oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2013. március 11. 06:54,  Mi az az Andouillette? 330 komment

2013. március 11. 06:54 Határátkelő

Mi az az Andouillette?

Ha Franciaország, akkor Párizs, esetleg Marseille, vagy a Riviéra, pedig van egy város, amelyet kultúrájával, a rengeteg fiatal egyetemistával, csodás óvárosával együtt kár lenne kihagyni. Ez Lyon, ahol Sophie kalauzol el minket.

cím_22.jpg

„Kerek egy éve költöztünk Franciaországba, Lyonba, s ennek apropójából szeretném veletek megosztani mindazt, amit eddig megéltem itt a családommal. Előre szólnék, hogy árakat nemigen fogok említeni, sem a lakáskeresés kálváriájáról nem fogok írni (lévén a férjem volt olyan szuperjó fej, hogy egyedül végigkínlódta az egészet), és a Túró Rudi szót is most írtam le utoljára. Viszont egy gyesen lévő anyuka szemszögéből fogom bemutatni az itteni életünket, így kérlek, emiatt ne dühöngjetek majd a kommentekben.

Tehát 2012. február végén, miután a férjem cégen belül maradt, de országot váltott, megérkeztünk Lyonba, egy szépen berendezett, hármunknak tágas lakásba, a város szélén, de egy meglehetősen forgalmas utcában. Sokan panaszkodnak itt a levegőre, s a házidokink szerint egy gyerek itt átlag hatszor náthás egy télen ennek is köszönhetően. Jó ég! Avagy mon Dieu! (Mi megúsztuk eddig kettővel).

Fizetni kell, de olcsóbb, mint otthon

Ha már a háziorvost emlegettem, feltétlen szeretnék kitérni az itteni orvosokra. Egyszerűen fantasztikusak, nekem a legnagyobb meglepetés az volt, hogy emberként kezelnek. Otthon a legtöbb doki félisten-szindrómában szenved.

Itt alapjaiban más az egészségügyi rendszer is, van egy TB kártya (carte vital, avagy a zöld kártya), amit nekünk a férjem cége intézett, és cirka 5 hónap alatt sikerült is hozzájutnunk, eh... Ezt a kártyát lehúzva, mint egy bankkártyát, a fizetendő összeg automatikusan bekerül a TB rendszerébe.

Itt ugyanis mindig fizetni kell, ha meglátogatjuk az orvost, fogorvost, stb, a háziorvosnál egy fix összeget, aminek azonban, ha biztosított vagy, a kb ¾-ét visszautalják a bankszámládra 3 napon belül. Kiszámoltam, hogy itt kb. a negyedére jön ki egy nőgyógyászati vizit, ellentétben az otthoni nőgyógyászommal, aki mellesleg SOHA nem adott számlát.

A gyerekek

Ami nagyon fura számomra itt, az az, ahogyan a gyerekeiket kezelik a francia családok. Csodálom őket, hogy gyakran 4, de akár 5 gyereket is vállalnak, de a három az alap, viszont 2 hónap után bevágják őket a creche-be (bölcsi) reggeltől estig.

1_7.jpg

A szoptatás ideje is náluk a legrövidebb Európában, ami nekem azért is furi, mert az LLL viszont francia szervezet. Továbbá az összes gyereknek taknya-nyála összefolyik, hihetetlen, hogyan öltöztetik őket a legnagyobb hidegben is. A saját szememmel láttam nem is egyszer, hogy szakadó esőben anyuka vonul esernyővel a feje fölött, a jobbján és balján egy-két csemetével, akik bőrig áznak. Ki érti ezt?

Mi lesz veled, divat?

Bár azt is el kell ismernem, hogy ennyi divatos gyereket se láttam még soha, a kislányok mínusz 5 fokban is csini harisnyában, hosszú, karcsúsított szövetkabátban csúsznak-másznak a játszótéren.

Meglepő viszont, hogy felnőtt korukra elvesztik a divat iránti igényüket vagy érzéküket, mindenesetre a párizsi csinos, szoknyában tovalibbenő, selyemsálat viselő, karcsú lányokat nem itt kell keresni, az fix.

Viszont sokszor találkozom az igazi dáma típusú idős hölgyekkel, akik 70 fölött is rendesen felöltözve, sminkben és rendezett frizurával sétálgatnak a közértbe, vagy valamelyik parkba, ücsörögni egy kicsit.

Park a város szívében

Ha már parkok: az ittlétünk első sokkélménye a „park" fogalmához kapcsolódik, ugyanis számtalan park van a környékünkön. A térkép szerint. A valóságban ugyanis betonnal, apró kaviccsal, esetleg futószőnyeggel bevont, elkerített, legtöbbször kb. 100 nm területről van szó, amelyben található pár pad és jó esetben néhány fa is. Fű sehol.

kert.jpg

Kiábrándító volt elsőre, mára megszoktam, illetve felfedeztünk pár igazi parkot is, ahol valóságos fű nő és nem is tilos rálépni. A város nagy és méltán lenyűgöző parkja a Parc de la Tete d'or, ami tényleg csodálatos, egy nagy tóval, amin lehet vízibiciklizni, számtalan vízimadárral, ingyen látogatható állatkerttel, rózsakertekkel, játszóterekkel. Mindez a város szívében, több száz éve. Ezt azért jól kitalálták, meg kell hagyni.

A legendás kenyér

Amit még nagyon jól kitaláltak szerintem, az a kenyérsütés rendszere. Fantasztikus, hogy minden boulangerie-ben más ízű, textúrájú, formájú és színű pékárut kapni, és a fantázianeveik is gyönyörűek: ficelle, fluette, roustiquette, baginette, panette, és még sorolhatnám.

Végigkóstoltuk a környék összes pékségénél a főbb kenyereket és mára már megvan a kedvencünk mindenütt. Nekem a jófajta magyar, felfújt, fehér kenyér cseppet sem hiányzik, bár most már vissza kéne venni a mennyiségből itt is... Nemrég egy párizsi posztban olvastam, hogy ott mindenki letöri a baguette végét, amint kilép az üzletből. Nos, itt is!

Soha többé Andouillette!

Viszont szívből ajánlom az internet adta lehetőségeket vendéglőben való rendelés előtt ezen a vidéken, hogy ne járjatok úgy, mint én az Andouillette-el. Az a nagy szemétség, hogy gyönyörű dallamos neve van, így én tudatlanul azt rendeltem.... SOHA többé!

Én megeszem a pacalt, a kakashere pörköltet és a véreshurkát is, de ezt az ocsmányságot nem bírtam lenyelni, s mindezt a házassági évfordulós, romantikus ebédünkön. Akit érdekel, nézzen utána, s bár nem egy kolut, vagy pálcikára húzott csirkebél, azért a következő idézet jól leírja a lényeget: „Politics is like an andouillette – it should smell a little like shit, but not too much".

Amúgy a franciák pont annyira szeretnek minden ünnepkor enni, mint mi magyarok, csak ők karácsonykor pulykát esznek és csigát, január 6-ára, az Úr megjelenése, avagy Vízkereszt napjára pedig van egy spéci tortájuk, a gateau des rois (királyok tortája), amiben el van rejtve egy kis bigyó (pénzérme, kis kerámiafigura) s ha te vagy a szerencsés aki ráharapott – és nem tört le a foga -, akkor te lehetsz a király, és felveheted a tortához járó papírkoronát. Nem vicc, ezt felnőttek is csinálják.

Nekem az étkezési szokásaik nagyon tetszenek, salátát leves helyett, sajtot desszert helyett, bort az ebédhez munkanapokon is... az egyetlen dolog, amit még nem értek, az, hogy mi a túró a különbség a számomra joghurt és tejföl közötti állagú és ízűnek tűnő fromage frais, fromage blanc, creme fraiche és társai között. (Túró nincs).

Ünnepek

Nagyon tetszik az is, hogy itt ünneplik a nagymamák napját, apák napját, gondolom, van nagypapák napja is, és a helyi nagy ünnep, a Fete des Lumiers valami fantasztikus. Minden évben karácsony előtt hálát mondanak Szűz Máriának, aki hitük szerint megmentette Lyont anno a nagy pestisjárványtól, s ez az ünnep az eredetileg pár mécses meggyújtásából mára egy csodálatos fényáradattá nőtte ki magát.

Minden évben újabb csodákat találnak ki, és ma már az energiafogyasztásra is odafigyelve, mind ledes technológiával működik.

Fete des Lumieres.jpg

Fete des Lumieres 2.jpg

A bevándorlókról

Most jöjjön némi negatívum: az észak-afrikai arab bevándorlók. Párizs után Lyon, illetve a Rhones-Alpes régió büszkélkedhet a legtöbb immigránssal. Legtöbbjük sajnos nem illeszkedik be semmilyen szinten a társadalomba, megtartják a saját vallásukat (ez természetesen mindenkinek szíve joga), a saját kultúrájukat (ez már nem annyira evidens - saját otthonukon kívül, Európa szívében) és a saját nyelvüket is. Tisztelet a kivételnek.

A fehér franciák őket hibáztatják a drogok elterjedéséért is, ami egyre aggasztóbb problémakör, engem ez például nagy félelemmel tölt el, nem akarom ilyen helyen felnevelni a gyermekemet.

Mi viszonylag jó környéken lakunk, de van a városban egy olyan negyed, ahol nem mernénk kiszállni az autóból. Tiszta Mordor. Vagyis inkább egy nagy, koszos és büdös egyiptomi bazár.

St Jean Cathedral Lyon.jpg

Fantasztikus helyek a közelben

Amúgy szuper elhelyezkedésű a város, pár órányi autókázásra elérhetjük az Alpokat, ahol tuti szánkópályák várják a gyerekes családokat, illetve sípályák a profibbakat. Ha pedig ellenkező irányba indulunk, Camargue-ba jutunk, ami híres a világon az egyik legrégebb óta tenyésztett, gyönyörű fehér lovairól, és hát ott a tenger is. A mi babánk előbb fürdött a tengerben, mint a Balcsiban. (És nekem külön nagy élmény, hogy Arles is nem messze van, ahol Van Gogh élt és alkotott egy ideig).

Ha pedig nem akarunk órákat autózni, csak felet, akkor olyan gyönyörű, a középkorból fennmaradt és megőrzött városkákra lelhetünk, mint például Perouges vagy Cremieu. Ha pedig ki sem akarunk mozdulni a városból, hát ott az óváros, Vieux Lyon a hangulatos a macskaköves utcáival. Na de nem akarok útikönyvbe átcsapni, gyertek el és nézzétek meg magatok, már van közvetlen Budapest - Lyon járat pár hónapja! :)

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Lyon Franciaország

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr765126879

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Három csillagos ebéd Paul Bocuse-nél: a Bresse-i csirke (videóval) 2013.03.12. 10:09:23

A lyoni és francia csúcsszínvonalú gasztronómia atyjáról, Paul Bocuse-ről már annyi helyen elmondtak minden fontosat (még én is pár dolgot, és hamarosan összeállítok róla egy nagyobb videót is), hogy ezzel nem is húzom az időt. A lényeg, hogy az élő (8...

Trackback: Lyon: főzés, főzés és evés. 2013.03.12. 10:08:04

Megy tovább a gasztromaraton, a lyoni Bocuse Intézetben is elég sűrű a program, hiszen napközben napi 8 órában pörögnek a receptek, a feladatok, úgy működünk, mint egy étterem, azzal a különbséggel persze, hogy itt gyakrabban kerülnek elő a jegyzettömb...

Trackback: Látogatás egy lyoni cukrászmesternél 2013.03.12. 10:07:26

Nagyon izgalmas vendégek érkeznek ma délután Budapestre, az egyik legnagyobb kedvenc gasztrorégióm, a délfrancia RhoneAlpes régióból egy komoly gasztronómiai küldöttség, séfek (köztük két Michelin-csillagos és a szakma kiváló mestere (MOF)), sajtmester...

Trackback: A gyönyörök kertje 2013.03.11. 13:14:41

Kihevertük a disznóölést, kitört a tavasz, az unaloműzés egy újabb nagy felelőse lépett elő a hajnali ködpárából: a kert. Tavaly már futottunk néhány kört azért, hogy a dús vegetációval megáldott rétünkből művelt, hovatovább pallérozott konyhakert válj...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

zopilote 2013.03.11. 22:36:28

@charlieharper:
Megneztem, csinos no. A cikk alatt levo kommentek is erdekesek. Nem kulonbek, mint a HA:) Ott is van sok offolas. Mint minden hol:)

2013.03.11. 22:36:53

@Jess G: tudom, hogy a nok altalaban biztonsagosan vezetnek, de ez alol a nejem kivetel. Hidd el. O rontja el a noi statisztikat. Tudnad, hogy hany lampaoszlop volt mar neki utban vagy szemetes?!

Nem voltam eleg pontos a nemet autoknal. Nem porsche, audira gondoltam, hanem AMG-re. Utana mar egyszeruen nem tudsz beulni masba.

bpetya75 2013.03.11. 22:37:20

@Tökfőzelék:

Nem létezik tiszta, sallangmentes információ. Bárhonnan próbálod összegyűjteni, le kell fejtened a burkát, hogy hozzáférj ahhoz, ami neked fontos, hasznos, érdekes. Ennek a leginkább az az oka, hogy neked más az érdekes, mint egy másik embernek.

Azzal sincs semmi baj, ha zavar a szubjektivitás, vagy felületesnek, információhiányosnak tartod a posztot és ezt szóvá teszed. Ha megnézed, Karinette is hasonló dolgokat kifogásolt a posztban, mégsem esett neki senki, a posztolón kívül, aki sértve érezte magát a soraitól. Pedig hozzád képest az árnyaltnál is árnyaltabban fogalmazott.

És itt a lényeg szerintem. Van egy olyan érzésem veled kapcsolatban, hogy az IQ-d kiemelkedő, de legalább is az átlagnál jóval magasabb, az EQ-d viszont ugyanennyire el van maradva az átlagtól. Ha nem vagy képes emészthető stílusban előadni magad, akkor nem kapsz érdemi reakciókat az amúgy érdemi kérdéseidre, felvetéseidre sem.

Itt semmire nem mész logikával. Szerinted arra való a blog, hogy a kinti munkavállalásnál fontos infók jelenjenek meg rajta. Meg is jelenik ilyesmi. Szerintem meg arra is jó, hogy Max meséljen Bulgáriáról vagy Kubáról, más meg ezért lehülyézze. Jani, illetve a haverja, reklámozza Albániát, én tépjem a számat Magyarország mellett, tanato örüljön a francia posztnak, és jól titkolja, hogy milyen márkájú autója van, hagyma imádja Amerikát, montroyal legyen pacifista, zopilote meg lumpenproletár, aki véletlenül összefut itt egy elkeseredett erdésszel, akivel egy iskolába jártak. Hogy tablenot le homofóbozzák (pedig a blog büszke homofóbja Max), de ennek kapcsán lebuktassuk Babette Rendőrakadémia-fóbiáját. És ha már lebuktatás, arra is való, hogy Norbik tűnjenek fel és bukjanak meg (páran biztos meg se buktak, belefér).

Engem (és szerintem még sokakat) a szubjektív élmények, vélemények, tapasztalatok érdekelnek. Téged (szintén sokakkal együtt) meg a tények, adatok, pontos információk. És Határátkelő ügyes, ad enni nektek is, nekünk is. Elismerés érte. Meg béke sorainkra.

Taxomükke (UK) 2013.03.11. 22:38:02

@hagyma: Te, es a Lancer orszagutra is jo amugy?

zopilote 2013.03.11. 22:40:09

@Jess G: a japan nem egy innovativ nep, de amit lekoppint, az jobb less, mint az eredeti. Nem csak kocsiknal, hanem pl. nyomdagepeknel is. Talan precizebbek a nemeteknel is, ami a kivitelezest illeti. Szerintem. Tevedes joga fenntartva:)

zopilote 2013.03.11. 22:42:17

@bpetya75:
Szivembol beszeltel kollega! :)

Mrs. Clayton 2013.03.11. 22:45:27

@zopilote: hát ha megnézzük h pl melyik gyártó milyen elektromos hajtást csinált eddig, akkor ha azt mondom a németeké fapados, akkora franciáké egyenesen vicc, ami jó és használható vmire az japán lásd Toyota/Lexus, Honda
a német egy vmiben jó, tele van pakolva minden hülye kényelmi extrával, persze horror áron, teszem hozzá újabban, de ettől még a technikájuk finoman szólva nem egy nagy vmi

Mrs. Clayton 2013.03.11. 22:51:13

@charlieharper: hát nyilván egy AMG nem rossz, ha vki most adna, nem mondanám, h nem kell, de pl sztem a Merci egy nagypapának való, olyan lassú az összesben az automata váltó, h én nem szeretem, sztem szar, azon kívül a bőr, amit használnak kritikán aluli minőség, sőt még csak fűtés sem jár hozzá alapból, ebből kifolyólag télen használhatatlan az autó
én azt mondom, ha van is annyi pénzem, hogy vegyek egy autót 20-30millióért, tök hülyeség mert ugyanazt japánból megkapom simán 20 alatt, 10-et soha nem adok matricára, h utána több milliót hagyja a szervizben az irreális német javítási és karbantartási költségek mellett
a feleségednek vegyél tolatóradart kamerával :-)

zopilote 2013.03.11. 22:52:23

@Jess G:
" sztem sokkal jobb a francia zöldborsó leves mentával és korianderrel, mint ahogy a ma-
gyarok készítik, persze ettől még a magyaros se rossz, ha jól van elkészítve, viszont én így
csak ritkán főzöm "
A koriander (nem a mag, hanem a zoldje, a cilantro) csodakat tud tenni egyes levesekkel.
Nem is tudom, miert hanyagolja a magyar konyha. Vittem haza magot, szepen kikeltek a-
nyamnal a kiskertben. De csak en hasznaltam. Amugy Mexikoban szoktam ra, szinte nincs
olyan etterem, ahol ne lenne az asztalon vagott cilantro. A huslevesekhez szinte jar.

enrobag 2013.03.11. 22:55:54

@zopilote: köszi a történetet! Sokkal jobb, mint amilyenre számítottam. Kérdeznék valamit: Melyik színészre osztanád életed filmjének főszerepét?

zopilote 2013.03.11. 22:57:50

@Jess G:
" sőt még csak fűtés sem jár hozzá alapból "
Ez igaz??? Egy kocsinal legfontosabb nalam a jo futes es a min 4 kavetarto. Ha ez nincs,
akkor targytalan. Meg hogy ha nem is megy az a kocsi, de jo futes van benne, mar megeri:)

2013.03.11. 23:00:01

@Jess G: csak ulesfuteses autora adok ki penzt. Egyebkent mindegyik autonkat hasznaltan vettuk. Tokeletes allapotban van mindegyik. Nem, nem erzem draganak a javitasi koltseget.
Allando body munka kell, mert az asszony elol tori. Hiaba van tolatoradar kameraval, sipol is az auto, akkor is tori. Ez egy ilyen dolog. Nem vagyok hajlando felhuzni magam rajta.

enrobag 2013.03.11. 23:01:03

@zopilote: zseniális:-))) Meg is kaptad:-)))

2013.03.11. 23:01:43

@zopilote: ulesfutesrol beszelt

2013.03.11. 23:05:11

@Jess G: "de pl sztem a Merci egy nagypapának való,"
Elviszlek donut-olni az enyemmel. Akkor hajlando vagy velemenyt valtoztatni?

zopilote 2013.03.11. 23:27:45

@charlieharper:
" Elviszlek donut-olni az enyemmel "
Ebbol elhiszem, hogy eltel Kanadaban:) Nemzeti sport:) Kepzeld, telen, befagyott tavon
donatokat csinalni:) a ceg kocsijaival, 1 tonnas pick-uppal:) Nem vagyok nagy rajongoja,
de szerettem csinalni fiatal koromban. De az autopalyan mar nem annyira elvezetes, back
ice - on megporogni. Ket eve az unokahugom vezette a kocsimat, hirtelen varatlanul meg-
porogtunk vagy negyszer, az elottunk levo kocsi nem hasznalta fordulasnal az iranyjelzot.
Ne tudd meg, hogy megijedtem. Szerencsere kis koccanassal megusztuk. De a porges
szornyu volt.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.03.11. 23:31:39

@Taxomükke: 150-et utazoba es mivell 80 a limit...

2013.03.11. 23:34:32

@zopilote: :)) a black ice az egy sunyi dolog.

Taxomükke (UK) 2013.03.11. 23:41:41

@hagyma: Igen, ezert csodalkoztam, hogy varosi kocsinak szantad... vagy nem eleg kenyelmes hosszabb utakra?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.03.11. 23:46:49

@Taxomükke: akkor helyesebben fogalmazok
vegyes hasznalatra de nagy szazalekban munkaba jarasra

pappito · http://pappito.com 2013.03.11. 23:59:58

@nigara: " A feleség egész végig azon volt, hogy nehogy a baba sírjon, ha egy nagyobbat szusszant, már csitítgatta.
Ezzel szemben minden egyes alkalommal, amikor magyar gyerekesek utaznak repülőn, simán végigordítja a gyerek az utat, baromira nem zavarja a szülőket. Hát pl. ez is egy különbség."

na ja. Ezért nem szabad egy-egy esetből általánosítani. Én egy Dubaj-Auckland távot repültem arab anyuka+két kicsi mellett, a kisebbiket időnként megszoptatta, ha már nagyon üvöltött, a nagy (4-5éves forma) fiút viszont le se szarta. Az ugrált, rugdalózott, ordibált, dobálta az ételt. Tizensok óra repülés alatt azért eléggé be tud sokallni az ember, de a légiutaskísérők mondták, hogy mivel ők nők, hiába is szólnak rá, mert a nőknek kuss van még egy ötévessel szemben is. Aztán amikor bement nálam a mutató a pirosba, akkor leordítottam a kis pöcs haját (magyarul :) és mivel férfi szólt rá, onnantól az út végéig kussolt a kis szaros.
Az anyját egyébként sem a gyerek rosszalkodása és orditása, se az nem érdekelte, hogy én üvöltök vele. Nézte a tévéjét.

Ha én is ebből vonnék le messszemenő következtetéseket... de nem teszem.

enrobag 2013.03.12. 00:24:33

@zopilote: ez a Lackfi János egy szeretnivaló fiatalember és a humora egészen rendkívüli. És amit a magyarokról ír az is tele van szeretettel. Gondolom ismered Esterházy: Így gondozd a magyarodat c. hirhedté vált írását. Nekem az pont azért fájt, mert nem érződött rajta a szeretet.

pappito · http://pappito.com 2013.03.12. 00:36:01

@Zsuzsi65: " Par ev utan en is igy engedem el a gyereket iskolaba:) miert? mert akklimatizalodtunk, megszoktuk a helyi klimat, es nem jelent gondot. Nem vagyunk tobbszor betegek sem:) Szoval amikor egy masik nemzet ilyen jellegu szokasait latjuk, nem kell rogton itelkezni:)"

same here. itt azért többször van hűvös meg sok az eső is, a helyiek viszont hajlamosak - magyar szemmel - alulöltözni az időjárást. Az egész évben rövidnadrág sima ügy, még a déli, hideg részeken is, a gyerekek mezítláb mindenfelé, sőt a mezítlábazás egyáltalán nem ciki itt, simán elmennek az emberek mezítláb akárhova. (van ahol ki is van írva, hogy lábbeli nélkül nem mehetsz be :) A gyerekek egyáltalán nem olyan puhány kis vackok, mint a szüleik, bírják a hideget :)

Érdekes módon, anno Bp-en, párszáz méterre az atomra felfűtött paneltól (28 fokok télen!) a bölcsiben a délutáni alvás kinn volt egy féltető alatt a kölkeknek, télen-nyáron.

az a hőfok amiben én zuhanyzok azt a gyerek nem bírja, neki forró. simán bemegy a 18 fokos tengerbe és jól érzi magát :)

alkalmazkodni kell

pappito · http://pappito.com 2013.03.12. 00:43:52

@hagyma: "ja, es jovo het kedden, ha addig nem kovetek el buncslekmenyt...
/hogy lehet ennel jobbann beilleszkedni?:)/."

sehogy, az állampolgárság már csak pont az i-re, azon nem múlik h beilleszkedtél-e. de nem hinném, hogy neked azon kéne aggódnod, hogy beilleszkedtél-e, nem igazán ismerem a sztoridat, de a beilleszkedésen már évek óta túlvagy

tucano 2013.03.12. 02:21:30

@Andouillette: tökjó írás volt. Annyi, de annyi, de annyi szemszög van. Van olyan ország, ahol voltam:

1. nyelvet nem ismerő csöves/punk/squatter, persze illegálisan
pár év kihagyás
2. vendégmunkás (bár nem munkás)
pár év kihagyás
3. igazgató úr
Ahogy egyre több szemszögből nézi az ember, úgy jön rá, hogy sosincs teljes kép, de élmény szélesíteni.
A tiéd, ahonnan most látod, tetszett. Ha majd a gyerek felnő és összejön pl. Maghreb országbelivel, akkor meg lehet hogy egy teljesen másik oldalát látod a dolgoknak. De majd azt is írd meg kérlek :)

tucano 2013.03.12. 02:26:54

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: lekvár és porcukor???
Ki kell próbálnom, lehet hogy megszeretem a lángost.

montroyal ( CAN qc) 2013.03.12. 02:39:10

@Philosoraptor: megkapod, hogy kitartott vagy...
minden napra jut egy kitartott anyuka? tegnap egyptomi holgy :ha a ferjem mashol kapna munkat ...

zopilote 2013.03.12. 03:18:53

@tucano:
" csöves/punk/squatter "
Huha! Ezt sem gondoltam volna rolad!:) Mas blogokon olvasva irasaidat ( pl. lemil- bope )
ez szinte hihetetlen:) De mindenki volt fiatal, ki igy, ki ugy:) Ez a mas szempont nagyon er -
dekes, ez is valtozik, mint mi. Teljesen mas szempontok alapjan nez az ember egy orszagot,
egy varost, ahova hosszabb kihagyas utan ter vissza, vagy mint turista, vagy mint munkas.
Sokszor voltam en is igy. Eltem Torontoban hajlektalankent, hosszabb kihagyas utan jol fi-
zetett munkaskent, kozben parszor gondtalan turistakent. De igy voltam Calgaryval is, Van-
couverrel is. A helyzettol fuggoen mindig maskepp lattam. De az USA - t is, Magyarorszagot
is, Mexikot is, Ausztriat is. Sot, regi ismerosoket, haverokat, mindent. Valtozunk es a vilag is
valtozik korulottunk. A posztironak fog valtozni evrol evre a velemenye szerintem is.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.03.12. 05:21:17

@pappito: en nem aggodom, csak meg lett kerdojelezve, ami eleg erthetetlen
en itthon vagyok
@Taxomükke: hehe
az akcentusom tok magyar
kutyank nincs
semmit nemtudok elviselni a fejemen
de en itthon vagyok
most az a gond, hogy Mary beteg varom a reggelt hogy vihessem orvoshoz
valami virus lehet vagy influenza, nagyon aggodom

kék madár 2013.03.12. 06:06:43

@bpetya75: @Tökfőzelék:
ez a sokadik poszt ami nem relevans, csak egy dicsekvos elmenybeszamolo. Volt olyan ami semmi masrol nem szolt csak hogy Gizike elment a Bahamakra, korbefenykepezte, leirta (miert nem a facebookra rakta fel) es hogy el tudja sutni megirta mennyibe kerul egy kilo paradicsom. De ez a hataratkelo szive joga, hogy mit rak ki. Szerintem elkezdett laposodni a blog, pl. emiatt is de foleg a modoros es ugyanazt ismetelgeto torzskozonseg miatt - szinte olvashatatlan lett.

pappito · http://pappito.com 2013.03.12. 06:37:34

"en nem aggodom, csak meg lett kerdojelezve, ami eleg erthetetlen
en itthon vagyok"

tudom :)

Marynek jobbulást, remélem semmi komoly!

pappito · http://pappito.com 2013.03.12. 06:39:11

@kék madár: "szinte olvashatatlan lett."

szar lehet, hogy kényszerítenek, hogy mégis olvasd :)

kék madár 2013.03.12. 06:51:33

@pappito:
1) a kommentekre ertettem, amit egyre inkabb kihagyok.
2) nem ertem, tehat akkor a vilagon mindennek a minosege egyik naprol a masikra gyokeresen valtozik egy iranyba (nem ingadozik) es a velem ellentetben normalis emberek abban a pillanatban abba hagyjak az olvasast. Nalam ez egy folyamat, pl. tavaly naponta neztem be, most 3-4 naponta

pappito · http://pappito.com 2013.03.12. 06:54:31

@kék madár: és?

akkor most 3-4 naponta elmondod, hogy csökken a kommentek színvonala?

és ettől a kommentek színvonala emelkedni fog, vagy mi?

pappito · http://pappito.com 2013.03.12. 06:57:23

inkább valaki mondja el hogyan kell ejteni, hogy andouillette

Dragonlady (Bp, Hun) 2013.03.12. 07:07:47

akkor most azon gondolkozom, hogy vajon a főnököm írhatna-e határátkelős cikket, lévén hogy vezet egy bizniszt az adott országban, 10 éve ott van, gyerekei születtek, viszont a mai napig nem beszéli vagy olvassa a nyelvet, mert elég az angol mindenre, amit szeretne.
ha meg visszamenne fenti anyuka dolgozni gyorsan, akkor meg az lenne a baj, hogy szarik a gyerekeire, miért kell majmolni a franciákat, ha megtehetné, hogy marad, ennyire karrierista vagy anyagias?
kár a Határátkelőért, sokmindenért.

kék madár 2013.03.12. 07:10:25

@pappito: valakinek a kommentjere valaszoltam, semmi es. mar megint te vagy itt a nagyarcu megmondo ember, minek szolsz bele agyatlanul masok parbeszedebe?

Dragonlady (Bp, Hun) 2013.03.12. 07:11:00

Pappito: ..... de azért én is olvasom, kutyafuttában, most hogy 10 hét után először tobzódhatok a korlátlan wifiben :-)
viszont végleg lemondtam arról, hogy írjak én is, túl érzékeny vagyok még mindig.

pappito · http://pappito.com 2013.03.12. 07:17:36

@Chang Yai: ugyan már, mit számít?

Én azért olvasom a HÁ-t mert csomó országról csomó mindent megtudok, teljesen szubjektíven, valódi emberek által leírva. A nagy részük úgy, vagy ott él, ahogy és ahol én nem szeretnék, de hát mit számít az?
Az se számít mennyibe kerül a kenyér pl. hollandiában, az emberek érdekesek, még a retardált kommentelők is :)

kék madár 2013.03.12. 07:17:55

@pappito: nyertel erre tenyleg szohoz se jutok.

bpetya75 2013.03.12. 08:09:25

@zopilote: @enrobag:

Lackfit én is nagyon bírom. 3 éve a Bárdudvarnoki Kulturális Hét vendége volt, frenetikus előadást tartott. Élőben is nagyon jó fej manus.

bpetya75 2013.03.12. 08:24:14

@kék madár:

Pedig rendszeresen vannak technikai jellegű posztok is. Elég hamar kiderül egy írásból, hogy melyik típushoz tartozik. El tudod dönteni, hogy érdekes lehet számodra, vagy sem.

Egy ilyen, bevallottan tök szubjektív poszt után nyilvánvalóan a kommentekben se nagyon fogsz objektív tényeket találni. De a pár nappal ezelőtti hogyan induljunk el Németországba posztnál igen. Pár nap múlva gondolom jön a következő olyan típusú.

Szóval szerintem nem ellaposodik, hanem színesedik a blog. Csak ezt páran rossznéven veszitek.

Ugyandehogy (törölt) 2013.03.12. 08:32:25

@Andouillette: ki kéne nyomozni, mitől van ez a szag....

kék madár 2013.03.12. 08:38:12

@bpetya75: nem veszem rosszneven, nincsenek tole almatlan ejszakaim, csak kicsit olyan mintha vizeznek a sort. Hozzaszokik az ember egy szinvonalhoz, megbizik a csaposbab es egyszercsak kap egy pancsot. De ettol meg maradtok elegen

bpetya75 2013.03.12. 08:43:08

@kék madár:

Benézel, látod ki a csapos, és aszerint döntesz ;-)

kék madár 2013.03.12. 08:50:20

@bpetya75: vagy iszom elotte par unicumot es nem veszem eszre a kulonbseget : )

Ugyandehogy (törölt) 2013.03.12. 09:00:50

@bpetya75: a változás többnyire nem szeretik az emberek, még pozitív irányba is történik.

bpetya75 2013.03.12. 09:20:12

@kék madár:

Hmmm. Ez a blogmotor sem az a kész tökély. Reagáltam, meg is jelent a válaszom, most meg nem van meg, vagyis nincs. Szóval:

Aha! Az évek, meg a rutin :-D

@Babette_:

Így igaz. Kicsit én is berzenkedtem a postr-blog váltás miatt, de utólag nem bánom, hogy megtörtént. De a változatlanság egyenlő a halállal.

Andouillette 2013.03.12. 09:25:50

@bpetya75: szia! Igazad van egy rakas dologban, azt hiszem nem sikerult tul jol fuggetlenitenem magam erzelmileg a kritikaktol. Az irasomat velemenyezheti barki, es sajnos latatlanban a szemelyemet is, csak ez utobbit nem csipem nagyon. Ahogy Karinette ravilagitott, ha ide ir valaki, annak fel kell keszulnie arra, hogy szetszedik. No, en nem keszultem fel. Es meg hibaztam is, emberbol vagyok. Bocs mindenkitol az arrogans stilusert a kommentekben, a szerb verem jott ki biztosan :D. Amugy meg zsenialis, h mennyi mindent megtudtam az erdeszetrol illetve a dognagy autokrol. En emiatt is szeretem a HA-t, az intelligens es normalis, szeles latokoru emberek miatt.

Andouillette 2013.03.12. 09:30:49

@kék madár: mit talaltal dicsekvosnek az irasban?

bpetya75 2013.03.12. 09:51:27

@Andouillette:

Aha! Szóval félig-meddig vad rác vagy? ;-)

Nagyanyám elmesélése szerint bennem van egy kis bunyevác vér, Ő szelíd rácnak is mondta őket.

Szerintem jól vetted az akadályt. Tényleg jó felkészülni a dicséretek és beszólások váltakozására, bár elképzelni nem nagyon tudja az ember, érdemes kipróbálni.

morsels (törölt) 2013.03.12. 10:11:46

@pappito: translate.google.com
Masold be oda, van egy kis hangszoro icon, raklikkelsz es mar hallod is :-)

bpetya75 2013.03.12. 10:28:13

@tableno:

Ha ilyen egyszerűen ejtik, minek írják olyan bonyolultan?

Hülye franciák, francia hülyék!

tableno 2013.03.12. 10:39:35

@bpetya75: :))

Persze azért láttam már én hangosan káromkodó angol túristát, amikor megpróbálta kiolvasni, hogy Batthyány tér!

bpetya75 2013.03.12. 11:44:46

@tableno:

Na az tényleg nem gyenge. Mint a Dessewffy, vagy az Eötvös :-D

Legyünk következetesek: Hülye magyarok, magyar hülyék!

navigon 2013.03.12. 13:21:57

1) A creme fraiche az tejszín, 30-40% zsír, kiválóan helyetesíti a tejfölt (csak jobb :). A fromage blanc a túró alapanyaga, 0-5% zsír, a többi tejfehérje meg víz. Túrót úgy kell csinálni, mint az öreganyád annak idején: fogod a fromage blanc-t, és kipréseled a vizet belôle sûrû szövésû konyharuhával.

2) A sok gyerek és a rövid gyes nem csupán korreláció, hanem a másodikból következik az elsô. Egy magyar anyuka karrierjének három gyerek és 6-8 év gyes után gyakorlatilag vége, egy ilyen rendszerben tényleg választani kell a család és a karrier között. Itt viszont nem, és ezt a munkáltatók is tudják, úgyhogy nincs bújtatott diszkrimináció a gyerekvállalás-gyanús nôkkel szemben.

3) Az SZDSZ által nyomott, és a nép utálata mellett a Gyurcsány által visszavont magyar eü reformot a francia rendszerrôl mintázták. Y compris a híres 1€-s vizitdíjat.

mzgldr 2013.03.12. 13:43:17

@Karinette: ne is haragudj, de a te blogod sem nagyon tör ki a bölcsi-ovi-babysitter témákból, megspékelve egy kis nagypolitikával. Igaz, csak az első oldalt futottam végig. Semmi baj, ha valaki háztartásbeli, csak ne nézze le a másikat, meg ne gyártson ideológiát hozzá (tudatos döntés, sok elfoglaltság).

Mrs. Clayton 2013.03.12. 13:44:36

@charlieharper: elgondolkodom :-) bár a mai hó már elolvadt...

Mrs. Clayton 2013.03.12. 14:01:49

@charlieharper: nem is szabad, a kocsi az kocsi, semmi több
nem fogom elfelejteni, h amikor megvettük az RX400h-t 2. héten elmentünk tankolni, majd a kúton a gyerek nagyon rendes akart lenni és körbemosta az ablakokat, igen ám de a lehúzó egyik vége a szivacs a másik meg fém sínben egy gumicsík a kocsin hátul a tetőn meg spoiler, kiscsávó a gumicsíkot tartó fémvéggel meg szép dekor csíkott húzott törlés közben a spoilerre
ott néhány percig gondolkodtam h ideges legyek-e vagy se, de végül beláttam kár felhúzni magam
nem tudom itt kint mennyi a különbség német és japán szerviz közt árban, otthon rengeteg, mondjuk 400 fontért a Hondában én mondtam meg h mit cseréljenek ki a kocsimon, miután a szerelő a szervizvezetővel 1 órán át nem is találta a hibát, szóval lehet, h itt nincs akkora különbség

bpetya75 2013.03.12. 14:04:01

@navigon:

"Egy magyar anyuka karrierjének három gyerek és 6-8 év gyes után gyakorlatilag vége"

Bírom az ilyen nagyívű kijelentéseket. A feleségem 3 gyerek, 9,5 év gyed/gyes talált újra munkát.

bpetya75 2013.03.12. 14:05:40

@bpetya75:

9,5 év gyed/gyes után...

Alice in Wonderland 888 2013.03.12. 15:14:14

@mzgldr: Fusd végig az egészet...:) Kitör az..és megmutatja, hogy van más is ott, nemcsak az itthoni munka, és a gyerekdolgok...

Én lenéztem valakit? Na, szerintem ezt sikerült totál benézned!

Nem baj, tudod, ez olyan, mintha valaki elolvas egy oldalt a könyv egy részéből, majd közli, hogy szar volt. ;)
Nem baj, ha valaki felületes, csak éppen ennyit ér a kritikája is.
Bonne chance!;)

Dragonlady (Bp, Hun) 2013.03.12. 15:26:20

@tableno: valami angol youtube videón voltak lengyel feliratok, amiket a gyerekeknek mutattam, nem mintha én tudnék lengyelül olvasni, de ők teljesen kiakadtak rajta, hogy ez valami vicc! megjegyzem, a harmaduk tud kínaiul olvasni, de a lengyel, na az volt teljesen kínai! :-)

navigon 2013.03.12. 16:04:44

@bpetya75: Oké, igazad van, sarkos voltam. Azt semiképp nem akartam mondani, hogy nem fog munkát találni, csak azt, hogy jelentôsen visszaveti a karrierjében. És egy eset nem bizonyít seemit. Alább egy cikkrészlet hivatkozásokkal. Meg vesd össze mondjuk a német meg a francia policy-t és a születésszámot.

In the UK, it has been found that for every year a woman spends away from employment "to carry out family caring work", there is an average wage penalty of one per cent and an extended effect on longer term earnings (Government Equalities Office, 2010). A wage penalty of between 5% and 7% per child has been identified in the US (Budig & England, 2000; Manchester, Leslie, & Park, 2008), but the penalty was lower for women returning to their previous position (Manchester et al., 2008). German research has also found that the wage penalty increases with the duration of leave, and has identified a penalty of around one per cent for every month taken over and above the legislated length of paid maternity leave (Schönberg & Ludsteck, 2007). This finding has particular relevance for the theory that PPL may result in a default period of leave around childbirth being established as a result of the new PPL scheme. Whereas most studies find small but persistent effects, some research has detected wage-penalty rates of between 10% and 15% (Anderson, Binder & Krause, 2002; Buligescu, de Crombrugghe, Mentesoglu, & Montizaan, 2009).

tucano 2013.03.12. 16:27:17

@zopilote: fiatal voltam és nem kellett a pénz :)

navigon 2013.03.12. 16:41:31

Röviden: az utóbbi pár évtizedben a nôk munkavállalási kedve és a termékenység közötti korreláció negatívból pozitívba váltott. Tehát minél többet dolgoznak a nôk, annál több gyerekük van. A közös ok a bölcsôde: minél jobb a bölcsôdei infrastruktúra, annál könnyebb mind a gyerekvállalás, mind a gyerek melletti munka.

The macro-level correlation between female employment and fertility has evidently turned from negative to positive in industrialized countries during the last decades (e.g., Esping-Andersen 2002; Rindfuss et al. 2003; Billari and Kohler 2004). The role of women's employment in fertility has been paid considerable attention (e.g., Becker 1981, 1991; Oppenheimer 1994), and low fertility in industrialized countries is generally linked to women's increasing educational attainment and labour force participation. The switch, where societies with the highest level of female employment now also have the highest level of fertility, has brought considerable attention to the role of institutional support of fertility behaviour. The literature has established that institutional influence such as childcare is indeed instrumental in women's participation in the labour force (e.g., Gustafsson and Stafford 1992; Kreyenfeld and Hank 2000; Esping-Andersen 2002; Kornstad and Thoresen 2006, 2007; Del Boca 2006).

bpetya75 2013.03.12. 16:55:31

@navigon:

Nem ezt vitattam, hanem azt, hogy "gyakorlatilag vége". Így már oké a balhé. ,-)

mzgldr 2013.03.12. 19:07:48

@Karinette: na oké, visszaolvastam három oldalt, továbbra is tartom a véleményem, nem tudtam meg sokat a már előzőleg felsoroltakon kívül.
Egy kis lenézést érzek ebben azért:
"Ha néha elugrik vásárolni és közben sétálgatva vonja le a nagy tanulságokat, hát az nekem kevés lenne egy országról, bocs."

Ahogy írja, azért megérteti magát a posztoló, jár társaságba. És azért az arab kérdést így félreértelmezni. Még csak nem is voltam ott, de tudom, hogy elég nagy feszkó van az arabok és a feketék miatt.

Bon appetite! (Mert csak ennyit tudok franciául.)

Alice in Wonderland 888 2013.03.12. 20:16:36

@mzgldr: Kinek a pap, kinek a papné.
Ne olvass, ha nem akarsz.

Mondjuk, én letettem valamit már az asztalra, biztosan ezért merem kinyitni a számat.:) Ám senkit sem nézek le. Sajnálom, ha így jött le.

Nekem pedig a hölgyről az jött le, hogy egy nagyon kedves nő, angolszász barátokkal, akinek nincs kapcsolata a helyiekkel..

Na, és ne legyél már vicces: lemegy a boltba és rámutat erre vagy arra, esetleg bevásárol és ha valamit mondanak, akkor bevágja:

Parlez-vous anglais? Ha nem, akkor jön:
Je suis vraiment désolé, je ne parle pas bien français...

aztán a comment és a merci...:) Maximum a combien ça fait?Combien ça coût?

Ezzel már le lehet menni a boltba..ez nem beszólás, hanem a realitás.
Hidd el, én a helyiekkel kávézom, beszélgetek, ezért más a rálátásom sok dologra.

Nálunk pedig tényleg nem gázosak az arabok. Velem meg pláne nem, sem a feketék...

Javaslom, ha van időd, még erre pillants rá, mert úgy érzem, hogy te nézel le nagyon engem:

karintarot.blogspot.fr/2013/02/az-en-csodam.html

Én alkotok, igaz egy más területen és még nem volt itt az ideje sok mindennek. Szeretnék nyitni két év múlva egy kávézót, így hidd el, nem tétlenkedem, emellett nem hagyom magamra a 2,5 éves gyerekem, fejlesztem, tanítom 3 nyelven és megosztom a francia rendszert azokkal, akik kíváncsiak rá. That's it.;)

Ha valakit megbántottam, tőle elnézést kérek és mostantól bocs, de nem vagyok arra kíváncsi, hogyan szólsz be nekem, mert engem nem hat meg.
C'est la vie mon pote.:)

Alice in Wonderland 888 2013.03.12. 20:43:13

@Andouillette: @Karinette: ezt az utolsó mzgldrnek szóló kommentemet ne vedd magadra, nem neked szól.
Csak általánosságban írtam...

Írtam neked egy hosszú levelet, de lemerült a gépem és elveszett a térben..:) MOst nincs több időm, de majd írok neked.

EZ tehát NEM neked szólt!;)

mojoking77 2013.03.12. 21:56:10

@kék madár: Szivesen olvasom a te reszletes beszamolodat, gyakorlatilag barhonnan (bar lassuk be Rakoskeresztur bemutatasa nem annyira relevans). Miert kell rogton fikazni? Szerintem teljesen jo volt. Egy dolog maradt ki belole, megpedig az, hogy eddig Lyon volt az a varos, amiben setalva leginkabb Budapest belvarosaban ereztem magamat. Egy az egyben ugyanaz az epiteszeti, utcarendezesi architektura, mint amit Agyalfold belso- regi reszen tapasztalhatsz. Az Andouillette? Nos igen, abbol nekem is egy falatot sikerult letolnom a torkomon, pedig a fott, szaritott fergen is tul vagyok mar (mondjuk annak se ize se buze nem volt)..

mojoking77 2013.03.12. 22:01:00

@Andouillette: Ne foglalkozz a hulyekkel. A vilag minden pontjan megtalalhatoak, de az interneten egy klonallo faj koncentralodott.
Engem, a postom utan, lezsidoztak, lebuziztak le fideszdroidoztak, es le "gazdagurigyerek, apu a segge ala tolt egy allast"-oztak.
Lyon jo hely, es kesz. Voltatok mar fent Chamonix-ban?

mzgldr 2013.03.12. 23:28:22

@Karinette: Én alkotok, igaz egy más területen és még nem volt itt az ideje sok mindennek. Szeretnék nyitni két év múlva egy kávézót, így hidd el, nem tétlenkedem, emellett nem hagyom magamra a 2,5 éves gyerekem, fejlesztem, tanítom 3 nyelven és megosztom a francia rendszert azokkal, akik kíváncsiak rá. That's it.;)

Sok sikert a kávézóhoz és ismétlem, nagyon dicséretes a gyereknevelés.

Az ezotériát pedig irtom, ahol érem, úgyhogy a könyvre inkább nem írok semmit, így jobb lesz mindkettőnknek. :-)

kék madár 2013.03.13. 02:18:00

@Andouillette: elnezesedet kerem, nem volt kimondottan dicsekvos. reszeletezhetnem, hogy inkabb mi volt, de akarlak megbantani. Nagyon nem is tennem egyebkent, en nem tartottam erdekesnek vagy hasznosnak, de ez tok szubjetkiv

kék madár 2013.03.13. 02:19:56

@mojoking77: szerintem mar 4 felekeppen leirtam, hogy miert nem tartottam erdkekesnek, de bennem van a hiba, keddenkent - a het tobbi napjan tokeletes vagyok : )

kék madár 2013.03.13. 02:29:27

@mojoking77: Kedves, meg erre engedd meg, hogy kesztyus kezzel reagaljak:
" (bar lassuk be Rakoskeresztur bemutatasa nem annyira relevans)"
te nagyon hulye. Nem Rakoskereszturon elek, de ha ott elnek speciel nem szegyelnem es nem ereznem magam kevesebbnek. Mar sokszor kiderult, hogy egy elkenyeztetett gyoker vagy, de abban az egyben egyetertunk, hogy mind2en orulunk, hogy nagyon messze elunk egymastol.

kék madár 2013.03.13. 02:36:52

@Karinette: miert nem tudsz leirni egy bekezdes anelkul hogy tele ne szornad angol vagy francia beszolasokkal? Ez tenyleg erdekel, nem kotozkodni akarok. (Mar szerda van)

Alice in Wonderland 888 2013.03.13. 08:20:31

@kék madár: Magyarázatként szántam valakinek. Nem mindegyik hozzászólásomban van.

Na, én most fáradtam bele, hogy egyáltalán hozzászóljak bármihez, pláne Franciaországhoz. Mindenki tök jól ismeri a franciákat és az életet itt, így nyugodtan írhat róla, anélkül, hogy én mostantól bármihez hozzászólnék. ;)

Aki akarta, értette azt, amit írtam.
Aki pedig nem, annak írhatnék hajnaltól napestig, akkor is találna kifogásokat.
Akit valóban érdekel az ország, majd olvassa a francia blogokat.

nigara 2013.03.13. 09:18:34

@pappito: nem volt szándékomban messzemenő következtetéseket levonni, sőt.
Azt próbáltam érzékeltetni, hogy sokan élből leszólnak népcsoportokat, anélkül, hogy bármi tapasztalatuk lenne - pedig pl. ez a példa is mutatja, hogy nem szabad általánosítani.

Egyébként a baba-dolog igenis egy kritikus pont abban, hogy az egyén (nem az embercsoport) mennyire szarja le a többi embert.
Erre a magyarok szép példa, ezt rengetegszer tapasztaltam.

pappito · http://pappito.com 2013.03.13. 12:57:17

@nigara: nincs sok tapasztalatom a magyar utasokkal mert leginkább csak európai fapadosokon utaztam velünk, de hát 1-2 órás repkedés alatt kit érdekel, hogy ordibál-e egy gyerek. 4+ óra esetén már sokkal fontosabb, hogy igyekezzünk nem sok vizet zavarni a repcsin ahova be vagyunk zárva sokadmagunkkal.

Nekem szerencsém van a saját gyerekimmel, egyrészt nem hisztisek, másrészt szeretik a repellőt úgyhogy nem faxniznak :) (ennek ellenére fárasztó gyerekkel repülni, unatkoznak általában)

mojoking77 2013.03.13. 14:55:27

@kék madár: Allitsd le magadat fiam, nem biztos, hogy ez a stilus elfogadhato ezen a blogon. Az, hogy Rakoskereszturt sertesnek elted meg, egyedul teged minosit. Akkor ugy mondom, hogy ertsd. Irj valamit, barmirol, tedd fel egy blogra, amit utana a hozzad hasonlo internethuszarok darabokra szedhetnek, addig meg kussoljal legyszives, es orulj, hogy valaki egyaltalan irt.

kék madár 2013.03.13. 15:19:46

@mojoking77: fiam? : ) szerintem az apad lehetnek, de ezt egyikunk se akarna. Egyebkeny ertelmezni tudsz???? epphogy NEM serteskent eltem meg Rakoskereszturt, te vetetted be alazaskent

mojoking77 2013.03.13. 16:45:24

@kék madár: Na jo, azt hiszem nagyabol lezarhatjuk ezt a beszelgetest. Csak osszegzeskent, az a fajta vendeg vagy, akit senki sem hivott a vedegsegbe, ennek ellenere leszolja haziasszony foztjet, ossztori a porcelant, telefossa a WC-t, majd kesobb mindenkinek szidja a bulit.

kék madár 2013.03.13. 16:53:59

@mojoking77: hat a stilusod onmagaert beszel. Nem tudtam, hogy te meg voltal hivva ide en meg nem, de mostantol csondben leszek, kosz a kioktatast papa

mojoking77 2013.03.13. 16:57:07

@kék madár: Meg jo, hogy en nem tudok ertelmezni. Ugy sem birnad ki tiz percnel tovabb. Maradjunk abban hgy a kibicnek semmi sem draga, remelem ennek a szolasnak az ertelmezese nem haladja meg a ertelmi hataraidat.

kék madár 2013.03.13. 18:08:36

legyen jo napod mojoking meg utolso szavad : )

Gerardus A. Lodewijk 2013.03.17. 21:54:08

@mojoking77: "Lyon volt az a varos, amiben setalva leginkabb Budapest belvarosaban ereztem magamat. Egy az egyben ugyanaz az epiteszeti, utcarendezesi architektura, mint amit Agyalfold belso- regi reszen tapasztalhatsz."

Ezenkívül Lyon fekvése is erősen hasonlít Budapestéhez: keleti fele síkvidék, nyugati fele dombvidék, kettő között folyó. Annyi a különbség, hogy Lyonban 2 folyó van, jó darabon párhuzamosan folynak. A 2 folyó közötti terület a Presqu’ile (félsziget) valóban észrevehetően lipótvárosi jellegű (vagy éppen Lipótváros lenne Lyon-Presqu’ile-jellegű?).

AnnecyFR93 2013.03.21. 11:54:11

Sziasztok!

Habár Lyonban még nem jártam, hanem Annecyban, de egyik ismerősöm rendszeresen jár Lyonba. :) Nagyon tetszenek a képek illetve az információk is!:) Tényleg nagyon szép város lehet! Különösen a Fete des Lumieres biztosan nagyon szép lehet.

Tudom, hogy ez kicsit off(bár annyira nem), de most nyitottam meg a blogomat, ahol Disneylandről és Annecyról fogok írni!

Itt nézhetitek meg: annecyfrance.blogger.hu/

Előre is köszönöm.

Üdv.: Noémi

Lorinc 2013.06.12. 09:29:39

TB-kartya 5 honap alatt, ne panaszkodjatok, nekem 2 evetkellett ra varnom :-) Marmint a veglegesre, mert ideiglenes TB-szamot kaptam rogton es azzal jart minden egeszsegugyi szolgaltatas.
Az andouillette mar csak ilyen, mindne kulfoldi megszivaj egyszer vele :-)
A levegore pedig szerintem a lyoniak ne panaszkodjanak, mert akko rmit mondjanak Grenoble-ban.... No ott aztan tenyleg nem jar a levego.

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása