oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2017. július 07. 06:30,  Öt év után London után megint Budapest 227 komment

2017. július 07. 06:30 Határátkelő

Öt év után London után megint Budapest

Az ember azt gondolná, hogy öt év után az ember már otthonának érzi azt a várost, ahol él, és tulajdonképpen ez történt Imolával is, aztán az élet (meg egy szerelem) mégis úgy hozta (és ilyen is van), hogy most Budapesten él.

Te is hazaköltöztél? Vagy csak tervezed? Hogyan élted meg, mik a tapasztalataid? Írd meg a hataratkeloKUKAChotmail.com címre!

nagy-britannia_london_eso_foto_instagram_com_romsics_balazs.jpg

„Először is ki kellett költöznöm, ahhoz, hogy 5 évvel később hazaköltözzek. 2011-ben próbáltam bölcsész szakmámból megélni, ami, ki hitte volna, nem sikerült. Akkor döntöttem úgy, hogy kiköltözöm Londonba. 

A bátyám akkor már ott kereste a kenyerét idegkutatóként, úgyhogy az elején 2 hétig nála laktam. Munkám hamar lett, mert 2008-ban kint éltem fél évet, úgyhogy írtam a gasztropub tulajának, ahol annak idején dolgoztam, hogy mennék megint. Úgyhogy úgy mentem ki, hogy lakhatás, munka zsírozva. 

Öt csodás évet töltöttem kint, utazásokkal, kalandokkal, sok munkával. Mondjuk volt benne egy olyan gigszer, hogy 2015-ben kaptam egy pszichózist, minek hatására fél évre haza kellett költöznöm, itthon pedig pszichiátriáról pszichiátriára jártam, de végül októberben visszamentem. 

Immár manager assistant voltam a pubban, de éreztem, hogy most már inkább irodai munkát szeretnék végezni. Jelentkeztem önkéntesnek irodákba, de sehonnan sem hívtak vissza. 

Menni vagy maradni? 

2016 őszén kivettem két hét szabit és elmentem caminózni Portótól Finisterráig. Közben egyfolytában azon gondolkodtam, hogy menni vagy maradni. Volt barátom, aki ment volt, aki maradt. Volt, aki ment és visszaköltözött. De a Brexit miatt már nem lehet annyit ugrálni. 

Summa summárum úgy döntöttem, hogy nem fogom az ötödik karácsonyomat is a családom nélkül, munkával tölteni. Közben beleszerettem a legjobb barátomba, úgyhogy egy okkal több volt a hazaköltözésre. 

Persze féltem, hogy fogok megélni, hogy fogom bírni az itthoni pesszimizmust, mi lesz a londoni barátaimmal. De az irodai munka és az egyedül lakás lehetősége vonzott. 

Gyomromban a görcs 

December 16-án landoltam. Addigra már a cuccaim a barátom albijában a gyomromban meg görcs, hogy most 5 év óta először nincs visszajegyem. A szüleim és a barátaim nagyon örültek, hogy itthon vagyok és persze én is, de azért szorongtam. 

Az ünnepek után pedig elkezdődött a munka és lakáskeresés. Munkafronton nem volt könnyű, mert ugye vendéglátásban, ahol volt gyakorlatom, nem akartam elhelyezkedni.

Volt, ahol persze olyan kérdőív volt, hogy gondolt-e már az öngyilkosságra vagy depressziós-e. Ekkor éreztem, hogy London azért jobban nekem való hely. De kitartóan kerestem és persze ismerős által találtam is egy elég vagány munkát. 

Egy online adatbázisból kell megrendelőknek képeket keresgélnem. No stressz, no túlóra. Lakást is az imádott Zuglóban, amit immár 2 kutyával és 1 biciklivel osztok meg. 

Végre van otthonom 

A szerelem azóta elmúlt, de hálás vagyok, mert ez adta az utolsó löketet. Végre úgy érzem, hogy olyan életet élek, amilyet szeretnék. Olyat, mint egy 34 éves, nem pedig mint egy huszonéves Londonban dolgozva, bulizva, utazgatva. 

Utazni itthonról is lehet, sőt utazom is. Színházba, koncertre, kondiba járok, bár nem volt könnyű, de felmelegítettem a régi barátságokat. A helyemen vagyok. 

Egy szó, mint száz, boldog vagyok itthon és bár a volt főnököm érdeklődik, hogy mikor költözöm vissza, most a válaszom az, hogy soha. Végre van otthonom és ezt nem adom fel többé.”

HÍRMONDÓ

Ápolói munkák a legkedveltebb országokban 

Azoknak válogattunk, akik ápolással, idősgondozással akarják megkeresni a külföldi betevőt (azért ha lehet, annál többet). Ráadásul a célországok is a legkedveltebbek közé tartoznak.

Hülyék lennének a csehek kilépni az EU-ból

Noha Prágában is pedzegetik bizonyos politikusok, hogy el kellene gondolkodni az uniós kilépésen, a cseh kormány (a mi szabad fordításunkban) hülyeségnek tartja még csak a felvetést is.

Egy évvel kitolódhat a Brexit 

Az Európai Néppárt (EPP) szóvivője kijelentette, hogy a Brexit-tárgyalásokon felmerülő kérdések bonyolultsága miatt szükség lehet az egyeztetés meghosszabbítására egy évvel.

Hét tanács Olaszországba készülőknek 

Főleg ilyenkor nyáron sokan utaznak Olaszországba, szóval nem árt egy kicsit tájékozódni a helyi szokásokról. És hát ki más lenne autentikusabb forrás, mint egy ott élő magyar? Lássunk hét tippet!

Meddig maradhatnak otthon az európai apák? 

A gyermek születésekor persze az anya jelenléte a legfontosabb, és az apákat ilyen szempontból sok európai országban háttérbe szorítják. Érdekes módon a franciáknál a legkevésbé. A Magyarországon garantált egy hét még csak nem is a legkevesebb az Európai Unióban.

(Fotó: instagram.com/balazsromsics)

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Magyarország Nagy-Britannia hazaköltözés

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr8012646443

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

doktornoo 2017.07.07. 17:52:53

@Bredpitt Monika:

Te se mondtad meg el, mitol szeretsz itthon lenni.

LittleG (uk) 2017.07.07. 18:11:51

@Din Serpahis: Es az melyik nep szulotte, aki elott megemelik a kalapjukat?

Csodabogár 2017.07.07. 18:21:01

@Din Serpahis: El fog mulni hidd el. Nekem is elmult régen, amikor volt, pedig nem is futottam. Az, hogy az egész egy psychozis volt, akkor derült csak ki számomra, mikor sokkal később egy elme-idegorvos barátommal beszélgettem. Ő felhozott egy példát valamire, mint jellemző tünetet. Na nekem is az volt. Nem mondtam el neki, mert akkor már régen elmult magától.

Csodabogár 2017.07.07. 18:29:51

@Bredpitt Monika: Kalapomat lengetem előtted. Én is szoktam irogatni régen, sok minden féle hivatalnak. A mérlegem pozitiv. Meggyőződésem ha mindenki mindenért írna, ami nincs jól ebben az országban, annak lenne eredménye.
Ez a plakát olyan bárgyu, hogy már írni se érdemes miatta. Szerintem Soros tényleg röhög rajta. Egyébként 87 éves.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2017.07.07. 18:32:33

Off

index.hu/kulfold/2017/07/07/nemetorszag_hamburg_g-20_tuntetes_welcome_to_hell/

Hogy rohadna meg az összes mocskos féreg, aki gyújtogat.Bármit.A cigijén kívül.Sok drága csodás kocsi, le tudnám darálni a tetteseket...
Mi a lóf@szért nem viszik az ilyen találkozókat ki egy szigetre, vagy annak a felére, a félszigetre??Valahová az Északi-tenger partjára?
Miért kell megsz0patni egy városnyi embert csak simán a lezárásokkal?,És akkor még ott van a rohadt csürhe által okozott károk, ugye.
Egy szigetet sokkal könnyebb védeni, pár hajó, helikopter, oszt jól van.És nem zavarják a kutyát se...B@rom állatjai az istennek ezek a szervezők.

2017.07.07. 18:33:09

@Bredpitt Monika: azert ezt a story-t ugye Te sem hiszed el,hiszen Te is eltel egy jopar evet kulfoldon.

Csodabogár 2017.07.07. 18:34:08

@Nagy kámpics: enne még ötletem egy fiatal férfi számára, ami jobb mint a futás.:-)

Shaktee 2017.07.07. 18:39:35

@Csodabogár: Hinta, kurkusz, bircaelemzésre gondolsz..ugye? :-DDD

Imre apó 2017.07.07. 19:01:58

@Csodabogár: Én se, már ketten vagyunk :)

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2017.07.07. 19:04:28

@DieNanny CH: Az Imola elsősorban egy F1 pálya neve...
:-)))))
Másodsorban valóban női név. :-)

Imre apó 2017.07.07. 19:06:28

@geegee: Ezeket a trógerokat nem tudom én se megérteni, tökre igazad van.

Dikusz 2017.07.07. 19:10:54

@Din Serpahis: igazad van, tényleg nem feltétlenül.
A pánikbetegség is nagyon komoly dolog, tényleg szakorvosi segítség kell hozzá. Úgy gondolom azonban, hogy nem feltétlenül egyedül (bár szükség van rá) a gyógyszer a megoldás, sőt nem szabad -szerintem- csak a tablettákra hagyatkozni.
Ahogy a későbbiekben írod is, a te módszered a futás, az is nagyon jó (bár én tudnék futni).
Viszont -véleményem szerint- nagyon sokat segíthet egy jó barát, akinek elmondhatod, mi bánt. Tapasztaltam én is, segített hogy kibeszélhettem magamból a problémáimat.
Egy lépés mindenesetre a gyógyulás felé, hogy lekerültél a projektről, látod csökkentek is a panaszok. Ahogy Csodabogár is mondja, meg fognak szűnni a panaszaid, remélem a munkahelyeden (ha még ugyanott dolgozol) nem fog adódni újból ilyen probléma.

geeeteee 2017.07.07. 19:12:06

@geegee: Enélkül a világ sem működne, csigavér, Hegel, az ellentétek folyamatos harca és egysége. Dialektika.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2017.07.07. 19:13:04

@Mrs. Clayton: És a paradicsomszőke, mozdonyszőke szavakat ismerik angolul? :D

DieNanny CH 2017.07.07. 19:17:58

@Dope and RepoMan:

Bármilyen fura, a gyerekek agya másként működik. Én is tapasztaltam Svájcban, hogy a 4-5 éves nem tudja, mi az a "színesbőrű". Mert hát aki napbarnított, az is ember. Meg aki így született, az is.
Rendkívül jó az ilyet átélni, megtapasztalni. Saját fülemmel hallottam az értetlenkedést a gyerek részéről.

Szerintem rossz lehet neked, hogy ilyen élményben még nem volt részed.

2017.07.07. 19:31:01

@DieNanny CH: egy 4-5 eves lehet,hogy nem,még!
De 11-12 evesen már jol tudjak a kulombsegeket.

Honnan tudod,hogy mi a rossz nekem,semmit nem tudsz rolam,szerintem......

Shaktee 2017.07.07. 19:31:34

@DieNanny CH: még nem tudja a 4-5 éves gyerek..

13-14 évesen regisztrálják a maguk s mások etnicitását, kulonosebb kulso noszogatas nelkul.

Sorosozo plakatok, gobbelszi propaganda nem segit, sot..

Lunacica 2017.07.07. 19:37:42

Reggel elolvastam, gondoltam ehes es faradt vagyok ezert nem vettem a lapot. Most igy egy kis pihenes es vacsora utan ugy gondolom, ez ismet valami hasonlo, mint a multheti s..r
Hataratkelo elolvasod s osztot mielott kiteszed, egy ilyet barki ossze tud dobni

Bocsi, ha kozben valami kiderult, de a kommentekre mar nem is szantam idot :(

Lunacica 2017.07.07. 19:39:22

@Muscari: egy par honapja meg a legkiralyabb hely volt

2017.07.07. 19:39:56

@Lunacica: kar,pedig a kommentek sokkal érdekesebbek...

gabors 2017.07.07. 19:45:26

@Sexual Harassment Panda: " Nem tudta beazonosítani a bőrét, mert enne a lánynak neve van és nem színe. "

Ezt a baromságot, öcsém! " dehogy baromsag valszeg van 15 fekete kis lany emiatt CSAK hogy tudod az a fekete kislany az osztalyodban ... nem volt eleg !!!

Nem tudom mindig az jut ilyenkor eszemebe amikor a nagytudaso ornagy egy szazad sorakozokor valimert (arra mar nem emlekszem miert) raorditott az egyik honvedre aztan meg azt is hozza tette hogy maga abban a zold ruhaban .... :-))

Na akkor erted mar ???

gabors 2017.07.07. 19:49:53

@Demi78: "de ha a szerelem el fog mulni " ebbol is latjuk hogy nem is olvastad el a posztot de azert koszi a halakat ....

gabors 2017.07.07. 19:51:15

@Demi78: " alig varom, hogy valaki Amerikabol irjon, mert azt meg tuti megfertozte az az atkozott SOROS "

Mi van ? (from USA with LOVE)

Shaktee 2017.07.07. 19:58:25

@gabors: viccel csak, tedd le a poharat :-)

DieNanny CH 2017.07.07. 20:04:09

@Dope and RepoMan:

"De 11-12 evesen már jol tudjak a kulombsegeket."

Honnan veszed, hogy a kisfiú, akit Móni említett, 11-12 éves?

gabors 2017.07.07. 20:07:22

@gabors: "@Demi78: " megfertozte az az atkozott SOROS " a Soros mivel fertoz TBC-je van vagy baranyhimloje

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2017.07.07. 20:09:51

@geeeteee: ???
Mármint gyújtogatások meg százezrek tök felesleges szívatása nélkül?

2017.07.07. 20:11:55

@DieNanny CH: ne farasz mar,nem kis ideje elek itt,tudom,hogy merrol fuj a szel,na meg persz nekem vannak gyerekeim,veled ellentetben......

DieNanny CH 2017.07.07. 20:15:10

@Dope and RepoMan:

Nem értelek.
Azt írtam, fültanúja voltam egy gyerek értetlenkedésének, amikor egy másik bőrszínéről volt szó.
Mi ebben a fárasztás?

2017.07.07. 20:22:03

@DieNanny CH: az a faraszto,hogy olyan dolgokban alkotsz velemenyt ,amiben nincs relevant tapasztalatod....

Egy 4-5 eves persze,hogy nemerti,de 11-12 evesen már fogja

Te 4-5 evest hallotal,en meg 11-12 eveseket,hogy hogy beszelnek.

2017.07.07. 20:43:53

@swing gitan:

Ez is jó.:) Mi másra gondolhatott volna?

Shaktee 2017.07.07. 20:44:01

@Dope and RepoMan: Megtépem magam Dopey ha nem teszel egy spacet a vesszoid utan! :-)

lájk, this
:-)

Golf2 2017.07.07. 20:44:23

@Csodabogár: Nem hiszem hogy röhög rajta most már a villamos padlójára teszik hogy tapossanak rajta... Gusztustalan állatok!

Shaktee 2017.07.07. 20:44:40

@Nagy kámpics: Ne udvarolj nekem, a birca meg parlagon hever :-)

Shaktee 2017.07.07. 20:45:50

@Golf2: Jah. Ma láttam a képet, azt hittem hogy egyedi...

Shaktee 2017.07.07. 20:48:46

@Golf2: Te láttad másutt is? Bruck csak a 49es tujárol ir..

2017.07.07. 22:08:07

@swing gitan: mondja ezt az aki érthetetlen nyelvezettel beszél....

Bredpitt Monika 2017.07.07. 22:21:05

@Golf2: A förtelem a plakátokra vonatkozott.

Shaktee 2017.07.07. 22:25:58

@Bredpitt Monika: Szedi le õket a lakosság a 16 kerben, délbudán, vidéken is

Bredpitt Monika 2017.07.07. 22:29:44

@Nagy kámpics: Bocs, ha már Digger válaszolt, csak most jöttem haza. Szerintem inkább megint rosszul fogalmaztam.

A gyerekeknek nem tűnik fel, hogy egy gyerek akivel együtt játszik nap, mint nap és még esetleg szereti is, és még esetleg van hat másik fekete gyerek a csoportjában vagy az osztályában, hogy fekete a bőre. Máshogy gondolkodnak. Ő a nevére asszociál, főleg egy olyan közegben, mint London.

De lehet, hogy itthon is így működne. Nem azt mondaná az itteni kislányról (akinek magyar az anyukája, afrikai az apukája), hogy fekete a bőre, hanem azt, hogy csúnya hajad van (itt konkrétan ez történt, nem a bőre színével foglalkozott, hanem a hajával).

Nehéz elmagyarázni. Amit elmondott a szomszédom, nekem teljesen hihető.

Lehet, hogy hülye példa, de tőlem megkérdezte valaki, hogy bajszos e a Jóska? Jóska a főnököm volt öt éve, mikor a kérdés elhangzott és rávágtam, hogy nem. Pedig bizony bajszos volt.

Bredpitt Monika 2017.07.07. 22:37:11

Itt van az ígért levél:

"Valamikor 1993 környékén a Keleti Pályaudvar aluljárójában láttam egy férfit feküdni a lépcső alján. Könyörgő volt a tekintete. Odamentem hozzá és megkérdeztem hogy érzi magát. Csillogott a szeme a láztól. Azt mondta tüdőgyulladása van. Nagyon huzatos volt az az aluljáró.

Azt ígértem neki, hozok takarót és szendvicset, meg egy lázcsillapítót. Hazamentem és sírva kértem anyukámat, hogy vihessek egy takarót. Csak csóválta a fejét, de nem tudott nemet mondani nekem. Visszamentem a takaróval és a szendvicsekkel, meg a gyógyszerrel.

Azóta sok embernek adtam pénzt, de ma már annyi hajléktalan van Budapesten, hogy inkább elfordulok, mert nem adok mindenkinek pénzt, aki kéreget. De közben szégyellem magam, főleg azért, hogy inkább lesütöm a szemem.
De tudom, hogy vannak emberek, akik segítenek. Akiknek nem számít, hogy ezek az emberek büdösek, húgyszaguk, néha szarszaguk van. Szándékosan nem finomítok, mert a valóság is büdös.

Vannak szervezetek, akik ezeken az embereken segítenek. Nekik sokkal nehezebb a feladatuk, mint annak, aki visz egy takarót, aki pénzt ad, aki felhív egy segélyvonalat, aki átutal egy kis összeget a szervezetek számlájára. Ők érzik a szagokat is és ott állnak esőben, hidegben, hóban, tűző napon, hogy ételt osszanak.

Miért bántják őket, bármilyen módon is? Miért kell őket megbélyegezni? Azokat, akik éhes gyerekeknek és a családjaiknak próbálnak segíteni?

Ott álltam a Parlament előtt Május 29-én és Gyurácz Annamáriát hallgattam. Ez a hölgy felszólalt másokért, akkor őket nem érintette a Civil törvény módosítása, de mégis úgy érezte, hogy muszáj kiállnia azokért, akiket érint.

Annyi gyengeség volt benne, hiszen kiszolgáltatott ő is. Arra gondoltam akkor, hogy mennyivel több erőt tudnak sugározni azok az emberek, akiknek pénze van, hatalma van, akik a törvényeket hozzák, akik a törvényjavaslatokat elfogadják. Akik egy idő után elfelejtik, hogy ők honnan jöttek. Őszintén remélem (és valóban így érzem), hogy van még Önök közt olyan ember, aki szintén úgy gondolja, hogy egy ilyen törvény az elesettek ellen is szól, akik a civil szervezeteknek köszönhetik, hogy valami segítséget kapnak legalább.

Ránéztem erre a honlapra:

www.kdnp.hu/celjaink/alapelvek

Ezt a részt szeretném kiemelni:

A KDNP eszmeisége

17."A KDNP keresztény eszmeiségéből következik, hogy a párt belső életében a keresztény emberektől elvárható módon a kölcsönös tisztelet, az áldozatvállalás és szeretet szellemében valósítja meg tevékenységét."
Ne szavazzák meg ezt a törvényt, ha ezt komolyan is gondolják.
Köszönettel:"

gabors 2017.07.07. 22:41:36

@Bredpitt Monika:
"Ne szavazzák meg ezt a törvényt, ha ezt komolyan is gondolják.
Köszönettel:" egyetlen szavat sem gondoljak komolyan ... (sajnos) a lohaton bevonulast erdelybe igen AZT komolyan gondoljak

Bredpitt Monika 2017.07.07. 22:42:11

@swing gitan: Ez jó hír, reméltem, hogy előbb utóbb így lesz.

Hagyd már fent ezt a képet, jól látom, hogy Snétberger az?

Ő is öregszik, de nem baj, őt bármikor nézegetem.
Azon a rendezvényen, ahol beszélt a tehetségkutató alapítványáról, úgy beszélt a hallgatóság előtt, hogy a kezét tördelte.

Nagyon szégyenlősen állt előttünk és elmondta, hogy ő is mélyszegénységből jött és tudja milyen nehéz onnan kitörni.
Azóta is ez az egyik legnagyobb élményem. Látni ezt a világhírű cigány zenészt, akiben annyi alázat van, ami együtt véve nincs a mostani politikusainkban együttvéve.

Nade őt nem is kéne hozzájuk hasonlítani. Nagyon szeretem azt az embert. És milyen gyönyörűen gitározik !!!

Bredpitt Monika 2017.07.07. 22:47:41

@gabors: Hát, azt már tudjuk, hogy nem szavazták meg. Golf írta, hogy kirúgnák őket, de szerintem sok ember van köztük, aki egyszerűen csak jól meg van fizetve és nekik jó ez így, ami elég szomorú.

De abban is bízom, hogy van még köztük olyan, akinek valóban elege lesz ebből az ámokfutásból és képes lesz önvizsgálatot tartani.

A remény hal meg utoljára.

Bredpitt Monika 2017.07.07. 22:53:50

@cimola33: Megleptél, mert egyáltalán nem gondoltam, hogy ma jönni fog a poszt írója. Akkor megkövetlek.

Milyen a gyaloglás? Gondolom ujjá születik az ember egy ilyen úton.

Bredpitt Monika 2017.07.07. 22:56:43

@LittleG (uk): nem baj, hogy nem hagytad ki, már megszoktam, hogy komplett hülyének néznek és bocs, hogy nem válaszoltam pár napja, de úgy láttam, más megtette, a line szót használják Amerikában, én a queue-t nem hallottam ott soha,

Bredpitt Monika 2017.07.07. 22:59:15

@P.Elliot: hát, te leírtad, amit én már nem akartam, azt, hogy nem örülök neki, ha velük van, pont ezért a rasszista szövegért, de hát barátnők , ma pont együtt voltak a lányok, még egyszer próbálkozott a barátnő, hogy engedjem el holnap a strandra, de szó sem lehet róla

Bredpitt Monika 2017.07.07. 23:02:22

@Arthamyr: igen, ahogy az én anyukám is itt hagyott minket, de mi már felnőttek voltunk,

most inkább nem írok többet neked, mert k.....ul hülye megjegyzés volt, amit írtál...vagy csak nincs humorérzékem ma este?

Bredpitt Monika 2017.07.07. 23:08:43

@Zsuzsi65: téged is látni néha? blackhair lady is úgy eltűnt, hiányoznak a régi hozzászólók

morbid, hogy egy virtuális világban is van hiányérzet

Bredpitt Monika 2017.07.07. 23:10:53

Imola, ne haragudj, hogy így bebuzogtam magam a mai poszt alá, de tényleg nem hittem, hogy jönni fogsz, viszont ma rájöttem, hogy ez a hülye Zoli megint megtréfált, már rá akartam kérdezni, hogy hol van........

na mindegy bocsánat

Shaktee 2017.07.07. 23:26:32

@NorthPier: nyugatifeny.hu/2017/07/07/torkig-vannak-leszedik-a-soros-plakatokat-a-xvi-kerulet-lakosai

Ha erre keresel a facebookon több infót is találsz.

Le fogja őket szedetni az Orbán mielőtt jön a Netenyahu..

Bredpitt Monika 2017.07.07. 23:26:38

@DieNanny CH: @Dope and RepoMan: jó olvasni, ahogy civakodtok,
Zolika, akkor te vagy az, igaz?

Ne fárasszuk egymást, aki gyerekek között dolgozik, azért az már mégiscsak jobban tud egyet s mást.

Bredpitt Monika 2017.07.07. 23:31:29

@Csodabogár: nálunk ez már szállóige lett, ha a családom gúnyolódik rajtam, csak annyit mondanak: írj egy levelet

üdv, a múltkor írtál valamit, amiért haragos lettem, valahogy így hangzott: az ember elmegy szavazni, ezzel tud beleszólni a politikába, a többi csak hőzöngés,

nana, ez nem igaz, jó éjt

2017.07.07. 23:31:53

@Sexual Harassment Panda: Lennél te akár 2 hónapig is pulikutya értem :PPP
Más. Nem tudom, ma mit szivtál, de haluzol tőle, az tuti, ugyanis semmi olyasmit nem irtam, amire te válaszoltál.

Bredpitt Monika 2017.07.07. 23:32:19

Jó éjt Imola és bocsánat kétkedésért!

2017.07.07. 23:32:32

@Bredpitt Monika: sajnos tévedsz,nem Zolika vagyok,közel nem...
Bár én is hiányolom mert lenne 1-2 kérdésem hozza

Bredpitt Monika 2017.07.07. 23:34:07

@swing gitan: tök jó, hogy tőled tudok meg dolgokat, aki a világ végén van, köszi

most jó estém lett, már én is gondoltam rá, hogy leszedem valamelyiket, de olyan magasan van némelyik

2017.07.07. 23:36:59

@Bredpitt Monika: miért estel gondolkodóba?
Zoli régi nick,én csak pár napja regisztráltam,nézd meg az adatlapom

Shaktee 2017.07.07. 23:39:23

@Bredpitt Monika: azért csak óvatosan a hírekkel, én sem ellenőriztem, a DK, a Jobbik is ezerrel nyomul...tudod te,

Remélem hiteles.

gabors 2017.07.07. 23:41:50

@Bredpitt Monika: " Hát, azt már tudjuk, hogy nem szavazták meg." pontositanal hogy mit NEM szavaztak meg? lehet lemaradtam valamirol de az utobbi idoben nem emlekszem meg olyan torvenyre ami ne ment volna at fuggetlenul attol mekkor hulyeseg volt

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2017.07.08. 00:13:40

@Bredpitt Monika: "téged is látni néha? blackhair lady is úgy eltűnt, hiányoznak a régi hozzászólók
morbid, hogy egy virtuális világban is van hiányérzet"

Haha, nyaral(t)unk, tudod :) Blackhair lady Grand Canyon-ban es a kornyeken, mi meg a keleti parton (DC, New York) jartunk, de most mar ismet a munkas hetkoznapokban ...:)

LittleG (uk) 2017.07.08. 00:13:48

@Bredpitt Monika: Dehogy nezlek hulyenek, felig-meddig vicc volt reszemrol. Merthogy en is hittem sokmindent 15-20 evvel ezelott. Beloled nem sikerult kioljek, ami jo, csak ne szenvedj sokaz miatta.

Semmi gond, aztan lattam a tobbiek meg beszelgettek a queue-rol :) elgondolkodtam , hogy mikor ide kijottem, egesz jol ment az angol, de azota rengeteget tanultam meg hozza. Amitol meg Amerikaban jo elveszett lennek :P

LittleG (uk) 2017.07.08. 00:22:14

@Bredpitt Monika: Hat mert csak a maszkok virtualisak, mogottuk megiscsak igazi emberel vannak es nem mindenki jatszik szerepet (bar azokbol is csak szurt anyag "jon at")

Hajdanaban danaban egy online kozosseget latogattam igen surun (mondhatjuk, hogy fuggo voltam). Sohs senkivel onnan nem talalkoztam (nehez is lett volna, a tobbseg a vilag masik felerol volt), de a "regular"-ok (torzstagok) par mondat utan felismertuk egymast (ott is lehetett valtoztatgatni a nevet es eltunk is vele)

Mai napig szep emlek, tobbukkel fb-n ismerosok lettunk. Nemreg beneztem oda, de mar senkit nem ismertem. Szetszeledt a nyaj.

Nosztalgia off :)

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2017.07.08. 00:23:48

@geegee: "És a paradicsomszőke, mozdonyszőke szavakat ismerik angolul? :D"
a mozdonyszoket az ash blonde-dal tudom azonositani :) (akit a mozdony fustje/hamuja megcsapott :)))
a paradicsom helyett van "eperszoke" (strawberry blond - ez vmi ronda rozsaszin beutesu festett szoke lehet :) Na meg van persze a dirty blond, sandy blond meg a tobbiek :)

LittleG (uk) 2017.07.08. 00:28:37

@Bredpitt Monika: Na, hat o is itt van? Kioregedtem a felismerosdibol, ha nem irja oda, hogy viccvot, nem jovok ra, hogy o az.
A vegen meg kiderul, hogy a regiek mind itt vannak, csak inkognitoban.
Pl biztos Babettd is biztos valamelyik nick mogott van, egy ideig meg ra-rajottem, hogy epp ki, de egy idoben ritkabban neztem be es elvesztettem a fonalat..

Pl arrol is lemaradtam, hogy birca magat szamuzte, vagy szamuztek es miert? Szerintem elfogadhato volt, ahogy irt...

NorthPier 2017.07.08. 00:36:41

@swing gitan: Ahogy elnézem, ennek olyan polgári engedetlenség szaga* van.
Egyébként a hasonló , 2015--ös Szalai-Kékesi ügyben most hozott ítéletet a bíróság, el is meszelték őket, ofkorsz igen furcsa indoklással.
* Bár a ME épp a napokban üzente, hogy ilyen nincs.
---
És igen, a polgári engedetlenség egyrészt nem jár rongálással, másrészt meg a plakátok részbeni, egeszbeni lefestése annak számít.
De most nagyon örülnek, ha minden településen lenne pár ember, akik bevállalnak ezt. Ez valami olyasmi lenne, amire azt lehetne mindani, hogy akkor most elkezdett történni valami. ( Kár, hogy itt nincsenek dőlt betűk.) Azt gondolom, félmillió embert csak nem lehet perbe fogni, lefogni... Bár elég sok a stadion, ahogy mondta valaki nemrég, nem tudom pontosan idézni, a lényeg, hogy nem (csak) a foci kedvéért épülnek.
Az utolsó bekezdésre most nem reagálnék. Illetve csak annyit, hogy mar késő, zsigerileg érzem, át lett lépve az a pont...

Arthamyr 2017.07.08. 00:38:05

@Bredpitt Monika: Olyan volt, amilyennek érzed. Te nagyon érzékeny embernek tűnsz (mivel az ominózus esetnél is görcsbe rándult a gyomrod), ezért is érezted "k.....ul hülye megjegyzés"-nek. Ez az érzékenység nem fog segíteni a mai világban való navigálásban, de gondolom erre már sok éve rájöttél, és elfogadtad.

NorthPier 2017.07.08. 00:38:25

@NorthPier: Nagyon ÖRÜLNÉK ( csak hogy egyértelmű legyen).

Arthamyr 2017.07.08. 00:42:36

@NorthPier: "félmillió embert csak nem lehet perbe fogni, lefogni" - miből gondolod, hogy van félmillió ilyen aktivista? Elég sok békemenetes és hasonló agymosott/lefizetett is van...

NorthPier 2017.07.08. 00:57:27

@Arthamyr: Nem aktivistára gondoltam, a szó eredeti értelmében.
Csak talán van annyi egészséges lelkű/dühös ember, amennyi már számottevő lenne plakátmegsemmisites (direkt nem akartam rongálást irni).
Ha nem félmillió , akkor húszezer, vagy 111234, bármennyi, csak annyi, hogy ez már erőteljes jelzésnek számítson.
*
Olvasva a kommenteket, a hülye agyam önállósította magát:
Szóval felőlem elélhet Soros Gy mentális es fizikai ereje teljében akár 115 éves koráig is vagy meg tovább, de mi lenne, ha holnap meghalna?! A plakáterdő meg kint... Elképzeltem a propagandagépezetet, ahogy ekkora zavar támad az erőben...
Nahát, ezer százalékig biztos vagyok benne, S Gy nevetne a végén.

cimola33 2017.07.08. 01:30:56

@Bredpitt Monika: ez most csak 1 hetes volt, rovidke, de jo. Kosz a megkovetest

Arthamyr 2017.07.08. 01:46:14

@NorthPier: Én sem, hanem olyan emberre, akit zavar ez annyira, hogy hajlandó és mer is vele foglalkozni. :) Na ilyen emberből szerintem kevesebb van, mint hívőből.
A plakáterdő ígyis-úgyis az ország szégyene, értelmes embernek nem magyarázható el, hogy ez miért elfogadható felhasználása az adófizetők pénzének, a hirdetési helyeknek stb., hogy miért elfogadható, hogy az adófizetők pénzéből kampányolnak folyamatosan, primitív módon, hogy fenntartsák a legbutább szavazóik szimpátiáját/eltereljék a figyelmet a mocskosságaikról.

CuriousKiwiologist · http://curiouskiwiologist.blogspot.co.nz/ 2017.07.08. 02:56:18

Tetszik a poszt, semmi tulgondolas. Kiment, jol erezte magat, atelt sok mindent, majd hazament, mert igy latta jonak.

montroyal ( CAN qc) 2017.07.08. 05:07:34

nem gyoznek meg a hazatéros posztok ... nem megyek Mo-ra nem koltozok vissza ... mégha rendszeresek is lesznek ezek a posztok...
pedig nem kellene boldogulnom, munkat keresni ismeros altal . nem is kellene dolgoznom csak ott élnem ... na az mar nem menne ..

Golf2 2017.07.08. 06:02:41

@montroyal ( CAN qc): Mikor indul a következő csónak veletek és merre?

somlobodog 2017.07.08. 06:47:56

@IT Knight: "nem illik bele a blog politikai irányvonalat". ez nem politikai kérdés zsenikem. Felfogod mi a blog neve? Na olvasd el szépen.... Siker? Akkor már érted? Ügyes vagy. Menj, írj egy biciklis posztot a totalcarra biztos nagy sikere lesz.

Bredpitt Monika 2017.07.08. 07:07:43

@gabors: bocs, forditva gondoltam, marmint a szavazasrol,

2017.07.08. 12:13:46

@Benikuty: HR pozícióba lehetetlen bekerülni. Hacsak nem dolgozták ingyen és bérmentve gyakornokként, vagy csókosként minimum 1 évet valahol.
2 HR diplomával én kb kitörölhetem, vissza se hívnak gyakorlat nélkül, hiába szeretném azt csinálni.
[Csak nagyon zárójelesen: Még szerencse, hogy van pár műszaki végzettségem is (amivel kb. dupláját meg lehet keresni)]

Shaktee 2017.07.08. 12:14:18

@Bredpitt Monika: Rendben, marad a snétberger mint avatar, de annak ára van ám! :)

Ha kimentek ma délután a Prájdra, írsz a látottakról egy posztot nekünk, sok képpel, szelfi is gyühet :)

gabors 2017.07.08. 14:09:30

@Bredpitt Monika: "@gabors: bocs, forditva gondoltam, marmint a szavazasrol, " na azert !!!:-)))) (sajnos) amugy egy illiberalis demokraciaban teljesen logikus hogy minden "fuggetlen" hangot szervezetet meg kell szuntetni .. vagyis ha ellehetetlenitik azokat akik nem allami alamizsnabol dolgoznak akkor az allam (illetve az azt lenyulo maffianak hatvanyozottan novekszik az elnyomo ereje) ebbe illik bele az is hogy egyre tobb iskolat jatszanak at az egyhazaknak amit megint csak az allam etet penzzel (es belso hierarchia miatt pl khatholikuseknal) helybol megvan a szervilizmus is SOT a bermi helyi varosi "mozgolodasat" az ertelmisegnek is megoldodottak. Nem hulyek ezek a fijjuk ... es mi jobb ennel mint egy dupla ellenseg nem csak budos zsido ez a Soros de a terrorista rapist migrancsoka is tamogatja ... mint irtam ugyesek ezek a fijjjuk

Montroyallal vagyok meg elni se mennek oda pedig penzem lenne ra

gabors 2017.07.08. 16:24:10

@swing gitan: nagyivben sz@...jak le ezt SOT a tamogatoik szerint ebbol is latszik igazuk van ha a zsido allam is panaszkodik (annal jobb) orbanekat segiti ez nem "beszolas"

Orochimaru 2017.07.09. 06:45:59

@DieNanny CH: Panda nagyon szereti Orbánt. Persze, csak tisztes távolságból... :)))))))))))))))

Tudod, ez olyan, amikor megkérdezik a külföldre szakadtat, hogy akkor miért nem is költözöl haza, ha minden olyan fasza otthon? És elmond egy kisebb litániát, hogy a gyerek, meg a jövőkép, és így tovább...

Bredpitt Monika 2017.07.11. 22:41:44

@doktornoo: hogyne mondtam volna, el, szinte minden posztom erről szólt,

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2017.07.12. 06:45:04

@Zsuzsi65: Bróhaha...Esetleg a coal-blonde nem ismeretes? :D

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása