oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2022. április 06. 11:38,  Viszlát, Magyarország! 126 komment

2022. április 06. 11:38 Határátkelő

Viszlát, Magyarország!

Másfél, külföldön töltött évtized után az elmúlt két év (és elsősorban az a nyomorult Covid) úgy hozta Péternek, hogy hosszabb időt volt kénytelen Magyarországon tölteni. Tapasztalatai csak megerősítették abban, amit eddig is sejtett, de nem mert vagy tudott meglépni.

ferihegy_2.jpg

„Körülbelül másfél éve írtam ide utoljára. Akkor már javában dúlt a járvány és sok szempontból felforgatta a világunkat, ahogy addig ismertünk.

Ahogy akkor leírtam, az a szokatlan helyzet állt elő, hogy Magyarországon ragadtam a Covidnak köszönhetően. Egy faramuci helyzet, amit korábban elképzelni sem tudtam volna.

Késői gyerek vagyok és különösképp édesapámtól sokat hallottam azokról az időkről, amikor az utazás és a szabad mozgás nem volt ennyire természetesen egyértelmű, mint amennyire ma nekem az. Többször mondta, hogy járjak nyitott szemmel a világban, mert szerinte lehet még a korábbihoz hasonló helyzet.

Meghallgatni ugyan meghallgattam, de nem tartottam túlzottan valószínűnek ezt a lehetőséget, elnézve az irányt amerre a világ szerintem józanabb fele tart. Aztán tessék, mégis az öregnek lett igaza, és habár volt pontosan meghatározva előre, hogy szerinte milyen okok vezethetnek bezártsághoz és komoly utazási korlátozásokhoz, de ezen a ponton ez már nem is számított. Ott álltunk befürödve, hogy most mégis mihez kezdjünk?!

Nyolc reménytelen hónap

Erről itt pár sorban írtam akkor. Amire mit mondott a művelt magyar kommentelő? Azt, hogy a kis surmók visszasunnyogtak Magyarországra. Akármennyire is nem tetszettek azok a vélemények, amiket ott és akkor kaptam arra az írásra, az a helyzet, hogy viszonylagosan a maguk egyszerű szemszögéből nézve ugyan, de igazuk volt. Nem a szó legszorosabb értelemben véve, de végeredményt tekintve igazuk volt.

Persze utólag kiderült – mert utólag én is nagyon okos vagyok ám -, hogy egész jó döntést volt Európát megcélozni és kivárni. Nyolc szájba vágott hónapot töltöttünk Magyarországon. Nyolc hosszú reménytelen hónapot.

Közben jöttek a nagy szavak, nemzeti készültség, majd vészhelyzet, a megvédjük az országot, megvédjük a magyarokat, szájkarate és kardoskodás, de semmi érdembeli nem történt, csupán tolták le a torkunkon az ostobaságokat, a propagandát, a nyunyókát.

Értelmetlen nagy szavak, háborús retorika közben lehúzások és átverések, ahogy azt már totálisan megszokhatta mindenki. Talán túlzottan is megszokhattuk. Világszinten sem volt ez nagyon másként. Az országok nagy és okos vezetői hirtelen nem tudtak hova nyúlni. Az általuk ismert gondolkodás és módszerek semmire nem vezettek.

Pánikban mindenki a padtársára nézett, mint egy iskolás kisgyerek és másolta a szomszédja baromságait, miközben politikai előnyt próbáltak kovácsolni a butaságokból. Nyugaton, keleten, mindenhol.

Ültünk és néztük az életünk széthullását

Eközben mi Magyarországon ültünk a lakásunkban és vártuk sorsunk jobbra fordulását. Próbáltuk értelmesen elütni az időt, próbáltuk mentális egészségünket és motivációnkat megtartani, de egy pont után kilátástalannak tűnt az egész.

Az én munkám szerves része az utazás, avagy az utazás a munkám és az életem. Eközben szó legszorosabb értelmében naponta jöttek a friss hírek a világunk újabb és újabb bezárt országairól.

Eleinte mindenki mondta, hogy csak két hetet bírjunk ki, meg még két hetet, meg három hónapot, de nem lett jobb. Ötletünk sem volt róla, hogy mikor merre és hogyan lesz jobb. Ültünk és néztük az életünk széthullását és semmit, de semmit nem tudtunk tenni ellene. Nekem nem arra volt szükségem, hogy egy ország kinyisson, nekem az kellett, hogy a legtöbb újra megnyíljon.

Teremtettünk magunknak egy világot

Tizenöt éve költöztem el Magyarországról. Feleségem csak később csatlakozott hozzám. Megteremtettem magunknak egy olyan világot, ami idilli, biztonságos, anyagilag is teljesen rendben van, tele voltunk hatalmas tervekkel és egyik pillanatról a másikra ez kezdett el darabjaira hullani.

Két hónappal az egész rémálom előtt még nyaraltunk. A világ másik felén, az őserdő közepén izzadtunk, vadvilágot fotóztuk és világunkban gyönyörködtünk, gyakran megállapítva, hogy sajnos az ember módszeresen pusztítja el önmagát és környezetét.

Hallani hallottunk a Covidról, de a dzsungelben viszonylag irreleváns információnak tűnt. Továbbá volt már mindenféle Ázsiából induló állati eredetű fertőzés, felsőlégúti megbetegedések, mindegyik viszonylag lokálisan csengett le túl nagy pánik nélkül. Erre jött ez látszólagosan a semmiből és hirtelen bezárt az egész világ.

Két dologgal szembesültem hirtelen

Az egyik az a magyar valóság, amiből akkor már több, mint 13 éve ki tudtam szakadni és hirtelen megint benne találtam magam annak minden nyűgével és viszontagságával együtt.

A médiából folyik a genny, az emberekből a keserűség, mert pofátlanul szívtájak őket, de ha ez nem lenne, akkor sem a világhíres optimizmusáról híres a magyar.

Közben egy rétegnek mindent lehet, ők hergelik és froclizzák az amúgy is létminimum közelében nyomorgó nagytöbbséget. Egycsapásra ott volt az orrom előtt egy teljes lista azokról a mentalitásokról, tulajdonságokról, gondolkodásmódról és életszemléletről, amivel többet az életben nem akartam körülvéve lenni ezután tessék, mégis…

A másik, amivel szembesültem az volt, hogy gyorsan be kellett látnom, hogy amim van, az lószart nem ér pillanatnyilag. Hiába rengeteg tapasztalat, hiába a szakmai sikerek, a nemzetközi kapcsolatok, hiába minden. Ott álltam totálisan kiszolgáltatva a helyzetnek, de erre bővebben vissza fogok térni.

Nyolc hónap után hívott vissza a munkáltatóm. Habár elég borúsan láttam a lehetőségeimet, de azon kevesek között voltam, akiknek megmaradt az állása. Ez hihetetlen szerencse volt, mert a mai napig rengeteg kollégánk van világszerte, aki most már két éve munkanélküli.

Lerántott magával

Habár visszahívtak és azóta is rendületlenül dolgozom, de valahogy az a nyolc hónap, közben a kényszer érzése, hogy ott vagyok, ahova utoljára akartam bezárva lenni és a folyamatos, de szisztematikus csepegtetése annak a szarnak, amit szerintem ma Magyarországon az emberekre önt a politika, a közélet, a társadalom úgy, ahogy van, egyik ember a másikra, az valahogy sajnos jobban lerántott magával rántott a kelleténél.

Újra elkezdtem magyar híreket olvasni mindenhonnan. Az egyik oldal eladja a trágyát, mint valami arany főnyereményt, a másik oldalból meg dől a keserűség és próbálnak rávilágítani egy újabb csalásra, lopásra, mutyira, sunyiságra.

Olvasgattam híreket, riportokat, legkülönbözőbb cikkeket, de ettől nem lett jobb nekem, csak rosszabb. Azt éreztem, hogy egyre mélyebbre és mélyebbre süllyedtem ebben a végeláthatatlan és javíthatatlan helyzetben.

Azt, hogy nem tudok kilábalni belőle, olyan, mint valami drog. Ők odaadják, én beveszem. Hat. Az volt a hatás, hogy irgalmatlanul felb*sztam az agyam és minősíthetetlen stílusban kezdtem el kommentálni, azt gondolván, hogy azzal majd elérek valamit, hogy legalább pár embernek felnyitom a szemét belefordítva a képükbe, hogy hát teljesen hülyék és vakok vagytok, és tényleg nem látjátok a nyilvánvalót?!

Arra legalább jó volt, hogy megtanultam, hogy szinte teljesen mindegy, hogy mit mondok, miért mondom, hogy fejezem ki magam, a másik pontosan annyit tud és fog megérteni a mondandómból, AHOL ÉPPEN Ő TART.

Aki hallja vagy olvassa, az úgy is a saját szűrőjén keresztül fogja azt értelmezni. Ez meg olyan, mint egy fénykép. Van egy alapkép, de ahány filtert ráhúzunk, annyi féle látványt nyújt. Itt a filter az emberek fejében és szemében van.

Szerencsére eljutottam oda, hogy saját magam számára vállalhatatlan lettem. Akkor mondtam, hogy elég és kellett egy nagy adag szünet. Közösségi médiából, hírekből és a végén mára már mindenből, ami Magyarországról szól.

Az igazság az, hogy engem Csernobil egy kicsit jobban érintett, mint azt bárki is szeretné. Mindenkinek megvannak a saját preferenciái természetesen, de ezáltal az enyém az lett, hogy nagyon messze menjek bármitől, aminek közel van ahhoz szovjet/orosz/komcsi mentalitáshoz, mindentől, amit rákényszerítettek az emberekre Magyarországon évtizedeken keresztül, amit ezáltal olyan jól megtanultak, és amire ma azt hiszik, hogy dejavu milyen szép is volt. Mindettől én nagyon messze szeretnék lenni.

Habár tudom, hogy a másik oldal, a „nagy nyugat” sem fenékig tejfel és a kerítés sincs kolbászból, van sok szar a rovásukon, de ettől még az én személyes meggyőződésem, jólfelfogott érdekem azt diktálja, hogy azonnal hátat fordítsak bárminek, ahol az előbb leírt, számomra nagyon káros mentalitást tapasztalom. Ezzel a fejjel ragadtam Magyarországon.

Semmi sem változott

Egyszer korábban már beláttam, hogy az ország fejben valahol egy múltbeli tér-idő kontinuumban ragadt, de valamiért azt gondoltam, hogy csak túl borúsan és egyoldalúan látom.

Most saját káromon, kellett belátnom, hogy lényegében semmi sem változott. Legfeljebb más irányból megy a lopás és a politikai szarzivatar. Habár ettől lehet inkább sírnom kéne, de az igazság az, hogy ezzel csak megkönnyítettek számomra egy döntést.

Ahogy korábban elkezdtem írni, hiába a szakmai sikerek, tapasztalat, kapcsolatok, nemzetközi lehetőségek, amikor jön egy ilyen helyzet. Ez az egész arra döbbentett rá, hogy lehetőségeimet mocskos módon befolyásolja a legfontosabb okmányom: az útlevelem.

Hiába van nagyon jó munkám, életem, terveim, az egész egy pillanat alatt megváltozhat, ha az útlevelem valami miatt elértéktelenedik. Mert mondjuk kiléptetik az unióból. Vagy összeveszik az útlevelemet kibocsátó ország minden nyugati országgal egy pillanat alatt persona non grata leszek, hacsak nem vagyok valahol nagyon magas beosztásban.

Nem beszélve egy esetleges háborúról, ahol pillanat alatt behívót kaphatnak az állampolgárok. Ha világméretű a dolog, akkor meg szinte biztos, hogy rögtön hadifogoly a külföldi. Már ha nem bélyegzik kémnek és lövik agyon ott helyben.

Megtörtek és betörtek

Szóval és tettel habár elköltöztem Magyarországról 15 éve, sokáig visszajártam. Egészen a covidos történetig. Az a helyzet, hogy gyáva voltam elszakadni. Ott a család, a rokonok, a még megmaradt barátok.

Minden egyes alkalommal, amikor visszamentem láttam, hogy nem jó az irány, egyre inkább felemészti az embereket és egyre kevesebb emberrel lehet normálisan kommunikálni.

Azt látom az embereken, hogy szépen lassan megtörtek és betörtek. Azokra a dolgokra, amikre évekkel ezelőtt még azt mondták, hogy „ők aztán biztos nem, ez nem normális, ez nonszensz, ez egy agyrém, ez elviselhetetlen, ez tűrhetetlen”, azokat a már megszokták.

Sarkos véleményük először alábbhagyott, majd megszokássá és rezignált viselkedésbe torkollt. Kicsit később már ügyesen lavíroztak benne és természetesnek tekintették.

Mára sok esetben eljutottak odáig, hogy számukra az a normális, és amit mondjuk külföldről hallanak, vagy amit én mesélek az egy irreális világ, egy másik bolygóról. Feladták önmagukat, értékeiket, sok esetben álmaikat.

Ha emlékeztetem rá őket, hogy pár éve még nem így gondolkoztak, hanem szöges ellentétét mondták annak, amit ma, akkor tagadnak és támadnak. Ezért amit megváltoztatni nem tudok, azt elfogadom és tiszteletben tartom, de magamat is tisztelem annyira, hogy az én életembe ezt már nem engedem be, még ha azzal is jár, hogy nagyon sokan morzsolódnak le.

Az első és legfontosabb célommá vált, hogy magam és családom számára olyan útlevelet szerezzek, ami feltétlen szükséges egy nyugis és normális élethez. Amivel nem csak kellő messzeségbe tudunk elköltözni, de ott le is tudunk telepedni most már egyszer és mindenkorra és nem vagyunk kiszolgáltatva semminek, amihez Magyarországhoz, a magyar vezetés pillanatnyi érdekeinek és pártpolitikai propagandájának köze van.

Tizenöt év hosszú idő. Elkövettem azt az amatőr hibát, hogy szentimentális voltam, azt hittem, hogy élek, dolgozom és elegendő számomra adott országban egy munkavállalási és lakhatási engedély, ami által lakos vagyok és élem a kis életemet, de beláttam, hogy ez nagy hiba volt és ez édeskevés.

Nem tudom, hogy a megbolondult vezetők mit találnak ki, kiszámíthatatlannak és veszélyesnek látom, ahogy a népet ostobaságba és kilátástalanságba hergelik.

Sajnos az történt újra, hogy aki változást akart, az nem valami mellett, hanem valami ellen szavazott, ami alapból rossz kezdés, mert úgy gondolná az ember, hogy annál, ami van, csak jobb lehet, de ez ugyan olyan veszélyes és ostoba szélsőséget adhat politikai erők kezébe, mint a 12 éve az első kétharmad.

Kiépített hűbérúri rendszer

Azt hitték sokan, én is azt hittem okáig, hogy azok az emberek, akik továbbra is támogatják a narancssárga rendszert, nem tudnak a dolgaikról. Az igazság az, hogy ennél sokkal rosszabb a helyzet. Pontosan tisztában vannak a dolgaikkal, csak nem érdekli őket, mert van, ami fontosabb számukra.

A vidék nagyon nagy részének megélhetése függ, egy nagyon szisztematikusan kiépített hűbéri rendszertől. Továbbá számukra ez a tekintélyelvű kormányzás ad biztonságérzetet.

Leginkább a rengeteg idős ember fejében van ez így, egy olyan világban, ahova pontosan tudják, hogy nem tudnak beilleszkedni és nem is akarnak. Ezek után a „liberális demokrácia” nem mint igény, hanem mint szitokszó merül fel.

Ezek után, ha az egyszeri embernek aközött kell választani, hogy ki tudja-e fizetni a számláit és meg tud-e inni esténként két felest a kocsmában vagy véleményt mond Paks II-ről, kínai egyetemről, demokráciáról, közmédiáról, propagandáról, és népbutitásról, akkor nem kérdés, hogy melyiket fogják választani.

Ha azt hisszük, hogy nem tudják, akkor hülyének nézzük őket és ez nem korrekt, mert pontosan tudnak szinte mindenről, amik történnek, az más kérdés, hogy mit és hogyan értenek meg belőle. Ellenben, ha kimondjuk, hogy tudják, de nekik ez igy jó, kényelmes és kiszámítható, akkor már valami egészen másnak nevezzük az ilyen embereket…

Sose gondoltam megkülönböztetni egy országot főváros kontra vidék vonalon. Ugyanis civilizált országokban nem tűnik fel a különbség mondjuk edukáció szintjén.

Ezzel szemben érdemes most megnézni a választási térképet, a fővárosban nyert az ellenzék, mindenhol máshol magasan tarolt az eresztény. Nagyon „ügyesen” kitalált rendszer, ott taroltak a sárgák, ahol az emberek ki vannak szolgáltatva nekik és féltik az állásukat, ott taroltak, ahol az emberek inkább nem beszélnek nyelveket, mint igen, ott taroltak, ahol a külföld az egyik legnagyobb szitokszó, mert nem mint lehetőséget ültették az emberek fejébe, hanem mint elnyomó hatalmat, ami ellen harcolniuk kell, amitől meg kell védeni magukat, az értékeiket és „kultúrájukat”.

Mindeközben fogalmuk sincs, a világ dolgairól, igaz nem is érdekli őket. Semmijük sincs és sehova máshova nem integrálhatók be, ezért annyira felerősítették bennük a nacionalista érzéseiket (nem a hazaszeretetet), hogy egyrészről van egy parancsra hergelhető nagytömegű ember, akik gombnyomásra ugranak, ha kell, másrészt, elhitették velük, hogy megfelelő oktatás, végzettség, tapasztalat, nyelvtudás, szókincs és kommunikációs képességek nélkül is érnek annyit, mint egy mocskos külföldi három diplomás, több nyelvet beszélő orvos.

A gond csak az, hogy elhiszik, hogy ők tényleg annyit érnek a világban és világnak – vagy akár többet, pusztán azért, mert ők magyarok - és ez nagyon veszélyes.

Szitkozódás, mocskolódás mindenhol

Bánnám is én ezt az egészet, ha ma Magyarországon nem a politika folyna mindenhonnan. Rohadtul nem érdekelne, hogy ki van kormányon, legyen az jobb vagy baloldali, ha normálisan lehetne élni. De nem lehet, mert megy a szitkozódás, mocskolódás mindenhol.

A buszmegállótól a vegyesboltig, az iskolától a munkahelyig mindenhol megjelennek az általuk követni kívánt agymosott beteg gondolatok és kérés nélkül próbálják letuszkolni mindenki torkán.

Hirtelen felerősödött és felbátorodott ez a nagyon nagyszámú réteg, hangot adnak primitívségüknek és mivel nagyon sokan vannak, nagyon hangosak. Ők mára a magyar többség, nekik szól a propaganda, nekik szól a megvezetés, ők költenek, szavaznak és ők gondolják, hogy az egész világnak le kell térdelniük a lábuknál, csak azért, mert szerintük ők az igaz nagymagyarok, miközben nem hagyják élni azt, aki ebből az egészből nem kér és nem kíváncsi rá.

Lejárt a határidő

Szóval igazából szidhatnám az embereket, a pártot, a Kicsit az ismételt kétharmadukért, de úgy érzem, hogy én csak hálás vagyok nekik. A folyamatot már régebben elindítottam, de fekete-fehéren korábban nem döntöttem el, a mostani választást adtam meg magamnak határidőnek.

Nem volt ez olyan messze és látni akartam, hogy esetleg van-e egy irányváltás, egy fejlődés felé mutató halovány reménysugár. Habár csodát nem vártam, de ennél mindenképp jobb eredményt igen.

Persze nem tudom, hogy egész pontosan mitől is vártam ezt, amikor az állítólagos egységes ellenzék a vereség után 10 perccel már egymást pocskondiázta és képtelenek voltak együtt, őszintén kiállni a kamerák elé. Ugyanúgy széthúztak, mint bármilyen 5 random magyar 150 éve.

A határidő, amit magamnak adtam lejárt és azt tudom mondani egy nagyon büszke és nagyon edukált kétharmadnak vagyok most hálás és köszönök nekik leginkább két dolgot.

Az egyik, hogy megkönnyítették a dolgomat és segítettek meghozni egy olyan döntést, amit másfél évtizede meg kellett volna hoznom, de eddig nem tudtam rávenni magam.

A másik meg az, hogy nem beszélnek és nem is akarnak nyelveket beszélni, tehát kisebb eséllyel fogjuk egymás útját keresztezni a világban, ami pont jól van így. Ők nem vágynak máshova, - mondjuk többségük nem is tud beilleszkedni még ott sem, ahol most van -, mi nem vágyunk oda, nem fogunk egymásnak hiányozni. :)

Eddig se kellett volna, de innentől kezdve végképp nem kell azzal foglalkoznom, hogy milyen gyűlöletpolitika megy, milyen kirekesztés, milyen propaganda folyik, milyen mélyen van ismét magyar nyelv ruszki seggben, hány kínai kém egyetemet építettnek amig a nyugatit elzavarják.

Sőt az sem érdekel, hogy a nyugat számukra egyenesen a legnagyobb szitokszó - miközben gyerekeiket azért nyugatra küldik tanulni -, ahogy az sem, hogy éppen milyen elmebeteg dolgot neveznek magyar útnak és magyar érdeknek.

Meghoztam ezt a döntést és úgy érzem hirtelen, hogy megnyugodtam, a vállamról le lett rántva egy iszonyatos teher, rögtön azzal foglalkozom, amivel szükséges és valóban fontos.

Nekem is csak egy életem van, abban kell boldognak lennem, a feleségemet boldoggá tennem, leendő gyerekeimből életképes embereket nevelnem, ideje arra koncentrálni, ami fontos és lerázni minden visszahúzó és hátráltató tényezőt.

Megkönnyebbülve, nyugodtan, higgadtan egy korszak lezárásaként tiszta szívből tudom kimondani: Viszlát Magyarország!”

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Magyarország

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr2317798797

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

B u b u l e 2022.04.06. 11:55:28

Sok szerencsét, ne is nézz vissza, ismered Lót történetét :)

svajcineger 2022.04.06. 12:03:46

Elárulod, hogy miért ragadtál Magyarországon? Mi akadályozta meg, hogy visszatérj a külföldi életedhez?

P.Elliot 2022.04.06. 12:59:44

Nagyon jol osszeszedett poszt!

" Nagyon „ügyesen” kitalált rendszer, ott taroltak a sárgák, ahol az emberek ki vannak szolgáltatva nekik és féltik az állásukat, ott taroltak, ahol az emberek inkább nem beszélnek nyelveket, mint igen, ott taroltak, ahol a külföld az egyik legnagyobb szitokszó, mert nem mint lehetőséget ültették az emberek fejébe, hanem mint elnyomó hatalmat, ami ellen harcolniuk kell, amitől meg kell védeni magukat, az értékeiket és „kultúrájukat”.

Mindeközben fogalmuk sincs, a világ dolgairól, igaz nem is érdekli őket. Semmijük sincs és sehova máshova nem integrálhatók be, ezért annyira felerősítették bennük a nacionalista érzéseiket (nem a hazaszeretetet), hogy egyrészről van egy parancsra hergelhető nagytömegű ember, akik gombnyomásra ugranak, ha kell, másrészt, elhitették velük, hogy megfelelő oktatás, végzettség, tapasztalat, nyelvtudás, szókincs és kommunikációs képességek nélkül is érnek annyit, mint egy mocskos külföldi három diplomás, több nyelvet beszélő orvos".
---------------------------------------------------------------
Na itt ugyanez volt, illetve van. Trump innen a primitiv megvezetett lakossagbol akik hosoknek hittek magukat es a demokracia mint irtad mocsok szo volt a szamukra, szedte ossze a kovetoit es szavazoit!
A januar 6 ezeknek a gyulekezete volt vagyis az alja nepe!
Undorodtam oket meg latni is de egyben nagyon sajnaltam oket hogy ennyire meg tudtak oket vezetni es sok a bortonbe kotott ki amit nem is ertett hogy o a hos hogy kerult ide.
Nem ezt igerte Trump!

Ugy tunik az egesz vilagra kiterjedo ez a valasztasi gyakorlat!
Hogy igy kell ezt!

Arthamyr 2022.04.06. 13:06:52

A kérdés, hogy 10+ év alatt miért nem akartál másik állampolgárságot szerezni? Főleg akkor, ha a legértékesebb okmányodnak az útleveledet tartod és az utazás a munkád, az életed, ez kézenfekvő dolog lett volna.
Na mindegy, most majd megcsinálod, sok sikert hozzá. :)

fhdgy 2022.04.06. 13:07:19

@svajcineger: Szerintem, egyértelműen leírta a posztoló, hogy a munkájának a szerves része volt az utazás. Ha nem lehet utazni, nem tud normálisan dolgozni.

Hogy konkrétan mi volt a munkája, miért kellett utazni, szerintem nem túl lényeges.

svajcineger 2022.04.06. 13:18:29

@fhdgy:
Én nem azt kérdem, hogy miért nem tudott utazni, / dolgozni, hanem azt, hogy miért nem tudott a külföldi életéhez / lakhelyére visszatérni.

Golf2 2022.04.06. 14:53:04

@P.Elliot: a diplomások és szellemi munkát végzők között (Budapesten élnek a legtöbben) erős ellenzéki fölény látható (47-33 az ellenzéknek), míg az alapfokú végzettségű fizikai munkások között elsöprő a Fidesz-előny (48-13 a Fidesznek). 

Golf2 2022.04.06. 14:54:00

@P.Elliot: Ennyit arról hogy hol tarolt a fidesz

Golf2 2022.04.06. 15:09:58

irgalmatlanul felb*sztam az agyam és minősíthetetlen stílusban kezdtem el kommentálni....mindezt 8 hónap ittlét miatt...

Arthamyr 2022.04.06. 15:12:55

@Golf2: Ezt én is olvastam a telexen, kissé megtévesztő (főleg önmagában az, amit kiollóztál belőle), és könnyen fals következtetéseket lehet belőle levonni.
"A 21 Kutatóintézetnek volt még 2020-ban egy „gazdasági szavazásról” szóló elemzése, amely szerint a diplomások és szellemi munkát végzők között (Budapesten élnek a legtöbben) erős ellenzéki fölény látható (47-33 az ellenzéknek), míg az alapfokú végzettségű fizikai munkások között elsöprő a Fidesz-előny (48-13 a Fidesznek)." - Innen:
telex.hu/valasztas-2022/2022/04/04/a-fidesz-ujabb-ketharmadanak-ot-fontos-tanulsaga-ot-pontban

1. Mennyien vannak a "diplomások és szellemi munkát végzők", és mennyien "az alapfokú végzettségű fizikai munkások"?
2. Mi van azokkal, akik nem tartoznak a fenti két csoportba?
3. A 21 Kutatóintézet nem kormánypárti, a telex sem, ahogyan Dull Szabolcsról is tudható, melyik oldalon nem áll egész biztosan...

B u b u l e 2022.04.06. 16:25:28

@Arthamyr: Biztos én voltam figyelmetlen hajnalban kedves csóka, de nem láttam hogy nem szerzett új állampolgárságot a posztoló..

Nu, neked is sok szerencsét! :)

dikusz. 2022.04.06. 16:59:40

Elolvasnám azt a posztot is, amit a posztoló másfél éve írt.
Kíváncsi lennék, hogy mit mondott a "művelt magyar kommentelő".

Arthamyr 2022.04.06. 17:08:40

@dikusz.: A posztból másolta ki. A művelt magyar kommentelő meg nem biztos, hogy itt volt, egy időben még egész hatékonyan tisztogatott a bloggazda.

Csodabogár 2022.04.06. 17:29:24

@svajcineger: Pl. mert Ausztráliában vagy Újzelandon élt. Ezek hermetikusan lezártak a saját állampolgáraik is kirekedtek.

Posztoló örülhetne, hogy saját lakásában ült itthon és valahol valami hotelben, mert volt olyan i.

dikusz. 2022.04.06. 17:34:04

@Arthamyr: Én azt a másfél éve íródott posztot olvasnám el, amit ennek a posztnak az írója említett, mert abban volt jelen a szerinte "művelt magyar kommentelő".

Golfol meg azért kérdeztem, mert nem látok olyan kommentet, ahol minősíthetetlen stílusban szólt hozzá
A bloggazda hatékonyan tisztogat szerintem most is, mert az előző posztban beengedett olyan nickeket is, akik más blogokban igen ordenáré módon szoktak hozzászólni.

Csodabogár 2022.04.06. 17:35:33

@dikusz.: Micsoda türelem! Ilyen hosszú posztot én soha nem olvasok el. Különösen ha valaki, szerintem, ok nélkül nyammog. Na de tudod, én egy gonosz öregasszony vagyok, aki 30 évig nem utazhatott, pedig ez volt az egyenetlen szenvedélye, meg közben kibírta az oroszok kétszeri bevonulását stb.
Azért ezt a covid lezárást én is nehezen viseltem, de ez van alapon kibírtam.

Arthamyr 2022.04.06. 17:59:23

@dikusz.: golf idézett a posztból, szó szerint. Egyébként tényleg furcsa, hogy nincs link a régebbi posztra, szokott lenni.
A takarítás meg már sajnos nem a régi, pl. a gyökér gyuri is szabadon ideokádhat minden szemetet az ezredik nickjével is, és kedvére vagdalkozhat. De nézz csak körbe bátran a frissebb posztoknál lévő kommentek közt, meg mondjuk egy 4-5 évvel korábbinál. Maga HÁ is írta, hogy takarékon fogja üzemeltetni a blogot.

megamedve 2022.04.06. 18:20:17

Egyszerű, buta ember mindig sokkal több lesz, mint intelligens, önállóan gondolkodni képes művelt ember.
A buta embert ráadásul nagyságrendekkel könnyebb megvezetni, agymosottá tenni.
Mivel mindkettő voksa egy-egy, egyértelmű, hogy a hülyékre kell építeni a választást.
Ez történt, nincs itt semmi rendkívüli.

dikusz. 2022.04.06. 18:25:05

@Csodabogár: Hát, ha az is olyan hosszú, mint ez, akkor nem biztos, hogy egyszuszra végig tudnám olvasni. Pontosabb lett volna azt írnom, hogy beleolvasnék...

Ki mondta, hogy gonosz öregasszony vagy? Ilyet nem olvastam itt.:)

P.Elliot 2022.04.06. 19:34:05

Most azon tunodok hogy lehet hogy meg jo is az Magyarorszagnak hogy maradt a miniszterelnok mert az oroszbarat es ezert talan nem fogjak letamadni az orszagot, nem jut Ukrajna sorsara, ha ugy adodik, nem?

Csodabogár 2022.04.06. 20:00:48

@dikusz.: Én mondom, mert néha kicsit kikelek magamból.:-)
Pedig tudom, hogy aki öreg, az legyen mindig kedves és mosolygós de ez nekem néha nehezen megy.:-(

taga20 2022.04.06. 20:26:15

@P.Elliot: ez valami vicc a részedről?

P.Elliot 2022.04.06. 21:14:11

@taga20: Ezen en is tunodok hogy viccnek vegyem-e vagy ne, olvastam valahol valami nagyon furcsat....
Nem akarom betenni ide...

taga20 2022.04.06. 23:05:33

@P.Elliot: nem kell minden hülyeséget összeolvasni.

P.Elliot 2022.04.07. 01:35:16

@taga20: Hiszen ha csak annak lehetne tekinteni. Mindegy, felejtsd el....

istvankah 2022.04.07. 07:46:05

@megamedve: Így igaz!Vettem magamnak a "bátorságot" és jelentkeztem választási számlálónak!Amit ott tapasztaltam,azt írta le a fentebbi novellista!Ebben a rendszerben,amit az ezeregyszáz éves katyvaszban "fürdő" nemzethy posvány okozott ,most teljesedett ki igazán!Sajnos én is vissza jöttem 18 év után és áldom a szerencsém,hogy legalább megtaláltam az életem álmát a páromban,aki letérített a "rossz" útról!Gyűlőltem ezt a népet,akik mindig hajlandók voltak behodólni a megszállóknak és amikor végre kezükbe vehették volna a sorsukat 1989ben újra a "rabság" mellett döntőttek!A "balsorsunkat" egy olyan himnusszal nyomatékosítják még mindig,ami nemzedékeket süllyeszt a nihilbe!Szerencsésnek érzem magam,hogy nem kell a meg nem született gyerekemet félteni a nemzethy "gyilkosoktól"!

mozzie 2022.04.07. 10:33:26

@Csodabogár:
Szóval, ha jól értem, nem is olvastad el. OK. Viszont azt már elolvasás híján is tudod, hogy "ok nélkül nyammog".

Ügyes vagy. Gratulálok! Remek illusztrációja vagy azon jelenségnek amit cikkező barátunk oly szépen leírt. Igazi "csodabogár".

napi77 2022.04.07. 10:51:07

Egy komment Németországból:
Sok dologgal egyetértek, amit nehéz annak látni, aki még nem élte át ( sokan közülük mégis pontosan tudják, mi miért és hogyan van :-) ) .
a "Szitkozódás" - híresen nyugodt ember vagyok, aki 15-20 perccel a határ átlépése után vérben forgó szemekkel káromkodik. Példák ezreit modhatnám a olimpiai szintü jobbról elözéstöl kezdve a benzikutas "hölgy" lekezelö stílusától (érthetetlen miért) a piti csalásáig.
a "hírek kizárása" - mindig megfogadom, hogy nem olvasom, de olyan mint a drog, visszaesö vagyok.
az "otthoniak szemének a felnyitása" - apám szerintem tüzijátékot is rendelt vasárnap. Igazi fanatikus, pedig három lánya és öt unokája van, mind külföldön, pedig 72 évesen túl a rákon,sztrókon és infarktuson vagy dolgoznia kell vagy a lányaira szorul anyagilag (nyugdij 100ezer alatt egy élet munkája után), pedig látnia kellene mindent, de nem akarja, inkább "kommunyistázik, meg zsidózik".
a "külföldi útlevélröl" - nekünk is megadta az utolsó lökést, és nem a magyarságunkat adjuk fel, mert a mocskos kommentekkel ellentétben szeretünk magyarok lenni, csak a jövönket biztosítjuk - nyugdíjrendszer, egészségügy, stb.
- a "Gyülölet, pocskondiázás, mocsok" - egyre rosszabb, vagy egyre érzékenyebben veszem, de ugye egy keresztény országban "meggyónjuk, oszt annyi"
Az én személyes összefoglalóm: nagyon szomorú, de nekem igazán érthetö, átérezhetö poszt

Csodabogár 2022.04.07. 10:52:05

@mozzie: Részben elolvastam, de annyira egyhangú volt, hogy abba hagytam.

fhdgy 2022.04.07. 11:00:26

@napi77: Én is éltem, dolgoztam Németországban, majdnem 7 évet.

Nekem nehezebb volt idehaza újra megszokni a dolgokat, mint Németországban. Majd 13 év után sem sikerült teljesen.

Értem, amit írsz, egyet is értek.

Congeria 2022.04.07. 12:18:03

@istvankah:
Ilyen gyűlölettel és utálattal minek mentél haza? Nem értelek.

@napi77:
A covid előtt évente utaztam haza. Szeretem és büszke vagyok Magyarországra, a nyelvre, a magyarságra, csak a magyar embereket nehéz elviselni egy idő után. Budapesten is !

London2009 2022.04.07. 12:53:58

Oh koszonom, ez most jol esett. Ket ev kihagyas utan ket hetet toltottem Magyarorszagon es nem Budapesten, hanem videken. Probaltam tobbszor is de nehezemre esik igazan megfogalmazni amit lattam. Foleg miutan nem szeretnek senkit sem bantani es emiatt ez szinte lehetetlen feladat. Foleg igy a valasztasok elott nagyon fejbevagott a magyar valosag, a sok szegeny ember, az emberek roggyant mentalis es egeszsegugyi allapota, az alapveto kommunikacio es szimpla udvariassagi korok teljes hianya, ertsd sok bunko, az agresszio, frusztracio jelenlete es a mindenhova begyuruzo politika.
Mondanam en is, hogy viszlat Magyarorszag, de addig amig var a csaladom es a barataim, addig menni fogok. De csak miattuk es semmi masert.

B u b u l e 2022.04.07. 12:56:42

@Zsuzsi65: Elküldték az ukránok a halál vérveres f@-ra :)

Vrancisco 2022.04.07. 12:57:18

Mi még mindig kitartunk amellett, hogy '23-'24 környékén visszamegyünk. Sajnos/nem sajnos túl szoros a kötődés a családdal, barátokkal, és, ahogy többen is írták, mi is nagyon szeretjük magát Magyarországot, és egyelőre még magyarnak lenni is (bár ez hónapról-hónapra fakul).
Úton az első gyerek is, és nagyon fontosnak tartjuk, hogy szoros kapcsolata legyen a nagyszülőkkel, nagybácsikkal, nagynénikkel :)
Az én szakmámban talán otthon sem fogunk éhezni, pláne, ha tehermentesen sikerül otthon ingatlan vásárolni (már csak azt várjuk, hogy kicsit boruljon a bili ezen a téren, ha csak kicsit is. Noha Budapest környékén /értsd. 30 km-en belül/ anyagilag így se jöhet szóba semmi...
A gyerkőc itt kint születik (Németország), aztán meglátjuk, mennyire változtatja meg a szemléletünket az új élethelyzet.

Vrancisco 2022.04.07. 12:58:00

...még annyi, hogy azon én is agyaltam sokat, hogy érdemes-e ebbe a világba gyereket csinálni, de:
- ha valaki vágyik rá, ahogy mi is, akkor a hatalmas felelősség mellett nagy örömöt is tud szerezni, és szerintem nem jár az életünk feladásával, ha úgy neveljük már az elején, hogy mindent IS csinálunk vele (utazás, kirándulás, stb.)
- a világ sosem volt komplett és sosem lesz az, ha mindenki elkezdene hirtelen lemondani a gyerekvállalásról, akkor annyi lenne nekünk, és valakinek ki kell termelni a jövő generációját, aki talán majd jobban csinálja ( ez is nevelés kérdése is)
- végül, de nem utolsó sorban: ha minden elb.szódik, és mind meghalunk úgyis mindegy, ha minden megy tovább, és mindig lesz élet a földön, akkor meg életbe lép az előző bekezdés :D

B u b u l e 2022.04.07. 12:58:10

@Zsuzsi65:

« A Kárpátok Második Géniusza ma telefonon beszélt az elmeháborodott Putyinnal. Nem, nem a háború azonnali befejezésére, az orosz csapatok azonnali kivonására szólította fel, ahogy tegnap a spanyol kormányfő, vagy Ferenc pápa, hanem önmaga dicsfényének emelésére egy kvázi csúcstalálkozót javasolt Budapesten. A béke, ó a béke még nagyon messze van, mondta, nehogy Gazdiját idegesítse bárminemű sürgetéssel. Közben vadul tikkelt, érted Vladimir, nekem most ezt kell csinálnom. Egyben megnyugtatta, ma megrendszabályoztuk az ukrán nagykövetet, ne panaszkodjanak, ne vádaskodjanak már, nincsen rá semmi okuk.« 

www.kepfeltoltes.eu/images/2022/04/07/33109497B6F_F526_4F58_81C.jpeg

napi77 2022.04.07. 13:11:32

@Vrancisco: nagyon kívánom, hogy sikerüljön visszamennetek.
A család hiánya semmivel nem pótolható. De engedd meg, hogy adjak egy tippet. A gyereketek születése után meglátásom szerint maximum az óvoda utolsó évéig érdemes visszamenni. Ezután már pokoli nehéz a gyerköcnek otthon integrálódnia - nyelv, szokások és a tanulási tempó (igen, magyarban már az oviban feszesebb a rendszer, mint kint). Amikor kijöttünk a kisebbik lányom 5 volt, most 17 és nem tudja mi tornaórán a középsö magastartás vagy az "álljatok sorba, oszlopba". Más környezetben nött fel.

napi77 2022.04.07. 13:18:48

@Vrancisco: "szerintem nem jár az életünk feladásával" - DE :-)))
minden nap, minden percben. Ami van az megszünik, apa és anya lesztek.
"hatalmas felelősség" = ösz haj, amit csak évek után veszel észre
"nagy öröm" = millió pici, mint a csillagok - egy olcsó bizsu a születésnapodra, egy ihatatlan kakaó, egy felismerhetetlen rajz

Vrancisco 2022.04.07. 13:29:28

@napi77: Igen-igen, köszi a tippet, és ezt már több helyről is hallottam, többek közt Édesanyámtól, aki 40 évig volt óvodapedagógus :)
Ha hazamegyünk, az nagyon valószínű a gyerek másfél éves kora előtt lesz. Ha addigra nem érezzük úgy, hogy menni kell, mert úgy alakul a világ, és mert tudjuk így biztosítani a kellő kontaktok a családdal (nem hiszem), akkor meg úgyis maradnánk végleg.
De most olyan 85%-ra teszem, hogy megyünk haza, legkésőbb 2024 elején.

Vrancisco 2022.04.07. 13:29:50

@napi77: Tudod, ha ami van, az megszűnik, azt nem is bánom, mert amiről az elmúlt két évben szólt az életünk (munka Home Office-ban, evés, alvás, aztán előről), annak nem nagyon tud betenni, sőt. Hozzá tartozik, hála az égnek (vagyis inkább magunknak) nagy szeretetben és harmóniában élünk feleségemmel. De azért nem becsülöm alá a jelentőségét és a változás mértékét sem, ami vár ránk. A hajam meg így is őszült és ritkult az elmúlt két évnek hála, de még így sem panaszkodhatom 35 évesen :D :D

puhacica 2022.04.07. 14:09:47

@London2009: hasonloan latjuk mi is, 3 ev szunet utan. en tudom, hogy almat kortevel felesleges es nem is lehet, de az altalanos lepusztultsag (a sok, jol lathato fejlesztes ellenere), a beszukult gondolkodas jol arcon csapott, elszoktunk mar az ottani korulmenyektol. szerencsere a mi buborekunk, a csaladjaink es barataink tulnyomoreszt kivetelek, miattuk erdemes hazamenni.

@Vrancisco: lehet, hogy korai a kerdes, bar ha orszagvaltas a cel, foleg gyerekkel, biztosan van elkepzelesetek, szoval majd ha eljon az ideje, magan- vagy alternativ iskolaban gondolkodtok?

napi77 2022.04.07. 15:40:33

@Vrancisco: Bocsi ha okoskodó vagyok, sajna nehezen tudom megállni. És természetesen mindenki magának hozza a döntéseket. A gyerekek meg az ösz haj minden szálát megérik - azt, ami megvan és azt, ami már kihullott is :-))

droid_ · http://matyiszuro.blog.hu/ 2022.04.07. 15:42:25

@P.Elliot: az hogy oroszbarat maximum annyit jelent, hogy nem szall be a nemzetkozi fujjogokorusba, ami amugy is mindenhol a sajat szavazoknak szol. itt jobban mukodott a fujjogas helyett hogy a miniszterelnok tobbszor egyertelmuen megerositette hogy ukrajna szuveren allam serthetetlen hatarokkal es hogy oroszorszag agressziv haborut folytat ellene. ez a magyar kormany allaspontja. nem a baratkozas, barmit is akarjon az jelenteni.

Zulu4321 2022.04.07. 15:42:33

@Vrancisco: Sok sikert ehhez, es a legjobbakat a babavarashoz!
Szamomra teljesen erthetoek az erveid, es egyetertek azzal is, hogy a tervezett lepest erdemes a gyerek eletkorahoz kotni leginkabb.

Az egyeb kulso valtozok olyannyira megjosolhatatlanok mostanaban akar meg 2-3 ev viszonylataban is, hogy nem is erdemes nagyon ezekre epiteni a terveket.

Vrancisco 2022.04.07. 15:42:51

@puhacica: Lehet, hogy kéne, de ilyen távlatokban még nem gondoltunk. Egyelőre még sokkban vagyunk, hogy egyáltalán szülők leszünk :D
Inkább a biztonság kedvéért már most jelentkezni kéne itteni kinti óvodákba arra az esetre, ha mégis a maradék 15% jönne be a végén...
Hogy otthon hogy fog kinézni, jó kérdés. A jelenlegi állami oktatás, öhöm...na igen...
De ez majd függ az akkori anyagi helyzetünktől is. Meg, hogy nem mentünk ki addigra megint máshova mégis.

Arthamyr 2022.04.07. 16:23:29

@London2009: "Mondanam en is, hogy viszlat Magyarorszag, de addig amig var a csaladom es a barataim, addig menni fogok. De csak miattuk es semmi masert. " - Na pont ezért mondod, hogy "viszlat Magyarorszag" és nem azt, hogy isten veled, Magyarország. :)

"Foleg igy a valasztasok elott nagyon fejbevagott a magyar valosag, a sok szegeny ember, az emberek roggyant mentalis es egeszsegugyi allapota, az alapveto kommunikacio es szimpla udvariassagi korok teljes hianya, ertsd sok bunko, az agresszio, frusztracio jelenlete es a mindenhova begyuruzo politika. " - Ez hogy van? Azt adom, hogy az általad leírt jelenség létezik, széles körben. Viszont vidéken élek másfél éve, és nem igazán szembesülök ezzel, az interakciók töredékében fordul elő, nem is nagyon jut eszembe ilyesmi. Te amikor itt vagy, szándékosan keresed ezt, vagy a barátaid/családod körében jellemző? Hol találkozol ezzel olyan mértékben, hogy ez egy domináns élmény?

Golf2 2022.04.07. 16:34:40

@Vrancisco: A pénz nem minden,a lakás nem lesz olcsóbb,max. a panel.Én biztos nem jönnék haza.

London2009 2022.04.07. 16:43:54

@Vrancisco: a noverem vegigjarta az alternativ utat a gyerekeivel es igen rossz a tapasztalata. Leginkabb a problemas, gazdag gyerekek elfekvojekent lehetne jellemezni.

London2009 2022.04.07. 16:44:25

@puhacica: na vegre valamiben egyetertunk! : )

London2009 2022.04.07. 16:51:31

@Arthamyr: gondolom videk es videk kozott is van kulonbseg. Velem tortent egy es mas ez alatt a ket het alatt, leginkabb a jatszoterek sokkoltak peldaul. De a csaladom is meselt ezt azt, no meg olyan dolgokat is lattam ami egyszeruen elkepeszto volt es nem, hogy az elmult husz ev alatt, amiota elkoltoztem a szulovarosombol, valami fejlodott volna, hanem sokkal rosszabba valt.
E mellett nyilvan vezettem autot, voltam vasarolni, jatszohazban, hivatalban, etteremben, kocsmaban, kirandulni, ugyhogy nem a ket fal kozott ulve jutottam erre a megallapitasra.

littke 2022.04.07. 16:51:31

Kiabrandito, hogy egy ilyen alapjaban veve politikaval motivalt posztot itt megjelentettek. OK, en nem banok egyet egyet, de ez fog most kovetkezni? Utalom a Fideszt/Orbant, kiontom a szivemet, foleg most aaz uj 2/3 utan? Give me a break! Es hogy az oroszok segget nyalja Orban!

Arthamyr 2022.04.07. 17:08:46

@London2009: Én nyilván játszóházba, játszótérre nem megyek, hivatalba is csak nagyon ritkán (viszont amikor voltam, az emberi oldal szerintem rendben volt), autóba kb. havonta 2-3x ülök, a többi általad leírt helyen, meg amerre még járkálok ezen kívül, én leginkább kedves, "normális" emberrel találkozom, ritka a kivétel, és még ritkább, hogy közvetlenül érintkezni kelljen velük.
A fejlődés más tészta, az látványosan errefelé sem igazán jellemző. Bár az ország szerintem sokat fejlődött 20-30 év alatt, beleértve a vidéket is, max. nem az, ami fizikailag ott van.

Vrancisco 2022.04.07. 17:32:27

@napi77: Uhh, bocs, visszaolvasva kicsit másképp "hangzik", amit írtam, de tényleg csak lelkesen fogadtam a tippet, nem volt okoskodás! :D

Vrancisco 2022.04.07. 17:32:38

@Zulu4321: Köszönjük szépen! :P Elég izgalmas, és annak ellenére, hogy ez a világ egyik legtermészetesebb dolga, mégis szürreális és félelmetes. Basszus, nem is olyan rég még 20 évesen ültem az egyetem padjaiban, és a vizsgákon görcsöltem, és hopp, szevasz 15 év...
Gyerekként nem mondták / tudták elmondani, hogy nincs igazi határvonala annak, hogy "na, innentől fogva felnőtt vagy és más ember", hanem ugyanolyan "hülyegyerek" maradsz 30 évesen, 40 évesen, stb... csak több a tapasztalat meg az élmény az ember háta mögött. Most már kezdem érzékelni, hogy gyereket is csak idősebb, de "gyerekek" vállalnak, és ez a világ rendje :D

Zulu4321 2022.04.07. 17:32:54

@littke: Mi ebben a meglepo? Sztem total belevag az eddigi profilba. Inkabb azokat nezik ki, akik nem ugyanazt a notat fujjak a kommentekben. Pedig ez a poszt tenyleg gaz:(

dikusz. 2022.04.07. 17:34:48

@Golf2: A panel olcsóbb lesz?

A házunkban most adtak el egy 68 nm-es 3 szobás erkélyes öröklakást 55 millió forintért. Másfél évvel ezelőtt egy ugyanilyen lakás 34 millióért kelt el...

London2009 2022.04.07. 17:36:05

@Arthamyr: szerencses ember vagy akkor. No meg azert is, hogy akkor neked ez nem tunik fel.
Nekem nagyon szembeotlo volt a kulonbseg. Persze tenyleg foloslges a hasonlitgatas. Mi Anglianak egy gazdag reszen elunk, ezt hasonlitani Eszak-Kelet Magyarorszaghoz ertelmetlen.
De az emberi resze volt a megdobbento. Nem az omlo vakolatok vagy a katyus utak. Hanem tenyleg az emberek voltak nagyon masok. Mentalisan es fizakailag egy roncstarsadalom. Most hallottam ezt a szot ilyen vonatkozasban es nagyon talalo.

London2009 2022.04.07. 17:37:53

@Vrancisco: jo lesz! Nyugi! Mas elet, de sokkal jobb! Maradjatok lazak es nevessetek sokat. Sok szerencset!

puhacica 2022.04.07. 18:15:01

@Vrancisco: barhogy alakuljon, sok sikert!

@London2009: ritka pillanat :)

@Arthamyr: mi, Londonkaval ellentetben az orszag egyik legszegenyebb reszen elunk, es meg igy is szembetuno, hogy mennyire le vannak gatyasodva a magyarok. lehet, hogy rossz hasonlat, de kb ugyanaz, mint az autok, altalanossagban sokkal oregebb, elhasznaltabb, kopottabb a kocsik tobbsege, es ez akkor is szembetuno, ha egyiket se vezetem.

___

ezen semmi meglepo nincs, szegenyebb orszag, nyilvan latszik rajta (mas kerdes, hogy tenyleg elszoktunk tole). a meglepo az, hogy az enberek meg mindig, 2022-ben is azt gondoljak, hogy a helyzetuk jo, de minimum megfelelo.

Golf2 2022.04.07. 18:15:31

@dikusz.: Több tízezer új lakás kerül piacra le fogja nyomni a használtat,hitel is olcsóbb az újra.Szerintem.

Arthamyr 2022.04.07. 18:45:06

@London2009: @puhacica: Hát passz, én a városban egy olyan környéken lakok, ahol a családok jelentős része ránézésre 80-120m körüli vagyonnal él (1-3 kocsi+ház, szép rendezett kertek, sőt még a porta is a házak előtt), így ez nyilván nem a lepukkant rész. Az emberek egészségesnek tűnnek, mind mentálisan, mind fizikailag, sok a gyerek is, ők is normálisnak tűnnek, itt szoktak bandázni az utcában. A szomszédok egy kivétellel teljesen rendben vannak, de aki nincs, azzal sincs gond, csak vele a köszönésen túl nem érintkezünk. Ok, szilveszterkor haragudtam a környékbeliekre, mert kb. mindenkinek volt tüzijátéka, a kutyák féltek az 5-6 órán át tartó háborús zajtól és én sem tudtam pihenni, de ez évente egyszer van, soha rosszabbat... Ránézésre simán "minőségibbnek" tűnik, mint mondjuk a londoni vagy dublini "terraced house" telepek és lakosságuk. Aztán persze ez biztos almát a körtével, de mi nem?
Nyilván akkor, ha átmegyek a cigánytelepre (ami szintén van a városban, igaz nem túl közel, de az egyik mellett néha elvezet az utam), akkor brutális a kontraszt, teljesen más kép tárul elém, na az nagyon durva, úgy néz ki, mint egy szeméttelep, sok helyen ablak sincs (mármint az ablakon üveg), alsógatyában, papucsban glasszálnak az utcán, a bútorok ki vannak baszva az udvarra/utcára, néha olyan hangosak, hogy a kocsiba behallatszik felhúzott ablaknál. A közmunkások sem tűnnek tip-top állapotban lévő embereknek. Viszont én nem tartom bántónak, mivel nem érintkezem velük, és nem is kell érintheznem velük, nem ártunk egymásnak, nem zavarjuk egymást (vagy legalábbis ők nem zavarnak engem, fordítva nem tudom, mi van). Ha egymást találjuk, egymáshoz sem szólunk. :)
Én is azt gondolom, hogy a helyzetem megfelelő. Biztos lehetne jobb is, vagy nektek ez kevés volna, de ilyen kompromisszumot kötöttem, és megbékéltem vele. Jobb lenne bárkinek is, ha sóvárognék egy jobb életért?
Szerintem a legfontosabb, hogy az ember hogyan éli meg a dolgokat, a boldogság és az elégedettség elég szubjektív műfaj. Ha "az enberek meg mindig, 2022-ben is azt gondoljak, hogy a helyzetuk jo, de minimum megfelelo", az egy szuper dolog, remélem tényleg így van. :) Akkor már csak az kérdés, hogy miért bunkó és mogorva roncsokat láttok, ha egyszer elégedettek a helyzetükkel? :S

puhacica 2022.04.07. 19:59:12

@Arthamyr: mi teljesen atlagos kornyeken elunk (a legszukebb szomszedsag ez, fel merfolddel tavolabb mar van par olyan ingatlan, ami millio folott van), a szomszedok mindenfelek, epitkezesi vallalkozok, autoszerelok, szakacsok, jogi asszisztensek, nyugdijasok, sajat boltjukat menedzselok... a nyugdijasok nagyon aktivak, onkenteskednek, setalnak, pozitivak. ciganytelep sehol nincs, de meg az altalunk eddig latott council estate-eken se latni ablaktalan hazakat, kibaszott butorokat. nincs akkora kontraszt, nincs miller lakopark, de nincs szegenynegyed se. az ollo persze sajnos itt is nyilik.
nem mondom, hogy nem szeretnek anyagilag jobban elni, de ez meg az en kompromisszumom, hogy inkabb itt es igy, mint ott es ugy.

elegedettek, mert ok is a sajat buborekukban elnek. ki tudjak fizetni a joarasitott farhatat, van olcso gaz, kesz. aki soha nem jart a faluja hataran kivul, annak nyilvan a viragos foutca es a felujitott kultur lesz a fejlodes, meg hogy mindenkinek van kozmunka, aki dolgozni akar. kerek minden, minek valtani. es hat az is hozzatartozik az igazsaghoz, hogy kire biznak a valtozast? okos ember volt, aki azt mondta, hogy jobb a keves van, mint a sok lehetne.
(bunkosaggal es mogorvasaggal mi nem talalkoztunk, de a csaladon es a baratainkon kivul nagyon nem beszeltunk senkivel, boltban is egyszer voltunk csak, etteremben, benzinkuton, sorozoben normalis volt mindenki. nekunk az altalanos egeszsegi allapot, a lepukkantsag szurt szemet, es ez alol a fovaros, a del-alfold es a dunakanyar sem volt kivetel.)

Arthamyr 2022.04.07. 20:50:11

@puhacica: Ok, akkor London is kicsit más filmet néz, ő írta a bunkóságot.
Én "rossz" helyekre járok, pl. konditerembe a legtöbbet a házon kívül, és ritkábban szembesülök gyatra egészségi állapottal, lepukkantsággal, de mint írtam, akkor sem zavar. Már nem emlékszem, mennyivel voltak jobb állapotban a dublini/londoni emberek, de nekem annyira nem szúrt szemet, hogy megmaradt volna bennem. Az mondjuk tuti, hogy aktívabbnak és boldogabbnak tűntek, még a budapestiekhez képest is, legalábbis így éreztem, amikor ott voltam, és ez rögtön feltűnt, amikor odakerültem.
Azért a virágos főutcánál meg a felújított kultúrnál sokkal több fejlődés volt szerencsére. Arra emlékszem, hogy a 80-90-es években milyen ellátottság, állapotok voltak, és ég és föld a különbség, a ma javára. Fatüzelésű tűzhely/bojler volt, emésztő volt, nem volt internet, mobiltelefon, a boltok polcai tök máshogy néztek ki, kevesebb külföldi előadó koncertjére lehetett eljutni Magyarországon stb. Mintha másik ország lenne. Pedig csak egy másik világ. :)

B u b u l e 2022.04.07. 21:51:06

@Zsuzsi65: Kicsit az. Vámos mindig egy simulékonyabb író volt, a Gerilla(nem a te korosztályod óta).

Ha markánsabb dolgot szeretnél bereményit, nádast ajánlanám.

www.cnn.com/politics/live-news/ketanji-brown-jackson-senate-confirmation-vote/index.html

Ez a moslék Ted Cruz hogy kisétált amikor zúgott a tapsvihar, biztos megint mexikóba pucolt. Undor egy fazon :/

Büszke lehetsz rám, foxot, sőt Hannityt néztem…Sean Pennel :)’

youtu.be/IfUORitTEBI

puhacica 2022.04.07. 22:26:10

@Arthamyr: igen, nekem inkabb a kormanypropaganda jutott, szerencsere nagyon minimalis, a bunkosagbol kimaradtunk.
te valoban "rossz" helyen jarsz, ott az altalunk latottakbol viszonylag kevesen fordulnak meg :D
be is baszna, ha 30 ev alatt nem fejlodott volna az orszag sehova, de ez szerintem kevesbe teljesitmeny, inkabb alapveto folyamat. de mondom, igazabol 3 ev alatt is sok fejlesztes tortent, csak szamunkra az, hogy nyilt egy kfc, lett egy lampas keresztezodes, felepult egy uj buszpalyaudvar... nem teszi vonzobba magyarorszagot. de ezek mi vagyunk a mi szempontjainkkal.

svajcineger 2022.04.07. 22:52:46

@puhacica:
Nem is nekünk csinálják ezeket a fejlesztéseket. :)

Csodabogár 2022.04.07. 23:38:12

@fhdgy: Te szítod magadban ezt a nem tudom megszokni dolgot. Közebn azért egész jól elvagy, ahogy nyugisabb napjaidban írod. +0 év után sincsenek nehézségeim. E mellett tettem le a garast, nem háborgok. Az ember kialakítja maga körül az életet és letojja azt ami nem tetszik, illetve nem is foglalkozik vele. Véletlenül két szomszédom is nagyon sok év után jött vissza, az egyik 56-ban ment ki, gondolhatod hány év után jött haza. Elvagyunk. mindhárman.
Persze ha valaki úgy indul el, hogy jaj de rossz minden, mivel is tudnám jól felhúzni magam, az bőven talál okot.

fhdgy 2022.04.07. 23:48:52

@Csodabogár: Azt írtam, hogy 13 év után sem tudtam teljesen megszokni. Ez így van, de ezt nem érzem szításnak.

2017-ben döntöttem, hogy maradok, kecskéim lesznek ( ma született meg az ez évi utolsó kettő kis kecske, így már összesen 34 kecském van ). A kecskék sok mindenért kárpótolnak, így nem háborgok, csak konstatálok dolgokat.

Csinálom a dolgomat, az egyebekből igyekszem magam kivonni.

Csodabogár 2022.04.07. 23:55:26

@Arthamyr: Az előbb írtam, hogy vannak akik direkt keresik, ami rossz. Én se vagyok semmi olyannak kitéve, amiről írnak a haza látogatók.
Mondjuk pont Londonról nem gondoltam volna, de én nem vagyok tévedhetetlen.
Viszont szerintem, Angliában, is bőven találnék olyan embereket, mint amilyeneket leírt itthonról, csak ott nem jár olyan helyeken. Soha nem felejtem el., mikor 1963-ban Londonban a Harrod's- al átellenben megláttam életem első hajléktalan nőjét, ahogy este 10 körül bevackolódott a dobozaival egy üzlet bejáratába.
Szintén akkor vonattal mentem és az valami borzalom volt, nézni a mocskos szürke házakat, sehol egy kis zöld vagy valami. Mondhatom Pestről nem ilyennek képzeltem Angliát.

Csodabogár 2022.04.08. 00:06:54

@fhdgy: Nagyon okos és gratulálok sok kiskecskéhez.
Szerintem a legfontosabb, hogy az ember elégedett legyen az életével, hogy mások hogy látják, az tök mindegy.
Neked is jobb lenne, egy kis önmonológ, miszerint okos vagyok, hogy itthon vagyok, itt jó nekem.
Mi itt a házban, ahogy véletlenül össze kerültünk, évtizedek után is gond nélkül megszoktuk a magunk választotta életet. Menne ez neked is, csak akarni kell!:-)

fhdgy 2022.04.08. 00:09:10

@Csodabogár: Ma még ma van, így gyorsan!
A ma született kettő kis kecske közül az egyik probléma mentes. A másik, hát kétesélyes!

Már ötször szoptattam őket délután kettő óta. Az egyiknek csak segítenem kellett, hogy tudjon szopni. A másikat cumisüvegből szoptatva próbálom megmenteni.

Van egy korábbi ellésből is egy kis kecske, amit cumisüvegből szoptatok. Naponta ötször-hatszor szoptatni nem egyszerű dolog.

Nem is tudom, hogy először éjfél után vagy utoljára éjfél után szoptatom őket. A lényeg, hogy éjjel 1-2 előtt nem nagyon kerülök ágyba.

Március eleje óta fekszem éjfél után jóval. Kicsit felborult a megszokott ritmus.

Ha a kettő kis kecske, amiket cumiztatok, nem tanul meg rendesen szopni, akkor 2+ hónapig marad ez a tempó.

Van nekem időm, energiám valamit is szítani?

Most van időm firkálni, mert fél egy után még megyek pótmamát játszani.

fhdgy 2022.04.08. 00:12:11

@Csodabogár: Nekem nem kell önmonológ!

2017-ben így döntöttem, emiatt már van 34 kecském!

Kötelességgel tartozom nekik!!!

Egy dolgom van: jó gazdájuk lenni!

élhetetlen 2022.04.08. 02:28:21

@droid_: „az hogy oroszbarat maximum annyit jelent, hogy nem szall be a nemzetkozi fujjogokorusba”. Egy kicsit többről van szó. „a miniszterelnok tobbszor egyertelmuen megerositette hogy ukrajna szuveren allam serthetetlen hatarokkal es hogy oroszorszag agressziv haborut folytat ellene.”. Nagy segítség az ukránoknak a védekezésben. „ Ne arra figyeljenek, amit mondok, hanem amit csinálok! – valahogy így hangzik a szállóigévé vált orbáni önmeghatározás.”. Hogy mit mond, azt leírtad. Hogy mit csinál? A békére, és arra hivatkozva, hogy megvédi a magyarokat attól, hogy belekeveredjenek a háborúba, nem küld fegyvert, és vannak cikkek, amik teljesen jogosan, csak kicsit cinikusan arról írnak, hogy még védősisakot, vagy golyóálló mellényt sem küld, ennyire véd minket. Sőt, nem enged át fegyverszállítmányt az országon. Nagyon furcsa útvonalon kerülte ki Magyarországot az Ukrajnába küldött fegyverszállítmány - Portfolio.hu . Érdekes, de Lengyelországtól kezdve a környező NATO tagállamok segítenek, csak mi nem.
Lehet, hogy Orbán úgy képzeli a békét, hogy, mivel egy kisebb ország védekezik egy nagyobb ellen, csak várjuk ki, míg a kisebbnél a lőszerek is elfogynak, és a nagyobb elfoglalja, vagy ledarabolja a kisebbet, akkor majd béke lesz (és hullaszag)? Orbán döntéseit, viselkedését hogy is lehetne oroszbarátnak minősíteni a tények fényében!

élhetetlen 2022.04.08. 03:31:30

@puhacica: „az enberek meg mindig, 2022-ben is azt gondoljak, hogy a helyzetuk jo, de minimum megfelelo”. Nem akarlak részletekkel terhelni, csak pár dolog. Nagyon komoly dolog a propaganda. Csak sokszor el kell mondani, hogy Gyurcsány elvette a 13-ik havi nyugdíjat, Orbán visszaadta, és teljes a boldogság. Aki kap 35 ezer forintot, az boldog, és bele se gondol, hogy miért kap más 600 ezer forintot. Az, hogy többet fizetett be, azt már betudták a nyugdíja megállapításakor. Ez egyszeri kifizetés, nem épül be, lehetett volna az is, hogy minden nyugdíjas az átlag nyugdíjat kapja meg, az államnak ugyanannyi kiadás, a kisnyugdíjasoknak segített volna, a 600 ezres meg nem érzi meg.
Ugyanez a rezsicsökkentés szédítés, akinek csak a villany van bekötve, esetleg van vezetékes víz, kap 1-2 ezer forint kedvezményt, aki a teniszpályáját, vagy a medencéjét fűti, az kaphat 30 ezret is. Lehetne az is hogy valamilyen kvóta, amíg szegény is, gazdag is kevesebbet fizet, és aki afelett fogyaszt, az fizesse a piaci árat. De erről senki nem beszél, aki jól jár vele azért nem, a csóró meg nem jön rá, hogy át van verve, mert az életszínvonalára hat a gazdagok támogatása. A csóró nem is tud ilyenekről, hogy a Miniszterelnöki Kabinetiroda felügyelete alatt álló Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) a Kisfaludy-pályázatok keretében még 2018-ban 2,9 milliárd forint vissza nem térítendő állami támogatást adott a Tokaj Csurgó Völgy (TCSV) Kft.-nek. Nagyon örül, hogy kapott ezer forint rezsicsökkentést. Borzasztó.

élhetetlen 2022.04.08. 03:39:19

@Golf2: „Több tízezer új lakás kerül piacra le fogja nyomni a használtat,hitel is olcsóbb az újra.” Az új lakások az inflációval drágulni fognak, És, ha drágulnak, a használtakra nagyobb lesz a kereslet, tehát drágulnak. Az alapkamat emelésével a hitelek kamata emelkedik. Szerintem.
@dikusz.: Csak lásd a választ.

élhetetlen 2022.04.08. 04:07:22

@fhdgy: Ennyi kecskével, főleg, ha már sokat tejelnek, tényleg elgondolkozhatnál a sajtgyártáson. 3-5 literes fazekakban is lehet melegíteni, azt el is lehet mosogatni, mert így az lesz, hogy lesz sok-sok aranyos kecskéd, és belefulladsz a kecsketejbe, és nem lesz gazdájuk, árvák lesznek.
A cumiztatásnál figyelj arra, hogy csak nagyon kicsi lyuk legyen a cumin, hogy szívni kelljen, mert ha nem, akkor nem fog visszamenni az anya emlőjére, mert a cumi kényelmesebb. (lehet, hogy ezt tudtad, de mindegy). Bocs, hogy megint belebeszéltem.

Arthamyr 2022.04.08. 07:13:41

@puhacica: Nekünk sem az ilyesmi teszi vonzóva, viszont ha tüzet kéne rakni, mielőtt ebédet akarok csinálni, télen nem nagyon lehetne zöldséget kapni, esetleg úgy nézne ki a környék, mint a fent említett romatelep, tuti nem költöztünk volna ide, mindegy milyen pozitívumokat lehet mellé találni.
A vonzerő leginkább a család, az olcsóság, a megszokás kényelme, és az, hogy nem kell elköteleződni, végleges döntést hozni, ha valamiért úgy hozza kedvünk, mehetünk, ahova akarunk. De azért örülnék a virágos főutcának is, mert a jelenlegi inkább szemetesnek mondható, vagy a lámpás kereszteződésnek is, mert a kamionosok basznak megállni a zebra előtt, ha nincs előttük egy személygépkocsi, amibe azért nem akarnak belerongyolni.

@Csodabogár: Igen, ezt az 1963-as élményed már írtad, lehet, hogy többször is (nem baj egyébként :)). Most viszont 2022-t írunk. Angliában is, Magyarországon is.

fhdgy 2022.04.08. 10:04:34

@élhetetlen: "A cumiztatásnál figyelj arra, hogy csak nagyon kicsi lyuk legyen a cumin ..."

Tudni tudom, csak mégsem úgy csinálom. -:(

Amikor éjjel 1 körül nincs más bennem, csak az, hogy minél hamarabb ágyba kerülni, akkor örülök, hogy gyorsan megy a dolog.

Inkább azt a stratégiát követem, hogy többször az anyja alá rakom és igyekszem maximálisan segíteni, hogy tudjon szopni. Ebben az évben egy kivételével ez be is vált. Ami tegnap született, arról még nem tudok igazából nyilatkozni. Sajnos, túl gyönge még ahhoz, hogy szopjon. Még abban sem vagyok biztos, hogy megmarad, bár én mindent elkövetek.

A másik, amelyiket cumiztatok, más eset. Nagy, jól fejlett, erős, de volt egy születési probléma, amit remélek, hogy kinő. Az ellés nem volt szabályos, a feje félrefordult, amiatt a nyaka kissé megtekeredett ( már alig látszik ), lehet, hogy volt egy idegi sérülés emiatt. Ez akadályozza a szopásban, remélem, hogy előbb-utóbb helyre jön. Itt valós a veszély, hogy mire rendbe jön, elfelejt szopni.

A visszaszoktatásnál nekem eddig az anya jelentette az igazi problémát. Volt, hogy nem fogadta el a kölkét, volt, hogy nagyon csiklandós volt a tőgye, stb. Szerencsére ilyen már sem tavaly, sem idén nem fordult elő.

Csodabogár 2022.04.08. 10:36:08

@élhetetlen: Sajnos ez van, amit mondasz. Orbán direkt dörgölődzött Putinhoz. Nem vitás, hogy felé irányult, miután látta, hogy az EU kezdi komolyan venni a követeléseit. Korrupció, médiák törvényszék és egyéb ügyekben.
Ha operaénekes lenne, már megkapná ezért a büntetést. De nem az. Sajnos totál kiközösítettek leszünk az EU-ban, mert nagy barátai a lengyeleknél már szintén nem állnak vele szóba, az oroszbarátsága miatt.
Nekem az ő helyében lesülne a képemről a bőr, de én nem is akartam soha politikus lenni.

fhdgy 2022.04.08. 13:12:08

@élhetetlen: Hurrá! Óriási fejlődés.

A kicsi már fel bír állni, van tónusa. Eddig olyan volt, mint egy rongybaba, pl. a lábai csak lefegtek. Most már van tartása.

Most már hiszem, hogy megmarad.

London2009 2022.04.08. 13:13:59

@Arthamyr: nagyon konnyu igy elni, hogy az ember nem nez es nem lat, kulonben en is kepes vagyok ra es altalaban tudatosan torekszem is erre, de most nem ment.
Amit leirsz a ciaganyteleprol az nalunk is megvan. Ez is annyira kiabrandito mert az oke, hogy nagyvarosokban vannak rosszabb reszek, de egy 35k-es kisvarosban mint peldaul a mienk ez teljesen elfogadhatatlan. Na es akkor ilyen marginalis problemakkal foglalkoznak, mint az LMBTQ, inkabb a ciganysag problemajaval foglalkoznanak ennyit.
Majd legkozelebb tobb idot toltok Budapesten, ott azert mas vilag van, no meg mar jon a jo ido is, az is sokat segit.

London2009 2022.04.08. 13:15:04

@Csodabogár: jartal e videken mostanaban? Hidd el, azert Budapest egeszen mas, kulonosen a budai resz.

élhetetlen 2022.04.08. 15:16:01

@fhdgy: Na, rendesen off vagyunk, de remélem nem szólnak ránk. Gratulálok a lábra álláshoz. Gyerekkori emlékem, mikor a kiscsikó próbált először felállni. Összegabalyodtak a „pálcikái”, szanaszét álltak, visszahuppant. Pihenő, aztán újra. Mikor sikerült mind a négyet maga alá rendezni, és felállni, láthatóan nagyon büszke volt magára. A bociknak könnyebb volt, mert rövidebb, és vastagabb a lábuk.
A szoptatás. Az állatok között is van lelkesebb és kevésbé lelkes anya. Nem biztos, hogy neked kell pótanyának lenned, végig kell próbálni a többi szoptatós anyát, hátha valamelyik befogadja, és kettőt szoptat, mintha ikreket ellett volna. Tudod, szoptatós dajka. Egy kísérletet megér.
Most kitört rajtam a mesélhetnék, írok priviben, ha nem bánod.

puhacica 2022.04.08. 15:18:08

@svajcineger: ez is igaz :D

@Csodabogár: ja, mert a rakosrendezo vagy kelenfold olyan szep :D
szerinted london ugyanolyan 1963 ota? es szerinted magyarorszagon nem voltak hajlektalanok akkoriban? es a magyar videk ugyanolyan, mint buda?

@Arthamyr: nyilvan jobb a virag mint a szemet, ez nem kerdes, es ha ott elsz, jobban ertekeled, mint en, aki csak ellatogatok arrafele. nem tudok mit mondani, ezek tenyleg szemelyes preferenciak, es amig mindenki boldog a sajat buborekaban, addig gond egy szal se.

puhacica 2022.04.08. 15:22:08

@élhetetlen: tegnap jott szembe ez a szoveg, es hogy igaz tortenet vagy kamu, nem is lenyeges, mert igazsag van benne. ezert nem szabad azt mondani, hogy a videki hulyek szavaztak meg ujra a 2/3-ot, mert ez a rendszer azert sokak zsebet kitomi es ezert cserebe sokan becsukjak a kis szemuket.
"Kedves Fidesz szavazó!
Én vagyok az ellenzéki szavazó. Azért írok neked, hogy megértsd, miért szavaztam a "baloldal", "moslékkoalíció", "libsik" satöbbi pártcsoportosulásra. De előbb egy kicsit magamról. Budán élő értelmiségi, több diplomás ember vagyok. Éltem és dolgoztam külföldön fiatalabb koromban, magas beosztásban, idegen nyelven, sokféle ember közt, nyugati fizetésért. Egy nagyjából 300 milliót érő házban lakom, és egy 25 milliós Mercedessel járok, ami csak az egyik autóm. Most igényeltem vissza én is és a feleségem is fejenként 809 ezer Ft adót, és még 480 ezret, mert 2 gyereket nevelünk. Az energia árak emelkedése miatt napelemet rakattam a tetőre, mert azzal tudom olcsón fűteni a medencét, és a jakuzzit, ami havi 20-30 ezer Ft lenne. Eddig ezt rezsicsökkentett energiával tettem meg a többi adófizető kárára. De most erre a napelemre felrántottam majd 2 milliót az államtól, mert kifizette felét. A jakuzzi meg fasza télen, 36 fokos vízzel. Ez idén közel 4 millió Ft állam bácsitól. Nem mintha szükségem lenne rá, mert másfél milla fizetést hazaviszek havonta, és a megtakarításaim is hoznak egy átlag fizetést legalább. Lemondtam volna erről már 4-szer is a javadra. Én megpróbáltam. De te mind a négyszer megszavaztad nekem. Miközben valószínűleg százszor rosszabb körülmények közt laksz, annyit keresel, hogy épp kijössz belőle, és nem is vagy túl boldog ettől. De te nyertél 4-szer, és ennyi ember nem tévedhet. Én úgy voltam vele, hogy megnéztem a videókat vidékről meg a falvakról, és sajnáltam az embereket, akik vakarót esznek, közmunka az egyetlen bevétel 7 fős családnak, és 10 ezer forintnak úgy örülnek, mint a lottónyereménynek. Miközben én néha véletlen felporszívózok egy tízezrest és nem veszem észre. Gondoltam én már megvagyok, és nem lesz gondom a hátralévő életemben, szavazok olyan pártra, aki nem adja vissza nekem az adómat, hanem odaadja a tanároknak, vagy a szakápolóknak. De te ragaszkodtál hozzá, hogy ez a pénz nálam maradjon. Úgyhogy felvettem 10 milliót CSOK-ra is, meg Babaváróra még 10-et. Ott van a bankban, szépen termel. Nem voltam sosem kormányközeli vállalkozó. A szüleim viszonylag csórók voltak gyerekkoromban, de jó iskolába jártam, mert akkor még volt olyan, ingyen. Tanultam, dolgoztam és kimentem a hanyatló nyugatra, ahol külföldiként pont ugyanannyi esélyem volt, mint a helyieknek. Úgyhogy sok pénzt kerestem. A hanyatló nyugaton sokat tanultam, amit aztán itthon kamatoztattam, szintén sok pénzért. Nem volt mindig ekkora vagyonom, de mivel láttam mit csinál a kormány és a jegybank ingatlanba tettem amit hazahoztam, és megsokszorozódott amim volt. Elintézte nekem a szavazatod, hogy háromszor annyit ér az ingatlanom, igaz másnak most már nem nagyon jut. Szóval csak azt akartam mondani, hogy nem akartam átműtetni a gyerekedet, hanem jót akartam tenni veled is, meg a többi szerencsétlennek is, hátha lesz normális oktatása meg kórháza, és a gyereke talán nem 40 ezerért fog dolgozni. Vagy nem 150 ezerért vagy 200-ért. Most megtarthatom a zsetont, továbbra is jön szépen a pénz, és te kiírod majd a közösségi médiában, hogy kibasztál velem. És már azt is látom, ahogy engem utálsz, mert arcoskodok itt a pénzemmel, és átlapozod a fake news média cikkeit azokról a dolgokról, amiben a munkaerőpiacon sosem dolgozó 20-30 évesek járnak 150 milliós órákban 50 milliós kocsikkal, jachton és helikopteren a milliárdos villákból, és megköszönik, hogy harcolták értük. Már csak még 4 évet kérnek, és te is anyagi biztonságban élhetsz, csak most jött ez a válság sajnos...
Üdv, Egy ellenzéki szavazó"

Csodabogár 2022.04.08. 17:04:42

@Arthamyr: Te meg én, feltehetően rossz helyen lakunk és fura emberekkel találkozunk.:-))))

Az igazi létet azok ismerik csak meg, akik 2 hétre haza látogatnak Angliából. Ez van sajnos.:-(

Csodabogár 2022.04.08. 17:08:04

@London2009: Majd megmondom melyik játszótérre menjél. A közelemben van egy nagyon szuper játszótér. Tiszta röhej, de autóval hordják a gyerekeket a játszótérre és micsoda autókkal!

Nem járok vidékre, soha sehol nem jártam, mert nem szeretem a vidéki létet. Én csak az aszfalton érzem igazán jól magam.

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2022.04.08. 17:10:25

Anyukam, aki a 80as eveiben jar, tegnapi beszelgetesunkkor megjegyezte, hogy ugy erzi, egy csomo minden ismetlodik az orszagunk tortenelmeben...ezt a cikket kuldte at nekem.
Elolvastam, szerintem jo latlelet.
Nem igazan kovetem a magyar politikai csatarozasokat, igy Marky-Zaynak is csak a nevet ismertem a hirekbol. E
Abbol, amit es ahogy mond, egy normalis, tisztesseges embernek (es talan kicsit naivnak) tunik.
Sajnalom ot, de talan a hite erot ad neki talpon maradni.
24.hu/belfold/2022/04/08/marki-zay-peter-interju-valasztas-2022-vereseg-orban-viktor/

Csodabogár 2022.04.08. 17:13:07

@puhacica: Nem tudom. Én akkoriban itthon, pedig a városon át jártam dolgozni, soha egyetlen hajléktalant nem láttam. Örülök ha sokat fejlődött London azóta. Engem akkor a szép népi demokráciából elsőre kiszabadulva, sokkoltak a londoni élmények. Véletlenül és tudatlanul Golders Greenen laktam, amit megfelelőnek láttam ahhoz képest amit magamban Londonról elképzeltem.

Golf2 2022.04.08. 17:14:51

nem szabad azt mondani, hogy a videki hulyek szavaztak meg ujra a 2/3-ot... Márpedig tény hogy csak pesten,szegeden győzött ellenzék.Pest megye,Szentendre is leszerepelt pedig kedvenc városom volt.

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2022.04.08. 17:27:21

@B u b u l e: vicces vagy :) Amikor (vegre) rajossz, hogy a vilag nem fekete-feher, es a toled jobbra allo emberek (mint pl en) reszere sem CSAK Trumpbol es Fox News-bol all a vilag, mindjart mas hangnemet utsz meg velem :)))

SzZoole 2022.04.08. 17:34:10

@Csodabogár: “ Az igazi létet azok ismerik csak meg, akik 2 hétre haza látogatnak Angliából. Ez van sajnos.:-(”

Nem egészen így van, csak a különbséget látják/látjuk :-)

Én februárban voltam otthon, igaz csak egy hétre, de, azt kell mondanom, hogy én semmi negatívumot nem tudok mondani. Közlekedtem busszal/autóval is. Egy két idióta/arrogáns autóst leszámítva, persze azok itt is vannak, meg mindenhol.

Az külön tetszet, hogy a Google maps-on rákattintottam a buszmegálló iconra, és az megmutatta, hogy mikor jön a busz.

Az üzletekben/éttermekben rendes/udvarias kiszolgálást kaptam.

A Spárban voltam vásárolni némi vacsorára valót és ott éreztem egy kis keserűséget az eladótól. Steak-t akartam venni és a pultban csak 2 db T-bone steak volt. Kérdeztem az eladót, szépen és kedvesen, hogy esetleg nincs e több? Azt mondta, hogy csak rib-eye van, így abból is vettem 2 db-ot. Mindezért több mint 16 ezer forintot fizettem. Az eladó kesergett egy kicsit, hogy neki ezért mennyit kell dolgoznia. Mondtam, hogy sajnálom és el köszöntem tőle.

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2022.04.08. 18:00:30

@B u b u l e: egyebkent Vamost kedvelem, az Apak Konyve es a Budapest-New York metro nagyon tetszett.

Shaktika 2022.04.08. 18:19:10

@Zsuzsi65: azt ugyenmindenki tudja hogy én egy hjumorzsák vagyok ;) Bödöcs nálam tanult kicsim ;)

De a Penn interviewhoz mit szólsz?

Én is egy végtelenül tisztességes embernek gondolom MZP-t.

taga20 2022.04.08. 18:19:10

@SzZoole: "Én februárban voltam otthon, igaz csak egy hétre, de, azt kell mondanom, hogy én semmi negatívumot nem tudok mondani."

akkor költözz haza fiatal!
a csuti mondta a héten, hogy magyarországnál nincs jobb hely európában;)

uploads.disquscdn.com/images/a52d86df2ed316a1cd9216b4553db874d1109f62f58b3b9015e7984214b08a69.png

SzZoole 2022.04.08. 18:31:44

@taga20: igen tudom, meg a nyugat könyörögni fog neki, hogy munkát kapjanak, aham, ezt fog kapni &}=======)…….

Arthamyr 2022.04.08. 18:55:24

@London2009: Nem vágom, hogy miért van rendben a nagyvárosban, és miért nincs rendben a kisvárosban, ha az arányok ugyanolyanok.
Nézni nézek és természetesen látok is (hagyjatok már ezzel), de nem tehetek róla, hogy olyan a cigánytelep, amilyen, ezért nem fogom zavartatni magam, amíg nekem nem árt. Igazából semmi közöm hozzá, hogy ők milyen stratégiával élnek, milyen döntéseket hoznak és ez milyen eredményre vezet. Felnőtt emberek, és minden bizonnyal egyáltalán nem volnának kíváncsiak a tanácsaimra (biztos hallották már valakitől, csak nem fogadták el/meg), ami teljesen rendben is van így. Teljesen jól működik az élni és élni hagyni koncepció velük. Te sem a paki negyed költöztél, mint pl. virág doktor tette... :)
Az LMBTQ ki tudja, mennyi szavazatot hozott a konyhára. Tavaly egy ember az oltakozásnál odajött, és mondta, hogy milyen frankó bicajom van, elkezdtünk beszélgetni, azt mondta, hogy Kanadából jött haza, azért, mert ott a tranyó bemegy a középiskolába, és ő nem akarja a gyerekeit oda iratni. És ezt nem tárgyilagosan, szenvtelenül mesélte. Nem tudom, mi igaz belőle, de ezek az arcok simán lehet, hogy emiatt jó helyre húzzák az ixet. Plusz gumicsontnak sem utolsó, leköti egyes nem-baráti csoportok figyelmét, erőforrásait. A cigányprobléma érdemi és együttérző kezelése szinte garantált szavazatvesztés. A nem együttérző kezelése is, csak az a másik oldalról.

@puhacica: Így. :)

@Csodabogár: Ezt a vonalat szerintem inkább hagyjuk...

Arthamyr 2022.04.08. 18:58:54

@puhacica: Ok, hogy nem számít, de ugye kamu. Másrészt sohasem fogjuk megtudni, hogy ki miért szavaz arra, amire, mivel nem kell megindokolni.
Én hajlok arra, hogy ha csak értelmes és/vagy jó morális iránytűvel rendelkező ember szavazott volna, nem lett volna kétharmad. Már 2010-ben sem... Aztán persze ez nem tudható/igazolható, a fenti miatt.

SzZoole 2022.04.08. 19:07:25

@Arthamyr: a tranyó az trani (transgender) akar lenni?

élhetetlen 2022.04.08. 19:13:13

@puhacica: Köszönöm. hogy megértesz.

London2009 2022.04.08. 19:54:55

@Csodabogár: melyik jatszoterre gondolsz? Eleg jol ismerem Bp-t.

London2009 2022.04.08. 19:56:15

@Csodabogár: sokkal feltunobb hidd el annak, aki csak hazalatogat es egy objektiv, hirtelen kepet lat. A beka es a langyos viz esete. Az biztos, hogy legkozelebb majd kevesebb idot fogok tolteni videken es a jo dolgokra fogok koncentralni. Alig varom az Operahaz megcsodalasat!

London2009 2022.04.08. 20:02:32

@Arthamyr: na ne viccelj mar. A nagyvarosban meg csak csak, foleg egy tobb milliosban nehez ezt kikerulni de egy kisvarosban ilyen, hogy ciganytelep? A ferjemnek ugy kellett elmagyaraznom annyira nem is ertette, hogy ilyenek leteznek a videki Mo-n.
Azt hiszem ebben akkor masok vagyunk mert hiaba a manikurozott kert ha rendszeresen at kell hajtanom egy ilyen mocskon. Raadasul ezekkel az emberekkel lehet, hogy nem futsz ossze a konditeremben de az utakon, boltokban, hivatalokban, jatszotereken ott vannak es nem tudod kikerulni. Na es ez engem zavar, Londonban is zavart. Ezert is koltoztunk ki, hogy ne kelljen ilyet latni.
Kulonben a mi csaladi hazunk is egy ilyen kis zsakutcaban van, sok szep kerttel es rendes emberrel. Egy idoben meg szo is volt rola, hogy lezarjak az utcat es csak a lakok jarhatnak be de vegul nem sikerult. Na csak, hogy meseljek is mar valamit es ne higgyetek, hogy a levegobe beszelek az egyik nap azt lattam az utca elejen, hogy egy ciganyember epp ott vegezte a nagy dolgat a szemem lattara egy villanyoszlop mogott. Szerencsere kocsival voltam, de mondjuk epp gyereket tologatva erdekes lett volna. Na mondjuk igy is erdekes volt, ilyet meg eletemben nem lattam.

puhacica 2022.04.08. 20:07:05

@Csodabogár: hat, amennyiben tenyleg igaz, hogy nem jartal videken, akkor az a helyzet, hogy 100 kulfoldon toltott ev utan is jobban fogom ismerni az ottani helyzetet nalad, ugyanis en abban nottem fel, abban szocializalodtam. arrol nem beszelve, hogy te a budai aszfaltrol honnan tudnad, az en szememmel milyennek latszanak a del-alfoldi, szereny korulmenyek kozott elo idosek... ehhez pont eleg annyi, hogy atkocsikazol a tanyavilagon es par falun, nem kell hozza ket het.

azzal meg vegkepp nem tudok mit kezdeni, hogy orulsz, hogy london '63 ota fejlodott. a vilag egyik legmodernebb varosarol beszelunk. :D

@Arthamyr: csak eppen a szavazasok a legritkabban szolnak moralitasrol es erkolcsrol, cserebe annal gyakrabban az anyagiakrol :)

@élhetetlen: nem volt nehez :)

svajcineger 2022.04.08. 20:08:33

@London2009:
Mit csináljon szegény, ha épp akkor jött rá a szapora?

Arthamyr 2022.04.08. 20:28:58

@London2009: Én ezt Pesten láttam, a Ferenciek terénél, a kétezres években, egy fiatal csaj csinálta, mi is igencsak meghökkentünk. :)
Ha van elég nyomorban élő ember, lesz nyomortelep, ez ilyen egyszerűen működik. Van olyan hely, ahol konkrétan ők vannak többen, sőt, van olyan ország is, szerintem te is jártál már pár ilyenben.
Viszont a boltban, hivatalokban, utakon annyira nincsenek látványosan jelen, meg ott valamennyire be is illeszkednek, és legalább normálisan viselkednek. Általában. Mint fentebb írtam, engem pl. jobban zavarnak a kamionosok az utakon, és errefele a többségük nem is magyar, hanem külföldi, pl. szerb... Az utcán szarás errefele nem probléma, cserébe még a "normális" emberek sem nagyon szedik össze a kutyaszart, konkrétan rajtunk kívül mást még nem is láttam. :(
Egyébként ha lenne kisgyerekem, engem is sokkal jobban zavarna az ilyesmi, és nagy ívben kerülném a "nem kóser" helyeket, főleg gyalogosan.

@puhacica: Erről nem vagyok meggyőződve, és ugye az anyagiak megértéséhez kellene a másik komponens, amit írtam. Szerintem nagyon sokan szavaznak érzelmi alapon, valamilyen szinten én is inkább így tettem, mert azért nekem annyira nem rossz anyagilag a Fidesz (kb. a magánnyugdíj-lenyúlást számítva csupa jó dolgot tettek velem, egy ideje meg egyébként is mindegy, hogy mit csinál a mindenkori kormány), csak egyéb okok miatt kártékonynak tartom őket és emberként rettentő antipatikusak.

Csodabogár 2022.04.08. 21:21:40

@London2009: A Margarétára XII. kerület.

taga20 2022.04.08. 22:12:25

@London2009: hogy cigányember volt, honnan tudtad? elkérted a cigány igazolványát?

aztán lehet, hogy csak egy paki volt.

a szitiben sokkal nagyobb retkek vannak ezer számra, de az gondolom nem zavar, mert 1000 fontos öltönyben járkálnak.

érdekes világod van, de javarészt értelek;)

Karak95 2022.04.08. 22:12:32

@fhdgy: Na , jó de akkor is üres szócséplés volt az egész , vártam hogy mond is valamit , de semmi - köddel takarózás és önsajnálat . Hosszú poszt üresen hagyva .

fhdgy 2022.04.09. 09:49:32

Ez a vidék-pest szembeállítás jelen esetben "kicsit" fals. Nem arról van szó, hogy ez egyik banda okosabb mint a másik vagy hülyébb.

Csak az egyik az életkörülményei miatt mást lát.

Mondok kettő példát.

Az emberek tapsikolnak a rezsicsökkentésnek. De tényleg olcsóbb a gáz? Sokan azt mondják, hogy persze, igen. Én azt mondom, hogy nem biztos. Én palackos gázt használok. Qrva nagy gáz van, mert nincs gáz. A 7. vagy 8. helyen tudtam végre gázt venni. Ha a gáz árához hozzáveszem, hogy mennyit autóztam ezért, akkor már nem egyértelmű a válasz. Én azt mondom, hogy inkább legyen drágább, de legyen. Hiába olcsó, ha nincs.

A másik példa: a vízszolgáltatás esetén a rezsicsökkentés előbb-utóbb óriási probléma lesz. A vízszolgáltatásba a magyar átlagnál jobban belelátok. Tavaly nyáron is többször volt nálunk ( falun ) vízhiány.

Ha lajtos kocsiban hordják a vizet, nekem már az is probléma. Nem működnek a kecskéknél az itatók, kézzel kell hordanom nekik a vizet, stb.

Ilyen problémákat az élet más területiről is lehet hozni.

Ami az egyik embernek komoly probléma, az a másiknak fel sem tűnik.

Gabriella Vass 2022.04.10. 14:03:39

@Határátkelő: Ki a bloggazda? Szívesen olvasnék tőle mást is.

Határátkelő 2022.04.10. 14:04:56

@Gabriella Vass: Bocs, de ezt azt hiszem, nem értem. Mármint ha a szerzőre vagy kíváncsi, akkor neki nincs saját blogja, de feltétlenül továbbítom neki, hogy szeretnél mást is olvasni tőle, mert ezzel sokan vannak így. :)

P.Elliot 2022.04.14. 18:37:52

@fhdgy: Had jelentsem, az afonyaim majdnem kinyiltak, tomve lesz viraggal de meg kicsi bokrok, azt sem tudom milyen tipus, valoszinu hogy kozepes termesu de jovore keritek a nagyszemubol tovet, a neten mindehol kifogyott iden ez a fajta.

Nagyon vigyazok rajuk, allandoan ellenorzom a fold minoseget, ontozottseget, jo ez a kis muszer.

Nagy ambicioval kezdek neki hogy valamikor egesz nagy afonya termesem legyen.

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása