oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2012. július 28. 06:50,  Egy elképesztő kálvária története 113 komment

2012. július 28. 06:50 Határátkelő

Egy elképesztő kálvária története

Amikor először elolvastam a történetet, elgondolkoztam, vajon mit szóltok majd Helga írásához, de annyira magával ragadott a szenvedélye, és a sztori sok szempontból annyira magyaros, hogy közzéteszem. A helyzet különleges: adott egy Új-Zélandra készülődő család, akik úgy döntenek, hogy nem hagyják otthon az imádott kutyákat. Ez volt az a pillanat, amikor elkezdődött egy nem mindennapi kálvária.

labradorok.jpg

„Egy dolog azért rázós volt mielőtt eldöntöttük, hogy kiköltözünk Új-Zélandra, ez pedig a három csodálatos kutyánk sorsa. Labradort tenyésztettünk otthon és el kellett dönteni, hogy jönnek vagy maradnak. A lányainkkal leültünk és elmeséltük nekik, hogy mennénk, de nem tudjuk mi legyen a kutyikkal.

Gyors döntés született: JÖNNEK!!! Szerintem tuti nem vették a csajok komolyan a kimenetelt, mert már egyszer-kétszer beindultunk, de nem lett belőle semmi. Valószínű, hogy a család is emiatt nem vette komolyan az elején a dolgot.

Szóval intézkedések sora következett fél évvel a várható indulásunk előtt. Mindenek előtt a kutyák dolgának kellett nekiállni, mert az első titer vizsgálat legalább 180 nappal a kiindulásuk előtt történhetett meg. Tehát veszettség elleni oltás, rá 3 héttel pedig az első vérvétel. Az eredmény visszaérkezésétől számított 180 napig még nem mehetnek.

Még kellett 4-5 féle véreredmény, de ezek már mind a repülés előtt közvetlenül 2-3 héttel, és 2-3 nappal. Ezeket a vérteszteket egyetlen helyen csinálják Európában, mégpedig Németországban. Úgy működik, hogy az otthoni állatorvos - nem mindegy, hogy ki – leveszi a vért, és kiküldi a német laborba. Minden oda ment ki, és persze e miatt mindennek felára volt. Nagyon komoly vizsgálatok után lehet csak a kutyákat ide kihozni. Ezt azzal magyarázzák, hogy Új-Zéland szigetország, és nagyon vigyáznak a lehetséges beérkező betegségekkel. Ezek a vizsgálatok a három kutyának 200 ezer forintba kerültek.

Csoda messziről

Közben a kinti karanténnal fel kellett venni a kapcsolatot, de ez is, mint minden a kiutazási dolgainkkal kapcsolatban, mesébe illő módon zajlott le. Szóval, mielőtt mindent elkezdtem volna intézni a kutyákkal, körülnéztem a NZ labisok honlapjai között. Találtam egy nagyon szimpi honlapot, ráadásul volt a tulajról is egy fotó ami szintén szimpatikus volt.

Bele a közepébe, írtam neki egy mailt, hogy innen a világ másik részéről szeretnék tanácsot kérni Tőle. A kérdés az volt, hogy milyen módon tudom a kutyáimat kint a tenyésztésbe bevonni és egyáltalán van e szükség a vérfrissítésre. Tehát mennyire van kint beltenyészet, hogyan lehet az itteni klubba regisztrálni, hogyan zajlik a kutyák törzskönyvezése stb.

Két nap elteltével egy nagyon kedves levelet kaptam Tőle. Mindenben segít, és nagyon örül az új kutyáknak kint. Ráadásul - és innen kezdődik a csoda - jó barátja a karanténos aki 10 percre lakik Tőle. Ha nem haragszom szól neki és segít intézni az ügyeket. Egy, azaz 1 nap múlva írt a karanténos és minden papírt átküldött amit ki kellett tölteni és infókat az itthoni teendőkről.

Nekiálltam az intézkedésnek

Van egy cég Budapesten, nem is messze van a székhelyük a reptértől, akik élőállat utaztatásával foglalkoznak. Sajnos, ahogy utána tudtam nézni akkor, monopolhelyzetben voltak. Ennél a cégnél dolgozik egy „Úr" akivel azonnal felvettem a kapcsolatot ahogy eldöntöttük, hogy jövünk.

Kaptam árajánlatot, potom 1,8 millió forint volt a 3 kutya kiutaztatása. Gondoltam már ez elején, hogy nem lesz olcsó a világ másik felére kihozatni Őket, de ennyire nem számítottam. Próbáltam máshonnan, légitársaságoktól, egyéb élőállat utaztatásával foglalkozó, külföldi cégnél érdeklődni, de sajnos ismét kiderült, hogy nincs más lehetőség.

Nem is volt gond addig, amíg egy ismerősöm, akivel pont az utazás kapcsán ismerkedtem meg és olyan helyen dolgozik, ahol minden papír és dokumentum a szeme előtt volt ami alapján a kutyák jöttek, elmondta, hogy a tényleges kiviteli ár a megadott töredéke.

Hamisított adásvételi szerződés

Nagyon úgy tűnt, hogy a maradék pénzt magának szépen elrakja, esetleg kioszt belőle azoknak akik ebben még benne vannak. Ráadásul semmit, azaz semmit nem kaptam a kutyák feladása után. Sem számlát, sem szállító levelet, de még egy cetlit sem, hogy valaha is ott voltam.

A kutyáimat a saját cégének a nevében adta fel, hogy az áfát is leírhassa és valami amerikai cégnek a nevére küldte ki. Hamisított adásvételi szerződést, hogy Én eladtam a cégének a kutyáimat és e miatt itt kint még $2000 kellett kifizetni áfá-t. Mert ugye cégtől-cégnek jöttek a kutyák, így már vámtétel.

A lényeg, hogy ez az ember dolgozik egy cégnél, de neki is van cége, és szépen szórakoznak a számlákkal. Egy teljesen kidolgozott maffia az egész. Példa erre, hogy amikor vittem a kutyákat feladni, valami gondja volt az orvosi papírokkal, egy rutin tesztnek 2 nappal az indulás előtt lejárt a dátuma. Felhívott egy ismerős állatorvost, és 2 órán belül a probléma megoldódott, kaptunk „engedélyt" úgy, hogy a doki a kutyákat nem is látta.

A repülőtéren jött a sokk

Új-Zéland Helga kutya.JPGAmikor a kutyáimat vittem feladni a repülőre, a megbeszélt összeg helyett egy 3,5 millió forintról szóló számlát dugott az orrom elé, hogy írjam alá. Kérdeztem tőle, hogy ez hogyan lett ennyi? Azt mondta, hogy ez a tényleges összeg és Én kaptam 50% kedvezményt!!! Nem kellett volna annyit kifizetnem, csak írjam alá, hogy Ő az áfá-t vissza tudja igényelni. Hát persze, hogy nem írtam alá!

Levágott valami kamutelefonálást angolul, állítólag a repülőtársasággal beszélt, és kijelentette, hogy akkor másik papírt csinál. Valahogy ott azonnal csinált új szállítólevelet az első összeggel. Persze addigra már minden hivatalba elküldte a kiállított számlát, még ide Zélandra is a karanténba, mert azt hitte, hogy szó nélkül aláírom.

Minden dokumentumot, ami Nálam van, a karanténos hölgynek köszönhetek, különben nem lenne semmilyen bizonyítékom. Mint utólag kiderült a karantén tulajdonosától, még meg is kérdezte mailben az ügyintézőt, hogy biztosan annyi az annyi, mert ezért egy házat is ki lehet hozni?! Szóval nem írtam alá semmit és így bukott a mutatványa, mert a hivatalokba már elküldte előre az összes papírt, a vámnak, a repülőtársaságoknak, és ide a karanténba is!

Nem tehettem semmit

Most is nagyon felháborít az eset, de mivel féltettem a kutyáim életét és ők szerdai napon indultak, én meg a következő hétfőn, nem tehettem semmit, hanem szépen leperkáltam az első árajánlatban lévő lóvét és izgultam 3 napig, hogy ne érjen el a keze ennek a mocsoknak a kutyáim után, és nehogy halott kutyák érkezzenek ki.

Mondjuk addig nem is csináltam semmit amíg a kutyák biztonságban ki nem értek. Nem hagytam a dolgot annyiban, megtettem a megfelelő lépéseket. Közvetlenül indulásom előtt írtam alá a vallomásomat a reptéren, amit a vámnál tettem. Nem vagyok a dologgal kapcsolatban optimista, de talán egy kicsit megszorongatták, igaz az is lehet, hogy semmi nem történt, mert engem azóta senki nem keresett, pedig pontosan tudják minden elérhetőségemet.

Hatalmas maffia van az élőállat szállításnál, és nagyon meg kell nézni, hogy melyik céggel utaztasson az ember. Mint utólag megtudtam, pár évvel ezelőtt ennél a cégnél volt egy hatalmas botrány, mert egy kamionban egy csomó 6 hetes kiskutyát találtak elpusztulva amit ők szállítottak, ez Európán belül volt. Szintén semmi konkrét következménye nem volt.

Megpróbált keresztbe tenni

Még annyi hozzátartozik a dologhoz, hogy gondolom otthon elindult az eljárás, és mivel nem kértem a személyes adataim eltitkolását, hadd lássa, hogy nem félek tőle, még bepróbálkozott idekint a MAF-nál, hogy ne tudhassuk a kutyákat a karanténból kihozni. Arra a vizsgálati eredményre hivatkozva amit ő intézett, bejelentette, hogy a papírjaink hamisak.....NEM SIKERÜLT:)))))) Amit még intézett Budapesten az a repülőútra kellett és semmi köze nem volt az itteni engedélyekhez. Na, ezen most is jól felhúztam magam, de egy ideig még biztosan így lesz!

Maga az út 3 napig tartott, Budapest-London-Szingapúr-Sydney-Auckland. Ahogy tudom Londonban vártak 12 órát, ott kivették Őket a reptéri karanténban, Szingapúrban szintén. Sydney-ben is, de itt nagyon kevés ideig voltak. A kennel, amiben utaztak, egy műanyag doboz, az elején ráccsal, biztosan mindenki látott már ilyet. Meg van adva a mérete a kutya méretéhez képest, nem lehet akármibe szállíttatni. Kaját az átszállásoknál kaptak, víz viszont folyamatosan volt a kennelekben.

A kutyáim szerencsésen kiértek, egészségesen. A karantén 30 nap volt, minden nap mentünk látogatni, és nagyon jó ellátást kaptak. Egy kennelben lehettek mind a hárman. A karantén $5000 volt a 3 kutyának, plusz a $2000 vám, és a plusz vizsgálat ami $300 volt.

A családomhoz tartoznak

Ez már 4 éve történt, azóta volt már Nálunk alom, igaz sajnos az itteni „felhozatal" meg sem közelíti az európait. Nagyon nehéz a megfelelő kutyákat kiválasztani a tenyésztéshez. Mi nem a kutyáinkból élünk, különben nem adok ki annyi pénzt a kihozatalra, hanem jó pénzért eladom Őket még otthon.

Tulajdonképpen, ha egyfolytában ellenének akkor sem hoznák vissza a kifizetett pénzt, és közben tartani kell Őket, etetni, orvosi költség stb. Nálam ez egy nagy szerelem, imádom Őket, a családomhoz tartoznak. És a kiskutyák születése teljesen megigéz.

Imádok gondoskodni róluk, várni ahogy nőnek, hogy milyenek lesznek, és látni a gazdik arcát amikor eljönnek látogatni, vagy amikor viszik őket haza. A tenyésztéshez megvannak a saját szabályaim, természetesen az alap tenyésztési kódex fölött. Szeretnék minden alommal jobbat, többet kihozni a kutyák genetikájából, ami itt nem egyszerű. Ahogy nyugdíjba mennek a lányok befejezem a tenyésztést, mert nem látom értelmét itt ennek. Az itteni állományból nem igazán lehet olyan kutyákat tenyészteni amit szeretnék.

Maradt a három kutyám, ebből egy már nyugdíjban van, Ő 8 éves a neve Pinky, de már inkább Mamusnak hívjuk, és Nekem az etalon, mindig is Ő az ELSŐ.  Van egy fekete csajszi, Ő már elmúlt 5 éves a neve Wena, Lengyelországból való. És a kicsi, aki már nem is olyan kicsi, Dessy Do aki Szlovákiából „csapódott" hozzánk Ő hamarosan lesz 5, és éppen félidős vemhes 

Ha Valaki szeretné a kedvencét repülővel szállíttatni, nagyon szívesen megírom privátban, hogy melyik céggel NE tegye! Szerencsére már van több olyan lehetőség ami teljesen kikerüli ezt a bizonyos még ma is működő vállalkozást."

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: kutya szállítás Új-Zéland

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr214682849

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

spangola 2012.07.28. 10:32:43

@Goldvike:
Akinek állata van, és úgy él, hogy családtagnak számítanak, annak ez nagyon érdekes sztori volt.
Én másfél éve élek így, kaptam egy kosorrú lógófülű törpenyuszit, és nem csak egy állat, hanem családtag.
Szó szerint olyan, mint egy kutya és egy kisbaba keveréke, pl. hétvégén is kelünk hozzá, mert reggel 7-kor kéri a reggelit, és minden nap simogatni, játszani kell vele, hogy ne legyen depressziós, mert akkor meg is halhat. Imádjuk, a férjemet tartja az anyjának, őt kurkássza és nyalogatja.
Én ringatom kézben és éneklek neki, mintha egy kisbaba lenne, míg ő alszik, közben nagyokat sóhajt álmában... szóval, lehet úgy szeretni egy állatot, mint egy családtagot, vagy még jobban is.

pappito · http://pappito.com 2012.07.28. 10:37:10

ettől fügetlenül a cég nevét nyugodtan ki lehet írni szerintem is.

én csak egy kutyás sztorit ismertem ezelőtt, de már akkor is őrületes áldozatnak tűnt amit a kutyák utaztatása jelent. De mondjuk én nem vagyok egy háziállatos faszi, szóval nem tudom beleélni magam.

Az a lényeg, hogy mindenki kijutott épen és egészégesen.

pappito · http://pappito.com 2012.07.28. 10:39:03

amúgy a kutyatenyésztős botránysorozat szépen elsikkadt, pedig minden volt, kamu pedigrék ezerszámra meg mindenféle okirathamisítás meg egészen változatos bűncselekmények - de szó se esik róla azóta se... gondolom minden megy a régiben

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2012.07.28. 10:43:52

Jó volt olvasni az írást, már nem a bosszúságra gondolok, hanem a felelős állattartásra.
:)
Úgy látom már egyre többen gondolják úgy, hogy az állattartás közel akkora felelősség, mint a gyermeknevelés.
Az ezzel járó örömmel, költséggel, "kényelmetlenséggel."
Én ugyan nem kutyás, hanem cicás vagyok, de el sem tudtam volna képzelni, hogy otthon hagyjam a cicámat, pedig ő még csak nem is pedigrés. Egyszerű házi cica, de szigorúan teljes jogú családtag.
Azóta hoztam egy másik kicsit is, akihez gyakorlatilag többet kelek fel éjszaka, mint anno a gyerekeimhez. :)
Az életünk részei. nem tudnék lemondani róluk.
Gratulálok a kutyusokhoz, gyönyörűek.

zsotti 2012.07.28. 11:01:35

Nálunk is volt két érdekes kanyar az ideútban:

nzperx.blogspot.co.nz/2009/09/repulo-kutya.html

eMJe 2012.07.28. 11:10:36

amit a gyereknélküliek egy (vagy több) állatra "felhasználnak" (szeretet, pénz), azt gyerekre is fordíthatják. itt az a különbség, hogy gyerek is van. biztos kisebbségben vagyok ezzel a véleményemmel, bár nem egyedül, de attól még úgy gondolom, hogy ha állat és gyerek közt kell választani, az utóbbi

a fickóra meg sokat nem lehet írni, sz*rjon sünt. remélem még lesz poszt ezzel kapcsolatban, hogy mi lett a vége az ügynek

Szenthomárság 2012.07.28. 11:15:04

@eMJe: Nem vagy egyedül, aki többezer dollárt költ arra, hogy 3 kutyát a világ túlfelére elvigyen, az orvosi eset. Mégmeg elég súlyos.

A Spanyol Inkvizíció 2012.07.28. 11:24:23

Cica mint családtag??? WTF??
Menjetek csak ki minél messzebbre, annál kevesebb hülye marad!

Fefa 2012.07.28. 11:53:19

Könnyekig megható történet,hogy hogyan költsünk akkora összegeket három kutyulira,amivel éhező gyerekek sokaságát lehetne jóllakatni (igen,populista megjegyzés volt,de igaz)

Muscari 2012.07.28. 11:55:55

MInden elismerésem a posztolónak, hogy ezt a kálváriát végigjárta. Mi otthon hagytuk a mi legkisebb családtagunkat, faját tekintve kutya, de gondolkodom a kihozatalán a későbbiekben. Tudja valaki, hogy kb. mennyibe kerül egy ilyen fuvar Angliába? Azt tudom, hogy a chip az alap, és az oltásos mizériát is végig kell játszani, a szigetországban ugyanis nincs veszettség, ezért arra nagyon ügyelnek, hogy ne is hurcolja be senki.

Egyébként tetszik az új Határátkelő, eltekintve a sok új trolltól :(

Goldvike 2012.07.28. 12:11:33

@spangola: oké:) elhiszem. Valóban nem vagyok állatbarát, számomra totál elképzelhetetlen lenne ennyi pénzt áldozni állatokra. Számomra a tanulság csak az volt ebben a sztoriban, hogy a magyarok magyarok, az új-zélandiak, új-zélandiak:) az ilyen emberek miatt nem halad előre ez az ország, mint az az ürge, aki csak csalni, lopni, hazudni tud... egy név kiírást megérdemelne, így névtelenül...

tsík 2012.07.28. 12:16:05

@Fefa: te minden fölösleges pénzed az éhező gyerekeknek adod, vagy azért szoktál mondjuk moziba menni meg édességet venni? vagy hogy is van ez?

Achilles 2012.07.28. 12:24:02

Legyen Magyarország az Amerikai Egyesült Államok 51. állama!

www.facebook.com/Magyarorszag51

Reszelő Aladár 2012.07.28. 12:28:20

Mondjuk ha pénzügyi okokból mentetk külföldre, akkor az elköltött 2+ guriga kicsit túlzás. Logisztikában dolgozom, mondjuk az élőállat szállításban nem vagyok otthon, de ennyiből expressz listaáron tudtál volna kb 1 tonna árút kivinni. Halkan mondom, listaáron kevesen szállítannak.
Fura, hogy az utánjárással spóroltál, mert a pénzzel láthatóan nem...

el periodista 2012.07.28. 12:30:26

Mivel megvannak a paírok a cégtől, bátran le lehet írni sőt le is KELL írni a céget. Nemcsak a hasonló sztorik elkerülése végett, hanem hogy annak is utána lehessen nézni, hogy kikkel állnak kapcsolatban.
A feketelista.hu-n a helyük!

Margaréta511 2012.07.28. 12:34:02

Szia!
Én is kérném,hogy írd le a cég nevét,hogy tudjuk kiket kell kerülni.
Köszi!

pappito · http://pappito.com 2012.07.28. 12:42:07

@Szenthomárság: osztán neked miért nem mindegy, hogy a saját pénzét mire költi valaki?

zbzbzb 2012.07.28. 12:49:28

@Fefa: naná, hogy nem kevés pénz.
de neked pl. mi közöd van hozzá, hogy mire költi? az övé, ha akarja ki is törölheti vele, vagy 20ezressel gyújthat rá.
ne legyél már ennyire irigy magyar.

v2peti 2012.07.28. 13:23:28

Nem értem. Németországban nem volt olcsóbb cég? Oda simán ki lehet vinni a kutyákat Furgonban, és ottani cégnél feladva csak van olcsóbb lehetőség, nem?
www.lufthansa.com/de/de/Tiere (Bár gondolom ez 'útipoggyászszerű' feladás, azaz a feladó is azon a repcsin utazik, ahol a kutyák.)

Fél perc keresés a google-val, 300€/400$ egy nagykutya interkontinentális szállítása. (Igaz, ez nem a 2007-es tarifa.)
Na meg miért kell cég, miért nem elég a légitársaság?

régebb óta vagyok Subban mint te 2012.07.28. 13:36:42

Gondoltunk már rá, hogy egy-egy nyaralásra magunkkal vinnénk a kutyánkat, de ez egy rémálom.

(és tényleg érdekes a blog, eltekintve persze a trollozó trolloktól)

cC 2012.07.28. 13:45:09

ez nagyon szomorú, hogy ennyi "nem vagyok állatbarát" ember létezik...nem is értem, hogy olyat hogy lehet...

Balangó 2012.07.28. 13:53:10

"Elképesztő kálvária"???

Mert valakinek jó dolgában az a legnagyobb gondja, hogy Új-Zélandra vigye a három kutyáját? Ráadásul utána sem néz rendesen, hogy ezt hogyan kell? Német labor mint egyetlen? Ne vicceljenek.

Elképesztő kálvária? Mit mondjanak akkor azok, akik a Tűzoltói utcai Gyermekonkológiára járnak és nem Új Zélandra költöznek a kutyáikkal?

Tanuljuk már meg a helyükön kezelni a dolgokat!

Balangó (nyilván a gonosz troll, mert nem ájul el a pozztoló gondjaitól)

Attila64 · www.sagaontour.ca 2012.07.28. 14:05:45

Nem túlzás kicsit kutyákról, hogy "Ők" /nagy ő/ ?!

Stefánia vagdalt 2012.07.28. 14:10:37

Ha ez a sztori négy éve történt, kíváncsi lennék, hogy az Apeh mit lépett ez ellen a csaló szállító-cég ellen! Cég neve, ügyvezetője, az adóvizsgálat eredménye, az adózás alól elvont összeg, kiszabott bírság.

Max, A Gondolkodó Birca · http://maxval.co.nr/ 2012.07.28. 14:17:49

@Szenthomárság:

A háziállat családtag. Nem hagyjuk a régi helyen költözéskor, mint ahogy a nagymamát sem.

pappito · http://pappito.com 2012.07.28. 14:17:53

@cC: nem feltétlenül nem állatbarát az aki nem akar valami jószágot az otthonába.

Arról nem is beszélve, hogy én spec Mo-n sokfelé laktam, de egyik lakásba se vittem volna kutyát. (a macskát utálom, de azt se)

Most meg béreltben lakunk és a szerződésben benne van, hogy nem lehet állat. Ettől még nem rúgnék bele egy kutyába.

De egyszerűen van aki ilyen, van aki olyan. kár ezen rugózni

Max, A Gondolkodó Birca · http://maxval.co.nr/ 2012.07.28. 14:20:41

@Balangó:

Hülye hozzászólásodról Leslie Nielsen egyik paródiája jutott eszembe. Ebben a filmben a Oszkár-díjak átadási ceremóniáját parodizálja. Mint músorvezető a következőket mondja:

“Ebben az országban oly sokan fekszenek el éhesen, pedig a macskaeledel tele van tonhallal! Minden alkalommal amikor az állatkertbe megyek, látom ott azt a sok delfint, azokban a tartályokban, s azt gondolom: micsoda pazarlás ez! Mészároljuk le a delfineket most! S a több száz kiló delfinhússal megetethetnénk macskáinkat, s a tonhal meg felszabadulni éhes nemzetünk számára! De tovább megyek! Olyan sok a hideg éjszaka, sokan dideregnek, így én azt mondom, vágjuk le a macskákat, nyúzzuk meg őket! S használjuk a szőrméjüket a fázók felmelegítésére!”

Max, A Gondolkodó Birca · http://maxval.co.nr/ 2012.07.28. 14:25:49

Egyébként a repülőút súlyosan traumatizálja a kutyákat. A mi 3 kutyánk miatt hajóval hánykolódtuk két hétig, hogy ne kelljen bedugni őket a repülőgépbe. Ez 25 éve volt.

Most meg amikor 2007-ben költöztem, már csak 1000 km távolságra, a 2 kutyát kocsival szállítottam. Vicces volt, hogy bár minden szükséges papírt beszereztem, semmilyen szerv nem kérte azokat, hanem csak a "jajj, de aranyosak, meg lehet őket simogtani, ugye nem harapnak?" volt a hatósági szemlézés a kutyákkal kapcsolatban.

cC 2012.07.28. 14:35:13

@pappito: nem rugózom ezen, csak képtelen vagyok megérteni. :) azt meg még inkább, hogyha valaki nem kompetens egy témában, sőt még csak nem is állatbarát, akkor az miért nem kussol?
Balangót szerencsétlent meg csak kiröhögni tudom, Fefával egyetemben...

pappito · http://pappito.com 2012.07.28. 14:37:45

@Max, A Gondolkodó Birca: országa válogatja, mivel NZ elszigetelt, saját kis ökoszisztémával, amire igyekeznek vigyázni (nem véletlenül, volt már itt pár komoly gondot okozó import állat v. kórokozó)
szóval van karantén, vannak súlyos előírások még az utasok csomagjaiban szállított kajával kapcsolatban is, nem, hogy egy kutyával...

valósz,nűleg, ha albániából bulgáriába költöznél, akkor nem érdekelne senkit, de itt vannak szabályok.

25 évvel ezelőtt ide is volt menetrendszerű hajójárat... de már nincs

Max, A Gondolkodó Birca · http://maxval.co.nr/ 2012.07.28. 15:06:28

@pappito:

25 éve Kubából az NDK-ba mentünk a 3 kutyával. Nem volt rendszeres hajó, egy kereskedelmi hajón mentünk egyedi engedéllyel, mi voltunk az egyetlen utasok.

Max, A Gondolkodó Birca · http://maxval.co.nr/ 2012.07.28. 15:08:53

@pappito:

Az EU-ban - kivéve Írországot és az UK-t - nincs karantén, csak érvényes állatútlevél kell.

pappito · http://pappito.com 2012.07.28. 15:10:51

@Max, A Gondolkodó Birca: ez mennyiben releváns a posztoló esetéhez képest, aki Mo-ról NZ-re költözött?

énisfélek 2012.07.28. 15:17:11

Szimpi, labi - én csak eddig olvcsiztam.

Őexc.Vitéz Bivalybasznádhy. Dr. Őfőméltóságu Úr 2012.07.28. 15:17:14

Hát... Nem értem. Kb 5 éve vittünk egy Németjuhászt Zimbabwébe. Az összes papirt itthon megcsinálták, valahol a Margit körúton, de lehet, hogy lakhely szerint tartoztunk oda. Vérvételek is megvoltak itthon. Igazolások kiad, repjegy megvesz, és a blöki a szállító rekeszben ment a csomagtérbe. Fokváros átszállás, majd érkezés. Kb az itt olvasott összegek 10%-áért

hogyne,persze,igazad van! 2012.07.28. 15:22:09

aki ezt a történetet elhiszi,az egy nagy marha..
Kamu az egész,és unalmas,szánalmas hablaty..

egy maréknyi dollár 2012.07.28. 15:52:19

@pappito: Egy macskába se' rúgj bele, oké?

Barakkah 2012.07.28. 15:58:46

A történet minden kálváriája ellenére azért túlzásnak tartom, hogy valaki állatokat családtagként kezel és ennyi pénzt elkölt arra, hogy átköltöztesse őket a világ túlsó végébe. Valamint arra volnék kíváncsi, hogy ha nem 3 kutyáról volna szó, hanem 3 gyerekről, akkor is kifizetett-e volna több milliót forintot az utazásukra?

hothead 2012.07.28. 16:12:59

@Barakkah: 2 gyerek, 3 kutya. itt elolvashatod a tortenetuket, hogy atfogobb kepet kapj: hataratkelo.postr.hu/maguk-sem-tudjak-mire-vallalkoztak

SilentDreams 2012.07.28. 16:23:57

@Barakkah: Szerintem nem túlzás. Bár én sosem tennék ilyet és az állatokat is a lakáson kívülre valónak tartom, sőt igazából a vadon élő állatokat szeretem, de megértem, ha valaki teljesen máshogy gondolja. Ezzel nem árt senkinek, és ha neki tényleg ilyen fontosak a kutyái, akkor miért ne tehetne meg értük mindent, amire csak képes.

Különbözőek vagyunk, és épp így a jó.

Patrisha80's 2012.07.28. 16:31:08

Igen? Gaz, hogy valaki csaladtagkent sokat kolt az allatai kiutazasara? Mi Braziliaba 3 kutyaval jottunk, de a lovamat is hoztam volna, de "O (nagybetuvel) sajnos meghalt mert beteg volt, meg a kiutazas elott. A kutyusom elkapott valami virust a heten, futas orvoshoz vele es nem nezntuk, mennyibe fog kerulni a kezeles vagy a gyogyszer. Csak legyen egeszseges. Ja, es ugy hivom , hogy O az en kisfiam. A kutyam. Na ezt vegye be a gyomrotok. Inkabb ti vagytok az undoritoak, akik leszolnak es betegnek neveznek valakit, akinek nem fordult meg a fejeben, hogy lepattintja a kutyait. Minden tiszteletem a posztoloe ezert, bar mindenki ilyen lenne...

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2012.07.28. 16:46:07

@SilentDreams: Teljesen normális hozzáállás. Big like. :)
Én nem kedvelem a rágcsálókat, és hüllőket, sikítva rohannék a lakásból, ha szembejönne velem egy. Ennek ellenére soha nem nyilatkoznék leszólóan azokról, akik ebben találják meg az örömüket. Van aki szalvétát, mit tudom én mit nem gyűjt, vagyonokat fizet érte, tiszteletben tartja. Neki ez a fontos, miért ne tenné?
Megjegyzem az állatok nagyon jó hatással vannak a gyerekekre is (ezt nálam sokkal okosabb emberek bebizonyították).

Amit nem értek: miért nem lehet elfogadni a másikat, úgy ahogy van, állattal vagy nélküle...
Ez nagyon szomorú, és egyben elgondolkodtató.

Barakkah 2012.07.28. 17:01:46

@Patrisha80's: "Ja, es ugy hivom , hogy O az en kisfiam. A kutyam." - Igen, pontosan erre a jelenségre céloztam, szerintem ez gáz. Legfőképpen, mert ez a felfogás azonos szintre emeli az embert (gyereket) az állattal, sőt, vannak akiknél az állat előnyben részesül a gyerekvállalással szemben. Mindennek megvan a maga helye. Ettől még lehet az állatokat nagyon szeretni, ez teljesen oké, de olyasfajta kötődést kialakítani velük szemben, mint egy gyerekkel, szerintem ez egyenesen beteges.

bastian 2012.07.28. 17:08:56

Legalább megtudtuk, hogy a "felső tízezer" nem csak hülyeségekre szórja el a pénzét, de még konkrétan hülye is.

egy maréknyi dollár 2012.07.28. 17:11:01

@Barakkah: Három(vagy akár több!) tökidegen gyerekre szerintem például egy fillért sem költött volna; simán itt hagyta volna őket.Ezek az állatbuzik már csak ilyenek.

Patrisha80's 2012.07.28. 17:24:34

En nem emelem azonos szintre az allatokat az embereknel. En magasabbra emelem oket ...

Barakkah 2012.07.28. 17:36:13

@Patrisha80's: Akkor meg szükségtelen amiatt panaszkodni, hogy egyes hozzászólók meg az olyan embereket, mint te, akik így fogják fel, úgyszolván az állatok szintje alá helyezik ( - magam ezzel ugyan nem értek egyet és inkább magáról a jelenségről ítélkezem).

Goldvike 2012.07.28. 17:41:08

@Patrisha80's: gratula. Remélem ha majd rákos beteg leszel, az emberek ahelyett, hogy a gyógyíttatásodra adnák (átvitt értelemben) az adójuk 1%-át pl, inkább odaadják valamelyik állatmenhelynek, mondjuk a kutyáknak, akik az evolúciós fejlődésben kb. egy szinten állnak veled.

Patrisha80's 2012.07.28. 17:55:26

Hat, nekem voltak mar kutyaim, lovaim, macskaim, es mindig rengeteg szeretetet kaptam Toluk. Ellenben meg sem tudnam szamolni, hany emberben csalodtam. Nem varom el senkitol, hogy nekem barmit is fizessen, koszi szepen. Ezek szerint itt is a penz beszel hmmm. Sok embernek csak ez jon le. Az allatoknal ilyen nincs. Sok "barat" hamar eltunik am, ha eszreveszik, hogy anyagi gondjaid akadtak. A Kutyam akkkor is mellettem lenne es ugyanugy szeretne.

hogyne,persze,igazad van! 2012.07.28. 18:26:10

@Patrisha80's: neked sok mindenben igazad van.Valóban szeretni kell az állatokat,és tisztességesen bánni velük.
Az is rendben van,hogy te ezt eléggé szélsőséges keretek között teszed,és előréb helyezed az állatokat az embereknél,néha.
De azért azt ne várdd el,hogy mindenki így gondolkodjon,mert ha mindenki így cselekedne,elég érdekes világ lenne.

SilentDreams 2012.07.28. 18:36:09

@tilmir: Az eltérő emberek elfogadása lenne a legalapvetőbb dolgok egyike, amit mindenkinek illendő lenne betartani. Ezt nem elég iskolában tanítani (bár kétlem, hogy sok szó esik ott róla), hanem a szülői minta alapján kellene ennek mindenkinek magától értetődőnek lennie. Nagyon nehéz változást elérni ebben a témában (is), ha sok esetben maguk a szülők sem tartják ezt fontosnak.

Sosem értettem, mi lenne jó abban a világban, ahol mindenki ugyanazt gondolja, ugyanazt kedveli, ugyanazok a dolgok kötik le stb. Mint az ugyanolyanra beprogramozott robotokat...

RoxiSpain 2012.07.28. 19:35:48

@Muscari: Nem kerül sokba, mert ez év januárja óta megszűnt Angliába a karantén, tehát csak egy olyan légitársaságot kell keresni, akik vállalnak élő állatot.. Sajnos sem a Ryan sem a Wizz nem ilyen, de ha jól tudom a Germanwings, Easyjet viszont igen. Persze lehet nem diszkonttal is jönni. Ha a kutya 10 kg alatti súlyú ráadásul felvihető kézipoggyászként is. Ami kell az egy állatútlevél (pet passport) amit chippel adnak ki, ha nem chippes a kutya. Az össz költsége ennek a chipnek + útlevélnek kb. 4000 forint nem egy nagy kaland. Ami még fontos, hogy oltva (veszettség), féregtelenítve legyen a kutya, és az indulás előtt 48 órával bele kell pecsételni az útlevélbe, hogy egészséges (állatorvos tudja mit kell csinálni) Mi amúgy a kutyák mellet a mcskánkat is kihoztuk.:o)

cC 2012.07.28. 19:47:05

@Goldvike: te nagyon okos lehetsz, bizonyára tanár vagy...

komolyan nem értem miért releváns egy ilyen bejegyzésnél az, hogy ki mennyit áldoz az állatokra...tudod mi a helyzet? az állatokért is az emberek felelősek. mindenki, nem csak az, akinek van. így teljes joggal érdemlik a menhelyek az 1%-ot ugyanis azt a sz@rt takarítják, amit az emberek csinálnak azzal, h nem ivartalanítanak, szaporítóktól vesznek és mert nem családtagként bánnak velük, hanem tárgyként és ezért kivágják őket, ha külföldre mennek. az ilyen felfogású emberek miatt, mint te is vagy...milyen érdekes, hogy nyugaton eszébe se jut az embereknek kivágni a kutyájukat, ha külföldre utaznak évekig. ott van kutyatartási kultúra. ott érdekes módon nem néznek hülyének, ha azt mondom a kutyámra, hogy a fiam. mert igenis az. (persze attól még kutyaként kezelem, nem az asztalnál eszik, jól megvan nevelve, nem ugat, nem ugrál és mivel agár, természetesen az ágyamban alszik.) az, hogy ki hova taksál mit, az a saját személyes dolga, engem nem érdekel, hogy te mit tartasz fontosnak és kit emelsz ki fölé. Csak azt nem értem miért kell ráeröltetni a személyes hülyeségeidet másokra. és idiótának gondolni azért, mert máshogy gondolkodik, mint te. Álljon itt egy Márai Sándor idézet (remélem ismered...): Ne szégyelld te azt, ha szereted az állatokat. Ne röstelld, ha egy kutya közelebb van lelkedhez, mint a legtöbb ember, akit személyesen ismersz. Hazug próféták és otromba, komisz emberek azok, akik megrónak e vonzalom miatt, s ezt mondják: "Az emberektől lopja el az érzéseket, melyeket a kutyára pazarol! Önző, rideg fráter!" - ne törődj velük.
Szeresd csak nyugodtan kutyádat, ezt a csillogó szemű, fáradhatatlan barátodat, aki nem kér barátságáért mást és többet, mint valamilyen szerény koncot és egy-egy simogatást. Ne hidd, hogy gyöngédség és önzés késztet az állatokat szeretni. Testvéreink ők, s ugyanabban a műhelyben készültek, mint az ember, s értelmük is van, néha bonyolultabb és finomabb, mint a legtöbb embernek. Mások nevezzék gyöngeségnek az állatszeretetet, gúnyoljanak ezért - te sétálj csak kutyáddal. Jó társaságban maradsz; s Isten tudja ezt."

SamiraHun 2012.07.28. 20:28:19

@cC:
Nagyon tetszett a hozzászólásod és az idézet is.
Én az állattartással kapcsolatban azt vallom, hogy ha vállaljuk, felelősek vagyunk érte. Aki nem szereti őket, ne tartson állatot. Én tiszteletben tartom, hogy van ilyen is, de ők is fogadják el, hogy mi, állatbarátok igen is nagyon tudunk ragaszkodni hozzájuk.
Rengeteg örömet tudnak okozni, és a hűségükben soha nem fogsz csalódni. Egy kutya akár még a saját életét is feláldozza, ha a gazdájáról van szó.
Azt én sem tartom helyénvalónak, ha valaki többet törődik a háziállatával mint mondjuk a gyerekével vagy a férjével. Mert ilyen is előfordul (főleg itt az angoloknál). Sőt itt még olyan is van, hogy túletetik őket, elhíznak, utána pedig viszik őket fogyasztó klubba... na, ez már tényleg őrültség.
Szóval itt is van egy arany középút. Amit viszont nagyon nem tudok elfogadni, az a felelőtlen állattartás. Amikor halomra születnek a kölykök, a gazdik meg sorsukra hagyják, kirakják őket valahol, vagy megölik őket. Sajnos Magyarországon ez még sok helyen így működik. Vagy ha az állat beteg lesz, nem viszik orvoshoz, nem költenek rá, ha elpusztul, lesz másik... Szerintem, aki így áll hozzá, inkább ne tartson állatot.
Azt sem értem, miért kell választani, hogy az ember állatot vagy gyereket vállal. Szerintem a kettő együtt a tökéletes, nekem még nincs gyerekem, de ha lesz, én úgy akarom nevelni, hogy legyen kutya, macska, tanulja meg azt hogy felelősséggel tartozunk értük. Az éhező gyerekeket nagyon sajnálom én is, de ugyanúgy sajnálom a megkínzott, kirakott, éhező állatot is. Ők is érző lények, ugyanúgy nem kérték, hogy megszülessenek, mint a gyerekek. Itt megint csak a felelősségérzet az ami hiányzik, az éhező gyerekek nagy része olyan családba született, ahol már eleve a szülőknek nem kellett volna vállalni gyereket. Eleve szegénységben élnek, és mégsem védekeznek, ha jön a gyerek, megtartják. (Nem azokra gondolok, akik vállalják a gyereket és később jön valami váratlan esemény, munkanélküliség, betegség, akármi, mert azt nem lehet előre tudni.)
Szóval akár gyermekvállalásról akár állattartásról van szó, a legfontosabb, hogy vállaljuk a felelősséget. Annyi gyereket vállaljon az ember, amennyit tisztességesen fel tud nevelni, eltartani, és annyi állatot, amennyiről gondoskodni tud. (Megint hangsúlyozom, hogy ettől történhetnek olyan helyzetek, amit az ember előre nem tud bekalkulálni, ezt elismerem.) De ha az emerek így gondolkodnának, nem lenne annyi éhező gyermek sem, utcára rakott állat sem. Ez az én véleményem.

Zombinyussz 2012.07.28. 20:31:36

Nem értek egyet a szöveggel szó szerint. De egyetértek azzal, amit sugall, és minden elismerésem a posztolóé. Ragaszkodás, szeretet, egy életet kiteljesítő kis "valami", amik nélkül nem élhet, és mindent elkövetett annak érdekében, hogy Új-Zélandon se szenvedjen ebben hiányt. Sem ő, sem a kedvencek.
Miért kell a másik pénztárcájában turkálni? Ha leírná, hogy 1,8Mio HUF-t költött éhező afrikaiakra, akkor menne a trollháború, hogy "kikérdeztedicsekvő".
Hogy hibákat ejtett? A hóna alatt az állatszállítás nagykönyvével kellett volna szülessen? Ja, bocs.
Fanatikusok és állat nem szeretők, legalább kiegészíti a két fél egymást. Nem görcsösen ragaszkodni a másik megértéséhez, vele magunk megértetéséhez, csak továbbsiklani és elfogadni.
What a wonderful world... :)

Jó, hogy át nem harapjátok egymás torkát.

Zuiro · http://zuiro.blog.hu 2012.07.28. 20:47:15

Vajon mennyibe kerülhet 3 troll kiszállítása...?:)

cC 2012.07.28. 21:59:19

@Zuiro: az attól függ...hajóval, autóval vagy repülőn szállítanák őket?

Votisky Petra · http://nokkulfoldon.hu 2012.07.28. 22:39:14

Az allatok szallitasa eleg sok altalam ismert csaladban problema. Jo egy ilyen poszt, mert legalabb otleteket ad, hogy mire erdemes figyelni.
Ha valaki hosszu idore megy kulfoldre, szeretne vinni az allatat/allatait is, ez szerintem ertheto.

Barakkah 2012.07.28. 22:45:55

@Patrisha80's: "Ellenben meg sem tudnam szamolni, hany emberben csalodtam."

Az itt a probléma, hogy a saját csalódásaidból jogosulatlanul általánosítasz. Tény, hogy vannak emberek, nem is kevesen, akik képesek állatalatti szintre süllyedni. De miképp egy ilyen ember óriási csalódást tud okozni, amilyet egy állat sohasem, ugyanúgy vannak emberek, akik tudnak olyan örömet, hűséget, stb. adni, amire egy állat soha nem lesz képes.

Patrisha80's 2012.07.28. 23:16:38

Vannak emberek, akiket nagyon szeretek, Csalad, Baratok. Ok is tudjak, hogy szeretem Oket es fontosak nekem, ahogy azt is, hogy ugyanolyan fontosak az allataim. Jelenleg egy kutyam van, de tuti, bovulunk. Azt csak halkan jegyzem meg, a Csaladom pont igy gondolkodik, mint en, szoval nincs vita.

Mr.sebi 2012.07.29. 00:17:20

a lénnyeg az hogy kurva sok pénzed lehet , szerintem meg te se vagy teljesen fair mert amig elintézték hogy ki jussanak akutják addig jo volt a cég utána meg már jelentgetted hát kb ennyi a véleményem .

Herr Géza 2012.07.29. 01:08:38

@Mr.sebi: "hát kb ennyi a véleményem . "
hát esztet nyugottan megtarthatad vóna magadnak...:-)

Patrisha80's 2012.07.29. 01:12:53

@Herr Géza: Kepzeljunk ide egy like gombot, most megnyomtam okes ? :)))

Herr Géza 2012.07.29. 01:21:50

@Patrisha80's: Köszi, vettem. Sőt, jól is esik így fél kettő felé....

Herr Géza 2012.07.29. 01:24:44

@Patrisha80's: A trolloknál már csak a helyesen írni sem tudó trollok idegesítenek fel jobban ilyentájt. De látom, nem vagyok egyedül :-)

bobsys 2012.07.29. 06:03:25

@csőcsere:
piszkos anyagiak a kovetkezoek. Szallitas kb. 600-650 USD (ATS Prague a szallitmanyozo), karanten 1 honapra kb. 1000 AUD, import engedely 325 AUD es mivel magyarorszagi macska, de Csehorszagbol indul ezert az ugynevezett Letter of Equivalent kiallitasa 80 AUD. Oltasok es vervizsgalat kb 20 000 HUF valamint kell allatutlevel (6000 HUF?). A teljes kivitel mente az AQIS honlapjan itt megtalalhato. Az egesz menet lezongorzhato interneten, nem kell postazni semmi, hitelkartyaval lehet fizetni mindent. A dokumentumokat scannelve elfogadjak illetve emailben kuldik az engedelyt. Maximalisan segitokeszek az Ausztral hivatalnokok 2-3 napon belul valaszolnak az emailekre. Valamint ha mindent ugy csinalsz ahogy a tajekoztatoban le van irva akkor sima ugy az egesz procedure, nem talalnak ki menetkozben semmit, nincsen mas jogszabalyokra valo hivatkozas stb.

Roviden. Az allatnak minimum 30 napot kell karantenban toltenie. A tenyleges karantenban toltott ido attol fugg, hogy mikor kapott veszettseg elleni oltast es mikor torten az ugynevezett titer vizsgalat. A megfelelo vizsgalati eredmeny es az allat karantenbol valo kiengedese kozott 180 napnak kell eltelnie. Ebbol 150 napot tolthet itthon es mint irtam 30 napot minimum karantenban Ausztraliaban. Moses RNATT (ez a veszetseg elleni oltas utani vervizsgalat roviditese – Rabies Neutralising Antibody Titre Test) eredmenye szeptember 16.-an jott meg tehat marcius 16-a elott semikepp nem lehet a karantenbol kihozni. Mivel februar 16.-an erkezik, ezert pont meglesz a minimum 30 napos karanten ido.
Ezen kivul kell par oltas, de ezek a megegyeznek a Magyarorszagon adott oltasokkal.
Az import engedely megerkezese utan lehet foglalni a repulojegyet valamint ertesiteni a karanten hivatalt, hogy mikor erkezik a macsak es mi a jaratszam valamint a szallito level adatai. Az import engedelyhez kap az ember egy Certificate A es B reszt. Ezt ket reszletben kell kitolteni.
Certificate B indulas elott 4 nappal, ezt a sima allatorvos is megteheti, le kell irni a macsak nevet, mikrochip szamat (mert az ugye termeszetes, hogy van ), oltasait.
Az indulas napjan kell kitolteni a Certificate A reszt. Ezt csak es kizarolag az ugynevezett Governemnt Vetenarian toltheti ki, a sima haziorvos nem. Magyarul hatosagi allatorvosnak hivjak. Ezt a mi esetunkben a pragai repteren tolti ki egy pragai hatosagi allatorvos (na ehhez kell a 80 AUD-os Letter of Equivalence). A macskaval kell kuldeni az import engedelyt + Certificate A es B + RNATT vervizsgalat. Csak eredeti lehet, fenymasolatot nem fogadnak el.
Ketrec vasarlasat en az interneten tettem meg. Vary Kennelt vettunk. Ez IATA approved kennel. A kennelnek fem raccsal kell rendelkeznie, zarhato es leplombalhato zarral. Merthogy a Certificate A kitoltese utan a hatosagi orvos lezarja a kennelt amit nem lehet kinyitni az uton, majd csak Sydneyben a karantenosok tehetik meg. Ezert erdemes etetot, itato rakni a ketrecbe, a vizet potoljak az ut soran, ha hozzafrernek az itatohoz a ketrec kinyitasa nelkul.

sokasebi · http://pacifictime.blog.hu/ 2012.07.29. 09:30:15

"Hatalmas maffia van az élőállat szállításnál, és nagyon meg kell nézni, hogy melyik céggel utaztasson az ember."

vs.

"Van egy cég Budapesten, nem is messze van a székhelyük a reptértől, akik élőállat utaztatásával foglalkoznak. Sajnos, ahogy utána tudtam nézni akkor, monopolhelyzetben voltak."

Most akkor hogy is van ez?

csőcsere 2012.07.29. 11:09:23

Nem értem az embereket. A posztíró arra költi a pénzét, amire akarja, az ő pénze. Arról nem is beszélve, hogy a hölgy érdemérmet érdemelne, amiért egy áfacsalást megakadályozott. Érdekes, az áfacsaláson milyen könnyen "átsiklottak" a fanyalgók.

Nordina 2012.07.29. 22:41:52

Én arra lennék kiváncsi mit csinált volna a posztoló, ha nincs az a laza kis kétmilliócska ott a párnacihában. Itthon marad ?

A Spanyol Inkvizíció 2012.07.30. 07:53:50

@pappito: ő csak azt szerette volna tudatni velünk, mekkora májer. miatta külön hajó indul, szerintem a Queen Mary II volt, csak nem akart nagyzolni! :)

bárhová megy, még a kutyájának is tisztelegnek az officerek! :D
de szánalmas már, édesjóistenem...

Egyéves Önkéntes 2012.07.30. 08:07:55

Átérzem a posztoló problémáját, mi amikor szintén Új-Zélandra költöztünk, mert itthon már ellehetetlenített a kormány, már csak rongyos 30 millánk volt, úgy meg nem érdemes élni, az vesse rám az első Swarowsky kristályt, aki szerint nem így van ez!
Na akkor mi Bömbikét (írnám nagyobb B-vel is, de nincs az ájpeden olyan) az éxerteknőst kivittük magunkkal. De nem akartuk, hogy Szegénykém bestresszeljen a gépen, mert még a biznisz klasszon is nyomorult féreg emberek között lenne, a csomagtérben meg nehezen bírja azt az átható samsonite szagot így úgy döntött a család, hogy úszva megyünk ki, Új-Zéland amúgy sincs messze.
Egy szó mint száz, rendeltem Németországból teknőspáncélkrémet, azzal kenegettem úszás közben, nehogy a napsütés és a tenger sótartalma kárt tegyen benne. Csak egyszer álltunk meg Szingapúrban, ahol a Hotel Royal Tortoise Ambassador nagymedencéjében laktunk, de hamar elröppent az a fél év és úsztunk tovább az ígéret földje felé.
Most kinn élünk, minden nagyon jó, nincs az a sok köcsög, mint otthon, itt méltó élete lesz Bömbikének. Haza nem tervezzük, hogy megyünk, majd négy év múlva csak, akkor már ovisak lesznek az ikreim otthon.

golyóstroll 2012.07.30. 08:09:24

@Patrisha80's: te vagy az a nő, akit mindenki utál, ezért a kutyád nyal ki.
talált?

2012.07.30. 08:23:47

@Max, A Gondolkodó Birca: az útvonal miatt mostmár érthető a dolog. Akinek ezt "megengedték" annak minden egyébb dolgot is elnéztek.

Max, A Gondolkodó Birca · http://maxval.co.nr/ 2012.07.30. 08:44:21

@Frengi:

Nem volt mit elnézni akkoriban, még állatútlevél sem létezett abban az időben.

hbabci 2012.07.30. 09:52:31

@cC: valószínűleg úgy, hogy a szüleiktől ezt látták.....

hbabci 2012.07.30. 09:55:14

@Balangó: szerintem épp te nem kezeled helyén a dolgokat....:D nem is értem miért és minek kell két ilyen dolgot összehasonlítani????

hbabci 2012.07.30. 10:05:51

@Goldvike: én is inkább egy állatmenhelynek adnám, mint egy olyan parasztnak, mint te!
látod, sokan ezért szeretik jobban az állatokat, mint az embereket! Én is inkább a családomra meg az állataimra költenék, mint vadidegen emberekre....

Szenthomárság 2012.07.30. 10:07:28

@hbabci: de miért vagy büszke arra, hogy antiszociális vagy?
és még buta is hozzá
ezek külön-külön is kellemetlenek, de így együtt...

hbabci 2012.07.30. 10:21:52

@Szenthomárság: sztem az a legkellemetlenebb, amikor egy olyan ostoba ember próbál okoskodni, mint te!:) ne használj olyan fogalmakat, aminek nem vagy tisztába a jelentésével! még, ha látszólag olyan egyszerű fogalmak is, mint az antiszociális!:)

Szenthomárság 2012.07.30. 10:50:20

@hbabci: hű de keményen visszavágtál most! :)
de ne pazarold rám az idődet, menjél kutyázni

bloodybetty 2012.07.30. 12:08:18

Bizony, januar ota megszunt az Egyesult Kiralysagban a karanten, mi decemberben koltoztunk, a cicaink pedig januarban az Angolfutarral (www.angolfutar.com/) jottek utanunk.

Az Angliaba torteno belepeshez ezek az elemek kotelezoek:

- mikrochip (elobb a mikrochipet kell megkapni es legalabb 1 nap teljen el (legalabb papiron) a veszettseg elleni oltas es a chipezes kozott!!!) Tehát először chipezés, aztán oltás, mert csak ezt a sorrendet fogadják el! Az útlevelet már a chipezéskor ki lehet állíttatni.

- veszettseg elleni oltas az indulas elott legalabb 21 nappal

- allatutlevel kiallitasa

- Echinococcus elleni féregtelenítő kezelés es kullancselleni kezeles miniumum 1 maximum 5 nappal indulas elott(ora-perc pontosan bejegyezni!)

Angolul a hivatalos infokat itt talaljatok:
www.defra.gov.uk/wildlife-pets/pets/travel/pets/pet-owners/

Ez egy kormanyzati oldal igy 100%-ban megbizhato.

Ez pedig a magyar allatorvosi kamara honlapja: www.petpassport.hu/orszagonkenti_sajatossagok.html

Az allatutlevel+chip+oltas / 2 macska nekem 20 ezer Ft-ba kerult, de pl az az allatorvos akit a nagykovetseg ajanlott ha jol emlekszem 40-50 ezerert vallalta volna a ket macskat... Ismeros dokik vegeztek az osszes vizsgalatot akikben 100%-ig megbizom, hiszen onkenteskedtem is naluk.

NAGYON FONTOS: a feregtelenito es kullancselleni kezelesnel bent kell lennie a pontos datumnak ora perc pontosan, es ha eltertek a fenti hataridoktol kegyetlenul visszaforditanak, nem igazan lehet oket meghatni. (Ezt a legtobb futar ugy oldja meg, hogy az allatorvos csak lepecseteli a kezelest, de nem ir be datumot es futarra bizza. Csak aztan ne legyen elfelejtve!)

A chipet csak megbizhato helyen rakassatok be, nem erdemes sporolni, mert hallottam olyat, h elvandorol, vagy nem mukodik es akkor megint csak vissza forditjak oket. Ja es arra is erdemes odafigyelni, hogy a doki tenyleg beregisztralja a chipet, mert sajnos van, hogy elfelejtik... Angliaban erdemes lehet oket regisztraltatni, hogyha elszoknek, akkor a chipjuk alapjan beazonosithato legyen a gazdi. A chip egy kb rizsszem nagysagu kapszula amit egy kicsit vastagabb tuvel jutattnak az allat bore ala, kb a lapockajukoz. Az enyemek eleg jol veszeltek, nem sirtak es semmi bajuk sem lett.

Az indulas elott meg egyszer megnezettem a chippet es ugy altalaban a cicak egeszsegi allapotat, de ez mar csak az en paranoiam. A cicakra erdemes hamot tenni (en a poraz reszt leszedtem rola, a Freshnapfben lehet kapni olyan 2 ezer Ft/db) mert elofordulhat, hogy a hataron kiveszik oket a kosarbol. Mindenesetre szerintem abbol sincs baj, ha nincs hozzajuk nyulva az ut alatt, nehogy kiszokjenek ijedtukben. A mi cicaink vasarnap delutan indultak Budapestrol es hetforol keddre 01:00 korul ertek Londontol kb 50 km delre fekvo varoskankba.

A fentiek macskakra vonatkoznak, kutyaknal azt hiszem meg van plusz egy kezeles, de azt a fentebbi linken megtudjatok nezni.

Ha valaki nyulat, ragcsalot, hullot stb koltoztetne: www.defra.gov.uk/wildlife-pets/pets/travel/pets/other-animals/

Bocsi, hogy bolere eresztettem remelem valakinek sikerult segitenem aki esetleg tervezi a kisallattal koltozest ide. :)

jatina 2012.07.30. 12:41:08

Sziasztok! Az elejétől kezdve olvasom a Határátkelőt. A kommenteket is:-) Most van az a pont, amikor nem bírom megállni, hogy ne írjak. Szörnyű, hogy egy mondatot kiragadnak néhányan és azon csámcsognak. Honnan volt 2 milliójuk és miért a kutyákra költötték? Miért nem az írás mondanivalóját nézik. Leírta Helga, hogy eladtak mindenüket (házat, kocsit)... Volt pénzük. 5 évvel ezelőtt mikor még nem volt kutyám és én sem értettem, hogy kezelhetnek egy állatot családtagként. Már értem... Sehova nem indulnék el nélküle. Hiányoznak innen a régi (értelmes) kommentelők.

hbabci 2012.07.30. 15:02:41

@Szenthomárság: ez nem visszavágás, csak a tények! mert az antiszociális és buta ember ismérve, hogy szereti a családját meg az állatokat, ez köztudott! ugye te nagyon okos?
gondolom neked milyen családod lehet, meg, hogy neveltek ilyen mentalitással...meg persze ennyi ésszel....szerencsétlen....
:)

Fefa 2012.07.31. 07:09:11

@tsík: és még azt hittem,hogy én vagyok demagóg,de neked sikerült túltenned rajtam...Bizony szoktam moziba stb menni,csak nem milliós nagyságrendű összegekért,pedig a moziba járás is olyan passzió lehet,mint az állattenyésztés....ellenben igyekszem ott lenni és adakozni az Mikulásgyárnak,a jó állapotú,felesleges ruhákat a rászoruló családok konténerébe dobom,és az adóm 1°%-át is a gyerekeknek adom...mert ők a jövő.És te mit is teszel?

Fefa 2012.07.31. 07:12:12

@zbzbzb: taníts engem Mester,kérlek!Aki ennyire tudja a tutit és nem fél ilyen karakánul megmondani,attól sokat lehet tanulni a mai Magyarországon!

zbzbzb 2012.07.31. 15:59:45

@Fefa: reménytelen hülye vagy.

marcovb 2012.08.01. 21:18:20

Régen szóltam hozzá; tényleg nyugodtan ki lehet írni a cég meg a csaló fickó nevét, de van egy olyan érzésem, hogy felesleges. Ha elég hosszú a nyelve felfelé úgyis megoldják a nyomozást okosba'.
Meg aki már odaát van, nyugodtan lesz@rhatja az itteni dolgokat.
Elnézést a stílusért...
Hasznosabb itt inkább azon cégek neve, akik nem a lehetőséget látják a kisállatos ügyfelekben.

Fefa és a többi hasonló gondolkodású egyénnek:
Mindenki arra költi a pénzét, amire fontosnak tartja.
Miért nem kopogtatsz a Kossuth téren, asszem' Parlamentnek hívják még?
Tudod, keresd ott ezzel azokat a bohócokat, akik idejuttatták ezt a társadalmat ahova! Mivel ezek a paraziták közpénzből élnek, forgathatnak vissza belőle a rászoruló rétegeknek is.

marcovb 2012.08.01. 21:37:37

Embert és állatot nem tudsz azonos szintre emelni?
Még jó!
Az állat nem csal, az állat nem lop, az állat nem hazudik, az állat nem károsítja meg embertársát szándékosan.
Olvass némi etológiát meg emberi viselkedéstant (elég ha mostanság nyitott szemmel jársz itthon) és nem lesz gondod többet a szintekkel...

cell 2012.08.06. 11:35:24

Szia,
Szeretném kérni a segítséged. Mi is tervezzük az 1-2 hónapon belül Angliába költözést. Tetszet a hozzaallasod a kutyákhoz. Nekünk öt kutyank van ők is költöznek velünk. Szóba jött Ausztalia is , (a férjem szakmája a jelenlegi lista szerint is hiányszakma ott) az egyetlen ami visszatart bennünket az az, hogy Ausztaliaba ha jol tudom kötelező az egy hónap karantén. Akkor is ha minden oltas és véreredményrendben van. Te erröl mit tudsz? Illetve ha igy van tudod-e esetleg hogy pontosan hogy néz ki egy ilyen karantén? Illetve ha megírnad nekem hogy szállítás ügyben kihez kell és kihez nem szabad fordulni. A címem cphr@citomail.hu.
Köszönöm cell

ZöldszemM2 2012.08.26. 16:28:11

@Balangó: Igazad van !
Ez így marhaság.
Állatorvos családból származom, így tudom magyar ember kutyát macskát nem gyógyítatott.
Amúgy akinek ilyenre telik, azt nem ártana adóügyben egy kicsit megnézni !!

tothili 2013.03.22. 15:47:20

Engem is érdekelne annak a cégnek a neve, amelyikkel NEM ajánlatos a szállítást végeztetni. A közeljövőben én is leányom kutyáját szeretném Ausztráliába szállíttatni. Találtam egy pár céget a NET-en akik ezzel foglalkoznak, de még nem sikerült eldöntenem, hogy melyik legyen az akire lelkiismeret furdalás nélkül rábíznám egy kutya szállítását. Szívesen fogadom a pozitív és negatív véleményeket, tapasztalatokat, hogy segítségemre legyen a megfelelő szállító cég kiválasztásában.

tothili 2013.03.22. 15:57:32

@Margaréta511: Szia! Sikerült megtudnod a cég címét??? Engem is érdekelne, de legfőképpen egy olyan cég is érdekelne akivel érdemes szállíttatni!!!

cicccccc 2013.09.09. 17:35:35

@Patrisha80's: szia, erdekelne mi volt a menete a kutyakivitelnek Braziliaba. Kerlek az eva.endrefi@gmail.com cimre ird meg :)
Koszonom

sdia 2014.01.23. 09:41:26

Szia, en nemreg koltoztem Ujzelandra es jelenleg Labradort keresunk a parommal, szeretnenk venni egy kolykot. Erdekelne a velemnyed, hogy tudod-e itt kitol erdemes venni vagy nalatok lesznek-e esetleg kolykok?
Email cimem: diana.sebok@hotmail.com.
Valaszod elore koszonom,
Dia

Noora Ercsei 2015.04.12. 15:51:12

Szia!
Kérlek írd meg hogy kiinet érdemes választani és kiket elkerülni ha arra kerül a sor hogy kivitessük a macskánkat!
Köszi előre is!
Email címem: seiyra8@gmail.com

KiwiAga 2015.10.29. 15:28:27

Szia! Szeretném veled felvenni a kapcsolatot, mert lenne kérdésem feléd, mert mi is oda keszulunk es kutyaval! :)
Koszi Agi

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása