oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2021. május 30. 06:30,  Mi lesz a távmunka jövője? 40 komment

2021. május 30. 06:30 Határátkelő

Mi lesz a távmunka jövője?

Vajon mit hozott az elmúlt bő egy év az életünkben? Sok mindent, a járvány alapjaiban alakított át sok mindent, például a helytől független munkavégzés esetében.

tavmunka.jpg

A távmunka sokak számára jelentett eddig is megoldást és kilépési lehetőséget a „mindennap irodában” típusú munkavégzés alól. Ők alighanem örülnek annak, hogy a járvány ideje alatt a munkaadók számára is bebizonyosodott (még ha kényszerből): lehet a távolból hatékony munkát végezni. Közéjük tartozik Elvira is.

„Világszerte cégek milliói, amelyek addig vonakodtak bevezetni a távmunkát, mondván, hogyan ellenőriznék így az alkalmazottakat, egyik hétről a másikra lehetővé tették munkavállalóik számára a home office-t.

Habár a munkaerőpiaci elemzések valamelyest ellentmondanak egymásnak azzal kapcsolatos becsléseikben, hogy a cégek akkor is megtartják-e az otthoni munkavégzést, ha vége a járványnak, mindenesetre vannak azzal kapcsolatos jóslatok, hogy a válasz: igen – pláne, hogy ki tudja, mikor ér véget a pandémia.

Nyilván lesznek cégek és szervezetek, amik visszaterelik az alkalmazottakat az irodába, lesznek olyanok, akik az irodabérletet mondják fel inkább, sok cég pedig a hibrid megoldást választja, vagyis néhány nap home office, néhány nap iroda, ágazattól, működési és vezetői stratégiától függően.

Valószínűleg ebben a költséghatékonyság lesz a döntő – mi olcsóbb az adott cégnek: fenntartani egy irodát vagy rezsi-hozzájárulást fizetni az alkalmazottaknak? Saját irodaháza van a cégnek vagy helyiségeket bérel, ahonnan könnyű kifarolni?

Ami engem illet, mondanom sem kell, hogy a több home office-nak drukkolok, még ha készséggel elismerem is, hogy a hibrid megoldás az igazán egészséges, főleg társaságkedvelő, extravertált emberek számára; bár a hibrid megoldás is maga után vonhatja, hogy a cégnek elég kisebb irodát bérelnie, hiszen egyszerre kevesebb ember van „bent”.

Titkos utópiámban szerepel, hogy a sugárutakat szegélyező, ürességtől kongó, jellegtelen irodaházak ezreit végül lebontják, és a helyükön parkosítanak. Tudom, tudom, álmodik a… de álmodozni csak szabad, nem igaz?

Ami igazán izgalmas ebben, az az, hogy ha az ember otthonról dolgozhat, akkor bárhonnan dolgozhat.

Mert amennyi erővel otthonról bejelentkezik a cég online felületére, bejelentkezhet a kedvenc kávézójából, a Balaton-partról, sőt egy kellemes karibi helyről vagy tavaszias klímájú óceáni szigetről is, miközben az állandó lakcímének megfelelő térség fölött cibálja a felhőket a téli zimankó.

Ez már nem utópia; ahogy láttam, múlt télen megjelentek a távmunkában dolgozók számára a Karib-tenger országaiba a beutazási és több hónapos tartózkodási lehetőségek, és Európa melegebb éghajlaton lévő szállodái is kísérleteztek azzal, hogy „digitális nomád csomagokat” kínáljanak azoknak, akik a tehetősebb északi országokból egypár hetet a napfényesebb délen szerettek volna eltölteni. Megjelent egy új trend csírája.

Én már sok éve távmunkában dolgozom, az elmúlt egy év semmi átállást nem igényelt tehát a részemről. Elismeréssel adóztam a sok nyelvtanárnak, jógaoktatónak és társaiknak, akik egyik napról a másikra átálltak online oktatásra, online szolgáltatásokra.

Nyilván hajat vágni nem lehetne interneten keresztül, de tanítani egészen jól lehet. Van, akinek bejött az online műfaj, és immár csak ebben tudja elképzelni a jövőjét, és van, aki köszöni szépen a lehetőséget a kipróbálásra, marad az eredeti, személyes kontaktusnál. És ez teljesen rendben van így – a lényeg a választási lehetőség.

Azok, akiknek életében domináns marad az online munkavégzés, nemcsak „home office”-ban dolgoznak, hanem egyúttal „helyfüggetlenekké” is válnak.

Ha ahhoz van kedvük, egy időre – pár hétre, hónapra vagy akár végleg – áttehetik a főhadiszállásukat teljesen más országba ahhoz képest, ahol az ügyfeleik/megbízóik/tanítványaik vannak. Mert megtehetik, mert erre éreznek indíttatást, és anyagilag is belefér.

Nem tudom, kedves Olvasók, éreztétek-e már, hogy be vagytok szorítva az aktuális élethelyzetetekbe – ez az, amin a helyfüggetlenség csodásan tud javítani.

Pontosabban az, ha az ember egy időre elmegy egy másik helyre, egy másik kultúrába kiszellőztetni a fejét, a letelepedés és újrakezdés kényszere nélkül. Főleg, ha közben képes és nyitott új kapcsolatok kiépítésére, vagy legalábbis a romboló kapcsolatok elengedésére.

Hallgattam néhány podcastet olyanokkal, akik 2020/2021 telén néhány hónapra átruccantak Magyarországról távoli helyekre. Különösen megmaradt bennem egy testvérpár, két fiatal lány, akik a Kanári-szigeteken teleltek át.

Egyiküknek online munkái voltak, a másikuk egyetemre járt, és amikor bejelentették a digitális oktatást, és a szaktársai a kollégiumokból alighanem többségében a szüleikhez költöztek haza, ő a nővérével az Atlanti-óceán felé vette az irányt (tény, hogy ehhez az anyagi fedezetnek is rendelkezésre kellett állnia). Frappáns ötlet, nem igaz?

Egy bő évvel ezelőtt írtam egy cikket a 21. század elejének életmódtrendjeiről, amiben a helyfüggetlenség is szerepelt. Amiatt, hogy ez utóbbit eltörölné a Covid, egy cseppet sem aggódom.

Úgy sejtem, hogy ez inkább erősödni fog, legalábbis a fiatal nemzedékek körében. Egyre többen fognak belekóstolni – a most 20–25 éves korosztály nagy valószínűséggel –, hogy az „egyetem – fix állás – házasság – lakáshitel – családalapítás” kiszámítható, nyílegyenes forgatókönyve mellett léteznek kitérők és vargabetűk is, amik lehetővé teszik a felfedezést, az új dolgok befogadását és az újratervezést.”

A teljes posztot itt olvashatjátok el, érdemes.

Latin-Amerika lesz a világ új közepe?

A kérdést a Mirador tette fel, abból kiindulva, hogy a járvány alatt Kína Dél-Amerika nyersanyagban gazdag országainak politikáját és gazdaságát a saját képére formálta és formálja. A következő egy-két év sorsdöntő lehet.

litium_foto_ft_com.jpg(Fotó: ft.com)

„Közvetlen a pandémia kirobbanása előtt egy olyan geopolitikai átrendeződés volt megfigyelhető, amihez hasonló utoljára a 2. világháború lezárását követően volt.

A 20. század közepén a gyarmataitól megfosztott Európa gazdasági hegemóniáját átvette az Egyesült Államok és a Szovjetunió, akik közül végül az amerikaiak kerültek ki győztesként, Chile hathatós segítségével.

A hidegháború végeztével a hangsúly a szénhidrogénekre tevődött át. Ma már a kőolaj kifutóban, a lítium azonban feljövőben van, és úgy néz ki, a lítiumháborút Kína nyeri meg.

De vajon tudjuk-e, mi a kínai siker kulcsa? Hogy lehet az, hogy abban a Dél-Amerikában, ahol az 1950-es évektől kezdve az amerikai érdekek mentén szerveződnek a kormányok, és ahol a szovjetek negyven év alatt szinte semmilyen eredményt nem tudtak felmutatni, Kína alig másfél évtized alatt lekörözi a hatalmas előnnyel induló Egyesült Államokat?

Mondhatnánk, hogy a kulcs a pénz, de ez a válasz eléggé leegyszerűsítené azt, amit Kína csinál. Mert pénze az Egyesült Államoknak is van, sőt, a kínai gazdasági dominancia kialakulása előtt sokkal több is volt nekik. Nem, Kína nem pénzzel vásárolja be magát a világgazdaságba, hanem érdekérvényesítéssel.

A kőolaj-válságról már az 1980-as években cikkezni kezdtek, az ezredfordulóra pedig mindenkinek világossá vált, hogy a szénhidrogének kora lecsengőben van. Ebben az időszakban az Egyesült Államok mégis inkább olajtermelő országokkal és ott regnáló terroristákkal csatározott, semmint követte volna a trendeket. Kína követte és kivárt.

Azt már látjuk, hogy a 21. századi gazdasági erőtér az akkumulátoripar mentén fog átalakulni, és hogy az akkumulátorgyártás 90 %-ban Dél-Amerika néhány országától függ.

Nagyon nem mindegy, hogy mit hoznak az év végi választások Chilében és jövőre a többi andoki országban. Ha kialakulna az "andoki szocialista vonal", amiben Venezuelától Chiléig baloldali kínabarát elnökök alakítanának kormányokat, akkor végleg kijelenthetnénk, hogy Kína felülkerekedett az Egyesült Államokon.

Ha náluk összpontosulna az akkumulátorgyártás szinte egésze, akkor mind Amerika, mind Európa kiszolgáltatottá válna. És erre a közvélemény-kutatások alapján elég nagy esély van.

Pedig a pandémia előtt nem úgy nézett ki, hogy Kína megnyeri ezt a háborút. Emlékezzünk csak a Huawei-botrányra, ami után a kínai vállalatot kirúgták az Egyesült Államokból, ami után a Huawei a nemzetközi piacokon mélyrepülésbe kezdett.

Evo Morales elzavarása után úgy tűnt, a bolíviai lítiummezőket is elbukják, aztán egyszer csak történt valami. Santiagóban kitört a „lábos forradalom”, ami végigrobogott az egész kontinensen.

A cél a gazdasági és politikai elit leváltása, egy új Dél-Amerika felépítése volt, ami már nem függ az Egyesült Államoktól. Először úgy tűnt, a tüntetéshullám célt ér, de pár hét után állóháborúvá silányult. Az emberek unni kezdték a rombolást és azt, hogy ezzel csak a hétköznapjaikat nehezítik, pozitív változást nem hoz.

A pandémiára úgy fordult rá Kolumbia, Peru és Chile, hogy a jobboldali kormányok alatt inogni kezdett a szék. Bár Iván Duquénak a lábos forradalomra adott válasszal volt egy felfutása, a járvány rögtön visszarántotta őt a népszerűségi listák alsó harmadába.

2020 márciusában, mikor a dél-amerikai országok bezártak, Duque népszerűségi indexe 52 %-on, Vizcarráé 37 %-on, Piñeráé pedig 15 %-on állt. Rá fél évre Duquét már csak 31 %, Vizcarrát 9 %, Piñerát 6 % választotta volna újra.

Azóta Vizcarra megbukott, Peruban június 6-án tartják a választásokat. Piñera még talpon, de a 2021 novemberében tartandó voksolás toronymagas esélyese a Kommunista Párt jelöltje, Daniel Jadue. Iván Duque népszerűsége a három hete tartó lázongások okán beszakadt, a jövő évi választáson jó eséllyel az exgerilla Gustavo Preto fog győzedelmeskedni. Amit tehát a „lábos forradalom” nem tudott érdemben véghezvinni, azt beteljesítette a pandémia.

Dél-Amerika országaiban a járványkezelés nem úgy zajlik, mint nálunk Európában. Arra az első hullám végeztével a legtöbb ország rájött, hogy a lezárásokkal nem érnek célt, mivel a szegényeknek és az alsó középosztály tagjainak nincsenek akkora megtakarításai, hogy hónapokon át bevétel nélkül maradjanak.

Tavaly júniusban társadalomkutatók előre jelezték, mi várható Kolumbiában, Peruban, Ecuadorban és Bolíviában, ha a politika fenntartja a korlátozásokat. 2020 végére komoly munkanélküliséget, a bűnözés felfutását és az elzárt vidékeken éhezést, nélkülözést vizionáltak.

Ennek bekövetkezéséhez végül fenn sem kellett tartani a korlátozásokat, elég volt hozzá a március és július közötti bezárkózás. Kolumbiában duplájára nőtt az erőszak okozta halálesetek száma, 2020-ban csaknem 12 000 ember halt meg bűnözés következtében. Ezt a számot 2021-re 15-18 000 közé teszik, 2022-re pedig a 20-25 000 halálos áldozat sem elképzelhetetlen egyes kutatók szerint.

A munkanélküliség is a duplájára nőtt, a fiatalok körében pedig 35 %-os. Eközben újra aktívak vidéken a gerillák és a paramilitárisok, a turizmusban dolgozók közül pedig sokakat a kábítószer-kereskedelem szippantott be.

Peruban nem ennyire rossz a helyzet, de a pandémia ott is megtépázta a társadalmat. Egy év alatt 2,2 millió ember veszítette el a munkáját, a munkanélküliségi ráta 8 %-ról 13 %-ra emelkedett.

A gyilkosságok száma is emelkedést mutat; 15 %-kal többen haltak meg idén idegenkezűségben, mint 2019-ben. Peruban a legnagyobb problémát az elszegényedés jelenti.

Az országban nagyjából 3,3 millió ember nélkülöz, ez az összlakosság 10 %-a. A városokban a legrosszabb a helyzet, ott a létminimum alatt élők aránya egy év alatt 14 %-ról 27,5 %-ra emelkedett, ami azt jelenti, hogy a városi lakosság több mint egynegyedének élelmezési problémái vannak.

Az amúgy békés és mindig jól teljesítő Chilében a munkanélküliségi ráta 20, a gyilkosságok száma 34 %-kal emelkedett. Ezek az adatok Peru és Kolumbia hasonló értékei mellett eltörpülnek, viszont az OECD-országok listáján már nem mutatnak olyan jól.

S mivel a chileiek szeretik azt gondolni magukról, hogy ők tényleg Dél-Amerika Svájca, ezek a számok is elegendőek ahhoz, hogy az elnök támogatottsága a nulla felé konvergáljon.

A beszakadó gazdaság és a szörnyű munkanélküliségi adatok okozta pánik mellett eltörpül maga a járvány. Kolumbiában a közvélemény-kutatások alapján a pandémia csak a negyedik legfontosabb kérdés az emberek életében, de Chilében, Ecuadorban, Peruban és Bolíviában sem ez szerepel a vezető hírek között. Ennek persze az is oka, hogy Chile és Uruguay kivételével alig oltottak a kontinensen, lévén nincsen mivel.

A 40 %-ban átoltott Chilébe jutott Pfizerből és AstraZenecából, de a többséget kínai oltóanyaggal, Sinovackal és CanSinóval oltják. Kolumbiában az első oltást 8, Ecuadorban és Bolíviában 6, Peruban 5, Venezuelában 1 % kapta meg.

Ezekben az országokban kizárólag kínai oltóanyagok érhetők el, éppen ezért az ellenzéki politikusok nem csak a kormányokat támadják, de Európát és az Egyesült Államokat is, mivel azok mindent felvásároltak a szegényebb országok elől, amivel lépéshátrányba került a kontinens a járványkezelés területén.

És ez kapóra jön Kínának, aki ebben is hajlandó a kontinens segítségére sietni. Az elégedetlenség pedig - ahogy a fenti példa is mutatja - az ő malmukra hajtja a vizet, hiszen az amerikabarát jobboldali kormányok mindenhol a végüket járják.

Kína úgy néz ki a járvány legnagyobb győztese lesz. Nem csak gazdasági előnyt szerzett a lítiummezők és ritkaföldfémek bekebelezésével, még a stratégiailag fontos országok politikáját is sikerült számára kedvező módon átalakítania.

Dél-Amerika országainak többsége egy éven belül erős balos fordulatot vesz majd, több országban felerősödnek majd a szocialista hangok. Ha Kolumbia, Chile és Peru is csatlakozik a venezuelai és bolíviai vonalhoz, akkor nem csak az Egyesült Államok, mi, magyarok is érezni fogjuk a kínaiak csókját a homlokunkon. Kivéve persze, ha Európa és az Egyesült Államok a következő egy-két évben nem villant valami meglepőt az energetika területén...”

A teljes írásért ide kattints, érdemes elolvasni!

Helyi ügyintézés holland módra

Egy holland gemeente nem csak az adót szedi be, hanem foglalkozik a lakosok panaszaival is – írja a Hollandokk. A magyarországi 3155 önkormányzattal szemben, a 17 milliós Hollandia helyi ügyeit 355 gemeente intézi.

gemeente.jpg

„Ezek az ügyek nagyjából azok, amiket egy önkormányzattól elvárunk, illetve feltételezzük, hogy hozzájuk tartoznak. Azaz egyebek mellett például megszervezik a szemétszállítást, karban tartják a hozzá tartozó utakat és hidakat, okmányokat állítanak ki, engedélyeket adnak és vonnak vissza, stb., stb.

Ha valamilyen problémánk van, illetve ügyet szeretnénk intézni, feltehetően senkinek sem okoz problémát a lakóhelyünk szerint illetékes gemeentével történő időpont egyeztetés, hiszen Hollandiában jellemzően csak „afspraak”-ot követően tudunk bejutni a bürokrácia – szerencsére nem olyan szörnyű - útvesztőjébe.

Ha viszont valami zavar bennünket, még gyorsabban mozgásba hozathatjuk a gemeente megoldó gépezetét. Ugyanis szinte mindegyikük biztosít online, illetve alkalmazáson keresztüli bejelentési lehetőséget. (...)

A két legnépszerűbb megoldás a Fixi, illetve a BuitenBeter. Hasonlóan és egyszerűen működnek. Csak meg kell adnunk az általunk tapasztalt probléma helyét - amit akár térképen is pofonegyszerűen kiválaszthatunk -, a problémát és elérhetőségi adatainkat. Valamint ha szeretnénk, még egy fotót is feltölthetünk mondjuk a hetek óta, a buszmegálló mellett rozsdásodó, kerekek nélküli bicikliről. (...)

Nem az önkormányzattal történő kommunikációra, hanem egy környék lakosai közötti kommunikációra szolgál a Nextdoor. Hasznosnak tűnhet, de mivel a mögötte álló céget azzal vádolják, hogy a megszerzett adatokat felhasználva csalásokat hajt végre, talán mégsem árt, ha a gemeente által ajánlott appot használjuk… (...)

Szóval, csak pár perc és a gemeente már tudja, hogy intézkednie kellene. Reméljük, hogy intézkedik is, mert arra vonatkozóan nem találtunk adatokat, hogy milyen gyorsan oldódnak meg a bejelentett anomáliák.

Bízunk benne, hogy az aktív polgárok jelzéseire beindul a megoldó-gépezet és örömmel veszik, hogy felhívják a figyelmüket arra, amik valamiért elkerülték a kollégáik gondos figyelmét…”

Az eredeti posztot itt találod, olvasd el!

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: blogajánló Magyarország Hollandia Kolumbia

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr3716575312

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

SzZoole 2021.05.30. 10:19:27

Ügyesnek tűnnek ezek a kínaiak, először lemérgezik a világot, aztán meg elárasztják a célországokat a placebo hatású vakcináikkal, ezzel lekötelezettjén az ottani kormányzókat,hogy rátegyék a kezüket a nyersanyagkészletre.

De azért a nyugat sem hülye, az USA kormánya és a UK is, azért vásárolják fel a vakcina készleteket, hogy az utolsó előtti pillanatban, mint egy kegyes jótevő humanitárius szamaritánus, “INGYEN ÉS BÉRMENTVE” oda adják a felhalmozott vakcinát a beteg indiánus kormányoknak és ezzel megkötve az évezred, mindkét félnek hasznos üzletét, szerintem, ha már consptiráció :-)))

seigyo_zoufukuki · densha.blog.hu 2021.05.30. 10:36:04

"Ha náluk összpontosulna az akkumulátorgyártás szinte egésze, akkor [...] Európa kiszolgáltatottá válna." - Európa már most is kiszolgáltatott e téren, nem kell ehhez egy Dél-Amerikában összpontosuló akksigyártás.

Golf2 2021.05.30. 11:29:05

@SzZoole: a nyugat sem hülye...Dehogynem,a boriszotok volt oĺyan hülye hogy meghívja meg jópofizik az alcsuti rémmel az meg vérszemet kap vérhas helyett.

SzZoole 2021.05.30. 11:33:32

@Golf2: mindig van egy bohóc akin röhögni lehet nem?

Csodabogár 2021.05.30. 11:56:37

Nekem biztos bejött volna a távmunka anno, mert nem vagyok egy irodatársasági lény. Az a néhány fiatal ismerősöm, akik bele esetek a távmunkába, hiányolja az irodai légkört. Szerintük a team néha ad inspirációt a munkához. Várják, hogy vissza térjen a normális életük.

Elvirának meg üzenem, hogy az irodaházakat, ha tényleg fölöslegessé válnak, akkor parkok helyett inkább lakóházzá kellene alakítani, mert minden nagyobb városban égető lakáshiány van.

dikusz. 2021.05.30. 12:08:07

@SzZoole: Kettőjük közül melyik a bohóc?

Arthamyr 2021.05.30. 12:08:14

@Csodabogár: Én örülnék a parkosításnak, de sajnos esélytelen, a tendencia inkább az, hogy a zöldterületeket is beépítik. Ezért is élek inkább vidéken.

SzZoole 2021.05.30. 12:16:05

@dikusz.: kettőjük közül a harmadik a bohóc :-))

Shanarey 2021.05.30. 13:17:23

@Csodabogár:

Elvira az a személy, aki repülővel utazgat, és ezáltal igen szépen környezetszennyez, s emiatt akar parkokat az irodaházak helyett. Lakás hiány ügyben, igazad van. Ez egy igen nagy probléma, és nem csak Magyarországon. A magyar kormány, meg épp kiárusítaná, a meglévő önkormányzati lakásvagyont, hogy a haverok a várban, és más Budapesti kerületekben, megvehessék a lakásaikat, így őket később nem lehet kitenni a jogtalan hozzájutás miatt.

Shanarey 2021.05.30. 13:19:56

@dikusz.:

Mindkettő. Köztük igazából annyi a különbség, hogy Borisz, amikor rájött hogy hülye a járvány kezeléséhez, hátralépett és ráhagyta a hozzáértőkre. Orbán azóta sem lépett hátra, s nem is fog, mégha újabb pár ezer ember, meghal, akkor sem.

Csodabogár 2021.05.30. 14:45:36

@Shanarey: A mindenkori magyar kormány tesz magasan a lakásügyre. Nem a jelenlegiek találták ki az államosításkor elrabolt vagyon elherdálást. Rendszerváltás után kiárusították egész Budapestet. Akinek szerencséje volt (ügyeskedett valamikor) az jó helyen, akinek nem az rosszabb helyen, de bagóért eladták az összes lakást, a városban. A várat, ki tudja miért nem adták el, de itt vannak most a követők.
Előttem van az ékes példa DDR. Ott sokkal tisztességesebben oldották meg a dolgokat, ami ma meg is látszik a valamikori DDR városain.

droid_ · http://matyiszuro.blog.hu/ 2021.05.30. 15:09:01

elviraszabo eleg naivnak tunik. attol hogy otthonrol lehet dolgozni, meg nem koltozhetek at szo nelkul masik orszagba honapokra vagy vegleg, ezt egyeztetnem kell a munkaltatommal is, aki majd lepeseket tesz hogy a munkaviszonyom legalis maradjon, vagy esetleg megszuntetni azt ha tul nagy terhet jelent szamara az ugrabugra.

nyuszigonosz 2021.05.30. 15:10:23

@Csodabogár: Az új tartományok - volt NKD városai és falvai a Szolidaritási pótdíjból plusz más állami pénzekböl letttek ennyire rendbetéve.
A szoli- pótdíj 1991-ben lett,
mégpedig amiatt, hogy a második Golf-háború 1991 január- március, Németországnak mint NATO tagországnak - meg mivel Németországtól mindig mindenki többet vár el - a költségek 15 - 20%-át kellett fizetnie, ami 16,9 milliárd német márka lett.

Na és így kevesebb maradt a volt NDK felcsatlakozására, na lett a szolidaritási pótdij egy évre.
Azóta is van, immár 30 éve, mivel a volt NDK : szebb nevén az új tartományok bizony egy vagyont elnyeltek és nyelik tovább. Ezévben lesz csak végre valaha változás, hogy már nem mindenkinek kell havonta még ezt is fizetnie.

nyuszigonosz 2021.05.30. 15:35:16

@Shanarey: Ahogy írod: Elvira szaladgál a világban, hogy rakhasson ki képeket, amint homokos tengerparton ülve dolgozik. Mert ez ugye milyen klassz, és le az irodaházakkal, zöld kell, park kell, mert az milyen jól hangzik, miközben ö maga meg környezetszennyez, ahogy csak tud.

Nem minden munka végezhetö a világ olcsó, homokos tengertparti részéröl.

Mennyibe is kerül egy egy irodahazáz lerombolása és a helyének parkosítása? Egy vagyonba. Egy irodaház lakásokra átépítése is egy vagyonba kerül, de legalább van hol lakni az embereknek, nem szorulnak ki az új parkosítások miatt az ipari területek mögé ahol most még esetleg erdök/mezök vannak.

Csodabogár 2021.05.30. 16:58:51

@nyuszigonosz: Viszont vissza adták a tulajoknak az államosított vagyont. Konkrét eset. Barátaim a községtől béreltek már rengeteg éve egy vityilót, Berlin közeli faluban. Lakásuk volt Berlinben ezt csak hétvégekre használták. Persze szépen rendebe hozták és csodás kertet is varázsoltak a telekre. Megszünt a DDR ők lassan már ballagtak a nyugdíj felé, gondolták megveszik a telket és építenek maguknak egy házat oda. Mikor ezt elkezdték, úgyvéddel ki kellett nyomoztatni kié volt eredetileg a hely. Kiderült, hogy ha élne 112 éves lenne, de ez nem számított. Ismét sok kutakodás után, rátaláltak Brémában az örökösökre, akik nem is tudták, hogy van ez a telek. Végül az ügyvédek megegyeztek egy vételárban, a barátaim kifizették, a ház áll. A lényeg az, hogy az állam nem árusította ki azt ami nem volt az övé.
El tudsz ilyesmi képzelni Magyarországon?

Csodabogár 2021.05.30. 17:00:47

@nyuszigonosz: Azt hiszem nagyrészt már megszüntették, talán tavaly a solit, csak a nagyon magas jövedelmüeknek van még, de az idei választáson biztos téma lesz a teljes megszünése.
De ezt te közelebbről hallod mint én.

nyuszigonosz 2021.05.30. 18:05:55

@Csodabogár: Az elsö írásodra: igen itt megkeresik a tulajdonosokat. Magyarországon - na ezt meg te tudod :-)

De, még van szoli- pótdíj, de ezévtöl már csak a sokat keresöknek. Vagyis végre nem mindenkinek.

Golf2 2021.05.31. 05:58:53

@SzZoole: Szerintem érthetően szóltam a poszthoz,te meg nem.

Hari Seldon 2 2021.05.31. 07:13:17

@Shanarey:
Most már az egész EU-ban sehol nem lesz több hullám.
A lakosság egy része megkapta a betegséget, másik része be lett oltva legalább egy dózissal. - (Én is megkaptam az első dózist)

A potenciális fertőzhető emberek száma lecsökkent: aki olyan környezetbe volt, hogy magas kockázatú helyen élt sok emberrel találkozott, az vagy megkapta a betegséget, vagy be lett oltva.
- Aki meg mondjuk valami világvégi faluban lakik Massif central hegyei között (vagy akár valami alföldi tanyán), annak jóval kisebb az esélye elkapni a vírust mielőtt be lesz/lenne oltva.

Valószínű, hogy a napi esetszámok lemennek valami 100-1000 közelébe, és ott stabilizálódik jó ideig. (Magyarországon meg arányosan kevesebb)
Lényegében ennyi influenza eset is van permanensen egész évben.

Nzoltan 2021.05.31. 07:25:24

@Csodabogár: Itthon is megkeresik az örökösöket. Ha nincs örökös, az államra száll a vagyon, az NVM dönt a sorsáról. Online árverezik, bárki licitálhat. Az ingatlant az adott önkormányzat építési osztálya becsüli fel a környék adás-vételi áraihoz igazítva. Már nincs az, ami a szoci időkben, hogy úgy árvereznek ingatlant, hogy nem enged be a lakásmaffia kidobója a az árverésre, hogy egyedüli licitálóként áron alul megszerezze azt.

arncht 2021.05.31. 11:08:07

Nekem erdekes otthonrol dolgozni, januarban kezdtem az uj munkahelyen, de a munkatarsak 90%al sose talalkoztam szemelyesen. Most a nyitasnal havonta lesz egy csapatepito jellegu talalkozas. Nalunk hibrid megoldasban gondolkodnak, az irodank ido kozben szukosebbe valt, az egyes csapatok naponta valtjak ott egymast.

Jo, hogy napi plusz 1-1.5 ora jut a csaladra, magamra. De ez nem teljes szabadsag, es igazi tavmunka - szvsz nem nagyon vennenek fel mas orszagbol embereket a jogi resze miatt, ha nem itt elnek. Igy egyforman mindenkire ugyanolyan szabalyozasok vonatkoznak, ugy meg baromi nehez lenne megoldani, ez szvsz sok cegnel gond. Hasonloan problemas lehet a halozatis resze is, ha haklisabbak az adatbiztonsagra - nehez a vilag masik felebol beugrani az irodaba egy uj gepert.

De ha a gyerek nincs iskolaban, es a felesegem is hasonloan tudna dolgozni, opcio lehetne egy tobbhavi "nyaralas" vmi meleg helyen.

Shanarey 2021.05.31. 17:23:03

@Hari Seldon 2:

A probléma, azzal van hogy az emberek kis százalékában, a vakcina nem fog működni, mert egyik vakcina sem 100%-os. Na meg hiába van valakinek "védettségi igazolványa" attól még lehet vírusos, csak épp nem beteg, vagyis nem látszik rajta.

Arthamyr 2021.06.01. 09:39:16

@arncht: "nem nagyon vennenek fel mas orszagbol embereket a jogi resze miatt, ha nem itt elnek" - Ezt sajnos a saját bőrömön is éreztem, bár még jóval a covid előtt. Olyan helyen, ahol alkalmazottak vannak, nem igazán hajlandóak ezzel bajlódni (az más, ha az adott országban is van hasonló részlege a cégnek), még több év alatt bevált, nagyon jól teljesítő emberek esetén sem, főleg nagyobb cégek esetén. Hosszú idő alatt bevált és jól teljesítő, viszont legalább jogilag kontraktorként foglalkoztatott emberek esetén lehet ilyenre esély. Egyébként manapság - gondolom a covid okozta távmunka-kényszer miatt - rengetegszer keresnek meg olyannal, hogy "remote within Ireland" (távolról végezhető Írországon belül), de itt is ugyanez a helyzet: külföldieket nem igazán látják szívesen, még számlázós alvállalkozóként is hátrányban van az ember a helyiekkel szemben.

arncht 2021.06.01. 13:53:37

@Arthamyr: vhol ennek azert orulni is kell... befogadnak, es nem kell egy pakisztanban elovel arban versenyezni :) eleg nehez lenne az ottani es az itteni koltsegszinteket osszevetni.

Arthamyr 2021.06.01. 15:30:49

@arncht: Olyan munkát kell végezni, amit ők nem tudnak (vagy amelyik tud, az drágábban csinálja, mint az olcsóbb nyugat-európai). Ez a közeljövőben nem lesz probléma a távolról végezhető munkák jelentős részénél, ahol meg igen, ott már rég az, és le is tarolták a piacot.

arncht 2021.06.01. 16:09:35

@Arthamyr: senki sem potolhatatlan :)

Arthamyr 2021.06.01. 16:12:35

@arncht: Ez így van, de hogy kapcsolódik az előzőekhez?

arncht 2021.06.01. 16:33:26

@Arthamyr: az, hogy olyan munkat kell vegezni, amit ok nem tudnak... ha csak nem gulyasleves fozesrol van szo, nem hinnem, hogy lenne ilyen :)

Arthamyr 2021.06.01. 16:45:38

@arncht: Pedig van, mondjuk a "gulyásleves főzés", ha létezik, pont nem a legkomplexebb, legspefikusabb szaktudást és személyiséget igénylő munkák közé tartozik.
Egyébként persze, minden távolról végezhető munkát el tud végezni valamennyi közülük, csak messze nem az összeset, amire igény van, és/vagy nem olyan olcsón/minőséggel, hogy az elfogadható legyen.
A "senki sem pótolhatatlan" ugye nem egyezik meg azzal, hogy "mindenki pótolható".

arncht 2021.06.01. 16:51:13

@Arthamyr: a tav munkak nagy resze gepen elvegezheto vmi, nem latom, hogy mit ne tudnanak megcsinalni, ha tudnak kommunikalni.

Arthamyr 2021.06.01. 16:58:39

@arncht: Na látod, pl. ez az egyik dolog (nem tudnak megfelelően kommunikálni), ami miatt van olyan munka, amit csak kis részük tud elvégezni.

arncht 2021.06.01. 17:13:05

@Arthamyr: szvsz indiaban tobb angolul erthetoen beszelo it szakember van, mint ausztria es magyarorszag lakossaga egyben :)

Arthamyr 2021.06.01. 17:37:05

@arncht: A "tud kommunikálni" nem egyenlő azzal, hogy "angolul érthetően beszél". Az angolok többsége is érthetően beszél angolul, de jelentős (nagy?) része mégsem tud megfelelően kommunikálni, és Indiában, Pakisztánban ez a rész jóval nagyobb.
Én és te is érthetően beszélünk magyarul, de ettől még gyenge volna a kommunikációs képességünk egyes munkakörök betöltésére.

Magas szintű, speciális szaktudást (+softskilleket) igénylő munkaköröknél messze nem arról van szó, hogy találnak rá millió embert, és csak meg kell találni, aki a legolcsóbban megcsinálja.
Hanem arról, hogy egyáltalán találjanak rá valakit, aki a lehető legjobban (legkevésbé rosszul, de még elfogadható szinten) elvégzi. És nem azért viszik el Indiába meg Kínába, mert az ottani munkaerő olcsóbb, hanem mert itt nincsen elég. És még velük együtt sem lesz elég.

arncht 2021.06.01. 17:40:56

@Arthamyr: akkor irom ugy, hogy egy indiai meg egy magyar tavmunkaban egyenlo eselyekkel indulhat egy kulfoldi munkaert.

Arthamyr 2021.06.01. 17:59:33

@arncht: Ez lehet, hogy igaz, ha feltesszük, hogy nincs semmiféle diszkrimináció. Bár az EU-n belüli munkáknál már kevésbé igaz, ott ugyanis már maga a szabályozás is diszkriminatív.

Viszont ettől még a jobb munkáknál amiatt nem kell aggódni, hogy majd az indiaiak meg a pakisztániak milliós tömegei elveszik az összeset és az ő áraikkal kell versenyezni, ha valaki munkát szeretne...

FutureFry 2021.06.02. 03:27:05

@Arthamyr: @arncht:
“… szvsz nem nagyon vennenek fel mas orszagbol embereket a jogi resze miatt …”

Az ilyesmi még Amerikán belül is tud adózási (bérszámfejtési) gondot okozni egy cégnek (pláne most, hogy egyesek esetleg “suttyomban” dolgoznak másik államból).

www.nytimes.com/2021/03/12/your-money/taxes/2020-taxes-work-from-home.html

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása