Valamiért úgy alakult, hogy az ismerősi körben idén nagyon népszerű úticél volt Szicília, amiről aztán a legtöbbször áradozó beszámolók születtek. (Más kérdés, hogy valóban a nyári kánikula a legmegfelelőbb időpont-e a kalandozásra.)

(Fotó: pixabay.com)

Mindenesetre Olaszmamma és családja is szó szerint bejártuk majdnem egész Szicíliát. Naprakész beszámoló lesz tehát arról; hogy merre érdemes menni, mit érdemes csinálni, mit kell megkóstolni.

„Tekintettel arra, hogy Olaszországban, ha az ember sokat akar látni elengedhetetlen az autó, egyértelmű volt, hogy komppal utazunk. Oké, azért is, mert mániám a hajós utazás.

Palermóba érkezett a hajónk este fél hét körül, egészen gyorsan ment a kiszállás, és a kikötőből kihajtva pillanatok alatt a tragikus palermói közlekedés legsötétebb bugyrában találtuk magunkat, de ismertük már, tudtam, hogy nekem csak csendben kell rettegnem az anyósülésen, a többit majd ember intézi.

Az első éjszakánkat a városban töltöttük, mert nem volt kedvünk keresztülvezetni egész Szicílián, hogy Agrigentóba érjünk, főleg, hogy a kompok menetrendszerinti érkezése isteni szerencse, simán befuthatott volna éjfélkor is.

Ezzel számolt palermói házigazdánk is, akit hiába figyelmeztettünk, amikor a hajónk már a kikötő vízében manőverezett, hogy érkezünk, ő nem hitt nekünk, és amikor a szállás elől hívtuk, hogy Buona sera hol tetszik lenni? teljesen kardjába dőlt, és közölte, hogy hát akkor egy fél óra és jön.

Ebből persze egy óra lett, de ezzel már számoltunk, ismerve a déli ritmust, a várakozás idejét egy bárban ütöttók el, ahol a jegestea, Aperol spritz, sör kombóból a sör sajnos negyven perc alatt sem érkezett meg, hiába figyelmeztettük a tulajt, aki inkább az anyjával veszekedett a szomszédos asztalnál. Benvenuti al sud.

CAUTION: állítsátok át az agyatokat és a bioritmusotokat Szicíliában, nekem - aki Olaszországban élek - napokba telt, amíg hozzászoktam, hogy minden sokkal, de sokkal lassabb az átlagosnál. Cserébe persze mindenki nagyon kedves. (...)

Az út Palermóból Agrigentóba 130 km, és 2 óra 15 perc, szerintem ezzel mindent elmondtam, útépítésekkel, közlekedési lámpákkal, ész nélkül előző helyiekkel tarkított kalandpark.

Agrigento maga az elszalasztott lehetőségek környéke, szívesen adnék egy tockost a helyieknek, amiért alig használják ki a kezükben levő korlátlan erőforrásokat.

A város szuper érdekes, a mellette elterülő Templomok Völgye egyszerűen fantasztikus, Görögországon kívül ez itt a legnagyobb ókori görög emlék. Ha Toscanában lenne, már rég egy egész régió gazdaságát pörgetné, Agrigento viszont Olaszország legszegényebb megyéje (provincia).

Pedig a Templomok Völgye lehetne egy szicíliai Pompeji, de nagyon bénán promotálják, mi július legelső napjaiban jártunk ott, eszméletlen melegben, és nem volt nyitva este, hogy ne 40 fokban kelljen tántorogni egyik romtól a másikig.

A bejáratnál nem kapsz térképet a kezedbe, ahol tanácsot adnak, hogy merre indulj, és mit nézz meg, pedig a terület hatalmas, jól megszervezett útvonallal, megfelelő tájékoztatással akár egynapos program is lehetne.

Hét dór stílusban épült templom és egyéb járulékos épületek találhatók itt, 1997 óta a Világörökség része is. Sötétedés után, kivilágítva lélegzetelállító látvány.

A tenger Dél-Szicíliában kristálytiszta, zöldeskék, főszabály szerint lassan mélyülő, úgyhogy gyerekeknek, és úszás-analfabétáknak ideális. Mi 9 éjszakát töltöttünk a környéken és igyekeztünk minden nap másik partszakaszra menni.

Ami általános, hogy alig találunk felszerelt strandot, és ez sokszor azt is jelenti, hogy a strandok nehezen megközelíthetők és hogy a gondozás hiányában a tenger kezdi megenni a parti homokot, úgyhogy sok helyütt már nagyon keskeny a part. Agrigento alatt például pár éve még széles homokdűnék kápráztattak el, ma már nagyon kevés maradt belőlük. (...)

Összességében, ami szuper a környéken, hogy nem lepték még el tömegesen a külföldi turisták (szinte csak a Scala dei Turchi és a Templomok Völgye közelében felellhetők), ennek megfelelően az árak is olaszokra, sőt, helyiekre szabottak.

A szállások, a szolgáltatások az olasz viszonyokhoz képest kifejezetten olcsók, ha gyors ebédre vágysz, és ezt egy pékségben oldod meg arancinivel, pane cunzatuval (szardellával, paradicsommal, sajttal megtömött kenyér), plusz az italok, 10 euró alatt megússza egy háromtagú család. Nem hazudok.

A vacsora étteremben, halas menüvel, ahogy azt illik, szintén három főre borral, általában 70-80 euró között mozgott. A szicíliai konyha pedig valami isteni.”

A teljes történetet itt olvashatjátok el, ne hagyjátok ki!

Törökországi nyaralás - amit tudni érdemes

Borzasztó hírek érkeznek mostanában a török Riviéráról, ezzel együtt, aki úgy érzi, szívesen utazna az egyébként gyönyörű országba, nem árt, ha tudja, mire készüljön. Ebben segít Mercedes.

„Öltözködés

Törökországban nincs semmilyen kötelező előírás sem férfiak, sem pedig nők öltözködésére nézve. Kizárólag ha mecsetekbe, illetve egyéb ilyen, vallásilag komoly jelentőséggel bíró helyszínekre látogattok, vannak előírások.

Ezek a következők: nők számára a kézfej és a lábfej kivételével mindent el kell takarni, így a hajat is kendővel kell befedni a látogatás idejére. Férfiaknak túl rövid sort, nadrág szintén nem elfogadható ilyen helyszíneken, ahogy a felsőtestre is megfelelő ruházat kell (póló, ing etc.). De egyébiránt a hétköznapi életben nincsenek megkötések.

Pénznem – euró vagy líra?

Ezt sokszor látom örök kérdésként. Törökország hivatalos pénzneme az „új török líra”, amit a hétköznapi életben itt liraként láthattok vagy „TL”, „tele”-ként fognak hivatkozni rá.

Én személy szerint az euróval, dollárral való fizetést nem javaslom. Ennek a legfőbb oka, hogy sok esetben ilyen módon akár a valódi ár tízszeresét fizettetik ki az emberrel.

Tehát a legtöbb esetben ezért lehet euróval fizetni, nem azért, mert az egy általánosan elfogadott pénznem Törökországban. Hanem egyszerűen így hatalmas haszon van olyan apró dolgokon, mint pl. egy buszjegy vagy apróbb étkezések, üdítők, fogyasztások. Szóval én személy szerint a líra és a bankkártya kombinációt javaslom.

Kártyával lényegében bárhol lehet fizetni, Törökországban a kártyás fizetésnek, különösen a hitelkártyáknak „hihetetlen” kultúrája van, sokkal erőteljesebb jelen van, mint Magyarországon – különösen ez utóbbi.

Aranyvásárlás

Az aranyvásárlással érdemes nagyon vigyázni, és ugyanazt a dolgot (amit esetleg vennénk) több helyen is megérdeklődni, alaposan kikutatni az árakat, mert nagyon könnyedén átverhetnek ebben a témában.

Az aranynak „fix” világpiaci ára van Törökországban is, szóval különösebben nem olcsóbb vagy nem nagyságrendekkel az, mint például Magyarországon. Magyarán ha valaki valami különösen olcsó dolgot akar velünk megvetetni, ne dőljünk be, mondván „Törökországban olcsó az arany”, ez a mai már nem az a 90-es évekbeli „arany, bőrdzseki” rendszer. Törökországban vásárolni inkább a választék, és a magas minőségű karátok, szép dizájnok miatt érdemes. (...)

A legnépszerűbb általában a 22 karát, kevesebbel nem igazán foglalkoznak, nem veszik befektetési célból, illetve nem ajándékozzák, nem preferálják, szóval ha aranyról folyik a szó, akkor az általában a 22 karátos verzió lesz itt az emberek számára.

És mi van a csapvízzel?

A csapvíz ihatósága Törökországban területileg változik, attól függően, hogy mennyire könnyedén tudják ellátni az adott részt. Általában én személy szerint nem javaslom a fogyasztását a turistaövezetkben, valamint Isztambulban, illetve nem is fogyasztom.

Nagyon könnyedén lehet palackozott vízhez jutni (ami 1-1,5 líra maximum, szóval ne fizessetek érte tízszeres árat euróban például), felesleges ezzel rizikózni a nyaralást szerintem.

Autóvezetés, autóbérlés

Saját véleményem szerint az ilyen „klasszikus” all inc. hotelnyaraláshoz teljesen felesleges autót bérelni, de ha valaki inkább kirándulósabb nyaralást tervez, akkor érdemes lehet, egyébiránt nem látom értelmét.

Veszélyes-e itt vezetni? Mindenképpen tapasztalt sofőröknek ajánlom, mert teljesen alapvető szabályok betartásával tök jókat lehet azonnal balesetezni, szóval mindenképp érdemes olyasvalakinek a volán mögé ülnie, aki higgadtan, kellő rutinnal fel tudja venni a forgalom ritmusát (értsd el tud engedni olyan hülyeségeket, mint a jobbkéz szabály, elsőbbségadás és társai), és azzal se lehet kizökkenteni, ha éppen hárman ugranak ki elé, miközben forgalommal szemben előz a kisbusz, hogy pont elférjen a robogótól, amin Hüseyin abi ül - és teljes családja harmadik generációig. Egyszerre.”

A teljes posztot itt olvashatjátok el.

Hátborzongató hiperrealizmus

Igaz vagy hamis? Ezt az egyszerű kérdést kellene megválaszolnia annak, aki az élethű szobrok kiállítását tekinti meg Brüsszel legfelkapottabb kiállítóhelyén - írja a Brüsszeli buborék szerzője. Spanyolország, Mexikó, Ausztrália, Hollandia után ugyanis Belgiumban lehet megnézni a hiperrealisztikus szobrászat vándorkiállítását.

(Fotó: expo-corps.com)

„Van egy nagyon érdekes tabló az egyik „teremben”. Azért indokolt az idézőjel, mert tulajdonképpen egyetlen hatalmas terem van néhány kisebbre felosztva, fehér vászonnal elválasztva, amelyeken kicsit át is lehet látni.

A függönyök néha fel- és meglebbennek, de azért jól kivehető a következő állomáshoz vezető „ajtó”, vagyis egy hasadék az anyagban.

Visszatérve erre a bizonyos tablóra: azt mutatja be, hogy az elmúlt évezredekben hogyan ábrázolták az embert. Végigvezet a nagy történelmi korokon, az ókori megjelenítéstől Dávid szobrán át a szürreális, teljesen alaktalan emberig, majd eljut a hiperrealizmusig.

De a végállomás, nem kevés iróniával, korunk embere, az idióta. Az idióta, aki egy széket akar kabátként magára venni, de azt is fordítva csinálja, így olyan, mintha egy négylábú kényszerzubbonyba bújt volna. Tényleg az idióta a legjobb szó erre.

A szobrok között vannak olyanok, amelyek mellé igazi embert állítva nagyon nehéz megkülönböztetni őket. Napozók a strandon, melósok létrával, takarítónő szivarral és vödörrel – teljesen élethűek.

Aztán van, ami mellbe vágja az embert, például Andy Warhol. Ha megfelelő szögből nézzük, a Warhol hatalmas fején lévő hatalmas szemek pont a tárlatlátogatóra néznek, arcvonásai pedig egyfajta felsőbbrendű kivagyiságot tükröznek.

Aztán van, amikor a méretekkel játszanak az alkotók. Egy szokásosnál kisebb idős nő egy még kisebb gyermeket tart a kezében, őt csak a mérete különbözteti meg a látogatóktól.

Egy hatalmas csecsemő (vajon hogyan szállították?), akinek az arcvonásain még ott van a születés fájdalma, a köldökzsinórt éppen csak elvágták, itt-ott véres még a teste. Van egy föld alól előtörő hatalmas felsőtest, egy égbe pillantó férfi alakja, neki már nem a születés, hanem az élet fáj.

És vannak igazán szürreálisan hiperrealisztikus szobrok is. Egy szőrös arcú-kezű-lábú kislány, ölében valamivel, amelynek szája, két lába meg mintha a feje helyén néhány ujja lenne. De valahogy az egész teljesen életszerű – nem túl közelről nézve.

Vagy a férfi, aki húsz centivel lebeg a föld felett, becsukott szemmel, talán élettelenül, a pólója kicsit felcsúszva láttatni engedi a hasát, a ruha pedig a földet súrolja.

Van egy performance is: egy meztelen nő kilép saját testéből, és lefekszik saját maga mellé. Mindez vetített és végtelenített formában, tehát többször is el lehet tűnődni a jelentés rétegein.

Ezek után már olcsó poénnak számít, amikor vicces kedvű fiatalok a fal mellé állnak, kapucnijukat a homlokukba húzzák, majd néhány pillanat múlva – amikor már kezd közönségük is lenni – megmozdulnak és továbbmennek.

De talán ez is a cél: gondolkozzunk el azon, mi az igazi és mi a hamis, aztán együtt gondoljuk tovább.”

Az eredeti írást (egészen elképesztő képekkel) itt találjátok, ne hagyjátok ki!

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével!