oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2021. február 26. 06:30,  A zürichi élet előnyei és hátrányai 24 komment

2021. február 26. 06:30 Határátkelő

A zürichi élet előnyei és hátrányai

A világ egyik legdrágább és sok szempontból legjobb városa a svájci Zürich. Persze mint mindennek, vannak előnyei és hátrányai is, kezdve a települést körülvevő természeti szépségektől és a tömegközlekedéstől a magas megélhetési költségekig.

svajc_zurich_foto_madgeographer.jpg

Nehéz tehát igazságot tenni (a jó hír az, hogy nem is kell), inkább nézzük, miként látják Zürich fény- és árnyoldalait az ott élők a helyi The Local megkérdezése alapján!

A pozitívumok

A megkérdezettek 80 százaléka pozitív véleménnyel volt Zürichről, olyannyira, hogy minden harmadik tökéletesnek nevezte, 43 százalék pedig nagyon jónak tartotta.

A legtöbben elsősorban a természeti szépségeket, a hatékony tömegközlekedést, a magas fizetések és az életminőséget emelték ki a 380 ezres (a vonzáskörzettel egymilliós) város esetében. Külföldről nézve talán meglepő, de sokan érveltek a jó közösséggel és a helyiek barátságosságával is.

Természeti szépségek

Abban majdnem minden megkérdezett egyetértett, hogy Zürich és közvetlen környéke kifejezetten szép.

„A tavak, a tisztaság, a csodálatos építészet… nem is lehet egyetlen dolgot kiemelni” – vélekedett egyikük, míg másvalaki a rengeteg zöldterületet és a hegyeket emelte ki.

Akadt olyan válaszadó is, aki a tavak mellett a téli sportok lehetőségét szerette a legjobban, azaz hogy közel van a síparadicsomokhoz.

Tömegközlekedés

A zürichi lakosok számára komoly pluszt jelent a hatékony tömegközlekedés, ami a hétköznapokat, főleg az ingázást jelentősen megkönnyíti (már amikor nem kényszerül az ember a négy fal közé, ugye).

Magas fizetések

Lévén Európa egyik pénzügyi központja, nem túl meglepő, hogy sokak számára vonzerőt jelentenek a magas fizetések, de legalábbis versenyképesnek tekinthető fizetések.

„A stabil jóléti rendszer, a jó fizetések, a színvonalas biztosítások miatt szeretem Zürichet” – fogalmazott például egyikük, Kari Gunderson.

A negatívumok

A válaszadóknak kevesebb, mint 5 százaléka volt boldogtalan a városban, ugyanakkor abban a legtöbben egyetértettek, hogy nyilvánvalóan Zürich sem tökéletes. Lássuk, miket emeltek ki leginkább a hátrányok közül!

A magas megélhetési költségek

Az egyik egyértelmű és legtöbbet emlegetett hátrány Zürich drágasága volt. Jekaterina Klest is ezt emelte ki, külön hozzátéve az éttermek „szélsőségesen magas árait”.

„A vonatjegyek kifejezetten drágák a turistáknak és azoknak, akik nem rendszeresen használják. Zürichnek jó példával kellene elöljárni olcsóbbá téve a tömegközlekedést” – fejtegette egy másik olvasó.

„Talán ha drágább lenne az autó fenntartása, akkor többen választanák a tömegközlekedést (vagy a kerékpározást) helyette” – tette hozzá Rozbeh Aenehband.

A nyelvtanulás nehézsége

Noha sokan egyetértettek azzal, hogy folyékony német nyelvtudás nélkül is el lehet boldogulni Zürichben, hiszen egy rendkívül nemzetközi városról beszélünk.

Azonban ahhoz, hogy igazán be tudjunk illeszkedni, egy idő után elkerülhetetlen a német, ami sokaknak nehézséget okoz és nem is nagyon lelkesednek érte. Csak hát a helyiek ugyan sokak szerint barátságosak ugyan – ha beszélsz németül.

„Tanulj meg németül. Nem lesz azonnal szükséged rá, de sokkal jobban élvezed majd a közösséget és jó benyomást teszel vele a helyiekre” – hívta fel a figyelmet Davide Cester.

Szűkös munkalehetőségek

Amekkora előny a város népszerűsége, ugyanakkora hátrány is, hiszen rendkívül vonzó a külföldiek számára, ám így a munkaerőpiacon is nagy a harc.

„Zürichben az egyik legkeményebb dolog jó munkát találni, kiépíteni a szakmai hálót, emellett még a helyi németet is el kell sajátítani” – sorolta a már említett Jekaterina Klest.

„A zürichi élet legrosszabb része a korlátozott munkalehetőségek” – értett egyet az amerikai Andre, míg Dario azt tanácsolta, hogy csak akkor költözzön valaki a városba, ha van már munkaszerződése és tisztában van a megélhetési költségekkel is.

Ennél jobb tanácsot mi sem adhatnánk.

(Fotó: MadGeographer)

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Svájc Zürich

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr1016438912

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

arncht 2021.02.26. 08:13:32

Becsben van egy mondas: a becsi kozponti temeto fele akkora mint zurich, de ketszer olyan szorakoztato. Es ebben van vmi, igaz csak par napot toltottem ott.

Csodabogár 2021.02.26. 09:57:46

@arncht: Valamikor nagyon régen olvastam Kálmán Imre feleségének a könyvét. Ugye sokat utaztak minden fele, de Zürichet azért szerette, mert ott mindig jól ki tudta aludni magát.
Nem pár nap, hanem sok év után is mondhatom, hogy halál unalmas város, de amúgy nagyon jó ott élni. Ráadásul az én időmben rengeteg munkalehetőség volt.
Nekem előny volt, hogy Europa közepén fekszik, akár autóval is remek kis utakat lehet megtenni egy hosszabb hétvégén és minden felé indulnak a repülők onnan. A Swiss egy remek repülőtársaság.

M. Péter 2021.02.26. 11:11:08

@arncht: Bonnról mondta egy amerikai, amikor 1949-ben a nyugatnémet kormány székhelye lett, hogy feleakkora, mint a chicagói temető, és kétszer olyan halott.

arncht 2021.02.26. 14:48:50

@Csodabogár: vegulis a hetkoznapokhoz nem kell tobb :) csak ha az ember masra vagyik, akkor menni kell. Pl becsben azert sok lehetoseg van az ido eltoltesere, amit sokra becsulok mert autonk nincs.

gabors 2021.02.26. 14:54:37

a kep nagyon szep ...

na most az eljen ott aki ott keresi a penzt is de odamenni utkaparonak valszeg nem eri meg

Golf2 2021.02.26. 17:35:47

a helyiek ugyan sokak szerint barátságosak ugyan – ha beszélsz németül...Minek? Hisz ők se tudnak,valami katyvasz schwitzerdutchot hadarnak.

SzZoole 2021.02.26. 18:40:12

@Golf2: igazad van, szerintem is csak affektálnak :-))

fhdgy 2021.02.26. 23:05:10

@Golf2: Háromszor voltam Zürichben, ebből egy nem játszik, mert vonattal mentem-jöttem, de a pályaudvarról ki sem léptem. A vonatom be, a következő vonattal ki. A másik két alkalommal pár-pár napot voltam. A legtöbb mondat, amit mondtam, Hochdeutsch bitte!

Még egy beszélgető partner esetén is! Mindig mondta, hogy persze, persze, de egy-két mondat után hol volt már a Hochdeutsch!? -:)

svajcineger 2021.02.27. 00:55:03

@gabors:
Meglepődnél, milyen jól keresnek az útkaparók! :)

232323 2021.02.27. 08:19:59

7 eve ropogok itt.. melot konnyu talalni IT ban sajnos (ezert is szaporodtak el a barnak errefele).
Jo IT melo meg nincs: a business vegnelkuli szajjal apolasa van, hozzanemerto (termeszetesen helyi) managerekkel, akik meghozzak a technikai IT donteseket.. a kis bevandorlok meg szepen irjak a kodot.

232323 2021.02.27. 08:20:11

évek óta egyedüli nem svájciként dolgozok egy ~12 fős csapatban.. hát sosem fogom megtanulni ezt a dialektust - de legalább elemi szinten megértem ha meg kell akkor váltanak rendes németre (10 másodperc után persze visszatér a sviccertüccs)

arncht 2021.02.27. 10:17:33

A svajci dialektus erdekes, mert maguk a svajciak is dobni akartak a haboru elott, csak a naci nemetorszagtol valo elhatarolodas miatt vettek elo megint megkulonboztetesul.

Akik ilyen anyanyelvuek jo darabos akcentussal beszelik a hochdeutschot is.

_Alex__ 2021.02.27. 11:35:21

@232323: Érdekes, Németországban meglepődve tapasztaltam, hogy több a pénz, kevesebb a tudás. Mintha 10+ évet visszamentem volna az időben Magyarországhoz képest. Az nem baj, hogy biznisz az első de nincs igazán törekvés arra, hogy a döntések informáltak, arányosak, és megalapozottak legyenek. Ha ezt így említem, mint célt akkor mondják, hogy természetesen persze persze de utána megint valami wikipédia szintű alap IT dolgot kell elmondjak. Nálunk nem feltétlenül helyiek a managerek, nagyon vegyes cég, csak valahogy random jöttmenteket vesznek fel. Ha pénzt költünk az rendszeresen megoldja a dolgokat, persze véges mint minden cégben de ha csinálunk valamit az tuti bevezetünk valami új rendszert, nem pedig az, hogy folyamatokat varrjunk át olyanra, hogy észszerű, betartható, és működőképes legyen.

odamondó 2021.02.27. 14:22:17

@Csodabogár: miért halál unalmas, hogy szombat este 7kor (nyáron) nyugovóra térnek az emberek. Hát mérséklettel kell élni. Na!

Zürich város. Papíron. A valóságban egy nagy falu.

masada 2021.02.27. 22:16:44

Zürichben élek. Tényleg a világ legjobb helye. Munkát találni pedig némettel nem nehéz. Egyáltalán nem unalmas, sőt!

swfla 2021.02.28. 00:22:07

@masada: Tenyleg nem kotozkodesbol mondom, de akinek Zurich a vilag legjobb helye, beirna referencianak, hogy hol elt meg eddig, csak hogy lassuk az osszehasonlitasi alapjat?

Pl. eltel te mar Naples, Floridaban? Vagy ha programozo vagy es a nemet nyelv az erosseged, akkor Münchenben? Düsseldorfban?

swfla 2021.02.28. 08:07:24

@arncht: a falat kapartam, valahanyszor eloadtak hogy ok melyik falubol jonnek es akkor nekik most milyen dialektusuk van...
minden...
egyes...
beszelgetesen!!

Eszmeletlen.

Helyi szinten Genf koroket ver ra, a nyomi dialektus-tema ugye alapbol fel se merul, de meg Basel is. Ez a tema (azaz Zurich a vilag legjobbja) kulonben allando slager, a masik kedvencem, mikor Vancouver-t is bedobjak a pixisbe, hogy az is mekkora egy siraly hely a vilagba.

Hat... az se.

OK hely, de van 100 masik, ami hozza azt a szinvonalat, es akad varos boven ami meg tobbet is.

luis5 2021.02.28. 17:53:32

Voltam párszor. Csak azt a sok tamilt tudnám feledni a vasútállomáson....
Amúgy szép és a koldus is 4 nyelven kért tőlem pénzt. Nem sejtette h az an magyar bérem többszörösét kéregeti össze :))

degeco 2021.02.28. 18:39:30

Zürich nem rossz, de azért tessék elmenni Lausanneba is

mate10 2021.03.01. 08:12:49

Negy eve dolgozom Zurichben. Szerintem nagyon jol elheto varos, osszesegeben szeretem.

Ami problemas es ami mellett nem tudok szo nelkul elmenni az a nyelv (svajci / zurichi nemet). Szerintem a beilleszekedes alapja hogy megtanulod normalisan a helyiek nyelvet, de itt ez nem nagyon megy. (Ket masik orszagban nem volt ezzel problemam). Nemetul beszelek.

A legnagyobb gond hogy annak a nemetnek amit ok beszelnek nincs irott formaja. Nincsenek filmjeik, sorozataik. Nincsenek szinkronok. Ugy altalaban nincs kulturaja a svajci nemet nyelvnek. A halal unalmas (amugy mindenben) 10 evvel lemaradott tevemusorokat lehet nezni eredeti nyelven. A streaming adokon meg minden hochdeutschul van fent. Ez lehet csak szamomra fajo pont, de en mindig inkabb regenyeket olvasva es filmeket/sorozatokat nezve tanultam nyelvet.

Amugy ez nem egyedi velemeny, renegeteg kulfoldi osztja hogy ockodnak a svajci nemettol, idetlenul hangzik es nem szivesen tanuljak. Akik megis megtanuljak, azok csak azert mert a munkahelyen vagy a szemelyes kapcsolataikban nincs mas alternativa. Jellemzoen ezek az emberek aztan nem is beszelnek hochdeutschot, ami aztan tovabbi nyelvi zavarokhoz vezethet mas kulfoldiekkel.

Allami szinten (pl iskolakban, cegeknel) probaljak eroltetni a hochdeutschot, de egymast kozt azonnal bojkotaljak ha lehet. Rengeteg ceges kepzesen voltam (cegen belul hochdeutsch a hivatalos nyelv), ahol az eloado elso kerdese mindig ez: Mehet a svicerduets ? Vagy van hogy meg se kerdezi.
Ha szolsz h neked nem annyira jo, akkor nyajasan nemetul mondja, de par helyi dialektusu bekerdezes utan visszavalatanak.

Egyszer egy svajci vigyorogva meselte, hogyha kulfoldi beszel svajci nemetet azt egymast kozt ugy hivjak hogy "baustelle deutsch" - azaz az epitkezesi melosok nemetje.
Hmm.. mintha csak az epitkezes lenne tele kulfoldivel, a korhazak es az IT cegek nem..
Igaz olyat is lattam aki megorult es tisztelettel kezelte amikor kulfoldi probalt svajci nemetul makogni, de en letettem rola hogy igy beszeljek. Erteni azert nem art. Ha latjak hogy erted amit mondanak es normalis nemettel valaszolsz nekik, azzal el lehet lenni. De ha ertetlenkedsz es nekik kell valtaniuk hochdeutschra, akkor nagyon kelletlenek lesznek.

Igazsag szerint azok a helyiek akik tudnak angolul, sziveseben szolalnak meg angolul mint rendes nemetul. Megertem oket amugy, gyerekkoruk ota eroltetik rajuk, kozben meg nem ez az anyanyelvuk.

Amugy Zurich svajci viszonylatban szuper nemzetkozinek szamit, es az se igaz hogy este 7 utan megall az elet. Az inkabb Bern. Hetvegen azert eleg nagy a porges. Csak egy erdekes adat, ugy tudom hogy a kokain koncetratum a szenyvizben Zurichben legnagyobb a vilagon. Ez azert sokat elmond arrol mi folyik hetvegen az utcakon.

Zirowe 2021.03.01. 08:13:00

Szóval drága a jegy a nem helyieknek, valamint nem lenne rossz, hogy ha odamész hozzájuk, beszéld a nyelvet.
Micsoda pofátlan népség.

dikusz. 2021.03.01. 09:13:08

@mate10: Ez a hozzászólás jobban tetszett, mint maga a poszt.

solar flare 2021.03.01. 13:58:39

"ezert is szaporodtak el a barnak"

"Csak azt a sok tamilt tudnám feledni a vasútállomáson...."

Ezt mondjuk továbbra sem értem. Én is IT/telco vonalon dolgozom, de ezek oké, hogy olcsóak, de hülyék is...

Vagy csak az számít, hogy olcsóak? Hogy nem értenek semmihez, az nem gond?

swfla 2021.03.02. 08:22:50

@Zirowe: nem ez a baj. hanem hogy kantonon belul is vannak nyelvjarasbeli kulonbsegek.

Ezenkivul a hivatalos nemetet beszeli 80 millio nemet, 6 millio osztrak (mondjuk ott is van par dialektus, kulonosen a hegyekben!) + par millio idegen szerte a vilagban aki iskolaban tanulta a nyelvet. Nem beszelve az iras/olvasasrol. Ezert van eleg motivacio a tanulashoz.

Svajcban? Hat el ugy 7.5 millio lakos, aminek a 23-25%-a kulfoldi. Marad kevesebb mint 6 millio, de ebbe tartozik a teljesen olasz Ticino, az a 2-300 ezer aki a retoroman-t meg ugy ahogy beszeli, es nem tudom fejbol mennyi akinek a francia az anyanyelve. Marad kb. 4 millio a "nemet" nyelvteruleten elo svajci. Na es ezek miatt kellene venned a faradtsagot... szoval itt a dilemma.

Volt nemet munkatarsam, aki eroltette a dialektust, de tobbszor elkaptam en is pikirt megjegyzeseket, amikben ekeztek a sracot, persze csak a hata mogott.

Nekem egyebkent sose volt problemam a nyelvvel, ok vartyogtak dialektusban, en meg valaszoltam nemetul, es meg se fordult a fejemben, hogy tanuljam a dialektust. Surlodas emiatt nem volt.
A gyorshajtasi birsagaim miatt annal inkabb :-D

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása