oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2012. szeptember 08. 07:00,  Ahol a szabály a kivétel 74 komment

2012. szeptember 08. 07:00 Határátkelő

Ahol a szabály a kivétel

Igen, déli országról van szó, méghozzá Portugáliáról, ahol elég kevés dolog van úgy, ahogyan az le van írva. De ezen már meg sem fogunk lepődni, különösen, ha elolvassuk NK írását. Érdemes, nekem nagyon átjött a „feeling".

Lisszabon.jpg

TROLLFIGYELŐ: Trollt láttál? Írj a hataratkelokommentKUKAChotmail.com címre és amint tudok, lépek az ügyben! Tegyünk együtt a Határátkelő kulturált hangnemének megőrzéséért! Történetedet továbbra is a hataratkeloKUKAChotmail.com címre várom!

„Már az elején szeretném tisztázni, hogy szeretek itt élni, lehet, hogy az írásból nem ez fog kiderülni, de én már csak ilyen vagyok. Inkább beszélek sokat a nehézségekről, és aztán, ha nem úgy van, legfeljebb kellemesen csalódnak a vállalkozó szelleműek.

Teljesen véletlenül ismerkedtem meg a portugál nyelv alapjaival az egyetemen és aztán teljesen véletlenül lett akkora szerencsénk, hogy a párom kb. 4 éve kapott munkát Lisszabonban. És itt el is érkeztünk az egyik legfontosabb dologhoz, ha élni/dolgozni szeretne valaki kijönni, annak nem árt felkészülnie otthon.

Ha nem beszélsz jól portugálul, akkor legalább az angol és még egy nyelv magas szintű ismerete igen-igen hasznos lesz. Aki nem beszél portugálul az legjobb, ha otthonról próbál meg melót szerezni - ez multiknál lehet esélyes.

A „ha más nincs, majd elmegyek pincérnőnek vagy építkezésre segédnek" nem annyira működik itt. Ne felejtsétek el, hogy a brazilok, az angolaiak, a zöldfoki szigetekiek, stb. már eleve portugálul beszélnek.

A románok, ukránok és moldávok elég szép számban képviseltetik magukat a fizikai munkások soraiban, szóval elég kicsi az esélye, hogy pont azt a magyart fogják felvenni, akivel nem tudnak kommunikálni vagy nem a „család" ajánlotta be. Én ezt soha nem vettem zokon, mert teljesen logikus, hogy ha választhat 4 olyan között, aki beszéli a nyelvet és köztem, akkor biztosan én leszek az 5. a listán.

Nehéz fél évvel indult

A mi történetünket folytatva a párom jól beszél angolul és így kapta meg a munkát. Én viszont kb. egy kukkot sem beszéltem angolul, szóval esély sem volt rá, hogy felvegyenek engem is oda. Hat igen rossz hónap következett, minden szempontból rossz.

Ősszel érkeztünk, október végig jó idő volt, aztán elkezdett esni, nem volt melóm és egy fizetésből kellett kijönni kettőnknek úgy, hogy 400 eurót fizettünk egy szobáért – a lakásban mindenféle fennforgások után már hatan éltünk. Nem volt jó.

Hiába próbálkoztam, a gyatra portugálom és a hiányzó angolom miatt nem vettek fel sehova, még mosogatni se. Egyszer jutottam el odáig, hogy elmehettem takarítani, kifizettek és soha többé nem hívtak. Nagyon lehangoló volt.

Próbálkoztam munkaerő-közvetítőkkel is, de annak ellenére, hogy többször is kitölthettem a papírokat, nem jutottam előrébb, mint kb. 10 hónappal később rájöttem azért, mert nem volt TB számom.

A szükséges papírok

Na, akkor papírozzunk egy kicsit! Bankszámlát igen könnyű és gyors volt nyitni a páromnak, gyakorlatilag a munkaszerződése elég volt hozzá. Én pont múlt héten váltottam bankot és mindenféle papírt kértek tőlem, ami meg volt, azt meg nem akarták elfogadni. Szóval soha nem lehet tudni, hogy mit fogadnak el és miért nem.

Adószámot szintén könnyen szereztünk. Bementünk a Loja do Cidadão-ba (erről később), kértünk és kaptunk is azonnal mind a ketten, a megérkezésünket követő héten, itt hangsúlyozom, hogy nekem még csak kilátásban sem volt semmilyen melóm, de a számot gond nélkül megkaptam.

Ismerőseinknek hetekbe telt adószámot szerezni és mindenféle igazolást kellett vinniük, hogy lesz munkájuk és hol fognak lakni, és a cégnek kb. kezességet kellett vállalnia értük. Soha nem jöttünk rá, mi volt a különbség, talán az, hogy nekem volt egy kicsi, bizonytalan portugál tudásom, amikor nekifutottunk az ügyintézésnek...

A TAJ-szám beszerzése már kicsit nehezebb. Nem kell feltétlenül lennie, mehetsz bármikor magánrendelésre, sőt minden kórházban, rendelőben ki vannak írva az árak (nem olcsó).

Numero de seguranca social-t akkor kapsz, amikor lesz munkád is. Ha nincs TAJ számod a munkaerő-közvetítők lehet, hogy nem is foglalkoznak veled. Nem mondják el, hogy mi hiányzik, csak egyszerűen abba a kupacba rakják a papírjaidat, amelyikből soha senkit nem hívnak fel. Emiatt nem kaptam szállodatakarítós melót se hónapokig. Itt megjegyzem, hogy persze erre is tudok ellenpéldát, akinek ők intéztek mindent.

A lakcímigazolás

Ami még fontos lehet és kérik, mint pl. tőlem a számlanyitáshoz, az a lakcímigazolás. Ha van érvényes bérleti szerződésed, az remek. Ha be tudsz mutatni bármilyen számlát, ami a nevedre jön, (víz, gáz telefon, stb.) remek. Ha egyik sincs, akkor megszívtad.

Hiába van munkaszerződésed a lakcímeddel, az nem jó. Hiába van ún. Certificado de Registo de Cidado de Uniao Europeia –d (Camara Municipal által kiállított pecsétes papír) ugyanazzal a lakcímmel, hiába van az adószámos igazolás ugyanazzal a lakcímmel, ezeket nem fogadják el, mert „amikor ezeket igényli az ember, nem ellenőrzik a lakcímét".

Persze egy telefonszámla, amit esetleg én nyomtattam némi copy+paste utána az elfogadható?! És itt még nincs vége a vicces lakcímigazolásnak, ha semmi más módja nincs annak, hogy igazold a lakcímed, be kell fáradnod a Junta de Fregusiarába (helyi hivatalba) és kérni egyet.

Ők boldognak igazolják neked, azt hiszem 10 euró ellenében, hogy ott laksz ahol, ha viszel nekik egy kitöltött formanyomtatványt, amit a következőképpen tudsz hitelesíttetni:

A, két választói számmal (semmilyen más szám nem jó) rendelkező, az adott házban lakó ember igazolja az aláírásával és adataival, hogy ott laksz.

B, három, a közvetlen környezetben található, bárki számára nyitva álló intézmény, pl.: hentes, gyógyszertár, bár, fogorvos, virágbolt stb. igazolja, hogy te ott laksz, mert rendszeresen vásárolsz náluk. A tanúságot mindenki vonja le magának.

Kis portugál abszurd

Visszakanyarodva a bankszámlához én végül a jogsimmal igazoltam a lakcímemet, mert azt is lefogadják, ha portugál és mivel én itt szereztem, azt elfogadták.

Persze a születési dátum nem jó rajta és amikor bementem beiratkozni az autós iskolába senki semmilyen papírt nem kért a lakcímemről, csak bemondtam nekik... és 50 éves koromig érvényes a jogsim, semmit nem kell csinálnom vele addig.

Jogosítvány - a magyar jogsi természetesen érvényes, de pár hónap után, azt hiszem 6 hónap folyamatos kint tartózkodás után, kérelmezni kell a cseréjét. Ez abból áll, hogy az ember elmegy az IMTT-hez a Loja do Cidadão-ban és mondja, hogy szeretné cseréltetni, kap egy A4 lapot, amin igazolják, hogy folyamatban van a csere és 15 napon belül küldik az új igazolványt.

Persze ha mégsem menne ki 15 napon belül, akkor ennek a papírnak az érvényessége automatikusan meghosszabbodik. Még soha senkiről nem hallottam, akinek lecserélték volna a jogsiját. Mi csak Quinze dias (15 nap) papírnak hívjuk és ez a negyedik A4 papír, amivel rendelkezhetsz – soha nem fogsz kártyákat kapni, mert már nem gyártanak: a portugálok összes adatát a személyi igazolványuk tartalmazza, kivéve jogsi, de azt akkor se cserélik le neked, mert így is nagyon túlterheltek...

Az A4-es papírok hona

Szóval egy rendes EU-s bevándorlónak van A4 méretű TAJ száma, adószáma (erről az igazolás lejárhat és X időnként újat kell kérni – az enyémre elfelejtettek dátumot írni, szóval örökre érvényes) Certificado-ja és esetleg jogsi hitelesítője.

Ebből három beszerezhető a Loja do Cidadão-ban, csak a Certificado-ért és a lakcím igazolásért (ha szükséges) kell máshova menni. A Loja do Cidadão egy nagyon okos találmány, amolyan Polgárok boltja, bemész és van Apeh/NAV meg kábeltévé, meg gázszolgáltató, meg autós ügyintézés, meg minden ilyesmi. Sorban állni persze kell, néha nem is keveset, de azért még akkor is egy délután elintézel mindent egy helyen és nem rohangálsz összevissza.

Jött a meglepetés

Szóval a megérkezés után 5 hónappal még mindig nem volt melóm, folyton esett és igen-igen depis hangulatba kerültem. A hazautat terveztük és akkor meglepetésszerűen felvettek egy étterembe dolgozni. A szerencsém az volt, hogy a tulaj "internacional" légkört akart teremteni és igyekezett mindenféle nemzetiségű embereket alkalmazni.

Ez igen jó volt - az már kevésbé, hogy a fekete bőrű angolai és a fehér bőrű mozambiki szakács teljesen más portugált beszélt, mint a Sao Paulo-i sushi mester és a Rio de Janeiro-i pincérnő, nem is beszélve a két román lányról vagy a másik (talán pakisztáni) sushi mesterről.

Gondolom, ebből is érződik, hogy nemzetköziség ide vagy oda, a portugál nyelvű országok azért felülreprezentáltak a dolgozók között. Itt eltöltöttem néhány hónapot és nagyon nehezen tudtam papírokat kiverni a tulajból, az elválás sem volt a legszebb, de igen sokat tanultam portugálul és lett TAJ-számom.

A felmondás utáni héten már kaptam is szállodatakarítós melót, hiszen már ki tudtam tölteni a TAJ-szám rubrikát is a már hatszor kitöltött papírokon. Néhány hónapig heti pár napon szállodát takarítottam, a többin egy vasaldába jártam – ezért már-már megalázóan keveset fizettek, nem ajánlom senkinek.

Aztán találtam egy másik éttermet, ahova azelőtt felvettek szerződéssel, hogy kész lett volna a hely. Tehát az egy rossz tapasztalat mellett volt egy másik pozitív tapasztalatom, hogy hogyan állnak a munkavállalókhoz.

Kétszer fáradsz el egy nap

Az éttermes melókkal kapcsolatban kell megjegyezni, hogy igen gyakori a 4+4 órás munka. Szóval napi 8 órát kell dolgozni, de 4-t ebéd körül és 4-t vacsora körül, esetleg 3+5 bontásban – ez ritka. Ez azt jelenti, hogy bemész dolgozni 11-re 3-kor haza és utána 7/8-ra vissza és ott vagy 11/12-ig... és hát Portugália nem az a mediterrán ország, ahol 11.30-kor a vendégek felállnak, te kitakarítasz és pontban 12-kor haza mész.

Egy idő után nagyon kimerítő ez a fajta osztott munka, gyakorlatilag kétszer fáradsz el egy nap, kétszer mész keresztül a melóba jutás tortúráján – ha van. Persze előnye is van: nyáron a délutánt a tengerparton töltheted és/vagy járhatsz angol órára.

Kb. 10 hónap után itt is felmondtam és az elégséges angolommal jelentkeztem oda, ahol párom is dolgozott. Mivel azonnal kellett valaki, aki jól beszélt magyarul, legalább ennek az elvárásnak megfeleltem, felvettek. Ez azonban szerencse volt! Mint az elején jeleztem, általában jó angoltudás és még egy nyelv kell ahhoz, ha nem portugál nyelvű cégnél akarsz elhelyezkedni.

Egyszerű adóbevallás

Ez alatt a kb. 2 év alatt is, amikor volt hivatalos munkám, adóztam. Az adóbevallás igen egyszerű, ha nincs semmi magánvállalkozásod, elég felmenni az itteni NAV-honlapra, párat kattintani és már kész is. A magánvállalkozók, meg szabadúszók adózását nem ismerem pontosan, de az ahhoz szükséges papírok beszerzése se annyira egyszerű, ráadásul van valami plusz szabály, hogy minimum hány napot kell Portugáliában dolgozni és eltölteni, hogy ne kelljen valami extra adót fizetni.

A minimál bér igen-igen kevés (470 €), viszont van egy extra nyári és egy extra téli „fizu", ennek az adózási szabályai éppen változóban – nem, nem lesz kevesebb az erre kivetett adó...

Általánosságban elmondható, ha valaki ad hoc jön ki, fiatalok, egyetemisták inkább délre menjenek és nyáron. Ott könnyebb pultos melót kapni a szezonban és jobban is fizetnek, mint Lisszabonban vagy Portóban, a szigeteken is lehet próbálkozni, de oda kijutni is jóval drágább. Általában Portugáliába utazni nem olcsó. Nincs közvetlen fapados, csak Tap járat. Van buszjárat is, ami talán Bukarestből indul – csak hallomásból ismerem és csak bátraknak ajánlott.

A szabályok azért vannak, hogy...

Kocsival is lehet jönni, ha nem akarja valaki otthon hagyni. Itt amúgy viszonylag drága autót venni, használtan is. A kocsiról eltérő infóim vannak, van, aki szerint 6 hónap után rendszámot kell cserélni, különben bünti, van, aki évek óta használ nem portugál rendszámú autót...

Hát igen, a szabályok flexibilisek. Egy jó példa a mindennapi életből: a legtöbb benzinkút előre fizetős, ez ki is van írva, bemész, mondod, hogy ennyi benzint kérsz vagy ennyi pénzért kérsz üzemanyagot, fizetsz, kinyitják a csapot, megtankolsz és mehetsz is.

A valóságban működik az is, hogy bemész, mondod, hogy nyissák ki az X kutat, megtankolsz és visszamész fizetni. Valami ilyesmi van a legtöbb bárban, kocsmában is.

Kiírás szerint a pultnál kell fizetni, amikor rendelsz, aztán persze simán kérhetsz, leülhetsz, és majd fizetsz, ha mész. Vagy mint én is nemrég tudtam meg... az, hogy ki van írva, hogy minimum fogyasztás 200 €, nem azt jelenti, hogy tényleg annyi pénzt ott kell hagyni, vagy egy sör 50 € lesz, hanem erre hivatkozva szűrik meg a vendégeket. (Kezdek belemelegedni a példákba és a napi életbe, szóval folytatom.)

A parkolás is ilyen, meg úgy általában a KRESZ is. Vannak a szabályok, meg a gyakorlat... az index használata opcionális, parkolni pedig mindenhol lehet, zebrán is, körforgalomban is, alagútban is, a sebesség határok csak tájékozató jelleggel vannak kirakva. A 70-es táblánál, ha 80-nal megyünk mindenki, de tényleg mindenki megelőz minket, a kamionok tolnak le az útról.

A körforgalom, mint kihívás

Ha már úgy is elkalandoztam a közlekedés felé elmondom, hogy mindenhol körforgalom van és hivatalosan, amikor bemész a körforgalomba, akkor balra kell indexelni és a körforgalomban is folyamatosan balra kell indexelni, amíg ki nem kanyarodsz, mert akkor jobbra.

Egy körforgalom általában legalább 2 sávos - a Lisszabon közepén lévő az 6 sávos, és van jó pár lámpás körforgalom is! - szóval a legalább 2 sávból a belső sávot kell használni, ha nem az első kihajtón akarsz kimenni.

Ez már magában elég bonyolult és mivel, mint írtam az index használta a valóságban opcionális, a körforgalom igazi kihívás. És igen, ők is szeretnek dudálni, mint minden rendes déli népség.

A tömegközlekedés

A tömegközlekedés Lisszabonban egész jó és egész kulturált, persze nem tökéletes. Vannak éjszakai járatok is, a környező települések is szervesen a rendszer részét képzik és mindenféle kombinált bérletek válthatóak, városszéli parkolással is, elfogadható áron.

A többségnek van saját autója, amit előszeretettel használ és ül a dugóban. A városon kívül viszont már kevésbé jó a tömegközlekedés, minden régiónak megvan a saját Volánja és nincs egyetlen gyűjtőlap sem, ami listázná őket menetrenddel, árral. Szóval ha például Portó környékén akarsz buszozni, akkor tudnod kell a társaság nevét, különben soha nem találod meg őket a neten.

A vonatközlekedés nem rossz, főleg a parti részen, általában tiszták a vonatok. Az az igazság, hogy ha Lisszabonon kívülre akarsz menni, vagy kirándulni szeretnél, akkor a saját autó elengedhetetlen.

Ahol laksz

Ha már a saját tulajdon felé kanyarodtam írok egy kicsit a lakás helyzetről is. Lisszabonban nem olcsó, szobát kb. 150 eurótól lehet bérelni, jobb helyen normálisan berendezve inkább 200 eurótól (akár rezsivel is).

Nem árt megnézni a kibérelendő szobát, mert könnyen kaphatsz középsőt – olyan szobát, aminek nincs ablaka, a két szomszédos szobából jön át a fény... Lakás 1 szobás is olyan 400 eurótól indul Lisszabonban, de többszobásat is lehet kapni 600 eurótól, szóval nem annyira a méret számít.

Sok a teljesen üres lakás, vagyis se hűtő, se bojler, se semmi. Fűtés általában nincs, mert ugye ez egy mediterrán ország – kivéve, hogy novembertől márciusig esik az eső és a lakásban hideg nedvesség van. Biztos ezért is van kb. minden ház aljában egy kávézó/kocsma/étterem, mert inkább ott ülnek az emberek, mint a lakásban cipőben, kabátban.

Amitől még mindig idegbajt kapok, hogy a portugálok nem veszik le a cipőt, ha bemennek egy lakásba, akkor se, ha szőnyeges nappalidba invitálod őket. Persze nevelhetőek... 

A gázt, villanyt, stb. általában a nevedre kell íratni, ha kiveszel egy lakást, de ez gyorsan, könnyen megvan a Loja do Cidadão-ban, ha van bérleti szerződés. Internet, tv, telefon szintén saját néven van legtöbbször, az otthonihoz hasonló csomagokkal. Általában van és adózáskor valamennyi adót vissza lehet igényelni utána. Lakást venni nem olcsó, nagyon nem.

A napi költségek

A mindennapi létezés nem drágább, mint Magyarországon. Otthon főzni persze olcsóbb, de napi menüt már olyan 5 eurótól lehet kapni, általában finom és bőséges és szinte mindig van kávé is az árban.

A kenyér, ami tényleg kenyér, viszonylag drága, de nagyon finom és fajtától függően napokig is friss marad. Egy sör (pohár) 0,80 – 2 euro, presszó kávé < 1 euró, 6 tojás kb. 1 euro, vacsi két főnek üdítővel, sütivel, kávéval 25 eurótól.

Az ételek finomak és változatosak, a halas tengeriherkentyűs része az nyilvánvalóan sokféle. A marhahús egyáltalán nem ritka, de a kecske, bárány, nyúl sem. Fürjet csak egyszer főztem itthon, mert olyan kis szomorúak voltak az edényben...

A köretek elég egyszerűek, ahogy a saláták is, semmi felesleges cicoma vagy zsír. Esznek csigát is, de csak sör és meccs mellé a kocsmában. Sajnos nagy szívfájdalmamra a sütik nem annyira izgalmasak. Rengeteg pékség van, de cukrászda nincs. A legtöbb süti az tojáskrémes, vagy ha nem, a biztonság kedvéért tesznek a tetejére egy kis cukros tojássárgáját.

Minden nagyon-nagyon édes és alig van gyümölcsös süti, holott sok friss és finom gyümölcs van - mondjuk meggyet még nem találtam a piacon, úgy tűnik, azt mind megfőzik ginha-nak (finom édes erős meggylikőr).

A kajszira érdemes odafigyelni, mert az alparce és a damasco is olyan, mint a kajszibarack, a szokásos zöldségesem sem tudta elmagyarázni, hogy pontosan mi a különbség a kettő között. Illetve mindig plusz érzékszervi vizsgálatnak kell alávetni a petrezselymet, mert a coentros pont úgy néz ki, mint a salsa csak éppen nagyon más íze van – én konkrétan utálom és sajnos a legtöbb tengeri izét azzal csinálják.

Dinnye mindig van, persze télen nem piros, hanem zöldes belű, uborka ízű. Amit még nem értek, hogy a cukkinit az uborkával egy szekcióban árulják az online hiperben, de nem a tökök alatt, sőt a zöldségesnél sem a tökökhöz pakolják. A szilva – ameixa, illetve a banán kérdés kört most nem részletezném.

A sört itt szerettem meg, a kedvencem a Tango nevű grosselha szirupos volt, sajna már nem gyártják, de bármelyik helyen lehet kérni csapolt sört grosselha szörppel. Az utóbbi időben panaché (sör+ vmi citromos bubis lötty) fogy nálam nagyon, örök nyári vacsi kedvenc a Vinho Verde, finom, kicsit szénsavas, nagyon könnyű fehér bor, majdnem kisfröccs (ezt nem ismerik Portugáliában).

Télen meg nagyon jól lehet testes vörösborokat szopogatni a hideg ellen, igen nagy a választék az édes Vinho de Portotól kezdve a száraz alentejoiakig.

Hogyan töltheted el a szabadidőd?

És akkor még néhány szót arról, hogy mit lehet itt csinálni munka után. Hát ugye ki lehet ülni kávézni, sörözni, bármilyen alkalomból el lehet menni vacsizni, gyerekkel is...

Igen sok a tengerpart – bár a víz mindig hideg, max. 20 fokos, és az már nagyon jó! A nem tengerparti részek gyönyörűek és mindenhol van valami elég speciális természeti jelenség, dombos-erdős nagyon zöld részek és szikkadt forró részek.

Elképesztő eldugott kicsi faluk és hatalmas templomok kicsi városokban, várak és várak minden magasabb ponton, szerintem nagyon jókat lehet kirándulni, túrázni, ha valaki nem bírja a homokban fekvést és a vízisportokat.

Rengeteg fesztivál is van a Sziget-típustól a filmesig, a falunapostól a jazz koncertig, igény szerint mindenfélét meg lehet találni, amit otthon is, vagy egy másik nagyvárosban. A focit ugye nem kell külön említenem?

Ha meg már unod az Öreg kontinenst, közvetlen repülőjáratokkal mehetsz a legtöbb portugál nyelvű országba. Az éjszakai élet kicsit más, mint otthon. Általában vacsorával kezdődik és néhány órás Bairro Alto-i álldogálással és sörözéssel/koktélozással folytatódik, majd amikor a bárnegyed zár, olyan 2 körül, irány valami disco.

Na, akkor még egyszer, összefoglalva

Aki nem meggazdagodni jön Portugáliába, nem akar félre tenni sok pénzt és itt ajánlottak neki munkát, bírja a latinos életet, tud legalább angolul (vagy a cég nyelvén, aki a melót ajánlotta) jöjjön bátran!

Aki tapasztalatot keres és vállal pultos melót, menjen Dél-Portugáliába pár hónapra. Viszont nyelvtudás nélkül, meló nélkül kicsit kockázatos, messze van otthontól és viszonylag drága utazni.

A nagy lóvét valószínűleg nem itt fogja megtalálni senki, vagy ha igen, akkor az elég fájdalmas lesz, a minimálbér kb. annyi, mint egy rendesebb lakás bérleti díja Lisszabonban, vagy egy rendes lakás a környékén plusz bérlet.

Minél messzebb kerülünk a fővárostól, annál olcsóbb minden és annál kevesebb a munkalehetőség. A „bevándorolókkal" szemben nem tapasztaltam durva ellenérzéseket, persze vannak itt is nagy hazafiak. (Az mondjuk elég vicces amikor a buszon egy néger 40-es angolai nő veszekszik egy 60+ fehér portugál nővel azon, hogy kinek mihez van joga és melyik ország kié is, ki mit foglal(t) el.)

Általában udvariasak és segítőkészek az emberek, de idő kell, hogy tényleg befogadjanak, emiatt sokáig felületesnek tűnhetnek, a család és a gyerekkori barátok nagyon fontosak, mindig az első helyen vannak.

Most is a házunk előtti kávézóban írok, szépen süt a nap, itt kiabálnak körültem és minden jó, kivéve, hogy az utoljára érkezett házaspár férfi tagja szívja az orrát. A portugáloknál nem illik orrot fújni, de illik azt hangosan felszívni, megforgatni és lenyelni.

Na, pont ilyen ez az ország, szép, már-már tényleg jól érzed magad és akkor jön valami, ami agyoncsapja az egészet. Ha portugál vagy, észre sem veszed, ha nem vagy portugál és nem tudod megszokni, hogy vannak a szabályok meg a gyakorlat; hogy a 7-kor a téren az azt jelenti, hogy még 7.30-kor is egyedül fogsz ott szobrozni; hogy a portugál főnököd majd elintézi, amit el kell hétfőre – valamelyik hétfőre; hogy mielőtt fizetsz a boltban, végig kell hallgatni, hogy mi történt a szomszéd házban lakó néni kutyájával, mert aki épp fizet még nem hallotta; hogy nem tudsz nyugodtan sétálni a városban, mert mindenhol kutyaszar van, mert a tipikus portugál járda a szemednek gyönyörködtető a cipődet viszont tönkre teszi, és soha többet nem fogsz magassarkút hordani, mert egyszerűen nem lehet benne menni ezen a szép járdán; nem tudsz átmenni a zebrán, mert valaki ott parkol két napja, stb. akkor csak nyaralni gyere ide, legalább 2-szer vagy 3-szor.

Persze megszokni is meg lehet mindent, régen mindig pontos voltam – most már a 15-20 perc késés megvan a haveri talikról. Ha nem akarsz beszélgetni a kisboltban az egész utcával, rendelj online a hipermaketből. Kezdje el platform cipőket hordani, ha ragaszkodsz a magas sarkúhoz, kocsi helyett motorozz... a kutyaszarra még nincs megoldásom és mindig van nálam papírzsepi, hátha egyszer valaki kérne egyet – nem fog."

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Portugália

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr714762346

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

RoxiSpain 2012.09.08. 07:16:36

Kedves NK! Köszönöm ez reggel nagyon jól esett! Itt a szomszédban élek (Madrid :o)), és elég sok hasonlóságot véltem felfedezni a két nép között, ráadásul portugálokkal dolgozom napi szinten és időnként megfordulok Portugáliában is- én nagyon szeretem Portugáliát és a portugálokat is- valószínűleg megedződtem a spanyolokon :o) További sok sikert és minden jót kívánok, és irigykedem, hogy ott Nálatok van sok finom pék- és cukrászsütemény, míg itt a spanyoloknál, hát...hagyjuk :) Még egyszer köszi, hogy feldobtad a reggelemet! Muito Obrigada!

interpreter 2012.09.08. 08:09:50

Mindig is tudtam,Portugalia-Spanyolország csak max egy nyaralásra jó,nem hiába az Eu legszegényebjei..csak a szőröstalpú Romanescu meg a putribóljövő Angolainak kánaán,viszont mennek sokan Mozambikból is!!

Olyan,mint itthon,csak többet süt a nap.A szart meg nem fosé kell elcserélni!

Liping 2012.09.08. 08:38:34

Portugália mindig nagy kedvencem volt, öröm volt olvasni ezt az írást. Kitartást nektek ott.:)

nigara 2012.09.08. 09:00:49

Nagyon jó poszt, az egyik (vagy talán a) legjobb, amit olvastam :)
És jó lehet ott, kivéve a telet...

Liping 2012.09.08. 09:10:06

A fűtés dolog kellemes lehet.:) Itt Kínában is ugyanez van. Egész északon van csak fűtés, úgy az ország közepétől semmi. Merthogy itt kevés a hó meg ritka a fagy. De azért a 0-10 fok sem annyira kellemes fűtetlen lakásban.
Szerencse, hogy a légkondik mindenhol megvannak, s valamit azzal lehet fűteni.:) Bár a szigetelés (hiánya) miatt sokat az se ér.

tucano 2012.09.08. 09:49:22

@interpreter: több portugál vándorol ki Angolába, mint fordítva

Jó kis írás volt, de a lisszaboni árakban volt tévedés. 250 euróért simán tudok 2 szobás lakást most is nagyon jó helyen(Graca)
Ha felvesznek vhová, akkor olyan 600-körüli összeget akarnak majd fizetni, valóban családnak egy közepesebb lakás bérleti díja kb ennyi.

Shlomo Morel 2012.09.08. 10:07:48

Lári-fári. Nem kell Portugáliába menni ezekért a nehézségekért.
Elegendő Magyarországra jönni külföldi magyarként, jó magyar tudással.
Méghogy Portugália... Muahahahahahahaha.

Shlomo Morel 2012.09.08. 10:18:57

Amúgy örülök, hogy Portugáliában hasonlóan kezelik a külföldieket, mint Magyarországon.

karburator (törölt) 2012.09.08. 10:29:39

Gratulálok a posztolónak!
Portugáliában nem tudott sem portugálul, sem angolul, és 10 hónap alatt jött rá, hogy kell TB szám a munkavállaláshoz!

Csak tudnám, hogy mit gondolnak az ilyen emberek a világról...

venator 2012.09.08. 11:18:34

Nagyon jó kis történet, mondjuk az eddig is nagyjából tudható volt, hogy délre "szerelemből" megy az ember, nem meggazdagodni.

Amúgy meg kezdem úgy gondolni, hogy mindegy, hogy dél vagy észak, az emberek mentalitása/vérmérséklete nem is különbözik annyira, mint hinnénk.

péniszirigy feminista szűz strihkurva (törölt) 2012.09.08. 11:26:51

Én is elképesztőnek tartom, hogy valaki képes nekivágni a világnak angol és bármilyen egyéb nyelvtudás nélkül. Mert ugye a portugál nyelv nem egy általánosan oktatott és beszélt nyelv Magyarországon. De azért a jó angol tudás hiánya... az elképesztő.
És persze mindig van egy pár, partner, általában a férfi, aki munkát kap, rendesen melózik, hordja haza a pénzt, kitartja a nőt a heti egy közepes szexért cserébe.

Portugália nem az a mediterrán ország, ahol élnék. Nem rossz, de van számomra jobb célpont is.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.09.08. 11:35:11

cipot az ember csak otthon vesz le...

2012.09.08. 11:37:58

Figyelemmel olvastam minden szavad: 10 nap múlva indulok Portóba.

Javorka (törölt) 2012.09.08. 11:38:20

Minden lakas az otthona valakinek...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.09.08. 11:46:45

@Javorka: jo, akkor cipot csak a sajat lakasban vesz le az ember
igy jobb?
tudom nem minden kulturkorben
pl a magyarban sem
de megszokhato
en is le akartam legeloszor venni latogatasnal, de a haz asszonya ram szolt, le ne vedd, nem otthon vagy
es igaza volt
azota ehhez tartom magam
/ja es nem bunko amerikai, hanem nemetorszagbol jott, miutan ott osszejott egy amerikai katonaval, na szoval itt sem divat llevenni, fogok en mas hazan zokniban maszkalni..../

portugéza 2012.09.08. 12:02:59

"A románok, ukránok és moldávok elég szép számban képviseltetik magukat a fizikai munkások soraiban"

A románok és moldávok ráadásul könnyebben megtanulhatnak portugálul, a nyelvrokonság miatt.

Lakcímigazolás:

"A, két választói számmal (semmilyen más szám nem jó) rendelkező, az adott házban lakó ember igazolja az aláírásával és adataival, hogy ott laksz.

B, három, a közvetlen környezetben található, bárki számára nyitva álló intézmény, pl.: hentes, gyógyszertár, bár, fogorvos, virágbolt stb. igazolja, hogy te ott laksz, mert rendszeresen vásárolsz náluk. A tanúságot mindenki vonja le magának."

Egyrészt vesd össze a saját soraiddal: "mielőtt fizetsz a boltban, végig kell hallgatni, hogy mi történt a szomszéd házban lakó néni kutyájával, mert aki épp fizet még nem hallotta;"

Ezek szerint ott szorosabb szövet köti össze az egy környéken lakókat, többet tudnak egymásról az emberek. Másrészt hányan vannak Magyarországon, akik nem a bejelentett, lakcímkártyájuk szerinti "hivatalos" címen laknak valójában. (albérlet, trükközések, hanyagság miatt). Melyik ország megoldása nyújt pontosabb infót a gyakorlatban? Másként fogalmazva, magyar lakcímkártyát olyan címre is kérhetsz, ahol nem tartózkodsz fizikailag.

"Ha meg már unod az Öreg kontinenst, közvetlen repülőjáratokkal mehetsz a legtöbb portugál nyelvű országba."

Ráértem és érdekelt, így utánanéztem: Brazíliába, öt afrikai portugál nyelvű országba és Makaóra van közvetlen járat. Ahol a portugál is hivatalos, de messze nem a fő nyelv, és nem találtam közvetlen járatot: Egyenlítői Guinea, Kelet-Timor. Mondom, nagyon ráértem. :)

portugéza 2012.09.08. 12:13:02

@tucano: "több portugál vándorol ki Angolába, mint fordítva"

A rossz gazdasági helyzet miatt megindult egy újabb exodus a korábbi portugál gyarmatokra, főleg Angolába és Brazíliába, utóbbiról talán többet tudnál mesélni :). Képzett (de nem kizárólag diplomás) munkaerő hagyja el Portugáliát ebbe az irányokba.

Tömegesen vándorolnak ki Portugáliából
hvg.hu/karrier/20120323_portugalia_kivandorlas_munkanelkuliseg
150 ezren hagyták el Portugáliát 2011-ben a munkanélküliségtől félve, s ez az ország történetének egyik legjelentősebb kivándorlási hulláma

Olajra lépnek
ANGOLA VONZEREJE
hvg.hu/hvgfriss/2012.24/201224_angola_vonzereje_olajra_lepnek
A válságtól szenvedő portugálok közül egyre többen keresnek állást az egykori gyarmaton, Angolában, ahol dübörög a gazdaság.

Na, ha egy országról lehet azt mondani, hogy ott sincs "kolbászból a kerítés", akkor Angola tuti az: "Angoláé a világ egyik legegyenlőtlenebb társadalma, a lakosság negyven százaléka él a szegénységi küszöb alatt, miközben az olajból származó hatalmas jövedelem kizárólag a hatalmi elit zsebébe csorog. Luandában csak minden tizedik ember jut tiszta vízhez – ez kevesebb, mint a polgárháború idején volt –, a lakosság fele pedig egyáltalán nem részesül egészségügyi ellátásban, holott az erre szánt kiadásokat megduplázták az utóbbi hét évben. Az átlagéletkor még mindig csupán 48 év, a gyermekbénulás népbetegség lett, s az újszülöttek ötöde nem éri meg az ötödik életévét."

tucano 2012.09.08. 12:56:15

@portugéza: az kimaradt a cikkből, hogy 20.000 dolláros fizu a normál gringoknak Angolában....

artbrigitta 2012.09.08. 13:07:01

A spanyolok sem veszik le a cipôt ha vendégségbe mennek valakihez. Sôt nekik az lenne a furcsa, ha zokniban vagy mezítláb mászkálnának valaki otthonában. Mikor megemlítettem nekik, hogy Magyarországon ez a szokás igen csodálkoztak, azt hitték ilyet csak a japánok csinálnak.
Ezeket a dolgokat hívják kulturális különbségnek. Lehet neked szokatlan de nekik ez a normális.
Azért a déli országok nem csak nyaralásra jók, remekül lehet itt élni is.

Ugyandehogy (törölt) 2012.09.08. 13:14:16

mindjárt olvasom tovább, de az nem "tanúság", hanem "tanulság", amit levonunk valamiből.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.09.08. 13:16:42

@artbrigitta: hat ezt mondtam
az indiai szomszedaim meg Louisvilleben a lepcsohzaban tartottak a cipojuket
eleg muris volt latni a 10 par cipot a folyoson
hat igy

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.09.08. 13:19:33

mondjuk nalunk azert konnyebbseg, hogy meg nem lattam kutyaszart a jardan, de a fuben sem, meg csaladlatogatas kivetelevel nem tul gyakori a vendegeskedes, ha megis van, akkor meg kocsival megy az ember

Ugyandehogy (törölt) 2012.09.08. 13:26:42

na.
ebbe az indexelésbe bele lehet zavarodni: most nem szokás, vagy csak a körforgalomban?
segítség: megdörzsölve a koriander poloskaszagú, a petrezselyem nem.a cukkini a tök és uborka keresztezéséből van, tehát akár az uborka mellett is ugyanolyan joggal hever, mint a tök mellett.
egyelőre ennyi:)

Ugyandehogy (törölt) 2012.09.08. 13:28:03

@Frengi: én azt hittem, már haza is jöttél:)

Ugyandehogy (törölt) 2012.09.08. 13:29:56

ja és hát ez a fűtés dolog. kezd nekem úgy tűnni, hogy a magyar ilyen túlcivilizált, fázós nép. van egyáltalán rajtunk kívül ország, ahol van fűtés?:)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.09.08. 13:34:53

@Babette_: jelen
air conditioner es kandallo:)
ja meg egy villanyradiator fazosabb napokra

Javorka (törölt) 2012.09.08. 13:57:09

@hagyma: Nem ennyire bonyolult ez a kerdes, szerintem. A vendeglato elojoga, hogy barmi indokkal kerje a cipo levetelet. Nalam nincs szonyeg, nincs parketta, nincs "csuszo-maszo" koru gyerek es japanok se vagyunk, ugyhogy tolem gumicsizmaban is bejohet barki. :)

Svajcban sok szakmunkas portugal. Eddig minden vizvezetek szerelo, villanyszerelo es rovarito portugal volt, aki nalunk megfordult. Jol dolgoztak.

Viszont anno az ingatlanos holgy, amikor mutatta a lakast kihangsulyozta, hogy a kornyek remek, itt nem laknak portugalok...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.09.08. 14:24:28

@Javorka: lehet
en nem kerem
ha engem megkernenek, megtennem, de nem lennek boldog
mert a cipom nem piszkos
kocsival jarunk
nalunk utoljara kabelteves volt, az ilyen zacskot huzott a cipojere, ami normalis, mert kint dolgozik a terepen /is/ ugyhogy az atlagnal piszkosabb a csukaja
azt meg megsem varhatom el, hogy mezitlab szereljen
en csak szoltam a posztolonak, hogy ne akarja nevelni a portugalokat, ha naluk igy normalis a cipokerdes
mint mondtam amerikaban is "etnikum" kerdese
mi nem vesszuk le vendegsegben
persze ha meg is akrom dugni a csajt ahova megyek, akkor igen

Grafogirl 2012.09.08. 14:59:09

Coentro vagyis koriander. Majd figyeld meg kicsit mas a levele.. kicsit nagyobb es ritkasabb. A petrezselyem levél sűrűbb és kisebb. Én imádom a zöld koriandert :)

VíziLó 2012.09.08. 15:03:06

Először engem is meglepett, hogy a latin-amerikai ismerőseim nem veszik le a cipőjüket, de amikor az ágyba is befeküdtek cipőstül, na az kiverte a biztosítékot. Először egyedi bunkóságnak gondoltam, de aztán azóta sok filmben, szappanoperában is láttam.

Grafogirl 2012.09.08. 15:09:54

@Babette_: pl. Finnország? :) de ők sem kezdenek el fűteni ha lemegy 15 fokra a hőmérséklet :)

sirokkó 2012.09.08. 15:50:38

@VíziLó: Miért kellene vendégségben levenni a cipőnket?Ill.miért elvárás ez?Kisgyerekes,szőnyegpadlós helyen én is megkérdezem,esetleg máshol is.DE én nem kérem,sőt nem engedem hogy levegyék a cipőjüket,elég ha jól letörölték a talpát.Hogy néz már ki az,hogy szépen fel van valaki öltözve és ott üldögél harisnyában,zokniban?Az esetleges kellemetlen szagokról már ne is beszéljünk.Azért Magyarországon nem általános a cipőlevevés!

venator 2012.09.08. 15:53:22

@hagyma: Dánia, társasház. Minden lakás előtt ott figyelnek a cipők, nem is a lakásban veszik le, hanem már a lépcsőházban. Mi vagyunk egyedül "egzotikus" népek, mindenki más dán.

A szaki jön szerelni a házba, ő is szépen kint hagyja a cipőt. Arról már nem is beszélve, hogy ahol kisgyerek van vagy csecsemő oda tuti nem jöhet be senki cipőben.

@VíziLó:

Nekem is az amcsi filmek voltak furcsák, hogy utcai ruhában és cipőben döglenek a hálószobában. Nem tudom, hogy ez általános vagy "amolyan" filmes szokás.

VíziLó 2012.09.08. 16:03:42

@sirokkó: Nyilván ez szokás és az adott kultúra kérdése, de én nem tartom túl higiénikusnak, hogy az utca porát, a kutyagumit, meg ki tudja még micsodát bevigyük a lakásba. Előszoba, konyha még csak rendben, mert azt föl lehet mosni hipóval, de egy szőnyeget porszívózhatsz, attól a sok baktérium nem fog megdögleni.

Én általában megkérem a vendégeiket, hogy vegyék le a cipőjüket, s ha igénylik vendégpapucsot tudok nekik adni. Az angolok is meglepődnek ezen, de már megszokták, hogy bogaras magyar vagyok.

péniszirigy feminista szűz strihkurva (törölt) 2012.09.08. 16:16:44

@artbrigitta: a keleti népeknél szokás a cipő levétele, a magyar meg nem csak hogy félázsiai nép, de még a török megszállás is nyomot hagyott az illemszabályokon. Valamikor ebből a korból származik a cipő levétele a lakásban. Szerintem is normális dolog, a fél világ így él, a másik fele meg nem.
Taiwanon is a bejáratnál hagyom a cipőmet, flip-flop-omat. Nem hordjuk be a mocskot a lakásba, mint a nyugatiak. Amerikában nagyot néztem, hogy még a hálószobába is bemennek cipőben.
Jó hogy az ismerőseim egész nap kocsiban ülnek, nem kutyaszart dagasztanak a lábukkal, de azért mégiscsak.

@hagyma: A posztoló egyetemet végzett, amihez ugye középfokú nyelvvizsga kell, mégsem beszélt semmit angolul. Ideje lett volna tökéletesen megtanulni már itthon, nem Portugáliában kellene angol órákra járnia. Na ez a gáz. És a legnagyobb gáz, hogy utána még csodálkozott, hogy miért nem kap normális munkahelyet portugál, angol és még egy nyelvtudás nélkül. Akkor kérdezem én, hogy mégis milyen nyelvet tanult ő korábban?

Te meg illegálisként kezdted, olyan melókban, ahol nulla angollal is elkóvályog az ember. Azért nem ez a normális.
Egykori egyetemi haverom programozóként hasít Texasban, szerintem neki kicsit hamarabb beindul az élete. Azért ez a normálisabb kiút ma már.
Meg még a legutolsó afrikai, indiai is valamennyi angollal érkezik nyugati országokba, ilyenkor mégis mit vár egy magyar, aki nulla tudással érkezik?
Jó, a pasija jó magyar szokás szerint egy idő után kitalpalta, hogy felvegyék a céghez, ahol dolgozik... na ezt itthon is meg tudták volna játszani, mert ez az életpálya annyira tipikusan magyar. Uram-bátyám, befekszek a jóba, évekig szerencsétlenkedek, a pasim meg kitart.

Grafogirl 2012.09.08. 16:18:02

@sirokkó: Igen, Magyarországon sem kell mindenütt levenni a cipőt! Én nem szeretek olyan helyre menni, ahol le kell vennem. Persze ez alól kivétel, ha tényleg bokáig érő sár van, vagy baromi nagy eső esett... mondjuk akkor is le lehet törölni..
A nappaliban élni kell és ki- be mászkálni.. :)

péniszirigy feminista szűz strihkurva (törölt) 2012.09.08. 16:25:05

@sirokkó: ha büdös a lábad, akkor ne menj senkihez, illik a lábaidat ápolni, ha erre képtelen vagy, akkor előbb utóbb úgyis elveszíted a barátaidat, és ezzel megoldódik a vendégségben cipő levevés vagy fennhagyás kérdése

amúgy a cipőlevevés a kelet-európai és az ázsiai országokban teljesen normális, Lengyelországban is levettük az ismerősöknél, amikor meghívtak.
Taiwan, Japán, Kína, török népek, arab világ, perzsáknál is, meg Dél-Kelet Ázsiában is tapasztaltam.
Pár milliárd ember így él, nem hordja be a mocskot a lakásába, másik pár millió meg behordja. Egészségükre.

péniszirigy feminista szűz strihkurva (törölt) 2012.09.08. 16:28:16

@Grafogirl: nappaliban élni kell...
Aha, mert ha leveszed a cipődet, akkor meghalsz?
Vagy cipő nélkül nem élet az élet?
Taiwanon pl. flip-flopban szaladgáltam kint, majd amikor hazamentem a barátnőm szüleinek házába, akkor a félemeletnél át kellett váltani egy másik flip-flopra. Teljesen normális, pedig azon a környéken enni lehetett volna az utcán a földről, olyan tisztaság volt.
A magyarok is ázsiai, talán török eredetű szokásként leveszik a cipőt.

Grafogirl 2012.09.08. 16:32:30

@péniszirigy feminista szűz strihkurva:
Pl. Dél-Amerika: A legtöbb középosztálybelinek bejárónője van, heti többször v. akár naponta, vagy bentlakásos alkalmazott. Aki kitakarít akár naponta, de a vendégek után mindig! Azért látni a filmekben is, hogy bemennek bárhová cipővel, mert ugyis jön a takarítónő és kitakarít!

Grafogirl 2012.09.08. 16:36:01

@péniszirigy feminista szűz strihkurva:
Nem azt írtam, hogy nem veszem le a cipőm, ha az a szokás! Ahol nincs fűtés télen ott vedd le cipőd és utána jól megfázhatsz! Próbáld ki! Ki lehet takarítani a vendégek után. speciel Magyarországon nagydivat a faltól-falig padószőnyeg, ami tele van atkával. :) mennyivel jobb!

Advanced Flight 2012.09.08. 16:36:11

@karburator: ez semmi.

Az igazi bűvészmutatvány, hogy poszter nem tudott sem angolul, sem portugálul, de azért a jogsit lerakta odakint :-)

Ugyandehogy (törölt) 2012.09.08. 16:47:25

@hagyma: @Grafogirl:
szerintem nekem ezen úszott el a kivándorlásom 0,0000000000000000000000000000000001% esélye.
én olyan fázós vagyok, hogy az egyenlítői néger keménytökű viking hozzám képest.

VíziLó 2012.09.08. 16:51:27

@Grafogirl: Nem tudom Chilében ez miként van, de gondolom a nanák ott sem a legjobban képzett, legjobb szociális körülmények között élők közül kerülnek ki. Amerikában a mexikói bejárónő szépen belemártotta a felmosóbotot a vécécsészébe, s gyönyörűen felmosta vele a lakást. Utána aztán órákig suvickoltam mindent hipóval. Mivel a lakáshoz járt, kirúgni nem tudtam, de végül megkértem, hogy többet ne jöjjön, a fizetését akkor is megkapja. Ezek után híre ment, hogy piszkosak vagyunk, mert nem kérjük a takarítást.

Grafogirl 2012.09.08. 16:52:21

@Babette_: :):) Javaslom Punta Arenas-t Dél-Chilében közel az Antarktiszhoz. Ott legalább kb. 10 hónapot fűtenek a lakásokban :):) de legalább tuti, h. olcsó a fűtés :) és mindenütt van központi fűtés. Egy finn ismerős azt mondta, hogy nálunk 3-as ablak van, plusz még a lakásokban is dupla ajtó így tényleg sokáig nincs hideg, mivel minden sokkal jobban szigetelt mint máshol.. A fűtés bekapcsolása pedig opcionális.. ahol van.. mondjuk nálunk Santiago de chilében nincs csak a villany, vagy parafin v. gaz kájhácska.. :) Viszont északi fekvésű a lakásunk, itt ez a napos és tényleg nincs szükség állandóan fűtésre.. csak úgy esténként..

Grafogirl 2012.09.08. 16:59:09

@VíziLó: itt szó nélkül ki...b. .ák a francba ha nem takarít rendesen. Santiagoban, mivel Chilé 4500 km hosszú mindenütt eltérőek a szokások. NA de Santiagoban ajánlás alapján szoktak takarítónőt választani és egy takarítónő akár hosszú évtizedekig jár ugyanahhoz a családhoz. Kézen-közön adják egymásnak a nők a jó takartónők elérhetőségét! Van, aki bentlakásos, de nagyon elterjedt a bejárós. A háztartási alkalmazottnak van egy listája, mikor, melyik nap kihez kell mennie, ez alapján fizeti az adóját is. Gyakrolatilag a jó takarító választ kihez akar menni.. pl az anyósom takarítónője a legjobb kerületben lakik, mivel ilyen jól megbecsülik azok akikhez jár és jól meg is fizetik. Ez bizalmi állás!

sirokkó 2012.09.08. 17:01:21

@péniszirigy feminista szűz strihkurva:
Az én lábam nem büdös,ápolom,minden jót megadok neki:)))
Ált.a műbőr cipőt hordó férfiaké szokott az lenni.De nem a szag a fő érvem a levevés ellen,hanem a kényelmetlenség,amit esetleg evvel okozok.Hozzánk ügyfelek is járnak.Te voltál már olyan irodában,ahol le kellett venni a cipőd?Na ugye!Ha az idegennel nem teszem ezt,akkor a barátokkal sem fogom.Parketta van,tisztítható.
A flipp-flopp papucs nem jó példa.Jó időben ki-be ugrálni egy papucsba nem nehéz!
Amúgy vannak helyek ahová váltó cipőt-papucsot viszünk,vagy hozzám hoznak.A vendégpapucs ha nincs mindenki után fertőtlenítve,egyáltalán nem higiénikus!

Grafogirl 2012.09.08. 17:04:11

@Grafogirl: Ja Santiagoban a teljes munkaidős chilei nana most már annyit keres mint egy érettségizett adminsztrátor. Simán megkeresi a minimálbér 1,5-2 szeresét,. Ettől olcsóbban csak perui-t lehet találni, ha találnak. De ez Santiago. északon v. délen más a helyzet.

Ugyandehogy (törölt) 2012.09.08. 17:27:55

@Grafogirl: de ott meg házon kívül van hideg!
:)

Grafogirl 2012.09.08. 17:32:50

@Babette_: Sapka sál ?:) de én ott nem igazán fáztam hiszen ha kint mászkálsz, akkor nem érzed a hideget,és max minusz 1-3 fok szokott lenni.. nem úgy mint amikor bent ülsz a lakásban mint pl. Santiagoban ahol elvileg enyhe a tél.. én néha nagyon tudok fázni.
Ajánlom figyelmed pl. észak-braziliát, mondjuk Salvador de Bahia ahol télen is max. 20 fok van :) nyáron meg ami belefér..

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.09.08. 18:06:46

@péniszirigy feminista szűz strihkurva: hat igen az eletutak kulonbozoek, en az en idomben csak oroszt tyudtam tanulni es meg nem volt computer/ nem tul sok mas szakmat tudsz mondani amivel ide hivatalosan ki tudsz jonni melozni, csak azert emlitem/
haloszobaba nems zoktak a vendegek bejarni, amerikaban sem...
a haziak, meg altalab leveszik a cipojuket ha hazaernek, de nem szuksegszeru, csak kenyelmesebb

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.09.08. 18:12:21

@Advanced Flight: azt meg en is angol nelkul szereztem meg, ez csak otthon van tulbonyolitva
@Babette_: itt annyit futessz amennyit akarsz, mondjuk a legelterjettebb a villanyaram
es akkor meg nem beszeltem texasrol, vagy floridarol, ahol sokkal inkabb a hutes a lenyeg

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.09.08. 18:15:00

off
aki most kulfoldon el, azoktol kerdezem, mindenkinel lelassult marhara az index par nap ota? mert nalam igen es csak az index

Dragonlady (Bp, Hun) 2012.09.08. 19:05:59

itt alapból tetű lassú a net, mindig, most se lassabb, mint máskor :-)
én letörném a lábát, aki cipővel akarna bejönni, pedig nincs is gyerek, aki végignyalná a parkettát. szerelőnek stb is. még jó, hogy DK-Ázsiában senkinek nem is jut ez eszébe.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.09.08. 19:15:32

@VíziLó: kulonosen a blog.hu-kon tolt legalabb 10 mp-t, sot neha tobbet is
@Chang Yai: nem a net lassu, az kurva gyors csak az index
a szerelo itt is huzott zacskot a cipojere, de ha nem huzott volna se mondhatom neki vedd le a cipodet ugy szereljel, hat egy vadidegen ember
csaladi kor az mas, de ott sem vesszuk le feltetlen, korulmenyfuggo

Dragonlady (Bp, Hun) 2012.09.08. 19:21:37

én örülnék annak, ha akármi is bejönne 10 mp alatt, de nem reklamálok, örülök mint majom a farkának, hogy van net. minden relatív :-)

levetetném szerelővel, akárkivel, atyaúristennel is. nálunk mindig voltak vendégpapucsok.
jó helyre költöztem :-)

LallyPop 2012.09.08. 20:14:32

Micsoda faszság munkát vállalni.

Külföldön v. belföldön tökmind1. A cégedet terjesszed ki oda okoska cégnek nem kell útlevél.

andalujza 2012.09.08. 20:52:04

Hát ez szuper kis poszt. Én három hónapot dolgoztam Portóban, amúgy pedig Andalúziában élek, és mondhatom, nagyon jól sikerült átadni az érzést. Az elején néhány szimpla (de sikertelen) ügyintézés, "vízszerelőnemjövés" és félórás sorbanállás után a hentesnél a sírás kerülgetett (főleg, hogy egyenesen Svájcból csöppentem ide, szóval abszolút euópai kultúsokk...). Azóta belekalkulálom a szervezetlenséget az időmbe és leginkább mosolygok rajta (mert hát a végén valahogy mindig megoldódnak a dolgok). A lényeg az, hogy az apró bosszúságok ellenére alapvetően jó errefelé élni. (Az idő általában jó, az emberek meglehetősen kedvesek és ha az embernek van munkája minimálbérből is meg lehet élni csendesen de biztosan.)

rohadjmegARCgeci 2012.09.08. 21:12:57

Én megőrülnék egy ilyen kiabálós román helyen.

01234567 2012.09.08. 22:11:04

Ez a Portugália echte Magyarország.Kár oda menni,max. fiatalon kalandvágyból,nyelvet tanulni.
Kérek a következő Határátkelőbe egy térképet hogy a világ mely országában kell levenni vendégségben a cipőt,hol mennyire büdös az emberek lába,hol fűtenek,és hány fok alatt,inclusive hol mivel mosnak fel a bejárónők,és mennyire pontozható a teljesítményük!És fent nevezett adatok hogyan hatnak az adott ország GDP-re! :)

péniszirigy feminista szűz strihkurva (törölt) 2012.09.08. 22:34:28

@sirokkó: Ha nem vagy 140 kiló tiszta zsír, látod a farkadat hugyozás közben és nem vagy nyomorék, akkor le tudsz hajolni kikötni a cipődet, nekem 2 másodperc kioldani a két cipőmet, visszavenni sem sokkal több, mivel óvodás korom óta elég jól megtanultam a cipőfűzést, és akkor a mokaszin jellegű belebújós cipőkről még nem is szóltam.

Ja, Dél-Kelet és Kelet-Ázsiát elég jól ismerem, itt még akkor is leveszik az utcai cipőt, ha télen tizenvalahány fok van a lakásban a fűtési rendszer hiánya miatt. Mondjuk kabát az akkor felkerül a lakásban, de pl. akiket ismerek, azoknak külön otthoni téli kabátjuk van :)

@hagyma: Mondjuk kapásból 5 különböző szakmát fel tudok sorolni, amivel ismerőseim legálisan kint vannak az USA-ban. Mondjuk egyik sem képzetlen, de nem mind computer témakörben mozog.
A te esetedet megértem, hogy nem tudtál angolul, de a posztoló merőben más. Egyetemet végzett gondolom már jóval a gengszterváltás után, ráadásul nem illegálisan kellett kiosonnia Portugáliába, hanem önként, előre készülve, mérlegelve tehette. A felkészülésben meg benne volt a nyelvtanulás is, tudta hova megy, nyugodtan tanulhatott, utána nézhetett a dolgoknak. Illetve tehette volna.
Ehhez képest te szinte rögtön melózni kezdtél, nulla nyelvtudással, illegalitásban, a posztoló meg malmozott és várta a csodát, miközben ő legálisan vállalhatott volna melót.
Te gondolom hamar tanultál angolul, hamarabb, mint a posztoló portugálul... Pedig a kényszer elvileg mindkettőtöket hajtott.
Bár téged nem tartott ki a pasid évekig, őt meg igen, míg szerencsétlenkedett.
Tényleg más életutak. És te kissé többet kihoztál a kitántorgásból szerintem, mint a posztoló.

Azon filzók, hogy tökéletes angol, jó német, és elfogadható kínai tudással vajon mennyi esélyem lenne ott Új-Romániában. Már hallottam egyszer így hívni Spanyolországot és Portugáliát :)

Rocks 2012.09.08. 23:32:36

Ez a cipotema kurva jo.:) nalunk (Svajc) sokan a haz vagy a lakasajto elott a folyoson hagyjak a cipojuket... Mi az emeletunkon levo kulon tarolohelyisegunkben (tarsashazszeru, 3 szint, szintenkent egy lakas + egy tarolo) tartjuk a cipoket, kabatokat. A folyoson, ami gyakorlatilag a mienk (lift van a lentiekhez) kispad a cipocserehez. Vendegsegben es otthon csak a barbonik nem veszik le a cipot...

Ingi 2012.09.09. 00:56:55

Ezeken felröhögtem :D

"nappaliban élni kell...
Aha, mert ha leveszed a cipődet, akkor meghalsz?
Vagy cipő nélkül nem élet az élet?"

"Amerikában a mexikói bejárónő szépen belemártotta a felmosóbotot a vécécsészébe, s gyönyörűen felmosta vele a lakást. Utána aztán órákig suvickoltam mindent hipóval. Mivel a lakáshoz járt, kirúgni nem tudtam, de végül megkértem, hogy többet ne jöjjön, a fizetését akkor is megkapja. Ezek után híre ment, hogy piszkosak vagyunk, mert nem kérjük a takarítást."

:DDD

A poszthoz:
Én is nagyon élveztem olvasni, érdekes volt annak ellenére, hogy én abszolút nem vágyom mediterrán országba. Bár még sosem voltam :) Nem bírom a nagy melegeket :/

A cipő témához:
A lakótelepen nekem is furcsa volt, hogy sokan kint hagyták a lépcsőházban a cipőket...én mindig féltettem volna, hogy következő alkalommal nem találom ott...ugyanígy a bicikli. Bárki be tudott jutni. Hiába, ez Magyarország :D "Nyugaton" lehet, hogy engem sem foglalkoztatna.
Én csak akkor utálom levenni a cipőmet máshol, ha bonyolult a művelet, pl. soksoros bakancsban :D
Egyébként rugalmasan állok a dologhoz, itthon is mindig mondom, hogy nem kell, de aki akarja, az vegye le. Általában az van, hogy szinte rohamtempóban dobálja le mindenki, mintha sértés és illetlenség lenne, ha magadon hagyod. Mire végigmondom, hogy de nem kell, már mindenki zokniban van XD
Más házában meg majd a házigazda megmondja, mi a szokás.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2012.09.09. 02:05:54

Papucs vendégségben témához: mi azt csináljuk, hogy viszünk könnyű, saját papucsot, és ha megérkeztünk, átvesszük.Nem lehet a helyzetből rosszul kijönni, vendégnek és hazainak is jó megoldás.És még csak diploma se kell hozzá, hogy rájöjjön az ember.Ha nem szokás a csere, akkor marad a táskában, oszt jó napot.

Mc Master 2012.09.09. 04:14:54

@hagyma: "@péniszirigy feminista szűz strihkurva: en, mikor kijottem amerikaba, 3 szot tudtam angolul "

Yes, No & ??? Fu.Ck? :DDDD

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.09.09. 08:24:50

@péniszirigy feminista szűz strihkurva: mondjuk felsorolhattad volna, de az 5 sem sok...
@Moka_Miki: hat kb. bar a no-t is felreertettem eleinte, mert mondtak hogy "tudom", en meg azt hittem hogy azt mondjak "nem"
hat igy

Pipas 2012.09.09. 08:44:52

"Próbálkoztam munkaerő-közvetítőkkel is, de annak ellenére, hogy többször is kitölthettem a papírokat, nem jutottam előrébb, mint kb. 10 hónappal később rájöttem azért, mert nem volt TB számom."

Idáig olvastam. Miért ír blogot az ilyen? Tíz hónap? Hihetetlen!

Pénz nélkül 2012.09.09. 09:14:02

Szia! Oszd meg a blogjaidat légyszi a mudizz.com/blog oldalon is, hogy még többen olvashassák! Be tudsz lépni a Facebook, vagy a Google azonosítóddal, és csak be kell másolni az URL-t! Köszi!

ZOH 2012.09.09. 09:38:30

Jo poszt, tetszik. Ami atjon belole: nem bonyolitani kell meg gondolkozni meg "majd egyszer" meg jajj ez, jajj az, hanem CSINALNI. Like!

magyarlanykairoban 2012.09.10. 17:49:09

huuu de sok hasonlosagot fedeztem fel Portugalia es Kairo kozott!! ( nem is ertem miert csodalkozom) Egy valami meg lemaradt, amitol en mindig sokkot kapok- mondjuk van egy par dolog, de ez kivetelesen a toppon van- es soha nem fogom tudni megszokni: a bogarak! hangyak mindenutt, meg az agyban is, ugy hogy nem eszunk a szobaban, es mindig szepen takaritva van a lakas....es az elefant meretu csotanyok! es a legjobb, hogy lovesem nincs honnan jonnek!! masoknal hallottam egeret is meg gyikot, szerencsere en azzal meg nem talalkoztam lakasban, de asszem a csotany pont eleg! Minden deli orszagban van? nalatok is?

magyarlanykairoban 2012.09.10. 17:51:35

kedves posztiro! kerek tippeket hogy lehet ravenni a kedves helyi vendegeket, hogy vegyek le a cipot a bejaratnal? mert ez nalunk is okoz nemi gondot..meg a felnottek talan, de a gyerekrol tuti nem veszik le!

fekete mancs 2012.12.19. 19:05:16

3 évet éltem Lisszabonban és csak megerősíteni tudom az infókat.

A taxisokkal nagyon vigyázni kell, sokszor bunkók, előfordul, hogy nincs náluk térkép vagy GPS és neked kell elregélned az útvonalat (ha nem tudod, akkor ilyen esetben jobb, ha kiszállsz és fogsz egy másikat, mert képesek rá, hogy blöfföljenek) és néha ittasak is. A pincérek szeretik nem észrevenni a számláért kalimpáló vendégeket.

A csótány, az ágybogár (brrrrr netuddmeg!) és a penész mindennapos vendégek a belvárosi lakásokban, szerintem egy dolgot tehetsz: elköltözöl egy viszonylag új építésű lakásba, ugyanis a százéves házak az óceán párájától rohadnak szét, nem nagyon lehet mit csinálni ezzel.

Egy idő után rájöttem, hogy ha boltban, vendéglátásban vagy hivatalos helyen angolul beszélek, komolyabban vesznek, mint a számukra nagyon furcsa akcentusommal. Nekem működött. Már ha épp beszélnek angolul és nem csak imitálják, ami előfordul és elég vicces szitukat eredményezhet. :)

A bankszámlanyitás körül valóban óriási a tortúra, nekem is hetekig eltartott, mire sikerült, úgy, hogy már volt hivatalos munkaszerződésem és lakcímem is (igaz, albérlet).

Szerintem nagyon merev társadalmi szabályok működnek és a tekintély a minden. Nem sokat tudnak az országukon kívüli dolgokról. A társadalmi érintkezés szabályait ismerni kell töviről-hegyire, követtem el olyan hibákat, ami itthon fel sem merül, mint probléma. Például a direkt, cirkalmas bevezetés nélküli tényközlés durva udvariatlanságnak számít és nem értékelik, mint lényegre törő határozottságot. Ha kérdeznek valami személyes dolgot pl. a családodról vagy magánéletedről és te kikerülöd a válaszadást, azzal el is ástad magad, mivel ezzel ignoráltad a közeledést. Üzleti kapcsolatokban is először haverkodni kell és csak utána lehet áttérni a találkozó tulajdonképpeni tárgyára. Munkatársakkal kötelező eljárni vacsorázni, kávézgatni, ide-oda, az ilyen eseményeken dől el, hogy "megbízható" vagy-e. Hogy megbízható vagy-e szerintük, az pedig azon múlik, mennyire vagy képes felvenni a fonalat, mennyi érdekes infót adsz magadról, az életedről, mennyire tudod átvenni a ritmusukat. Ehhez persze jó nyelvtudás kell, mert kurvagyorsan beszélnek. :) Az étkezés egyébként alapvető fontosságú, nem csak maga az evés miatt (bár azt is nagyon szeretik), hanem mert ezek azok a csomópontok, ahol kommunikálni lehet velük. Késést felemlegetni ordenáré dolognak számít, az idővel való kapcsolat sokkal lazább. Érkezz te is később, úgy kevesebbet vársz.. Patriarchális, piramis-szerű társadalom, főleg az idősebb generációk esetében. Sokszor volt az a benyomásom, hogy Portugália kulturálisan jobban kapcsolódik volt gyarmataihoz, mint Európához.

Bár nem költöznék már vissza, de szerettem ott élni, csodálatosan szép és hangulatos hely, hosszú és ragyogó napsütéses nyár, remek ételek és zene, lélegzetelállító természeti és építészeti szépségek... és ha egyszer megtörik a jég, a műmosoly mögött eszméletlenül kedves, kíváncsi, életvidám és jószívű emberek a portugálok.

Ja, és ajánlom az Ondajazz nevű jazzklubot, Alfama negyedben. :)

Rosaly-l 2013.03.20. 22:43:58

Tetszett amit írtál. Föleg az összefoglaló, abból is a díszes járdák, amin nem lehet magassarkúban járni. 3 év Lisszabon és 10 év Espinho után csak megerösíteni tudok mindent, kivéve a körfolgalmakat... Én Portugáliában vizsgáztam vezetésböl. Bár nem most volt, de arra kifejezetten emlékszem, mikor az elméleti oktatóm felhívta a figyelmünket, mennyire rosszul használják a portugálok a körforgalmat. Elméletileg ugyanúgy müködik a dolog, mint bárhol máshol...bár lehet, hogy a te leírásod szarkazmus volt. :DDD
Mindig azt mondtam, hogy ha tudsz vezetni Portugáliában, akkor bárhol bárhol tudsz...majd elköltöztem Marokkóba és megváltozott a véleményem. :D

Ja! Még azt is hozzátenném, hogy sok portugálnak a kimozdulás otthonról abból áll, hogy elvezetnek a legközelebbi parkig vagy tengerpartig és a zárt kocsiból ülve nézik a járó-kelöket. Jobb esetben lehúzzák az ablakot. :D
Lisszabonban én egyetlen egyszer kaptam meggyet. Az Olaias-i Centro Comercial-ban. A csigát nagyon szerettem. Sajnos inkább csak Lisszabon-ban van hagyománya.

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása