Két év Bécsben, egy év Amerikában, tíz hónap Franciaországban – az eheti ajánló posztjait a számvetések kötik össze, hiszen mindegyik szerző kicsit visszatekintett a maga mögött hagyott időszakra.
A Bécsből jelentjük blog szerzője két éve költözött az osztrák fővárosba a családjával, és a számvetésből nem csak az derül ki, az történt-e velük, amire számítottak, hanem az is, hogyan tervezik a továbbiakat.
„A gyerekek megkapták az év végi bizonyítványukat, ezúttal már mind a ketten normál tanulóként. Azaz mind a ketten elérték azt, amit két éve alatt el kellett, értékelhetően teljesítettek minden tárgyból, németből is a gimnáziumban. Felsőbb évfolyamba léphetnek.
Szép volt gyerekek!
A fiunk szeptembertől a gimnázium felső tagozatán folytatja, az angol, német és latin mellett kezdi az olaszt is. Ezúttal ő a jobb tanuló, de a lányunknak még mindig ott az a hátrány, hogy ő itt egy teljesen új évfolyamot kezdett nulla német tudással tavaly, tehát a környezet, nyelv és tananyag egyaránt új volt számára, míg a fiúknak nem.
No és persze mindketten irgalmatlan kamaszok is, de végre rengeteg barátja lett a lányuknak is, akik adott esetben fontosabbak voltak, mint a tankönyvek. Tulajdonképpen ezt sem bánom, hiszen a némettudásának a sok barátság is nagyon jót tett és igenis kamaszkorában egy gyerek legyen igazi lázadó kamasz. Pontosan tudja ő is, hogy jövőre már jobban fog menni minden.
Én is befejeztem az iskolát, és papírom is lett a német tudásomról, mellette önkéntesként dolgoztam a szakmámban (ezzel ausztriai gyakorlatot szereztem), plusz bébiszitterként némi pénzt is kerestem. V. szakmai tapasztalatban és anyagi elismerésben is haladt a munkahelyén.
Annak idején egy év próbaidőre terveztünk, majd ebből két év lett, a nyelv miatt.
Hogyan tovább? Maradunk.
Két nagy projekt áll még előttünk a nagyon közeli jövőben. Egyik az én elhelyezkedésem, a másik a lakás kérdése. Szeretnénk egy olyan lakást találni Bécsben, ami hosszabb távon is kényelmes mindnyájunknak, „szövetkezeti” (Genossenschaft) lakásba készülünk beszállni, reméljük mindkét dolog mielőbb sikerülni fog.
Szeretünk-e Bécsben élni?
Igen.”
A teljes posztot itt találjátok, olvassátok el!
Egy év Amerikában
Egy éve lesz, hogy Amerikába költözött párjával az Usázunk blog szerzője (amiben csak az a rémes, hogy emlékszem, amikor az első leveleket váltottuk arról, hogy most érkeztek meg). Ő a legemlékezetesebb pillanatokból válogatott, melyek között szerepel egy chicagói látogatás is.
„Chicago. Oh, Chicago valami csodálatos volt. Ha tehetném azonnal odaköltöznék, vagy legalábbis minden hétvégét ott töltenék. Ez azért kicsit hosszabb út, olyan 6 óra kocsival.
Zoli apukája érkezett oda, így megragadtuk az alkalmat és néhány napot ott töltöttünk, megnéztünk egy csomó múzeumot, amik iszonyú királyak voltak.
Nekem a dínók voltak a kedvenceim, nagy álmom vált valóra mikor láttam egy igazi triceratopsot (aminek oviban még farsangon is beöltöztem annyira imádtam) de voltunk pl. egy múzeumban, ahol volt egy igazi (régen működött is) szénbánya, és egy második világháborúban elfogott német tengeralattjáró.
Persze ezekben szuper interaktív idegenvezetés is volt. Képzelhetitek mekkora múzeum lehet, amiben elfér egy tengeralattjáró, pár repülő, vonat, hajó és egy szénbánya, plusz csomó tudományos kísérlet… és a google robot termet még csak most fogják megnyitni! Azt hiszem, most lettem múzeumrajongó.
Plusz voltunk az akváriumban, ahol láttam beluga bánákat és delfineket!! Nem túlzok, ha azt mondom, órákig bámultam őket, de hát olyan nehéz volt eljönni. Jártunk a Bubba Gumpban rákot enni, ami annyira szuper volt, hogy csak na, 3 tévén ment a forrest gump és minden tele volt fotókkal, plusz filmes cuccokkal, még egy mini kvízben is részt vettem a pincér csajjal, csak egy kérdésre nem tudtam válaszolni (de ez inkább azért volt, mert mindig magyarul láttam eddig) kaptunk is 3 bubba gumpos söröspoharat! Irtó boldog voltam.
Bringáztunk is a felhőkarcolók között, ettünk deep dish pizzát (jóóóó ééééééég) és még a legmagasabb épület 103. emeletére is felmentünk nézelődni. Miközben mentünk a liften, ki volt írva, milyen híres dolgoknál vagyunk éppen magasabban, pl. Empire State Building, Szabadság-szobor, Eiffel-torony, stb.
Zoliék még egy üveg kalitkába is kiálltak a semmi fölé. Én azt azért nem mertem bevállalni, de azért lenéztem (lehet, pont ott rontottam el). Jártunk a babnál is, annál a fényes bab alakú izénél, ami csomó filmben benne van.
Airbnb-vel foglaltunk szállást egy szuper jófej fiatal párnál laktunk, annyira jó volt, hogy minden este a billiárdasztallal, bárpulttal berendezett pincében kötöttünk ki.
Nagyon jól szórakoztunk, Chicago szuper!!!! Ja, és aki nézte a Vészhelyzetet, tudja azokat a metrószerű vonatokat, amik ilyen felüljárókon mennek, azokon is utaztunk!”
Ha a további élmények (és jó sok fotó persze) érdekelnek, itt találod az eredeti posztot.
Tíz hónap a sajtok földjén
Nem kerek évforduló ugyan, mégis fontos szakaszához érkezett a Fromázs blog szerzőjének élete, aki úgy érzi, ennyi idő kellett neki ahhoz, hogy igazán elkezdje otthon érezni magát Franciaországban.
„Ezek szerint nekem 10 hónap kellett hozzá. Ha jobban magamba akarok nézni, akkor a munka kellett hozzá, azaz egy olyan munka, miközben emberekkel találkozom és kicsit franciául, de leginkább angolul beszélek közben.
Eleinte nem sejtettem, hogy az angoltanítás fogja ezt meghozni számomra Franciaországban. Pedig a férjem megmondta, már a legelején, de nem hallgattam rá. Shame on me.
Igaz, ami igaz, most tudok annyira jól franciául, hogy egy kezdő angolossal az első ismerkedő találkozón franciául el tudjak csevegni. Mindennek tehát megvan a maga ideje. Sajnos. Előbb is belevághattam volna, de akkor még nem volt merszem és nagy ábrándokat kergettem.
No meg az is fontos volt, hogy legyen rendes társadalombiztosításom és el tudjak menni orvoshoz. Nem vagyok túl beteges, de valahogy nincs meg a lelki békém, ha tudom, hogy nem tudok elmenni orvoshoz, vagy bonyolult/drága lenne.
Azt sem gondoltam volna soha, hogy Franciaországban fogok vállalkozóvá válni! Pedig ha azt tekintem, hogy itt mennyivel könnyebb volt az egészet elintézni, igazán nem kellene meglepődnöm.
Az igaz, hogy az adminisztrációt a férjem intézte, nade hogyan! Egy fél órát töltött el egy weboldalon és 30 perc után már csak a vállalkozói és a TB számom megérkezésére kellett várni. Igaz arra sokat!
Itt az önálló vállalkozó - auto-entrepreneur - életét nem keserítik meg túlságosan. Egy excel táblázat elég a számlázáshoz, három havonta kell bevallani az adót, ami a bevétel 24 százaléka, és ha nincs bevétel egy adott hónapban, akkor nem kell adót fizetni. Semmit.
Annyi járulékos költsége van csupán a dolognak, hogy az ember a saját, privát bankszámláját nem használhatja hozzá, hanem nyitni kell egy másikat, viszont nem kötelező professzionális, a cégek számára ajánlott banki opciók közül választani, hanem nyugodtan lehet nyitni egy lakossági számlát az önálló vállalkozáshoz is! (...)
A tanári pálya itt merőben más, mint Magyarországon, mind az állami iskolák rendszerében, mind pedig a magániskolákéban. Arra sosem vágytam, hogy rakoncátlan gyerekeket tanítsak újra, viszont mivel felnőttként, munka és gyerek mellett folytattam a francia nyelvtanulásomat Budapesten, úgy éreztem, hogy a felnőtteknek sokat tudnék segíteni.
Láttam mindkét oldalt, a tanárét is és a diákét is megtapasztaltam, és nem utolsó sorban még egy angoltanári diplomám is van, amit ugyan egy kicsit le kell porolni, de 40 évesen azért van pár ötletem magamtól is, hogy hogyan kellene nyelvet tanítani.
Nagyon élvezem, hogy a nulláról próbálok egy nyelviskolát felépíteni és minden ezzel járó feladat rám szakad (és a férjemre, aki hősiesen segít mindenben, amiben tud).
Weboldal, Facebook-oldal, névjegykártya, szórólap, az iskola reklámozása, elbeszélgetés a potenciális diákokkal (hogy legyen kedvük beiratkozni, miután jelentkeztek), adminisztráció és a tanítás maga!
Az is szuper, hogy senki sem szól bele, hogy mit, hogyan csináljak illetve mikor. Ez szabadság is és teher is néha, mindenesetre egy érdekes, új érzés.”
A magam részéről gratulálok és hajrá! Az eredeti bejegyzést itt találjátok.
A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.
Az utolsó 100 komment: