oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2021. július 16. 06:30,  Utcazenészből adótanácsadó Svájcban 11 komment

2021. július 16. 06:30 Határátkelő

Utcazenészből adótanácsadó Svájcban

Egészen érdekes utat járt be Geri, aki a barátaival (és két sporttáskával) azzal vágott neki Svájcnak, hogy utcazenélésből keresik majd meg a betevőt. És meg is keresték, mi több, egyre sikeresebbek lettek. Hogy miként lett belőle adótanácsadó? Csilla interjújából kiderül.

utcazenesz.jpg

Csilla: Hogyan kerültél ki Svájcba?

Geri: Nagy kalandnak indult, három barátommal nekivágtunk Magyarországról, hogy majd utcazenészek leszünk Svájcban. Gyakorlatilag a zene volt az első, mindent hátrahagyva, két sporttáskával elindultunk Svájcba.

Egy idő után már annyi felkérést kaptunk, hogy nem is kellett az utcán zenélni, esküvőkőn, céges rendezvényeken, éttermekben zenéltünk, nagyon sok jó szándékú ember segített, hogy sikerüljön egyről a kettőre eljutni.

Csilla: Áttérve az adótanácsadásra, milyen volt a felvételi a pozíciódra?

Geri: Volt egy telefonos interjú, beszélgettünk arról, hogy mit tanulok, mikor végzek és gyakorlatilag az interjú hamarabb megtörtént, mint a záróvizsgám, szóval csak jövő időben tudtam arról beszélni, hogy ha ezt elvégzem, akkor milyen tapasztalataim lesznek.

Első körben azt mondták, mivel Zürichben lakom és nincs kocsim, ezért nem vesznek fel, mert kocsi nélkül ez kivitelezhetetlen. Aztán az egyik nagyon jó ismerősünknek úgy adódott, hogy fél évre vissza kellett adnia a jogosítványát, tehát az autójára sem volt szükség.

Így jelentkeztem örömmel, hogy van autó fél évig, aztán majd kitaláljuk, hogyan lesz ez a későbbiekben. Erre azt mondták, hogy akkor személyesen is ismerkedjünk meg.

Először a főnöknőmmel találkoztam, kiveséztük, hogy egy évig mit csináltam, milyen tapasztalatom van, legfőképp magyarországi tapasztalataimról tudtam beszélni, a Vodafone alkalmazottja voltam 8 és fél évig. Illetve mondtam neki, hogy ez a suli itt most folyamatban van.

Személyes interjú után a csapatnak is bemutatkoztam, ők is bemutatkoztak nekem és ezután jött a próbaidő, hogy akkor nézzük meg, hogyan tudunk együtt dolgozni ebben a három hónapban. Miután ez lejárt, volt még egy beszélgetésem és utána meghosszabbították a szerződésem egy évre.

Csilla: Hogyan néz ki egy napod?

Geri: A munkaidő fél 8-kor kezdődik és este fél 6-kor ér véget. Egyórás ebédszünettel gyakorlatilag napi 9 órában, tehát heti 45 órában állunk az ügyfeleink rendelkezésére.

Ebédszüneten kívül teljes munkaidőben teljesítünk telefonos ügyfélfogadásokat is ügyfeleinknek illetve a leendő ügyfeleinknek is. ebben az időben bármikor el lehet érni minket.

Van olyan, hogy szinte mindig csörög a telefon, sőt van olyan is, hogy mind a 3 kezelőmunkatárs foglalt, többször kell próbálkozni. vannak szezonok, hosszú időszakok, amikor adózási időszak van, olyankor folyamatosan, kb. 3 percenként csörög a telefon.

Reggel fél 8-tól beülünk az irodába, általában az e-mailekkel kezdem, van egy ütemterv, és hogy milyen törvényi kötelezettségeknek kell megfelelni a cégek részéről, ezenkívül a hirtelen beugró apró feladatokat is be kell ütemeznünk a napi menetrendbe.

Csilla: Milyen bérezésre számíthat egy kezdő a szakmádban?

Geri: Igazából azt mondom, hogy ha valakinek szakirányú végzettsége van és nullkilométeres, azaz nincs tapasztalata, az nyilván kevesebbet fog keresni az elején, de ez ugye kantontól is függ.

Egy kezdő azért 4500-5000 frank bruttó bért elkérhet, aztán amikor már van egyéves tapasztalatod, ez emelkedik. Nagy átlag szerintem 6,500-6,800 frank között lehet keresni.

Egy könyvelő gyakorlatilag egy évben olyan bruttó 90,000 frankot meg tud keresni, ha nagyobb városról van szó, ha vidéken dolgozik, akkor évi kb. 80,000 frankra tud számítani.

Csilla: Ért-e negatív diszkrimináció Svájcban amiatt, hogy külföldi vagy?

Geri: Negatív diszkrimináció konkrétan nem, de voltak olyan kis frusztráló tényezők, mikor például a nyelvtudás hiánya miatt gyakorlatilag kizáródtam egy beszélgetésből vagy egy viccből.

Csilla: Mik a hosszútávú terveid?

Geri: Konkrétan erre még nem tudok választ adni, ez a jövő zenéje, volt már tervbe véve, hogy hazamegyek, volt már tervbe véve, hogy nem megyek haza. Meglátjuk.

A teljes beszélgetés elérhető az alábbi linken.

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével!

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Svájc

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr8316628828

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Vrancisco 2021.07.16. 08:39:54

Ez is érdekes volt, köszi :) Max annyit tennék hozzá, hogy ha már a beszélgetés lenne (nyilván) a gerince az egésznek, akkor ne egy gasztronómiai atomháborúval a háttérben tegyétek ezt a jövőben :)

CsillaCH 2021.07.16. 08:59:25

@Vrancisco: Szia! Ez egyike volt az első interjúknak, amikor még nem volt rendes felszerelésem és túlbecsültem a képességeimet ami az audio szerkesztését illeti. :) úgyhogy elnézést kérek a hangminőségért.

fhdgy 2021.07.16. 09:04:17

"a nyelvtudás hiánya miatt gyakorlatilag kizáródtam egy beszélgetésből vagy egy viccből" ezt magyarázza meg nekem valaki, mert nem vágom.

Egy adótanácsadónak emberekkel kell foglalkoznia, nem elég az adótörvényeket ismerni, kommunikálni is nagyon jól kell tudnia. Gondolom én!

Akkor hogyan záródott ki egy beszélgetésből?

nyuszigonosz 2021.07.16. 09:32:32

@fhdgy:
Mert vannak azok a szóviccek, kifejezésmódok, utalások olyan történésekre/filmekre/közmondásokra/gyerekversekre, amiket sokan csak évek múlva értenek meg. :-) Vagy soha. :-)

Ezért nem elég egy nyelvet "csak" megtanulni, mármint a nyelvtant, szakkifejezéseket, gyakori szófordulatokat, azzal egy számviteli ügyintézö/könyvelö - ahogy a fiatelember a saját szakmáját behatárolta - szakmailag nagyon jól elvan.

Ahhoz, hogy aktívan részt tudjon venni helyi ismerösök, kollégák szóvicceket, utalásokat, helyi szlenget is tartalmazó beszélgetéseiben, vagy akár a piacon és bárhol - mert ezek mindenhol a leggyakoribbak, ahhoz tényleg háttértudás kell.
Megszerezhetö.

nyuszigonosz 2021.07.16. 09:37:42

@CsillaCH: Itt tényleg elég kellemetlen volt a háttérzaj, a beszélgetés viszont érdekes.

Föleg mert itt nem hadartál, Csilla.
Nem írtam ezt eddig, nem akartam az egyfolytában csak kritizálni tudó lenni, de feltünt sajnos, hogy jópár interjúd olyan, hogy szinte gyorsított filmként ledarálod a kérdést, a válasz mintha kevésbé érdekelne, mert sietve a kérdéskatalógusodat szeretnéd ledolgozni, függetlenül attól, hogy a válaszokból új, érdekes kérdéslehetöségek is lehetnének.

fhdgy 2021.07.16. 09:45:53

@nyuszigonosz: A viccekre vonatkozó részt, amit írtál, értem.

De ott szerepel az a szó is, hogy beszélgetésből.

Én pl. majd ötvenévesen kerültem ki Németországba dolgozni. Ugye, azt szokták mondani, hogy öreg kutyának már nem lehet új kunsztokat tanítani. Hát, már én is öreg kutya voltam, nekem se nagyon lehetett.

Én is tartottam telefonon kapcsolatot ügyfelekkel, de az egy nagyon behatárolt terület volt, annak a szókincsét nem volt nagy kunszt megtanulni.

A mindennapi életben elég jól elboldogultam, de ettől messze nem volt tökéletes a helyzet. Hogy a kutyás dolognál maradjunk, a kutyatartás rejtelmeiről nem lehetett volna velem magasröptű beszélgetést folytatni. Maximum nagyon vontatottan, ami egy beszélgető partner esetén még döcögve elmegy, de társaságban már messze nem.

Szerintem egy adótanácsadó más eset. Ott a jó kommunikációs készség az elvárható minimum. Megint, csak mondom, hogy gondolom én!

CsillaCH 2021.07.16. 10:01:46

@nyuszigonosz: koszi a visszajelzest, igyekszem jobban figyelni erre.

Csodabogár 2021.07.16. 18:29:57

Nekem az egyéves tapasztalattal a bér kicsit kevésnek tűnik. 25 évvel ezelőtt egy sima könyvelő is többet keresett.

pitju 2021.07.16. 22:33:14

barátjai... uhhh ..... egyébként nem rossz.

csárlszbrunzol 2021.07.17. 09:12:52

@fhdgy: Szerintem van egy pár dolog, amit hajlamosak vagyunk természetesnek venni, pedig nem az. A kultúra, történelem, szocializáció nagyon fontos ilyen apróságokban.
Nem véletlen, hogy az Index is foglalkozik régi (köz)mondások értelmezésével. Sokszor még egy magyarnak sem triviális.
Fentiek fényében bizony nehéz lenne megértenie egy vicces beszólást egy külföldinek Magyarországon, amikor a sztoriban valakit elküldenek mondjuk Kukutyinba zabot hegyezni (ez pont a legutóbbi vonatkozó indexes cikk egyik utolsó példája volt).
Vagy vegyük mondjuk egy népszerű film egyik idézetét, amit az adott országon kívül nem nagyon láttak máshol, a helyi kultúrában meg mégis gyökeret tud ereszteni ("Ízi rájder, öcsém, ízi rájder). Ezt egy külföldi nem fogja érteni. A szavakat simán, de a mélyebb értelmét nem.

Örömhernyó 2021.07.20. 06:30:41

@csárlszbrunzol: Szerintem aki nemzetközi környezetben dolgozik, az nagyon hamar megszabadul a saját kis provinciális kultúrájának béklyóitól, vagy pedig kiselejteződik, mint beilleszkrdni képtelen ember. A hatékony kommunikáció a cél, de ez nem kell hogy feltétlenül sekélyességet jelentsen. Például ázsiai párommal nem terheljük egymást a saját kultúránk valójában lényegtelen részleteivel. Így is van elég közös téma, sőt, új témákat talál az ember, mert döntően nem a saját anyanyelvünkön kommunikálunk egymással, valós problémákat oldunk meg az életben, nem kreálunk akadályokat magunknak mindenféle byelvi csavarokkal.

Aki elkezd ízirájderezni meg Kukutyinba küldi zabot hegyezni a külföldi beszélgetőpartnerét, az alkalmatlan a nemzetközi környezetben való munkára, életre.

Az amerikaiak mesterei annak, hogy nem fehérekkel és nem amerikaiakkal kommunikáljanak, mert annyiféle nációval kerülnek kapcsolatba gyerekkoruktól kezdve, hogy tudják, hogy mit nem kellene szóbahozni egy külföldivel, mennyire kell egyszerűsíteni a nyelvet, hogy megértse a másik.

Aki képtelen szintet váltani, amikor nemzetközi vagy otthoni környezetben kommunikál, az egy tuskó.

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása