oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2013. február 12. 06:59,  A gyerekem jövőjéért mentem el 379 komment

2013. február 12. 06:59 Határátkelő

A gyerekem jövőjéért mentem el

Aki valamelyik korábbi posztnál a konkrétumokat hiányolta, az ma megkapja, bár János londoni írása (igen, megint London, de hát már elég régen volt...) jóval több ennél. Hossza miatt kétfelé szerkesztettem, az első részben arról lesz szó, miért jött el otthonról és megnézzük, mi mennyi Londonban.

építkezés 3.jpg

„Ebben az írásban nem lesz szó projektekről, menedzsmentről, állásinterjúkról és egyetemi végzettségről. Ez az írás egy szakmunkásról szól, akinek még érettségije sincs, viszont van egy szakmája, amit fantasztikus módon szeret és professzionális szinten művel. Ez az írás nélkülöz minden haza iránti pátoszt és misztikus ködöt. Lehet, hogy a kommentekben rám szabadítja a hazaffyakat, de nem érdekel. Az írás hangneme sem egy kifinomult értelmiségi stílusa. Ismerjétek meg ezt az oldalt is.

Nehézgépkezelő vagyok, közérthetőbben markológépes. Itt Londonban digger driver. A nyelvtudásom alig haladja meg az alapfokot. Negyvenhét évesen már nehéz nyelvet tanulni.

Fojtogatott a légkör

Nem szerencsét próbálni jöttem, hanem jövőt biztosítani a nyolcéves gyerekemnek és tisztességes fizetést találni magamnak. Elvegetálhattam volna a hátralévő életemet a nyugdíjig, végül is tényleg biztos állásom volt Budapest egyik legnagyobb közműszolgáltatójánál.

Tehermentes, saját magam építette kertes házam van egy vidéki kisvárosban nem messze Budapesttől. Viszont azt, hogy velejéig korrupt politikai percemberek a gyerekem életét tönkretegyék, azt nem hagyom.

A szakmában elértem a csúcsra. Nyolc éve meghívtak Angliába az egyik vezető munkagépgyártó, a JCB cég gyárába tesztelni a legújabb fejlesztésüket. Rá egy évre a konkurens gyártó, a Komatsu hívott meg szintén új gépet tesztelni az olaszországi gyárukba.

Akkor még eszemben sem volt kivándorolni.

Aztán ahogy teltek az évek egyre kevesebb jutott a bevásárlókosárba és egyre többet kellett fizetni érte, valamint valami olyan kilátástalanság és letargia telepedett az országra, hogy szabályosan fojtogatott a légkör.

Ha felemelték volna a fizetésem

Most néhány keresetlen szó az okokról és cseppet sem hízelgő véleményem az országról.

Állítólag a magyarok húsz százaléka tervezi, hogy elhagyja az országot. A többség persze nem megy sehova. Akik meg elmennek, azoknak ezerféle indokuk van, mint a maradóknak a maradásra. Nincs is ezzel semmi baj.

oldaldoboz_kesz_1.jpgVan néhány volt szoci ország, mint Litvánia vagy Moldávia, ahonnan az ország lakosságának tíz százaléka télakolt, mégsem térdeltek le. Magyarország nagyon messze van ezektől az arányoktól.

Ha az én fizetésemet felemelték volna, nem sokkal, csak ötvenezer forinttal, ami még mindig nincs egyharmada az itteninek, akkor most egy prolival több van abban az országban, és bizony baromira rosszul döntöttem volna. Nem magam miatt, hanem a fiam miatt...

Most látom, hogy micsoda elképesztő esélye van egy itteni fiatalnak az élethez. Az élhető tisztességes munkával kiérdemelt jóléthez. Magyarországon a legnagyobb hiba, hogy a jövőt veszik el a fiataloktól. Ott egy napra nem lehet előre tervezni, nemhogy egy életre.

Vissza fog ütni

Látom azt, hogy itt hogy élnek a fiatal szakmunkások, akikkel együtt dolgozok. Félreértés ne essék, nem gazdagok. Kiegyensúlyozottak, nyugodtak és nem panaszkodnak. Kell ennél több? Akiben megvan az inspiráció, annak minden lehetősége megvan az előrejutásra, és ami a legfontosabb, hogy nem gáncsolja senki legfőképp az állam nem, sőt segíti.

Magyarországon a fiatalok kilátástalan helyzetbe kényszerítése később nagyon csúnyán vissza fog ütni. Az az ember, az a fiatal pár, aki úgy kezdi az életet, hogy a túlélésre játszik, hogy egyik napról a másikra él, azt is jobbára a szülők segítségével, miközben úgy érzi, hogy becsületesen dolgozik, attól vajon mit várhat az ország?

Hány gyereket szüljön a semmire? Persze tanulhatnak is, ha a szülők bírják anyagilag. Aztán pályakezdő diplomásként elmegy hamburgert sütni a McDonalds-ba.

A pályakezdő szakmunkásnak ki fogja megtanítani a szakmát? Nincsenek nagy állami vállalatok, ahol megtanulja, a maszeknak meg kész beérett kőműves vagy hegesztő kell, nem fog kínlódni egy kezdővel.

Erre a mostani fiatal korosztályra fogják mondani húsz év múlva, hogy "nincs semmije és annyit is ér".

Olyan, mint egy válás

Vajon lesz akkor valakinek bűntudata az elherdált életekért? Költői kérdés volt.
Úgy tudom, JFK mondta anno, hogy „Ne azt kérdezd meg, mit tud az országod érted tenni, hanem azt, te mit tudsz érte tenni". A kijelentés jogos. Ott abban a politikai és gazdasági környezetben.

Én mégis megkérdem, Magyarország mit tesz a fiatalokért? Ha viszont tenni nem tud, akkor miért zsigereli ki őket a végtelenségig? Persze az idősebb korosztályból is sokan kivándorolnak vagy az elképesztőre nőtt adósságterhek miatt vagy a gyerekeik jövője miatt.

Nem tudom máshoz hasonlítani azt az élethelyzetet, mikor az ember elhagyja a hazáját, mint mikor elválik attól a nőtől, akinek elrebegte a „boldogító igent", meg akitől „ásó, kapa, nagyharang", aztán a válás után valahogy egy hülye kurva lett.

A haza elhagyása és a volt hazával való további kapcsolat is ugyanolyan sokféle lehet, mint a válás után a volt feleséggel való kapcsolat. Vannak jó válások és örök harag-válások. Van, aki úgy hagyja ott a hazáját, hogy büszkén tekint vissza rá, örömmel vállalja magyarságát, és vannak, akik meggyűlölve, megkeseredve, sértetten mennek el.

Elitista magyar szemlélet

Mindettől függetlenül minden válás után akár jó akár csúnya azért valami kapcsolatot mindenki kénytelen fenntartani a volt feleségével, leginkább a gyerekek okán vagy csak a közös tulajdon miatt.

Sajnos magamat is azok közé kell sorolnom, akik csúnyán váltak el a hazájuktól. Végigjártam az utat, miszerint egy megrögzött idealista emberből egy megkeseredett, hazáját megtagadó, csak és kizárólag az önös érdekeket szem előtt tartó ember lettem.

Mikor a vasfüggönyt lebontották, azt hittük, hogy Magyarország is csatlakozott a szabad világhoz. Ez az egyik legnagyobb tévedés, ami a magyar embert érhette. A fizikai határokat valóban lebontották, de a lelkekben ugyanúgy ott van a vasfüggöny.

A magyar mentalitás része az az elitista szemlélet, miszerint a dolgozó ember az kizsákmányolni való rabszolga, az a mentalitás, ami a becsületesen előre jutni vagy csak a munkájából megélni akarót minden eszközzel gáncsolja, ahol tudja. Ez a mentalitás lesz a magyar nép veszte és ez különbözteti meg minden más néptől.

Egy munkamániás vagyok, aki abban a téves hitbe ringatta magát, hogyha megtanul egy szakmát, amit ráadásul szeret is, abból majd meg tud élni és el tudja tartani a családját ott, ahová született... Tévedtem és ez másnál is előfordult már. Hittem sok mindenben és minden hitemben csalódnom kellett.

Az élet Londonban

Először az elhatározásnak kell nagyon-nagyon szilárdnak lenni. Abból semmi nem lesz, hogy „megfordult már a fejemben", meg „kacérkodok a gondolattal". A kacérkodás még messze van a nemi aktustól. Lehet rajta gondolkodni, de amint az ember meghozta a döntést, akkor tervszerűen kell törni a cél felé habozás és megingás nélkül.

Egy ilyen vállalkozás általában az ember életének legnagyobb kalandja. Úgy is kell felfogni. Engem először akkor vágott pofán a felismerés, hogy mibe vágtam bele, amikor a gép ereszkedni kezdett az esőáztatta lutoni kifutópályán.

Aztán az első napokban, hetekben olyan töményen kapod az élményeket, olyan sok az újdonság, a látnivaló, hogy nincs idő a belegondolásra. Amikor meg minden leülepedett, elintéződött, akkorra meg már jó esetben egyenesben vagy.

Mennyi pénz kell hozzá?

Ha egyedülállóról van szó, és minden szerencsésen alakul, ami azt jelenti, hogy a hivatali ügyintézések 2-3 hét alatt lezajlanak és munkát talál a kiérkezéstől számított 2 hónapon belül, akkor 3000 font elég lesz. Ezen kívül nem árt még otthon készenlétben tartani némi pénzt vésztartaléknak.

Első dolog az útlevél kiváltása. EU-tag vagy nem EU-tag Magyarország, útlevél kell és kész. Bankszámlanyitáshoz, TB-szám intézéshez KELL. Ki kell tűzni az indulás időpontját és jó előre megvenni a jegyet. Mert úgy olcsó.

Az első és legfontosabb kérdés, hogy hol lakik az ember. Kezdetnek 1-2 hétre egy olcsó hotelt javaslok. Mi 1 hétig laktunk egy turistaszálláson 9 nm-en hatan, háromemeletes vaságyakon. Nem volt egy sétagalopp.

Ennyi idő alatt sok mindent el kell intézni. Legelső dolog az angol telefonszám. Két lehetőség van. Vagy előfizetéses, vagy top up feltöltéssel. Nekem top up van, a feleségemnek előfizetés. Én havonta bemegyek a szolgáltató (Three) egyik boltjába, fizetek 15 fontot, ott feltöltik a kártyámat és kapok érte 300 perc beszélgetést minden időben minden hálózatba (Angliában), meg 3000 sms-t, és korlátlan internet hozzáférést.

A feleségemnek 600 perce és 5000 sms-e van, de csak egy giga internete szintén 15 fontért. Ritkán áll meg 15 fontban. Arról nem beszélve, hogy múltkor sikerült neki a telefonján megnézni 2 rész Jóban-rosszban című magasröptű, nagy művészi élménnyel rendelkező szösszenetet, csak közben lejárt neki az internet kerete és utána már pénzért számolta az élményt, ami 20fontba került. Mit mondjak, nehezen sikerült úriemberként viselkednem.

A bankszámla

Ha ez megvan, akkor bankszámlát kell nyitni. Munkahely nélkül rendszerint mindenhonnan kirúgnak, kivéve az HSBC bankot. A feleségem esetében itt is elszórakoztak egy órát és mindenfélét kitaláltak, de a végén azért megcsinálták.

Nekem szerencsém volt, mert egészen véletlenül egy végtelenül kedves és segítőkész magyar hölgyhöz kerültem, aki 5 perc alatt megcsinálta. Ha ez megvan, akkor azonnal időpontot kell kérni a National Insurance interjúra. Ez az angol TB szám elintézése.

Általában 2 héten belül adnak időpontot és az interjú után néhány napra megjön az NI-szám is. Ezzel párhuzamosan lehet intézni a jogosítványcserét. Nem fontos, de ha valaki sofőrként akar elhelyezkedni annak általában kell angol jogosítvány.

Az albérlet

Vagy postán intézed, ami minimum 2 hét vagy személyesen 1 nap alatt is el lehet intézni, csak tudni kell, hogy hol. Ha ezek a dolgok elintéződtek, azonnal lakást kell keresni. Kezdetnek 1-2 embernek elég, ha egy szobát bérel. Ez egy jobb helyen (Golders Green, Hendon, Edgwere, Finchley) 500 font körül van havonta.

Munkahely nélkül értelemszerűen itt sem szívesen adnak ki lakást. Rengeteg lakásközvetítő ügynökség van, nem ritka egymás mellett 3-4. Esélytelen általuk lakáshoz jutni, mert munkahelyi és az előző lakások tulajdonosaitól referenciákat kérnek, vagy hathavi kauciót.

Mindenképpen szobabérléssel célszerű kezdeni. A legegyszerűbb az interneten vagy a boltok kirakataiban lévő hirdetésekben keresgélni. Ha kitartó az ember, 1-2 héten belül talál, helytől függően 4-600 fontig havonta. Ebben minden benne van.

Amire figyelni kell az az, hogy egy fürdőszobát hány ember használ. A szobák berendezettek, el lehet bennük szükség esetén évekig lenni. A sógornőm 5 éve van itt, azóta csak szobát bérel. Egy, max. két embernek elindítani az életét megfelel.

Londoni sajátosság, hogy akinek a lakásában van egy szabad szoba, az az anyagi helyzetétől függetlenül kiadja. A sógornőm egy indiai gyermektelen házaspárnál lakik, akiknek van egy másik lakásuk kiadva, valamint a harmadik lakásukat most újítják fel. A férj az egyik multinál menedzser, a feleség szintén dolgozik, most vettek egy új Ford Kugát, mégis kiadják a lakásukban a szabad szobát. Itt ez a természetes. Megnézném én azt a magyart, aki beenged a lakásába egy lakót, akivel közösen használja a fürdőszobát és a konyhát.

A stúdiólakás

Innen a következő lépés a stúdiólakás. Többségükben egy légtérben van a szoba és a konyha, és csak a fürdőszoba van külön. Mivel itt ritkán főznek az emberek, ez nem okoz gondot. Szintén helytől függően 7-1200 fontig van havonta.

Érdemes tisztázni, mit tartalmaz a lakbér. A villanyóra sok helyen kártyás és annak ellenére, hogy a közüzemi díjak nem drágák, azért a villanyfűtés a falak és ablakok miatt nem olcsó. Itt már az is komoly hőszigetelésnek számít, ha dupla ablak van.

Az önkormányzati adó sem kevés. A gázkonvektort szinte nem ismerik, a gázfűtés az általában központi fűtést jelent. Ha két ember bérel egy lakást és mondjuk minimálbért kapnak, akkor érdemes az összes rezsi felső határát max. 1200fontban meghúzni, de ebben mindennek benne kell lenni. A maradékból jól meg lehet élni.

Ha azt a kedvező helyzetet nézzük, hogy a főkereső 2000 fontot keres havonta, a párja meg ezret, akkor van az, hogy a főkereső fizetésének a fele elmegy rezsire, a többiből élnek és gyarapodnak. Ha azt veszem, hogy Magyarországon egy átlag háztartásban saját tulajdonú lakást feltételezve ugyanúgy elmegy a főkereső fizetésének a fele, a maradék pedig tudjuk, mire elég, úgy már nem is olyan rossz az itteni helyzet.

Munkát találni

Szóval ha mindez megvan, meg szoba is van, akkor munka után kell nézni. A fentebb leírtak és a munkakeresés angol nyelvtudással sima ügy. Aki akar, az munkát is talál. Az építőiparban bármikor el lehet helyezkedni, igaz CSCS vizsga kell, de nem drága és angoltudással nagyon könnyű.

Aztán raktári dolgozókat is folyamatosan keresnek, pláne targoncásokat. Az emeletes buszokra is folyamatosan hirdetik a felvételt és a képzés idejére is fizetnek.

Sofőrállás is található minden nagyságrendű szállítójárműre. Egy szakmunkás 1800 és 2300font között keres átlagban havonta. A minimálbér 6 font, ez 1000 körül van egy hónapban, nézzük mire elég.

A költségek

400 font a szoba, erre rájön még a telefon havidíja, 15 font meg négyszer 20 font buszbérlet, meg a bank számlavezetés díja 7 font havonta, mindez kb. 100 font. Ezzel minden rezsi ki van fizetve, marad 500 font. Napi 10 fontból már úri módon lehet éldegélni.

Egy komplett friss grillcsirke 4 font, egy egész frissensült csülök 3 font. A készételek 70 pennytől kezdődnek, de a másfél kilós is 3-4 font. A vegáknak ez itt igazi kánaán, mert sok a hindu. Hihetetlen az élelmiszer választék. Ez 30 nap alatt 300 font. Marad 200. Mindez a minimálbérből. Ennél csak többet kereshet valaki.

A magyarokat egyébként is általában megbecsülik, valami egzotikus különlegességnek tekintenek bennünket, talán a nyelv miatt. Vasárnap voltunk a Természettudományi Múzeumban, utána meg kimentünk a St. James' parkba mókust etetni.

Az egyik padon olvasgatott egy angol úriember, mellette meg a fiam a pad háttámláján etetett egy mókust, közben beszélt hozzá, meg mi is beszélgettünk, míg az angol ne bírta tovább, és megkérdezte, honnan jöttünk. Mondjuk: magyarok vagyunk. Azt mondja, azért kérdezte, mert a nyelv alapján körülbelül se tudott beazonosítani minket, mert semmilyen más nyelvre nem hasonlít magyar.

Közlekedés

Drága. A heti buszbérlet 20 font, igaz, hogy ezért egész London területén korlátlanul utazhatsz bárhova a piros buszokkal. Kiváló a hálózat, sűrűn járnak a külvárosokba is.

Viszont ez nem jelenti azt, hogy pontosan oda lehet érni bárhova napi rendszerességgel. Az egyik munkahelyemre, Slough-ba reggel 4-kor szálltam fel a buszra és mindössze kétszer szálltam át. Mégis az érkezési idő az 0605 és 0645 közötti szórásba esett, de volt már 0730-as érkezésem is.

Egyrészt hiába fiatalok a buszok, igen gyakran lerobbannak. Nem ritka az sem, hogy menet közben valahol azt mondja a sofőr, hogy szálljon le mindenki, ő nem megy tovább, vagy azt mondja, hogy a célállomás megváltozott, és aki másfelé megy, az várja meg a következőt.

A sofőrök kritikán alul vezetnek. Ezeket Budapesten már elevenen megnyúzták volna. Padlógázzal indulnak és satufékkel állnak meg, de még a megállóba való érkezéskor is belepöccintenek néhányat a fékbe, hogy aki addig véletlenül állva maradt, az is eldőljön. Viszont általában megvárják azt, aki fut a busz felé. Kivéve, ha nem... Becsüljétek meg a BKV kiváló szervezettségét és profi sofőrjeit, mert klasszisokkal jobbak, mint Londonban.

Egyedül a tisztasággal van baj, mert az úri közönség meg van győződve róla, hogy a csipszeszacskónak, narancshéjnak és üres üdítősüvegnek a padlón a helye. Reggel még tiszták, aztán estére megtelik szeméttel mind.

Egyszerűen annyira tiszteletben tartják a másik ember magánszféráját, hogy semmiért nem szólnak. Ugyanaz az ember, aki megeszi a csipszet a buszon, majd gond nélkül ledobja a padlóra a zacskót, amikor elmegy mellettem és véletlenül hozzám ér a ruhájával, azonnal mondja, hogy sorry.

A metró

14 metróvonal van, meg sok városi vonatjárat, de a vonatokra nem mindenhol jó a busz-metró bérlet, viszont a DLR, Tramlink és Overground vonalakra igen. Érdemes a neten megnézni a metrótérképet. Minden csatlakozik mindennel.

London zónákra van osztva. 6 zóna van körben a városban, meg még 3 északnyugaton. Minél magasabb számú zónában szállsz ki, annál drágább. Nem lehet bliccelni, mert a jegyet vagy bérletet a KISZÁLLÓ kapunál is érvényesíteni kell.

Ha a harmadik zónáig vagy jogosult utazni, akkor az 1-2-3 zónában bárhol kijöhetsz, de a negyedikben már nem enged ki a kapu. Egyzónás jeggyel is beutazhatod egész Londont a föld alatt, de ki nem jöhetsz, csak az első zónában.

Lényeges dolog, hogy CSAK metróbérlet nincsen. A buszbérlettel együtt adják, úgyhogy 20 fontról indul, aztán a zónák száma után fizetsz. Például a harmadik zónáig 35 font, az ötödikig 50 font hetente.

Aztán vehetsz az állomásokon is jegyet célzottan oda, ahova menni akarsz és van olyan lehetőség is, hogy a buszbérletedet feltöltöd készpénzzel, például ráteszel 10 fontot, aztán mondjuk busszal jársz, de néha igénybe veszed a metrót, akkor a 10 font lejártáig metrózhatsz.

Minden állomáson lehetőség van egy utazás után megnézni, mennyi maradt a bérleteden. Érdekes módon az állomások és a szerelvények tiszták, jól kitáblázottak. A metrókocsikban hanggal és kijelzőn tájékoztatnak hol vagy, hova mész. A metrók utazóközönsége nagyban különbözik a buszokétól, elsősorban abban, hogy nem szemetelnek.

Olcsó használt autók

Az autóközlekedésről sok mindent nem lehet elmondani. Fiatal autók, rengeteg luxusautó, dinamikus közlekedés. Baleset ritkán van, viszont alig van olyan autó, amelyiken nincs valami horpadás vagy karcolás, meghúzás. Itt az autó használati cikk, úgy is kezelik. Gyönyörű állapotú veterán autók vannak, nagyon népszerű a pagoda Mercedes, meg az öreg Jaguárok.

Elképesztően olcsók a használt autók. Mivel a jobboldali kormány meg a közép-kelet-európai piacoktól való távolság miatt kénytelenek az országon belül eladni az autóikat, ezért nagyon nyomottak az árak.

A fenntartásuk már nem olyan olcsó. Évente kell vizsgáztatni őket és útadó is van, igaz, hogy az minden út és autópálya használatára feljogosít. Aztán a biztosítás is drága, ha utána érdeklődsz, akkor meggondolod, hogy megvedd-e azt a hétéves, háromezres turbodízel Vauxhall (Opel) Vectrát, amit kétezer fontért kínálnak szinte ingyen.

Viszont ha át tudod hozni Magyarországról a bónuszodat, és emberléptékű autót választasz, akkor nem olyan vészes. Fizetni kell még az otthonod körzetében a parkolási jogosultságért, ha olyan helyen laksz. A parkolási szabályok egyébként elképesztően bonyolultak Londonban. A belvárosba történő behajtásért a hétvégét kivéve szintén fizetni kell.

Munka

A leglényegesebb. Ha munka van, minden van. Nem kívánok most foglalkozni a csodálatos meggazdagodások legendájával, meg a kudarcokkal, amik a neten keringenek. Csak azt írom le, amit én és a közvetlen környezetem tapasztalt.

Először is óva intenék mindenkit, hogy az én példámat kövesse és két év nyelvtanulás után alig alapfokkal türelmét vesztve kijöjjön. Nekem privát szerencsém, hogy imádom a szakmámat, ami egyben a hobbim is, valamint professzionális szinten művelem.

Ha egy kicsit is gyenge lennék szakmailag, akkor 6 fontért egy raktárban pakolnám a dobozokat. Az én szakmámban nem lehet hazudni, Tíz másodperc alatt kiderül, hogy tudsz dolgozni vagy nem. Szóval ne sajnáljátok az időt és a fáradságot a nyelvtanulásra. A legjobb befektetés, sokszorosan visszahozza az árát.

Nem tudom, mi a titkuk. Amit én látok az az, hogy az egész rendszer arra épül hogy dolgozz és akkor jól élsz.

Minden arra épül, hogy dolgozz

Ebben a rendszerben már tizenéves korban a diákok, az egyetemisták részmunkaidőben vagy szabadidőben dolgoznak, aztán ha nyugdíjasok, akkor is tovább dolgoznak. Kapsz lakástámogatást meg mindenféle támogatást, DE csak ha dolgozol.

Nem tudod fizetni az albérleted? Kipótolják, csak dolgozz. Nem elég a fizetésed a megélhetéshez? Azt is kipótolják, HA megvan egy bizonyos munkaórád hetente. Minden arra épül, hogy dolgozz és fogyassz. Fogyasztani pedig jó.

Aztán innen kezdve dumálhatnak a szobatudósok, cuciológusok mindenfélét a globalizációról meg a fogyasztói társadalomról, itt nagyívben leszarja őket mindenki és FOGYASZT. Meg dolgozik. A bőrödön érzed, ahogy pörög a gazdaság.

Innen nézve Magyarország egy lelassult világ. Itt nyomulni kell a munkáért és megbecsülni. De ha munkád van, akkor minden elérhető. Emberszámba vesznek a munkahelyeden, udvariasak a boltban, az utcákon nincsenek ökölbeszorult arcok. Nem az a téma, hogy éppen milyen sarcot vetnek ki az emberekre, hogy hogyan tudnának még valamennyit kifacsarni belőlük."

(Folytatása hamarosan következik.)

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: London Nagy-Britannia

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr735075609

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

glinolid 2013.02.12. 23:14:58

@Taxomükke: A családunkban van 3 kereső (versenyszféra) 3 nyugdíjas és 2 közalkalmazott. A keresők teljes járuléka, beleértve a munkáltató által fizetett járulékokat is 480.000 Ft/hó. Ebből kell fizetni nyugdíjakat, ami 460.000 Ft/hó, a két közalkalmazottat, a TB-t, az autópályát stb.

morsels (törölt) 2013.02.12. 23:15:57

@diggerdriver: Varom a kovetkezo posztot, bar az ilyen szosszenetek nekem sokszor jobban tetszenek :-)

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.02.12. 23:19:04

@Spacecake:
Munkavédelemből mit lehet 319 kérdésben kérdezni.
Hülyeségeket.
Volt hogy egy szót megjegyeztem egy kérdésből és memorizáltam hogy ha azt a szót látom akkor mi a helyes válasz.
Három napon volt az egészre.
Álmaimba ne jöjjön elő az a három nap.

lisandra 2013.02.12. 23:22:29

nem értem az itt kommentelöket,mindenfélét össze hordanak miért nem lehet csak a témához hozzá szólni vagy csendben maradni,ennyire unatkoztok?

Nagyszerü az irás ! 22 évvel ezzelött én is a gyerekeim miatt léptem le a hazámbol hogy ök jóban éljenek hát téves volt a választott hely,én is majd hatvan évesen probálok tovább állni mert itt még túl fiatal vagyok a nyugdijhoz de ha munkát keresek mindig be kel lessek a tükörbe nem e nöt még egy fejem ,ugy néznek rám ,aztán köszönyük a jelentkezését majd hivjuk-sohanapján.
Nap mint nap olyan hajmeresztö dolgok történnek velem is gondolom mással is hogy legszivesebben az elsö vonatra felülnék ami el vissz innen és mit nem adnék hogy legalább 10 évvel lehetnék fiatalabb
További sok sikert kivánok a családodnak,szeretettel egy honfitársad.

Taxomükke (UK) 2013.02.12. 23:26:24

@Muscari: Hehe, ez ismeros, egy idos uriember gondjat viselem, Oxfordban tanult, a harom lanya kozul ketto viszont inkabb working class Englisht beszel...:)

Spacecake 2013.02.12. 23:27:34

@diggerdriver: egyértelmű!!!:-)
csak beugrott,h életemben hány ilyen 'feleletválasztós' tesztet töltöttem ki,és mindig elgondolkodtam rajta,h mekorra egy baromság(persze örültem h könnyűek),mert h soha nem a tudást ellenőrizte,sokkal inkább az (elsősorban vizuális) memóriát.

egyébként gratula és 'respect'!!!

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.02.12. 23:29:59

Valaki írt hozzászólást a telefonfeltöltéshez.
Köszi a segítséget később mi is már neten töltöttük de akkor még kezdők voltunk. Nem volt beállítva felső adathatár.
Az előfizetésnél van egy felhasználható limit de a fel és letöltésekért néhány penny-t fizetni kell azért van hogy a 15fontos előfizetés néhány fonttal mindig több.
Most már úgy van hogy a Feleségemnek van egy Galaxy 3 nekem egy Note 2 és fejenként fizetünk havi 34 fontot ha jól tudom 3000perc lebeszélhetőség meg 5000sms és korlátlan internet van benne. Mindez kétévi hűséggel.
Egyébként a telefonról kiválóan fut a laptop az asztali PC a Fiam táblagépe egyszerre.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2013.02.12. 23:32:41

@Jimmy, a ne tarts egy nagy magnest, ha valaki vent: Olvass vissza, a linkemben le van irva vagy hasznalj googlet :-)

Szivesen segitek barkinek, de nem szeretem ha ezt kihasznaljak, es maguktol semmit se tennenek az emberek.

zopilote 2013.02.12. 23:36:27

@diggerdriver:
Kosz szepen!! A lengyel a vizsgadijon felul kerte az 50 fontot? Csak azert, mert adott
egy konyvet es bejelentett vizsgara es a vizsgadijat kulon fizetted? Atfutottam a CSCS
UK site - on, ertettem is meg nem is:) Lehet, hogy melyebbre kell asnom, hogy jobban
megertsem. A multiple choice jo jel:) Itt a szakmunkas bizonyitvanyt bemondasra kap-
tam a szakszervezettol. De csak Ontarioban kotelezo, igy szurik ki az illegalis melosokat.
Mashol Kanadaban ugy hirdetnek, hogy akinek papirja van, ne is jelentkezzen:) A
munkavedelmi vizsgat minden munkahely maga intezi, a sajat erdeke. Hetente van 1 oras
osszejovetel. Uj cegnel 1 napos oktatas van, anelkul nem is kezdhet az ember.

Spacecake 2013.02.12. 23:39:19

@lisandra: és hol van az a hely?
(csakhogy nehogy mi is a te hibádba essünk és oda menjünk véletlenül:-)

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.02.12. 23:49:14

@zopilote: Az 50 fontban minden benne volt a vizsgadíj is meg a könyv is. Ha magad intézed olcsóbban megúszod.

deputy sheriff 2013.02.12. 23:52:31

@charlieharper: Dehogy huztam le Magyarorszagot, csak megjegyeztem, hogy a Mekiben a kethchup-et fizetni kell, a Tesco-ban tobb a biztonsagi or, mint a vasarlo (persze koltoi tulzas, de van alapja) es a bevasarlo kocsi 100 forinttal mukodik. Szerintem ezek a mar valaki altal un. "felszines kotozkodes" kategoriaba tartozik. Ha le akarnam huzni Magyarorszagot, akkor anyam egesz nap csuklana, sok mindent meg tudne emliteni, amiert keresztre feszitene a legtobb juzer itt, inkabb ezert egy kicsit viccesebbre probaltam fogni. Nem kevertem bele politikat, burokraciat, magyar vezetesi stilust, az arakat esatobbi.

Spacecake 2013.02.12. 23:58:20

@diggerdriver: késő bánat,ha oda születtél,és hiszel benne hogy ott élned s halnod kell.

Spacecake 2013.02.13. 00:00:34

@deputy sheriff: már megint a kecsöp és a bevásárlókocsi??:-)
aszittem ezt már múltkor lezártuk:-)

Spacecake 2013.02.13. 00:02:11

@diggerdriver: de nem hiszem h MO-ra gondolt,mer aszongya 22 éve lépett le onnan...
vagymi.

zopilote 2013.02.13. 00:03:08

@Spacecake:
Nekem is hasonlo a tapasztalatom: a jogositvanyomat is igy szereztem, raadasul nem si-
kerult. Atmentem egy masik vizsgaztatohelyre meg aznap, ott sikerult. Addig nem is kel -
lett fizetnem, ming nem sikerult, es az ara akkor 10 $ volt (most 90) Magyarorszagon
a cegem elkuldott hivatasos gk. vezeto tanfolyamra (kellett a beosztasomhoz), 4 honap
bentlakasos, teljes fizetessel. A vizsgadij kb 2 havi fizetessel volt egyenerteku. (1978)
A jogsit ra 5 evre az ausztriai menekulttaborban eladtam egy lada sorert:) Szomjas
voltam:) Kinn jartam college - be, szinte minden vizsgank multiple choice volt, nem is
tudok semmit (igaz, csak kivancsisagbol vegeztem el, mindig erdekelt a nyomdaszat)
Plusz adtak 10 ezer $ student loant, amibol csak 4 ezret kellett volna visszafizetni. Me -
gyek a bankba, hogy visszafizetem egyben. Mondtak, csak reszletekben lehet. Berag -
tam, ki sem fizettem (csodot jelentettem)

Spacecake 2013.02.13. 00:04:27

@deputy sheriff: inkább húzd le rendesen,senki nem feszít kereesztre.

kék madár 2013.02.13. 00:18:37

a "multiple choice" -rol jut eszembe, par orvost amerikaban biztos ezzel kepeztek. Multkor azt mondta a lanyomra, hogy most vagy influenzas vagy valami mas, de az biztos.

Erre szivesen mondanam, hogy 100%, hogy en most ezert fizetek vagy nem.

blackhairlady 2013.02.13. 00:19:28

A nyelvtudashoz csak annyit tennek hozza, hogy el lehet sok munkahelyen boldogulni nelkule vagy alig angollal, de mi van ha olyan szituacioba kerul ahol elengedhetetlen, hogy tudjon beszelni?
Pl. orvos. 3-szor volt komoly helyzet az itt totltott 3 ev alatt, es eszembe jutott, hogy most mit csinalnek, hogy magyaraznam el az orvosnak, hogy hol faj, mi faj, mit erzek, illetve hogyan ertenem meg azt amit o ad istrukciokat, ha nem beszelnem a nyelvet? Hozzateszem, hogy meg igy is nehanyszor vissza kellett kerdeznem, hogy jol ertettem-e.
Engem inkabb ez tartana vissza, hogy nyelvtudas nelkul kulfoldre koltozzek.

Egyebkent a testverem ilyen nyelvi antitalentum. Szegenykem 4 honapig intenziven jart angolra, minden nap 5 orat, de keptelen volt kiejteni a szvakat. Mar a hasunkat fogtuk a gyerekekkel amikor megszolalt angolul:)) Dolgozott Amerikaban 1 evet, ott sem tudta megtanulni a kiejtest.

deputy sheriff 2013.02.13. 00:19:42

@Spacecake: Nem akarom lehuzni, en szeretem Magyarorszagot a fizetos kecsapokkal egyutt. Nem rajongok sok mindenert, de elfogadom olyannak amilyen. USA-ban boldoggabb vagyok, ennyi.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.02.13. 00:19:49

@deputy sheriff:
Haggyad má novemberben bementünk a budaörsi Auchanban a Kentucky-ba csak hogy összehasonlítsuk az ittenivel.
adtak két órák óta fonnyasztott szendvicset meg 240 forintért három gyűszűnyi kecsapot.
Itt egy marékkal adnak ingyérér.
Azóta is emlegetjük.

blackhairlady 2013.02.13. 00:20:47

@kék madár: Szerinntem itt Amerikaban mindenkit ezzel kepeznek ki, meg a szakmai gyakorlatokon is 4 kozul kell valasztani:DD

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.02.13. 00:21:41

@blackhair-lady:
Na ezzel én is így vagyok. Ugy mondom ahogy le van írva:)))))

kék madár 2013.02.13. 00:28:07

@blackhair-lady: igen de a 4-bol az elso mindig az, hogy "tok mindegy, nincs biztositasa" sebtapaszt neki 70 dollarert.

deputy sheriff 2013.02.13. 00:51:43

@diggerdriver: Jo, de mikor en ezt leritam, hogy nekem fura, hogy a ketchup nem ingye' jar a krumplihoz, akkor nekemugrottak, hogy milyen kicsinyes-felszines szarsagokon ragodok. Meg kerdore vontak, hogy egy "hungaroamerikai" miert eszik Mo-n, McDonald's-ba. Hat mert ehes baze.

blackhairlady 2013.02.13. 02:11:39

@kék madár: Ez jo:))
Szerencsere nekunk nincs rossz tapasztalatuka az amerikai egeszseguggyel, sem a hazi orvossal, sem a surgossegivel, sem a specialistakka (Szem es ful).

montroyal ( CAN qc) 2013.02.13. 02:12:27

@deputy sheriff: vagy keres egy WC-t a belvarosba es ahhoz kell egy szamla..

SilentDreams 2013.02.13. 03:02:46

Eszméletlen jó poszt!
Díjazom a posztoló őszinteségét, egyszerűségét, bátorságát és kitartását, na meg az aranyos kis melléktörténeteket (pl. a "feleség Jóban-rosszban"-t néz story-t :)))))

Jó volt nosztalgiázni, amikor olvastam a tapasztalatait.
Nem tudom, mennyire ragaszkodnak Londonhoz, de ha nem, akkor egy London környéki kisvárosban már jóval olcsóbb a lakásbérlés. Studiora Londonban 700-1200 font/hó-t írt. Pár éve ezért Londontól fél órára nyugatra havi 570 fontot fizettem, s 450-600 font között voltak nagyjából az árak. Az 1 hálós lakásé pedig kb 500 - 650 font/hó.
További sok sikert és fejlődést!

SilentDreams 2013.02.13. 03:05:09

@deputy sheriff: Ahelyett, hogy lecsót, gulyáslevest vagy legalább töltött káposztát ettél volna, mikor Magyarországon jártál... :))

SilentDreams 2013.02.13. 03:10:38

@Muscari: "...akiket nehezen ertek azok a szallitok. Meg most is elofordul, hogy csak azt ertem, hogy valamit valahova tett :-)"

Ezen nagyon jót nevettem, azonnal bevillant a saját angliai, teljesen ugyanilyen tapasztalatom. Mindez azután, hogy már 1,5 éve ott éltem, és azt hittem, hogy hű de tudok már........ S aztán jöttek a hűtőszállítók.... :)

2013.02.13. 05:25:46

@deputy sheriff: Ugy erzem eljott az ido hogy allast foglaljak a ketchup-vitaban! Szerintem felhaborito hogy Magyarorszagon penzt kernek erte, mikor pl. Angliaban ingyen van. Ja es Indiaban is ingyen van McD-ben a ketchup. Ez lehet hogy kis dolognak tunik, de engem pont az ilyen kis dolgok akasztanak ki azon ritka alkalmakkor amikor Magyarorszagon vagyok. Hogy lehetnek mar ilyen kicsinyesek, hogy penzt kernek a ketchupert?

2013.02.13. 08:25:41

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: Már miért ne olvashatná?

Konkrétan te offolod szét a felét minden bejegyzésnek, majd ha szólnak, hogy rohadt idegesítő vagy, még neked áll feljebb. Bedobálsz féligazságokat, meg belekötsz az élő fába is, csak hogy legyen kinek válaszolgatni, és akkor előtudod adni magad, hogy de hát én csak válaszolok, ha kérdeznek. :)

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.02.13. 08:26:46

@Taxomükke:

"viszont kokemenyen behajtani a befizetendot"

Ez a csőd biztos receptje. Jelenleg azért működik az ország, mert az adóhatóság is tudja, hogy az emberek többsége adócsaló, de elfogadja ezt.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.02.13. 08:28:31

@Mirjam2:

A magyar hozzáállásból indulnak ki. Ha ingyen lenne az asztalon egy üveg kecsup, hamar nem lenne egyik asztalon sem.

deputy sheriff 2013.02.13. 08:45:03

@SilentDreams: Es szerinted az elso 10 napban mivel tomte szet rokongsag a fejem? :) Mar hanyingerem volt a gulyastol, hurkatol, toltott kaposztatol, langostol, gundel palacsintaktol. Ugy ereztem magam, mintha "Fald fel Magyarorszagot! challange-et csinalnek.
Plusz ezek az etelek otthon elkeszitve az igaziak, aluljaroban nem szivesen rendelek ilyesmit, a meki meg utban volt. Es ha mar kecsap, az is felhaborito, hogy nem toltheted ujra a szaros gepi szodat, bar gondolom nem keves rafinalt kelet-europai vinnek be sunyiba a ket/ot literes ures kannat, aztan tavozna 5 liter kolaval...

deputy sheriff 2013.02.13. 08:50:18

@montroyal: Igen, azt is tapasztaltam, hogy a WC-s neni mar 60-80 forintot ker egy sargaert, nem 5-10-et, mint "az en idomben". De legalabb van lehetoseg nyilvanos wc-t hasznalni... Bar ha en utazom es ramjon, leugrok a kovetkezo kijarot a palyarol es besetalok a kutra. Vagy ha epp dolgozok, felreallok a termeszetben a jarmuvel (foleg videken melozok, videk= ertsd: tehenek, lovak, istallok, puszta, hegyseg, nyaralok) es konnyitek magamon. Persze csak ha kis dologrol van szo :))

deputy sheriff 2013.02.13. 08:54:45

@Mirjam2: Vegre kapok egy kis szupportot a kecsapistaktol, you hear that, haterzzz? :))) (Csak humorizalok).

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.02.13. 09:06:38

@deputy sheriff: Kecsa Pistát nem ismerem de tényleg felháborító.
Mi több égbekiáltó.
Ááááááá
Égbe kiáltottam:))))))))

meatclone 2013.02.13. 09:34:29

@diggerdriver: " Egyébként az angol olyan egyszerű nyelv mint a fakocka." Na ilyet csak tenyleg az mond aki nagyon alap szinten van es egyszeruen nem tudja meg hogy milyen sok mindent nem tud meg.

SilentDreams 2013.02.13. 09:44:13

@deputy sheriff: Ismerös a dolog, legutóbbi látogatásomkor már a végére én is besokalltam a kajáltatástól, pedig nem hittem volna, hogy ez lehetséges... :)

SilentDreams 2013.02.13. 09:46:30

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: Ez nagy valószinüség szerint igy van. De a ketchup-ök nyugaton sincsenek nagy biztonságban a kivándorlás fokozódása óta. Láttam már kelet-európaikat, ahogy felpakolnak ketchup-böl, mert hát ugye ingyen van... :))))

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.02.13. 09:51:16

@meatclone:
Persze igazad van én is tudom hogy több mint egymilliós az angol szókincs.
Megrengeteg árnyalatnyi finomság van benne de azért a nyelvtana nem egy nagy bonyolultság.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.02.13. 09:52:07

@SilentDreams:

Pontosan! "Ingyen" akkor lehet valami, ha nincs hiány.

Egy példám: aki látott orosz turistát svédasztalnál a 90-es évek elején és most, az tudja miről beszélek. Ismerek olyan magyar szállodát, ahol az orosz turistáknak KÜLÖN termet jelöltek ki, ahol NEM volt svédasztal. Ma meg már nincs ilyen gond: az orosz turista sem más, mint a nyugati.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.02.13. 09:56:02

@diggerdriver:

Jajj!

"A fő probléma hogy a született angolok beszédét nem értem."
"Egyébként az angol olyan egyszerű nyelv mint a fakocka."

Egyszerű nyelv, de nem érted... :-)))

"Óriási ostobaság az hogy az angol ABC huszonvalahány betűből áll."

Miért lenne ez ostobaság?

"Minden olyan betűt kiejtenek és használnak ami a magyar ABC-ben is benne van plusz még rengeteg hangzót."

Egy rakás magyar hang NINCS meg az angolban.

"Például ő betű sincs az angolban a „happy birth day”-ben kiejtve mégis ott van."

Ott maximum magyarok ejtenek ő betűt... angol anyanyelvűek nem.

"Cs betű meg ű betű sincs a buszon a Tudor Gardens megállót mégis CSűdű Gardensnak mondja."

Így magyarok ejtik csak.

A te logikád alapján egyébként a magyarban nincs cs betű, mert ez csak c és s... :-)

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.02.13. 10:00:10

@diggerdriver:

A nyelvtan is bonyolult. Legfeljebb nem ugyanott bonyolult, ahol a magyar.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.02.13. 10:27:29

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: Hu bazmeg.
Ok. Akkor mond el hogyan ejtik az angolok.
Mert ha azt mondod hogy én HALLOM CSűdü-nek azt még elfogadnám de ezt konkrétan a 83-busz szpíkere mondja.

SilentDreams 2013.02.13. 10:33:49

@diggerdriver: Szerintem arra céloz, hogy azok a hangok, amikkel ejtik, nincsenek meg a magyarban. Azaz pl. lehet, hogy leginkább a magyar ű-re hasonlít a 2. hang, de nem azonos vele. Szóval magyar betűkkel le sem lehet irni azokat a hangokat, amik a magyarban nem is léteznek :)

Legfeljebb közelítve, a leghasonlóbb betűkkel...

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.02.13. 10:44:31

@SilentDreams: Egyszerű ember vagyok ha látok valamit ami hápog és úgy néz ki mint egy kacsa az nekem egy kacsa.
Ne bonyolítsuk már túl az életünket.

Jimmy, a ne tarts egy nagy magnest, ha valaki vent 2013.02.13. 10:57:51

@diggerdriver: ne okoskodj!
A " bird" be sincsen o betu.
Meg a thirsty ben se, max megmagyarazza azr akkor az ugy is van!
Hagyd a francba.ignorald ..

lisandra 2013.02.13. 12:11:56

Spacecake .Én Erdélyben születem és éltem 36 évet de nem emberként hanem büdös bozgorként akinek szinte minden nap azt mondták mennyen a kurva annyámba Mo-ra,és mentem 90 ben mert azt szerettem volna ha a gyerekeim soha nem kapják azokat a pofonokat amit én,lehetöséget kapnak igazi magyarnak lenni.Na itt már 22 év alatt kicsit kevesebszer voltam román,nem mondta sok ember hogy vissza lehet menni a gyerekeim hát semmit nem nyertek és én nyugdij elött,védett korban(ami ugyan olyan nevetséges törvény mint aki hozta) lettem munkanélküli,0 esélyel hogy még dolgozhatok.Hogy éhen döglök?! kit is érdekel de nem vagyok egyedül sajnos,még pár millió honfitársaamal együtt éhezünk,fázunk(ha még van lakásunk :) )

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.02.13. 12:23:00

@diggerdriver:

Ha a busz szpíkere magyar, akkor biztosan igazad van. De kétlem ezt.

Jimmy, a ne tarts egy nagy magnest, ha valaki vent 2013.02.13. 12:52:49

@lisandra: en kerek elnezest toled hogy leromanoztak.
Sajnos abban nem tudok segiteni, hogy boldogulj, de ha szamit valamit, sztem te teljes jogu magyar vagy, es buszkek vagyunk rad.

traktoroslány 2013.02.13. 16:27:16

@diggerdriver: Az angolban tényleg a megértés a legnehezebb. Nekem volt egy módszerem ennek fejlesztésére, ha van türelmed hozzá próbáld meg: először zeneszövegek hallgatása, és leírása. Méghozzá nem akárki, hanem egyszerűek. Én a Beatles-szel és a Boney-M-mel kezdtem, de lehet valami más hasonlóan egyszerű. Tudom, ezeken a zenéken lehet mosolyogni, de egyszerű szövegeik vannak és elég tiszta kiejtéssel. Szóval leülsz papírral és ceruzával valami zenegép mellé és leírod a szöveget, amit hallasz. 100-szor visszatekered, ha kell és megállítod ahányszor kell, míg minden egyes szót megértesz. Ha kezded érteni ezeket a szövegeket, akkor jöhetnek a TV reklámok. A következő lépés a sportközvetítés. Lehetőleg olyan sport, amit szeretsz, és átlátod, érted a szabályait. Ha ezzel is megvagy, akkor már azt fogod észrevenni, hogy érted, miről beszélnek mögötted.

Egyébként gratulálok sikereitekhez. Szerintem jól fogalmazol és írsz, nem kell szabadkoznod érte.

zopilote 2013.02.13. 17:53:44

@traktoroslány:
En is igy tanultam, iskola mellett. Akkoriban meg a lemez- es kazettaboritokon rajta volt a szamok szovege.

lisandra 2013.02.13. 19:06:09

Jimmy, a ne tarts egy nagy magnest, ha valaki vent-köszönöm nagyon rendes vagy

2013.02.13. 20:06:51

A poszt nekem nagyon tetszett, olyan életszagú az egész, talán azért.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.02.13. 20:23:59

Na megint itt...
Folyt.köv.
Valaki itt védelmébe vette a buszsofőröket.
A profizmusukat én sem vonom kétségbe de ez nem menti az emberi hozzáállás hiányát.
Múltkor olyan történt velünk amit muszáj leírnom. Szóval a Golders Green-i buszvégállomáson voltunk nekem bérletet venni. A 83-as busszal akartunk tovább menni és látom hogy már szállnak föl rá. Futottam felé mögöttem a feleségem futott a gyerekkel. Én értem oda előbb és felszáltam. sofőr látta a tükörböl hogy nem messze van a család de már csukta is be az ajtót. Mondom neki hogy hé várd már meg őket. Azt mondja hogy nem várja és már indult is. Mondom neki hogy akkor én leszállok. Kinyitotta az ajtót és én leszálltam de már ott volt a család. A sofőr szó nélkül becsukta az ajtót és elment. Annyira meglepődtem ilyen fokú bunkóság láttán hogy reagálni sem tudtam pedig több módszer is lett volna hogy minden felszálljunk. Például nem húzom le a bérletem vagy csak fél lábbal lépek le és megvárom míg a család felszáll. De egyszerűen leblokkoltam. Rosszindulatú tetüládák, talán kettő normálissal találkoztam de szerintem azok a BKV emlőin nevelkedtek. Olyan hogy a buszmegállóban ott álljanak meg ahol a felszálló utas vár az kizárt dolog. Mindegy hogy hányan várnak ha egy ember áll ott akkor is előtte vagy mögötte állnak meg néhány méterrel. De azt vicces dolgot is megjátszák hogy ha két különböző számú busz utoléri egymást akkor a hátul jövő rátapad az elsőre és egyszerűen nem tudod leinteni mert ha korán integetsz akkor megáll az első és amelyik neked kell az kielőzi és elmegy. Ha meg megvárod míg az első elmegy akkor már hiába integetsz a másodiknak az nem fog megállni. A buszokon külön hely van a tolószékeknek meg a babakocsiknak sőt külön fenntartott ülések a terheseknek, öregeknek meg a gyerekes anyáknak. Persze oda is ülhet bárki de ha rászoruló száll fel akkor át kell adni. Át is adják sőt ha azok az ülések megteltek akkor a többi valamelyikéről azonnal felál valaki. Majdnem minden kapaszkodón leszállásjelző gomb van és központi kijelzőn kiírják hogy melyik végállomásra megy a busz és melyik a következő buszmegálló valamint mindezt be is mondja egy női hang.

A legmegdöbbentőbb az volt ami a Trafalgár tér melletti Charing Cross állomáson történt. Reggelente ott szálltam át a Hunslow-ba menő N9-es buszra. Négy óra harmincháromkor van az ideje de nem jött. Semmi gond van olyan hogy egy járat kimarad ez bele van kalkulálva majd jön a másik és még időben beérek. A következő sem jött és az azt követő sem és már elég szép tömeg gyűlt össze de mindenki tanácstalanul álldogált. Egyáltalán nem jött az N9-es. Nem tudtam mást csinálni megvártam az első reggeli metrót 5,43-kor és azal mentem. Hétkor kezdődik a munkaidő és fél nyolcra estem be. Másnap mivel nem tudtam hogy ez egyszeri eset volt vagy nem ezért ugyanakkor ugyanott vártam a buszt. A 4,33-as N9 megint nem jött. Na akkor már nem kicsit voltam ideges. Egyszercsak megjelenik a busztársaság embere egy huszonéves takony és mondja hogy az N9-es busz el van terelve és a Charing Cross megállóhoz nem jön. Kérdezem hogy a legközelebbi megállója hol van? Azt mondja hogy a Piccadilly Circus-nál. Na akkor lóhalálában felrohantam oda pedig az három megálló és oda jött is az N9. Másnap szombaton megyek már egyenesen a Piccadilly-re csakhogy a busz nem jön. Elszidtam azt a büdöskurva anyját a busztársaságnak és egy másik busszal kimentem Hammersmith-be ami az N9-es útvonalának a feléhez esik és oda jött is onnan mentem tovább. Na akkor már utánanéztem a dolognak az interneten. A londoni busz hivatalos honlapján még mindig az eredeti útvonal szerepelt ilyen naprakészek a társaságnál. Hosszas keresgélés után kiderült hogy elterelték a St.James’s tér felé és a Green parknál van a legközelebbi megállója. Ez a Charing Cross-tól az ötödik a Piccadilly-től a második megálló az eredeti utvonalán. Azt tudtam csinálni hogy még egy átszállást beiktatva a 14-es busszal tudtam elérni az N9-est a Green parknál. Az egész történet azért érdekes és egyben felháborító mert a leghalványabb tájékoztatásra sem tett próbálkozást a busztársaság. Egy papírt ha kiragasztanak a buszmegállóra már elég lett volna. Vagy a Charing Cross-nál amig másfél órát várt egy tömeg a buszra addig megállt ott legalább húsz másik busz akiknek a sofőrjének rádion csak annyit kellet volna mondani hogy szóljál már ki az embereknek hogy ne várják a buszt mert a Piccadilly-től vagy a Green parktól indul. De semmilyen kísérlet a tájékoztatásra nem történt. Emberek tömegei késtek el a munkából de ez itt természetes.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.02.13. 20:28:21

Na még egy a buszról aztán befejezem
. Múltkor ülünk az egyik busz emeletén mikor feljött egy angol anyuka a 14év körüli fiával. Anyuka még pórázon vezetett két rühes dögöt természetesen szájkosár nélkül mert azt a találmányt nem ismerik. Valami lakásfestésből jöhetek mert a festék java része a ruhájukon volt. A gyerek leülés közben a szatyorját véletlenül odaütötte az ülés műanyag részéhez. Valami festékes bödön szétesett benne mert kifolyt a plüss ülésre egy liter falfesték a többi meg onnan le a padlóra. Anyuka miközben lehülyézte a fiát megküzdött a dögökkel akik éppen egy kisgyerekes anyukára másztak rá aki már az ülésen állt hogy ne férjenek hozzá. Az egyik utas adott nekik egy reklámszatyrot amibe beletették a kinyílt festékes dobozt és leszálltak. Senki szóvá nem tette a történteket pedig a buszon 12kamera van amit központilag figyelnek.
Valamelyik nap jövök hazafelé, ülök a hátsó üléssor egyik végén a másikon meg két tizenéves viháncka. Az egyik jeggyel utazott amit akkurátusan apró darabokra tépett és odadobta a középső ülésre. Amikor nagyon csúnyán ránéztem akkor közölte hogy használt. Nem szóltam de gondoltam magamban hogy anyád is használt azt is darabold fel aztán szórd szét hülye kurva.

2013.02.13. 20:52:28

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: 'A magyar hozzáállásból indulnak ki.'

Most dobbentem ra, mennyire megfertozott a dekadens Nyugat! Egy pillanatig sem merult fel bennem hogy valaki ketchupot akarna hazavinni a McD-bol... Naiv vagyok, hiaba.

Off: en nem igazan szeretem a ketchupot, altalaban majonezet szoktam kerni. (Legkozelebb direkt tobbet kerek es hazaviszek par zacsit.)

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.02.13. 20:57:16

@traktoroslány:

Hasonló módszert alkalmaztam. Már értem pl. a politkai beszédeket, meg hasonlókat, de filmet most sem tudok angolul nézni: alig az egyharmadát értem, ami kevés egy filmhez.

2013.02.13. 21:04:16

@diggerdriver: Erre a busz-helyzetre az az egyetlen (draga) megoldas van hogy csak metroval vagy autoval kozlekedsz. En szinte soha nem utazom buszon Londonban, ha megis, akkor mindig annak orulok az ut vegen hogy elve megusztam, nem szurtak le es nem uszitottak ram pitbullt.

Viccet felreteve, a buszokon gyulik ossze a tarsadalom legalja, mert ez a legolcsobb kozlekedesi eszkoz, sot a tinedzsereknek es tartos munkanelkulieknek ingyen van, tehat az utazokozonseg nagy resze pont azokbol kerul ki akikkel nagyon nem szeretnel hosszabb idot tolteni osszezarva.

2013.02.13. 21:08:24

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: Ugy ertettem, Angliaban fogok tobb majonezt kerni, ahol ingyen van, majd a felet hazaviszem. Eddig soha nem merult fel bennem hogy haza kene vinni, de most hogy felhivtatok a figyelmemet erre a lehetosegre, miert ne? Ingyen van!

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.02.13. 21:18:42

@Mirjam2:

Ez egy örök probléma, amit nehéz megoldani.

Ha ugyanis valami ingyen van, akkor jellemzően pazarolják. Ha meg nagyon apró dolgokért pénzt kérnek, az viszont idegesíti a vevőt/ügyfelet.

Alapvetően ez egy kereskedelmi és pszichológiai kérdés.

Egyedi megoldáson kell gondolkodni minden konkrét esetben.

Amikor az első magyar McDonalds megnyílt 1987-ben, az átlagmagyar még a mostaninál is szegényebb volt. Ha kint lent volna az asztalon egy-egy üveg majonéz és kecsup, bizony sokan elvitték volna, hiszen úgy gondolkodtak volna "ez benne van az árban, kifizettem". Ugyanez a vécé: ha ingyen van, az utcáról fognak bejönni tömegesen az emberek.

Szóval nehéz ügyek ezek.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.02.13. 21:20:31

Igen ez teljesen így van ahogy írod.
Vettem már autót használom is viszont a parkolási rendszer az olyan káosz hogy csak egy a biztos. Megbüntetnek.
igy vagy úgy előbb vagy utóbb de megbüntetnek.

Megvettem az autót. Azonnal kiváltottam a zónára szóló parkolójegyet. Kinyomtattam a számlát odatettem a szélvédő mögé sőt írtam is egy papírt hogy be van fizetve itt a számla de a matrica még nem érkezett meg a megértésüket kérem.
Egy óra múlva rajta volt a büntetés csomag.
Nahogybasszátokmeg.
Másnap megyek le hogy megbeszélem a parkolóőrrel látom hogy épp megy el a kocsi mellett és ügyet se vet rá.
Mondom mi van. Azt mondja semmi benne van a gépben nem büntet meg.
És tegnap, Tegnap nem volt bent.
Jó. Reklamáló levél az illetékesnek hogy tekintsen már el a büntetéstől hiszen én befizettem itt a számla másolata a büntetés későbbi időpontban lett kiállítva.
Válaszlevélben közölték hogy mindent megértenek de a büntetést be kell fizetni.
Hogyrohaggyatokmeg.

zopilote 2013.02.14. 00:07:31

@maxval, a gondolkodni próbáló birca:
"Ugyanez a vécé: ha ingyen van, az utcáról fognak bejönni tömegesen az emberek."
Kanadaban meg nem lattam fizetos WC -t. Es igen is, csak a WC hasznalataert
megyek be a McDonalsdba vagy barmely gyorsetterembe. Ha az van legkozelebb.
De nem csak en, hanem nagyon sokan.

kék madár 2013.02.14. 03:34:37

@maxval, a gondolkodni próbáló birca:
az ember egy ido utan csak annyit vesz el amennyire szuksege van. Ezert rakjak ki a gyorsettermekben a ketchupot, mert nem fizetnek ra. Mar ahol.

PannonBoy 2013.02.14. 05:00:40

Csak pár gondolat:
- A poszt korrekt olyan szempontból, hogy az első mondatban tudatja, hogy itt nem az elit írása következik. Igazából, innentől kár is volt végigolvasni, unalmas volt.
- Kommentben rögtön írta valaki, hogy hogyan lehet Angliában magyar tv adókat nézni. Nos, az a véleményem, hogyha valaki külföldön magyarkodni akar, az inkább el se induljon. Nagyon gáz, ha külföldön akarja folytatólagosan élni a magyar életét. Ugyanúgy szánalmas, ha valaki csak magyar sajtóanyagot olvas (akár net, akár nyomtatott).
- A nyelvhez: Az angolt kezdő szinten könnyű elsajátítani, de felső szinten már időigényes (azért nem írom, hogy nehéz, mert ennek ellenére még mindig az angol nyelv a legkönnyebb a világon).
- Kiejtés: a magyar betűkkel megfeleltetni az angol szavakat, enyhén szólva is amatőr. Kérem szépen, létezik olyan, hogy fonetikus írás, bár kétlem, hogy az itt jelenlévők valaha is kinyitottak egy szótárt. A hoch English (a "hoch" németül van, ha valaki nem tudná) pedig nagyon szép, kiejti rendesen a szavakat, teljesen felismerhetőek. Ha az illető nem ilyent hallott, akkor valószínűleg más társadalmi rétegben mozog.
- Ingyenes javak (pl. ketchup): szívesen venném, ha pl. a McDonalds-ban lehetne egy kis ketchupot venni ingyen, de csak amennyi szükséges, de biztos, hogy a magyarok pillanatok alatt elvinnék, hisz ingyen van. Sajnos ebben az országban nem vigyáznak az emberek arra, ami nem az övék, vagy köztulajdonban / közhasználatban van (pl. Alstrom, Combino szerelvények).

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.02.14. 08:24:00

@PannonBoy:
Túl nagy az arc.
Ez a blog azért jó mert mindenki megtalálja a neki megfelelő olvasnivalót.
A magadfajta a projektmarketingmenedzserek írását a magamfajta meg az "alsóbb néprétegek" írását.
A Feleségem fonetikusan tanulta az angolt ugyan a szókincsét fejleszteni nem maradt ideje így most ott tartunk hogy én tudom a szót Ő pedig tudja kimondani.
:)))))))))))))))))

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.02.14. 09:09:23

@PannonBoy:

"iejtés: a magyar betűkkel megfeleltetni az angol szavakat, enyhén szólva is amatőr. Kérem szépen, létezik olyan, hogy fonetikus írás"

Pontosan! Ez ahelyes hozzáállás.

Világpolgár2012 2013.02.14. 13:20:36

@diggerdriver:
Ha még nem fizetted be, akkor ne fizess!!! Minimum két levél kell az ilyen esetekben, mert az elsőt általában automatikusan elutasítják. Gondolom azért, mert másodjára legtöbbször csak az ír, akinél tényleg nem volt jogos a büntetés. Ha tovább megy a dolog, nem baj, te fizettél és igazolni is tudod. Egyébként teljesen egyetértek abban, hogy Londonban előbb-utóbb minden autóst megbüntetnek, akármilyen körültekintő is, vagy parkolás vagy buszsáv vagy kereszteződés blokkolás vagy valami más miatt, jogosan vagy nem.

zopilote 2013.02.14. 15:40:44

@PannonBoy:
Beszelsz az un. elitrol. Meghataroznad, hogy mit ertesz alatta? Mi az elit definicioja?
Vagy a szukebb ertelemben vett " magyar elit " mit jelent? Nekem az elit eleg nega -
tiv elojellel jon le: simlis, semkihazi, csalo, torteto, sznob, bunozo, Rigo utca, stb:)
A " hoch English " szinten az elit altal meghatarozott fogalom:) Mi prolik Standard
vagy proper English - rol beszelunk. Lehet az UK Satandard English, Scottish Stan-
dard English vagy General American vagy General Australian. A British English - t
beszelik a UK - ben, USA - ban, Kanadaban, stb. Ezen belul vannak a dialektek,
amik foldrajizi, osztalybeli helyzettol lehetnek kulonbozoek.
Mindezek ellenere a magyar nyelv a legkonnyebb nyelv a vilagon, nekem es meg kb
13 millio magyar anyanyelvunek!!

zopilote 2013.02.14. 15:42:38

@maxval, a gondolkodni próbáló birca:
Ezt is ugy hallottad valakitol, akinek mondta valaki, aki mar jart ott:) Maskulonben tevedsz!Nagyon is tisztan vannak tartva az ingyen WC - k.

PannonBoy 2013.02.14. 23:00:53

@zopilote: Úgy látom, itt az "elit" fogalom nem volt világos, így egy kicsit belemennék a magyarázatba. Amikor én ezt a jelző használom, azt pozitív értelemben teszem. Vagyis nem a politikusokra, bűnözőkre, csalókra, stb. gondolok, hanem a magasan képzett, több nyelven beszélő, komplex gondolkodású emberekre. Igaz, a sznobizmus kicsit benne van a fogalomban, vagyis olyan embereket sorolok ide, akik olyan javakat fogyasztanak, amelyeket mások nem tudnak (pl. túl drága) vagy csak egyszerűen nem akarnak fogyasztani. Egyébként az öltönyös üzletembereket (függetlenül az iparágtól) sorolom ide, akik befolyásolják egy cég jövőjét.
Még valami: az én vélekedésem szerint az "elit" kategóriába nemcsak születni lehet, hanem be is lehet kerülni. Pl. ha valaki iskolás korától kezdve folyamatosan tanul, jobbnál-jobb hírnevű iskolákat végez el, és szakmáján belül helyezkedik el, akkor ő is az elit részévé válik.
Tehát szinte bárki előtt nyitva áll az út. Az egyetlen kérdés: akarja-e?!

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2013.02.14. 23:27:54

@PannonBoy: pont ezt akartam kerdezni en is. Mert lehet mindenki elott nyitva az ut, de sokan rosszul ereznek magukat egy ilyen szerepben ( nem mindenkinek valo a heti 5 nap, min. 8 oraban oltony/kosztum) .

Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2013.02.15. 11:20:40

@diggerdriver: egy haverom amerikában élt kint pár évet, csinált valami "jogsit" is, ami vizsgához volt kötve. Elég primitív vizsga volt, mert a srác kb egy szót se tudott angolul, úgy ment át a vizsgán sokadikra, hogy megjegyezte: ha a kérdés kb ilyen hosszú, akkor a B válasz a jó, ha olyan hosszú akkor az A :)))) Sírtam, mikor mesélte :D

Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2013.02.15. 11:34:05

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: az a baj, hogy az is tuti csőd, ha csak pár (egyre kevesebb) vállalkozás fizeti a terheket és a többi nem tudja. Ha nem akarunk mind éhendögleni, egyszerűen nincs más lehetőség, mint az adórendszer teljes reformja (radikális egyszerűsítés és csökkentés) és aztán kitaposni a belét is annak aki nem fizet be valamit.

Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2013.02.15. 11:38:01

@diggerdriver: hát azért a 12 féle elbaszott igeidő szerintem nem egyszerű, meg a kismillió idióta idióma sem, valamint az 500 akcentus és akkor még csak Londont számoltam. Nagy előny, hogy mivel a fél világ beszéli, nyilván megszokták már, hogy mindenki máshogy csinálja és nem akadnak fent rajta. Gondolom. Remélem :)

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.02.15. 12:58:39

@Zka: Igazad van de ilyen nyelvi finomságokkal az árokparton nem foglalkozunk.
Ilyen nyelvi kavalkádban már megszoktak mindent:))))))))

mfbill 2013.02.16. 04:58:33

@01234567:

Tökéletesen igazad van. Mint ahogy a posztolónak is abban, hogy az elitista felfogás nem vezet sehová. Főleg azért, mert jelenlegi helyzetünkért teljes mértékben a régi-új elit felelős. Egyedül mi élünk önmagunkhoz képest (sokkal) rosszabbul átlagban a volt szocialista országok között, ami azt jelenti, hogy a felsőbb rétegek nem élnek annyival jobban, mint amennyire az alsók lecsúsztak. Miközben végletekig eladósodott az állam (de szívesen elcserélnénk a mostani államadósságot a 90-essel...), eladósodtak az önkormányzatok és a polgárok egyaránt. És ha ez önmagában még nem volna elég, az eszetlen privatizációval kiszolgáltattuk egész gazdaságunkat a külföldi tőkének. Magyar tulajdonú termelő tulajdon szinte nem is létezik. Ha valaki a "gazdákkal" jönne, annak ajánlom figyelmébe Ángyán úr közelmúltbéli nyilatkozatait, megállapításait. Pár újkori földesúr érdekeltségébe tartozik a földtulajdon nagy része. A balos és jobbos háttérgazdaság felosztotta az országot egymás között… A hazai mezőgazdasági feldolgozóipar vesszőfutása és az élelmiszerimport dömpingje jelzi, hogy mezőgazdasági kapacitásunknak a töredékét sem használjuk ki. Pedig erre még abban az átkos szocializmusban is nagy szükség volt, amikor létezett hazai ipar, teljes foglalkoztatottsággal…
Még az uniós csatlakozás előtt lett elszúrva az egész. Az elitünk igyekezett bebiztosítani magát, és ez lett belőle. Öngyarmatosítást és tőkefelhalmozást szolgáló gazdasági szabályrendszerünk, a valós életszínvonallal, teljesítménnyel köszönőviszonyban sem lévő adórendszerünk üldözi és bünteti a munkát. Az az elit viszont, amelyik két évtized alatt megszokta, hogy teljesítmény nélkül, az európai gazdaságokkal való versengés kikerülésével is lehet gyarapodni, mára felzabálta az összes politikai pártot, és rajtuk keresztül tolja az országot kelet felé. Szó nincs már a bürokrácia visszaszorításáról, szaktudásról, egészség megbecsüléséről, teljesítményelvűségről, jogbiztonságról, fogyasztóképes, civilizált társadalomról mint a versenyképesség legfőbb jellemzőiről – csakis a bérekről papolnak. Elinflálták a minimálbért, a rabszolgamunka bevezetésével országosan lenyomták a béreket, mégsem lettünk a befektetések célpontja. Két éve még ezzel reklámozták a várható hatalmas gazdasági fellendülést, ma meg – miután fény derült a jelentős gazdasági visszaesésre – arról beszélnek, hogy három millió embert kéne ott hagyni az út szélén, akik reménytelenül elvesztek, nincs már esély a felzárkóztatásukra. Na ez a banánköztársasági lét tökéletes beismerése. És mégsem indult meg a föld… Képtelenek vagyunk a folyamatokban való gondolkodásra, ez a nagy bűnünk. Végtelen naivitással hisszük, hogy ebből még lehet valami. Pedig nem. Ezzel a gazdasági és politikai elittel, az általa meghonosított erkölcsökkel és életszemlélettel további lecsúszás várható. Kétség sem fér hozzá, hogy bármilyen értéket beáldoznak. Sajnos megtehetik, mert nincs polgárság, aki közbeszólna. Az a három millió is, amelyről most lemondunk, valamikor értéket jelentett: nagy részben civilizált, dolgozó, adófizető emberek voltak. És kell majd a helyükbe rabszolga, mert az fogyóeszköz ebben a rendszerben. Ettől a sorstól féltik saját és gyerekeik jövőjét azok, akik elhagyják az országot – teljes joggal.

01234567 2013.02.16. 12:39:39

@mfbill: Igen erre gondoltam. Ez tökéletes megfogalmazása a mai helyzetnek. Csak szerintem ez, a végtelenségig nem megy. Itt előbb utóbb éhéglázadás lesz. Azért lesz durvább egy átlagos elégedetlenségnél, mert sokáig elfojtott szenvedés foga felszínre törni. Olyan embereké, akitől rengeteg mindent elvettek, a javaikat, a megélhetésüket, méltóságukat, a jelen életüket, és ami az ember egyetlen mozgatója, a jövőbe vetett hitüket. Erre az utóbbira döbbennek lassan rá az emberek, és ha ez megtörténik, akkor lesz itt nagyon durva. Ez nem olyan felkelés lesz, mint egy fejlődő országban, a jobbért, a vívmányokért. Tehát ad valamit. Ez egy visszafejlődő országban egy ledegradált népé lesz, keserű, véres, értelmetlen, és utána sem lesz jobb. De sajnos ez szükségszerű.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.02.16. 15:10:58

@01234567:
Semmiféle lázadás nem lesz Magyarországon.
A magyar nép több mint ezer éve arra van trenírozva hogy bármit csinál a hatalommal szemben az eleve bukásra van ítélve.
Mindegy hogy ki kezdeményezi paraszt (Dózsa) vagy arisztokrata (Rákóczi) mindig a hatalom akarata érvényesült.
Kezdődött Koppánnyal aztán Dózsa majd Rákóczi később a '48-as forrófejű ifjak rendezték el hosszú időre az ország sorsát.
A múlt században volt az őszirózsás hőbörgés némi gyilkolászással majd az '56-os forradalom ami valóban abból keletkezett hogy a nép besokallt. Elbukott.
Utána már szerencsére az emberáldozat nélküli apróbb fellángolások jöttek úgymint a taxisblokád vagy a TV székház kifosztása.
Mi lett az eredmény? A taxisblokádot egy tizenakárhány forintos benzináremelés robbantotta ki. Azóta annak az árnak a tízszeresére nőtt a benzinár igaz csak néhány forintos emelésekből.
A Gyurcsányellenes tüntetéseknek mi lett a vége? Gyurcsány lemondott, Nem. Legalábbis akkor azért nem.
Az emberek belefásultak. Ehhez hozzájön még a megosztottság a jól ismert magyar mentalitás úgyhogy kár várni bármiféle katarzist.

01234567 2013.02.16. 20:10:42

@diggerdriver: Az nem katarzis lesz, értelmetlen, esztelen, ösztönös rombolás. Kontroll, irányítás nélkül, nem irányul senki és semmi ellen, mert minden és mindenki ellen fog. Ami épp jön. Ugyan úgy valami, kezdeti békésnek, vagy jelentéktelennek induló dolog eszkalálódik majd, mint pl. 56-ban a diáktüntetésből, a rádiónál történtek utáni káosz. Csak most annyi konkrét célja sem lesz mint 56-nak. Ezt nem olyan "rétegprobléma" váltja majd ki, mint a benzináremelés, vagy olyan irányított rendbontásból kialakult ugyancsak csoportokhoz köthető lázadás lesz, amit az idióta rendőrség eszkalál nagyobbra, mint a TV székházas "buli". Itt lassan a nyomor, a munkanélküliség, sőt az éhezés elér minden réteget, erre rakódik a bankhitel gyalázat, az ország emberi élhetetlensége, a moráltól a "normális" emberek lassan robbanó undora, és az általános, jogos becsapottság érzete. És az, amire lassan mindenki, de főleg a legjobban sújtottak ébrednek rá, ez így tovább nem mehet, nincs már hova hátrálni, akik meg ezt csinálják, nem tudják hol a határ, semmi nem állítja meg őket. Emberi módon legalább is nem lehet.

xylon 2013.02.16. 22:17:35

Jokis poszt, sok sikert a digger drivernek.

Magyar TV: aki nem beszel jol magyarul az csak angol TVt nezzen foleg BBC1-3 azon nagyon szepen beszelnek (kiveve primko sorozatok, bar akik sokat log egyszeru angoloknak annak ez is hasznos lesz). A masik ami sokat segit az angol olvasas, megszokja az ember a dinamikajat meg a szorendjet hogy hogy kell rendesen beszelni, konnyebben formalja a mondatokat ha sokat olvas.

Amikor eszrevettem hogy a gyerekeim nem beszelnek eleg jol magyarul vettem 50 fontert egy Androidos medialejatszot, azota a TVn nezik a Youtubeot. Megvan minden magyarul amit csak kivantok.

proprorporporpo 2013.03.25. 11:28:08

Azért ilyen butaságokat nem kéne mondani, hogy útlevél kell, több mint fél éve élek londonban és soha nem volt szükségem útlevélre (nincs útlevelem)

A 3000 fontot is indokolatlannak tartom, persze jó ha több pénzed van mint egy 1000 font, de ismerek olyat akik 500 fonttal vágtak neki és neccesen ugyan, de sikerült elindulniuk, én 1000 fontot javasolnék és még pár 100 font vésztartalékot.

proprorporporpo 2013.03.25. 11:30:19

Persze azoknak lesz csak "könnyű" aki erős társalgási szinten beszélik az angolt, ha netán még egy jó szakmád is van akkor biztos nem lesz kudarc

proprorporporpo 2013.03.25. 12:12:55

@45eskoltozik: Én sem javaslom senkinek, hogy annál kevesebbel induljon, főleg, hogy most elég nehéz szakmát nem igényló melókat találni, nagyon sok a magyar londonban a meló meg nem több

THEHUNGARIANMINGLE · WWW.THEHUNGARIANMINGLE.COM 2013.03.25. 12:18:29

én sales melót keresek b2b , vicces hogy rengeteg van belőle :)
és nem feltétlen londonban....

kiskutyauto 2017.04.01. 15:48:13

Mindig szántam azokat az embereket, akik milliókat kotornak össze, akár gyűjtéssel, örökölnek, hitelt vesznek fel stb... néhány millióval a zsebükben kimennek és az egész pénzt abba "fektetik", hogy utána dolgozhassanak és maradnak bérrabszolgák... holott néhány millió forintból lehetne beindítani vállalkozást, üzletet, céget csinálni, stb és nem kéne csicskaként élni az életüket.... de hát úgy látszik a ki szolgának született, szolga is marad, mert az is akar lenni... Ez egy alacsony szint sajnos.. hiába ír arról, hogy élni élni az nem él aki minden nap időre rohanhat, főnöknek puncsolhat, és ki van szolgáltatva a fizetésének... nem él csak vegetál... lehet kicsit magasabb szinte vegetál egy gazdagabb országban, de ugyanúgy cseléd marad... egy értelmes vállalkozó szellemű kreatív ember, nemhogy 3000 fontból, de akár 1000 fontból is képes elindítani egy sikeres vállalkozást, pár évig hajtja, aztán már csak számolja a passzív jövedelmét, és AKKOR KEZD EL ÉLNI, mert napi 24 óráját saját magának osztja be, azt csinál amit akar, nem ugrál senkinek, és nincs számlafrász... mert bizony számlafrász Londonban is ugyanúgy van a "prolinak"...

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása