TROLLFIGYELŐ: Trollt láttál? Írj a hataratkelokommentKUKAChotmail.com címre és amint tudok, lépek az ügyben! Tegyünk együtt a Határátkelő kulturált hangnemének megőrzéséért! Történetedet továbbra is a hataratkeloKUKAChotmail.com címre várom!

„Nekem család, kertes ház, 2 autó volt, mondjuk úgy, hogy értelmem megnyílása utántól számított 20 évig. Szép kis idő. Majd megismertem jelenlegi páromat, aki olyan mértékben változtatta meg a világnézetemet, melynek egyáltalán köszönhető, hogy ezt a posztot Grazból írom.

Most is egy család, egy kertes ház, és 2 autó az álmom. Akkor mi változott? Most elmesélem.

2006 végétől, vagy 2007 elejétől folyamatosan mantrázta belém a Drága, hogy külföldre kell menni, ott megalapozni a jövőt, esetleg pár évig maradni, és talán soha vissza nem jönni.

Támogattam, bólogattam

Mivel annak idején egyáltalán nem úgy látszott, hogy a mi kapcsolatunknak van jövője, én szorgalmasan támogattam, bólogattam, mint a jó gyerek, "igen Szívem, hogyne, Szívem, szerintem is, Szívem", de egy pillanatig sem gondoltam, hogy ebben a történetben nekem helyem volna.

Na, nem a kishitűség szólt belőlem, ezt maga kedves párom sem úgy képzelte, hogy majd mi ketten együtt hódítjuk meg a tejjel-mézzel folyó veri nájsz és háváj-dizsi-napszemüveg Németországot. Mert akkor még Németország volt a favorit - neki.

Előtte soha eszembe nem jutott volna akárcsak rövid időre is külföldön dolgozni, pedig unokatestvérem tengerjárón dolgozott éveket, végigmászta a létrát, és minden találkozáskor (nagyon-nagyon ritkán) láthattam, hogy bizony van eredménye a munkájának. És én mégse. Nem vonzott.

Őszintén meg voltam elégedve a kis magyar fizetésemmel, a magyar viszonyokkal, amit akkor még a kis fizetésemnek és a viszonyoknak hívtam. A magyar jelzőnek azóta van jelentősége, mióta nem otthon élünk. De aztán ez az áldott jó ember csak mondta, csak mondta, míg végül talált magának téli szezonra munkát Salzburg tartományban. Hát komolyan gondolta, tényleg komolyan gondolta. Lenyomta a telet, a kapcsolatunk kibírta, sőt. Nem hülyék a bölcsek...

Jött a válság

Közben atombomba módján megérkezett a válság és 8 hónap alatt 2 munkahelyem szűnt meg. Opáácska, kérem, mi van itten????? Miután kb. 80 helyre adtam be az önéletrajzomat, és a 80-ból 92 nem válaszolt, 115 pedig sajnáljuk, de sorry-val lerázott, beláttam, hogy lépni kell valamit, mert a 36 ezer forintos munkanélküli segélyemből egy jó nagy levegőt vehetek, de másra nem nagyon elég.

Felléptem hát az osztrák munkanélkülieket támogató oldalra és beírtam a keresőbe: zimmermädchen. Mi bajom lehet?? Teljesen mindegy volt, hogy hová kerülök alapon, az első 12-nek elküldtem a jelentkezésemet. Hatan visszajeleztek, hogy a téli szezonra megvan a létszám, de ha közben valaki lemondja, vagy kiesik, akkor jelentkeznek, a másik 6 pedig személyes elbeszélgetésre hívott. Ez már döfi!

Végül egy 5 csillagos karintiai szállodában kötöttem ki. Innen ismerem azóta életem egyik legfontosabb szereplőjét, Krisztikémet, akivel egy általánosba jártunk, és 500 méterre lakunk egymástól a mi kis magyar városunkban, de ezelőtt még soha az életben nem találkoztunk és nem is hallottunk egymásról. Furcsa az élet. Most is bebizonyosodott.

Nem volt tovább maradásom

Sajnos abban az évben olyan szinten nem volt hó azon a környéken, hogy folyamatosan mondták le a foglalásokat, így nem volt tovább maradásom, és igazság szerint nem is válhattam be annyira, mint szerettem volna hinni.

Hazajöttem, de céllal. Nyárra keresni egy kedves kis fogadót, panziót. A mantra hatott. Vagy csak láttam értelmét a munkámnak, kaptam megbecsülést anyagi és erkölcsi vonatkozásban egyaránt? Vagy megcsapott egy nyugodtabb, kiegyensúlyozottabb élet lehetőségének előszele? Igen, igen és igen.

Feltettem a kérdést: szeretnék olyan helyen dolgozni, ahol a takarítónő is ember, megbecsült tagja egy csapatnak, egy társadalomnak? Igen. Szeretnék nem atomfizikusnak való munkát végezni atomfizikusi bérért? Igen. Ennyi. Ugyan a munkavállalói engedélyekkel kicsit lassabban mentek a dolgok, de egyik munkáltató sem riadt vissza, hiszen nem én voltam az első külföldi munkásember.

Tehát hosszabb-rövidebb időre Ausztriát választottuk, egyelőre szigorúan külön. Már én is külföldön akartam dolgozni, talán hosszabb időre maradni, de biztosan visszajönni. És jött 2011, annak is májusát vártuk, mikor is letelik a 7 szűk esztendő, és eltörlik a munkavállalási engedélyt a magyarok számára.
Várta a sült galambot

Megbeszéltük, hogy ott fogunk állni a rajtvonalon, és megyünk, keresünk egy-egy éves állást, és csináljuk, amíg lehet. Közben persze önéletrajzokat küldeni, telefonálgatni - kellett volna. De az én drága szívem... Várta a sült galambot, vagy nem tudom, és ült karba tett kézzel. Március, április... május.

Nehezen indult

Nemhogy a rajtvonalon nem álltunk, még egy esetleges elindulás lehetősége sem rajzolódott ki. Párom bepánikolt. Mert ha kijövünk, és találnánk munkát, akkor jön egy kis ördögi kör: akkor alkalmaznak szívesen, ha van lakhelyed.

Viszont akkor tudsz normális lakást bérelni, ha van munkád, tehát tudod majd fizetni a (nem olcsó) lakásbérlést. Akkor béreljünk egy lakást, bemutatjuk a bankszámlánkat, és akkor helyből tudunk menni, akár kopogtatva is. De mi van, ha nem találunk munkát, és beleöljük a sok pénzt és elfogy a pénz és haza kell jönni??? Se lakás, se munka, se pénz???

Eltelt a május, a június, születtek a statisztikák, hogy hány magyar kapott a lehetőségen, és hagyta el az országot. Azt még május előtt eldöntöttük, hogy Graz lesz a mi célpontunk, Ausztriának eléggé Ausztria, a második legnagyobb város, 70 km a határtól, és itt vannak magyar ismerőseink. Teljesen érthető okok, azt hiszem. Csak éppen semmi nem történt.

Na, jó, történt, néha egy-egy hétre kijöttünk lakni egy közelebbi ismerőshöz, hogy mégis a kondér közelében legyünk, de ne kelljen elkötelezni magunkat egy lakás miatt. De aztán hiába voltunk itt, életem értelme hozta a laptopját, bújta az oldalakat, és ki nem tette a lábát, hogy esetleg az ajtón túli életben is megpróbálkozzon. Elegem lett a tesze-fosza mindenit!

Hatottak a szavaim

Aztán hazajövet megmondtam neki, hogy legközelebb akkor jövök, ha tesz is valamit. Felróttam neki, hogy ő akar külföldön érvényesülni, miért nem hagyott engem békén ezzel az állandó Nyugat-Európa imádatával, legközelebb egy nyeretlen kétévest hülyítsen, én befejeztem a Graz-projectet. Ezt még az A2-es autópálya elején sikerült hozzávagdalnom, ezután hazáig nem szóltuk egymáshoz. A teljes táv 240 km.

Azt hittem hatottak szavaim, mert otthon előadta a nagy magyar kiutazás című balettet. Mondjam még, hogy semmi nem lett belőle??? Aztán egy szép napon bejelentette, hogy interjúja lesz Grazban, kimegyek-e vele, de jövünk is vissza, nincs ott alvás, csak ezt a munkát megnézi. Megyek. Persze, hogy megyek.

Nem húzom, mert ez már így is rétes, a lényeg, hogy még odafelé menetben megkérdeztem, hogy csak nagyon csekély mennyiségű pénzt hajlandó-e kockára tenni, hogy megvalósuljon egy álma, igaz ez nem Németország, de egyértelműen egy fejlettebb európai német nyelvű ország. (Németországból kiszeretett amúgy is, amikor tudomására jutott a gerjesztett válsággal kapcsolatos híráradat.)

Hajlandó volt kockáztatni

Így megkerestük Grazban a Central Kempinget, és megérdeklődtük, hogy mennyi időre, milyen feltételekkel, milyen lehetőségekkel lehetne lefoglalni egy lakókocsit. Hogy honnan a szikra? Egy korábbi viccelődésből, miszerint majd én megyek egyedül Grazba, és párom humoros apja jegyezte meg, hogy csodálatos kemping található itt. Mire nem jó egy nemzetközi buszos apuka...

Nagyon kedvező áron, egész normális lakókocsit ajánlott fel a kemping üzemeltetője, amit azonnal elfogadtunk, érkezésünk időpontjának pedig 14 nap múlvát határoztunk meg. A munkamegbeszélés nem sikerült rosszul, de sajnos lakhely hiányában nem őt választották.

Az osztrák kaland

Szóval 14 nap múlva költözünk. 14 nap ügyintézés, 14 nap pakolás, 14 nap családsokkolás. Akadályok nélkül vettük a bukkanókat és július 15.-én beültük a rogyásig pakolt autóba. Úti cél: Ausztria, Graz, Central Camping. Kettő és fél óra múlva megérkeztünk, egy szál gond nélkül megkaptuk a korábban ígért elősátras lakókocsit a kis kertecskével.

Persze a kempingeknek van néhány sajátossága, úgymint közös tisztálkodó helyiségek, közös mosogatók és társai. Hál' istennek tisztaság volt mindig mindenhol. Szépen berendezkedtünk, amennyire a körülmények engedték. Kisebbfajta nyaralásnak fogtuk fel, mellettünk Közép-Európa legnagyobb feszített víztükrű szabadtéri medencéje, kempingben lakóknak korlátlan használattal, gyönyörű idő...

A kertben álló épített kerti sütő mindennap hadrendben állt, nem tagadom, élveztük a helyzetet. Korábban használtam kint egy T-mobilos mobilnetet, azt újraaktiváltattuk, kis szoba antennával és egy speckó tv-vevővel ingyen fogtuk a csatornákat, kell ennél több?? Igen, munka.

Ráfeküdtünk a témára

Egy héttel a megérkezés után takarítói állást kaptam egy Dm-ben. Majd pedig a kempinget üzemeltető Günther is szerzett nekem egy barátjánál konyhai kisegítői munkát. Igaz, ez határozott 3 hétre szólt, mert augusztus végén bezárták az éttermet, de mégis csak munka volt, tehát bevétel.

Sajnos páromnak nem nagyon akaródzott összejönni valami vállalható, valóban normális munka, de augusztus 15.-én már ő is munkába állt egy pizza-étteremben, mint ételszállító. Szóval röviden összegezve 1 hónappal a kiköltözést követően mindkettőnknek volt megfelelő állása.

Lakásbérlés némi szerencsével

Lassan gondolkodhattunk, hogy lakást kellene bérelni. Mivel 15.-én költöztünk a kempingbe, ezért minden hónap 15-.én kellett fizetni, természetesen előre. Így tervezhettünk, hogy meddig akarunk maradni. Kemping lévén se kaucióval, se ablöse-vel, se semmiféle egyéb költséggel nem kellett számolni az elején, tehát bármikor mehettünk volna máshová.

Hamarosan találtunk is egy számunkra megfelelőnek tűnő lakást Graz egy olyan környékén, ami nem belváros, de nagyon könnyen elérhető, csendes, de az autópálya és néhány nagy forgalmú út közel van.

Két szoba, nagy, különálló konyha (nagy szó errefelé), külön fürdő, wc, szemben Lidl, posta, gyógyszertár, rendőrség, mellette Merkur, nem messze Billa, Interspar, a ház előtt buszmegálló, rengeteg parkolóhely. Meg is néztük, és azonnal mondtam, hogy kivesszük.

2009-ben újították fel, IKEA konyhával rendezték be, mindenhol laminált parketta, hangulatos, színes falak, szóval azt mondtam, hogy KELL!!!!!! A tulajdonos hirdette, szóval kapásból megúszhattuk a közvetítői díjat.

Nagyon reménykedtem, hogy minket választ, mert persze nem mi voltunk az egyetlen érdeklődők. Másnap csörgött a telefon, ha valóban érdekel minket, akkor költözhetünk. Úgy ugráltam a lakókocsiban, hogy döngött az egész.

Amikor leesik a húszfillér

Aznap estére megbeszéltük a szerződés aláírását, úgyhogy "hazaszaladtunk" egy kis pénzért. Párom szó, mi szó, hezitált, de neki is nagyon tetszett a lakás és belátta, hogy szeptember 15.-e után már kicsit vacogósabb idők jönnek, szóval már a következő hónapot nem kellene kifizetni.

A szerződést rendben találtuk, aláírtuk, és megkaptuk a kulcsokat. Gyorsan elmentünk megnézni, hogy valóban nyitják-e a kulcsok a zárakat, és nem kellett csalódnunk. Igaz, kisebb vagyonba került, de lám-lám, másfél hónappal a kiköltözés után volt egy nagyon szép, tágas albérletünk.

Az álmok néha valóra válnak. Párom kiskora óta álmodott arról, hogy egyszer Németországban fog élni és dolgozni. Németországból Ausztria lett, de azt hiszem, így sem panaszkodhat. Láttál már olyan emberi arckifejezést, amikor az illetőnek leesik a húszfillér, hogy most válik-vált valóra az álma?

Semmi többet nem kívánhatok magamnak, mert én már láttam. A büszkeséget, a boldogságot az arcán, a szikrázó tekintetét, ahogy már nem is a jelenben van, hanem újra álmodozik, hogy innentől merre feljebb, merre tovább.

Azóta persze tudjuk, hogy nem akarunk hazaköltözni, bizony maradunk, amíg ki nem ebrudalnak minket. Itt alapítunk családot. Talán 1-2 évvel később, mint otthon tettük volna, de olyan szilárd alapra helyezzük majd ennek a családnak az alapjait, amilyenre otthon soha nem helyezhettük volna."