Határátkelő

Ma olyan jövőt látok magamnak, amiről álmodni sem mertem, és talán holnap ezt is túlszárnyalom – írja a mai poszt szerzője, Orsi Kölnből, aki párjával most három éve költözött Németországba, szóval éppen itt volt az ideje egy kis számvetésnek. Jöjjön hát ez, a képeket pedig köszönöm neki!

Tíz évet áldozott az életéből a jogi pálya elérésére és a karrierkezdetre Zsuzsi, ám egy idő után megunta a „fiatal értelmiségihez méltatlan” fizetés mellett a napi robotot is. Fogta magát és elment dolgozni egy hajóra, a posztot mégis Montenegróból írta – reméljük, jön még több is, hiszen ez az írás amolyan bevezetőnek lett szánva. (A képeket természetesen Zsuzsi küldte, köszönöm!)

Otthon nem is gondolná senki, hogy mennyire furcsán egyedül érezhetjük magunkat egy másik országban – írja az eheti blogajánló egyik szerzője, és azzal együtt is igaza van, hogy ő nyilván most, egy év után ért el a határátkelés egyik tipikus szakaszába. Emellett tippeket kapunk a némettanuláshoz, és megtudhatjuk, mit és hogyan érdemes tennünk Olaszországban a kávétól az öltözködésig.

Az emberek különféle okokból vágnak bele a határátkelésbe, elsősorban persze anyagi indokok állnak mögötte (legalábbis Európa ezen részén), ám miközben elég sok írás született már a nemzetközi migráció méretéről, kevesebb szó esett a még otthon élők motivációjáról.

Folytatjuk Mick kalandjait Angliában, aki ugye olyannyira 50 fölött kezdte építeni az angol jövőt, hogy konkrétan ma 52 éves, szóval mindenekelőtt boldog születésnapot! (Ha már az első posztja ezzel ért véget, egyébként itt olvashatja, aki kihagyta). Most pedig vegyük fel a történet legutóbb elhagyott fonalát! (A képeket ezúttal is köszönöm!)

Hogyan alakult ki az ismerősi köröd külföldön? Nehéz volt új ismeretségeket kötni? Miben más ismerkedni, mint Magyarországon? Írd meg! A cím: hataratkeloKUKAChotmail.com

Körbe-körbe