Határátkelő

Sokszor volt már itt szó kultúrsokkról, ma azonban kicsit másképpen próbálom megközelíteni a kérdést. Lazábban, több kisebb történet összefűzésével, amolyan szombati üzemmódban. Remélem, érdekesek (és néhol viccesek) lesznek, sok esetben pedig kifejezetten tanulságosak, látni a saját, nyugati kultúránkat más szemmel. Aztán persze jöhettek a saját sztorikkal!

Haiti közlekedés - nyugati szemmel totál káosz (Fotó: aliciaannewillis)

Nagyon érdekes poszt a mai, hiszen elég ritkán juthat el valaki (ráadásul dolgozni) a világ egyik legegyedibb repülőjére, hogy a legprofibb gárda társaságában tölthessen nem is olyan kevés időt. Mielőtt belevágnánk Zoli posztjába, figyelmeztetek mindenkit, hogy a poszt első fele kicsit talán nehezebb olvasmány, de fontos, és érdemes átjutni rajta a kalandokig. Na, akkor felszálláshoz felkészülni!

A címben idézett mondat András fülét ütötte meg Bangkok utcáin. Túlzás nélkül állítható, hogy gyermekkori álma vált valóra, amikor 2004-ben életében először eljutott Ázsiába. Szerinte alighanem egy iskolai földrajzóra tette kíváncsivá, melyen az akkori tanárnője mesélt neki a földrészről.

Krokodilfarmon

A címben feltett kérdés megválaszolása több szempontból is komoly nehézségbe ütközik. Az első, és alapvető probléma, hogy azt sem lehet megmondani (csak megközelítő találgatások vannak), hogy egyáltalán mennyi ember ment külföldre. Ebből következik a második nehézség: ha nem tudjuk, mennyi ment el, honnan tudhatnánk, mennyi tért vissza?

Magyarországról Írországon és Anglián keresztül Németországba vezetett Welshibardok élete, aki tíz év alatt fiatal nőből családanya lett. A szigetországi magányt a boldogság váltotta fel egy kis német településen. Lássuk, miért jó ott neki (a képeket köszönöm szépen)!

„Tíz ok, amiért szeretek itt élni” – miért szereted azt a várost / országot, ahol élsz? Vagy mi idegesít benne? Írd meg te is a hataratkeloKUKAChotmail.com címre!