oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2021. augusztus 08. 06:30,  Az elszalasztott lehetőségek környéke 86 komment

2021. augusztus 08. 06:30 Határátkelő

Az elszalasztott lehetőségek környéke

Valamiért úgy alakult, hogy az ismerősi körben idén nagyon népszerű úticél volt Szicília, amiről aztán a legtöbbször áradozó beszámolók születtek. (Más kérdés, hogy valóban a nyári kánikula a legmegfelelőbb időpont-e a kalandozásra.)

agrigento_foto_pixabay_com.jpg(Fotó: pixabay.com)

Mindenesetre Olaszmamma és családja is szó szerint bejártuk majdnem egész Szicíliát. Naprakész beszámoló lesz tehát arról; hogy merre érdemes menni, mit érdemes csinálni, mit kell megkóstolni.

„Tekintettel arra, hogy Olaszországban, ha az ember sokat akar látni elengedhetetlen az autó, egyértelmű volt, hogy komppal utazunk. Oké, azért is, mert mániám a hajós utazás.

Palermóba érkezett a hajónk este fél hét körül, egészen gyorsan ment a kiszállás, és a kikötőből kihajtva pillanatok alatt a tragikus palermói közlekedés legsötétebb bugyrában találtuk magunkat, de ismertük már, tudtam, hogy nekem csak csendben kell rettegnem az anyósülésen, a többit majd ember intézi.

Az első éjszakánkat a városban töltöttük, mert nem volt kedvünk keresztülvezetni egész Szicílián, hogy Agrigentóba érjünk, főleg, hogy a kompok menetrendszerinti érkezése isteni szerencse, simán befuthatott volna éjfélkor is.

Ezzel számolt palermói házigazdánk is, akit hiába figyelmeztettünk, amikor a hajónk már a kikötő vízében manőverezett, hogy érkezünk, ő nem hitt nekünk, és amikor a szállás elől hívtuk, hogy Buona sera hol tetszik lenni? teljesen kardjába dőlt, és közölte, hogy hát akkor egy fél óra és jön.

Ebből persze egy óra lett, de ezzel már számoltunk, ismerve a déli ritmust, a várakozás idejét egy bárban ütöttók el, ahol a jegestea, Aperol spritz, sör kombóból a sör sajnos negyven perc alatt sem érkezett meg, hiába figyelmeztettük a tulajt, aki inkább az anyjával veszekedett a szomszédos asztalnál. Benvenuti al sud.

CAUTION: állítsátok át az agyatokat és a bioritmusotokat Szicíliában, nekem - aki Olaszországban élek - napokba telt, amíg hozzászoktam, hogy minden sokkal, de sokkal lassabb az átlagosnál. Cserébe persze mindenki nagyon kedves. (...)

Az út Palermóból Agrigentóba 130 km, és 2 óra 15 perc, szerintem ezzel mindent elmondtam, útépítésekkel, közlekedési lámpákkal, ész nélkül előző helyiekkel tarkított kalandpark.

Agrigento maga az elszalasztott lehetőségek környéke, szívesen adnék egy tockost a helyieknek, amiért alig használják ki a kezükben levő korlátlan erőforrásokat.

A város szuper érdekes, a mellette elterülő Templomok Völgye egyszerűen fantasztikus, Görögországon kívül ez itt a legnagyobb ókori görög emlék. Ha Toscanában lenne, már rég egy egész régió gazdaságát pörgetné, Agrigento viszont Olaszország legszegényebb megyéje (provincia).

Pedig a Templomok Völgye lehetne egy szicíliai Pompeji, de nagyon bénán promotálják, mi július legelső napjaiban jártunk ott, eszméletlen melegben, és nem volt nyitva este, hogy ne 40 fokban kelljen tántorogni egyik romtól a másikig.

A bejáratnál nem kapsz térképet a kezedbe, ahol tanácsot adnak, hogy merre indulj, és mit nézz meg, pedig a terület hatalmas, jól megszervezett útvonallal, megfelelő tájékoztatással akár egynapos program is lehetne.

Hét dór stílusban épült templom és egyéb járulékos épületek találhatók itt, 1997 óta a Világörökség része is. Sötétedés után, kivilágítva lélegzetelállító látvány.

A tenger Dél-Szicíliában kristálytiszta, zöldeskék, főszabály szerint lassan mélyülő, úgyhogy gyerekeknek, és úszás-analfabétáknak ideális. Mi 9 éjszakát töltöttünk a környéken és igyekeztünk minden nap másik partszakaszra menni.

Ami általános, hogy alig találunk felszerelt strandot, és ez sokszor azt is jelenti, hogy a strandok nehezen megközelíthetők és hogy a gondozás hiányában a tenger kezdi megenni a parti homokot, úgyhogy sok helyütt már nagyon keskeny a part. Agrigento alatt például pár éve még széles homokdűnék kápráztattak el, ma már nagyon kevés maradt belőlük. (...)

Összességében, ami szuper a környéken, hogy nem lepték még el tömegesen a külföldi turisták (szinte csak a Scala dei Turchi és a Templomok Völgye közelében felellhetők), ennek megfelelően az árak is olaszokra, sőt, helyiekre szabottak.

A szállások, a szolgáltatások az olasz viszonyokhoz képest kifejezetten olcsók, ha gyors ebédre vágysz, és ezt egy pékségben oldod meg arancinivel, pane cunzatuval (szardellával, paradicsommal, sajttal megtömött kenyér), plusz az italok, 10 euró alatt megússza egy háromtagú család. Nem hazudok.

A vacsora étteremben, halas menüvel, ahogy azt illik, szintén három főre borral, általában 70-80 euró között mozgott. A szicíliai konyha pedig valami isteni.”

A teljes történetet itt olvashatjátok el, ne hagyjátok ki!

Törökországi nyaralás - amit tudni érdemes

Borzasztó hírek érkeznek mostanában a török Riviéráról, ezzel együtt, aki úgy érzi, szívesen utazna az egyébként gyönyörű országba, nem árt, ha tudja, mire készüljön. Ebben segít Mercedes.

torokorszag.jpg

Öltözködés

Törökországban nincs semmilyen kötelező előírás sem férfiak, sem pedig nők öltözködésére nézve. Kizárólag ha mecsetekbe, illetve egyéb ilyen, vallásilag komoly jelentőséggel bíró helyszínekre látogattok, vannak előírások.

Ezek a következők: nők számára a kézfej és a lábfej kivételével mindent el kell takarni, így a hajat is kendővel kell befedni a látogatás idejére. Férfiaknak túl rövid sort, nadrág szintén nem elfogadható ilyen helyszíneken, ahogy a felsőtestre is megfelelő ruházat kell (póló, ing etc.). De egyébiránt a hétköznapi életben nincsenek megkötések.

Pénznem – euró vagy líra?

Ezt sokszor látom örök kérdésként. Törökország hivatalos pénzneme az „új török líra”, amit a hétköznapi életben itt liraként láthattok vagy „TL”, „tele”-ként fognak hivatkozni rá.

Én személy szerint az euróval, dollárral való fizetést nem javaslom. Ennek a legfőbb oka, hogy sok esetben ilyen módon akár a valódi ár tízszeresét fizettetik ki az emberrel.

Tehát a legtöbb esetben ezért lehet euróval fizetni, nem azért, mert az egy általánosan elfogadott pénznem Törökországban. Hanem egyszerűen így hatalmas haszon van olyan apró dolgokon, mint pl. egy buszjegy vagy apróbb étkezések, üdítők, fogyasztások. Szóval én személy szerint a líra és a bankkártya kombinációt javaslom.

Kártyával lényegében bárhol lehet fizetni, Törökországban a kártyás fizetésnek, különösen a hitelkártyáknak „hihetetlen” kultúrája van, sokkal erőteljesebb jelen van, mint Magyarországon – különösen ez utóbbi.

Aranyvásárlás

Az aranyvásárlással érdemes nagyon vigyázni, és ugyanazt a dolgot (amit esetleg vennénk) több helyen is megérdeklődni, alaposan kikutatni az árakat, mert nagyon könnyedén átverhetnek ebben a témában.

Az aranynak „fix” világpiaci ára van Törökországban is, szóval különösebben nem olcsóbb vagy nem nagyságrendekkel az, mint például Magyarországon. Magyarán ha valaki valami különösen olcsó dolgot akar velünk megvetetni, ne dőljünk be, mondván „Törökországban olcsó az arany”, ez a mai már nem az a 90-es évekbeli „arany, bőrdzseki” rendszer. Törökországban vásárolni inkább a választék, és a magas minőségű karátok, szép dizájnok miatt érdemes. (...)

A legnépszerűbb általában a 22 karát, kevesebbel nem igazán foglalkoznak, nem veszik befektetési célból, illetve nem ajándékozzák, nem preferálják, szóval ha aranyról folyik a szó, akkor az általában a 22 karátos verzió lesz itt az emberek számára.

És mi van a csapvízzel?

A csapvíz ihatósága Törökországban területileg változik, attól függően, hogy mennyire könnyedén tudják ellátni az adott részt. Általában én személy szerint nem javaslom a fogyasztását a turistaövezetkben, valamint Isztambulban, illetve nem is fogyasztom.

Nagyon könnyedén lehet palackozott vízhez jutni (ami 1-1,5 líra maximum, szóval ne fizessetek érte tízszeres árat euróban például), felesleges ezzel rizikózni a nyaralást szerintem.

Autóvezetés, autóbérlés

Saját véleményem szerint az ilyen „klasszikus” all inc. hotelnyaraláshoz teljesen felesleges autót bérelni, de ha valaki inkább kirándulósabb nyaralást tervez, akkor érdemes lehet, egyébiránt nem látom értelmét.

Veszélyes-e itt vezetni? Mindenképpen tapasztalt sofőröknek ajánlom, mert teljesen alapvető szabályok betartásával tök jókat lehet azonnal balesetezni, szóval mindenképp érdemes olyasvalakinek a volán mögé ülnie, aki higgadtan, kellő rutinnal fel tudja venni a forgalom ritmusát (értsd el tud engedni olyan hülyeségeket, mint a jobbkéz szabály, elsőbbségadás és társai), és azzal se lehet kizökkenteni, ha éppen hárman ugranak ki elé, miközben forgalommal szemben előz a kisbusz, hogy pont elférjen a robogótól, amin Hüseyin abi ül - és teljes családja harmadik generációig. Egyszerre.”

A teljes posztot itt olvashatjátok el.

Hátborzongató hiperrealizmus

Igaz vagy hamis? Ezt az egyszerű kérdést kellene megválaszolnia annak, aki az élethű szobrok kiállítását tekinti meg Brüsszel legfelkapottabb kiállítóhelyén - írja a Brüsszeli buborék szerzője. Spanyolország, Mexikó, Ausztrália, Hollandia után ugyanis Belgiumban lehet megnézni a hiperrealisztikus szobrászat vándorkiállítását.

belgium_foto_expo-corps_com.jpg(Fotó: expo-corps.com)

„Van egy nagyon érdekes tabló az egyik „teremben”. Azért indokolt az idézőjel, mert tulajdonképpen egyetlen hatalmas terem van néhány kisebbre felosztva, fehér vászonnal elválasztva, amelyeken kicsit át is lehet látni.

A függönyök néha fel- és meglebbennek, de azért jól kivehető a következő állomáshoz vezető „ajtó”, vagyis egy hasadék az anyagban.

Visszatérve erre a bizonyos tablóra: azt mutatja be, hogy az elmúlt évezredekben hogyan ábrázolták az embert. Végigvezet a nagy történelmi korokon, az ókori megjelenítéstől Dávid szobrán át a szürreális, teljesen alaktalan emberig, majd eljut a hiperrealizmusig.

De a végállomás, nem kevés iróniával, korunk embere, az idióta. Az idióta, aki egy széket akar kabátként magára venni, de azt is fordítva csinálja, így olyan, mintha egy négylábú kényszerzubbonyba bújt volna. Tényleg az idióta a legjobb szó erre.

A szobrok között vannak olyanok, amelyek mellé igazi embert állítva nagyon nehéz megkülönböztetni őket. Napozók a strandon, melósok létrával, takarítónő szivarral és vödörrel – teljesen élethűek.

Aztán van, ami mellbe vágja az embert, például Andy Warhol. Ha megfelelő szögből nézzük, a Warhol hatalmas fején lévő hatalmas szemek pont a tárlatlátogatóra néznek, arcvonásai pedig egyfajta felsőbbrendű kivagyiságot tükröznek.

Aztán van, amikor a méretekkel játszanak az alkotók. Egy szokásosnál kisebb idős nő egy még kisebb gyermeket tart a kezében, őt csak a mérete különbözteti meg a látogatóktól.

Egy hatalmas csecsemő (vajon hogyan szállították?), akinek az arcvonásain még ott van a születés fájdalma, a köldökzsinórt éppen csak elvágták, itt-ott véres még a teste. Van egy föld alól előtörő hatalmas felsőtest, egy égbe pillantó férfi alakja, neki már nem a születés, hanem az élet fáj.

És vannak igazán szürreálisan hiperrealisztikus szobrok is. Egy szőrös arcú-kezű-lábú kislány, ölében valamivel, amelynek szája, két lába meg mintha a feje helyén néhány ujja lenne. De valahogy az egész teljesen életszerű – nem túl közelről nézve.

Vagy a férfi, aki húsz centivel lebeg a föld felett, becsukott szemmel, talán élettelenül, a pólója kicsit felcsúszva láttatni engedi a hasát, a ruha pedig a földet súrolja.

Van egy performance is: egy meztelen nő kilép saját testéből, és lefekszik saját maga mellé. Mindez vetített és végtelenített formában, tehát többször is el lehet tűnődni a jelentés rétegein.

Ezek után már olcsó poénnak számít, amikor vicces kedvű fiatalok a fal mellé állnak, kapucnijukat a homlokukba húzzák, majd néhány pillanat múlva – amikor már kezd közönségük is lenni – megmozdulnak és továbbmennek.

De talán ez is a cél: gondolkozzunk el azon, mi az igazi és mi a hamis, aztán együtt gondoljuk tovább.”

Az eredeti írást (egészen elképesztő képekkel) itt találjátok, ne hagyjátok ki!

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével!

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: blogajánló Olaszország Belgium Törökország

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr5316651448

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

dikusz. 2021.08.08. 08:40:04

Azt hátborzongatóan hiperrealizmusos kiállítást akkor sem nézném meg, ha fizetnének érte.

SzZoole 2021.08.08. 09:31:54

@dikusz.: de kár, pedig egy ilyen kiállításon akartam “randizni” veled :-))

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2021.08.08. 10:06:34

Ha mar muzeum:) megerkeztunk Keszthelyre, eddigi tapasztalataink (nagyon turistak vagyunk) nagyon jok! :) a ferjem most reggel - kalandvagyo termeszetebol fakadoan - elment egyedul (!) bevasarolni a Tescoba :) kivancsi vagyok, mikkel jon vissza:) (mar volt regebben tobbszor Mo-n, es kicsit ert magyarul, de csak par szot beszel)
Keszthely gyonyoru egyebkent!

SzZoole 2021.08.08. 10:17:56

@Zsuzsi65: poor fucker, good luck to him :-)))

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2021.08.08. 11:06:58

@SzZoole: oh, nagyon ugyes volt, bevasarolt mindent egy hetre nekunk, es meg angolul beszelo penztaros is segitett neki :) felvagott, gyumocs, zoldseg, tej, mayo, ketchup, udito, viz, tojas. Szoval el leszunk latva mindennel :)

Shanarey 2021.08.08. 11:15:17

Magyarország sem sokkal jobb a vezetési kultúrát elnézve.
Ma, miközben két bicajost kerültem ki, megelőzött egy idióta, egy Citroen Xara Picassoval, ami azért nem egy versenyautó. Hogy hova az anyjába sietett, az nem derült ki.

SzZoole 2021.08.08. 11:27:00

@Zsuzsi65: szerencsére azért már Mo-on is előrehaladott a nyelveket tudók száma :-)

SzZoole 2021.08.08. 11:27:54

@Shanarey: biztos rossz oldalon közlekedtél :-)))

dikusz. 2021.08.08. 11:28:07

@Zsuzsi65: Nagyon sokszor jártam Keszthelyen, számomra ez a város a Balaton fővárosa. Neked gondolom nem kell bemutatni, mennyi látnivaló van nem csak Keszthelyen, hanem a környékén is. Túrázni is ezerfelé tudtok menni.
Panzióban, vagy szállodában laktok? Egyre megkérnélek, ha sétáltok a parton, nézzétek már meg legyetek szívesek a Helikon-szállót, hol tart a felújítása. Négy éve töltöttem a szállodában pár napot, a tulajdonosváltás utáni megnyitásakor, majd még ugyanabban a hónapban bezárt tulajdonosváltás miatt...

Shanarey 2021.08.08. 12:04:42

@SzZoole:

Nem. Én normálisan vezettem, de ez az illetőnek nem volt elég.

SzZoole 2021.08.08. 12:19:54

@Shanarey: én ebben teljes mértékben biztos voltam, hogy te a helyes oldalon közlekedtél, minden törvényes közlekedési szabályt betartva, csak viccelni próbálkoztam, de lehet nem ment át.

Shanarey 2021.08.08. 12:44:29

@SzZoole:

Nekem csak az volt az érdekes az egészben, hogy simán utolértem később, vagyis mire volt ez az eszement előzés? Tavaly az 54-es úton ennél hajmeresztőbb előzések is voltak, pedig én sem vagyok az aki rettentően betartja a sebességhatárokat.

SzZoole 2021.08.08. 12:51:36

@Shanarey: ilyenek itt is vannak tudod nagyon jól. A legjobb a majom reflexel rendelkező vezetők. Autópályán utoléred 68-al, amikor tiszta a belsősáv, elkezdtem megelőzni és azt veszem észre, hogy mát 82-vel mész és még mindig melletted van a sávban. Én ezektől őrülök meg a legjobban.

Shanarey 2021.08.08. 12:54:13

@SzZoole:

Vannak, erre szoktam mondani az angol kollégáimnak, az átlag angol sofőr úgy vezet, minth a a jogsit karácsonyra kapta volna. De Magyarországon, ez valami kényszer betegség hogy mindenki ész nélkül előz mindenkit.

SzZoole 2021.08.08. 13:00:56

@Shanarey: jaj ne is mond, nap mint nap átélem az ilyeneket. A saját tapasztaltom szerint a legtöbb probléma a szavannáról idevetődött vezetésre teljesen alkalmatlan emberek, hogy törne le a keze annak az oktatónak, aki jogosítványhoz jutatta őket!

fhdgy 2021.08.08. 15:36:01

Szicíliáról ( rajtatok múlik, hogy mennyire veszitek komolyan ):

Bölcs emberek élhetnek arra. Miért odacsalogatni a turistákat, ha egy idő után meg turistariasztóval kellene felszerelni az egész környéket. Ők tanultak Velence, meg Barcelona ( pedig nem is olasz ) példájából. A turisták csak bajt hoznak, tömeg, káosz, felvert árak, stb.

Szerintem, most csendben pörög az agyuk, hogy lehetne kitenyészteni az ideális turistát. Nem meggy fizikailag oda, nem hangoskodik, nem követelőzik, nem veri fel a helyi árakat, de sok, qrva sok pénzt költenek el ott, amivel mindenkit milliomossá tesznek. Majd, ha meglesz a mesterterv! Akkor lessetek! Persze, csak drónról vagy műholdról, mert a lábnyomotok nem lesz kívánatos!

Csodabogár 2021.08.08. 16:44:04

@Zsuzsi65: Egy pillanatig nem aggódtam, hogy éhen és szomjan vesztek Keszthelyen.:-)

Csodabogár 2021.08.08. 16:51:49

@fhdgy: Turista nagyon sok helyen a megélhetés alapja. Persze nem kellene túlzásba vinni. Covid előtt pl. Dubrovnikban már korlátozták a turisták számát. Most végre Velencében is törvény van arra, hogy cruise shipek nem mehetnek be körülhajókázni a belvárost. Persze az se nagy öröm, ha kiszáll egy hajóból 5000 ember 2-3 órára és várost néznek. Ugyanis ezek se nem esznek se nem isznak, csak szemetelnek. Azokat a nagy dög hajókat nem engedném kikötni sehol. Hajókázzanak a tengeren 2 hétig és menjenek haza. Ráadásul én nem is vagyok egy szenvedélyes környezetvédő. Egy valamire való zöld sikitófrászt kap ha meglát egy ilyen hajót. Aki szereti most menjen. Julius végén 1 hétre már 400 EUR volt az ár 7 napra!

fhdgy 2021.08.08. 17:42:24

@Csodabogár: Én akkor sem akarnék valahova odamenni, ha már könyörögnének, de előtte meg azt mondták, hogy kívül tágasabb.

Ha kell a turista pénze, akkor kelljen maga a turista is. A turista pénze nincs turista nélkül!

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2021.08.08. 19:02:21

@dikusz.: ok, majd megnezzuk, mizujs a szallodaval. Airbnb-ben vagyunk, egy nagyon szep szazad eleji villa az Erzsebet kiralyne utjan a parkkal szemben. Eddig mindannyian nagyon elvezzuk.

Golf2 2021.08.08. 20:16:50

@Zsuzsi65: Vajon kinek van ott villája amit airbnpre kiad...

dikusz. 2021.08.08. 22:35:01

@Golf2: Ne haragudj, és ne sértődj meg, de nem értelek.
Miért írsz ilyeneket, miért nem mindegy neked, hogy ki milyen szállást foglal, ha nyaralni megy?
Képes voltál addig keresgetni a neten, amíg találsz egy kastélyt, ahol esetleg megszálltak Zsuzsiék?
Tényleg úgy néz ki -ha tévedek elnézést kérek előre tőled-, mintha mindenkire irigykednél, aki jól érzi magát.

Golf2 2021.08.09. 11:56:29

@dikusz.: Fél prcet szántam rá keresni,egyszerüen nem tudtam hogy villát is lehet bérelni napokra ezért érdekelt.Itt pesten csak lakásokat lehet.

dikusz. 2021.08.09. 14:28:26

@Golf2: A "Vajon kinek van ott villája..." kommented az, ami furcsa számomra, mert olyan "irigykedős", olyan "savanyú a szőlő" hozzászólás volt.

Megnéztem a panziót, és igenis villa, mégpedig valóban a "villasoron" (kb sejtem hol van), mert több hasonló épület is van ott. Az ára pedig ahhoz képest, ahogy kinéz, és ahol van, kifejezetten kedvező.
Nem új az épület, ezeket több évtizede építették, és miért ne lehetne családi örökség?

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2021.08.09. 15:06:56

@dikusz.: a cim, ha erdekel valakit :) Erzsebet kiralyne u 58. Airbnb-n ugy szerepel, mint szazadfordulos villa. Megprobalom megkeresni az airbnb linket, ha valaki ki akarja berelni maskor ;)

dikusz. 2021.08.09. 16:05:29

@Zsuzsi65: Akkor nem jött be Golf tippje..:)))
Én csak örülök, hogy jól érzitek magatokat, és mint mondtam, ezer tanácsot tudnék adni, hogy merre kolbászoljatok.:)

SzZoole 2021.08.09. 16:43:04

@Zsuzsi65: Zsuzsi, úgy lenne fair ha árat is írnál, hogy teljes mértékben kielégítsd gulfi kíváncsiságát, szerintem:-))

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2021.08.09. 16:46:34

@SzZoole: ar is van a linken :)) CA penztarcanknak ez egy atlag ar, sot ezert a penzert kb egy nagyon atlag hotel szobat kapsz csak ;)

SzZoole 2021.08.09. 16:52:00

@Zsuzsi65: nem az én kíváncsiságomat kell kielégíteni, tudod ha én igénybe veszek egy szolgáltatást és a végén fizetni kell, sosem azt kérdezem, hogy mennyi, hanem annyit mondok csak; fizetni szeretnék :-)))

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2021.08.09. 17:13:15

@SzZoole: tudom, tudom :) uriemberek igy csinaljak :)

SzZoole 2021.08.09. 18:33:20

@Zsuzsi65: úrnak születni kell :-)))

desw 2021.08.09. 19:37:29

@SzZoole:

"tudod ha én igénybe veszek egy szolgáltatást és a végén fizetni kell, sosem azt kérdezem, hogy mennyi, hanem annyit mondok csak; fizetni szeretnék :-))) "

Ott előre kell fizetni, nem a végén! Ezt persze én nem tudom, csak vki mondta.

SzZoole 2021.08.09. 19:48:47

@desw: akkor legyünk konkrétak, legyen étterem , igy jó? Ott sosem kérdezem, hogy mennyi, csak annyit, hogy; fizetni szeretnék.

SzZoole 2021.08.09. 19:50:54

@desw: de egyenként úgy is írtam; “ ha én igénybe veszek egy szolgáltatást és a végén fizetni kell”

desw 2021.08.09. 20:01:59

@SzZoole:

Jaaa, étterem??? Az uncsi . . .

SzZoole 2021.08.09. 20:14:08

@desw: nem az étterem a lényeg, de nem baj, ha nem akarod érteni

Golf2 2021.08.09. 21:28:20

@dikusz.: Akkor nem jött be Golf tippje..:))) Tényleg nem,mivel 2 szobás apartmanról van szó 1 villában. De neked se az örökölt villa.

SzZoole 2021.08.09. 21:34:56

@desw: persze, hogy érted hogy gőzgép, de mi hajtya……:-)

dikusz. 2021.08.09. 23:14:16

@Golf2: De te a Sissy villáról állítottad biztosan, hogy arról van szó a fél perc keresgélés után.
Akkor még szó sem volt apartmanról, és én nem állítottam, hanem kérdeztem, hogy miért ne lehetne örökölt villa...

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2021.08.10. 07:22:35

@Golf2: mivel ennyire megmozgatta mindenki fantaziajat ez a villa, kozkivanatra itt van , haha :))
youtu.be/FTEpvmqynx4
Ezek utan az eletunk egy nyitott konyv, ha latod a tobbi feltoltott videot :))))

Hórukk 2021.08.10. 07:34:10

Milyen komp Palermóba? Én is voltam ott kocsival, de végigvezettem az olasz csizmát. A többi magyar mind ingyen vonatozó MÁV-os volt.:-) Egyébként nem voltam elájulva Szicíliától.

SzZoole 2021.08.10. 07:39:47

@Zsuzsi65: pikáns részletek is vannak a videoban, mert akkor nyitom meg csak :-)))

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2021.08.10. 07:46:04

@SzZoole: garantalom, hogy nem fogsz csalodni :))))))

SzZoole 2021.08.10. 07:55:56

@Zsuzsi65: megnéztem, aranyos családod van :-)

Azért az élet nem lehet olyan jó amcsiban ha kislányodnak csak szakadt farmere jut :-)))

dikusz. 2021.08.10. 08:03:59

@Zsuzsi65: Nekem az is elég volt, amit előszörre írtál, hogy egy szép villában laktok.:)
Ami viszont tényleg érdekel, hogy merre járkáltatok.:)))

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2021.08.10. 08:14:00

@dikusz.: elso du. a parton, ahol az a szep regi tornyos oltozok vannak. A Vitorlas Bisztroban ettunk, utana jott egy klassz nyari zapor (nekunk ez elvezet, mert nem sok ilyet latni Del-Kaliforniaban), es hab a torta wgy gyonyoru szivarvany a to felett.
Tegnap Festetics kastely es muzeumai, fo ter es setalo utca...este a nagy park itt az utca masik oldalan...gyonyoru!

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2021.08.10. 08:15:39

@SzZoole: koszi :) na igen, ezek a "holly jeans" ahogy a ferjem szokta viccesen mondani

SzZoole 2021.08.10. 08:47:22

@Zsuzsi65: igen, és ezek a szakadt/lyukas farmerek drágábbak szoktak lenni, mint a normális farmerek :-)

SzZoole 2021.08.10. 08:47:54

@Zsuzsi65: a dzsetlag nem ütött meg titeket?

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2021.08.10. 09:29:48

@SzZoole: erdekes modon nekem most konnyebb volt, de a lanyoknak eleg nehez...4-5 nap, mire atall az ember, szoval most kezdunk mar kicsit "normalizalodni" :)

dikusz. 2021.08.10. 10:58:35

@Zsuzsi65: Menjetek el a keszthelyi piacra is, a nagypiaci nap szerdán és szombaton van.

Golf2 2021.08.10. 11:38:37

@Zsuzsi65: Bocsi engem csak a napra kiadó villa érdekelt. NER gyanús volt.

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2021.08.10. 12:16:25

@Golf2: airbnb-n berelhetsz 1 napra v akar egy honapra...mi itt vagyunk. A haz nepszeru, ahogy a foglalasokbol, az ertekelesbol is latszik.
www.airbnb.com/rooms/27724753?adults=4&check_in=2021-10-18&check_out=2021-10-25&source_impression_id=p3_1628590484_hL2rAGXP79LhfRJR&guests=1

2021.08.10. 17:31:50

@Hórukk:
Ha neked nem tetszik attól meg lehet hogy másnak igen.
Kérdés persze mit lattal ott amire a véleményed alapozok?

Komp? Van elég
Genua, Livorno,civitavecchia,neapel, salerno

2021.08.10. 17:31:55

@Zsuzsi65: ha van autótok és időtől akkor menjetek el kaptalantotiba, nincs messze keszthelytol. Vasárnap délelőtt egy kézműves piac minden földi jóval, ami szem szájnak ingere.
A liliom kert része egy igazi élmény

2021.08.10. 17:32:02

@SzZoole: “ : a dzsetlag nem ütött meg titeket?”

Az kicsoda? Kidobo ember a kocsma előtt?
Az erősebb mint a terminator?

2021.08.10. 17:32:06

@SzZoole: “ igen, és ezek a szakadt/lyukas farmerek drágábbak szoktak lenni, mint a normális farmerek :-)”

Van egy pár nekem is, a kerti munkákban kiszakadt, gondolod el tudnám jól adni őket?

2021.08.10. 17:32:10

@Zsuzsi65: gratulálok tényleg aranyos a család

2021.08.10. 17:32:19

@desw: “ Ott előre kell fizetni, nem a végén! Ezt persze én nem tudom, csak vki mondta.”

Ennek mennyi a valóságalapja?

Vicc vót

2021.08.10. 17:32:27

@dikusz.: “ Én csak örülök, hogy jól érzitek magatokat, és mint mondtam, ezer tanácsot tudnék adni, hogy merre kolbászoljatok.:)”

Ismerős vagy-e vidéken?

2021.08.10. 17:32:35

@SzZoole: “ hogy törne le a keze annak az oktatónak, aki jogosítványhoz jutatta őket!”

Valószínűleg az oktató is a szavannakrol jött, és azt a tudást adja át

dikusz. 2021.08.10. 17:41:06

@Team Vincent: Sokat túráztunk, Kék-túráztunk arra, és vagy 20 évig, tavaly előttig Keszthelytől kb 26 km-re egy gyakran megfordultam egy nagyon kedves kis faluban, Bazsiban. Beleszerettem abba a vidékbe.

2021.08.10. 19:13:38

@dikusz.: Sokat túráztunk, Kék-túráztunk arra, és vagy 20 évig, tavaly előttig Keszthelytől kb 26 km-re egy gyakran megfordultam egy nagyon kedves kis faluban, Bazsiban. Beleszerettem abba a vidékbe.

Mi is eléggé aktívak vagyunk, járjuk a hegyeket. A kék turarol olvastam, és múltkor a Szigliget varanal találkoztunk egy házaspárral akik szinten meséltek erről a lehetőségről.

2021.08.10. 19:13:44

@dikusz.:
Bazsi tényleg szimpatikus. A településrendezése tipikus magyar úti falu. Nekem a személyes kedvencem rezi.

SzZoole 2021.08.10. 20:19:41

@Team Vincent: “ Mi is eléggé aktívak vagyunk, járjuk a hegyeket.”

És sok lila tehenet lehet látni a svájci Alpokban :-)))

Apropó, tudod miért lila a tehén feje?

Mert szoríjja a kulomp :-)))

SzZoole 2021.08.10. 20:21:17

@Team Vincent: felétek is úgy vezetnek?

dikusz. 2021.08.10. 20:38:05

@Team Vincent: Felejthetetlen élményeket szerezhet az ember Kék-túrázás közben, ha számára kedves emberekkel járja az országot.
Szigligetet érinti a túraútvonal, nem véletlen találkoztatok azzal a házaspárral. Érdemes megnézni Rockenbauer Pál sorozatát, a Másfél millió lépés-sorozatot.

dikusz. 2021.08.10. 20:44:05

@Team Vincent: 6 km-re van Sümegtől, és szomszédos Zalaszántóval.Érthetetlen, hogy miért öregedik el a falu.

Rezi maga szép, de a várat nagyon elrontotta az a marha, akinek az ötlete volt így felújítani. Nem sok olyan várat láttam az országban, amit így elrontottak volna.
A Tátikát szerencsére nem sikerült elcseszniük.

2021.08.10. 20:49:58

@SzZoole: “ jetlag, így jaó? :-))”

Nem, mert én olyan tudatlan vagyok;-)))

2021.08.10. 20:49:58

@SzZoole:
Tudód hogy az ötlet egy magyartól jön, Szabó Sándor találta ki a reklám mai formáját egy vonat út alkalmával 1971-ben a suchard cég számára

2021.08.10. 20:49:58

@SzZoole: “ felétek is úgy vezetnek?”

Svájc Nyolcmillió lakosából kettő migrációs hátterű a maguk közlekedési kultúrájával.
Régen az ország a béke szigete volt

2021.08.10. 20:57:05

@dikusz.: “ Érdemes megnézni Rockenbauer Pál sorozatát, a Másfél millió lépés-sorozatot.”

Ismerem a sorozatot

2021.08.10. 20:57:09

@dikusz.: “ 6 km-re van Sümegtől, és szomszédos Zalaszántóval.Érthetetlen, hogy miért öregedik el a falu.”

Közben elég sok hely virágzik a környéken

SzZoole 2021.08.10. 21:23:57

@Team Vincent: “ Nem, mert én olyan tudatlan vagyok;-)))”

Az jó, mert a tudatlanság áldás :-)))

dikusz. 2021.08.10. 21:25:32

@Team Vincent: A közvetlen szomszédos falvak sincsenek jobb helyzetben.
Bazsiban pedig jó a polgármester, amit lehet, megtesz a községért.

SzZoole 2021.08.10. 21:25:46

@Team Vincent: csak 8 millió? Itt kb. 68 millió, el tudod képzelni milyen káosz van néha? :-))

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2021.08.10. 23:15:24

@Team Vincent: vasarnap sajnos mar nem leszunk itt, pentekig maradunk. Holnap Sumeg program, ma kajakoztunk Gyenesdiasnal, aztan meglatjuk, mi fer meg bele: Szigliget, Badacsony, wgy kis strandolas meg :) most kezd melegedni az ido es a viz is :)

dikusz. 2021.08.11. 08:04:40

@Zsuzsi65: Igaza van @Team Vincent: -nek/nak, olyan piac, mint ami Káptalantótiban van, nem sok található az országban. Kár, hogy nem lesztek már ott.

Sümegen a vár, a ferences-rendi templom, nem messze tőle a plébániatemplom (ha nyitva van) a Maulbertsch-freskókkal. A várat nem szabad kihagyni, nagyon klassz.

A Kisfaludy konyhája nem egy nagy szám, a cukrászdája jó. A szálloda éttermében nem voltunk, az lehet, hogy jó, mert elég drága. Tudom, hogy Balaton, de azért Kehidakustánynak remek fürdője van.:)))

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2021.08.11. 08:33:53

@dikusz.: koszi az infokat! :) tegnap este a Royal etteremben ettunk (a Festetics kastelytol par lepesre), nagyon meg voltunk vele elegedve. A pita kenyer, amit a gulyashoz adtak (kotelezo a gulyas egy amerikainak, haha) nagyon finom volt :)

somlobodog 2021.08.11. 17:52:11

@Golf2: annak aki tett érte. Vagy a szülei tettek érte. Vagy NER.

dikusz. 2021.08.11. 21:50:55

@Zsuzsi65: Szívesen!
A pita-kenyér pitához való, ettől függetlenül elhiszem, hogy finom volt!
Hazai étteremben én még nem ettem olyan gulyást, amit ne olajjal készítettek volna, így jó rég volt az, amikor ezt ettem. Kenyeret ritkán eszek gulyáshoz, és a magam módján ízesítem (hüledeznek is, amikor ezt teszem):)))
Olajat itthon csak sült krumplihoz, és nagy ritkán rántott húshoz használtam, nagyon régen. Hidegkonyhához, majonéz készítéséhez van itthon olaj, azt is legalább 2 éve vettem...

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása