ugyanez a menetrend.

Dolgoztam egy nagy építkezésen ahol volt 20 gép és ahogy szorultunk kifelé, úgy vitték el a gépeket. Gép nagyságától függetlenül fizetnek. Dolgoztam 20 tonnás Hitachival 11 fontért, dolgoztam 2 tonnás pöcsköszörűvel 10 fontért, meg 3 tonnással 12-ért.

Az anyagi megbecsülés az vagy megvan, vagy nincs. De nem hiszem, hogy van még a világnak egy országa, ahol a becsületesen dolgozó jól teljesítő embert annyira lenéznék, és egyben hülyének néznék mint Magyarországon. Aki kicsit is feljebb kapaszkodott az uborkafán az azonnal felsőbbrendűnek is érzi magát. Na, ebből lett nekem elegem.

Az állandóan változó közösség nehézségei

Egyetlen egy dolgot nehéz megszoknom: mivel én a harmincéves gyakorlatomat mindössze két cégnél szereztem, így nehéz megszoknom a gyakori kollektívaváltást.

Néhány hét vagy pláne hónap alatt azért az ember csak beilleszkedik egy közösségbe aztán egyszer csak vége a munkának és új munka új közösség jön. Én dolgoztam már Slough-ban, Stratford-ban, Brixtonban, Carshaltonban, Croxleyben, Wimbledonban.

Az izgalmas az, hogy minden melót más méretű, más típusú vagy azonos típuson belül más évjáratú géppel kell dolgozni. Mintha valakinek a Smart-tól a teherautóig az utóbbi tíz év minden évjáratát vezetni kellene néhány hetes különbséggel.

A gépkezelők megbecsült szakemberek. Itt nincs rossz gépkezelő, csak az kap CPCS kártyát, aki VALÓBAN tud PROFESSZIONÁLIS szinten dolgozni géppel.

Nekem tréninget nem kellett elvégeznem csak vizsgázni mentem Birminghambe és harminc év gyakorlattal a hátam mögött két órán keresztül kellett bizonyítanom a tudásomat. Mindezért 1200 fontot fizettem. Egy napnyi tréning 400 font és egy kezdőnek igen sok napot kell gyakorolni, mire vizsgára engedik.

Hiányszakma

Viszont a szakma nincs felhígulva, bármelyik cég biztos lehet benne, hogy jó szakembert küld neki az ügynökség. Gondoljunk bele, mi történne, ha egy munkára kiközvetítenének egy gépkezelőt, akire a cég rászervez minden emberi és tárgyi eszközt, aztán megjelenik valaki, akinek ugyan papírja van, csak éppen dolgozni nem tud géppel. Ki rendelne attól az ügynökségtől legközelebb embert?

Ettől függetlenül hiány van gépkezelőben, naponta raknak fel csak Londonban legalább 10 hirdetést ahol kezelőt keresnek. Mikor kapok egy címet, soha nem tudom, hogy másnap milyen géppel fogok dolgozni. Sőt az ügynökség sem tudja. Volt már, hogy rákérdeztem, milyen géppel kell majd dolgoznom és az volt a válasz, hogy körbeforgóval.

Az építőiparban a kelet-európai szekció dominál, a szakemberek legnagyobb része lengyel, román, ukrán, litván, bolgár, magyar. Bár én eddig csak szlovák vagy romániai magyarral találkoztam. A szakmunkások között írek is vannak elég szép számban.

Az angol munkásokat nagyon könnyű felismerni minden munkaterületen. A legpiszkosabb, legszakadtabb ruhában dolgozó ember biztos angol. Amilyen ruhában dolgoznak, azt a legutolsó román se venné fel.

Még vannak az indiaiak, de ők érdekes módon vagy a menedzsmentben vagy a segédmunkások között. A feketék szinte alig fordulnak elő építkezéseken. A színesbőrűek legnagyobb rétege az indiai bevándorlók. Szinte minden boltban, hivatalban ők vannak.

A magyarokat mindenhol szívesen fogadják, ha megmondom, honnan jöttem mindig elismerően néznek rám. Nemrég tévedésből két különböző ügynökség két gépkezelőt küldött ugyanarra a melóra, egy angolt meg engem.

Írtam egy sms-t az ügynökömnek hogy nekem esélyem sincs, megyek haza. Félúton jártam, amikor visszaírt, hogy menjek vissza, mert az angolt hazaküldték és várnak dolgozni. Ha vége egy melónak, nagyon sajnálkoznak, hogy nem dolgozunk többet együtt. A kelet-európaiak meg mindig örülnek egymásnak, végül is sorstársak.

Nem tudom, hogy mi az oka, de az építőiparban olyan elképesztően arcpirító gánymunkákat láttam, hogy az megdöbbentő. Egyik oldalról van a legkorszerűbb technika, a legfejlettebb építési technológia, másik oldalról pedig a rendkívül igénytelen „kenjük be sárral" munkavégzés.

Mondhatnám, hogy ez kelet-európai import, de mindez az angol menedzsment teljes beleegyezésével és támogatásával zajlik.

Boltok, árak, áruk, megélhetés

Többször olvastam már különböző magyar internetes portálokon, hogy a multik Kelet-Európába csak a rosszabb minőségű árut viszik, mert „jó az nekik". Én ebben nem hittem. Amíg ide nem jöttem.

Valamikor legendák keringtek a külföldet megjárt honfitársaktól, hogy nyugaton milyen udvariasak az eladók. Na most itt olyan mértékű az udvariasság, hogy azt idáig el sem tudtam képzelni. És teljesen mindegy, hogy multi vagy kisbolt. A mosoly alaptartozék, a segítőkészség szintén.

Az eladók hozzáállását tanítani kellene, mert példaértékű. Kedvesek segítőkészek mindig mosolyognak és ugyanez igaz bárkire, akitől az utcán segítséget kérek. Itt a kutya sem törődik a kormánnyal, a politikával, a gazdasággal.

Egész Londonban elképesztő kínálat van zöldség-gyümölcsből. Fantasztikus minőség és olyan választék, hogy elképzelni sem tudtam eddig. Minden évszakban kapni epret, málnát elérhető áron és olyan déligyümölcsöket, hogy azt sem tudom, mi az.

A készételek mérhetetlen mennyiségben és minőségben vannak. Olcsók és finomak. Az az általános gyakorlat, hogy hétközben készételt esznek, a hétvégén talán egy nap főznek, a másik nap meg vendéglőben esznek.

Itt egy liter 4%-os tej 1 font, de ha 4 pintest veszel (3.6 liter), akkor 2 font. Vagyis literje 160 forint. Egy órai minimálbérből lehet venni több mint 10 liter 4%-os tejet. Egy kiló Flóra margarin 600 forint. Egy 2.3 kilós egész báránycomb 4000 forint. Egy 1.5 kilós gombás sajtszószos csirkemelles tésztás készétel 1200 forint.

Örök igazság, hogy amit megveszel akciósan és azt hiszed nagyon jó boltot csináltál, ugyanazt másnap meglátod az akciós ár harmadáért. Gillette borotválkozás utáni balzsam ASDA-ban 7 font, másnap akcióban megvettem a TESCO-ban 3-ért, aztán következő nap ugyanazt látom a Paundlandban 99pennyért.

Egyszerűen nem értem, hogy a drága munkaerő mellett az angol termékeket hogyan tudják ilyen olcsón adni.

Ételek...

Közérdekű téma, egy normális férfiembernél a második a sorban. Kétezer kilométerre a megszokott ízektől is igény van a jó zabálásokra. Miért? Mert az jó és kész. Nem kell ezt tovább ragozni. Milyenek az itteni ételek? Természetesen mások, de az nem jelenti azt, hogy rosszak.

Az élelmiszerek minősége egyértelműen jobb, mint otthon. Itt nincs beszáradt felvágott vagy a pultról való lemászás ellen madzaggal kikötözött húsok.
A grillpultot szoktuk még megtámadni bevásárláskor. Friss, meleg grillcsirke ötféle fűszerezéssel 4,50. Egy komplett egész csülök megsütve melegen 3. Én általában minden szombaton magamévá teszek egyet. Vannak még nagyon finom sült oldalasok és különféle csirkealkatrészek szintén olcsón.

Ami általánosan jellemző, hogy zsírt nyomokban sem találni. Sem önmagában, sem az ételekben. Csak a lengyel boltokban lehet kapni.

De nehogy tévedésbe essünk, hogy akkor itt a fogyókúra ideje, mert annyiféle jobbnál jobb nasit kínálnak, hogy azoknak nem igazán lehet ellenállni.

Itt említenék meg egy terméket, amit messze kerüljön el mindenki. A névnapomra kaptam egy szép fonott kosárban becsomagolva két üveg cidert, meg két sajtot és egy üveg chatnit. Ez utóbbi valami almaszósz-szerű kotyvadék. Büdös, mint a pöce, és minősíthetetlen íze van. Állítólag angol specialitás, hát akkor meghagyom nekik.

... és italok

Röviditalokból én az ír whiskeyt szeretem, de ritkán iszom. Borokból is nagy a kínálat, de azt meg egyszerűen nem szeretem.

Az úgy nevezett „borszakértőkről" egyébként is külön véleményem van. Igen jókat szoktam röhögni, mikor a máltai templomos lovagok jelmezébe öltözött „borlovag" kezébe veszi a talpas poharat.

Meglötyköli, szakértően a fény felé tartja, kortyol belőle, megmossa vele a fogát és nyilatkozik: „Ez kérem szépen egy testes száraz bor, amiben lassú a tanninok lecsengése, enyhe vaníliás utóízzel, és gyümölcsös teltséggel. Az évjárat 2009-es és a Somlóhegy Lófingató dűlőjéből származik Furunkulus Béla pincészetéből az október 4.-én tartott szüretből. Világosan kiérződik belőle, hogy a nyolcadik sor hatodik tőkéjének tövéhez a tavaszi metszés alkalmával odavizelt Ion Radonescu román feketemunkás, ami felhívja a figyelmet a szőlőművelők keserű sorsára. Értékelésem végén megadnám mobilwc-kölcsönző cégem elérhetőségét, és mondjátok meg Ionnak, hogy magas a húgysava meg a koleszterinszintje, valamint nyolcadik hónapos terhes".

Ennyit a borokról.

Na de a sörök! Az a rengeteg jobbnál jobb angol sör, az ALE. Én minden héten másfajtát veszek, de rosszat még nem találtam köztük.

Kultúra, szórakozás

Az talán ismert, hogy Londonban található a világ egyik legjelentősebb szórakozóközpontja, a Soho. Hatalmas terület tele színházakkal, éttermekkel, bárokkal. Elképesztő élet zajlik ott MINDEN éjszaka.

A lányok barátkozóak, közvetlenek, és isznak mint a gödény. Aligruhában vannak még télen is és nem szempont nekik az anyagi helyzeted. Valóban csak ismerkedni, szórakozni Londonban hihetetlenül sok kisebb étterem, étkező, kávézó van.

A világ minden nemzetének konyhája megtalálható. Nem drágábbak, mint Magyarországon, általában 10 fontból már jól lehet lakni. Tiszták, kulturáltak, udvarias a kiszolgálás.

A nagyobb múzeumok ingyenesek és fantasztikus gyűjtemények vannak bennük. Egymás mellett van a Természettudományi és a Science Múzeum. Ez utóbbi tudománytörténeti múzeum és két napot rá kell szánni, hogy mindent lásson az ember.

Oktatás

Tudom, hogy mi a vélemény az angolszász oktatási rendszerről. Hogy hülyéket képeznek, meg azt sem tudják, hogy a Föld lapos. :))))

Mindezek ellenére hálát adok Istennek, hogy a fiam itt kezdhette az iskolát. Az iskola nem szabadon választott, hanem az önkormányzat jelöli ki. Annyiból szerencsénk volt, hogy Golders Greenben egy iskolában sem volt szabad hely, így a szomszédos Hendonban jelöltek ki egy iskolát, ami közelebb van, mint a Golders Greeniek. Busszal öt megálló, de gyalog jó időben fél óra.

Az iskola azzal kezdődött, hogy a szülőkkel elbeszélgettek a gyerekről. Mik az erősségei, mik a gyengéi, mire kell nála odafigyelni, aztán jött egy csomó kérdés. Például hogy készülhet-e fényképfelvétel a gyerekről, de még azt is megkérdezték, hogy apró sérülés esetén ragaszthatnak-e ragtapaszt sebre, meg még rengeteg - elsősorban vallási és személyiségi jogokkal összefüggő - kérdés volt.

Mikor mondtuk, hogy a gyerek nem beszél angolul, azt mondták, nem probléma, itt már 50 ország gyerekei tanultak, és eddig még mindenki megtanult angolul. Amit meg kellett venni, az az egyenruha az iskola címerével, meg egy uzsonnás táska, és egy iskolatáska, ami inkább irattartó.

Tankönyveket nem hoznak haza, csak hétvégén van lecke, az is kb. negyed óra, például le kell másolni hat mondatot. Az iskola 9-től 1530-ig tart, addig a kapu bezárva, se ki se be.

Minden szükséges eszközzel bőven fel vannak szerelve, saját könyvtáruk van. Az iskolában orvosi szoba van állandóan ügyeletben lévő ápolónővel. Ha valakinek a gyereke gyógyszert szed, akkor odaadja neki, megmondja az adagolás időpontját, és ő a kellő időben megkeresi a gyereket, és beadja neki a gyógyszert.

Órákon a tanárnőn kívül a tanult tantárgy nehézségi fokától függően 1-4 asszisztens van benn, akik segítenek a tanulóknak. Mindenért, a legapróbb eredményért is dicséret jár. Osztályzat nincs.

A fiam osztályába jár egy autista gyerek. Nem súlyos, ezért úgy ítélték meg, hogy odajárhat. DE. Az iskola által biztosított külön gondozó van vele, akinek semmi más feladata nincs, mint folyamatosan mellette lenni és segíteni neki.

Ahogy betette a lábát az iskolába, attól kezdve minden percben vele van. Késni, hiányozni nem lehet, ilyen esetben raportra kell menni az igazgatóhoz, Mrs Wilsonhoz (nagyon főnénisen hangzik) és alaposan megindokolni az eseményt.

Az első héten a fiam benne volt valami verekedésben. Azonnal az anyjával együtt mentek az igazgatóhoz a szőnyeg szélére. Ott aztán jött a hegyibeszéd, hogy ez itt nem szokás, meg hogy elfogadhatatlan bla bla bla. Na, gondoltam magamban, hogy fiam, elástad magad, ettől kezdve te leszel a verekedős magyar gyerek.

Aztán minden hétvégén az osztályból kiválasztanak két gyereket, akik a legjobb munkát végezték a hét közben és őket az igazgató személyesen tünteti ki. Egy arany matricát ragaszt a ruhájukra, amin rajta van, hogy ők a hét legjobbjai. Erre mindenki nagyon büszke.

A verekedés utáni héten a fiam volt az egyik kitüntetett. Aztán a következő héten is. Szó sincsen beskatulyázásról. Ekkor volt a szülői értekezlet is. Jellemző módon nem úgy, mint Magyarországon, itt nem egyben tartják, hanem minden szülő időpontot kap és ott CSAK neki mondják el mi a helyzet a gyerekével. Merthogy ez senki másra nem tartozik.

Na, szóval ott a feleségem előhozta a verekedést, hogy hát az hogy is volt. A tanárnő nem is volt hajlandó beszélni róla. Az elmúlt, felejtsük el. Csak előre nézünk, az számít, ami most van. Itt minden a dicséretre és a pozitív inspirációra épül. Ezért itt a gyerekek szeretnek iskolába járni. Reggelente versenyeznek, hogy ki ér hamarabb az iskolába.

Szóval ez az az általunk nagyon lenézett angolszász iskolarendszer.

Végkövetkeztetés

Kurva nehéz meghozni a döntést. Kurva nehéz megteremteni az indulás feltételeit. Ha bejön, ha nem, legalább megpróbáltam.

Nem titkolom, hogy elsősorban azért esett a választás Londonra, mert a sógornőm itt él és rengeteget segített, segít. Utólag belegondolva jó választás volt.

Eggyel nem tudok mit kezdeni. Amikor valaki azt emlegeti, hogy idegenként kezelnek. Nem tudom, hogy kinek milyen tapasztalata van ezen a téren és milyen nyelvterületről. De itt ez nyomokban sincs. Ezt mindenképpen kategorikusan cáfolom.

A pozitívumok

Mindent összevetve, jó szándékkal csak javasolni tudom Londont.

Milyen ez a város? Azt mondják, a világ egyik legdrágább városa. Lehet. Azért valahogy eltengődik itt tízmillió ember.

Ha jellemeznem kéne az itteni életet, akkor azt mondanám, hogy NYUGODTSÁG VAN. Számoljunk le egy közkedvelt sztereotípiával. Számtalanszor hallottam már azt a közhelyet, hogy „ott sem kolbászból van a kerítés".

De igen abból van. FELTÉVE HA VAN MUNKÁD.

De akkor aztán nagyon kolbászból van.

Hogy érzem magam itt? Egyszóval jól. Két szóval nagyon jól. Barátságos emberek, kisimult arcok, élhető város.

Persze itt is vannak negatívumok. Mint mindenhol. De a mérleg erősen pozitív.
Én csak egyet bántam meg. Azt, hogy nem előbb léptem. A mostani hezitálók, ha majd mégis kénytelenek lesznek ezt meglépni, ők is ezt fogják mondani
Mindenki jól gondolja át a lehetőségeit.

És a negatívumok

A legnagyobb csalódás számomra az adott szó semmibevétele itt. Valahogy otthon az terjedt el hogy bezzeg nyugaton az adott szó felér egy szerződéssel. LÓFASZT. Az se igaz, amit kérdeznek, amit megígérnek, annak semmi jelentősége nincs.

Egy ügynök kiadott nekünk egy szobát egy hónapra és mondta, hogy utána van neki stúdiólakása a közelben, semmi probléma, két héttel előtte szóljunk és megmutatja.

Eljött az idő, mondtuk, hogy megnéznénk a lakást. Úgy nézett ránk, mintha először látna, merthogy neki nincs stúdiólakása, mert kiadta mindet. Két hetünk volt lakást keresni munkahely nélkül, gyerekkel.

Egy másik ügynök mutatott egy lakást, az előleget letettük, másfél hétig hitegetett, mire kiderült, hogy nem adják nekünk. Három napunk maradt. Végül a magyar srác kihúzott minket a szarból, igaz, két hétig ideiglenesen egy apartmanszobában laktunk.

De ez a szavahihetetlenség minden téren jelen van. Mentem már kéthetes munkára úgy, hogy két napig tartott.

A piszok

London igen-igen koszos város. Mindenhol szemét van, de nem azért, mert nem takarítanak, hanem mert nem győzik. Ugyanis az emberek többségének egyszerűen kiesik a kezéből minden, éppen ott, ahol van, még akkor is, ha éppen a kukától egy méterre áll. Mindezt magától értetődő, törvény adta joguknak tekintik. A buszokon ugyanúgy, mint bárhol.

A London jelképének tekintett telefonfülkéket nyilvános WC-nek tekintik, bűzlenek a húgytól ugyanúgy, mint a gyalogos aluljárók.

A járdák jobban fel vannak gumizva rágógumival, mint a legrégebbi Forma-1-es pálya.

Ügyintézés

Aztán az angol bürokrácia is megér egy misét. A National Insurrance (TB) kártyánkat öt hónapja várjuk. De jogosítványcsere után azonnal küldték a donorkártyát. TB kártya még nincsen, de a vesémre már igényt tartanak.

Jogosítványcsere is érdekes. 50 font illeték és 15 fontért hiperszuper biztonságos zacskóban elküldeni a személyi igazolványt, meg a magyar jogosítványt. A 15 fontban benne volt egy másik hiperszuper zacskó ára is, amiben majd visszapostázzák az okmányokat.

Két hét múlva jön is a postás a zacsekkal, természetesen aláírás ellenében, stb.
Kibontom, benne van a személyi igazolványom, meg egy levél, hogy a két okmányt biztonsági okokból nem postázzák együtt és néhány nap múlva jön a jogosítvány. Jött. Mezei, feladó nélküli borítékban bedobva az ajtón le a földre.

Mert olyan hiperszuper biztonságos.

Önkormányzat

Mi előbb jöttünk ki, mint a gyerek, és próbáltunk neki iskolát intézni azonnal. Mondták, hogy semmit nem intéznek, amíg nincs itt személyesen. OK. Megjött a gyerek, nosza, iskolaügyben email-váltás az önkormányzattal, mert őnekik a feladatuk kijelölni az iskolát.

A gyerek három hete várólistán volt, hátha valamelyik iskolában megüresedik egy hely. Ha nem, akkor nekik kell csinálni helyet törvényes határidőn belül. A legszebb az egészben az, hogy egy hónapja kint volt a gyerek, de hivatalos személy még nem látta. Akkor mi a bánatos francért nem lehetett ezt intézni augusztusban, hogy iskolakezdésre megoldódjon a probléma?

Ezt meg csak úgy

Valahol olvastam egy írást, hogy Magyarországon egyes használtruha kereskedők a Vöröskereszt nevével visszaélve, annak nevét megjelenítve a gyűjtőkonténerükön, visszaélnek a jóhiszemű adományozó adományával. A karitatív tevékenység a világon mindenhol üzlet, akkor is, ha ezt irgalmas cselekedetnek állítják be.

Itt minden jelentősebb utcában van 2-3 úgynevezett charitas bolt. Oda bárki elviheti a felesleges ruháját és ott eladják, aztán a pénzt elvileg jótékony célokra fordítják. Itt működik a dolog, senki nem kérdi meg, hogy hova mennyi jut, csak a felesleges ruhát odaviszik zsákokban és kész.

Ezeket az üzleteket bérlik valakitől, meg az eladókat is fizetik, meg a költségeket. Ami marad, azt fordítják jótékony célra. Szemmel láthatóan az üzemeltetők nem élnek száraz kenyéren, és az üzlethelységet kiadónak is tisztes haszna van. Gyanítom, hogy a megmaradt el nem adott ruhák kerülnek Magyarországra a sok angol használtruha üzletbe.

Ennek a műfajnak magyarországi megfelelője a Vöröskereszt, meg a máltai szemforgatók. Mind vastagon jól élnek belőle. Legalább olyan vastagon, mint a használtruha-láncot működtetők.

Na most tegyük fel, hogy van egy csomó jó állapotú használt ruhám, amit kihíztam. Merthogy mindennek ellen tudok állni, csak a kísértésnek nem. A ruhám megöröklői ezért imába foglalják a nevemet. Vagy nem.

Több lehetőség van a ruhát rászorulókhoz eljuttatni. Az egyik elvinni személyesen a rászorulóknak és ott keresni egy olyan csontsovány rászorulót, akire rászorul az én xxxxl-es ruhám. Mivel alapból lusta vagyok, mint a dög, ezért evidens, hogy nem fogok ÉN keresni valakit a ruhámnak.

De nekem ez a ruha NEM kell, kvázi a szemétbe is kidobhatnám, ha nem lenne olyan „szocijálisan" érzékeny harmatos virágszál lelkem, ezért a legrövidebb utat próbálom megkeresni a ruhától való megszabadulásnak.

Ha a Vöröskeresztnek adom, akkor könnyen viszontláthatom a kabátomat egy 140 kilós, munkába belerokkant leszázalékolt raj fiatalemberen, aki - hogy finoman fogalmazzak - familiárisan hiperpigmentált. Mivel egész életemet az ő megsegítésükre tettem fel, ezért elönti szívemet a melegség, és aznap a jócselekedet megnyugtató elégedettségével hajtom álomra a fejemet. Mert én ilyen vagyok.

De választhatom azt az utat is, hogy odaadom a legközelebbi használtruha kereskedőnek. A burzsuj kizsákmányoló, profitorintált, a vadkapitalizmus erkölcsi fertőjében gázoló, pénzeszsákján ülő, szegényeket megnyomorító, vérszipolyozó karvalytőkésnek, ki csalárd módon a Vöröskereszt feliratával hamis látszatot keltve kicsalja az eldobásra ítélt ruhát a hiszékeny emberekből. Halál reá.

Igaz ugyan, hogy a használtruha boltokba nem politikusfeleségek járnak, nem puccos dámák, nem nasasszonyok, hanem akiknek ennyire TELIK.

Kispénzű, minimálbéren tengődő DOLGOZÓK. Onnan öltöztetik a családjukat, örülnek egy jó állapotú darabnak, de a Vöröskereszthez soha nem mennének, mert proli lelküknek szégyen az alamizsna-kérés. meg úgysem kapnának, mert DOLGOZNAK.

Tehát melyik utat válasszam?"

SZOLGÁLATI KÖZLEMÉNY! Megváltoztak a kommentelési szabályok, a részleteket ide kattintva olvashatod el, ahol az is kiderül, mi kell ahhoz, hogy a jövőben is ugyanúgy hozzászólhass a posztokhoz, ahogyan eddig. A félreértések elkerülése végett: bár oda van írva, hogy hozzászólásod előzetes moderáció után jelenik meg, a Prémium kommentelők szabadon hozzászólhatnak, nem kell várniuk semmire. Köszönöm a türelmet!

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: London Anglia Nagy-Britannia

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr375458405

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tableno 2013.08.14. 12:07:24

@diggerdriver: egyáltalán nem zárja ki. Sőt nagy tétben fogadnék, hogy Shakespeare maga sem vetette meg a puncit!

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.08.14. 12:08:45

@tableno:
Na végre egy értelmes vélemény.:)))))))))))))

BTBTBT 2013.08.14. 12:12:00

@Mr. Long:
Nem, bar Digi eseteben akar arra is gondolhattam volna. :)))

@diggerdriver:
Sekszpir (szex) eddig nem volt a kepben. :)

@tableno:
Biztos sundorgott korulotte jo nehany remenybeli szinesznocske, es a szereposzto divany is letezhetett akkoriban.
Az mas kerdes, hogy Shakespeare maga irta-e a neki tulajdonitott muveket. Irastudatlan gyerekekkel nehez dramaironak lenni - meg a kozepkorban is.

tableno 2013.08.14. 12:16:05

@Barátusz: Köztudomású, hogy Shakespeare műveit nem Shakespeare írta, hanem egy másik Shakespeare nevű faszi. :-P

M. Péter 2013.08.14. 12:18:02

@Ronnie_27: Igyál minőségi cidert, ne Strongbow-t, Magnerst, Bulmert. Abban kevesebb cukor és több alkohol van.

lyken 2013.08.14. 12:25:02

Zseniális írás, mint az előző. :D

BTBTBT 2013.08.14. 12:28:26

@tableno: 2 Shakespeare nevu faszi is volt? :)

Egyebkent ma mar egyaltalan nem annyira biztos, tudomanyos kutatas is folyt rola, hogy S. irta volna a neve alatt futo szinmuveket. I. Erzsebet koraban voltak nagy kavarasok.
Az viszont fix, hogy szinesz volt a pasi.

Latcho Rom 2013.08.14. 12:30:37

@Barátusz: Az sem 100% hogy a puncit szerette a ravaszdi William.

BTBTBT 2013.08.14. 12:47:35

@shakti_rom:
A szonettjei alapjan meg az is elkepzelheto, annak ellenere, hogy felesege es ket lanya volt. Persze akkoriban biztosan nem volt annyira elfogadott a buzulas, mint peldaul az okori Romaban vagy mostansag.

@Mr. Long:
Akkoriban ugyis divat volt ilyen nacikban jarni a ferfiaknak, fugfetlenul a nemi iranyultsaguktol.
Max utazik leggings-ben, legalabbis ahogy tegnap irta. :)

BTBTBT 2013.08.14. 12:54:38

@M. Péter:
Koszi.
Ebbol is latszik, hogy bar jo uzlet/karrier tanarnak lenni (termeszetesen nem egy 10th grade-ben, ahol a sok viselkedni nem tudo tinedzser hamar megosziti az embert), de azert az atlag tanar (£ 18-35,000) nem visz haza havi netto 2300-at.
Egyetemen viszont szarnyalnak a berek a sok oraadonak.
A tablazatban szereplo, 100 ezer feletti head teacher-i bereket meg nem lattam hirdetesben, legfeljebb 70 ezreset - igaz, nem is nezelodtem mindenhol.

pappito · http://pappito.com 2013.08.14. 12:57:13

@Barátusz: hát azért buzulásügyben a briteknek sose kellett a szomszédba menni, királyaiknál is elő-előfrodult a biciklisnadrág-fétis és hát az arisztokrácia sosem volt mentes a túlontúl színes inget viselőktől :)

számos helyen karikírozzák ám ezt ki ők maguk is.

Furos 2013.08.14. 13:03:44

Valaki mar tenyleg leirhatna szamszeruen az itt kommentelo jolkeresok kozul, hogy mennyi az annyi amivel londonban egy gyerekkel szepen lehet elni.
Feltetelek: 3 szobas HAZ nem flat vagy ilyesmi... nem 3 luk szoba hanem normalis meretu double szobak. 2 furdo.
Olyan kornyeken ahol nem eroszakolnak meg futas kozben. Zajterheles minimalis legyen.
Jah es meg kb £1000 megtakaritas havonta
nyaralas, etterem is bele kell hogy ferjen.
Segitseguket elore is koszonom!

pappito · http://pappito.com 2013.08.14. 13:09:11

@Furos: végre egy értelmes kérdés!

(persze, gonolom legalább egy jármű!)

BTBTBT 2013.08.14. 13:10:04

@pappito:
De hol volt Shakespeare arisztokrata?
Az elegge valoszinu, hogy minden kiralyi csaladban (es nemcsak az angoloknal) voltak melegek, csak a multban a mediumok hianyaban vagy nem rogzitettek olyan vehemensen a reszleteket, vagy a kikotyogni szandekozok hamarost az elhalalozottak szamat szaporitottak. :)

@Furos:
2 furdo? 1 gyerekkel? :)
Erre a kerdesre feltehetoleg nem en fogok valaszt adni. Reszben azert, mert a "szepen elni" a csaladtagok igenyeitol is nagyban fugg.
De Digi blogja alapjan eleg szepen kornyeken eltek ti. Vetek lenne azt elcserelni Londonra.

pappito · http://pappito.com 2013.08.14. 13:15:26

@Barátusz: Shakespeare nem volt (bár egyes vélemények szerint valami nemesember írta a műveket, nem a csepűrágó úr) de korábban is pont annyi meleg volt mint most, társadalmi rangtól függetlenül, és egyébként simán tudták is a népek meg meg is írták meg elénekelték :)

A "greek sex" metafora az angol irodalomban pont úgy a hasonneműek intim érintkezését jelentette, ahogy a magyar folklórban a tulipán ábrázolás vagy a "veresszárnyú keszeg" emlegetése pinát.

Semmi, de semmi új nincs a nap alatt. Na jó, tán a kerékpáros ruházat, de azért annak is megvan az előzménye :)

Furos 2013.08.14. 13:15:34

@pappito: Igen 1 Jarmu mondjuk az nem biztos hogy annyira lenyeges Londonban.
@Barátusz: Nem koltoznek Londonba. Az viszont erdekelne hogy mennyibol lehetne kihozni a fent emlitett eletszinvonalat.

2013.08.14. 13:20:59

@pappito: ha legkozelebb latok valakit leggingsben es szines ingben, azonnal megkerdezem az orientaltsagat.

BTBTBT 2013.08.14. 13:21:51

@pappito:
Leven, hogy ezt nem igazan rogzitettek, nem tudhatjuk, hogy mely korokban mennyi meleg volt, de akinek rangilag volt vesztenivaloja, az jobban titkolta, es nem atallott elnyisszantatni nehany torkot sem, hogy ne tudodjon ki.

"Veresszaju keszeg" - szoval azert a halszag? :)

@Furos:
Ha olyan helyen laknek, mint ti, en sem akarnek.

2013.08.14. 13:22:11

@Mr. Long: rolad tegnap ota a HA kozonsege tudja, amittudni kell. Leggings....

pappito · http://pappito.com 2013.08.14. 13:25:10

@Barátusz: nem kellett azt külön rögzíteni, erre volt való az irodalom :) a néprajzkutatók több szaftos sztorit tudnak, mint amit a private blue (van még olyan?) egy év alatt lehoz :)

az biztos, hogy kellemetlenkedőknek, vagy kínos kérdéseket feltevőknek, balkézről születő kölkeknek, görög szeretőknek pikkpakk elvágták a nyakát vagy beestek a kútba, de hát az emberiség nem sokat változik...

halszag, lüke :)

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.08.14. 13:25:21

@Furos:
6000/hó.
Különálló lakás nincs csak sorház vagy ikerház.

Furos 2013.08.14. 13:30:04

@diggerdriver: az netto vagy brutto? Szoval hallanam a szomszed kiabalasat meg £6000 penzert is...

2013.08.14. 13:31:44

@Furos: amershamban nem hallanad. Cserebe kapnal Ozzy Osbourne familiat szomszednak. Hat, kell ez neked?

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.08.14. 13:36:36

@charlieharper:
Jó, Amersham csak annyira London mint Biatorbágy Budapest.

2013.08.14. 13:38:34

@diggerdriver: ok, igaz. Azt vettem alapul, hogy a Metropolitannal ki lehet meg odaig menni.

Furos 2013.08.14. 13:54:47

@charlieharper: Jah egy fontos dolgot elfelejtettem megemliteni.
A munkahely legyen max 10 percre!
Ahogy egy baratom mondta o legszivessebben bekoltozne a gyarba ahol mernok es nem vesztegetne az idejet bejarassal.

mrbloodbunny · http://mrbloodbunny.blog.hu/ 2013.08.14. 14:05:11

az oktatási rendszeren csak pislogok, mint keszeg a szatyorban...

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.08.14. 14:06:49

@charlieharper:
Hamarosan Felcsútra is kijár.
A Metropolitan:)))))))))))))

nezzazegfele [Hu ] · http://www.nezzazegfele.blog.hu 2013.08.14. 14:11:31

@tilmir: Ideért a hidegfront...

@diggerdriver: Szerintem vedd dicséretnek. Markolósnak túl okos, túl jól ír - ezt akarta mondani. Tipizitisz nevű betegségben szenved, és amikor kitör a kór, akkor a skatulyáiba próbál beletuszkolni mindenkit.

@tableno: Pont ezt akartam mondani. :)

2013.08.14. 14:11:35

@diggerdriver: ezt nem ertem

@Furos: londoni lakhatas nagyresze a haz. Ha azt orokolted, squattoltad es nincs ra koltseged, akkor ugyanannyiert jarsz a Sainsburysbe, mint videken. Az aram, gaz, viz, ugyanannyi, mint barhol mashol. A Shellnel ugyanannyiert tankolsz (ok, fizetsz C-chargeot), mint Wiltshireben.

nezzazegfele [Hu ] · http://www.nezzazegfele.blog.hu 2013.08.14. 14:13:10

@Furos: Esetleg egy saját vállalkozás? Be sem kellene járni.
Egy ismerősöm lakott a munkahelyén, az üzem fölött. Egyszerre volt munkás, telepőr és a főnök mindenese. Magánélete az nem volt.

BTBTBT 2013.08.14. 14:27:56

@pappito:
A kozepkorban szajhagyomany utan rogzitett mendemondak - amikor peldaul rosszat terjesztettek arrol, akit utaltak - a kozelebe sem ertek a mai fenykepes/"social media"-s (mi a fene erre a helyes magyar szo?) bizonyitekokkal megtamogatott esetekhez kepest. Es ez altalanossagban igaz minden botranyra, nemcsak a melegekre.

Mi az a "Private Blue"? Nem a "Private Eye"-re gondoltal?

Hat persze, hogy halszag. Ki ne erezte volna mar? :)

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.08.14. 14:33:17

@charlieharper:
Nem nézel ki Viktorból annyit hogy elintézze?
Kishitű vagy:)))))))))))))))

2013.08.14. 14:35:51

@diggerdriver: jahhh, kozben meggoogleoztam. Felcsut, I.Viktor szulovarosa. Most mar ertem.

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2013.08.14. 14:51:55

@charlieharper: asszony szerint jo a seggem benne, ugyhogy nem erdekel mas velemenye. :D

pappito · http://pappito.com 2013.08.14. 15:01:01

@Barátusz: a facebookot megelőző korokban is mindent dokumentáltak, ez nem új dolog, ma csak az eszköz más és több az értéktelen adat. De a vikingek dokumentálták a kalandozásaikat, az elmúlt exer évből rengeteg minden maradt meg, anyakönyvektől a birtoklevelekig, szíművektől az uralkodói krónikákig és tudományos munkákig, orvosi feljegyzésekig, egyáltalán nem volt ám akkora sötétség, mint gondolod. És persze az egyházi iratok is milliószámra készültek, ahogy szociális jellegűek is. Plusz a komplett folklór annak minden zaftosságával. Ehhez nyugodtan vedd hozzá a költészetet, irodalmat, aminek eléggé jól bejáratott formája működött már Shakespeare idején (XVI.sz vége) és ebből sokminden meg is van, kutatják is bőszen. A közvetlen környezetében meg mindenki nyitott szemmel járt, azért a középkor nem arról szólt, hogy a nemesek egymás nőit húzogatták, a többi meg makogva árulta a krumplit. Messze nem csak szájhagyomány útján tájékozódtak a népek, ahol volt írott nyelv (beszéljünk csak Európáról, de Ázsia ekkor már többezer éve virágzott) ott használták is.
Ha nem vitte még el a NER, akkor kocogj el a néprajzi múzeumba, kapj egy kinyúlt kardigános bölcsészt és kérdezz bátran. Vagy akár valakit az angol szakról. Csudákat fogsz látni, hallani.

Arról nem beszélve, hogy a képzőművészetekben is az aktuális kort képzőművészték meg a festők, szobrászok, azok is millió nyelven szólnak. Csak a fotográfia magában mindjárt kétszáz éves lesz (tizenöt év múlva) és az emberek mindent lefotóztak, pont mint most. A görögök i.e ötödik században kiváló pederaszta ábrázolásokkal készítettek vázákat, ott vannak a Pompeii falfestmények, ezer évvel előttük Egyiptomban papiruszra rajzolták a szerelmeskedést. Indiában felfaragták a motyót a templomok falára, japánban fametszeteken ábrázolták az ilyesmit. Millió példa van arra, hogy az emberek faszán tudták ki mit csinál, kivel csinálja... Persze az európai kereszténység szerint ez mind erkölcstelen volt és fujj (jól becsukták a böribe De Sade márkit), de ettől persze a festők vidáman festegették a kúrós képeket (pont Shakespeare idejében pl.) a szolganépség meg vidáman terjesztette azt amit látott napközben az uraságoknál. (márhogy a báró úr/pispek úr elkapta a lovászfiút a kazlak között)

Az össz változás, hogy ma egyszerűbben jutsz hozzá az ilyesmihez, mert olcsó a terjesztés :)

Private valami volt régen az UPC-n pornócsatorna. Lehet, hogy gold. Nem emlékszem.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.08.14. 15:01:45

@mrbloodbunny:
A múltkor a fiamék a dobokról tanultak.
Nem úgy hogy bevittek egy dobot aztán mindenki megnézhette.
Bevittek 30 barad djembe dobot mindenki egyszerre dobolhasson.
Merthogy az iskolának van annyi djembéje hogy minden gyereknek jusson az osztályban.

BTBTBT 2013.08.14. 15:24:47

@pappito:
Nem mondtam, hogy semmit nem rogzitettek, csak nem feltetlenul olyan sokan es olyan alapossaggal meg publicitassal, mint manapsag, raadasul haboruk, fosztogatasok soran valamennyi el is veszett - ezzel a botranyokra is celzok.
A szerzetesek nem feltetlenul a kiralyi csaladok felrelepeseirol regeltek.

A kozepkori kolteszet bar gazdag volt, de a tomegek nagy resze irastudatlan volt, tehat a szajhagyomanynak azert is volt nagy szerepe - ma viszont kituno forrasanyagok, az igaz.

A foldesur foldjen robotolo jobbagy vagy elotte a rabszolgak oriasi tomegei nem eppen a muveltsegukrol voltak hiresek.
Tehat a befogadoi oldalon volt boven sotetseg, alapbol is meg az egyhaznak erdeke is volt, hogy az "egyugyuek" ne jussanak szelesebb ismeretekhez, neadjuram, meg irni-olvasni is megtanuljanak. Mondjuk sokaig a nemesek/uralkodok sem rendelkeztek ezekkel a kepessegekkel.
Ma viszont az utolso kis netes veglenyhez is eljutHAT minden egy adott esettel kapcsolatban ebben a tulzott informacioaradatban, es meg a velemenyet is megoszthatja.

Csak a UPC-szolgaltatasok dogletes szinvonalarol hallottam anno, nem ismertem a musoraikat. Azt hittem, a "Private Eye" nevu vicclapra celoztal.

London calling 2013.08.14. 15:27:54

@charlieharper: van nehany ismerosom...., hogy peldakat emlitsek van boltbezeto, irodai alkalmazott, gyari technikus, kertesz, ITs meg persze akik nemreg jottek ki es minibalber koruli osszegert dolgoznak. Van aki ezek kozul erettsegivel rendelkezik es vannak diplomasok is. En szemely szerint nem latom hogy a human szakokon szerzett diplomaknak itt nagy haszna lenne.

Furos 2013.08.14. 15:50:52

@charlieharper: A kulhonba szakadt egyszeru hazankfianak vajmi keves eslye van Londonban lakast/hazat orokolni.

2013.08.14. 15:59:31

@London calling: azelsokre nem tudok reagalni, de az ITnal attol fugg, hogy milyen IT. Ugyanis borzaszto szeles spektrum van ebben a munkakorben, ami tukrozi a fizetesek szorasat is.helpdeskes mast fog keresni, mint egy algo programozo egy bankban. Kb 7-8szoros kolonbseg lesz fizetesben a spektrum ket szele kozott.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.08.14. 16:01:48

@Barátusz:
Arra az érett halszagúra gondolsz amelyik ha lecsöppen a parkettára pezseg mint az akkusav, felmarja a lakkot mint a Kromofág és csípi a nyelved mint a 60fokos házipálesz?
:))))))))))))))))))))))))

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.08.14. 16:05:37

@Furos:
Igaz.
Nyugdíjasnak nekünk is haza kell menni majd.

BTBTBT 2013.08.14. 16:09:27

@diggerdriver:
Ami megpezsgeti a parkettat, ha lecsoppen, az az Alien-ben van.
De egyebkent ugyanarrol beszelunk. :)

@Furos:
De a kulhonba szakadt hazankfia gyerekenek mar egy kicsivel tobb.

@London calling:
@charlieharper:
A boltvezetonel is vannak lenyeges kulonbsegek. Nem mindegy, hogy egy kulvarosi Iceland vagy egy bazi nagy Sainsbury's (egyeb hipermarket), illetve a Harrow-on-the-hill-alsoi Primark vagy az Oxford Street-i John Lewis.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.08.14. 16:32:51

@Barátusz:
Ilyen Alien filmeket nem nézek de mindent ki kell próbálni az életben.
:)))))))))))))))))

Furos 2013.08.14. 16:41:01

@diggerdriver: Ezt szeretnem elkerulni. Mondjuk elofordulhat hogy beleszaladok. Jelenlegi nyugdijjas celpont Madeira. Aztan majd latszik :)
Kicsit odebb van meg.
@Barátusz: Hat az en lanyom mar jo esellyel orokol valamit. Mondjuk nem Londonban...

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.08.14. 16:46:26

@Furos:
Jó hát ha fiatalabb lennék nálam is másképp lenne.
Ha Isten is megsegít és a margarintól nem dobom fel a pacskert akkor 18 évem lesz itt és 30 otthon.

BTBTBT 2013.08.14. 16:54:17

@diggerdriver:
A Nyolcadik utas az Alien.
Azert halszagu elmenybol a kevesebb jobb. :)

@Furos:
Remeljuk, hogy az enyem is. Mar ha lany lesz.

Furos 2013.08.14. 17:17:43

@diggerdriver: Ajanlom a Lurpak markat vajbol. Sokkal finomabb mint a margarin!
Mondjuk arrol fogalmam nincs,hogy egeszsegesebb e.... :)

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.08.14. 17:24:14

@Furos:
De mi a Flora margarint szeresssük.
:)))

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.08.14. 17:26:59

@Furos:
Szombaton kimegyünk a bolhára de nem oda ahova Ti jártok mert az vasárnap van és az Ildi akkor utazik haza.
Tölünk északra van egy másik.

macamuca [IHUN] 2013.08.14. 18:08:02

@Sax_Maschine:
"Nincsen elég beküldött poszt, hogy a régi történeteket kell ismételni?

Leszállóban a határátkelő blog?"

Nem régi poszt, hanem egy régi poszt beígért, de meg nem jelent folytatása, ami most látott napvilágot.
Nem ugyanaz...

Sax_Maschine (törölt) 2013.08.14. 19:00:20

@Határátkelő: @macamuca: kérlek ne haragudjatok, elnéztem valamit.

Az írás remek, ilyen derék ember megérdemli a jó életet!

macamuca [IHUN] 2013.08.14. 20:13:27

@bpetya75:
szétröhögöm magamat, visszaolvasva a tegnapiakat.
Ezt a részt felolvatam férjemnek is.
Üzeni, hogy neki meg digitális fotografikus memóriája van.
Amit lement a gépre, az megmarad.
Csak keresni kell....

:))))

(tanulok tőle..... :D )

macamuca [IHUN] 2013.08.14. 20:17:37

@Sax_Maschine:
én nem haragszom.
Annak meg kimondottan örülök, hogy ez az írás "elfelejtődött" "leközlődni" (csak magyaroschan...), mivel úgy gondolom, hogy ez a tény nagyban hozzájárult ahhoz, hogy digger blogolni kezdjen = nem jelent meg itt, sebaj, leírta a sajátjában, sok egyébbel együtt (igazán sokszínű a témaválasztása, nem csak Londonország/munka kap teret).

Azóta rendszeresen olvasom a blogját is.
Ha érdekel, komolyan mondom, ajánlom.
Vesszőket ott se keress :))))

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.08.14. 20:45:57

@macamuca:
M,e,r' r,á,b,e,s,z,é,l,t,e,t,e,k,

:))))))))))))))))))))))

macamuca [IHUN] 2013.08.14. 20:50:59

@diggerdriver:
És milyen jóóóóól tettük!!!
(hiába, nekem is csak magam felé hajlik a kezem, izé, szemem... ha már olvasásra (is) használom :))))))))))))) )

macamuca [IHUN] 2013.08.14. 20:53:20

(csak így tovább.
már csak néhány vesszőfutásnyira vagy lemaradva.)
:))))))))))))

,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,

(vess a mókusok elé.
vagy mégse. ha kedveled a mókusokat....)
:)))

bpetya75 2013.08.14. 20:57:36

@macamuca:

Örülök, hogy tetszett. Én azért alaposan meglepődtem magamon. Még a szokásos "De hülye vagy öregem!" is elmaradt ;-)

A Tyne folyó déli partja 2013.08.14. 21:08:14

@charlieharper: én se, de nem is akarok. fentebb írta valaki.@Barátusz: azért fogyott ki, mert meleg volt,s biciklitúrán voltunk, ez már olyan 25 kilométerre volt. s nem az enyém fogyott ki, nekem kettő volt, a társaság egyik tagjának nem adtak, hogy feltöltse.@rumitom: pontosan, IT nem számít. miért hiszi szinte mindenki, hogy ebben az országban az emberek vagy minimálbéren vannak, mosogatnak, felszolgálnak, vagy IT-sek 40ezres fizetésekkel?@London calling: én is örülnék, ha 1900 font nettó fizetésem lenne...mondjuk, én se Londonban vagyok, s ez kb. Borsodnak felel itt meg.@Furos: tudom, hogy sávos adózás van. nekem mondod?:) de azt akartam megvilágítani, hogy olyan összegeket mondanak átlagnak, amelyek nagyon nem azok, mert ezek már beleesnek a 40%os adósávba, márpedig azért az átlagember ritkán esik abba bele.@Mirjam2: és ráadásul, sok a félreinformálás. mint pl. a fenti, hogy 40ezer font évente átlagfizetés...emlékszel, mikor egy infós ideírt, havi nettó 3000 fonttal? az is azt magyarázta, hogy ez az átlag. aztán kijön valaki otthonról, s néz, mert közelében sincs a fizetése ennek, holott nem is minimálbéren van. hát azért, mert hülyeséget írtak...@diggerdriver: mondjuk, szerintem meg azért nem nagyon garancia, mert pont a minimálbéres állások olyanok, ahol egyáltalán nem garantált a teljes munkaidő, sőt. márpedig, ha heti 20 órát dolgozol minimálbérért, akkor az elég kevés lesz. konkrétan nem fogsz tudni megélni belőle. normálisan biztos nem. öt emberrel egy lyukban lehet.

A Tyne folyó déli partja 2013.08.14. 21:08:14

@London calling: hát ITs, nem tudtad? mindig azok szoktak magas összegeket írni, s úgy tenni, mintha az átlagos lenne.@Taxomükke: te, én általában tudom, nem csak a magyar ismerőseimét, hanem egy csomó angolét is, a munkámból kifolyólag. nettó 2000 fontot marha kevesen keresnek errefele, akik igen, azok már magas szinten vannak.

A Tyne folyó déli partja 2013.08.14. 21:08:14

@M. Péter: nem tudom, hogy volt-e alkohol, mi biciklitúrán voltunk, alkoholt nem vettünk. vezetékes víz biztos, hogy volt. a társaság több tagja is vett dolgokat, szendvicset, kávét, stb.

nezzazegfele [Hu ] · http://www.nezzazegfele.blog.hu 2013.08.14. 21:13:48

@Barátusz: Most beugrott valami. Nem Private Gold. Valami műholdas csatorna volt, a szomszéd úgy mutogatta mindenkinek, mintha ajándékot kapott volna... :)))

nezzazegfele [Hu ] · http://www.nezzazegfele.blog.hu 2013.08.14. 21:21:35

@diggerdriver: Fene a gusztusodat, hogy ilyeneket nyalogatsz. Védőfelszerelés? :D

@Furos: Az a legfinomabb szerintem is. A sima és a sós is nagyon jó. :)

@macamuca: Erre szoktam én azt mondani: Mester, taníts! :D

@A Tyne folyó déli partja: Mondtam a férjemnek, hogy egy esetben vagyok hajlandó Londonba költözni (vagy általában Angliába), ha kertészként mehetek ki. Amiatt még angolul is hajlandó lennék megtanulni. :)

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.08.14. 21:31:35

@A Tyne folyó déli partja:
Szerintem meg azért garancia mert ez egy (bejelentett munkát feltételezve) garantált minimum egy órára.
Én nem azt mondtam hogy megélhetésre garancia hanem egy órai munka ellenértékére.
Amiről Te beszélsz az még sokkal rosszabbul hangzik ha olyan országokban van ahol nincs minimálbér.
Például ha valakinek a férje dolgozik a feleség meg a gyerek iskolába hordása mellett heti 20-30órát dolgozik minimálbérért az egy heti bevásárlásra elég.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.08.14. 21:34:58

@nezzazegfele:
Mondtam, mindent ki kell próbálni:)))))))))))))))))))

Mondtam, ragaszkodom a margarinhoz:))))))))))))

Tudod Te milyen fasza állás egy parkba elmenni kertésznek?
Szuper.

BTBTBT 2013.08.14. 22:39:18

@A Tyne folyó déli partja:
Biciklitúrára rendesen fel kell tankolni vízzel, függetlenül attól, hogy fennáll-e a lehgetősége annak, hogy valahol visszautasítanak.

@nezzazegfele:
Ízlés kérdése. Az Anchor jön be, pedig nem vagyok nagyon margarinos, viszont a pirítóst érdemes megkenni valamivel. :)

A műholdas pornócsatorna is ízlés kérdése. Manapság hülye, aki fizet érte, mikor a netről dől lefele, kinek ízlése szerint való.

nezzazegfele [Hu ] · http://www.nezzazegfele.blog.hu 2013.08.14. 22:56:53

@diggerdriver:
ARRA a próbára én nem vágyom, de akinek gusztusa... :D

Nem azt mondom, hogy egyél Lurpakot, hanem hogy ÉN MEGESZEM! :D :D :D

Tudom, azért az egyért kimennék Angliába. Végzettségem megvan hozzá, a klímába meg majd beletörődnék. :D
A vágyaim tetején angol botanikuskertek állnak ebből a szempontból. :)

@Barátusz:
Azt még nem próbáltam. Majd utána nézek, lehet-e felénk kapni ilyesmit.

Nem tudom, fizetett-e, nem is érdekelt, csak folyton traktált vele mindenkit. Fárasztó volt. Addig-addig csinálta, míg az asszony is megelégelte. Végül elváltak.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.08.14. 23:03:41

Angol botanikuskert?
Kew Gardens a Te helyed.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.08.14. 23:05:22

@nezzazegfele:
A klímába nem kell beletörődnöd mert klasszísokkal jobb mint az otthoni.

BTBTBT 2013.08.14. 23:07:32

@nezzazegfele:
Ja bocs. Azt hittem, te is itt vagy kint, azért ajánlgattam. Mondjuk ettől még lehet otthon is. Már Malteasers is akad, és állítólag a Dr Pepper is úton van.

Csak találgatunk, de lehet, hogy a válás oka többek között az volt, hogy nem hasznosította az ágyban a pornócsatornán megszerzett ismereteket. :)

@diggerdriver:
A Kew Gardens-ben voltam egyszer, 5 éve. Akkor már elkészült és használatba lehetett venni azt a magas kilátót, de mivel rengeteget fényképeztünk, az egész botanikus kertnek csak a harmadát tudtuk megnézni. Úgyhogy rá "kellett" még szánni néhány extra napot.

Furos 2013.08.14. 23:09:16

@nezzazegfele: én csak a sótlan fajtát eszem.

M. Péter 2013.08.14. 23:39:15

@A Tyne folyó déli partja: Pedig az alkohol a lényeg, mert az alkoholmérési engedély egyik feltétele szokott lenni az ingyen csapvíz.

Rebarbaraa 2013.08.15. 09:20:41

Nagyon nagyon tetszett ez a post. Es mindenben egyetertek vele, nagyo jol megirta.

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2013.08.15. 09:45:59

@A Tyne folyó déli partja: azert vagdaloznak emberek ennyi penzekkel, mert valoszinu az o szakmajukban azok az atlagosak, mindenki azokhoz a fizukhoz meri a sajatjat, amik elofordulnak a szakmaban. En is azt teszem es jazottem, hogy eleg szarul keresek, de mar tudom miket kell felhoznom a jobb fizuert. Pont tegnap leveleztem egy fejvadasszal, aki embereket keresett par nagyobb projecthez. Megneztem a honlapjukon a lehetseges poziciokat es azt lattam, hogy mid-senior beosztasban a napidij £450-550, permanent allasban. Ezeket a munkakat mondjuk 2 ev mulva siman megpalyazhatom, jo esellyekkel, csak az angolom kell felhoznom, meg egy kicsit jobban megismerni az itteni rendszer mukodeset. Ebben a munkakorben 3-4 fos tervezo csoportot kell vezetni es a hasonlo csoportokkal tartani a kapcsolatot, illetve folfele is jelenteni, szoval ez sem valami nagyfonoki beosztas. Jelenleg ennel lenyegeseb rosszabbul keresek, de jobban, mint egy minimalberes, sot az atlgosnak mondott angol fizu folott is vagyok. Tehat hova hasonlitsam magam? Egy kitchen porterhez? Vagy a jelenlegi beosztasom folotti kovetkezo szinthez?

A Tyne folyó déli partja 2013.08.15. 20:16:43

@Barátusz: jaaaj...látszik, hogy nem sokat biciklizel. egyrészt eleve "félrevezettek":) mert annyi volt csak az infóban, hogy megyünk Birtleyből Sunderlandbe, és vissza, ami kb. 40 kilométer összesen, oda vissza. csak azt nem mondták, hogy South Shieldsen keresztül, ami azt jelenti, hogy egy jó nagy kört csináltunk. aztán, én pl. először csináltam ezt a túrát, nem tudtam, hogy milyen a terep, s nem én voltam az egyetlen, aki rövid(ebb) útra készült. aztán hozzá még meleg is volt, ami itt szintén ritkaság. nem tudod előre kiszámolni, én alapban két kulaccsal megyek, mert én sokat iszom, de ezt előre nem tudod kiszámolni, hogy mennyire lesz szükség.

A Tyne folyó déli partja 2013.08.15. 20:16:43

@Mr. Long: egyikhez se. amikor átlagfizetésről beszélsz, tedd hozzá a szakmát, meg a helyet is:)
mert azokat a magas összegeket, amiket írni szoktak, meglehetősen kevesen keresik meg, még angolok se. és az emberek többsége nem felső vezető, se infós, márpedig egy tanár/bolti eladó/irodai alkalmazott/recepciós/takarító/hegesztő/raktáros/szakács/gyári munkás/stb. nem keres ennyit.

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2013.08.15. 22:28:41

@A Tyne folyó déli partja: amit peldanak hoztam fel valos allasajanlat, normalis, munkatarsam is igy keres hasonlo pozicioban, nem felsovezetokent, nem is kozepvezetokent. en ehhez hasonlitom a fizumat, nem egy infosehoz nem egy tanarehoz. a sajat szakmamban dolgozoekhoz. illetve itt az orszagon beluli helyszin nem befolyasolja a fizut ugy vettem eszre.

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2013.08.15. 22:30:32

ez tervezomernoki munka, oriasi beruhazasokhoz, vakoszinuleg ezert sok benne a penz.

nezzazegfele [Hu ] · http://www.nezzazegfele.blog.hu 2013.08.16. 15:31:09

@diggerdriver:
"Angol botanikuskert?
Kew Gardens a Te helyed. "

27 fok körül érzem magam jól :) Hozzászoktam a fóliában/üvegházban anno.
Mikor látom a nálunk rekkenő hőség közepette kint fotózkodó családtagjaimat hosszú ujjúban, kiráz a hideg... :D

De a Kew Garden érdekelne - mindezek ellenére is.
Vajon beférnék két török közé, tényleg zéró angol nyelvtudással??? :D Bocs, a yes-no-i love you megy - egy gyerekkori barátnőm azt mondta, az is elég, hogy férjhez menjen. Igaz, magyar férje lett. :DDD

@Barátusz:
"Ja bocs. Azt hittem, te is itt vagy kint, azért ajánlgattam. Mondjuk ettől még lehet otthon is. Már Malteasers is akad, és állítólag a Dr Pepper is úton van.

Csak találgatunk, de lehet, hogy a válás oka többek között az volt, hogy nem hasznosította az ágyban a pornócsatornán megszerzett ismereteket. :)"

Nem, MÉG itthon vagyunk.
Bár annyit beszéltek itt Anglia szépségeiről, hogy kezdi fúrni az oldalamat.
Férjem azt mondja, ha pulóver van, minden van. :D

Az illető válására: lehet, hogy inkább az a baj, hogy mindent meg akart csinálni, amit ott látott... Khm...

@Furos:
Az is finom. :)

----------

Na, most komolyra fordítva...
Kíváncsiságból rámentem a Kew Garden honlapjára.
IT-s is, meg kertész is kell nekik.
Kár, hogy szinte semmit nem értek belőle, amit ott írnak (max. a munkaórákat/fizut).
Mondjuk azért valami motoszkált bennem mindig, mert pl. a növényneveket egy éve elkezdtem tanulgatni angolul is.
No, ezen most el kell gondolkodnom... :D

A Tyne folyó déli partja 2013.08.16. 20:52:50

@Mr. Long: pedig de, befolyásolja az, hogy hol vagy az országban. pl. itt a legrosszabb, ami Londonban 26ezres fizetés, itt 18ezres )könyvelő újság adata). aztán, a tanároké is más Londonban, meg az ország többi részén, meg a local government állásokat is másképp fizetik.

Thargoid 2013.08.16. 21:25:40

@London calling: 3000 netto, és igyekszem találni egy jobban fizetőt... szóval, nagyon nem vagy jól megfizetve IT-ben, ha csak nem 1-2 év angol tapasztalatod van.

London calling 2013.08.16. 22:52:10

@Thargoid: en nem vagyok ITs. De tok jo neked, hogy ennyit keresel.

Niobe 2013.08.17. 14:28:30

Remek írás, és nagyon igaz :)
Nekem is piszok negatív tapasztalataim vannak a munkaközvetítőkkel... Egyik helyen a csajszi azt mondja, küld majd emailben egy linket egy teszthez. Mivel elkövettem azt a hibát, hogy volt képem tablet, laptop nélkül kijönni, bementem a könyvtárba. Megnyitom a linket, rámegyek a redszerkövetelményekre: java, flash, audio részhez füles, anyám csillámp*csája... Természetesen szegény alap könyvtári gép mindezekkel nem rendelkezett. Mit mondjak, nem sokat keresett szavakkal küldtem el a csajt melegebb éghajlatra, nopersze nem is keressük egymást ez óta...
Amit nem értek, mert ugye ő kapna jutalékot utánam, akkor ugyan nem lenne érdeke...? Ehh.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2013.08.20. 19:25:11

Ni kartyat varhatod, Nem fogod megkapni , KB 2 Eve megszunt, csak levelet kuldenek.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2013.08.20. 19:28:58

@M. Péter: mar ebbol is lehet Londonban jol elni, bocsi.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2013.08.21. 17:08:36

@Thargoid: hat vagy keves szakmai tapasztalata. Kezdo IT-s fizuk brutto evi 22-25k-tol kezdodnek. Ez nettoban 1400-1500. Tobb eves tapasztalattal persze lehet netto 3000t is kapni, de hogy oszinte legyek, meg en sem tartok ott, pedig 6 ev fejlesztoi, 4 ev helpdesk tapasztalatom minimum van .

Egyebkent ugy nez ki, lehet osszejon nem csak gyakornoki pozi, de vegleges is a "ferjjeloltemnek":D Szinten IT. ugyhogy ha tenyleg rendben lesznek a dolgok, 2-3 even belul lakast tervezunk venni.

Thargoid 2013.08.21. 17:27:49

@tildy:): én inkább a 20+ év profi tapasztalathoz közelitek... ha beleszámolom amit csináltam (pénzért) még gimnázium alatt akkor még több...
Viszont amit csinálok azt sokan ingyen is elvállalnák, így a fizetések nyomottak ezen a területen, ha nem teljesen saját céged van. Könnyen lehet, hogy csak más szektorban tudnék lényegesen jobban keresni, pl. pénzügyi informatika, high-frequency trading stb.
Szívesen csinálom ezt, de be kell látni, hogy amikor már van gyerek és a bölcsöde pénzbe kerül, ahogy majd az iskola is, meg a saját ház is, tovább kell lépni. Ez az a pont ahol a 3000 nettó már kevés... semmi köze ahhoz, hogy ki milyen luxust akar, a fizetésem túl sok ahhoz, hogy bármilyen támogatást kapjunk, de pont kevés ahhoz, hogy az extra kiadásokat amik gyerekkel, vagy nagyobb lakással járnának fedezni tudjam.

Gratulálok a pozícióhoz és a legjobbakat kívánom :)

Thargoid 2013.08.21. 17:35:55

...egyedül viszont elég szépen el lehetne belőle éldegélni, az teljesen más problémákat vetne fel. pl. hova utazzak, és melyik hétvégén ;)

Thargoid 2013.08.21. 17:41:10

Megfelelő háttér nélkül - elismert egyetem stb. - nagyon jó szakmai múlttal is falakba ütközöl idő után.
A papír nem számít, egészen addig a pontig amíg nem azokat az állásokat célzod be, ahol már benne kell lenni a "klubban", amihez a magyar végzettség egyszerűen kevés, nagyon zárt világ ez egy bizonyos határon túl.
Itt jön képbe, ha van egy oxfordi egyetemi diplomája az embernek... nekem meg most már a kezemben van az :)

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2013.08.21. 18:25:18

@Thargoid: na ez igy mar jol hangzik:D Nos igen, sok mindentol fugg az, hogy mennyire tud elorelepni az ember, nameg mas mas prioritas van elobb utobb.

Amig tomegszallason laktunk, addig mi is eledegeltunk ketten osszesen 900 fontbol, nem rosszul, igaz nem is nagy labon, de ugye abbola z embernek elobb utobb elege lesz. Es amikor mar lakast kell berendezni, vagy egyszeruen utazni akar az ember, akkor neha mar a duplaja is keves tud lenni.
A penzugyi info egyebkent jol fizet, holott nem feltetlen kell nagyobb, osszetettebb tudas hozza, mint a programozas egyeb teruleteihez.

Thargoid 2013.08.21. 18:41:46

Persze, az igények változnak idővel. Nem is biztos, hogy csak magad miatt, amikor már család van akkor a megosztott ház vagy lakás nem igazán alkalmas.

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása