Baltimore nem tartozik az Európában legismertebb amerikai nagyvárosok közé, holott érdekes történelmével, nagyszerű belvárosával, a Johns Hopkins Egyetemmel (és még sorolhatnánk) igazán van mit nézni benne. Ugyanakkor Maryland állam legnagyobb városának vannak olyan részei is, ahonnan a poszt szerzője, Steve és párja is csak menekültek.
„Gondoltam, írok egy posztot Baltimore-ról, mert többször is jártam ott és általában erről a városról ritkán esik szó, hacsak nem városi lázadozások és tüntetések alkalmával.
Baltimore nincs messze az USA fővárosától, Washington DC-től. Kb. Budapest - Székesfehérvár lehet a távolság. A fővároshoz hasonlóan a lakosság jelentős része fekete.
A várost 1729-ben alapították és szűkebb értelemben 600 ezer lakossal rendelkezik, de nagy Baltimore több 2 és fél milliós. Az Atlanti-óceán partján fekszik, Maryland állam legnagyobb városa. A közhiedelemmel ellentétben jó turistacélpont. Gyönyörű a régi belváros, szép a kikötő, gazdag régi kisvárosok vannak közelben, ma sok közülük Baltimore-hoz tartozik.
Add ehhez a nagyszerű helybéli (Maryland) konyhát, a híres egyetemet (Johns Hopkins), gazdag múzeumokat (pl. Baltimore Museum of Art), híres sportcsapatokat (amerikai foci: Ravens, baseball: Orioles), nem csoda, hogy ez a város megérdemelt célpontja szakmai gyülekezeteknek és így nagyszámú látogatónak.
Én is így kerültem ide először. Cégünk elküldött az amerikai épületgépészek évi gyülekezetére. Ezek háromnapos események. Reggel és esténként van bőven idő a várost felfedezni. A hotelem a főutcához közel volt.
A Lexington piac
Főutcának én a Charles Streetet nevezem, amelyik a kikötő és a Konvenció központtól, kissé lejtősen megy felfele, észak irányába, sokáig és messzire. A régi utca, és a mellékutcák kellemesen sétálhatók, éttermekkel, jobb boltokkal vannak megspékelve. Ha szerencsés vagy, eltévedsz a közeli Lexington Piacra. Ez Baltimore Nagycsarnoka és nem kisebb látnivaló.
Egyik novemberben jártam itt először, az amerikai Thanksgiving (Hálaadás) ünnepe előtt. A piacra egy hétköznap reggel kilenckor tévedtem. Sosem felejtem el, előttem egy targoncán vagy 12 frissen ropogósra sült pulykát vittek, gondolom az egyik árushoz… lábaim elgyengültek eme lukulluszi látványra.
A piacon mellesleg nagyszerű halárusok és olcsó étkezdék is találhatók. Baltimore és környékének specialitása a rákfasírozott és kemencében sütött rákok.
Egy későbbi utamra a nejem is csatlakozott. Míg én napközben a szakelőadásokat hallgattam, ő a szomszédságot fedezte fel. A hétvégére is itt maradtunk, saját költségünkre. Volt egy bérelt kocsink, de hajóval mentünk az egyik közeli kisvárosba, amit Cantonnak hívnak.
Valamikor munkásnegyed volt, a közeli konzerv- és sörgyárak munkásainak otthona, mára tehetősebb emberek lakhelye, ahol jócskán találhatóak bohém fiatalok és művészek is. Az utcácskákon öröm kóborolni, nem lehet eltévedni.
Egy pazar múzeum
Az utolsó napra az volt a terv, hogy elmegyünk, megnézzük a múzeumot, (Baltimore Múzeum of Art) majd azután a bérelt kocsinkkal kihajtunk a repülőtérre, a kocsit leadandó és hazarepülendő. Volt idő bőven.
A Múzeum nagyon szép. Nem messze a Charles fő utcától egy jó negyedben. Mint okos Tóni gondoltam ahelyett, hogy a városba visszamegyünk, ahol mindent ismertem, tovább megyünk kifele, majd rákanyarodunk egy autópályára és azon kihajtunk a reptérre, ami Washington irányába volt.
Eltévedve
Igen ám, de eltévedtem… egy idő múlva be kellett ismernem. Egy nagyon nem jó negyed kellős közepében találtuk magunkat. Ingyenes turistatérképemen fel sem volt tüntetve. Még a GPS előtti időkről beszélünk.
Feleségem csak rám nézett, kerüljünk innen ki, de gyorsan, volt a kimondatlan utasítás lesújtó pillantásában. Rendben van, de hogyan? Akkor nem tudtam, de egy olyan negyedbe kerültünk, ami a belvárostól egy völggyel volt elválasztva. Csupán egypár utca folytatódott hidakban, ahol vissza lehetett térni.
Az utcákon alig volt józan ember, nagyon nem jól nézett ki. Itt-ott magas póznákon, televíziós kamerák voltak, a bűnözést távolról figyelendő, mert erre rendőrök sem jártak. Néha láttam egypár járókelőt, akiket gondoltam megkérdezhetek, de vagy nem válaszoltak, vagy válaszukat, erős helyi kiejtésük miatt, nem értettem… vagy nem tudtak segíteni.
Reménytelennek tűnt, pedig egy benzinkutat is találtam, de ott se segítettek, nagyon el voltak foglalva. A kút előtt sor állt, mert a kuncsaftoknak készpénzben kellett fizetni, hitelkártyája legtöbbjüknek nem volt.
Végül vagy a hatodik kísérletre és vagy kb. óra múlva, valaki elmagyarázta, hogy meddig hajtsak milyen irányba, amíg balra fordulván egy „hidas” útra érhetünk és így kievickélődtünk.
Bizisten, nagy kő esett le a szívünkről.”
A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.
Utolsó kommentek