Vajon hogyan élhettek az igazán gazdagok egy évszázaddal ezelőtt az amerikai délen? Milyen volt a házuk, mit olvastak, mik voltak a kedvteléseik? Kiderül, ha elolvassátok P. Elliot posztját, aki egy georgiai ültetvényre látogatott el.

„Kiszúrtunk egy ültetvényt Georgiában, elmentünk megnézni. Pepple Hill a neve, a legszebb, egyben a legfurcsább, amit valaha láttam. Valamivel több, mint 1200 hektáron fekszik, ebből 31 hektár van parkszerűen ápolva a ház körül, fák, virágok, díszbokrok.

Az 1936-ban épült ház 29 szobás, első tulajdonosa Thomas J. Johnson volt, halála után a lányára maradt, aztán eladták egy clevelandi embernek (Howard Hanna), aki téli nyaralónak vásárolta, ahová leviheti a családját, meghívhatja a barátait, vadászhat, lovagolhat, sportolhat.

Halála után a lányára hagyta, az megint a saját lányára, aki örökös nélkül halt meg és a birtokot az államnak adományozta azzal, hogy működtessék múzeumként, nyissák meg a közönség számára.

Az épület kívülről kopott, ráférne egy átfestés, lehet, nem hagyott elég pénzt ehhez az adományozó, de belülről kifogástalan állapotban van, még nem is láttam ennyire ép és szép vidéki házat.

A túravezető végigjáratta velünk szinte mind a 29 szobát (kettő el volt zárva, mert csináltak benne valamit), nem voltam magamnál, amikor reggel egy edzőcipőben jöttem el Floridából, ami az oldalán kicsit szorított, de gondoltam, vezetni jó lesz, amikor meg az ültetvénynél kiszálltunk, azt hittem, kár átvenni, úgysem fogunk sokat gyalogolni.

Nem számítottam a 29 szobára, a lépcsőkre, a kertre, a hotelbe szinte féllábon ugrándoztam be egy másik cipőben és most is borogatom a lábam.

Van mit nézni a kerten is

A ház a 30-as évekbeli képét mutatta, a teljes eredeti berendezéssel. A család nagyon szeretett sportolni, emellett kutya- és lóbolondok voltak. Különösen az utóbbi.

Az egész ház tele volt lószobrokkal, hímzésekkel, képekkel, minden róluk szólt. A versenylovaik kitüntetései, kupái, díjszalagjai, az emeleten képgaléria jónevű, híres festők alkotásai, bár én nem ismerem ezeket az alakokat, kivéve Aiden Ripley-t, akiről már hallottam valamennyit.

A képtárban lovak és kutyák képein kívül egyetlen „emberi” kép van, egy ócska rönkfaház lépcsőjén üldögélő feketék. Az egyik szobában egy életnagyságú lószobor van, a falon valami ruhafogasszerű, a fogasok helyén lópaták (brrrrr...).

A helyiségek jól bútorozottak, nagyon szépek, a falakon a tapétákon vadpulykák szállnak, meg madarak, ló csak azért nem, mert nincs szárnya. A könyvtárszobában valami 1500 könyv volt csak, ennyire volt igényük a benne lakóknak gondolom.

Amikor közelebb léptem, hogy megnézzem, mit olvastak régen, hosszú sorokban sok régi szakácskönyvet láttam, mire kibukott belőlem a nevetés. Persze voltak más könyvek is, sorozatok, de nem tudtam a gerincükről elolvasni, mifélék, mert kissé sötétben voltak.

Az elmaradhatatlan gyapot

A hálószobák a lehető legnagyobb kényelemmel felszerelve, az éjjeliszekrényeken egy gomb, amit ha megnyomtak például reggel, abban a pillanatban már hozták is az előző este kiválasztott és megrendelt reggelit.

A fürdőszobában a WC nagyon furcsa volt, nem lapos ülőkére ültek, hanem kissé el volt hajlítva, úgy volt kiképezve, hogy a fenekek beleereszkedjenek az ülőkébe, hogy helyük legyen, ne nyomódjanak össze, hehehe... Meg kell hagyni, kényelmesnek látszottak. A fürdőszobában két mosdó volt, a kisebbiket kizárólag fogmosásra használták.

Az ebédlő volt a legszebb, elfogadtam volna, 12 személyes, de ki tudták húzni 24 személyesre is. Olyan sok igazi, drága porcelán étkészlet volt (na milyen rajzos?, nem kell találgatni, kutyák és lovak is voltak rajta), hogy azt mondták, a vendégeknek, amíg ott voltak, sosem terítettek ugyanazzal, mindig másikban.

Amikor megérkezett egy vendég, beírták egy könyvbe a neve alá, milyen ételt szeret, mit utál, esetleg mire allergiás. Ezt napi szinten átnézték, percre pontosan tálaltak.

Volt egy külön konyha, ahol csak süteményeket készítettek. Életemben nem láttam akkora tűzhelyet, a felét villany fűtötte, a másik felét szén azért, hogy áramszünet esetén se álljon le a főzés, mert az étkezés percnyi pontossággal történt.

Szállításra készen

Az egész házban sehol egy virágkép vagy szárított régi csokor, madarak, lovak, kutyák még a lámpaernyőkön is. A ház utolsó tulajdonosáról is volt egy festmény, egy fiatal fiú (úgy nézett ki rövid hajjal) áll egy ló mellett öltönyben és nyakkendőben. A túravezető nő azt mondta, azért volt férfiruhában, mert tagja volt a lovaspóló csapatnak, ő volt az első nő, aki játszhatott.

Amikor eljött a kérdések ideje, megkérdeztem, hogy ebben a házban miért nincs sehol egy zongora vagy más hangszer, de még egy gramofon sem. A nő kicsit kelletlenül azt felelte, nem tudja. Én tudtam, ezeknek itt a lónyerítés volt a zene a füleiknek. Mást nem kívántak.

Egyébként nagyon érdekes volt az egész, tényleg gyönyörű épület. Kint tó, teniszpálya, rengeteg melléképület és istállók. A karámban két gyönyörű fekete ló volt, meg két foltos barna. Kutyát egy kis ölebet láttam egy ott dolgozó karján, nem volt már kopófalka sem.”

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.