A legfrissebb poszt túlzás nélkül a szem ünnepe, ahogyan azt szerzője, Tamás nagyon pontosan megfogalmazta. Az amerikai New Hamsphire államban található Kancamagus Highway neve nyelvtörő még a helyiek számára is, de a környék egészen csodálatos – ősszel különösen. Tartsatok velünk!
A nyugati partvidék bejárása után úgy gondoltuk, ideje lenne New England államait is megismerni. Terveztünk egy több hetes túrát ezekre a csodalatos vidékekre. A sok szépségből, amit útközben átéltünk, csak egy kis részt, mint a szívünkhöz egy közel állót szeretnénk bemutatni.
Okay, a Kanc‘ már nem bennfentes tipp. Nem csak a "Leaf Peepers" tudják, hogy New Hampshire északi részén található, körülbelül 55 kilométer hosszú autóút New England egyik legszebb útja.
A Kancamagus Highway, mivel teljes neve még az amerikaiak számára is kimondhatatlan, rövidítve Kanc-nak nevezik, egy "Scenic Drive“ (festői út), Conway és Lincoln között.
Egy kanyargós, a késői nyár végén (Indian Summer) a Fehér-hegység színekben tobzódó erdői között vezető út.
Valószínűleg sehol máshol a "Fall Foliage", a lombos fák elszíneződése, olyan intenzív és színes, mint itt - egy ünnep a szemnek, a színek tűzijátéka, amely újra és újra megállásra kényszerít.
A Kanc mutatja a termeszet eredeti arcát, imponálóan gondtalan szépségével és extravaganciájával.
Természetesen itt soha nem vagy egyedül. még szakadó esőben sem. (Nekünk az első alkalommal nem volt szerencsénk, mert esett, emiatt egy későbbi időpontban visszatértünk, ellenben esőben a színek sokkal szebbek.)
Ugyanis a világ minden tájáról régóta érkeznek a Leaf Peepers, hogy megcsodálják a színes lombokat. A sűrű juhar- és nyírerdők gazdag sárga, vörös és narancssárga tónusokban tündökölnek.
Eredetileg a "Scenic Byway" két falusi útból állt. Az egyik Lincolnon, a másik Passaconawayn keresztül vezetett. A helyi indiánok vadász útjait követték. 1937-ben az utakat mindkét irányban meghosszabbították, és egyesítették a Kancamagus Highway név alatt. Az átmenő forgalom számára 1959-ben nyitották meg.A lombok színes pompáját "indián nyárnak" is nevezik, és a terület valóban “indiánok” (Native Americans) tulajdona volt. A névadó Kancamagus ("a rettenthetetlen"), a penacooki indiánok főnöke. Kancamagus sokáig próbált békében élni a fehérekkel, mígnem az angolok többszöri szerződésszegése után elvesztette a türelmét és kiásta a csatabárdot.
1690 őszén habár feleségükkel és gyermekeikkel a családok újra egyesültek, ennek ellenére is folytatták a harcot. Végül újra tárgyalásokba kezdett, de nem sokkal ezután eltűnt, valószínűleg a családjával a Fehér-hegységbe ill. Kanadába ment.
Az érdeklődőknek számos lehetőségük van arra, hogy megismerjék az indián kultúrát New Englandben. Szívesen látják őket olyan rezervátumokban, mint a Maine-i Penobscots, az utazó mindenhol indián nevekbe és számokba botlik, mint például a New Hampshire-i Winnipesaukee-tó.
Egyes törzsek, mint például a vermonti abenakik, Új-Angliából Kanadába menekültek, hogy elkerüljék a fehérek uralmát. Mivel bíróság előtt nem tudják bizonyítani, hogy a 16. század óta az Egyesült Államokban élnek, az Egyesült Államok kormánya megtagadta, hogy bennszülöttként ismerje el őket, és nem ad nekik semmilyen támogatást.
A "Kanc" a Swift folyó mentén halad, melyet sűrűn fedett hidak ívelnek át, a White Mountain National Forest-en keresztül. Az útról a sűrű erdővel benőtt Saco-völgyre nyílik kilátás. Szűk szerpentinek vezetnek fel a csaknem 900 méter magas Kancamagus-hágóhoz, utána az út a idillikus völgyeken keresztül halad lefelé. A szaggatott völgyeket számos, két oldalon mintegy ezer méter magas hegyek szegélyezik.Conway-hez hasonlóan Lincoln-t is, angol befektetők és telepesek alapították. A talaj azonban túl sziklás volt a bőséges terméshez. A környező erdőkben első osztályú fa volt, amelyet a 19. század közepe óta könyörtelenül kitermeltek. Ezt csak 1971-ben állítottak be. A kisvárosok ma főleg a turizmusból élnek, még akkor is, ha a legtöbb látogató csak az elszíneződött levelekre és New Hampshire “színes fáira" figyel.
Robert Frost költőt annyira lenyűgözte a Fehér-hegység természeti szépsége, hogy itt telepedett le, és írta híres költeményét: Megállni az erdőben egy havas estén.
A White Mountain Trail csodálatos útvonal a sofőrök számára. A Scenic Byway több, mint 160 kilométer hosszan kanyarog a Mount Washington Valley, Crawford Notch és Franconia Notch között kis falvakon és természetvédelmi területeken, New Hampshire csiszolatlan hegyein keresztül. Szintén keresztezi az Appalache-ösvényt, a gyalogösvényt, amely Maine-tól Georgiáig 3500 kilométeren keresztül halad át az Egyesült Államokon.
Egyedül a mackók megjelenésével kell számolni egy piknik esetén, mert jó szaglásukkal kilométerekről megérzik a süti illatát. Az arányok pedig igazán imponálóak.
Nem érdemes fára menekülni, mert vagy utánad mászik vagy leráz, mint egy érett gyümölcsöt.
A New Hampshire-i kiemelkedő hegyi élménye azonban a Mount Washington, amely 1917 méter magasan az Egyesült Államok északkeleti részének legmagasabb hegye. Az év nagy részében hó borítja. Bár lehet túrázni vagy autóval feljutni a legmagasabb pontjára, a csúcs elérésének leglátványosabb módja a legendás Mount Washington Cog Railroad utazás. A műszaki csoda 1869 óta működik. A gőzmozdonyok bő öt kilométeren át zakatolnak a feneketlen szakadékok mellett, és leküzdik a 25, sőt a végén 37 százalékos átlagos emelkedőt.
A bázisállomás a Mount Washington Resort közelében található, egy luxuspalota, amelynek vörös cseréptetői hívogatóan világítanak a Fehér-hegység hátterében. 1944-ben itt ülésezett az Egyesült Nemzetek Szervezetének pénzügyi konferenciája, a „Bretton Woods” volt a Világbank és a Nemzetközi Valutaalap kezdete.Itt a helyi irodában kaptam egy “ez a motor megmászta a Washington-hegyet” matricát, és sikerült vásárolnom egy pólót is, amin az áll “nincs szükségem barátokra mert van egy Harley-Davidson-om“. Igen, a Harley egy életfilozófia (ahogy mondják, a motor csak ráadás), de az USA-ban utazni így autentikus.
"Ne azért hagyd abba a motorozást, mert öreg vagy, akkor fogsz megöregedni igazán, ha abbahagyod a motorozást."
A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.
Utolsó kommentek