Szerencsére jó ideje már Magyarországon is lehet jó minőségű sajtokat kapni, még ha a magyarok többsége (francia vagy holland szemmel) nehezen értelmezhető valamiket eszik is sajt gyanánt. Steve újabb gasztronómiai kalandozása a kenyér után a sajtokhoz vezet.

„Uraim és hölgyeim, nagy fába vágom a fejszémet. A sajtokról fogok írni. Magyar származású ember létemre, tudom, nem vagyok kellően képzett. A magyarok sajtjai, valljuk be őszintén, nem tartoznak a leghíresebbek közé.

Nem kell ezt szégyellni, utazásaim közben rájöttem, hogy például Ázsia nagy részében a sajt alig ismert. Tejterméket is alig iszik-eszik a felnőtt ember. Ezért sokuk laktózérzékeny.

Meg is írta, azt hiszem Somerset Maugham egyik novellájában, amikor egy óceánjárón, Kínából az angol és a kínai egy kabinban utaznak. Egyszer a kínai egy otthonról hozott delikát dologgal akarja az angolt megkínálni. Egy „száznapos” tojással.

Az angol undorodottan eltolja, záptojás szagot érez. Kérdezi, hogy tudjátok ti ezt enni? Mire a kínai sértődötten válaszol: hogy tudjátok ti a romlott tejet enni? A sajtra célzott.

A pálpusztai és társai

De vissza gyermekkori élményeimre. A sajtokat szerettem, de az, aki emlékszik az átkosra tudja, hogy a választék az 50-60-as években nagyon szűköcske volt. Mára ez nagyot javult, hála a rendszerváltásnak.

Ugye volt liptai túró, meg pálpusztai… ez nagyjából minden. Nagy ritkán volt füstölt sajt. Ezeket mind nagyon szerettem. A háromszögletű sajtot, a krémsajtot nemigen sorolom a sajtok közé, mert az is volt.

Hogy el ne felejtsem, lehetett kapni (igaz, drága volt) egy rokfort nevű sajtot is. Ezt anyám vajjal, villával összekeverte és pirítóson ettük. Nagyon fincsi volt, bár kétlem, hogy eredeti Roquefort sajt lett volna.

Párizs és a camembert

Már Lengyelországban és Kelet-Németországban is voltak jobb sajtok. Rájöttem, hogy a pálpusztai egy nagyon büdös német sajtból származik, a Limburgerből.

Hazajövet meséltem szüleimnek, miféle sajtokat ettem. Ők (a háború előtt) utazott emberek voltak. Csak legyintettek, mondták, hogy Franciaországban, Svájcban, de Olaszországban vannak az igazán jó sajtok. Különösen a parmezán hiányát fájlalták.

Hát kijutottam oda is. Hetven dollárból nem futotta sokra, de anyám tanácsolta, Párizsban vegyek camembert-t. Nem volt drága, vettem. Friss francia baguette-tel, belekóstoltam. A mennyekben éreztem magamat!

Minőségi változás volt ez az eddig ízlelt sajtok után. És a bor sem volt drága! Megy az a sajttal! Egy szó, mint száz, megszerettem a franciákat. Élni tudni kell.

Angliába is eljutottam ezen az utamon. Amilyen pocsék volt abban az időben az angol koszt, a sajtjuk nagyon is jó volt. Csak a sör lett volna olcsóbb.

Hűtő helyett szobahőmérsékleten

Na, később, ahogy a világ konyháit és sajtjait megismertem, és azokat, ha drágán is, itt, ahol élek, meg tudom venni, mindig van sajt otthon. És nem a hűtőszekrényben tartjuk, hanem szobahőmérsékleten. A franciák kitagadnak, ha túl hidegen adsz nekik sajtot, (vagy felvágottat). Ez válóok.

Újabban Kanadában és az USA-ban is csinálnak jó helyi sajtokat. Kanadában a francia-kanadai termelők jeleskednek ebben. Montrealban, ha elmész a nagy piacokra, szabadon kóstolhatsz, válogathatsz. A jó sajt nem olcsó, 10 deka 4-6 dollár. De szerintem megéri.

Bizisten, ha van reinkarnáció, kedvem lenne sajttermelőnek menni.”

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.