oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2022. augusztus 02. 06:30,  Egy város különös szellemmel 196 komment

2022. augusztus 02. 06:30 Határátkelő

Egy város különös szellemmel

Hagyományosan az év ezen szakaszában rendezik meg a Bayreuthi Ünnepi Játékokat, ami a komolyzene egyik kiemelkedő eseménye, elsősorban persze a Wagner-rajongók számára. Közéjük tartozik Csodabogár is, aki szerencsére (és többetek kérésére) megírta élményeit is.

ci_m_ok.jpg

„Talán 15 éves lehettem, mikor először olvastam Bayreuthról, Wagner életéről és a zenén túli művészetéről. Attól kezdve vágytam megnézni Bayreuthot. Elég sokáig kellett várakoznom. Svédországból nem volt egyszerű eljutni oda.

Miután Zürichbe költöztem, valamikor a 70-es évek elején férjemmel egyszer útba ejtettük a várost. Óriási szerencsénkre pár perc múlva indult az aznapi utolsó vezetés az operában. Az épület igen egyszerű. Főleg fából van, semmi extra cicoma nincs rajta. De az akusztika az csodálatos. A színpadon szó szerint elsuttogott szavakat, tökéletesen lehet hallani az egész nézőtéren. A zenekar félig a színpad alatt és teljesen láthatatlanul játszik. Ez Wagner ötlete volt és tökéletesen működik.

Akkoriban már ismertem majdnem az összes Wagner operát. Stockholmban játszották a teljes Ringet, amit persze nem hagyhattam ki. Mindig is nagy tisztelője és rajongója voltam Wagnernek, de a színházépítés terén elért teljesítménye láttán még mélyebbre hajoltam meg a zsenije előtt.

A Wahnfried

Ekkor megnéztük a közvetlen közelben épült villáját is a "Wahnfriedet". Ez természetesen múzeumnak van berendezve. Szabadon mászkálhattunk az egész házban, miközben végig Wagner zenéje szólt.

Lakószobák eredeti berendezései megmaradtak. A szalonban áll a zongora, amin Liszt is sokat játszott, mikor ott vendégeskedett. Az alagsorban vannak kiállítva az operadíszletek makettjei.

wahnfried.jpeg

Wagner és Cosima egy nagyon egyszerü sírban a villa kertjében vannak eltemetve. De mi megnéztük Liszt Ferenc sírját is, a városi temetőben. Vettem virágot és örömmel láttam, hogy több piros-fehér-zöld szalaggal díszített csokor is volt a síron és ez így van mostanság is. Két éve járt ott egy barátom és lefényképezte nekem a sírt.

(Majdnem) lehetetlen küldetés

Ezután a látogatás után még erősebb volt a vágy egy előadást megnézni/hallgatni. Jegyrendelés akkoriban kizárólag írásban ment. Írtam, küldtek műsort, jelentkezési formulát. Persze kötve voltam, mindketten dolgoztunk, a szabadságunkkal spóroltunk, tehát hétvégi előadások jöhettek csak számításba. Akkoriban állítólag sorsolták az igen drága jegyeket, az új jelentkezők közt.

A harmadik évben jött egy pozitív válasz. Rögtön küldték hozzá a szállásjelentkezési nyomtatványt is. Mi mindig egy kis vendégfogadóba mentünk, lehetőleg közel a Festspielhaushoz.

fesztiva_lpalota.jpeg

Mondanom sem kell, hogy repestem az örömtől. Az idény kezdetén, július második felében mentünk A bolygó hollandira. Iszonyat hőség volt és csak a férjemnek köszönhettem, hogy nem aludtam el az előadás kezdetét, miután ebéd után ledőltem az ágyra. Az előadás 5 órakor kezdődött.

Elég muris volt a szép napos nyári délutánban csupa hosszú estélyi ruhás hölgyek és szmokingos urak közt sétálni fel a dombra. Nem is igazi domb, extra összehordott föld, hogy a színház kicsit kiemelkedjen a környezetből.

Hihetetlen boldog izgalomban voltam, nem is gondoltam rá, hogy a férjem, aki még soha nem hallott Wagner-operát, mit fog szólni az egészhez, azon kívül, hogy ő minden őrültségemben társam volt mindig. Szerencsémre azonnal behódolt Wagnernek.

Álldogáltunk kicsit a téren, aztán kijöttek az erkélyre a harsonások, eljátszották a Hollandi vezérmotívumát és be lehetett menni. Az énekesek kiválóak voltak, de a neveikre nem emlékszem. A rendezőt Harry Kupfernek hívták, ezt megjegyeztem, mert nagyon zavart, amit csinált. Kicsit átértelmezte a darabot.

Ez persze még csak a kezdet volt. Azóta láttam már sokkal jobban kiforgatott előadásokat is, sajnos. De mindegy, a zene csodálatosan szólt és én tényleg Bayreutban voltam, amiről régen még álmodni se mertem. Mondhatnám, hogy megváltozott tudatállapotban éltem meg azt az estét. Másnap reggel meglátogattuk Liszt sírját és húztunk haza Zürichbe.

Rekkenő hőségben

Az első nagyon várt alkalom meghozta az étvágyat. Ezen túl minden évben kaptam az értesítőt és pályáztam újabb előadásra. Két-három éves szünetekkel sikerült is eljutnunk a Trisztán és Isoldára Péter Hofmannal, aki nem csak egy remek hangú énekes, hanem egy hiteltelen jóképű férfi is volt. Kisportolt 190 cm magas, szőke, igazi Wagner-hős.

Isolda és Brangene se maradt el hangban tőle. Lohengrint Sigfried Jerusalem énekelte, ugyanúgy, mint a Mesterdalnokok Stolzingi Walterét. Természetesen a Parsifalt is láttuk, ami nekem nem annyira kedvencem, mint a többi.

Ezeknek az operáknak a rendezése még csak enyhén volt modern. Az utolsó alkalommal a Mesterdalnokokat néztük meg. Ez egy parádés előadás volt, csupa jó énekessel, nagyszerű klasszikus rendezéssel, szép díszletekkel és ruhákkal.

Egyetlen baj volt. Egy hosszú, 4 hetes hőség végén voltunk ott a szezon vége fele, augusztusban. Ilyen meleget csak első alkalommal tapasztaltunk, de akkor a szezon kezdete volt, bent kellemes volt a hőmérséklet. Ezúttal bent a teremben hihetetlen hőség volt. Klíma nincs.

Mint a jegyszedőnő mondta, éjszakára mindent kinyitnak, de képtelen a ház lehűlni. Most előny volt, hogy a székek nem kárpitozottak, hanem sima faszékek vannak, ami azért tud nyomni a hosszú előadások alatt, de talán egy picivel hűsebb volt így.

Láttuk, hogy az utolsó nagyjelenetnél a szereplők is stikában nagy fehér törülközőket adogattak egymásnak a háttérben, mert róluk is folyt a viz. De ettől függetlenül nagy élmény volt.

A város különös szelleme

Akkor már gondoltam, hogy egyhamar nem jövünk újra, mert egyre vadabb rendezések voltak, amiket a tv-ben láttam. Azért hogy bosszankodjam, nem adok pénzt. De a sors se akarta. Férjem halálával hosszú időre elment a kedvem mindentől.

Bayreuthnak különös szelleme van, számomra megmagyarázhatatlan. Wagner nem volt egy nagy jellem, sőt nagyon sok olyan dolgot tett az életében, ami szinte tolerálhatatlan, de hihetetlen sokoldalú zseni volt, ezt nem lehet letagadni. A zenéje él ma is, még Pesten is megtelik minden nyáron kétszer is a MÜPA a Wagner napokon, a Ring előadásain.

Sajnos magát a várost soha nem néztük meg. Pedig, mint most már tudom, gyönyörű öreg operaháza van, ami valahogy túlélte a háborút is. A tervezett utunkat Bayreuthba és az ottani operaházba sajnos a Covid megakadályozta. Így van még egy hely, ahova majd következő életemben fogok csak elmenni”.

(Fotók: Wikimedia)

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével. 

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Németország

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr2917895311

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

P.Elliot 2022.08.08. 23:50:49

@gabors: De jo tegedet is latni! Varunk vissza!

Hat nekem ez nem volt egy jo ev, allandoan kiszaladgalni a kozossegibe locsolni. Naponta!
Az uborka az apro, kicsi es keves volt, az itthoni kertemben/ nem egeti annyira a nap/ gyonyoru termes, kar hogy nem ultettem csak ket tovet, jovore tobb eszem lesz.

A paradicsom az szep csak hogy a napi locsolas vizes izuve tette es sokat meg is repesztett, ha meg nem locsoltam volna akkor kiegett volna.
Borzalmas melegek vannak errefele, mindet osszeeget a nap, ma is mi volt, nahat!

Odakinnt csak kapkodtam a levegot es holnap se lesz mas.
Naponta locsolni idehaza is, az esot csak igergetik.

Azert nem rossz dolog egy hazi kert, mi? Jopofa, szorakoztato, plane ebben a bezartsagban, jo nezni, izletes, amiota eheto lett a salatam azota borzadva nezem az uzletit hogy istenem, micsoda kulonbseg az enyem es az a vizizu, viz szinu, vizes allagu had ne mondjam mi kozott amit arulni mereszelnek.

Kukoricam az nincs, egyszer ultettem es lezabalta valami madar, lefejtettek a csovet, illetve szemenkent teptek ki belole.

P.Elliot 2022.08.08. 23:55:09

@Golf2: De sok idod van szamolgatni a hozzaszolokat.
Irjal inkabb posztot!

Nem is tudom hogy melyik orszagban laksz csak azt irtad hogy van egy kisfiad aki szeret futballozni.
Nahat!

Ismertesd hogy ott hogy megy a sportolas , had tudjuk.

Golf2 2022.08.09. 08:00:48

@P.Elliot:Ejnye ejnye nem süt eléggé hogy agyarországon pazarlom az időmet:)

nyílméregbéka 2022.08.09. 09:40:31

Én minden posztot elolvasok, és nagyon élvezem utána a kommenteket is olvasni, csak nem szólok hozzá, mert minek. Mo.-n élek, kisebb turistautakon jártam külföldön, ennyi. ... De nagyon szeretem olvasni a ti posztjaitokat.
amellett van, amit esetleg leírnék kommentbe, de a blog.hu akkora fostalicska, hogy pl. most is félórán át bűvészkedtem, mire beeresztett ide :-(
Szóval csak így tovább, hadd olvasgassak tőletek a jövőben is ;-)

SzZoole 2022.08.09. 09:55:24

@nyílméregbéka: “blog.hu akkora fostalicska, hogy pl. most is félórán át bűvészkedtem, mire beeresztett ide :-(“

Ezért ne a blogponthut blamáld!

Az a baj, hogy nem elég hosszú a nyelved. Ha elég hosszú lenne, akkor a blog gazdának ( mármint a határátkelő blog gazdáját ) hosszú és sűrű nyelvcsattogtatással kérhetnéd, hogy engedje be a “kiválasztottak” ketrecébe :-)

Csak vicc volt

SzZoole 2022.08.09. 09:56:04

@Golf2: tényleg Magyarországon élsz, nem is tudtam :-)

Golf2 2022.08.09. 16:27:20

@SzZoole: Naná hogy itt b...a rezet. Te elhagynád a süllyedő hajót,nyelvtudással meg mondjuk fél milla euróval? Ugye nem.Kitartás!

SzZoole 2022.08.09. 16:39:06

@Golf2: van fél millió euród, miért nem mész nyugdíjba? :-)

gabors 2022.08.09. 17:05:02

@P.Elliot: "Azert nem rossz dolog egy hazi kert, mi? Jopofa, szorakoztato, plane ebben a bezartsagban, jo nezni, izletes, amiota eheto lett a salatam azota borzadva nezem az uzletit hogy istenem, micsoda kulonbseg "

bizony ... de sokat nem sporolok mert a hasonlo uborka kb $1 / lb es talan lesz 10 belole de paradicsom az talan behozza az arat mert hasonlo paradicsom az mert $5-6 / lb abbol is lesz

az izet ossze sem lehet hasonlitani a boltival

kukorica az csak disznek van ha lenne is mindegyiken egy eheto cso akkor sem lenne tobb a sporolas $5-6 nal nalunk most $3.99 / 5 cso ...

De amit irsz tenyleg azert csinalom kis gyomlalas kis kapalgatas most meg aggodom hogy kifogyok az eso vizbol (eso vizet hordoban fogom fel es tarolom csapvizbol nem locsolok)

Golf2 2022.08.09. 18:03:00

@SzZoole: Kell az örökség a gyereknek:)

SzZoole 2022.08.09. 18:12:58

@Golf2: majd a gyerek örököl ha te megpusztulsz :-)

Golf2 2022.08.09. 18:39:35

@SzZoole: Ezt mondtam.De ha eltapsolom akkor mit örököl?

SzZoole 2022.08.09. 18:42:31

@Golf2: tartozást is lehet örökölni :-)

Golf2 2022.08.09. 18:46:03

@SzZoole: Még elátkozna,aztán kirángatnának a paradise-ból...

Golf2 2022.08.09. 18:53:47

Katasztrófa közeleg, a kurmány átlépte a vörös vonalat,feloldja a fakitermelés összes korlátját,pusztuljanak az erdők,állatok...

SzZoole 2022.08.09. 18:55:36

@Golf2: inkább legyél a pokolban első, mint a mennyben második……:-)

SzZoole 2022.08.09. 18:57:41

@Golf2: ez jó hír a katonabácsinak, kívághatja az erotikuserdejét, a tőgyest :-)

P.Elliot 2022.08.09. 19:56:43

@gabors: Hat hiszen nem is azert kerteszkedunk hogy olcsobb legyen, ez csak affele hobbi. Ilyen kis helyen nem lehet ugy termelni hogy komoly haszon legyen,bar ahogy elneztem, a teveben mutattak egy farmot, az uzletuket hogy 1 font paradicsom 4.99 volt, ezt a pofatlansagot!
Az uzleti vizizu...ez meg izes, pont ez benne a lenyeg.
Egyebkent vagy a bezartsag, vagy az arak de a teveben mutattak es en magam is tudom az utcankbol hogy milyen sokan nekilattak az udvarukban kerti, termelos reszt kialakitani.
Uborka, psaradicsom, romai salata a nagy slager.
Aztan majd bovul szerintem.

Maris van nemi vizkorlatozas, a kozossegiben barmennyit lehet locsolni.

Iszonyu meleg van ma is, A kerti asztalnal ulok a kiwi alatt arnyekban ,/ bebiszittelem a macskat aki nagyon az erdo fele tekintget/, 96 fareinheit van.
Napon nem neztem, nem akarom hogy a homero sikitozasba kezdjen...

P.Elliot 2022.08.09. 20:04:45

@Golf2: Nem muszaj orokolnie a gyereknek. Tanitsd meg eletrevalonak lenni az tobbet er mint az orokseg es iskolaztasd.

Beszelgetek egy kozepkoru pasassal neha egy topikon es mindig megcsodalom hogy micsoda talpraesett pasas.

Egy fillert nem kapott otthonrol de mar 15 eves koratol a nyari munkak penzet eltette gondosan, nem szorta el. Ket diplomaja is van de nem abban dolgozik. Ingatlanokat vesz es elad.
Mar 15 eves koraban is tudta hogy mit akar az elettol. Sajat haza van/ meg az ingatlankozvetites elott epitette, teglarol, teglara, semmi adogssaga nem volt, ma nagyon jol all anyagilag es ezt mind annak koszonheti hogy megertette mar 15 evesen hogy csak magara szamithat, sirankozas nincs , lepesrol lepesre ment elore, szep csaladja van, ez minden oroksegnel tobbet er.

Ja, orokolni nincs kitol, o tamogatja az anyjat.

Erre tanitsd meg a fiadat.

fhdgy 2022.08.09. 21:33:03

@Golf2: @SzZoole: Kéretik, rendesen elolvasni a dolgokat.

Mi lenne nekem abban a jó, ha vágnák az erdőmet?

Amiről beszéltek, állami erdőkre vonatkozik.

Ha már vágják az erdőmet, akkor Einstand volt előtte! Higgyétek el, hogy nem akarom!

SzZoole 2022.08.09. 21:38:38

@fhdgy: nem tudom miről szól a hírek, én csak gulfi kommentjére reagáltam, meg ha jól emlekszem neked volta problémád, hogy a saját erdődböl nem tucc fát kivágni, nem? De. Naugyi :-)

fhdgy 2022.08.09. 21:48:38

@SzZoole: Az rendeletek alapján sem tudok, mert csak állami erdőkre vonatkozik. Azt meg, érthető okok miatt, nem akarom, hogy államosítsák! Ha nem is termelhetek, a rigó legalább nekem fütyüljön!

Mondjuk, ha elhúzódna az ukrán háború, akkor ki tudja mi lenne még. Ebbe viszont bele gondolni sem akarok.

fhdgy 2022.08.09. 21:58:13

@SzZoole: Egyébkén nagyon paradox a helyzet.

Tegnap felhívtam az erdészemet, hogy tisztábban lássak, mégis csak ő az erdész. Én csak egy erdész fia vagyok.

Azt mondta, hogy lényegesen többet is tudna termelni a magán erdőkből, a szabályok betartásával együtt is, de nem tud, mert nincs annyi favágó, amennyi kellene.

Magyarul lenne kitermelhető fa, csak nincs, aki kivágja!

SzZoole 2022.08.09. 22:03:32

@fhdgy: “ nincs annyi favágó, amennyi kellene.”

Dehogy nincs, ott van a favágó aki nagy hódolója itt jópár kommentelőnek :-)))

Csak vicc volt.

fhdgy 2022.08.09. 22:04:50

@SzZoole: Akármilyen termékeny is, nem elég hatékony!

SzZoole 2022.08.09. 22:06:49

@fhdgy: tuggya a tököm kezitcsókolom, én vidéki vagyok, nem értek a lovakhoz :-))

fhdgy 2022.08.09. 22:13:27

@SzZoole: Én is csak azt tudom, hogy megyek aludni. Elég volt mára!

SzZoole 2022.08.09. 22:16:23

@fhdgy: én még filmet nézek, szabin vagyok, már megint. Ebben az évben már negyedszer, és meg így is van plusz két héten, szar az élet :-))

fhdgy 2022.08.09. 22:18:43

@SzZoole: Jön még kutyára úthenger! -:)

SzZoole 2022.08.09. 22:20:15

@fhdgy: vállvonás, addig nem bánom míg én vezetem az úthengert :-)))

Golf2 2022.08.10. 05:52:08

@fhdgy: Vajon hány százalék "állami" tehát korábban einstandolt erdő? 70-80? Tehát nem lehet elbagatellizálni,sivatagot csinálnak az országból.

fhdgy 2022.08.10. 07:48:51

@Golf2: Egyik nap olvastam, hogy az összes erdőterület 48 %-a van állami tulajdonban.

Hogy korábban, hogy volt? 1990 előtt, 1945 előtt, aztán visszafelé, hát ezt nem tudom.

Golf2 2022.08.10. 13:53:11

@fhdgy: Nem is gondoltam hogy a fél ország erdeje még magántulajdon.Lesz itt még mit apritani a tűzben( a ner-nek)

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2022.08.10. 17:08:19

Currently at Mar-a lago :)) akihez nem jutott el a hir: Trump floridai rezidenciajat elleptek az FBI emberei :)
www.instagram.com/reel/ChBdhscgjvN/?igshid=YmMyMTA2M2Y=

fhdgy 2022.08.10. 17:18:37

@Zsuzsi65: Úgy sem lehet megbüntetni! Erős szellemi fogyatékosság büntetést kizáró ok.

P.Elliot 2022.08.10. 17:28:09

@Zsuzsi65: En inkabb azon vagyok megijedve hogy az a szedult alak mit vitt el, miertt vitte el,illetve mifele dolgai lehetttek amit titkolni kell.
Ez most nagyonis fontos lenne amikor szinte vilaghaboru elott allunk.

A feleseget is ott temettette el, ezt egyebkent senki se erti hiszen a volt felesege volt ez, en az FBI emberei helyeben azt is megkutatnam, a foldet es magat a koporsot is hogy nincs-e benne terhelo vagy nagyon fontos dolog elrejtve.
Informativ a kozeljovore nezve.

Te Zsuzsi nem felsz ettol az alaktol hogy mit csinalhatott ami eletveszelyes az orszagra nezve?

Mert en igen. Sajnos Trump az a kategoria akit le lehet fizetni, es hidd el nemcsak en gondolom ezt igy.

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2022.08.10. 17:28:53

@fhdgy: :))) de ez egy öngol a demokrataknak, mert a Trump-hivok meginkabb verszemet kapnak, es ot akarjak elnok jeloltnek 24-ben...haaaat, a ferjem mindenesetre elokereste apykaja regi puskajat es vett egy kis ammo-t :D

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2022.08.10. 17:33:38

@P.Elliot: en nem tole felek, hanem a bal oldaltol, aki annyira desperate, hogy barmit megtesz azert, hogy a politikai ellenfeleit "kicsinalja"...
En nagyon nem szeretnem, hogy Trump legyen a jelolt 24-ben, mert az szinte polgarhaborus allapotokat idez. Masreszt o is 80 korul lesz, tenylwg egy ilyen oregember kell az orszagnak? At kene mar vegre adni a helyet fiatalabbaknak. A congress es senate is tele oregekkel...:(

fhdgy 2022.08.10. 17:49:42

@Zsuzsi65: Igen, igen, de ...

De ha hagyjuk a tök idiótákat, hisz idióták, akkor előbb-utóbb a fejünkre nőnek.

Ha hagyod, a fejedre nőnek, ha helyre akarod tenni, akkor mártírt csinálsz belőle?

Mivé fajul a világ?

Az a baj, hogy egyre több IQ hiánnyal szenvedő ember van, csak ezt nem veszik észre, azt hiszik, hogy ők az okosak!

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2022.08.10. 17:52:27

@fhdgy: a demokracia hanyatloban van, ez teny, es azt is tudjuk, hogy utana diktatura jon, ahogy a tortenelemben mar volt ra pelda. Nincs uj a nap alatt...

P.Elliot 2022.08.10. 17:54:09

@Zsuzsi65: En bizony felek tole hogy valami nagyon sulyos dolgot csinalt.
Tiszta szivbol kivanom hogy ne talaljanak semmi olyat amitol az emberben meghul a ver.
En is fiatalabb elnokre szavazok de azert megnezem hogy kicsoda mert inkabb egy oregember, sok evtizedes tapasztalattal mint egy elvakult idiota/ most nem akarom kivesezni hogy szamomra ki az elvakult idiota aki szinten eselyesnek tartja magat mert ott leszunk ahol Trumppal...

P.Elliot 2022.08.10. 17:57:54

Azt hiszem jobb ha visszaterunk a zenehez foleg hogy Csodabogar dolgozott ezen a zenei poszton, ne politizaljunk.

A politikat nem en hoztam ide.

fhdgy 2022.08.10. 18:06:07

@Zsuzsi65: Én nem hiszem, hogy a demokrácia lenne hanyatlóban. Inkább azt mondom, hogy a normalitás!

Nekem is vannak IQ hiányos időszakaim. Olyankor egy idióta elgondolás kóvályog az agyamban, vagy annak a helyén.

Előre mondom, hogy tiszta időszakomban nem vállalom!!!

Ha túl sokáig van béke, jólét, akkor a társadalom degenerálódik. Nem minden ember, de a degeneráltak lesznek inkább a hangadók.

Ilyenkor kell egy "jó kis háború", ami kijózanítja a hülyéket vagy adott esetben nagy számban likvidálja is őket.

Aki túléli a háborút, örül, hogy él és csak egy lyuk van a sejhaján.

Támadt egy csomó fontos dolguk az embereknek, nincs idejük hülyeségen agyalni, mert a főkérdés, hogy mit egyen, hol húzza meg magát, hogy ne fagyjon meg, stb.

Tömören, röviden: békében, jólétben is felgyülemlenek a társadalmi feszültségek, egy háború meg tökéletes eszköz ( a tökéletleneknek ), hogy kinyissa a szelepeket.

Ennek a nyitányát látjuk most?

SzZoole 2022.08.10. 19:47:41

@Zsuzsi65: ha most Trump lenne az elnök, akkor valószínűleg nem lenne az orosz ukrán konfliktus sem, szerintem :-)

fhdgy 2022.08.10. 20:22:13

@SzZoole: Nem fogalmaztál elég pontosan! MÁR nem lenne.

Érzed a különbséget?

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2022.08.10. 20:39:06

@P.Elliot: a video vicces volt (Schitt's creek pilot episode, amikor a gazdag csalad hazahoz jon az IRS :) ebbol lett egy jo meme, asszocialva a most tortentekkel....vegulis csak ennyi akart lenni :)
Annak lehet orulni, hogy az emberek nem veszitettek el a humorerzekuket :)

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2022.08.10. 20:49:37

@fhdgy: bekeben joletben az embereknek "first world" problemaik vannak (lsd. pl a gender affirmation dolgokat). Egy mindennapi megelhetessel kuzdo ember, vagy eppen a haboru(k) elol menekuloknek egeszen masok a prioritasaik.

fhdgy 2022.08.10. 20:59:36

@Zsuzsi65: Jó, de ez szerinted megmagyarázza, hogy miért van egyre több antiszociális, pszichopata, deviáns, stb. stb. vadbarom?

Békében, nyugalomban ezek miért szaporodnak gyorsabban?

fhdgy 2022.08.10. 21:01:06

@Zsuzsi65: No, én is mindjárt vadbarom leszek!

Eddig fröccsöztem, de most elfogyott! Új üveget nem akarok nyitni.

Kit vágjak pofán mérgemben???

fhdgy 2022.08.10. 21:22:52

@Zsuzsi65: Értem, semmi tanács! Akkor elkullog aludni! -:)

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2022.08.10. 21:35:36

@fhdgy: neha dolgozni is kell :) itt nalunk meg csak most lesz ebedido :)

SzZoole 2022.08.10. 22:16:40

@fhdgy: katonabácsi, tudod mi az a impotencia?

Az, amikor egy nő szét teszi a lábát, a férfi meg szét tárja a kezét :-)))

Vicc volt

Zulu4321 2022.08.10. 22:43:59

@Zsuzsi65: DeSantis elnok, Trump alelnok...? Erdekes vesezgetes a Hit Radioban (3.40-tol 9.35-ig) www.youtube.com/watch?v=a0ulS3DTPZQ&t=1400s&ab_channel=HitR%C3%A1di%C3%B3K%C3%B6z%C3%A9let
Mondjuk az utana kovetkezo se piskota, repedezik a cukormaz az alhosok imidzsen...?

taga20 2022.08.10. 22:44:03

@Zsuzsi65: "a demokracia hanyatloban van, ez teny,"

mondod te!

egyébként ezt a dumát már hallottam a kádár rendszerben is, és akkor is egy hülyeség volt.

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2022.08.10. 23:37:34

@Zulu4321: meghallgatom! :) Huh, most latom, hogy mennyire elhanyagoltalak, bocsi :)) (emailedet betettem egy masik folderbe, es aztan szepen elfeledkeztem valaszolni ra :)) ma potolom :)

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2022.08.11. 00:20:24

@Zulu4321: hat szerintem Trump egoja nem viselne el, hogy csak vice president legyen :)) En sokkal szivesebben latnek egy fiatalabbat, ahogy irtam is, DeSantis az, aki nem ijed meg a bal oldaltol, es eddig is eredmenyeket mutatott fel.
Na, de ember tervez, Isten vegez, ahogy mondani szoktak, meglatjuk, mi lesz 24-ben :)

P.Elliot 2022.08.11. 00:48:24

@Zsuzsi65: Lesz ott mas jelolt is. En egyebkent nem szavazok partra, teljesen mindegy hogy republikanus vagy demokrata csak egy tisztesseges alak legyen, az melle allok.

Amugy nem folyok bele politikaba, magam eldontom, semmi szukseg hogy barki rabeszeljen barkire es arra szavazok akit jonak itelek..

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2022.08.11. 00:51:05

@P.Elliot: Azt hallottam nemreg, hogy egy harmadik partot akarnak letrehozni, ami mersekelt bal ill jobb oldaliakat szeretne vonzani. Meg tudom erteni, mert sok embernek elege van a szelsosegekbol mind jobb mint bal oldalon. En tamogatnek egy ilyen mersekelt iranyzatot, mindig is valahol kozepen alltam :)

P.Elliot 2022.08.11. 01:02:15

@Zsuzsi65: Jesszus, ennyire nem akarok belemerulni hogy kit valasszak. Megvan a magam kis bekes vilaga, halatlan dolog a politikaval foglalkozni es idoigenyes .
Szoval harmadik part?

Igazad van, en is tamogatnek.
Mint irtam nem part szerint valasztok jeloltet igy johetne az is, tobb emberbol lehetne valasztani.

Zulu4321 2022.08.11. 09:44:58

@taga20: Hulyeseg? A nyugati demokraciak gondolkodoi magukrol mondtak/mondjak ezt mar jo ideje. Mar azok, akik tenyleg gondolkodnak, latnak nemcsak neznek;-)

@Zsuzsi65: Hat nem tudom, nekem nincsenek illuzioim tobb part temakorben.

SzZoole 2022.08.11. 17:15:47

Ugyláccik mindehol érik az ugorka :-)

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2022.08.11. 19:00:31

@Zulu4321: "Hat nem tudom, nekem nincsenek illuzioim tobb part temakorben"
Az teny, hogy a ketpart rendszer annyira be van betonozva az amerikai tarsadalomban, az emberek agyaban, hogy az egy hatalmas valtozas lenne, amit elsore nagyon nehez megemeszteni...elemzok is ezt irtak. Ahogy latjuk, a nehany kisebb part, ami most letezik, is szinte ismeretlen, labdaba sem tudnak rugni.
Ami viszont most latszik - ma reggel olvasgatom a szalagcimeket - hogy a demokratak valoszinuleg ongolt rugtak ezzel az FBI raid-del, mert meg inkabb feltuzeltek Trumpot. Nehezen tudom elkepzelni, hogy talaljanak olyasmit
Szvsz ezek utan mar muszaj indulnia 2024-ben, mar csak az egoja miatt is :))) A hivei meg meg inkabb tamogatni fogjak...

Csodabogár 2022.08.11. 21:27:26

Gondolom sokan olvasnak magyar híreket. Trump rajongóknak mondom, hogy kiváló OV szintén nagy rajongója. Egymás módszerét lesik el. és helyeslik. Közös vágyuk a rendes demokratikus rendszer megdöntése. Nekik autokrata hatalom kell. Sajnos, hogy oda süllyedt a világ, hogy ilyen emberek vezetnek (meg) népeket.
De akik rájuk szavaznak, megérdemlik sorsukat, a magyarok is.:-(

A házkutatásról meg csak annyit, hogy köztudottan Trump bebetonozta a bíróságokra saját embereit. Bármit találnak, egyetlen gyönyörű narancssárga hajszála se fog meggörbülni.:-(

fhdgy 2022.08.11. 21:46:59

@Csodabogár: trumpli meg orbán?

A hülyék egymás közt érzik jól magukat.

Nézzetek meg orbánról készült fotókat, amik
EU-s rendezvényeken születtek! Görcs és dili ül az arcán. Most USÁ-ban? Vigyorgott, mint a tejbetök.

gabors 2022.08.12. 06:08:48

@SzZoole: "@Golf2: tartozást is lehet örökölni :-)"

hol ?

normalis orszagokban NEM ... csak gondold meg miért is lehetne ?

ez hulyeseg de vannak persze idiota helyek is a vilagon ...

normalis helyeken orokolni NEM KOTELEZO vagyis ha negativ az egyenleg akkor koszi de nem kerem

dikusz. 2022.08.12. 07:38:07

@gabors: "hol?" - Például Magyarországon is, de gondolom bárhol a világon.

Ha az örökhagyónak csak tartozása van, vagy többel tartozik, mint amennyit örökül hagyott, akkor nem kell elfogadni az örökséget.
Itthon a közjegyzőnél nyilatkozatban kell "visszautasítani" az örökséget(tartozást), így az állam fizeti azt ki.

Attól még örökli a tartozást, ha visszautasítja (ennek a szónak kell szerepelni a nyilatkozatban). Ha viszont később kiderül, hogy a világ másik felén élő nagybácsi hatalmas vagyont hagyott rá, akkor már nem tehet semmit, azt is visszautasította, még akkor is, ha bőven fedezné a tartozását.

SzZoole 2022.08.12. 08:27:34

@gabors: Van egy hely a világban, amit úgy hívnak, hogy; Magyarország!

Ha nekem nem hiszel, kérdezd meg az ott élőket.

Ja és ez nem csak az utóbbi időkben van így, ez így volt régen is.

Golf2 2022.08.12. 08:43:37

Ma ünnepli 92. születésnapját a magyar származású amerikai közgazdász, Soros György. A Forbes kimutatása szerint 2021-ben, 8,6 milliárd dolláros vagyonával, Soros a világ 288. leggazdagabb embere volt, egyben a második leggazdagabb magyar...Na de ki az első magyar?Kinek van több mint 8 milliárd dollár,csak 1m van csányi,mé-szarosnak állítólag...

SzZoole 2022.08.12. 09:19:40

@Golf2: ne csigáz már, ki az első?

SzZoole 2022.08.12. 09:27:07

@Golf2: Soros vagyona;
8,800,000 USD Ft3,369,960,000.00

Mészáros vagyona;
Ft 480,000,000,00

Azért egy kis különbség van :-)

Relatív Articsóka 2022.08.12. 11:29:20

@Csodabogár: ezt @Zsuzsi65: 34 alkalommal tett tegnap “nem vallok magam ellent”.

Van sok idióta aki hisz benne hogy indul 2024-ben.

Ahogy Orbán, Putin, donald se mászik ki a slamasztikából, politikai hullák.

fhdgy 2022.08.12. 11:57:26

@SzZoole: Nekem nem stimmelnek a nullák.

Soros vagyonát 8,8 milliárd USD-re becsülik. Ez számokkal leírva 8 800 000 000 USD és nem 8,800,000 USD, ahogy Te írod. Hogy szóközt vagy vesszőt használunk ezres tagolásnak, végül is mindegy.

Lölő vagyona 480 milliárd HUF, ami leírva 480 000 000 000 HUF és nem Ft 480,000,000,00, ahogy Te írod. Bár nem tudom, hogy at utolsó kettő nulla előtti vesző ezres tagolás, vagy tizedes vessző akar lenni.

SzZoole 2022.08.12. 12:13:32

@fhdgy: igazad van, mencségemre szolgáljon, hogy épp a budin nagydolgoztam :-)

Szóval; a SorosGyuribácsi vagyona 8.8 milliárd dollár ami beszorozva kb. 385 jó magyar forinttal az kb. Ft3,359,272,197.60 ami egy kicsivel több mint a Lölö 480 oszelopott csilliója :-)

Így jaú katonabácsi :-))

fhdgy 2022.08.12. 12:26:27

@SzZoole: 8.8 milliárd a számológépem szerint megszorozva 385-el, az annyi mint 3 388 000 000 000 forint, ami 3.388 billió forint.

Hogy a rák a vetésre nem menjen, elvégeztem a szorzást kézzel is, és stimmel.

Szóval, a katonabácsi azt mondja, hogy még mindig nem jaú a számolásod.

Van egy javaslatom: fejezd be a nagydolgodat és fuss neki még egyszer!

Golf2 2022.08.12. 12:50:50

@SzZoole: lölönek,csányinak is csak 1-2 m dollárja van azért nem értem ki előzte meg sorost.

SzZoole 2022.08.12. 13:14:37

@fhdgy: jáj drága katonabácsi a bocsánatodért esedezem! Bisztos montam má hogy csak hat osztajom van ketó első és négy második, meg aszt is, hogy életem legszebb éveit az általános iskola második osztájában tőtötem :-))

Viszont a százalék számítás nagyon jó ment, mindig tuttam, hogy menyi valamenyinek a tíz százaléka :-)))

fhdgy 2022.08.12. 13:19:07

Attól tartok, hogy sok esetben nem igazán érzékelhetőek a nagyságrendek. Próbálom valamennyire megfoghatóvá tenni.

1998 és 2010 között 5 millió 340 ezer magánnyugdíjpénztári tag kb. 3727 milliárd ( magyarul 3 egész 727 ezred billió , még szebben 3 billió 727 milliárd ) forintot halmozott fel, amit a fityesz einstand szinte teljes egészében lenullázott.

Ez nominálisan akkor egy kicsivel több volt, mint most Soros vagyona. Inflációt most nem veszem figyelembe, ezért a nominális kitétel.

Közben találtam egy Péterffy Tamás nevű jóembert, akinek 25 milliárd USD-re becsülik a vagyonát,2021-es adatok szerint.

Apróságokat elhanyagolva, akkor ő kb. háromszor gazdagabb mint Soros.

Mondhatjuk azt, hogy kb. háromszorosa a vagyona annak, amit a fityesz einstandolt.

Még számoljunk egy kicsit: 5 millió 340 ezer ember 12 év alatt, az egy évre vetítve több mint 60 millió emberév.

Akkor Péterffy 1965-től napjainkig, kb. 57 év alatt, vegyük hatvannak, az egyszerűbb számolás miatt, kb. háromszor annyit hozott össze, mint 60 millió ember manyupja egy év alatt lenne.

A 60 milla embert osztva hatvannal, az egymillió emberrel egyezne meg!

fhdgy 2022.08.12. 13:20:11

@SzZoole: A faiskolát is beszámoltad?

SzZoole 2022.08.12. 13:51:16

@fhdgy: asztatat is :-))

Amúgy most én vagyok a leggazdagabb, megmondom miért.

Egész héten itthon vagyok szabin, velem van a szerető feleségem, a lányom, és a fiam is itthon van a kis barátnőjével. Jövünk megyünk együtt ide-oda. Eszünk iszunk, jókat beszélgetünk és nevetünk, nosztalgiázunk a régi dolgokról és új terveket szövünk.

Szóval együtt van a családom, az én családom, egészségben, békében.

Kérdezem én, kívánhat az ember ettől nagyobb gazdagságot?

fhdgy 2022.08.12. 14:07:05

@SzZoole: Így, elnézek neked mindent, amit a számtan ellen ma elkövettél.

Pokolba a számokkal, amíg az ember jól érzi magát!

Csodabogár 2022.08.12. 14:30:17

@fhdgy: Ez a Péterffy Floridában él és Trump lelkes támogatója.:-(

Golf2 2022.08.12. 14:31:50

@fhdgy: Ez a Péterfi pesten ólálkodott nemrég naná hogy orban meg matolcsival gazsulált majdnem 80 éves de pénzért az ördöggel is összeáll...

fhdgy 2022.08.12. 14:37:08

@Csodabogár: Azt olvastam, hogy 100 ezer dodót adott trumpli kampányára. A vagyonához képest filléreket adott.

Golf2 2022.08.12. 17:31:13

Föld népessége 7,9 milliárd embert tesz ki nagyjából, ehhez képest 1 milliárd körüli lehet a fehérek száma a világon, ez igencsak 10% környékén mozog a Föld teljes lakosságát nézve. Jelzésértékű, hogy 100 évvel ezelőtt ez az arány bőven 30% felett volt. Ma tehát a fehér ember egy egyre visszaszorulóban lévő faji kisebbség...

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2022.08.12. 18:08:00

@Relatív Articsóka: szerintem egyaltalan nem kizart, hogy indul, hacsak nem tudnak valamit osszehozni ellene, ami jogilag ezt kizarja. A demokratak ezzel a knee jerk, es szerintem egyalalan nem jo strategiai akcioval azt ertek el, hogy 1. Trump egojat piszkaltak fel (nem hagyhatja valasz nelkul ezt az inzultust :), 2. a hiveit is meg inkabb szavazasra osztonzik. Ez tiszta pszichologia: ha valaki tamadja azt, akit te piedesztalra emeltel, akkor meg inkabb vedeni es tamogatni fogod az illetot...

fhdgy 2022.08.12. 18:23:50

@Zsuzsi65: Egyetlen egy dolgot kellene kategorikusan eldönteni:

trupmli pszichiátriai kezelésre szorul-e vagy sem!

SzZoole 2022.08.12. 19:52:22

@fhdgy: ne morogj már megint mint egy öreg medve, inkább igyál egyél az egészségedre :-))

ibb.co/fqQmtvs

ibb.co/ccwrmwv

ibb.co/QvZWKr5

ibb.co/VB8jzRf

ibb.co/41tsRYv

fhdgy 2022.08.12. 20:40:12

@SzZoole: No, Te is jóval biztatsz!

Ellenséged vagyok én neked, hogy a halálomat akarod, de legalább is életfogytiglani szenvedést akarsz kieszközölni?

A helyzet az, hogy szinte tuti, hogy az elmúlt kettő-kettő és fél hónapban köszvény gyötört.

A tettes a sör volt, ami kiváltotta. Negyedik napja nem iszom sört, mintha kicseréltek volna.

Most fröccsözöm, de még nagyon fura, még nagyon nem tetszik.

SzZoole 2022.08.12. 21:08:54

@fhdgy: jáj dehogy akarom én aszt, há nem olyan családból származom én :-))

Nem is jó az a sok sör, én csak A betűs italokat iszok; A bor, A sör, A pálinka és A cidar :-))

fhdgy 2022.08.12. 21:16:09

@SzZoole: Meg láttam Moretti papát is a képeken, amiket küldtél.

SzZoole 2022.08.12. 21:29:44

@fhdgy: elég jó cucc, jéghidegen itatja magát :-)

fhdgy 2022.08.12. 21:35:42

@SzZoole: Unokatestvérem férje kamionos. Sokat jár Olaszországba, onnét Moretti papát szoktam kapni. Tény, hogy jó, ill. már csak volt. Tiltólistára került. -:(

Jaj, nekem mi lesz velem? Jó német, meg osztrák söröknek is fuccs?

SzZoole 2022.08.12. 21:53:58

@fhdgy: cidert próbáltad már?

fhdgy 2022.08.12. 21:56:45

@SzZoole: Nem emlékszem, hogy valaha is ittam volna!

SzZoole 2022.08.12. 22:13:05

@fhdgy: a cider próbája az ivás :-))

Vannak nagyon jó ciderek, ne azt az édes lónyálakat próbáld, hanem a száraz félszáraz alma cidert, nem fogsz csalódni szerintem :-)

Gyakorlatilag majdnem olyan mintha fröccsöt innál, mert végülis a cider szénsavas almabor :-)

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2022.08.12. 23:05:06

@fhdgy: az, hogy vki egotisztikus v. narcisztikus, meg nem klinikai eset :) nem o az egyeduli a vilagon, akinek ilyen tulajdonsagai mellett politikai szerep jutott :)

fhdgy 2022.08.13. 06:52:29

@Zsuzsi65: Tudtommal a Capitolium ostrománál öt ember meghalt.

Nem hiszem, hogy tagadhatod, hogy ezek után emberek vére tapad a kezéhez. Ahhoz tagadnod kellene azt is, hogy bármi köze is volt az eseményekhez.

Jó, ne legyen klinikai estet, kényszer gyógykezelés nem csak klinikán végezhető! -:)

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása