Határátkelő

Egy dolog a kritika, a másik viszont az, ha valaki állandóan azon füstölög, hogy abban az országban, ahová költözött, miért úgy mennek a dolgok, ahogy. Az alkalmazkodás lesz a mai egyik témánk. Ezt követően pedig jöjjenek a végletek: egy téli út a cári faluba, egy másik pedig egy kis kalandozás Új-Zélandon. Ennyit a változatosságról! :)

Nagyon őszintén mondom, a Theresa May beszédével foglalkozó poszt után nem akartam megint ilyesmivel foglalkozni, de belefutottam egy cikkbe, ami arról szól, miként csuklóztatják a brit hatóságok az Egyesült Királyságban élő uniós állampolgárokat, így aztán mindez erősen érintheti és érdekelheti az ott élő magyarokat is. Így aztán végül arra jutottam, megosztom veletek.

Miután úgy tűnt, elég sok embert érdekel, hogyan lehet bevándorolni az Egyesült Államokba (mármint legálisan, persze), úgy gondoltam, érdemes lenne ennek egy kisebb sorozatot szentelni, hiszen minden történet szolgálhat tanulsággal. (Annál is inkább, hiszen Donald Trump beiktatása miatt ma ez igazán aktuális téma.) A sorozat első részének két főszereplője János és Szinti, akik nem feltétlenül a legelterjedtebb módon, hanem üzleti vízummal telepedtek le. Őket kérdeztem a tapasztalataikról.

A múlt héten olvashattátok Tamás történetét egy norvég faluból, és akkor ígéret volt arra, hogy az ottani élet bizonyos részeit egy külön írásban részletesebben is kifejti. Nos, most jött el ennek az ideje, így eltöltünk majd egy napot egy óvodában, megnézzük, milyen lehetőségei vannak egy autista gyermeknek az északi országban, és kis összegzésre is futja majd. 

Hosszú hónapok találgatásának vetett véget a brit miniszterelnök kedden, amikor végre kiállt, és elmondta, milyennek látja az Egyesült Királyság jövőjét a következő években, miként kívánja kormánya levezényelni a távozást az Európai Unióból. És persze ami minket a leginkább érdekel és érint: mi lesz a már a szigetországban élő és dolgozó, valamint az oda vágyó európaiak, így magyarok sorsa.