Majdnem két év után visszatérni Európába egészen különleges élmény lehet, pláne, ha valaki úgy távozik Thaiföldről, ahogyan érkezett: félelmekkel és várakozásokkal.

Van az úgy, hogy az ember két év alatt hatalmasat változik, miként a Vakuvillan szerzője, aki úgy fogalmazott, két évvel ezelőtti énje egy egészen másiknak tűnik, de csak most, hogy visszanéz rá, menetközben végig azt hitte, ugyanolyan maradt.

„Sok mindenben változtam, de főleg sok minden változott a világban. Azt a fajta „ugyan már, átrepülök, és ha nem jó, megyek tovább” mentalitást, ami leginkább meghatározott az elmúlt tizenpár évemben, egyszerűen elpusztította a járvány.

Konkrétan az is félelmet kelt bennem, hogy nem egy kontinensen vagyunk a pasimmal, így aztán hosszú időre is elszeparálhatnak minket a rendeletek. De mint már máskor is írtam, a legtöbben bátornak gondolnak, pedig félek. Persze lehet, hogy mégis bátor is vagyok, mert bár félek, mégis megyek. Bárcsak ne is félnék akkor meg. Minek?

Most írok amúgy életemben először repülőn (ha jól emlékszem). És most először repültem át úgy Phukettől Bangkokig, hogy végig tudom, mit látok lent, konkrétan szigetek, hegyek, tavak és utak neveit.

Nem is vettem észre, mikor ismertem ki ennyire Thaiföldet. Vagy legalábbis ezt a kis ezer kilométeres szeletkéjét.

Különben máris rettentően hiányzik a mocim, annyira jókat csavarogtam/-tunk vele. És gondolom, ez az érzés Budapesten, meg Szardínián csak fokozódni fog. Egyel több ok lesz valóban visszatérni.

A legutolsó, jelenlegi (huszonhatodik verzió) megállapodásunk szerint ugyanis visszatérek ugyanide novemberben. Persze mindketten tudjuk, hogy addig még bármi lehet máshogy, de kellett valami bíztatóbbat mondani, mint, hogy pá kis aranyom. (...)

Szóval a döntések: amikor tavaly márciusban már látszott, hogy ez a pandémia dolog komolyabb lesz, mint addig sejtettük, volt egy ugyanilyen szitu, mint az elmúlt 1 hónapunk, amikor úgy kellett döntéseket hoznunk, hogy kompromisszumos is legyen, előrelátó is legyen, meg persze a tények is eléggé megalapozatlannak tűntek, így aztán lehetőleg teljesen földhözragadt is legyen ez a terv.

Akkor ő mondta, hogy azonnal (!) haza kell mennünk Európába, én pedig, hogy semmiféleképpen nem kéne oda mennünk, amiből az lett, hogy összeírtuk, melyikre mik az érveink, mik a félelmeink, és végül, amikor kiderült, hogy szerinte rövidesen kajajegy-rendszer lesz, és mi, nemkívánatos külföldiek ebből biztosan kimaradunk, akkor sikerült az ittmaradást annyival elérni, hogy vettünk egy gázfőzőt, és felstócoltunk rizst, szárazbabot, konzerveket, és tésztát. (Ezek azóta is otthon porosodnak, de legalább kávét főztünk minden nap többször is.)

A mostani döntés jóval érzelmibb alapon mozgott, ugyanis most én akartam menni, ő pedig maradni (eszméletlen ez a biztonságra törekvési vágy benne), és a menésre kizárólag olyan érveim voltak, amiket egy unatkozó feleség mond.

Bár Thaiföld végtelenül jól bánt velünk, és az egész járványból csak a szigorításaik voltak érezhetők, egyszercsak ez is olyan fojtogatónak tűnt, főleg, ha Európára néztünk, ahol már maszk nélkül, beoltva ölelkeztek a tömegek a teraszokon, mi meg minden egyes közértben vett sörhöz meg kellett tudnunk, hány fokos a homlokunk, és időközben a mosoly országa is szép csendben egy szomorú, frusztrált, aggódó csődtömeggé változott.”

A teljes posztot itt olvashatjátok el, érdemes!

Le a maszkkal!

És akkor az előbb emlegetett Európa, azon belül is Olaszország, ahol június 28-ától szabadtéren nem kell tovább fulladozni a tavaly ősz óta folyamatosan viselt szájmaszkok alatt. Ettől a dátumtól kezdve ugyanis nem lesz kötelező viselni szabad levegőn a fehér zónába sorolt olasz régiókban – írta Olaszmamma.

„Tűkön ültünk már, annyira vártuk ezt az intézkedést, őrületesen meleg van egész Olaszországban, a levegő páratartalma pedig szinte elviselhetetlenül magas, még nálunk a hegyekben is, a maszktól az ájulás kerülgetett már, amióta ránk tört a nyár.

A döntéshez nagyban hozzájárult az, hogy jelen állás szerint az olasz lakosság 53%-a megkapta az első adag Covid-oltást, 27%-unk szervezetében pedig már mindkét dózis ott kering.

Azonban a maszkot nem felejthetjük otthon, legyen mindig nálunk, pont azért, mert ha hirtelen csoportosulás alakulna ki, akkor használnunk kell.

Mondjuk annyira hozzánk nőtt már a maszk, hogy ha akarnám, sem tudnám feledni, van mindig egy pár darab a táskámban, az autómban, a gyerek hátizsákjában.

Mondjuk úgy, hogy a csomag papírzsepit a csomag sebészmaszk váltotta fel a retikülben. Gyakorlatilag már-már testrész, amiről szívesen lemondok, például akkor, amikor nincs időm normálisan ebédelni, és mondjuk egy hagymás, csípős kebabot nyomok be a töröknél. Utána felejthetetlen élmény az arcomra ragasztani a maszkot.

Az életünk már egészen kezd hasonlítani a két évvel ezelőttihez (te Jóisten, mennyi időt rabolt el tőlünk ez a rettenet!) (...) Vigyázzatok magatokra, ne kapjatok hőgutát, élvezzétek a nyarat!”

Mit is mondhatnánk, hasonló jókat mindenkinek, miután elolvastátok az eredeti posztot itt!

Kis lazulás Új-Zélandon

Miután Janekék (szó szerint) kiheverték az eszméletlen borkóstolós napot, lazulós-autózós-fotozós jött. A 9. napon Renwickből elvándoroltak Christchurch környékére.

„Megálltunk egy fókakolóniánál. Kaikoura Seal Colonynál egy 10 perces sétával bejuthatsz oda, ahol a fókacsaládok a parton lazulnak. Annak érdekében, hogy ne zavard az állatokat, ki van táblázva, hogy meddig lehet besétálni.

Mi ezt nem tudtuk, és valaki frankón kidöntötte a táblát, így tényleg nem láttuk, és simán megközelítettük a fókákat, kb. 10 méterre, ahol a többi turista és természetfotós héderezett.

Volt vagy 5 percünk fotózni és már jött is egy vadőr, hogy na, akkor gyorsan húzzunk ki innen, mert zavarjuk az állatokat. Ami meglepett, hogy mindenki szó nélkül engedelmeskedett, és senki nem állt neki pörlekedni a vadőrrel. Ebben az is közrejátszhatott, hogy egy 150 kilós tiszta izom maori volt, arctetoválással…

Fotózás, és már húztunk is tovább. Az éjszakát Christchurch mellett egy kb. hostel szintű szálláson töltöttük, ami nem volt annyira rossz döntés. Igazából semmi nem volt a környéken, ami jól is jött a fáradt testünknek egy kis lassulásra.

Szóval bevásároltunk, és este a Nincs kettő négy nélkül mellett boroztunk, és alsógatyában naplementét fotóztunk. Hagymás bab nem, de chilis-bab konzerv azért volt. 

Korán hajnalban ébredés, és irány a reptér, ahol a világjáró Gyuri bácsival egy gyors tali / pálesz / viszlát kombó és irány a check-in. A déli szigetről felvándoroltunk az északi szigetre, ahol a Taupo tó mellett foglaltunk szállást.

Ez a tó, kb. a helyiek Balatonja, sokan járnak ide hosszú hétvégézni / lazulni. Szóval sok a helyi, ha pont olyan időszakban mész, amikor szabadságolások vannak.

A tó körül gyönyörű a kilátás, és simán lehet jókat túrázni, mindenkinek ajánlom, aki esetleg a naplementét szeretné megnézni. Mi is ezt tettük. Egy-két napot simán el lehet tölteni csak a tó körül, ha valakinek van ideje.”

A teljes posztot fotókkal és videóval itt találjátok.

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével!