oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2021. július 11. 06:30,  Hollandiát megrengető merényletek 36 komment

2021. július 11. 06:30 Határátkelő

Hollandiát megrengető merényletek

Alaposan felkavarta a holland (és az európai) közvéleményt az a támadás, amit a napokban követtek el Peter R. de Vries holland oknyomozó újságíró ellen. Gyilkosságok persze Hollandiában is történnek (mint mindenhol), tavaly például 115 eset fordult elő.

hollandia_3.jpg

A gyilkosságok többsége viszonylag kis nyilvánosságot kap, de pár évente előfordul olyan bűneset, amely alaposan megrázza az alapvetően békés Hollandiát és melynek hatásai továbbgyűrűznek a társadalomba – írta a Hollandokk.

„A Peter R. de Vries ellen 2021. július 6-án elkövetett, nyílt utcán, több, köztük fejre irányuló lövéssel végződött támadás sajnos nem számít előzmény nélkülinek.

A több eljárásban is szakértőként közreműködő bűnügyi újságíró többször kapott már halálos fenyegetéseket. Legutóbb, a jelenleg is a vughti szuperbörtönben raboskodó Ridouan Taghi büntetőügyében kapott szerepet. Mivel az eset még friss, a következtetések levonása túl korai lenne.

Az biztos, hogy az elmúlt napokban megerősödtek azok a hangok, melyek szerint az állam nem védi meg kellően polgárait. Ahogy a világban bárhol, Hollandiában is kirívónak számít egy újságíró megölése.

Mint ahogy kirívónak számít egy ügyvéd likvidálása is: Derk Wiersum amszterdami ügyvédet 2019 szeptemberében végezték ki otthona előtt A jogász egyébként szintén Ridouan Taghi peréhez kapcsolódóan, a vád egyik tanúja ügyvédjeiként dolgozott.

Terrorista cselekményért ítélték el a török származású Gökmen Tanist, aki 2019. március 18-án Utrechtben 4 embert ölt meg egy villamoson tüzet nyitva.

Cselekedete azonnali hatással járt: a merényletet követő második napon tartott tartományi választásokon az addig 0 hellyel rendelkező, idegenellenes szólamokat hangoztató Forum voor Democratie vált a legnagyobb erővé.

Az utrechti mészárlást megelőző évek viszonylagos nyugalomban teltek. Egészen 2004. november 2-ig kell visszamennünk az időben, amikor is Theo van Gogh filmrendezőt, Vincent van Gogh rokonát ölték meg különösen brutális módon: több késszúrást, lövést leadva, majd torkát elvágva végezte ki egy marokkói származású holland állampolgár. A filmrendező nem sokkal korábban bemutatott filmjében nyíltan kritizálta az iszlám nőellenes oldalát.

Van Gogh megölését követően újra kitört, és azóta is tart a társadalmi vita a bevándorlásról és a már itt élők beilleszkedéséről. Ez a vita már a kétezres években is folyt egy ideje, de talán Pim Fortuyn 2002. május 6-i meggyilkolása gondolkodtatott el sokakat az addig toleránsnak és befogadónak gondolt ország jövőjéről.

Bár a nyíltan meleg és iszlámgyűlölő politikust nem vallási fanatikus ölte meg, hanem egy radikális állatvédő, ennek ellenére pártja 17 százalékkal tarolt a nem sokkal később tartott választásokon, a kormányba is bekerülve. Sőt, maga Fortuyn is kapott – posztumusz – 1.358.942 szavazatot.”

A teljes posztot itt találjátok, érdemes elolvasni!

Azok a szürkemarhák

Jóval békésebb téma Uncle Joé, aki munka közben szürkemarhákkal (?) találkozott. Természetesen nem véletlenül, hanem egy megbízás kapcsán kellett körbenézniük egy birtokon, megbizonyosodva arról, hogy a vibrók majd tudnak dolgozni egy adott területen. Először egy helyi vadásszal futottak össze, aki szerint két dologra kell nagyon figyelni.

marha.jpg

„Az egyik az, hogy zárjuk be magunk mögött mindig a villanypásztoros kapukat. A másik, hogy a szürkemarha bika igencsak harcias.

Így aztán továbbindultunk, két villanypásztoros kaput magunk mögött hagytunk már, amikor újabb tiltó táblákba futottunk. Itt azért már felhívtuk a permit irodát - ők tárgyalnak a gazdákkal, földtulajdonosokkal, üzemekkel, közúttal, vasúttal, atyaúristennel, egyszóval mindenkivel, akit a mérés érint.

Megtudtuk, hogy nincs gond, mehetünk, mert a birtok tulajdonosa tud a mérésről és megállapodtak, csak két dologra ügyeljünk.

Az egyik az, hogy zárjuk be magunk mögött mindig a villanypásztoros kapukat. Ezt már tudtuk. A másik pedig az, hogy a szürkemarha bika igencsak harcias, 100 méternél ne menjünk közelebb a csordához, vagy ne szálljunk ki az autóból. Nagyjából ezt is tudtuk. (...)

Megindultunk. A gáton tudtunk haladni, épp jó irányba vitt minket, nyitogattuk és csukogattuk a villanypásztoros kapukat, amikor a távolban egyszer csak feltűnt a csorda.

Ahogy saccoltuk, közelebb legelésztek a gáthoz, mint 100 méter, de hát menni kell, majd legfeljebb nem szállunk ki, ha nekünk rontana a főnök. Ahogy közeledtünk, csak nem akartak nagyobbak lenni azok a - valóságban jól megtermett - marhák.

Aztán még közelebb érve azt is észrevettük, hogy ezeknek nincs olyan szép, elegáns, hosszú, égbe szökő szarvuk, sőt, nem is olyan megtermettek, mint vártuk, inkább kicsik. Aprókok.

Kiderült, hogy egy megnyírt birkanyájat néztünk első blikkre marhának, de hát ilyen az, amikor beleszuggerálják az emberbe a rettenetet.”

Az eredeti írást itt találjátok, olvassátok el!

Elefántok Londonban

Maradva az állatvonalon, a brit fővárosban sok mindent lehet szeretni, az egyik ilyen az, hogy mindig van valami ingyenes program. A mostani látványosságok az elefántok, amik június óta London több pontján bukkantak fel – számolt be Hanna.

elefant.jpg

„Először Chelsea-ben kaptam el őket véletlen, majd utána tudatosan a St. James és Green parkban kerestem fel őket. (...) Ugyanis 100 db életnagyságú elefánt „született” Indiában. Az ország délnyugati részének dzsungelében élő, őslakosok kezei alatt.

A szobrok a sétányrózsa (lantana camara) bokor szárából készült. Ez a növény káros és gyorsan terjedő a térségben, nem őshonos és betelepítették a szép virágai miatt.

A gyors terjedése a hely ökoszisztémáját veszélyezteti és kiirtása, irtása pozitívan hat a környezetre. Az őslakosok a szárából különböző bútorokat készítenek. Szóval, hogy az elefántokhoz is ezt a növényt használták, hasznos dolog.

Az elefántszobrok az állatok és emberiség együttélésről hívatottak minket inspirálni. Az emberi káros tevékenységek visszaszorításáról, és az élővilág életterének megőrzéséről elgondolkodtatni minket.

A szobrok Indiából utaztak ugye az Egyesült Királyságba, s július végéig London több pontján bukkannak fel. Később pedig az Egyesült Államokba viszik őket kiállítani, a keleti és a nyugati part között.”

A teljes posztból kiderül az is, hogy az elefántok megvásárolhatók, a befolyó összeg pedig jótékony célra megy.

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével!

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: blogajánló Magyarország Nagy-Britannia Hollandia

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr6316618560

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

fhdgy 2021.07.11. 08:39:38

A szürkemarha témához:

Talán kettő-három hete olvastam, hogy egy kos megölt kettő embert. Az egyik ember talán gombászott, a másik meg fát gyűjtött. Így feltételezem, hogy erdős területen történt a dolog.

Szóval, ha egy állat nem éppen szürkemarha méretű, akkor is lehet életveszélyes. Másik oldalról nehezen tudom elképzelni, hogy egy kos hogyan tud megölni egy embert. Ha az emberek kint voltak az erdőn, akkor viszonylag normálisan tudtak mozogni, tehát nem tehetetlen emberekről volt szó. Mi lehetett az a szerencsétlen dolog, ami miatt mégsem tudtak védekezni?

Ugye nekem kecskéim vannak. Kettő bakom kb. egy-egy mázsát nyom és hatalmas szarvaik vannak. Ha egy védekezésre képtelen embert megtámadnának, abból lehetne komoly probléma.

Elég öreg vagyok már, így nem mondhatom, hogy hű de erős, meg ügyes vagyok. Ennek ellenére sem gondolom, hogy ne tudnám magamat csupasz kézzel is megvédeni. Nem biztos, hogy minden nyom nélkül kerülnék ki a dologból. Itt most nem is a saját kecskéimre gondolok, mert el sem tudom képzelni, hogy rám támadnának.

Volt már olyan, hogy "megtámadott" saját kecském. Méricskéltem nekik az abrakot és hátulról meglökött, de ez csak figyelmeztetés volt, hogy ideje lenne rendesen megsimogatnom.

Szóval, az állatok tudnak ilyenek is, meg olyanok is lenni. Nem biztos, hogy le kell becsülni a birka méretű szürkemarhát! -:)

Lehet, hogy ez lesz az utolsó kommentem!!! Most még átküzdöm magam azon az akadályon, amit az üzenet küldéskor állít a blog, de soha többet!

Csodabogár 2021.07.11. 09:27:49

@fhdgy: Milyen akadály? Én most rákattintok a "Komment küldése" c. zöld jelre, aztán elmegy. Vagy nem.:-)

Csodabogár 2021.07.11. 09:29:20

Simán átment!!!
Most várni kell fél percet. Addig is üdvözlöm a kecskéket.:-)

fhdgy 2021.07.11. 09:30:57

@Csodabogár: chaptával szórakozik velem.

fhdgy 2021.07.11. 09:32:39

@fhdgy: Valami változott! Most az üzenetküldés gombra kattintva simán ment, az első komment küldéskor mindenféle feladatot állított.

fhdgy 2021.07.11. 09:33:21

HA! Átállítottál valamit?

Golf2 2021.07.11. 10:29:24

@fhdgy: mindenféle feladatot állított...mert tudja hogy ITs vagy értesz hozzá.Kitartás!

SzZoole 2021.07.11. 11:04:48

@fhdgy: nem minden küldés előtt jelenik meg csak bizonyos számú után.

A TEK ellenőrzi, hogy nem írsz e valami durvát a kendő királyról, ez volt vicc :-))

Szerintem az egész csak azért van, hogy valós személy küldi e az üzenetet vagy robot. Nem blog.hu-s cucc hanem Google.com-os.

policies.google.com/privacy?hl=en

fhdgy 2021.07.11. 11:26:22

@SzZoole: Ma reggel már az első hozzászólásomat sem engedte simán elküldeni.

Igen, ez a valós személy és robot dolog reális. Mondjuk on-line rendelés esetén el is fogadom, hogy kiszűrje a kamu rendeléseket.

Itt viszont teljesen fölöslegesnek tartom és nem is vagyok hajlandó elfogadni.

SzZoole 2021.07.11. 11:27:42

@fhdgy: igen egyetértek, valóban nevetséges…..

dikusz. 2021.07.11. 12:45:05

@fhdgy: Mostanában nem szokott reagálni semmire, bárki, bármit kérdez tőle.

Wilhelmus80 2021.07.11. 14:14:55

@valamit visz a víz.....:
Lakosságarányosan Hollandiában viszonylag alacsony az emberölések száma. Vesd össze pl. magyarországi adattal. Arra is van egyszerű magyarázat? ec.europa.eu/eurostat/statistics-explained/index.php?title=Crime_statistics/hu#sz.C3.A1nd.C3.A9kos_ember.C3.B6l.C3.A9s_az_EU-27_ter.C3.BClet.C3.A9n_2018-ban

Csodabogár 2021.07.11. 14:17:40

@dikusz.: Biztos nyaral. Ő is ember.

Csodabogár 2021.07.11. 14:22:06

@Wilhelmus80: Állítólag Rotterdam a drogos csúcs Európában és elég kemény banda háborúk folynak. Német közszolgálati tv szerint.
Nyilván te is tudod, hogy a meglőtt újságíró, akiről sajnos semmi hír nincs, azon kívűl, hogy él, egy koronatanunak adott tanácsokat. Annak a koronatanunak, akinek már megölték a bátyját és az ügyvédjét is. Szóval nekem úgy tűnik, nem olyan kellemes békés ország jelenleg Hollandia, mit az mondják vagy szeretnék hinni egyesek.

Wilhelmus80 2021.07.11. 14:46:52

@Csodabogár: Igen, a rotterdami kikötőn keresztül érkezik a drog egy jelentős része Európába. De ettől még Hollandia nem lett drogország. Nem lett mindennapos az emberölés sem. Lakosságarányosan kb. annyi emberölés történik itt, mint Magyarországon. Vagyis Magyarország sem olyan békés, nyugodt ország, ugye?

desw 2021.07.11. 15:07:33

@fhdgy:

"Igen, ez a valós személy és robot dolog reális. Mondjuk on-line rendelés esetén el is fogadom, hogy kiszűrje a kamu rendeléseket.

Itt viszont teljesen fölöslegesnek tartom és nem is vagyok hajlandó elfogadni. "

Mondjuk írok egy bot-ot, ami elküld naponta 100/1000 hozzászólást, aztán szegény bloggazda (Gyula?) meg küszködhet az olvasással, meg hogy mit engedjen be és mit ne.

Persze azért ennél a kapcsánál vannak már kifinomultabb megoldások is moderációra, csak kérdéses, hogy mit támogat a blog.hu és mit nem.

SzZoole 2021.07.11. 15:07:48

@Csodabogár: szerinted az átlag ember mennyit érzékel ezekből a banda háborúk/leszámolásokkal? Semmit, azonkívül, hogy a hírekben olvassa/látja.

A bandájának nem érdeke a civil lakosságot bántani, hiszen belőlük élnek, szerintem.

Az újságíró meg olyan dologba ütötte bele az orrát amibe nem kellet volna, persze, hogy megpróbálják elhallgattatni, nincs mit ezen csodálkozni, szerintem.

dikusz. 2021.07.11. 15:23:00

@Csodabogár: Persze, hogy az. De nem csak erről a pár hétről van szó.

SzZoole 2021.07.11. 18:36:38

Djikovic the superNova :-)))

Csodabogár 2021.07.11. 18:45:17

@SzZoole: Sok helyen dolgoznak lázasan a rendőrök, a különboző bandák felszámolásán. Ez szerintem teljesen rendben van. Sajnos már több újságíró lett a munkája áldozata. Szerinted csak a szép és jó dolgokat kellene megirni egy újságírónak?

Csodabogár 2021.07.11. 18:46:41

@dikusz.: Nem tudok hozzá szólni. Soha nem próbáltam párbeszédbe elegyedni vele.

SzZoole 2021.07.11. 18:49:01

@Csodabogár: nem, nem erre gondoltam, hogy csak a szépet és a jött írjak, de a rendőr dolga, hogy nyomozzon az újságíróé, hogy megírja a cikket a kapott információkból. Ha meg bemegy a tűzvonalban, akkor ne csodálkozzunk, hogy ha baja esik, szerintem.

Wilhelmus80 2021.07.11. 21:06:50

@valamit visz a víz.....: Nem újságíró volt, hanem közvéleménykutató, nem a holland lakoság 59%-a, hanem egy internetes közvéleménykutatás 3000 résstvevőjének 59%-a (nem tudni, mennyire volt reprezentatív a minta), és a kutatást közvetlenül azutánra időzítették, hogy a koronatanú ügyvédjét meggyilkolták. A te olvasatodban a hír kicsit úgy hangzik, mintha a jereváni rádió mondta volna be. Maurice de Hond érdekes figurája a holland közéletnek, arról ismert többek közt, hogy minden stúdióba elmegy, ahova hívják, és mindenhez IS ért. Mostanában persze leginkább koronavírus-szzkértő, mert azzal lehet a legtöbbet haknizni. Szóval lehet, hogy a bűnözési statisztikák megítélésében sem ő a legmegbízhatóbb forrás, és lehet, hogy annak, aki nem itt él, nem az ő megnyilatkozásai alapján kell véleményt formálni egy országról.
Amivel nem azt akarom mondani továbbra sem, hogy a kábítószerrel kapcsolatos bűnözés nem fontos probléma Hollandiában, de pont az emberölések számából nem következik, hogy Hollandia nem biztonságos az ország (a legtöbb európai országban lakosságarányosan több emberölés történik).

Hari Seldon 2 2021.07.12. 00:00:53

Nem néztem a meccset, de szerintem az olaszok nyertek, mert itt tüzijáték van és dudaszó. - Sok félnk az olasz.

Golf2 2021.07.12. 05:11:53

@SzZoole: London chaos: 'Bottles and missiles thrown' in Leicester Square before Euro 2020 final...Felhígultak az "angolok"

Golf2 2021.07.12. 11:25:33

@SzZoole: We at Nisa, take Footballl seriously!! Therefore ...
Pasta, Pasta Sauces, Dolmio, Ragu, Pizzas are all out of bounds and strictly NOT FOR SALE!! Nothing Italian will be sold!!!!
GOOO ENGLANDD!!!! ITS COMING HOMEE ráadásul singh-nek hívják ezt a barom boltost..

SzZoole 2021.07.12. 14:01:10

@Golf2: te Gulfi, minek küldözgeted te ezt nekem címezve??? A halál náthás faszát sem érdekli ez az egész faszság…..

De, hogy legyen egy kis erekciód, mondok valamit neked, ezek a paki kóbik a brexit népszavazáskor is “leave” zászlókkal kitűzdelt autókkal szaladgáltak Londonyfalva uccáin, na most nagyobb az örömöd?

sci_dev 2021.07.12. 14:45:37

@Wilhelmus80: ezt mar masoktol is szerettem volna megkerdezni mert ujabban sok magyartol olvasom azt a kifejezest hogy mindenhez is, ez mit jelent? Multkor a lakoautos cikkiro is ezt hasznalta. En ezt mig Magyarorszagon laktam soha nem hallottam es teljesen magyartalanul hangzik, viszont mar sok helyen lattam leirva igy nyilvan ertelmes, csak szamomra nem.

Wilhelmus80 2021.07.12. 14:53:11

@sci_dev: Már nem emlékszem, hogy mikor hallottam először, állítólag a székely viccekből származik.
Az alapvicc így hangzik:
A riporternőnek mutogatja a székely a házát:
– Ezt a házat én csináltam, a kaput es, az udvari kemencét es, a kanalamat es, a nadrágomat es…
A riporternő meglepetten kérdezi:
– Hát maga mindenhez ért?
Mire a székely:
– Mindenhez es!

sci_dev 2021.07.12. 15:48:02

@Wilhelmus80: ahh, koszonom a valaszt, soha nem hallottam ezt szekely viccet

dikusz. 2021.07.12. 16:48:56

@sci_dev: Manapság azt jelenti, hogy mindenkinél mindent jobban tud(ni vél) valaki.

Golf2 2021.07.13. 08:19:31

@SzZoole: leave” zászlókkal...és nem kisérték ki őket a reptérre,hisz elhagyni akartak?

Wilhelmus80 2021.07.13. 13:01:41

@valamit visz a víz.....: Fantasztikus ez a blog, megnéztem a legfrisebb bejegyzést is (asszem, inkább mégsem kellett volna....).
Érthető, hogy ha a blog szellemiségének megfelelően egy kis Brüsszel-ellenes élt kellett adni a témának (amit az eredeti írás nélkülözött), akkor át kellett rendezni egy kicsit az írást. Inkább olvasd el az eredeti írást, az sokkal árnyaltabb, mint a magyar kompiláció, amit sikerült összehozni belőle.
www.politico.eu/article/the-dark-dangerous-side-of-dutch-tolerance/
"It’s important to emphasize that, overall, the Netherlands remains a remarkably successful and peaceful society. Around where I live, to the south of Amsterdam, you’re still more likely to run into a dairy farmer wearing clogs than a vicious drug lord."
De igazából azt hiszem, azt gondolsz Hollandiáról, amit akarsz. :)

Wilhelmus80 2021.07.13. 16:11:01

@valamit visz a víz.....: Nem tudom, magyar témákhoz ritkán szólok hozzá, nem azért olvasom a blogot.

Opi87 2021.07.13. 23:04:16

@valamit visz a víz.....: Szerinted aki az index-et, a telexet, a hvg-t írja az nem itthon él? the fuck?

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása