Az Egyesült Királyság gyökeresen megváltozott az elmúlt évtizedekben, ennek minden előnyével és hátrányával együtt. Persze határátkelőként most is keményen meg kell dolgozni a beilleszkedésért és a sikerért.

Anglia az elmúlt 70 évben radikális demográfiai, gazdasági, szociális változáson ment át. Színes lett, multikulti lett, fölhígult – előnyére, hátrányára – írta a LondonBudapestMetro.

„Kétségtelen, hogy az első generációs bevándorlóknak sokkal nehezebb a dolguk, mint a már itt született gyerekeiknek. Ez igaz írekre, lengyelekre, indiaiakra, feketékre, ázsiaiakra egyaránt.

Rohadt kemény munkával, szívóssággal és eltökéltséggel lehet csak előrébb jutni, egy hatalmas Fuck you attitűddel, tízszer annyit kell letenni az asztalra egy idecsöppentnek, hogy fele annyira előre jusson, mint egy helyi. (…)

Ilyen az élet, ilyen az emberi természet, emiatt nem kérem, hogy a helyi szórjon hamut a fejére. Aki pár ezer mérföldet arrébb cihézett, hogy egy vadidegen országban új életet kezdjen, annak ez sajnos benne van a belépődíjban.

Viszont mutasson még egy országot, talán az Egyesült Államokon kívül, ahol furcsanevű, bézsárnyalatnál sötétebb bőrű emberek ilyen szabadon és megbecsülésben élhetnek.

Igen, 60 éve keményebb volt az élet. Igen, 30 éve is (meséltek feliratról üzletek ajtaján „Pakiknak, íreknek tilos a bemenet, kutyákat szívesen látunk”.) Ezt hívják történelemnek.

Ma indiai a pénzügyminiszter, azelőtt pakisztáni buszsofőr fia volt a belügyes, találsz feketét, sárgát, tarkát üzleti életben, oktatásban, balettrevüben és plasztikai sebészek között. A xenofób, faji beszólások nem csak hivatalos platformokon nem elfogadottak, de igényesebb magántársaságból is kinézik őket.

Anglia nagy mumusa az osztályrendszer. Ki síel kivel a francia Alpokban, melyik közértből veszed a tejet, hová járnak a gyerekek iskolába, milyen az akcentusod?

Sokkal nehezebben áttörhető ez a fal mert szilárd a belterjes kapcsolatrendszer. Bár divatos leereszkedni az alsóbb osztályok közé és tépni a hajunk a ,,társadalmi egyenlőtlenségek” miatt, egy középosztálybeli anyuka sem lesz boldog, ha a lánya egy ízes északi tájszólásos srácot hoz haza, bármilyen derék legyen is a gyerek. Törzsi állatok vagyunk, mindenkinek a maga alma a kedves.

,,Mert az emberek azt hitték, hogy a titkárnő vagyok, csak mert fekete a bőröm”. Hát, tényleg rosszul esik az ilyen. De hát ilyen az ember – az eddigi tapasztalatunkból vonunk le következtetéseket. Általánosítunk, de már miért ne tennénk?

Nem a tucatnyi alternatíva fog átvillani az agyunkban, hanem a már tapasztalt. Elitiskolás hölgyem, én ezt is leszarom. Nem fogom az emberi természetet hibáztatni emiatt, amíg a törvények és a fennmaradás ösztöne egy vállalat ajtaját nyitva hagyja előttem.

Fennmaradás alatt azt értem, hogy ha egy cég annyira ostoba, hogy nem a legjobbat veszi föl, hanem azt, aki szimpatikus, az normális versenyszellemű országban kigyomlálódik előbb-utóbb.

Na, ez az, ami Angliában egyre ritkább, mert a kötelező diverzitás kvóták és antirasszizmus nyomás miatt kötelező fölvenni ,,kisebbség képviselőket”, bármilyen léhűtőek legyenek is. Egy k’rva nagy öngól hosszútávon. A tíz legjobb nem lehet tíz legjobb fehér, értem?

Húsz éve biztos rosszabb volt a helyzet, de hát húsz éve a rák túlélési esélye sem volt ilyen jó. Ma, ha egy fekete orvost valaki ágytologatónak néz az kínos szituáció, de szerintem nem a sértett kis lelkek a fontosak, hanem hogy az a fekete ember gond nélkül orvos lehetett és piszkálódás nélkül praktizálhat. Ezt az utat a fekete orvos szüleinek végig kellett járniuk.

Elterjedt a ,,vak önéletrajz” gyakorlata, mikor is semmit nem látsz a jelentkező hátteréből, csak az oktatását és szakmai múltját. Persze az elbeszélgetésen úgyis kiderül minden, de addig se név, se nem, se semmi. Van a rációban valami.

,,Mert diszkrimináció éri a nem angolszász nevűeket”. Nos, szépbeszédű hölgyem, nekem itt is kérges a szívem, tudja miért? Mert 80 éve az európaiak milliószámra irtották még a saját nevűeket is. Ez van.

Nem fogom a hajam tépni, csak mert a kis Odaloye Ukunfayabe/ Hadzsmilla Al-hassandzsilam/Milos Krtyfgbtzwcki hátrányos helyzetűnek érzi magát a büszke családi neve miatt.

Oda, Hadzsmilla, Milos és Árpád Angliában élnek, nem a felmenőik országában, amit immel-ámmal látogatnak aztán húznak haza Londonba. Alkalmazkodni kell a nevünkkel is, ha úgy kívánja az alkalom.

Petőfi papa megtette, és a többezernyi Magyarországra vándorolt Georg Klöss alias Klösz György és társainak sem volt mikroagresszió honosítani, átírni a nevét ha a helyzet úgy kívánta. Én is fontolgatom idekint.

Az hogy felmenőinkkel mi van, az nem kéne a brit identitásnak része lenni annál jobban, mint hogy a jó énekhang vagy a lúdtalp gyakori a családban.”

A teljes posztot itt találjátok.

A leprások mészárszéke

Contratación település 40 évig volt független Kolumbiától, története pedig egészen elképesztő, hiszen a politika halálraítélt benne több száz ártatlan, beteg embert, és elvette ezrek jövőjét. Mégis mindenki mosolyog – derül ki a Mirador írásából.

„Contrataciónt a 19. század elején alapították, melynek oka a Yariguíes-hegység mélyén megbúvó kininfaliget volt. A kinin a malária természetes ellenszere, így Contratación gyorsan a gyógyítás fellegvárává vált.

Nem véletlen, hogy az egyházak közül a lazaristák, Szent Lázár követői vetették meg itt a lábukat, akik a betegápolást tűzték a zászlajukra. A gyógyítás azért lett a rend fő profilja, mert a 12. századi keresztes hadjáratok során a Szentföldön és Európában is elterjedt a lepra.

Feltételezhető, hogy Európába maga a rend cipelte be a betegséget, ezért a hadjáratok után annak tagjai önkéntes gyógyítóknak álltak.

Contratación megalapítása után nem sokkal kórházat hoztak létre annak határában, ami Szent Lázár nevét hordozta. De nem csak a betegápolók rendje találta meg magának a települést, hanem - mintha a történelem ismételte volna önmagát - a lepra is.

Ahogyan az európai leprajárvány, úgy Contratación esetében sem lehet tudni, hogy a betegség magától ütötte-e fel a fejét a völgyben, vagy a rend tagjai cipelték-e azt be.

Lényeg a lényeg, Contratación völgyében kialakult egy lepragóc, ami veszélyeztette a szomszédos településeket, Guadalupét, Oíbát és Suaitát is. Hogy a fertőzés terjedését elkerüljék, a telepet (ami ekkortájt egy kórházból, egy templomból és néhány házból állt) a Rio Suárez völgyéből egy zártabb völgybe helyezték át.

Ehhez azonban egyezségre kellett jutniuk a kinintermelőkkel és a Yariguíes-hegységben élő őslakosokkal. A területszerzésről szóló szerződés után az újonnan alapított települést Contrataciónnak nevezték el (contratación = szerződés).

Az ám, csakhogy a kininligetet és Guadalupét összekötő út keresztülhaladt a völgyön, így a kereskedők széthordták a leprát az országban. Az 1860-as években rohamosan terjedt a ragály, a betegek ellátására pedig kevés volt a contratacióni kórház.

1869-ben a rend engedélyt kapott két másik kórház építésére. Az egyik a Cartagenához tartozó Tierrabomba szigete lett, a másik pedig a Bogotához közeli Agua de Dios települése.

Mikor a kórházak elkészültek, azokat az elnök karantén alá vonta. A kórházakba kizárólag az említett települések lakói tehették be a lábukat, mások, mint például a kereskedők, nem.

Az 1880-as évektől kezdve Contratación lakói között is terjedni kezdett a betegség. Attól rettegvén, hogy kialakul egy pandémia, Contrataciónt, Agua de Dios és Tierrabombát vesztegzár alá helyezték.

A cartagenai sziget csakhamar szabadult a fogságból, Contratación és Agua de Dios azonban nem. Senki nem tehette be a lábát a településekre, a katonaság az áruszállítást is felfüggesztette.

Contratación lakói éhezni kezdtek, ami tovább rontotta a túlélési esélyeiket. A szaléziak titkos akciók keretében csempésztek be élelmiszert a faluba, de ezzel még a probléma nem oldódott meg.

Az itt élők azzal tudtak védekezni, hogy nem engedték ki a kinint az erdőből, de ez sem hatotta meg a kolumbiai kormányt. Sőt, azért, hogy felszabadítsa a kininfolyosót, elrendelte egy új kórház építését pár kilométerrel odébb, de ez a terv a leprától való félelem miatt nem valósult meg. Egyszerűen nem találtak munkásokat, akik hajlandóak lettek volna Contratación közelében dolgozni.

A katonaságot kijátszva virágzott a völgyben a csempészet, ami azonban veszélyt jelentett egész Kolumbiára. Elsősorban nem az emberi kapcsolatok miatt, hanem amiatt, hogy a lepra a tárgyakon is sokáig életképes marad.

Éppen ezért 1921-ben Kolumbia kiadta a leprások pénzét, a lazaretót, amit kizárólag a lepraterepeken lehetett használni. Ezzel véget vetettek a csempészetnek, így Contratación végleg vesztegzár alá került.

1927-ben jött az újabb borzalmas rendelet: a leprás szülők egészségesen született gyerekeit elvették a családtagjaiktól és árvaházakba vitték őket. A cél egyértelmű volt: aki leprás, haljon meg, s ha végre mindenki meghalt, felszabadulhat a falu. Jogvédő szervezetek persze tiltakoztak, de nem mentek vele sokra.

Végül Contrataciónban is ugyanaz lett a megoldás, mint Agua de Diosban: a falu kikáltotta függetlenségét. Ezzel megnyílt a kapu a nemzetközi segélyszervezetek előtt, akik betartva a Kolumbia által előírt higiéniás szabályokat, ételt és gyógyszereket kezdtek szállítani Contrataciónba.

A normális ellátásnak köszönhetően a lepra terjedése lelassult. Sokan felgyógyultak a betegségből, az 1950-es évek végére kiürült a Szent Lázár Kórház. Contratación 1961-ben (Agua de Diosszal együtt), csaknem negyven év után vált ismét Kolumbia részévé.”

Az eredeti posztban ennél többet is megtudhattok a településről, illetve egy helyi azt is elmeséli, miként élte meg gyerekként a karantént, és miért mosolyog mindenki a városban.

…és akkor meghúzta a ravaszt

Miközben minden olasz csapból unalmas oltási kampányok, gazdaságélénkítő akciótervek, mindenféle járványadatok folynak, az élet azért mindig tartogat valami meglepetést. Az egyikről Olaszmamma számolt be.

„Campania régió déli részén járunk, Montecorice két és félezer lelkes városkájában. Kertelhetnék, hogy minél korrektebben írjam körül a sztorit, de nem teszem.

A tényállás a következő: egy hetvenéves helyi épp egy vaddisznót készült puskavégre kapni, ami állítása szerint a kertjében garázdálkotott.

Amikor a látókörébe került – szerinte - a vad, meg is húzta a ravaszt, kér, hogy a vaddisznót a feleségével keverte össze, aki éppen békésen kertészkedett, és akit így sikeresen vállon lőtt a puskájával.

Szerencsére a 64 éves asszonynak nem esett komolyabb baja, a közeli Vallo della Lucania kórházába szállították ugyan, de nem lesz szüksége hosszasabb kezelésre.

A férfit elmondása szerint már régóta idegesítették a vaddisznók, akik folyamatosan túl közel merészkednek a veteményesükhöz, ezzel veszélyeztetve a termést, ezért sem hezitált egy pillanatig sem, amikor gyanús mozgást észlelt a kertben, megragadta a puskát és támadásba lendült.

Azt inkább a fantáziátokra bízom, hogy milyen kommentáradatot indított el az eset az olasz közösségi média felületeken, a pórnép szerint ennek is a lockdown, és a szépségszalonok bezárása az oka.”

A teljes posztért ide kattintsatok!

(Nyitókép: pixabay.com)

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.