Ezekben a napokban kezdődik meg az egyetem Hollandiában (sok helyen most van a bevezető hét, amolyan gólyatábor féleség), amit sok tízezer diák vár nagy örömmel és nem kis szorongással. Utóbbi oka nem is feltétlenül az „új ország, új élet, új iskola”, hanem az a pokol (és Emőke írásából kiderül, ez egyáltalán nem túlzás), amit a lakhatás például Amszterdamban jelent. (A képeket külön köszönjük!)

Nyitott, befogadó, szuper város - csak éppen lakni nincs hol benne

„Adódik a pillanat, nagy a boldogság, leérettségizett a gyerek, és felvételi után felvették egy hollandiai egyetemre. Hatalmas öröm, dagadó kebel, szülői büszkeség, megkezdheti a tanulmányait Amszterdamban, a vágyott egyetemen szeptembertől. És itt véget is ér a szép álom, bilibe lóg a kéz… ugyanis bár megvan a diákkártya, kifizetve a tandíj, regisztráció az orientációs hétre, az egyetem küldözgeti az e-maileket, kerülnek ki a hangzatosnál hangzatosabb insta sztorik, de szállás az bizony még nincs.

És nem azért, mert nem kerestünk. Az elmúlt hónapokban, mióta a felvétel kiderült, zárójelbe került az élet többi része, és a szálláskeresés írt felül mindent. De hiába, mert még lakás vagy szobanézésekre is ritkán sikerül eljutni. Egyszerűen nincs visszajelzés. Összességében százas nagyságrendben küldtünk ki érdeklődést, a töredékére érkezett egyáltalán válasz. Ahol jött, ott többnyire az, hogy „bocs, de több száz üzenetet kaptam egy nap alatt, kiválasztottam 10-et, hogy jöjjenek el megnézni, és te nem vagy benne”.

Szoba két fallal

Aztán volt, ahová mégis eljutottunk, a hirdetésben benne volt, hogy a szobának csak két fala van, de egyébként minden szép és jó, kellemes lakótársak stb. Gondoltuk, csak elmegyünk megnézni, mert a képeken nem látszott, hogy mit is jelent, hogy csak két fal. Meg hát az ember eltökélt, kétségbeesett, és gondolja, egy kis kényelmetlenséget fel lehet vállalni.

Mikor megérkeztünk a helyszínre, még pozitívan meg is lepődtünk, hiszen volt négy fala a meghirdetett szobának, gondoltuk, miért vág valaki alá magának? Aztán kiderült, hogy igen, most még van 4 fala, de heteken belül nem lesz, csak kettő, mert a másik kettőt le kell bontani (!!), ugyanis nem engedélyezték a nappali ilyetén való leválasztását. A tulaj nyilván szeretett volna minden centet kifacsarni a lehetőségből…

Kiderült, a falat ugyan le kell bontani, de lesz helyette izolációs függöny, ami „remekül biztosítja” a privát szférát. És gondolom, könnyű elhúzni, ha mégis kijönnének ellenőrizni… Mindezt 1000 euróért havonta, úgy hogy 18 hónapra kellett volna elkötelezni magunkat.

Ilyen helyen nyilván esély sincs lakást találni

A tulaj mindemellett többször megjegyezte, hogy ő azért is akarja ezt a teret is kiadni, mert segíteni akar (persze azért nem jótékonysági intézményként). Mi a helyet ott hagytuk, mert nem tűnt egészen tisztának a sztori, meg hosszú távon olyan nagyon élhetőnek sem. Ugyanakkor biztos vagyok benne, hogy azóta van már bérlője a kétfalú szobának.

Négyzetméterenként 100 euró

Szóval szoba kevés van, néhány órán belül lekerül a hirdetési oldalról, a lakásokat is pillanatok alatt kiveszik. És mivel óriási a kereslet, a kínálat pedig véges, az árak az egekben. 8-10-12 négyzetméteres szobákért kérnek 800-900-1000 eurót a kiadók. És bár ez egyáltalán nem hivatalos információ, de egy ingatlanos szerint vagy 300 ezer lakás hiányzik Hollandiában a piacról.

Mindenféle oldalakon is fent vagyunk, fizettünk regisztrációs díjat, hogy egyáltalán reagálni tudjunk hirdetésekre. Az ingatlanosok nem foglalkoznak veled, ha nem küldöd előre a „titkosszolgálati átvilágítást”, hogy mennyi a bevételed, a szerződésed a munkáltatóval, a motivációs leveled a lakásra, és persze, ha diák vagy akkor mindezt a garanciát vállaló felnőttől, vagyis a szülőtől várják el.

De vannak olyan hirdetések, aminek a tetején nagy betűkkel ki van írva, hogy diákoknak nem kiadó. Végül ügynöki segítséggel mégis sikerül egy-egy lakást megnézni, ilyenkor csapot-papot ott kell hagyni, irány pár napra Hollandia, nyaralást is lemondani, hátha.

Aztán már nem megyünk többen a családból, csak a gyerek. Az ügynök összeállítja az ajánlatot a lakásra, amit persze két diák osztana meg, mert egy család bevétele nem is elég ahhoz, hogy kiadják a lakást… Szóval összeállítja az ingatlanos az ajánlatot az össze dokumentummal, még fölé is kell ígérni, hogy egyáltalán legyen esély. Utána pedig várunk türelmesen, hogy aztán jöjjön az elutasítás, hogy nem téged választottunk.

Persze a kudarc benne van a pakliban, lehet a másik jelölt szimpibb volt, és a tulajnak szíve joga dönteni, de a sokszoros frusztrációt erről az oldalról nehéz elviselni. Hogy kaparsz, mint malac a jégen, de csak a pofon jön, az idő pedig szorít.

Lepöccintett felelősség

Tehát, ha nincs olyan isteni szerencséd, hogy kisorsoltak az egyetemen kollégiumi helyre (a gyereket sajnos nem) vagy nem áll rendelkezésedre korlátlan pénzösszeg, vagy nincs hatalmas szerencséd, akkor nagyon gondold meg, hogy Hollandiát választod-e, mint lehetséges helyet a gyereked továbbtanulására.

Igen, maguk az egyetemi tanulmányok relatíve olcsók, a lakhatás azonban jelentősen megnöveli a költségeket (már ha van egyáltalán), mondjuk vannak támogatási lehetőségek, diákhitel, amit igénybe lehet venni (de ez már csak akkor érdekes, ha van hol lakni, tehát egy másik poszt témája).

De van hatalmas tömeg is, a Brexit után alighanem még nagyobb, hiszen sokan mennek Hollandiába tanulni Nagy-Britannia helyett is. Mert szuper hely, szuper ország, de ez a kérdés egyáltalán nincs megoldva.

Az egyetemek lepöccintik a felelősséget. Felvesznek rengeteg diákot, nagyjából a felének juthat sorsolással diákszállás, utána nem foglalkoznak a dologgal, max. annyira, hogy küldenek egy e-mailt, hogy ha augusztus 15-éig nincs szállásod, akkor inkább ne gyere. Ezzel akarják elkerülni a botrányt, ugyanis előfordult, hogy diákok sátoroztak a városok szélén, mert nem volt lakhatásuk.

A város tényleg tele van bringával és kerékpározó emberekkel

Halasztani pedig az első évet nem lehet, hiába felvételivel jutott be - bizonyos pontszámmal, egy korlátozott felvételi hellyel induló képzésre -, ezeket a pontokat nem tudja átvinni a jövő évre, hogy addig majd talán sikerül valamit találni, ezen súlyos tapasztalatokkal a hátunk mögött, hanem újra kell felvételizni, mintha előző évben mi sem történt volna. Aztán vagy bejut vagy nem.

Tudtuk, hogy nehéz lesz, olvastunk róla előre, hogy nagy a tömeg, de álmunkba nem gondoltuk, hogy ilyen tortúrának leszünk kitéve, ennyi frusztrációnak, csalódásnak. A legnagyobb pedig az, hogy van egy örömteli helyzet, felveszik a gyereket egy jó egyetemre, ahová az álma menni, ami a jövőjét meghatározhatja, de lehet, hogy teljesen rajta kívül álló körülmények megakadályozzák ennek megvalósításában.”

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.