oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2022. június 22. 06:00,  A farm, ahol élünk – a valóságban 102 komment

2022. június 22. 06:00 Határátkelő

A farm, ahol élünk – a valóságban

Bizonyára jó páran akadtok, akik emlékeztek a Magyarországon A farm, ahol élünk címmel bemutatott sorozatra. Az Egyesült Államokban a hetvenes évek közepétől kilenc éven át futott, Magyarországon az ezredforduló előtt adta le valamelyik kereskedelmi csatorna. Nos, P. Elliot (aki szerint a sorozat alapjául szolgáló könyv messze jobb, mint a tévéváltozat) ellátogatott az eredeti helyszínekre – nem kis út volt és ez sem lesz rövid poszt. De megéri elolvasni és megnézni a képeket!

szu_lo_ha_z.jpgA szülőház

„Ez az utazásunk azzal kezdődött, hogy még a hetvenes években egy karácsony este bekapcsoltuk 11 után a tévét és pont akkor kezdődött egy film, Little house on the prairie címmel. (Magyarul A farm, ahol élünk címen ismerheti az, aki ismeri – HÁ) Gondoltuk, kicsit belenézünk az elején, de ottragadtunk és tátott szájjal bámulva néztük végig a filmet.

A második találkozásunk sok évre rá az volt a filmmel, hogy a kisiskolás lányom a könyvet mutogatta, ami több kötetből állt, hogy ezt el kell olvasnom. Kinőttem már a gyermekkönyvekből, semmi kedvem nem volt hozzá, de a gyerek olyan nyomás alá vett, hogy muszáj volt elolvasnom.

Az első könyv egy érdekes, bájos kis valami volt, egyszerűen megírva, látszott, hogy az írónőnek nem volt igazán gyakorlata, de érdekes volt olvasni, hogyan éltek akkoriban (az 1870-es, 1880-as években) emberek a farmokon.

A második kötetet is csak sürgetésre olvastam el (nem fogod tudni letenni, mondta a lányom és úgy is lett, növekvő érdeklődéssel olvastam végig egyhuzamban, az írónő is belejött. A harmadikat már én húztam elő, magamra zárva az ajtót, hogy hagyjatok békén, a negyedik és a további könyveket már nem tudtam letenni, fantasztikusak voltak.

Az egész annyira lenyűgözött, hogy úgy éreztem, ezt látnunk kell.

Aki nem olvasta a könyvet, méghozzá angol eredetiben, az el sem tudja képzelni, mennyire más a könyv – nekem szinte unalmassá, valószínűtlenné tette a filmsorozatot, nem is néztem csak néhány részt. Egészen más volt az igazi történet, amit nem is lehetett volna bemutatni, mert akkor a nyomort és az éhezést is be kellett mutatni, olyan primitív életet (is) éltek az akkori emberek.

Végül egy háromhetes út keretében elautóztunk az Ingalls család után.

Pepin, Wisconsin

Pepinben megnéztük a Laura Ingalls múzeumot Pepinben. Nem nagy, nem sok olyan dolog van benne, ami a család sajátja volt (azokat a két főhelyre vitték), inkább begyűjtötték a városka adományát, mindenhol voltak az ősapáktól, anyáktól holmik, tárgyak, szerszámok, ruhák, méghozzá elég furcsa nehéz, hímzett réklik. Mindegyikhez oda volt írva, ki adományozta, kié volt valaha és mind abból a korból.

Jó volt látni a szerszámosládákat, nem is hittem volna, hogy ilyen sokfélét használtak és milyen tartósnak néztek ki még mindig. Volt berendezve szoba is, édesek voltak a bölcsők, de vajon hogyan fért el bennük egy kisbaba? Nem hiszem, hogy sokáig tudták használni.

A varrógép is humoros volt, ilyen régit még nem is láttam, micsoda nagy dolog volt akkoriban! Az egész nagyon érdekes volt, az ajándékboltban azonnal megvettem a képeslapokat a magyarországi fan clubnak, akiknek megígértem, mert féltem, hogy bármi közbejön, aztán nem tudok venni. Ezek főleg családi képek voltak.

Otthoni Laura rajongómnak (azaz a lányomnak) vettem egy a családról szóló könyvet, rengeteg, számunkra ismeretlen fotóval, valamint egy pléh poharat, beleragasztva egy penny. L. Valaha ilyet kapott karácsonyra Mr. Edwardstól, van benne egy rúd csíkos cukorka, tündéri. A látogatók kapkodták a polcokról, kitűnő ajándék bárkinek, a lányomnak fog tetszeni és elhelyezi majd a könyvsorozat elé a polcra, ebben biztos vagyok.

Utána elautóztunk a születési helyére, L. Elbeszélése alapján felépített kis rönkfa ház, bizony elfogadtam volna. Igaz, hogy aprócska szobák, de régen nem építettek nagyobbakat az egyszerű emberek, a tető alatti rész volt csak tágas, de oda nem tettek létrát, nehogy a látogatók felmásszanak, netán valaki leessen.

Csak egy asztal volt a kandalló előtt, más bútor nem volt benne, mert nem őrizte senki, viszont az ajtó nyitva volt, bárki bemehetett körülnézni. Voltak is rendesen turisták, a gyerekek álmélkodva húzogatták a kezüket a falakon és kérdezgették a szüleiket, szemmel láthatólag nagy hatással volt rájuk, hogy elhozták őket ide, valószínűleg jól ismerték a filmet és a könyveket.

Én is éreztem ezt a meghatódást, hogy itt, ezen a helyen járok, néztem mögötte a távolban az erdőt, hogy tényleg, vajon milyen lehetett itt lakni akkoriban. Pepin 7 mérföldre (kb. 11 km-re) volt, gyalog vagy szekérrel bizony rohadt messze, nem is csodálkozom, hogy oda bemenni ünnep lehetett...

Sleepy Eye, Minnesota

Pepinből átmentünk Minnesota államba, a következő Ingalls-emlékhelyre, de még nem értük el. Először a filmben is sokszor emlegetett Sleepy Eye városkába mentünk és úgy gondoltuk, ott szállunk meg, mert már késő délután volt és gyanakodtam, hogy Walnut Grove-ban ilyenkor talán nincs is hotelszoba rendelés nélkül, főleg nem hétvégén és az innen még vagy háromnegyed óra. Errefelé csak kis falvak vannak, főleg mezőgazdasági terület, esetleg hotel sincs, mit csinálunk este a szabad ég alatt?

Hát Sleepy Eye-ban sem volt szabad szoba, azt mondta a hoteles, hogy a környéken ne is reménykedjünk, mert valami fesztivál van. Erre ijedten visszahúztunk az úton az első szabad motelig, amiben csak muszájból szálltunk meg mert dohányzós, lepusztult – de hát másféle nem volt, még örülnöm is kellett, hogy egyáltalán tető lesz a fejünk felett.

Minnesota kicsit másféle, mint Wisconsin volt, szinten farmállam, de nem olyan jó talajú, a termények kicsit silányabbak sok helyen, a fű nem olyan zöld és erős. Sok a rét, de kevés rajta a legelő tehén.

Igazából nem is csodálkozom, mert a Plum Creek könyvében Laura írta, hogy amikor odaköltöztek, akkor elcserélték a két lovukat és a kocsijuk vászontetejét a farmföldre valakivel.

A papa azt mondta, hogy a tulaj nem lehetett farmer, mert a búza (még nem volt learatva) igen gyenge, nem értett hozzá! Hát nem az volt a baj (a papának sem lett jó termése), ahogy nézem, hanem maga a föld nem volt elég termékeny, most sem lett jobb.

Az út mellett a fák kicsit kuszán nőttek, olyan kócosak, alattuk a fű maga is nem igazán egyenes, néha mohos féle, virág sehol, csak valami kaporra emlékeztető sárgás növény és kész.

Korán elértük Walnut Grove-ot, egy bájos, régies városkát, ami csak nyomokban emlékeztet a könyvbélire, bár maradt néhány korabeli háza. Megnéztük a múzeumot, elmentünk a Plum Creekre, ahol ezek laktak, utunk legnagyobb élménye volt eddig. Kanyargós, szép, egészen tiszta vizű patakocska, kétoldalt bokrok, sőt, a szilvabokrok nem is igazán fák, vadon nőve.

Milyen szerencsés kislány lehetett ez a Laura, hogy ilyen szép helyen élhetett évekig! Megtaláltuk a hidat, ahonnan majdnem vízbe sodródott, a szikláját, amit a könyvben említ, bár ezt másikkal pótolták (emlékül innen is hoztam egy kavicsot). Az egész hely jól bent van a főúttól, csupa zöld.

A patak felett magasan volt a család szántóföldje, ott épült fel a házuk (mára nyoma sincs), előtte meg a patak oldalába vájt kis szobában laktak (ez sincs meg persze, de van replika róla másutt), az egész szoba 9 négyzetméter volt ötüknek, el lehet képzelni... Minden teljesen olyan volt, ahogy a könyvekben leírta.

Még a múzeum előtt láttunk egy fedett ponyvás szekeret, amilyenen utaztak – hát mit mondjak, el sem lehet képzelni, hogyan fértek bele, annyira kicsi volt, nem csoda, hogy teleaggatták a kocsit kívülről mindennel, vödör, dézsa, szerszámok, minden vicek-vacak, pedig nem volt sok cuccuk.

A városkában volt „Nellie” vendéglője, nagy csalódás volt, hogy a berendezés az 1950-es éveket idézte, az ennivaló meg (rostonsült csirke) igencsak gyengécske szakácsnőre vallott, holott azt hirdette, hogy frissen csinálnak mindent. Ide többet nem jövünk, más turista ius csalódott képpel bámészkodott a berendezés láttán és piszkálták az ételt.

De Smet, Dél-Dakota

Utána útnak indultunk De Smetbe, azonnal befizettünk a túrára, mert látni akartuk a helyet, ahol a család véglegesen letelepedett, vagyis a papa farmját. Sok lenne leírni, hogy miket láttunk, aki a könyvet olvasta angolul, csak annak mond valamit, hiszen mint mondtam, más a film és a könyv.

A farm csak egy mérföldre van a várostól, akkor sem volt messzebb, ez azt is jelenti, hogy a város nem igazán terjeszkedett. Óriási hely, persze akkor bőven mérték a földeket, furcsa, hogy itt (legalábbis amíg ott voltunk) mindig fúj a szél. Olyan enyhe, de állandóan, nem is tudom, hogy tetszene-e mindig ezt érezni. Persze ez az egész Dakota egy sík vidék, erre fák alig vannak, vagy csak nyáron fúj? Nem tudom, majd legközelebb megkérdezem valakitől itt.

A farmon a papa házát mutatták, újraépített, szóval nem az eredeti, de pontosan Laura leírása után mentek a berendezést illetően. Mai mértékkel aprócska ház, nekik nagynak tűnt. A régi, 1880-as tárgyakat viszont alaposan megismertem, legközelebb a bolhapiacokon tudni fogom, miket vegyek.

Mindenből ültettek mintát, búza, kukorica, zab, még a konyhakertet is bemutatták. Nem tudtunk mindent bejárni, mert így is majd lerohadt a lábam, de nagyon jó érzés volt menni a lejtős, nem mindenütt egyenletes talajon, messze-messze el lehetett látni, nagy élmény volt a könyv után.

A farmon volt néhány fedett tetejű kocsi, ló nélkül csak odaállították és átalakították hotellé illetve kemping szállássá. Mellette egy tábortűz hely, odakészített fahasábokkal, ki lehetett venni, egy darab szabad hely sem volt. Mit nem adtam volna érte, ha csak egy éjjelt ott tölthettem volna!

Este ott ülni a tűz és a sátorponyvás „kordé” mellett a papa történelmi farmján a dakotai csillagos ég alatt élvezni az estét. A férjem is élvezte volna! Aligha aludtunk volna sokat, bejárhattuk volna esténként a szántóföldeket. Ha valamikor ismét erre járnék, ki nem hagynám!

kempingszeke_r.jpg

A farm után elmentünk a (nagyon) közeli városi temetőbe egy üdvözlésre, köszönetre az Ingalls család sírjához. Táblák mutatják az utat, nagyon sok a látogatója. Itt van eltemetve a mama, Mary, Carrie, Lauráék holtan született kisfia, akinek nevet sem adtak és a Papa persze, neki olyan eredeti formájú sírköve van (a többieknek egyforma szép), hogy már alig lehet olvasni rajta a feliratot.

si_r_1.jpg

A temető nem igazán nagy, elég meghökkentő szembe találni magunkat a nevekkel, furcsa érzés, hogy ez nem elbeszélés, mese volt, hanem valóban élő emberek. Utána kicsit kószáltunk a temetőben, hogy lássuk, kikből állt a lakosság akkoriban. Sok volt a svéd eredetű név és megdöbbentően sok a gyereksír. De nagyon sok.

Születéskor halt meg, vagy pár hónaposan, évesen? Akadt család, ahol volt holtan született baba, egy egyéves és egy hatéves kisgyerek, mellettük egy 20 éves fiú, és a szülők, akik 78 és 83 éves korukban haltak meg. Vajon mit érezhettek, hogy mind a 4 gyereküket eltemették? Borzasztó!

Mondtam a férjemnek, hogy volt itt orvos egyáltalán a városkában? Vagy tudatlan orvos lehetett, még valószínűbb, hogy nem volt gyógyszer, de ennyi gyerekhalottat én még nem láttam régi temetőkben...

A városban bementünk a könyvben is szereplő Loftus boltba. Az eredeti tulajdonosról, Mr. Loftusról és feleségéről is árultak képeslapokat, utóbbit egy kislányka karolja át a képen. Ez a kislány is meghalt gyerekként, ráadásul egyetlen gyermek volt. Nem lehetett könnyű annak idején felnevelni a következő generációt. Az Ingalls család csak egyetlen gyereket veszített, a néhány hónapos kisfiút, úgy rémlik, hogy leukémiás lehetett.

Ezt követően elmentünk megnézni a könyvben szereplő Silver Lake-et, a földdel majdnem egy szinten van a víztükör, tényleg ezüstös színe van. Aztán megnéztük a szintén fontos Tompson tavat, ami hullámzott, mint a tenger, be nem mentem volna ladikon, szürke volt, igencsak tarajos és óriási.

Kansas City, Missouri

Kansas Cityben vagyunk, 42 Celsius fokban, levegőt alig lehet venni, nem is tudom, mi lett volna velünk, ha légkondicionáló nélkül kellett volna autózni. Holnap megyünk a prérit nézni, no meg Laura gyerekkori házacskáját a prérin – ha ők kibírták annak idején, akkor én is ki fogom.

Nem is én nyavalygok a meleg miatt, hanem a férjem hápog. Egy hosszúujjú pamut felsőrész van rajtam a meleg ellen, mert rövidujjúban sokkal jobban égetne a nap. Átjöttünk Nebraskán, sehol sem álltunk meg nézelődni ilyen melegben, nyáron errefelé Közép-Nyugaton nem tartozik a jó ötletek közé az utazás, kora tavasszal kell jönni.

Aztán átmegyünk Iowán, sok a kiszáradt fa, hihetetlen mennyiségű a kukorica, ameddig a szem ellát, elég szép zöld – lehet, hogy locsolják? Vannak apró tavacskák, valószínű, hogy víz van a talaj alatt, itt nincs szél, de iszonyú ez a napsugár, nem élnék itt semmi pénzért.

Az autónk koszos, poros kívülről, lassan tele lehet rajzolni, lemostani minek, 10 perc múlva ugyanolyan lenne. Missuoriba is átjöttünk Kansas előtt, majd vissza is jövünk, mert itt lesz Mansfieldben Laura-látogató programunk utolsó állomása. Nem igazán szép hely eddig, kissé silányabb termőföldek, vékony fű, bokrok, itt is sok kiszáradt bokor és fa – régen sem lehetett egy csúcs, legalábbis itt, ahol jövünk.

Átmentünk Kansas államba. Iszonytató hőség van, szó szerint bele lehet szédülni, ma már hosszú farmert is húztam, úgy kevésbé égetett a nap. Lehet olyan 42 fok, száraz levegő, itt Kansasban, ez már a préri, kissé fúj a szél is!

Missouriban sok a pekándió-ültetvény, árulják is a terményt az út szélén zsákokban, gondolom, ez még a tavalyi termés. Ott és Kansasban a termőföld nagyon rossz, főleg mert kevés lehet az eső. A kukoricalevelek összepöndörödtek, fű az van, jó magasra nőve más növényekkel, a lábán elszáradva szép aranyszínűre. Ezt csak vágni kell szénának, szárítani sem kell, csak a szénasodróval beigazítani és feltekerni.

Úgy tűnik, itt csak állattenyésztésről lehet szó, az viszont megy, a farmer levágja a holdakon a szénát, az állat legel, vannak tavacskák inni és ennyi a nyár teendője, kényelmesen él.

A prérin vannak azért itt-ott fák, meg holmi zöld növénycsomók, a legtöbb része persze kiszáradt fű, messze ellátni, úgy nagyon szép, nekem legalábbis, aki szereti a sík vidéket. Sok halványlila bükkönyféle van, mályva, meg egy csodaszép lila hosszúkás virágféle, nagyjából ennyi.

Megkerestük Lauráék préribeli házacskáját, replika, teljesen úgy van berendezve, ahogy a könyvben meg a filmen, de nem olyan nagyon kicsi, egész rendesen lehet benne járkálni. Nem is néztem, mikor építhették. Az írónő első könyvei után, gondolom. Az oldala alulról igencsak korhad, vagyis nemsokára javításra szorul.

ha_z.jpg

ha_z_bent.jpg

Senki nem volt ott, csak mi, egyes egyedül a prérin, akinek esze volt, az 42 fokban ki sem tette a lábát. Szégyen ide, szégyen oda, mi is talán 10 percig bírtuk, aztán be a kocsiba és vágtatni a hotelbe vissza.

A szálloda Independence-ben van, ez az a városka, ahonnan Mr. Edwards hozta a gyerekeknek a karácsonyi ajándékot gyalog, megmértük, nagyjából 20 km oda és ugyanannyi vissza. Lali azt mondta, hogy micsoda aranyszívű ember lehetett! Az volt, szívesen ment. Persze nagy motiváció lehetett a saloonban a whisky, meg tán egy-két megfizethető nő is akadhatott.

Mansfield, Missuori

Ma végre eljutottunk Mansfieldbe, Laura farmjára. A városkánál unalmasabb, kopottabb, érdektelenebb helyet ezen az utazáson még nem láttunk. Kopott is, poros is, bár van egy új építésű motelje a turisták miatt, holott inkább a városkát kellett volna rendbehozni.

A farm a városon kívül esik (talán 2 kilométernyire), az eredeti 16 hektárhoz kerítettek annyit, hogy 80 lett belőle, most nincs rajta termelés, állat sem, csak széna. A ház nagyobb, mint gondoltam, maguk építették ketten a férjével, szobát szobához ragasztva, ahogy idejük engedte. Minden a farmról került ki hozzá, mondhatom, bámulatos munkát végeztek.

Eredetileg egy kis koszlott kabinban laktak, ahhoz építettek egy konyhát, viszont amikor a mostani ház felépült, azt a konyhaépületet egyszerűen lovakkal valahogy elvontatták az új házhoz, hozzákapcsolták, belülről is látni lehet a rögzítést, hihetetlen... A szobák persze kicsik, de van belőlük bőven, még emeleti is. Itt minden eredeti, valódi, az övék volt.

ha_z_kint.jpg

Amikor Laura meghalt, a város a lányuk engedélyével azonnal megkaparintott mindent, ami az övék volt. Egyedül az autója tűnt el, hátrahagyva a rendszámtáblát, ami most is megvan. Valószínűleg valaki rögtön megfújta, átfestette az autót, meg sem álmodva, hogy ha csak eldugja, akkor az ma annyit érne, mint egy Ferrari.

A bútorok legnagyobb részét a férje készítette (mi mindenhez nem értettek a régiek!), a könyvekben szereplő dolgok is mind ott voltak, ja és a konyha egészen modern volt (mármint akkori modern), Almanzo a vizet is bevezette egy forrásból és ki is vezette egy csövön a használtat.

Konyhai tűzhely kettő volt, egy régi fatüzeléses és egy villanyos modern, amit az élete vége felé a lánya vett neki. Feljegyezték, hogy Laura azt mondta mindig, a villanyos nagyon jó gyors, de az ételek íze a fatüzelésesen jobb, egészen más. Valószínűleg igaza volt, az én nagymamám is mindig ezt mondta. Egészen hihetetlen volt számomra, hogy látom ezt a helyet.

A farmon van még egy lakóház, nagyon szép kívül-belül, a lányuk építtette (akkoriban már jónevű írónő és újságíró volt, Laurának még eszébe sem jutott, hogy írjon) direkt nekik, hogy szép kényelmesen lakjanak.

Vagy hat évet ott is laktak az új szép helyen az új szép „modern” bútorok között, de aztán visszavágytak a régi házba és vissza is költöztek. Ott éltek halálukig, meg is értem őket, nekem is jobban tetszett.

A város egy házacskát berendezett a farmon múzeumnak, nagyon kevés ilyen jól összeszedett házi múzeumot lehet találni, tele az eredeti fotókkal, ruhákkal, használati tárgyakkal, mindenüket berakták oda.

Az egész helyet csak vezetett túrával lehet nézni, előtte van egy kis filmvetítés, 10 perces, az írónőt mutatja be, csak fotókról. Először a narrátor beszél, aztán Laura saját időskori hangja beszél a gyerekkori életükről, kis vékony, öregecske, afféle mesélő hang, jó hallgatni, megható is. Több turista, nők persze, a szemüket törölgették, meg sem tudná mondani senki, hogy mi van ezen könnyezni való, de az (már annak, aki olvasta a könyvet – nem győzöm hangsúlyozni, hogy a film és a könyv között óriási különbség van).

A papa hegedűje körül van a legnagyobb tolongás, üvegszekrényben van, ócska kis hegedű, kopott vásári portéka még kopottabb tokban, időnként előveszik és játszanak rajta az Ingalls-féle éves fesztiválokon a tömegnek, kíváncsi lennék, mit érne, ha elárvereznék, mennyire verne fel az értékét az eredeti tulajdonos személye.

Rengeteg fotó, iromány van, L. mindent megőrzött a gyerekkorától, ami nincs, az elveszett a tűzben, amikor leégett a De Smet-i farmházuk. Egy másolat van csak, a szekerük, amivel annak idején ideutaztak. Nem ám afféle tetős szekér, hanem egy fekete, dobozszerű kocsi, külsőre kicsit a régi halottaskocsikra hasonlít. Kicsi ez is, ami érdekes benne, hogy hátul egy hosszú tyúkketrec van beépítve, ott lapítottak a tyúkok az utazás alatt és termelték a tojást.

Szóval nagy élmény volt, hogy láttam, hogy itt lehettem, ez volt az összes emlékhelyük között a legemlékezetesebb, meg a Palm Creek-i.

Utána elmentünk a temetőbe, szinte a városka közepén van, kicsi hely, sehol egy virágüzlet, üres kézzel mentem. Kicsike temető és bizony nincs benne az a meghatott hangulat, mint a Papa temetőjében, ugyanis minden síron virág van – művirág!

A hajam szála állt tőle az égnek, olyan borzalmas volt látni is, Laura, Almanzo és a lányuk itt van eltemetve, nekik is művirág a sírjukon. Valaki gyerek odadugott egy kis rongyból varrt kiskutyát (Jack?) a sarokba és kész. Néhány buxusbokor körbe és ennyi az egész.

Értem én, hogy az igazi virág elhervadna, ma is 45 Celsius fok volt ott, azt hittem, hogy leég a fejemről a haj, de ha nincs igazi virág, akkor ne tegyenek oda semmit és kész. A papáéknál sem igazán volt, jó volt az úgy, ahogy volt.

laura_si_rko_ve.jpg 

Mondtam egy Hello, Laurát (a másik kettőt valahogy kifelejtettem), megköszöntem, hogy elmesélte nekünk az akkor emberek életét, aztán eljöttünk. Ja, az idegenvezető azt is mondta, hogy a könyvei nyomán rengeteg levelet kapott naponta és hogy sokra cím sem volt írva, csak a neve, mégis ide ért, minden posta tudta, hova kell irányítani.

Mindenkinek ajánlom elolvasni a könyvet – angolul.”

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Egyesült Államok

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr3017863779

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Golf2 2022.06.22. 10:54:19

Mindenkinek ajánlom elolvasni a könyvet – angolul.” de még ajánlatosabb elötte angolul is megtanulni.

fhdgy 2022.06.22. 11:35:02

@Golf2: Valamikor a 70-es években láttam egy riportot Lomb Katóval. Elmondta, hogy ő úgy tanult meg svédül, hogy a reptéren vett egy svéd nyelvű könyvet, mire hazaért elolvasta és értette.

Lehet utánozni! Igaz, ő szinkron tolmács volt és oda-vissza 6-7 nyelv között vállalt tolmácsolást nemzetközi konferenciákon.

Meg kell tanulni pár nyelvet, a többi már jön magától! -:)

P.Elliot 2022.06.22. 12:24:50

@Golf2: Tudod, nagyon jo tehetseges fordito kell ahhoz hogy egy kulfoldi konyvet at tudjon adni, a hangulatat, a kort, a helyzetet hogy a mas orszagbeli ember at tudja erezni, meg tudja fogni .

Valaki irta egyszer hogy valami magyar ember kezdte atforditani es kiadni de mar a kezdeten megrekedt/ gondolom szo szerint forditott/ mert meg meseskonyvnek is tul egyszeru lett aztan abba is hagyta/ ez az alak valami itteni magyar volt aki nem volt tisztaban a forditas tudomanyaval, utana nem tudom hogy mi lett a tobbi forditas sorsa, ezert irtam hogy csak angolul jon at.
Lehetseges hogy azota akadt mester is ebben hiszen a forditok azok, marmint az igaziak akiknek nem is az eredeti szovegre kell ugyelni hanem a magyar nyelvre hogy hogy tudjak atvinni, nagyon nem egyszeru.

Valahol olvastam hogy van hogy szinte teljesen atirnak reszeket ahhoz hogy erzekeltetni tudjak a mondanivalot.

P.Elliot 2022.06.22. 12:41:37

@Golf2: Nem ismerem a jo es hires forditokat akik nagyon tudnak de amikor olvastam meg fiatal koromban Thackeray, Penndennis tortenete cimu konyvet emlekszem hogy mennyire elveztem a magyar fordito, azt hiszem Rez Adam csipkelodo humoros, gunyos forditasat amit jol eltalalt magyarul.

Vannak unalmas es tehetsegtelen forditok is / regen/, de manapsag valoszinu hogy nagyon megnezik hogy kinek adjak oda a forditasra szant konyvet.

P.Elliot 2022.06.22. 12:51:10

@fhdgy:
Ilyet en is olvastam hogy / nyelvtehetseg szerintem/, ha valaki tud 2-3 nyyelvet vagy tobbet akkor a tobbi nyelvek is valahogy jobban mennek.

Kozben itt tortem a fejemet hogy ki is volt az a hires alak aki az utazasa kezdeten/ regi idok/ nekilatott golgozni a hajon, jobban mondva segiteni a legenysegnek, elvegyult koztuk es kozben minden letezheto szot megtanult azon a furcsa nehez nyelven, mire kikotottek vagy 3 hetes ut utan mar tolmacsolt is egyszeru primitiv kis mondatokat, meg tudta ertetni magat.
Orulnek ha valaki emlekezne az emberre hogy ki volt.

Kerti ujsag, leszedtem az elso afonya szemecskeket, 11 darab, kisse meg savanykas, azt is el kell talalnom hogy mikor lehet mar edes.
A meglepo szamomra hogy sulya van, az uzletiek azok olyan konnyu kis szemecskek, ezek se nagyok de gondolom a viztartalma egyelore meg magas
Majd csak lesz belole valami.
Szombaton megyek egy afonya farmra, szedni de az nem is erdekel hanem jol kifaggatom oket hogy hogy is megy a termeles anelkul hogy elmondanam hogy miert kerdezem.

Zulu4321 2022.06.22. 14:48:43

Nagy kedvencem, meg is volt a sorozat. Legalabb 2x olvastam az osszes konyvecsket:) Filmen nem lattam, ill. csak par rovid reszletet a youtube-on, de nagyon gyenge probalkozasok a konyvhoz kepest.

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2022.06.22. 15:14:17

@Zulu4321: nalunk is olvastak a lanyok, ha jol emlekszem :) tenyleg aranyos sorozat.

Mas...ma hajnalban nagy csattanasra ebredtunk, a helyi FB csoportban rogton posztolta valaki: "did anyone hear an explosion? If so, do you know what it was?" (Hallott valaki egy robbanast? Ha igen, mi volt az?)
Erre valaki: "well, my dear, that's a thunder :) rear phenomenon in SoCal" (hat kedvesem, ez egy dorges, ritka jelenseg Del-Kaliforniaban :))

Egyebkent tenyleg jo nagy csattanas volt, a villam utan szinte rogton hallottuk, szoval valahol a kozelben csapott le. A kutyainkat meg most is nyugtatgatjuk, ok sincsenek hozzaszokva az ilyesmihez :)

P.Elliot 2022.06.22. 15:38:22

@Zulu4321: Az isten is megald, vegre valaki aki olvasta a konyvsorozatot.
Akarkit kerdeztem eddig senki nem olvasta csak a filmeket latta es nem is tudja elkepzelni hogy milyen jo konyv volt es milyen mas.

En talan 3 reszt lattam filmen de valahogy olyan mesterkelt es valotlan volt es nem is arrol szolt amirol a konyv, szoval maradtam a konyvnel.

Amikor a vezetett turan voltunk a dakotai farmon akkor az iskolahaz/ atyaisten milyen primitiv volt/ bemutatasa kozben azt kerdezte a turavezeto hogy ki olvasta a konyvet?
2 kisfiu olyan 9-10 evesek voltak a csoportban, ok felnyujtottak a kezuket es en a kulfoldi.
Senki mas felnott. Amikor megcsinaltak belole a sorozatot akkor a fel orszag raragadt a nezesere de a konyvet nem olvasta el ezek szerint senki vagy alig valaki.

Igaz hogy en is csak azert mert a lanyom eroszakoskodott hogy ezt muszaj elolvasnod.

Utana sok mas konyvet is elolvastatott, volt ami jo volt volt ami nem de nem akartam visszautasitani mert hatha egy ilyen ritka elmenyu konyvre bukkanok.

P.Elliot 2022.06.22. 15:42:39

@Zsuzsi65:
Arrafele nincsen villam es vihar?

Nem is tudtam, majd lesz ezentul talan.

Emlekszem egyszer egy topikban egy texasi no meselte hogy egy reggel arra ebredtek hogy az autok tetejen hajszajvekony ho van, az ottaniak meg sosem lattak ilyesmit ott.

A 12 eves unokafiu lazasan kaprta a kormevel a havat, most talalkozott ilyesmivel eloszor.

Azota, sok ev telt el, van ho rendesen de foleg jeg, a topikos no azt irta vagy 5-8 evvel kesobb hogy a tropikus kis kertje szetfagyott.

Zulu4321 2022.06.22. 16:34:45

@Zsuzsi65: Szegeny kutyuskak...

@P.Elliot: Tenyleg ritka szep elmeny, es en ezt egy igazi literator-konyvmolykent mondom:) Magyar forditast nem ismerem, angolul egy gyongyszem. Sokkal tobb van benne, mint ami a felszinen tunik. Egyszerre regeny, korrajz, szociografia.

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2022.06.22. 16:47:53

@P.Elliot: nincs valamiert, egy meteorologus biztos mwg tudna magyarazni az okat :) idonkent nyaron Mexico felol a monszun idoszakban feljon nedves forro levego, ami neha minket is eler, bar leggyakrabban Arizona fele megy.
Meg a hirekbe is betettek a ritka esemenyt :)
www.google.com/amp/s/www.foxla.com/news/thunderstorms-bring-lightning-to-parts-of-southern-california.amp

Csodabogár 2022.06.22. 17:03:23

@fhdgy: Nekem első nyelv német és így tanultam meg. Volt egy nyelvtankönyvem és talán 4-5 órát vettem egy német tanártól. Ő csak a nyelvtant nyomatta, én viszont beszélni akartam. Ismerős révén rendszeresen hozzá jutottam a Krimi der Woche című 60-70 oldalas füzethez. Olvastam, addig, amig meg nem értettem. Eleinte nehéz volt, soha nem szótáraztam. Néhány hónap múlva már egész jól ment. Aztán meghívtam egy keletnémet barátnőmet hozzánk Pestre egy hónapra. Utána vizsgáztam az IBUSZ-nál németül, idegenvezetőnek.
Hogy svédül hogy tanultam nem tudom, de ott 8 hónap takarítás után felvettek egy egyszerű irodai munkára. Nemrég elkezdtem felfrissíteni egy netes ingyen tanfolyammal, duolingo, és rájöttem, hogy pofon egyszerü nyelv. Különösen az angolhoz viszonyítva, ugyanis angolul lehet csak svédet tanulni. A legtöbb hibát akkor csináltam, mikor svéd szöveget kellett angolul leírni.

P.Elliot 2022.06.22. 17:57:49

@Zulu4321: En is konymoly vagyok, mindig is az voltam.

Ha egy masik, masfele de talan ennel is fantasztikusabb konyvet akarsz olvasni, magyarul szerezd meg mert szerintem rettento jo forditasban van, minden atjon rajta, az iroja Louis Bromfild , cime A farm.
Egyszeruen nem tudtam letenni, hajnalig olvastam, a ferjem szedte ki a kezembol, ha korrajzot akarsz, regenyt es szociografiat ez a konyv az. Tobb generacios csaladtortenet, nem neztem utana de szerintem maga az iro csaladi tortenete vagy ha nem akkor is sok van belole.

Ha egy lakatlan szigetre loknenek hogy nem johetek vissza es 10 konyvet vihetek magammal, ez a konyv benne lenne.

Azt a kepzeletbeli farmot felepitettek valahol Ohioban, egyszer neki is indultunk hogy oda is elmegyunk de a ferjem akkor mar beteges volt es valahogy nem volt szivem vonszolni meg lattam rola nehany prospektust es magam is ugy ereztem hogy nem akartom lerombolni a kepzeletemben megalmodott farm kinezetet ugyanis nemigazan hasonlitott a konyvbelire.
Azert egyszer talan megis megnezem.

De mondom, maga a konyv egy remekmu, magatol az irotol talan ket vadnyugati temaju konyvet olvastam es lesulytoan rossz volt, nekem legalabbis.

Majd megnezem a tobbi konyveit is a telen hiszen minden ironak van gyengebb muve is.

fhdgy 2022.06.22. 18:45:40

@Zsuzsi65: Miért cikázik a villám? Gondolkodik, hogy hova csapjon be!

fhdgy 2022.06.22. 18:50:51

@P.Elliot: Tervben volt, hogy ma szedek áfonyát, de elmaradt.

Viszont voltam boltban, vettem fél kiló spanyol fekete áfonyát. 1800 Ft volt fél kiló, gondolom, hogy kb. öt dodó!

Nem igazán ízlett, kimentem a kertbe, leszedtem 10 szem kék áfonyát. Nem akarok dicsekedni, de egyik rosszabb mint a másik! -:(

Mondjuk, arra kíváncsi leszek, hogy áfonya esetében van-e olyan, hogy utóérés.

A szemek nagysága gyakorlatilag azonos volt.

P.Elliot 2022.06.22. 19:55:17

@fhdgy: Mulatsagosan irtad le, hehehe.

Azt nem hiszem hogy van utoeres mert van hogy az uzleti mar meg is puhult es megis savanyu mert koran szedtek le. A tieddel is az lehet a baj hogy meg nem erett azert nem joizu.

Nyugi, az enyem is savanyu volt, ki kell varni mig jo sotet nem lesz.

fhdgy 2022.06.22. 21:01:50

@P.Elliot: Jó, azért ehető volt mindegyik. A boltban vett között már voltak puhák, túlérettek, úgy ahogy édesek is voltak, de ízük nem volt.

Az enyémek egy picit savanykásabbak voltak, ízük szintén semmi. Mondjuk, ezen nem csodálkozom. Ebben az évben még ne ettem jó, ízes gyümölcsöt. A földi eper ízetlen volt, a cseresznyék dettó, pedig saját ( ha nem is az enyém ) kertben nőttek, az előző években finomak voltam. Gyakran volt eső, napsütés viszonylag kevés, az eredmény borítékolható volt. Bízzunk benne, hogy jövőre ...

P.Elliot 2022.06.22. 22:25:50

@fhdgy: Itt is sok eso van iden de az meg semmi, jo hidegek is vannak. Kanikula talan 3x volt de iden meg nem sokat koltottunk legkondicionalora.

Most is puloverben uldogelek.

fhdgy 2022.06.23. 06:58:44

@P.Elliot: Tegnap nem volt itt meleg, a maximum 27 C fok volt, de nagyon párás volt. Kellemetlen volt. Ültem, árnyékban, szinte semmit sem csinálva, de a pólóm csupa nedvesség volt. Az éjjel volt 25 mm eső, így ma még fülledtebbnek ígérkezik.

A hét vége is esősnek ígérkezik, hétfőtől várható, hogy lesz pár esőmentes nap. Nagyon jó lenne, mert bár az eső is kell, de kéne egy kis jó idő is, lekaszálni a rétet meg a lucernát. Jó lenne, ha nem áznának meg, mert az nagy minőségromlás.

Szidják a meteorológusokat, de el kell ismerni, hogy nagyon sokat fejlődött a meteorológia. Az elmúlt öt évben nem volt olyan, hogy elázott volna a szénám, mert mindig lehetett kettő-három napra előre látni, hogy lesz-e eső vagy sem. Ez a kettő-három nap a szénához pont elég.

Golf2 2022.06.23. 08:09:36

@fhdgy: Új világ lesz! Vármegyék,tekintetes urak,főispánok,kocsismátéparaszt miatt.Jobb lesz ha megtanítod a kecskéket vigyázba állni,mert úgy járnak mint Ludas Matyi...

fhdgy 2022.06.23. 08:12:05

@Golf2: Tipikus pótcselekvés. Halvány lila gőzük sincs hozzá, hogy mit kellene ésszel csinálni. Hát csinálnak ész nélkül minden baromságot. Apropó! Barmoktól mi mást lehetne várni?

P.Elliot 2022.06.23. 12:46:42

@fhdgy: Igen, nagyon jo dolog a meteorologia, messze az az ido amikor a beka meg eleg volt,/ most csak hulyulok/.

A szenagyujtest pont ebben az Ingalls konyvben olvastam hogy akkoriban 1880-as evekben hogy zajlott.
Ott Dakotaban a prerin rohadek meleg volt a nyar, 38 es tobb fokok, a szena amit levagtak par ora alatt ugy megszaradt hogy kazlakba tudtak hordani, nem volt gond.

Ami a konyvet es az akkori kort illeti, a kormanynak volt egy rendelkezese ugy remlik 1860-as evekben amivel be akartak a kozepnyugati reszeket telepiteni, mindenki aki betoltotte a 21-evet, / no magaban is igenyelhetett/ kaphatott ingyen 160 acre-t de voltak kikotesek. Az ev felet, jobban mondva a nyarat ott kellett tolteni a teruleten tehat felhuzni akarcsak egy sufnifelet ami lakhato volt, 5 even at es akkor irtak csak a nevere.

Ez a szegeny, foldtelen embereknek nagyon nehez volt ez mert penzuk nem volt , eloszor el kellett menni dolgozni arrafele ha volt valami munka, foleg a vasutnal ha mar egyaltalan oda volt vezetve, gabonat zsakolni, szenat balazni, acs munkakat vegezni a kialakulo kis varoskakban hogy osszekaparjanak annyit hogy vetomagot tudjanak venni, lovat ha nem volt, szoval hogy egyaltalan meg tudjak kezdeni a farmerkedest.

Ez nagyjabol ha csaladrol volt szo ugy volt hogy a csalad ment kifele a birtokra, a csaladfo meg maradt a munkahely kozeleben csak vasarnapra ment haza.
A csalad valahogy elvolt ott kinnt maga, nem is volt veszelytelen a sok kobor csavargo miatt bar a puskat hasznaltak ha eppen kellett, kozben probaltak valahogy megelni, beinditani a gazdasagot, konyhakert, aprojoszag, tehen, tehen nelkul meg volt allva az elet mert az fontos volt a tej es tejtermek miatt.

P.Elliot 2022.06.23. 12:53:11

Ha csak begyujtottek a szenat mivel az egy sik, jo ,magatol termo szena volt, el lehetett adni a felesleget ha volt vasut a kozelben, balakba raktak/ volt hivatalos bala nagysag, valami geppel csinaltak egyformara az atvevok, vasuton vittek a kozeli nagyvarosokba mivel kellett a lovaknak meg olyan helyeken ahol ilyesmi nem volt, az evi adot biztosan be lehetett belole hozni.

Ezt viszont valami boronaszeru geppel amin voltak vago fokok vagtak, ezt is meg kellett venni elotte, kezi kaszalas nem volt, nem erte volna meg.

fhdgy 2022.06.23. 13:09:42

@P.Elliot: Az én esetem nyilván egészen más, de vannak hasonlóságok is.

Egyszer csak lett 72 hektár földem. Annyi volt a "tudásom", hogy valamikor falusi gyerek voltam, lélekben talán maradtam is.

Nem volt semmim a földön kívül, ami a mezőgazdasághoz kellett volna. Vagyis nulláról kellett kezdeni. Ez egy nagy hasonlóság azzal, amit írtál, volt föld, de meg kellett művelni, de nem volt mivel. Kuporgatni kellett, hogy legyen valami.

Minden kezdet nehéz. Ezt tudjuk.

Kb. hét év után kezdek egyenesbe jönni. Gépekre nincs pénzem, mert azokat 10 milliókban mérik, de arra már akad, hogy rendesen meg tudjam műveltetni a földet.

Még pár év kellene, hogy felgyorsulhassanak a dolgok. Kérdés, hogy megadatik-e?

Vagy mire nyernék, már kicsöngetnek?!

Ez utóbbi opcióval nem foglalkozom, csinálom a dolgom.

P.Elliot 2022.06.23. 14:12:02

@fhdgy: Miert ne adatna meg meg jonehany ev?

Nem ultel le a fenekedre hanem mozogsz, dolgozol, a mi korunkban ez eveket jelent meg a jovoben hogy mozgekonyabbak es egeszsegesebbek leszunk, tudom a magam peldajan.

Fontos hogy tudjuk hogy mennyit engedhetunk meg magunknak mert az agyondolgozas is visszaut.

Csak saccolom hogy orokolted a foldet, ilyen orokseget en is elfogadnek itt.
Lehetett volna akar venni is ha elobb jut eszembe hogy igazabol egy farmon szeretnek elni, nyugiban, szo szerint a termeszet olen mert azt mindig nagyon tudtam ertekelni.
Mindegy errol mar lecsusztam mert a lanyomekban ez a vagy messze nincs benne tehat nem lenne kinek atadni igy szoba se johet mar de nem baj, ha farm hangulatom van akkor van nehany a kozelben ahova el lehet latogatni, nyitva van a nagykozonseg szamara.

Fogod tudni csinalni, sok evig meg, ahogy egyszer olvastam es megragadta a gyerekori kepzeletemet hogy amig el az ember addig el a remenye mondas, / meg emlekszem is hogy hol olvastam Jumurdzsak mondta amikor hiaba kereste a talizman gyurujet az Egri csillagokban/. tehat ne adj fel semmit csak csinald, kiserletezz.

Lesz kinek adni a halalod utan a birtokot?
Mert ha igen akkor jobban gondosabban csinalhatod. Sok kiserlet ami egyben szorakoztato is, peldaul az afonya amit atvettem toled.

fhdgy 2022.06.23. 15:01:03

@P.Elliot: A próféta beszéljen belőled!

Igen, apámtól van a föld. Ő 1946 október 15.-étől 1949 nagypéntekig volt hadifogoly a nagy Szovjetunióban. Ezért kapta a kárpótlási jegyeket, amikből vette földet.

Vagyoni érték soha nem marad gazdátlanul, arra mindig van jelentkező! Ennek ellenér, remélem, hogy jó kezekbe kerül!

fhdgy 2022.06.23. 15:03:33

@fhdgy: Bocsi, az 1946 elírás! 1944 a helyes dátum!

P.Elliot 2022.06.23. 17:12:34

@fhdgy:
A hadifoglyok kaptak karpotlast?
Ez valahogy kimaradt az erdeklodesembol.

Apad mit termelt?
Tudom mert irtad hogy erdo is van ott, ultetett fak...
72 hektar az mar szep darab.

fhdgy 2022.06.23. 18:11:11

@P.Elliot: Igen, a hadifoglyok is kaptak, nem általában, hanem:

A békeszerződés értelmében a hadifoglyokat 1946 nyaráig ( pontos dátumra nem emlékszem ) haza kellett volna engedni. Azok voltak jogosultak kárpótlásra, akik csak később kerültek haza. Ezek a hadifoglyok jellemzően a nagy szovjetunió vendégszeretetét élvezték.

Apám nem termelt semmit, a kárpótlás 1993-ban volt, ő ekkor már 70 éves volt.

Vannak ültetett fák, de azok még egy másik kor "termékei" voltak.

Apám erdész volt, azt a területet sikerült megvenni, ahol valamikor az erdészházban laktunk, illetve azt körbe vevő területet.

Az ötvenes években ki gondolta, hogy a cuculizmusnak, a nagy szovjetuniónak egyszer csak vége lesz, mint a botnak???

P.Elliot 2022.06.23. 20:08:01

@fhdgy: Szerinted mi lesz itt a jovoben? Marmint az oroszokkal.
Kiprovokalja Putin a vilaghaborut?

Ami az ingyen teruleteket illeti, nehany eve volt a teveben egy musor hogy valahol eszakon egy talan 30 lakosu falucska nem szeretett volna megszunni es hajlandok lettek volna a teruleteikbol atadni uj odakoltozonek sot be is tanitottak volna oket a farmer munkakra.

Mutattak nehany erdeklodot, sokgyerekes csalad aki nem gondolta hogy dolgozni kell kemenyen, nehany fiatal par aki viszont nagyon eloregedettnek talalta a lakossagot, unalmasnak az eletet, volt egy vegyesbolt es semmi mas.
Valoszinu hogy mindenki szedte a satorfajat. Ha egy falu elkezd fogyatkozni azt nem allitja mar meg semmi.

fhdgy 2022.06.23. 21:57:04

@P.Elliot: Mi lesz az oroszokkal? Ma délután agyaltam ezen. Az USA addig támogatja az ukránokat, amíg csak azok nem győznek.

Különben ki fizetné ki a cechet? Az oroszoktól mégsem lehetne követelni az ellenük adott fegyverek árát.

Szerintem ki lehet véreztetni az oroszokat, csak türelemjáték!

Ha egy falu elkezd öregedni: Mo.-on vannak ellenpéldák is, nem sok, de akad. Valami hibbant ötletet kell bevetni. Normális, megszokott dolgokkal nem megy.

Többször olvastam, hogy abszolút városiak besokallnak a városi léttől és menekülnek eldugott helyekre. Aztán, hogy hány % nem tudom, de van, aki megérkezik!

fhdgy 2022.06.23. 21:58:44

@P.Elliot: Világháború? Nem hiszek benne.

Einstein azt mondta, hogy nem tudja mivel fogják vívni a III. világháborút, de a negyediket biztos, hogy furkósbotokkal!

P.Elliot 2022.06.23. 22:34:35

@fhdgy: Az igaz hogy a varosiak neha besokallnak es akad koztuk egy-ket csodabogar aki vallalja is a korulmenyeket de azok gyerekei mar el fognak vagyni onnan.

A teveben azt fogjak latni hogy masutt erdekesebb az elet es a 90% le fog lepni tehat ott lesznek ahol voltak a lakosok.
Ha kozel van nagyobb varos akkor fogjak latni foleg az anyagi reszet hogy lakni kellemesebb es olcsobb videken mert a szorakozast is el tudjak erni onnan de ha nem akkor ujra kihal a telepules.
Itt foleg ahol oriasi tavolsagok vannak foleg videken varosok kozott.

Magyarorszag kicsi es szerintem el fognak fogyni a videki hazak mert lesz ra jelentkezo, akinek esze van meg most vesz amig olcso.

P.Elliot 2022.06.23. 22:38:10

@fhdgy: Hat nem tudom, valoszinu hogy mar Putin is atlatta hogy hiba volt elkezdeni de a buszkesege nem engedi hogy abbahagyja.

Az atom sem lehetetlen.

Nem ertem hogy miert nem lehet bekeben elni!
Egyszeruen nem ertem!

fhdgy 2022.06.23. 22:57:19

@P.Elliot: Nekem van egy hülye elméletem:

Az embernek mindig az kell, ami nincs.

Karikírozva, leegyszerűsítve: Ha béke van, akkor háború kell, ha háború, akkor béke!

Ebből a szempontból az embernek egy fikarcnyival sincs több esze, mint a kecskéimnek.

Nagyon tipikus, hogy az a legfinomabb, amit még éppen nem adtam oda nekik. Viszem nekik az abrakot egy nagy vödörben. Kukorica, árpa, zab, kb. egyenlő térfogatarányban. Amit egy kőműves serpenyővel kitöltök nekik egy vályúba, az nem érdekes, ami még a vödörben van, azért keményen küzdenek.

Mondom nekik: az isten áldjon meg benneteket, a vályúban pont most, pont ilyet raktam, az miért nem jó?

Szerintem csak egy válasz létezik: csak!

Van egy hosszú vályú, abba úgy meglódítom a serpenyőt, hogy hosszan legyen abrak, hogy mindegyik szépen odaférjen. De nem, nekik az nem kell, nekik az kell, amiért verekedni lehet, pedig ugyan az, ami a vályúban van. Múltkor a nagy verekedésben majdnem odalett a félszemem világa. Ők egymással verekedtek, engem meg az egyik a szarvával szemen csapott. Nem engem bántottak, csak én voltam a szenvedő fél.

Nézd a kecskét, és látod a primitív embert!!!

P.Elliot 2022.06.23. 23:08:41

@fhdgy: Elnevettem magamat rajta, na nem a seruleseden hanem a kecskek hozzaallasan.

Egyebkent ismerem az ilyesmit nem csak a te allataid csinaljak.
Nem messze tolunk van egy park ahol mini allatkert is van, hontalan, senkinek sem kello allatok vannak, kecskek szep szammal.

A kornyek kijar nezegetni, etetni, hozzak a gyerekeket.
A keritesnel egymast taszigaljak hogy ki fer a repahoz es amikor atdobom a keritesen a maroknyi apritott repat szinte egyik sem ugrik utana hanem eloszor ide vele a keritesen bedugottat, egymas szajabol rangatjak ki, szerintem tudjak hogy a foldon heverot majd megtalaljak utana, nem hulye banda ez!

Az is furcsa hogy amit a gondozo hoz es szinten vajuba ont ahhoz sem nyulnak addig amig barki kezeben a keritesen kivul van valami ennivalo.

Nem, egy cseppet sem ostobak!

fhdgy 2022.06.23. 23:24:06

@P.Elliot: Én sem azt mondom, hogy a kecskék ostobák, csak azt, hogy az átlag ember sem okosabb! -:)

Kb. egy-másfél hete ledöbbentem az egyik kecskémen. Már nem is tudom, hogy konkrétan melyik volt, csak a jelenség döbbentett meg.

Fejőgéppel fejem a kecskéket, ehhez ugye van egy fejőgép, meg egy fejőállás. A fejőállást úgy képzeld el, hogy van egy kb. fél méter magas emelvény, amin van egy kis vályú, abban van egy kis abrak, hogy a kecskének legyen miért följönni rá és hagyni magát megfejni.

Ez tökéletesen működik. Sokszor elég ( nem mindig, mert a kecske hangulatember ) a nevén szólítani a kecskét és jön, letúrja azt előtte levőt és a helyére áll. Sokszor tényleg lenyűgöző.

Nos, jött a következő kecske, túrta volna le a következőt, de az nem ugrott le, hanem a lábával próbált egy kis kecskét félre lökdösni, mert ugye ő addig nem ugorhat le, amíg ott van egy kis kecske. Félek, nagyon félek, hogy sok embernek nincs ennyi esze!

fhdgy 2022.06.23. 23:31:47

@P.Elliot: A szememen én sem nevettem. Végül is nem volt súlyos, igaz hogy egy hétig nem mertem autót vezetni, mert mindent duplán láttam, mindent duplán láttam. Nem sokon múlott, talán pár milliméteren, hogy most nálam nem a félszem piros ronggyal betömve a divat.

Szerencsém volt, ennyi, az élethez szerencse is kell, ez is ennyi.

Nem panaszkodhatom, mindig volt annyi szerencsém, hogy nem mondhassam azt, hogy szerencsétlen vagyok.

P.Elliot 2022.06.23. 23:55:01

@fhdgy: Az allatok eszen nem csodalkozok, hasonlo a tapasztalatom, 50 eve tartok macskakat, csak tudnad hogy milyen kirafinalt tarsasag...

P.Elliot 2022.06.24. 01:14:30

Ezt muszaj beirnom.
Az elobb neztem a hireket es a fegyvertartas korlatozasrol volt szo mert egyre tobb bunozes van. Ahogy mutattak a fegyvereket egymas mellett, pisztolyokat, a fegyverkereskedesben, cedula logott mindegyiken hogy Made in Hungary!!!!!

Magyarorszag fegyvereket gyart Amerika szamara?

Nem gondoltam volna hogy exportal! Hova mashova meg vajon?

blackhairlady 2022.06.24. 04:26:40

Nagyon erdekes volt, koszi az uti beszamolot :) Nem olvastam a konyvet csak a sorozatot lattam mar eleg regen.

En is voltam tavaly nyaron a George farmon egy idoutazason.
Megnezhettuk az eredeti hazakat belulrol 1830-bol,1860-bol es 1890-bol, a ronk hazakat ahol a szegnyebbek eltek, itt is volt ilyen ponyvas lovas kocsi amivel vandoroltak.
Bemutattak a regi mestersegeket is, bevoltak oltozve eredeti ruhakba a szereplok.
Fo attrakciokent pedig volt egy Eszak-Del haboru, eredeti ruhakban, fegyverekkel.

P.Elliot 2022.06.24. 16:06:39

@blackhairlady:

Olvasd el, nem fogsz benne csalodni. az elso kotet/ kis vekony konyvecskek am/ eleg mesekonyvecske de rendkivul informativ hogy hogy eltek az emberek ott fennt Wiconsinban az erdoben 1870-es evekben.

Nem art tudni, ki tudja egy vilagzuros esetben amikor elfelejthetjuk a mai kenyelmes eletmodot, megelhetest, rendkivul hasznos utmutatast is ad a tuleleshez, illetve az ujrakezdeshez.

Amugy is lenyugozo de ez az extra benne.

P.Elliot 2022.06.24. 16:22:43

Had meseljek egy kicsit a konyvrol ha mar alig olvasta valaki.
Tudtatok-e hogy ha nincs tuzelo es egy apro fagerendakbol acsolt hazacskaban laktok ami rohadek hideg, elfogyott a szen, a fa is es odakinnt minusz 6 fok van egyelore de lemegy az meg a duplajara is hogy hogy lehet tulelni.
Azzal hogy az ember magara szed minden ruhazatat nem, edeskeveset er.

A konyvben amikor a csalad az elso telet toltotte ott az uj kis meg alig felepitett varoskaban, rettento hideg tel volt, az egyetlen kis vonat ami mashonnan hozta volna az ennivalot es futoanyagot nem tudott atjonni a majd ket meteres havon, a kis kozosseg magaramaradt, se etel, se futoanyag, se petroleum hogy vilagitani lehessen, semmi, csak az egymas utani kemeny hoviharok ami n keresztul se lehetett latni.

Volt viszont szena amit felhalmoztak eladasra gondolom, a konyvbol az derul ki hogy a papa volt olyan talalekony vagy mashonnan tudta hogy hogy lehet a szenabol futoanyagot varazsolni. Az hogy tomkodik a tuzhelyt vele az gyorsan ellobban, meleget nem ad meg a tuzhely korul se.
Fogott egy akkora ketmaroknyi szenat amit hosszaban jol ossze lehetett fogni es kemenyre csavarni, a ket veget egymasba dugni ugy hogy olyan legyen mint egy kemeny fahasab, nem volt konnyu mert olyan novenyek is voltak benne hogy vagtak a kezen a bort, olyan eles sas fele.
Egy-egy kis hasabot vagy 10 percig kellett tekergetni mire eleg kemeny lett.

Mindig annyit tudtak csak csinalni ami eleg volt ahhoz hogy ne fagyjanak meg, ejszakara nem volt semmifele futes csak egy-egy felmelegitett tegla, osszebujva valahogy nem fagytak meg.
Napkozben csak a kalyha korul tudtak ugy tartozkodni hogy valami meleget kapjanak, a vizes vodor reggelre fenekig fagyott.

P.Elliot 2022.06.24. 16:36:24

Az ennivalobol ugyanigy kifogytak, az uj kis telepulesen nagyjabol 80 ember, / csaladok foleg/, eltek, a kis boltocska kifogyott mindenbol, vegul mar csak buza maradt, azt is szet kellett osztani a lakossag kozott es persze nem volt eleg.
Malom se volt, kis kavedaralokon daraltak meg / egesz nap jart a daralo hogy eleg legyen arra a kis kenyerre amit enni tudtak, el lehet kepzelni hogy milyen kenyer lett abbol.

De nem akarom elmeselni az egeszet mert ne lojem le a sztorit vele, hatha valaki megis elolvassa.

Amikor ott voltam, jol korolnezve nagyonis el tudtam kepzelni hogy milyen lehetett, sik videk, uvoltve rohan a szel, omlik a ho, telen siman el lehet tevedni egy viharban az utcak kozott is, ki a prerire ugy hogy az ember tobbe nem talal haza.

Szerencsetlen videk volt, nemhiaba adtak ingyen a foldet csak lakjon ott valaki, telepuljon be.

P.Elliot 2022.06.24. 16:39:31

Mindez 7 honapig tarto telen at, amibol csak 3-4 honapig volt futoanyag es valami ennivalo.

Golf2 2022.06.24. 19:24:17

@P.Elliot: videki hazak mert lesz ra jelentkezo, akinek esze van....az nem vesz mert nagyrészük élhetetlen a még kissebbség közelsége miatt.

Golf2 2022.06.24. 19:28:22

@P.Elliot: Magyarorszag fegyvereket gyart Amerika szamara?..A NER-től bármi kitellik,tuti hogy ők vannak benne.

nyuszigonosz 2022.06.24. 19:38:37

@P.Elliot: Jól láttad?
Na mert pl, a Browningokat belga cég gyártja Magyaroszágon - vagyis szerelik össze, licenc dolog ez.

2021-töl tényleg van/lesz? további kézifegyverek gyártása, összeszerelése Kiskunfélegyhazán, szintén licenc dolgok.

"Jól értesült körökből összegyűjthető, hogy sikeres tesztelés és a fejlesztés befejezése esetén sorozatgyártást terveznek a kiskunfélegyházi fegyvergyárban. A Budapesttől 120 km-re délkeletre található gyár területén nem csak a CZ Bren2, valamint az Evo 3 géppisztoly és a P09 pisztoly kerül összeszerelésre, hanem a Unique Alpine AG TPG-3 A4 mesterlövész puska is. licenc alapján gyártva."

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2022.06.24. 20:57:38

@P.Elliot: a nehezsegekkel kuzdo idokrol eszembe jutott egy masik nagyon erdekes konyv, ami Kalifornia tortenelmenek egy szomoru, de hosi esemenyehez kapcsolodik.
A Donner party tortenete, akik az 1800-as evek kozepen akartak a Midwest-rol Kaliforniaba koltozni. Nagy echos szekerekkel indultak neki a tobb honapos utnak. Mindenfele problemak adodtak, es igy kesesben voltak, igy a biztonsagosabb, de hosszabb utvonal helyett egy rovidebbet akartak valasztani a Rocky Mountains-en keresztul. Egy nagy havazas azonban honapokra elvagta az utjukat, es sajnos sokan nem is eltek tul a telet.
Ma egy emlekmu all nekik a Sierrak kaliforniai oldalan, Truckee-tol nem messze. Az emlekmu talapzatanak magassaga az akkor mert ho magassagaval azonos.
www.parks.ca.gov/?page_id=503
en.wikipedia.org/wiki/Donner_Party
www.history.com/news/10-things-you-should-know-about-the-donner-party

nyuszigonosz 2022.06.24. 21:29:23

@Zsuzsi65: Ha valaki, akkor te vagy eleve tudod, vagy utána tudsz nézni, van-e könyv ( nem doku) hanem hát irodalom. :-) a The Dust Bowl - 1930 történt por/homok viharok (szárazság) katasztrófáról, amikor egy rakat nép -akinek sikerült és nem halt meg - vándorolt el Közép-Nyugatról - Chicago és környéke - Kaliforniába.
Fantasztikus 3 órás doku-t hallgattam a radióban erröl, plusz akik megélték és vagy a gyerekeik unokáik és elmondták mi hogy volt akkor. Na de ez már pár éve volt, már a rádióadó archívban sem találtam ott, csak egy dokufilmet.

P.Elliot 2022.06.24. 21:45:59

@nyuszigonosz: Igen, jol lattam az egyik asztalon revolverek voltak, jo nagy cedula logott rajtuk hogy Made in Hungary, volt koztuk fekete, szurke , zold, olyan neonzold fekete szegellyel es rozsaszin!
Rozsaszin!

Ezen meg el is mosolyodtam hogy nicsak noi fegyver lenne? Meg erre is gondoltak?

A puskakon is ugyanolyan cetlik logtak de ugy hogy nem tudtam leolvasni a gyartot. mert oldalt voltak.
Mindenesetre elalmelkodtam rajta hogy mennyi minden keszul manapsag Magyarorszagon.

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2022.06.24. 21:49:52

a dust bowl-rol sok erdekes konyv van, en meg egyiket sem olvastam, de most beleultetted a bogarat a fulembe a temaval :)
Goodreads-en talaltam egy egesz hosszu listat.

www.goodreads.com/shelf/show/dust-bowl
A dust bowl-rol nekem mindig az Interstellarnak az a jelenete jut eszembe, amikor jott a homokvihar...
www.youtube.com/results?search_query=interstellar+dust+storm+scene

P.Elliot 2022.06.24. 21:50:48

Golf2

Szerintem venni fogjak a videki hazakat mert olcsobb, valoszinu hogy a kozeli nagyobb varosok is terjeszkednek marmint munkalehetoseg teren, majd kiturjak a kisebbseget.

Itt is ugy van hogy ha egy lepusztultabb varosreszben elkezdenek epiteni mondjuk egy tarsashazat utana masikat, aztan ilyen meg olyan epuletet es megkezdik a normal lakohazakat is, a "kisebbseg" kijjebb koltozik mert a lakberek kezdenek felmenni.

P.Elliot 2022.06.24. 21:56:30

Zsuzsi, errol filmek is keszultek, olvasni is olvastam rola de csak roviden, konyvet nem de jo hogy eszembe juttattad, szeretek utananezni az ilyen tortenelmi dolgoknak.

Azert borzaszto utazas lehetett mindenfajta ilyen atkeles, hegyen, sivatagon, pusztan, / meg ez utobbi volt a legjobb/, ugy hogy meg azt sem tudtak hogy talalnak-e vizet inni hacsak nem folyo menten maradtak, arrol nem is beszelve hogy indianok megtamadtak oket meg az egyszeru csavargok, rablok, nem, nem szerettem volna resztvenni ilyenben, ennyire kalandos azert nem vagyok.

Olyan kis elofordult hogy maguk az utazo csoport is valamiert lelovoldozte egymast...

P.Elliot 2022.06.24. 22:00:07

A saskajaras is egy kulon szam lehetett, az Ingalls konyvben az is van, ateltek.
Olyan saskat mar lattam, el sem tudnam kepzelni hogy elontsenek egy nagy teruletet, azonkivul tojast is raknak le hogy a kovetkezo evben legyen mivel foglalkozni az embereknek....
Manapsag mar gyorsan elpusztitanak valami kemiai rovarirtoval.

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2022.06.25. 04:24:46

Egeszen mas tema, de mivel ugyis mindenfelerol beszelgetunk, gondoltam berakok egy kis Netflix ajanlot :)
Inventing Anna egy valos torteneten alapul, es ami szamomra a legerdekesebb, hogy a tortenet a kozelmultban tortent, es sok reszletrol, amit a sorozat is emlit, elso kezbol a netrol is lehet olvasni. pl. az a tortenet, amelyet ennek a con artist Annanak az egyik "aldozata" irt meg a Vanity Fair-nek, most is olvashato.

www.vanityfair.com/news/2018/04/my-misadventure-with-the-magician-of-manhattan

taga20 2022.06.25. 05:25:18

@Zsuzsi65: ja nehéz idők voltak azok, én is mekkönyeztem.
az indiánok tudnának mesélni róla;)

ja és a "tik", az az, aki repked össze-vissza, közben perzselődik a föld a lába alatt, de rá se ránt.

ja és zene, talán ismered, me felétek húzzák;)

www.youtube.com/watch?v=OS8taasZl8k&list=RDOS8taasZl8k&start_radio=1&rv=OS8taasZl8k

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2022.06.25. 18:13:27

@Relatív Articsóka: semmi kulonos nem lesz...ma eppen elvezzuk a szombatok kellemes, lassan-ebredos reggelet a kertben :) most van a tokeletes homerseklet :)
www.kepfeltoltes.eu/view.php?filename=34320220625_090640.jpg

Zulu4321 2022.06.25. 20:09:43

@P.Elliot: Koszi az ajanlast, nem ismerem. Forditast viszont kihagynam, amit lehet, eredetiben szeretek olvasni. Filmeknel is inkabb a feliratot valasztom, mint a szinkront, ha nem ismerem a nyelvet.
Nemreg olvastam el Veres Peter hihetetlen sodrasu trilogiajat, a Balogh csalad tortenetet. Nos, ennel melyebb es atfogobb epikus szociografia, regeny nem sok szuletett.

@Zsuzsi65:
Mint a Tinder Swindler:-DD
Jo a sorozat szted? Netflix nagyon tre tud lenni sokszor.
(Mondjuk, az Unorthodox, ami szinten x reszben valosag alapu es kozelmult sztori, tetszett.)

P.Elliot 2022.06.26. 00:03:52

@Zulu4321:
Hat ami azt jelenti, en is a feliratos kulfoldi filmeket szeretem, jo hallani kozben a nyelvet, legyen az akarmilyen.

Veres Petertol amire nagyon emlekszem a Kelletlen lany cimu konyve, nagyon jo volt, valoszinu hogy olvastam mast is csak nem jut most eszembe.
Balog csalad?
Na, ha valoban olyan jo akkor megrendelem magamnak.

Nagyon jo magyar irok vannak, sajnos keves konyvem van itt meg toluk, szamomra a legjobb, legkedvesebb iro Nemeth Laszlo, mindent olvastam tole, minden sorat, szavat elveztem, nagy beleerzo kepessege volt es most hogy irjak valami humorosat, jo lett volna illetve nem lett volna jo ha rolam ir konyvet.

Nehany talalkozas utan valoszinu hogy kiolvasott volna belolem mindent, az is amirol nem is tudtam, hehehe.

Ritka, kulonleges iro volt....

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2022.06.26. 00:48:20

@Relatív Articsóka: ummmm...az, hogy az illeto con artist nem akarja a magarol keszult sorozatot nezni, teljesen az o dontese :) mint ahogy az angol kiralyi csalad sem sokat foglalkozott a Crown sorozattal :)
Ettol fuggetlenul a sorozat lehet jo:)

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2022.06.26. 00:49:27

@Relatív Articsóka: reggelihez bikini? :))) hat ott meg nem tartok :))))

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2022.06.26. 00:52:11

@Zulu4321: unorthodox nagyon jo volt! Szerintem Inventing Anna is jo, nekem a vegen a "moral of the story" nagyon jol atjott...majd ird meg (akar emailben - amivel en is el vagyok maradva neked :) ) hogy ha megnezed, kivancsi vagyok, neked hogy tetszett

P.Elliot 2022.06.26. 02:55:21

@fhdgy: Ma voltam egy afonya farmon szedni, ma nyitottak meg a nagykozonseg szamara.

Volt vagy 300 bokor, terdig erotol a vallamig, behuzva magasan haloval,eleg nagy szemuek, kostolni nem engedtek/ ertheto/,
a legkekebbeket es a legnagyobbakat szedtem le.

En szedtem vagy fel kilot a gyerekeim meg tobb mint 2 kilot..
Megkostoltam, hat mit mondjak, enyhe cukros izu semmi savassag nem volt benne tehat kis tulzassal izetlen volt.

Azt hiszem hogy nem szabad hogy teljesen megerjen mert akkor elveszti a jellegzete afonya izet.

Holnap ujra elmegyunk mert ugy dontottunk hogy szedunk a fagyaszto szamara, jol fog jonni telen a gyumolcs ivolebe.

Azt hiszem lesznek meg probalkozasok mielott kitanuljuk hogy melyik az az eresi fok amikor a legjobb izu. Azt mar latom hogy az nem a teljesen eresu szakasz.

Congeria 2022.06.26. 05:17:16

@P.Elliot:

Mi az, hogy nem lehet megkóstolni? Itt degeszre tömheted magad szedés közben, legyen az áfonya, málna, eper, akármi.

Nagyon vacak, hideg tavaszunk volt, nem ment 12-14 C fölé és most ránk zúdult a meleg, 28 C, most vettük az első helyi epret. Az áfonya később jön, de azt a menyem egyik unokatestvérének a farmjáról kapunk, 40 lb-t minden évben, azt mind lefagyasztjuk. Étkezésre folyamatosan vásárolunk, ameddig tart a szezon.

Egy fiatal fekete medve tegnap du. 2 körül mászott be a kertünkbe, ledöntötte a madáretetőt, leszedte a tartót és lakmározott. Nagy kiabálás és cipődobálás után elment. Az etetőt féltettem, nehogy elvigye, nemrég vettük, 140$ volt, mókus biztos. A macskánk még ma is be van sz"rva, alig mer kimenni.
Ez un. városi medve volt, hatalmas erdős park van errefelé, onnan vezet le a szakadékban folyó patakocska, itt mellettünk megy le a föld alá és le a tengerbe. Szeder és egyéb bogyós bokrok szegélyezik, arra jönnek a medvék, de a hideg miatt még csak nem is virágzott. Valamit kell enniük!

,

Csodabogár 2022.06.26. 09:56:25

@Congeria: Mindig mondom, hogy erdő mellett nem jó lakni.:-)

Zulu4321 2022.06.26. 11:50:26

@P.Elliot: Nemeth Laszlot nagyon szeretem, minden regenyet olvastam, sot a legtobbje itt sorakozik a polcon:-D Hihetetlen modon tudott irni a nokrol, nagyon elte a feminin oldalat haha. Kedvencem az Egeto Eszter, erdekes modon par eve talalkoztam a konyv egyik szereplojenek unokajaval:)
@Zsuzsi65: No akkor beiktatom a nyaron:-D

P.Elliot 2022.06.26. 13:18:52

@Congeria: Nem, itt nem lehet megkostolni mert akkor a nagykozonseg degeszre enne magat es nem sokat vasarolna, azonkivul ha leszedne egyet es ha nem latja jonak akkor eldobja es masikat szed.
Ez is ki volt irva hogy ne dobaljuk el a leszedett termest.
Nem is lattam egy szemet se a foldon, igaz ami igaz a szabalyokat eleg jol betartjak itt az emberek.
Az a magas haloval boritott terulet hatalmas osszegekbe kerulhetett, annak az arat is be kell hozni, en megertem oket.

Ha friss farm arut akarsz, fizesd meg, / egyebkent alig volt tobb mint az uzletben es en mondom neked volt kulonbseg/, szoval a csalad ugy hatarozott hogy megyunk ma is es bespajzolunk belole a fagyasztoba, jo lesz a pures juiceokhoz.

Vadon nem tudom hol lehetne talalni mert annak biztosan jobb ize van, csak a malnarol tudok ami holdakon at van a tonal, ott szedheted kedvedre.

Medve a kertben? Masnap mar kinnt logna az elado tabla a hazon mert en nagyon felek a medvetol.
De nagyon!

Soha semmifele rossz kalandom nem volt veluk de van bennem valami osi felelem toluk, ezert affele medves erdokben nem szoktam kirandulni vagy ha megis akkor nagyon ovatosan es ferfi kiserokkel.

A medveriaszto cuccban nem hiszek, igaz hogy mondtak az alaszkai musorban hogy nem sokat er, abban ne bizzal.

Ha megis ilyen helyen lenne muszaj elnem, elso lenne hogy medvebiztos keritest szereltetnek fel, arammal ellatva hogy ne is probalkozzon.

P.Elliot 2022.06.26. 13:28:13

@Csodabogár: Van benne valami.

A csalad egesz osszel leveleket fujat az erdobe es tele vagyok erdo lakokkal, mindenfele allat megtalal es a mosomedve ha nincs lezarva a szemetes rendesen atkutatja ennivalo utan.

Azok a szep ozek leeszik a viragaimat ami keritesen kivul van vagy a fo bejaraton, csak azert nem jonnek a kertbe mert szokatlanul magas a kerites.
Masfelol meg szep latni az erdot, jo a levego es 3 oldalrol nincs szomszed.
Arrol nem is beszelve hogy lassan a varos kozpontjaban van a hazunk es ez a kis erdosav is lokott egyet az aran.

P.Elliot 2022.06.26. 13:45:14

@Zulu4321: Erdekes, nekem is az Egeto Eszter a kedvencem, sot ismerek is ilyen tipusu not, / amerikai/ nem is ritka.
A masodik kedvencem az Iszony, teljesen at tudom erezni Karasz Nelly viszolygasat a ferjetol, az ilyen alakok engem is taszitottak bar az en turelmi kepessegem tobb lett volna vagy jobban megjatszottam volna az elfogadasat a dolgoknak bar azt nem mondom hogy nem probaltam volna kimenekulni egy ilyen kapcsolatbol, bar ki tudja.

Ha szuletetten olyan tipus vagy es a maganyt kivanod magad korul akkor nagyon nehez elviselni az ilyen alakokat.
Arrol nem is beszelve hogy keves ferfi erti meg hogy mit erzel hogy ez az onhitt, hoborgos modor csak lejjebb csusztatja a hazassagot.

A Bun a harmadik kedvencem.
Nagyon le tudta irni.
En nem eltem meg abban a korban hogy lassam hogy milyen kiszolgaltatott volt a szegenyseg, a haboru utani nagy valtozasok nagyon kellettek, ha nem lett volna akkor talan meg ma is ez lenne, a gazdagok a maguk pokhendi mindenkit letaposo, kihasznalo stilusa.

Ha ezt nezem akkor a szocializmus ami bejott egy aldas volt es nemcsak nalunk, az oroszoknal is mert azok is eltek mint tudod egy meg talan a magyaroknal is nyomorultabb eletet, marmint ami a szegenyseget illeti, talan most is ugy elnenek/ Tolstoy/ jol megirta...

Szoval Nemeth Laszlot lekorozni otthon nem tudta senki marpedig rengeteg jo magyar irot ismerek.
Valoban kinezetre es gondolkodasra no es ferfi volt benne, Nagyon at tudta erezni mintket nem gondolkodasat, erzelmi eletet.

A GYASZ-t is jol meg tudta irni, a nagy konyvek kozott van a szememben de kilelt tole a hideg.

P.Elliot 2022.06.26. 13:48:36

@Zulu4321: Melyik szereplo unokajaval talalkoztal? Erdekelne.
Mit szolt a leszarmazott hogy a csalad szerepelt a konyvben?
Jobban mondva egy tagja.

Zulu4321 2022.06.26. 18:38:49

@P.Elliot: Karasz Nellivel ott az orok kerdes, vajon a Sanyi occsevel tenyleg jobban sikerult volna az elete, vagy csak illuzio...
A Bunt irtam, aztan kitoroltem vmiert. Nekem is kedvencem Lajos tortenete, illetve masodik olvasasra az Irgalom hozott nagy-nagy meglepetest. Hogy mennyivel mas retege jutott el hozzam a sztorinak, mintha egy masik regeny olvasnek. Erdekes a dramaiban sokkal inkabb kijon a ferfi enje szamomra, vagy az esszeiben is. (A sajat apakepetol viszont, ami kitunik a Lanyaim cimu irasabol, kiraz a hideg. Nem szerettem volna a gyereke lenni haha.) Az Utolso kiserlet 4 regenyet ismered? Nagyon klassz, kar, hogy nem tudta befejezni a regenyfolyamot.
Egyetertek, hogy kiveteles a magyar irodalomban, szamomra feljebb van mint Moricz, pedig ot is szeretem.

Zulu4321 2022.06.26. 18:38:52

@P.Elliot: Ezt inkabb nem irnam le. (A konyv szoba sem jott egyebkent.)

Congeria 2022.06.27. 04:35:24

@P.Elliot:

Azért te is tudod mi a különbség a természet közelében vagy a városi gettóban élni.

Ahogy nem menek a száguldó autók elé az emberek, úgy kell respektálni az állatokat is. Az Alaszkában gyakori, de itt Canadában is, a grizzly medve, na azt nem szeretném szomszédomnak. Mint ahogy nem szeretnék az anyamedve és bocsaiba beleszaladni a séta közben. Ilyen szituációban a városi medve is veszélyes. De ők megtanultak emberek közelében élni. Amikor kertről kertre járnak a szeder után, akkor bentről figyeljük őket. Én is csak az etetőmet féltettem és dobtam cipőt hozzá tisztes távolságból. Ők éltek itt előbb.

P.Elliot 2022.06.27. 04:53:03

@Zulu4321:
Szerintem Nellynek a fiutestverrel se sikerult volna a hazassag mert az is egy furcsa alak volt.
Szepen lapitott a batyja mellett de nem lehetett zavarba hozni...
"Inteligens" hallgatasba burkolozva azert ott volt benne a megvetes a noi nem irant szerintem noha elfogadta hogy a felesege nyalja a talpat, hizelegjen neki, persze dicserte a pasas a sogornojet de azert megmondta neki hogy nem valo az "urak koze", illetve ez a stilus nem illik hozza , a baromfiudvar inkabb.

Egy inteligens ember ilyet nem tesz, ez parasztibb durvasag volt , egy seggfej, ennel mar a ferj is kulonb volt.

Hogy milyen ferfi illett volna hozza?
Valami olyan csendes keves szavu ember mint az apja es aki alkalmazkodott volna az o visszahuzodobb termeszetehez.
Meg a szex is jobban ment volna.

Nem tudom kirol mintazhatta az iro a not de elethu, ilyesfajta embereket is ismertem, foleg a ferj tipusat, abbol van eleg sok meg most is.

P.Elliot 2022.06.27. 05:07:45

@Zulu4321: Na, Moricz Zsigmond volt a masik kedvencem.

Na, nem maga az ember, rendkivul ellenszenvesnek talaltam.
Mindket feleseget tonkretette. Az elso ugy ment hozza hogy nem volt semmijuk, annak a szerencsetlennek koszonhette a gondtalan anyagi eletet amit az egyenesben tartott, nem szamitott, megcsalta, tonkretette, ongyilkossagba kergette, a masodik szerintem nem volt bele szerelmes de hires ember volt, gondolom tetszett neki ez a teny bar onallo szineszno volt aki anyagilag igen jol elt es azt o maga kereste meg a szineszettel, amikor ehhez ferjhezment a szinhazak is ejtettek, kikopott belole, a ferj elszorta a penzt, orokos adossagban elt, vegul kiadta a no utjat aki mar nem tudott visszakapaszkodni a szinpadra.
Ket not tett tonkre.

Egyaltalan mindig az volt amit o akart. Tonkretette a karacsonyesteket mint ahogy a lanya feljegyezte, o magat titkarnonek hasznalta es szepen kihajtotta elofizeteseket gyujteni/ ez meg ferfinek is eleg lealazo de egy fiatal lanynak kulonosen, felnott koraban is o rendelkezett vele egeszen a ferjhezmenesig, az egesz pasas nagyon furcsa volt.
Ugy jellemezte magat tobb helyen hogy vadember.
Az volt!

Irni viszont nagyon tudott, a Rozsa Sandoron kivul amitol agybajt kaptam, nem is olvastam vegig, minden novellaja, elbeszelese remekmu volt, na, mondjuk voltak gyengebbek is.

Nagyon szeretem a konyveit de mondom, mint embert nagyon ellenszenves embernek talaltam, nem lett volna az a penz amiert egy ilyen tipusu alak mellett leeltem volna az eletemet.
Szegeny felesege is igy erezhette..

P.Elliot 2022.06.27. 05:11:39

@Congeria: Itt is vannak azert medve sztorik de ritkan vegzodik rosszul bar a multkor mondta a teve hogy ket medve/ feketemedve/ ratamadt a postaladahoz kiment nore, csak megserult de lehetett volna rosszabb is, nehany varossal odebb volt. Erdos resz ott is.
Ahol en elek itt meg nem jeleztek ilyet de elobb-utobb itt is lesz.

A grizzlit ne is mond!

Allatkertben lattam csak es nem is volt nagy, meg fiatal volt de maris mekkora!
Jaj!

P.Elliot 2022.06.27. 05:15:50

@Zulu4321: Az utolso kiserletet olvastam de a lanyairol szolot nem.
Mi volt benne borzaszto?
Na majd utananezek....

Golf2 2022.06.27. 08:57:52

@P.Elliot: Lassan te viszed egyedül ezt a bloggot:)

P.Elliot 2022.06.27. 17:34:22

@Golf2: Foleg ha te se irsz posztot!

Igen, halodik de csak azert mert mar ki lett targyalva minden orszag minden dolga es tanacsa.
Mar tudunk mindent ezert is valtott at mas de azert kulfoldi temakra.

Tulajdonkeppen az sem art ha belekukkantunk mas eletformakba, kirandulni illetve megneznivaloba, furcsa szokasokba, helyzetekbe, mindig mindenbol lehet tanulni vagy okulni.
Ha mas nem, csak elszorakozni rajta.

Lesz meg nehany posztom szerintem ha belekukkantok a naplomba, nem tartom fontosnak hogy sok hozzaszolo legyen , elmeselem amit lattam, amit megeltem, persze szivesen olvasnam ha mas is irna az orszagarol hasonlot, hetkoznapi, mindennapi dolgokat, erdekessegeket hogy lassuk hogy hol hogy elnek, milyenek az emberek, a szokasok....

Valahogy az europaiak ilyen teren nem csipkedik magukat holott szerintem erdekes lenne.

Golf2 2022.06.28. 07:17:56

@P.Elliot: irsz posztot!...még csak 13 éve nézem a blogot,nem kapkodok.

élhetetlen 2022.07.03. 01:54:14

@P.Elliot: Csak egy poén a fordításról. Nem tudok angolul, csak egy kicsit. Dolgoztam évekig dánokkal, de az csak azért ment, mert, ha nem értettem valamit, akkor visszakérdeztem. Az igazgató helyettesem fél évig zaklatott, hogy írjak egy összefoglaló tanulmányt az IT- prototípusokról. Van, mikor csak egy képernyőt csinálnak, van, mikor gyorseszközzel funkciót is tesznek mögé, ez sem kerül a végleges rendszerbe, míg van, hogy a végleges nyelven kidolgoznak egy funkciót, amit később beépítek a végleges rendszerbe. Ez a reusable prototype, amit én túlélő prototípusnak fordítottam. Céges anyagnak készült, de szokás szerint „szétfutott”. Pár hónap múlva egy KFKI-s anyagban találkoztam vele, ahol a túlélőt szó szerint fordították angolra, pedig zárójelben ott volt az eredeti kifejezés.

élhetetlen 2022.07.03. 02:04:07

@P.Elliot: Az unokavejem Manchesterben született, ott is élnek. Most nyáron Balaton, ott azért vannak viharok. Nem tudta mi történik. 33 éves koráig nem látott villámot, nem hallott mennygörgést.

élhetetlen 2022.07.03. 02:05:04

Az unokavejem Manchesterben született, ott is élnek. Most nyáron Balaton, ott azért vannak viharok. Nem tudta mi történik. 33 éves koráig nem látott villámot, nem hallott mennygörgést.

P.Elliot 2022.07.03. 04:39:56

@élhetetlen: Azert ez nagyon erdekes lehet hogy valaki soha nem latott villamot, nem hallott menydorgest,
Nem kapott tole fraszt?

Marmint nem volt nagyon hangos?

Nem tudom hogy irigyeljem-e tole az elmenyt, azert kedvem lett volna megnezni a pasas kepet hogy mit szolt hozza.

nyuszigonosz 2022.07.03. 11:40:40

@élhetetlen:
Azért ez eléggé hiteltelen állítás. :-)

Akkor az unokavejed nem húzta ki a lábát az állítólag villám és mennydörgés, viharmentes Manchesterböl 33 évig?

Merthogy azért Angliában is vannak viharok, van mennydörgés is meg villám is. :-)
Esetleg a tévében sem láttott/hallott soha ilyenröl? :-) Iskolában nem tanult róla, hoyg olyan is van, hogy vihar?

Merthogy még én is, aki nem Angliában élek, láttam már pl. a tévé hírekben ilyen és hasonló , hangos képeket az ottani viharokról is.

SzZoole 2022.07.03. 15:16:56

@nyuszigonosz: teljes mértékben jól látod a dolgokat, persze, hogy hiteltelen dolgokat beszélnek, azaz hülyeséget!

Én/mi csak 13 éve élünk itt, de minden évben van/volt és lesz is dörgése villámlás. Ezen a héten kétszer is volt.

Amit még eddig csak itt láttam az az volt, hogy télen dörgöt villámlott.

P.Elliot 2022.07.03. 17:32:07

@SzZoole: En nem jartam meg Angliaban ezert nem tudhatom hogy mi van ott a menydorgessel, akar igaz is lehet, furcsalltam de elfogadtam ha mar ott lako mondta.

Ezek szerint elhetetlen unokaoccse hazudott vagy nem hazudott csak felreertettek, lehet hogy o ilyen balatoni nagyereju vihart es menydorgeset nem latott meg odahaza.
Ugy ertette hogy ilyet!
Ilyesmit!

Ami azt illeti en sem bannek most egy hatalmas vihart.. Napok ota iszonyu meleg van, paras is neha, eso egy cseppecske sem es napokon at fog tartani a forrosag.

élhetetlen 2022.07.03. 19:00:45

@nyuszigonosz: Veled nem vitatkozom. Szerinted a vámudvarok létezése is hiteltelen állítás volt. Belátom, mindent jobban tudsz. „nem húzta ki a lábát … Manchesterböl 33 évig?”. A diákok zömmel ott élnek, ahol tanulnak, a szerencsések ott is diplomáznak, ahol élnek. Angliában is van előrejelzés. Egy szabadúszó miért menne Londonba, ha ott vihart mondanak áradással? Internet?
„láttam már pl. a tévé hírekben ilyen és hasonló, hangos képeket az ottani viharokról is.”. Ne mondd!- Szerinted ugyanolyan az egy-két perces bejátszás, mint mikor élőben kapod egy időben a fényt, a hangot, és a vizet? TV-s ismeret. Nem hallottam még senkiről, aki belefulladt volna a foteljába, mert tengeri vihart nézett.

nyuszigonosz 2022.07.03. 19:20:31

@élhetetlen:

Most istenbizony hangosan nevetek, ezen a sok sok meg még több okosságon, amiket te írni tudsz. :-)

Sehol nem azt írtam, hogy nem léteznének vámudvarok! Ha már itt vagyunk újra. Söt, az én hibámat azon beszélgetésben én el is ismertem. Mégpedig azt, hogy a Magyarországon használatos vámudvar kifejezést tényleg nem úgy kell elképzelnem- átfutva egy szöveget itt - hogy a vám épületének udvara, Miközben biztos lehetsz benne, hogy többet tudok a teherforgalomról, vámkötelességröl és hasonlókról, mint te valaha is bárkitöl hallottál ezekröl.

Most az írásod az unokavejedröl picit másképp hangzik, mégpedig úgy, hogy csak azért nem látott villámot, hallott mennydörgést az élete 33 éve alatt, mert okosan sosem oda ment, ahová ezt elörejelezték.
Aha.

Attól, hogy te még sosem hallottál senkiröl, aki a foteljában fulladt meg miközben tengeri vihart nézett: nem is olyan lehetetlen dolog.
Meg lehet fulladni pl. evés ivás közben is a fotelban tengeri vihart nézve, de akár fulladással és végül megfulladással járó betegségek is "megfullaszthatnak" ( asztma spray nincs kéznél, epilepsziás roham és hasonlók) valakit aki éppen a foteljában egy tengeri vihart néz.

élhetetlen 2022.07.04. 00:23:29

@nyuszigonosz: Elég hisztérikus lehetsz, ha képes vagy egy kommenten hangosan nevetni.
11 féle vihar típust katalogizáltak, de ezt te biztosan tudod, és nem mindegyik jár villámlással.
Amikor Thor villámot szór: viharok és vihartípusok a Földön (galériával) - Galaktika.hu
„Egy szabadúszó miért menne Londonba, ha ott vihart mondanak áradással?”. Ez egy normális mondat, akárhogy érted te. Nem volt benne sem ’csak azért”, sem hasonló.
„asztma spray nincs kéznél”. ez milyen ok-okozati kapcsolatban van azzal, hogy mi megy a TV-ben?
Nevess tovább, de annak is utána nézhetnél, hogy mi a különbség aközött, hogy valaki befullad a foteljába, (ami szilárd anyag), vagy megfullad a foteljában ülve.

DieNanny CH 2022.08.20. 23:35:20

Nahát, milyen nagyon furcsa véletlen, hogy 2 hete, mikor otthon voltam, és olvasni akartam valamit, Laura könyveit vettem elő a szekrényből. Még régen, kb 12 éve, egy osztrák családom ajándékozta nekem mind a 8 kötetet - németül.
Még gyerekkoromban olvastam az első könyvet magyarul, de az a könyv valahogy elveszett.
Nos, most elolvastam 3,5 könyvet, de csak karácsonykor folytathatom, mert sehogyan sem fértek már bele a bőröndömbe.
Az első könyv vidám történései után bizony a 2., 3. könyv már nem olyan felhőtlen rózsaszínű.
Nagyon-nagyon tetszik, már alig várom, hogy folytathassam az olvasást.
Nem is tudom, magyarul megjelent mindegyik?

P.Elliot 2022.08.21. 01:21:35

@DieNanny CH: Nem tudom nemetul hogy jott at a tortenet, magyarul nem valami jol mint hallottam es csak egy konyvet forditottak belole.

Egyebkent ott nalatok biztosan megvan a konyvtarban, vegigment a vilagon.

A DeSmeet-i muzeumban ugy emlekszem hogy a konyvkiadasok, marmint a regiek kozott volt egy magyar nyelvu is.
Marmint az uveg alatt.
A cimlap legalabbis magyarul volt.

DieNanny CH 2022.08.21. 16:12:56

@P.Elliot:

Amit én olvastam jó 35 éve magyarul, az nagyon jó fordítás volt, mindenbe bele tudtam képzelni magam.
Pont tegnap olvastam, hogy készült később egy másik fordítás is, talán arról voltak negatív vélemények.

A német is nagyon jól van írva, nagyon sok régies szóval fordították, így legalább gazdagodik a német szókincsem is.

P.Elliot 2022.08.21. 16:33:30

@DieNanny CH: Akkor en a 35 evvel ezelotti magyar kiadasat lattam az uvegszekrenyben...

P.Elliot 2022.08.21. 16:37:48

@Zulu4321: Megtalaltam a neten a lanyairol szolo irasat Nemet Laszlonak.

Hat tudod ha az apam igy kibeszel nagyon fajt volna, meg akkor is ha elismertem volna hogy igaza van.
Egy gyereket nem lehet es szabad a szulonek izekre szedni, vajon mit erzett volna ha a lanya ugyanezt teszi az apjaval.

Tudod, en is izekre tudtam volna szedni az irot mar csak annak az alapjan is amit magarol irt meg a felesegerol aki akkor meg nem volt az ...

Zulu4321 2022.08.28. 22:05:20

@P.Elliot: Igen, ez az egyik, ami kerdojeles, bar iro szulovel ez azert elegge benne van a pakliban. Nekem inkabb a nevelesi elveivel, stilusaval kapcsolatban voltak fenntartasaim.

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása