Határátkelő

Harmadik, befejező részéhez érkezett Péter és családja története. Az első részben arról volt szó, hogy 5 év külföldi élet után miért és hogyan költöztek vissza Magyarországra, hogy aztán kiderüljön: Magyarországon munkát találni, élhető fizetést keresni, lehetetlen küldetés. Péter aztán újra nekivágott a külföldi életnek, de nem bírta a családja nélkül, így hazatért Magyarországra, ahol aztán 12 évet töltött el, mígnem következett egy nagy pofon...

A határátkelés egyik sajátosság (mint ez már többször kiderült), hogy nem feltétlenül egyszeri és egyirányú folyamat. Példa erre István története, aki Svédországból költözött vissza Magyarországra, hogy aztán rövid idő elteltével mégis úgy gondolja, jobb lesz neki a skandináv országban. Vele beszélgettem arról, miként élte meg a költözéseket, és vajon tervez-e még egyszer Magyarországon élni.

Két év Bécsben, egy év Amerikában, tíz hónap Franciaországban – az eheti ajánló posztjait a számvetések kötik össze, hiszen mindegyik szerző kicsit visszatekintett a maga mögött hagyott időszakra.

Rendhagyó lesz a mai poszt, de így nyaranta immár hagyomány, hogy megkérlek titeket, írjátok meg nyári élményeiteket. Noha Csodabogáré még tavaszi, de egy olyan kirándulást örökít meg, amiről azt gondolom, hozzátartozna egy élhető nyugdíjas léthez, és elég szomorú, hogy nem sokan engedhetik meg maguknak Magyarországon. A kérdés az, ti milyen messze vagytok hajlandóak elmenni egy-egy kulturális, vagy simán szórakozást jelentő élményért?

Az ember azt gondolná, hogy öt év után az ember már otthonának érzi azt a várost, ahol él, és tulajdonképpen ez történt Imolával is, aztán az élet (meg egy szerelem) mégis úgy hozta (és ilyen is van), hogy most Budapesten él.

Te is hazaköltöztél? Vagy csak tervezed? Hogyan élted meg, mik a tapasztalataid? Írd meg a hataratkeloKUKAChotmail.com címre!