oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2021. február 15. 06:30,  Hollandia behavazva 15 komment

2021. február 15. 06:30 Határátkelő

Hollandia behavazva

Európa több országában is kemény hidegek és egész nagy havak örvendeztették meg az embereket  - vagy éppen pont nem, attól függően, ki hogy áll hozzá. Zita posztjából mindenesetre kiderül, hogyan fogadták a hollandok a havazást.

cim_328.jpg

„Hóesésben

Ártatlan lesz egy
percre a világ, friss hó
mossa szennyesét. (Hreblay Mária)

Ha hó, akkor Hollandia úszik a boldogságban. Az idén kaptunk a télből. Legutóbb 2018-ban volt hasonló, bár vírusmentes telünk. Előtte meg nem láttunk telet itt. Akkor sem, amikor Magyarországon át kellett ülni más kocsijába, na, akkor is pont Amszterdamban voltunk…

Megjegyezném, hogy ezeket a fránya hollandokat most sem érte sem váratlanul, sem készületlenül a zord időjárás, még úgy sem, hogy háromévente éri őket utol. A kedvenc fotóm: Amsterdam hó alatt, hó fölött (International Locals Amsterdam)

Tetőfelújítás éjfélig

Vegyük például az „ismerőseim” tetőfelújításán dolgozó brigádot. Tél közepén is dolgoznak, valószínűleg van is folyamatosan munkájuk.

Történt, hogy leszedték a tetőről a régi cserepeket, s az újak felrakásával nem nagyon haladtak, de jött az előrejelzés mindenféle hóról, szélről, ítéletidőről, ennek megfelelően utolsó éjjel reflektornál, éjfélig a tetőn voltak. Készen is lettek.

Bár a kúpcserepek, meg a szélek nem lettek lerögzítve, a Mikulás által is életveszélyesnek ítélt kémény lebontása sem fért már bele. Végül mégsem vitte le a természet az új tetőt.

Lehet, hogy ők tudták, ennyi elég lesz, de azt is tudták, hogy még az utolsó éjjel legalább eddig el kell jutni. Kijárási tilalom idején... Persze az csak az utcán levést tiltja, a tetőn tartózkodást nem… Azontúl meglehet, jól imádkoztak… És felkészültek...

Vörös riasztás

A hó mennyiségét nehéz lenne megtippelni, néhol 20-30 centiről is beszéltek, bár a 60 km/órás szél ide-oda fújta, dűnéket épített az ajtók elé, az utakra, s mindent lefújt a háztetőkről. A zöld mezők fehérre váltottak, s mert mindezt mínusz 7, 4 fokok kísérték, a kanálisok is befagytak.

Volt minden: vörös riasztás, leállt a tömegközlekedés, vonat, villamos, busz, metró egyaránt pár napra. Kiszórtak már előző napon néhány tonna sót az utakra, mennyire segített, vagy mennyire fújta le a gonosz szél, ki tudja. Nyilván a só nem segít csak max -4 fokig. Előkerültek a tolólapok is, szép számban. Nem mondták, hogy készületlenül érte az országot a természet.

Valójában a korona miatt úgyis kijárási tilalom van, amit meg is hosszabbítottak, valamint a kisiskolásokat mégsem engedték vissza a héten az iskolákba. Más intézkedés nem is volt. Baleset az volt ellenben sok.

Jég nincs, korcsolyázás lesz

Az amszterdami polgármester előkészületeket tett a korcsolyázásra a kanálisokon. Ilyenkor a zsilipeket lezárják, s az állóvíz, mint tudjuk, hamarabb befagy. A hajóforgalom az összes csatornán szünetel. Magyarázat: szüksége van az amszterdamiaknak több közösségi térre, sportolásra, szórakozásra.

Bepunnyadtunk otthon. Ezért fokozottan indokolt a csatornák korcsolyapályává változtatása. A hír olyannyira megérintette az embereket, hogy ellepték a korcsolyaélezőket a városban, akik napi 150 korit éleznek újra, interneten kell bejelentkezni időpontra. Megjegyzem, jég még nincs, csak majd lesz, de ebben is előrelátóan gondolkodnak.

Rendőrökkel hógolyózó fiatalok

Amúgy persze, ha ritka téli mókázásról van szó, a hollandok kitesznek magukért. Gondoljunk csak az újévi csobbanásra a tengerparti strandokon. Vagy most a jeges kanálisban.

Már az első havas estén a fiatalok hógolyóztak a rendőrökkel a Dam téren, a királyi palota előtt. Nem kell semmi rosszra gondolni, barátságos játék volt. Ha már hó, akadtak, akik előkapták a síléceket és végigsíeltek a friss havon a Damrakon.

A szánkók is előkerültek, és a kanálisok melletti szűk utcákon autók után kötött szánkókon gyerekek utaztak mindenfelé. Természetesen a szánhúzó kutyákat is láttunk. Persze akadtak az utcán csak egyszerűen hangos zenére hótáncoló embercsoportok a még mindig szigorúan másfélméteres társadalomban. Ez a videó azonban mindet visz, mert annyira holland…

És tényleg… számtalan szabályt átléptek, főként közlekedésit, de látjuk másokat is, ami senkit nem érdekelt, fel sem merül, hogy egy embert is megbüntetnének ilyesmiért. Sőt fenti történésekről tudósít a királyi tv is. Végre nem a vírustól és politikától hangos. Kell egy kis szusszanás mindenkinek, kis szórakozás, vidámság, mosoly. Ezt errefelé értik.

Vannak-e gyökerek? Bizony vannak. A télimádat igazán szép darabja, Hendrik Avercamp: Téli tájkép jeges mulatságokkal 1608 (Amsterdam, Rijksmuseum)

tajkep.jpg

Legalább olyan vidám, mint a mi videóink. Pont olyan mozgalmas, örömteli, játékos, 413 évvel ezelőttről.

Tipikus aprólékos németalföldi festmény, megér egy nagyítást. S legalább annyi információt közöl, mint a mi tv-híradóink. A befagyott kanálison jönnek-mennek az emberek, a gyerekek korcsolyáznak, jéghokiznak, a felnőttek körülállják őket.

Egyesek lovasszánon közlekednek, mások egy vitorlást igyekeznek kimenteni a jég fogságából, pakolnak le a hajókról. A fehér téli táj elengedhetetlen kellékei: a varjak is beköltöztek a városba.

Végül egy kedves téli felvétel Amszterdamról 1965-ből. Szeretem az ilyen filmeket… még nem is videókat. Mindig felfedezek rajtuk valami fontosat a gyerekkoromból.

Például, hogy a velem egykorú holland gyerekeknek is volt téli patentos gumicsizmájuk, amit a rendes cipő tetejére adtak ránk, hogy a hóban ne ázzon át a bőrcipőnk. Ők is kézzel kötött sapkát, kesztyűt, sálat hordtak. Ugyanúgy örültek a télnek, mint a mai gyerekek.

Na és azok az autók!!! Citroen kacsa, VW bogár, Mercédesz, meg kocka Opelek, a nekünk akkor „nyugati autók”. Mondjuk az E9-es már akkor is autópálya volt, igaz, még csak 2x2 sávval.

Na és azok a kocka-buszok, a Centraal Station, a vonatok, és Schiphol korhű repülői!!! Az Oud Amsterdam Facebook oldalon érdemes böngészni az ilyen gyöngyszemek között... 56 éves nosztalgia.

Száz ujjú kabát

a havas fán, idén is
fehér a divat.
(Csaba Farkas)

Ha szívesen olvasnál még Hollandiáról, ne hagyd ki Zita blogját!

Barangold be a világot a Határátkelővel!

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Határátkelő (@hataratkelo) által megosztott bejegyzés

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Hollandia

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr616427576

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gabors 2021.02.15. 12:56:07

"Minél inkább hull a hó, annál inkább havazik. Hull a hó és hózik, Micimackó fázik. Hull a hó és hózik, Micimackó fázik"

sZulamith 2021.02.15. 17:37:13

Nem értem én ezt a rácsodálkozást akár a hazai hidegre, vagy a hóra. Emlékszem a 80 -as évek közepén ennél hidegebbek is voltak nálunk. Hó meg volt olyan időszak, hogy ovodás lett az ujszülőtt mire látott havat, Aztán volt olyan év, hogy novemberben már bőven havazott.

dikusz. 2021.02.15. 19:11:14

@sZulamith: Az összes média arról ír itthon, hogy "szibériai hideg" jön az országra.

1987.januárban volt az a nagy havazás, arra mindenki emlékszik.

Csodabogár 2021.02.15. 19:38:12

A 87-es havazáskor nem voltam itthon, Viszont míg el nem mentem, tehát 50-es 60-as években volt minden télen sok hó és nagy hideg. Ezután a svéd tél se volt különös meglepetés.
Most viszont tényleg évek óta nem volt jelentős hideg vagy hó.
Régi holland festményeken mindig korcsolyáznak a csatornákon. Nyilván nem volt ott sem szokatlan dolog ha télen tél volt.
Az más dolog, hogy nekem a hó soha nem hiányzott.

Csodabogár 2021.02.15. 19:40:04

@dikusz.: Volt nagy havazás valamikor később is. Akkoriban Amerikában voltunk, ami kizárólag 2005 után lehetett.

dikusz. 2021.02.15. 19:59:36

@Csodabogár: 2013-ban volt, akkor ajánlotta Bakondi György, a katasztrófavédelem vezetője, hogy "Ha elfogy az üzemanyaga, üljön át másik gépjárműbe"...

Taxomükke (UK) 2021.02.16. 08:34:08

kijárási tilalom
Na ez mekkora baromság.

Hari Seldon 2 2021.02.16. 09:25:27

Bezzeg nálunk alig van hó. Mi valami hómentes helyen élünk. Nyugatra, Párizsban havazott sokat, Németeknél keletre, havazások, északra a Amszerdamban (de a belgáknál is) havazások. Csak nálunk nincs soha. Most már itt éleünk a nyolcadik éve, de talán ha egy vagy két évben volt jelentősebb havazás. Idén volt egy hétig hó. Szerencse, hogy a Vogézek csak mésfél óra, a gyerekek ott találnak havat eleget, de oda csak hét végén lehet menni.

gabors 2021.02.16. 15:14:23

@dikusz.: "1987.januárban volt az a nagy havazás, arra mindenki emlékszik."

egyetemen felfuggesztettek a vizsgaidoszakot par napra mert sehonnan sehova nem lehetett menni hires kepek amikor a tatai tankokkal vittek kenyeret vagy tejet talan illetve segietettek huzni valami... jol nezett ki a T-72-es (ott voltam katona par evvel korabban persze tankat kozelrol egy ev alatt sem lattam)

gabors 2021.02.16. 15:15:55

@Hari Seldon 2: johetsz hozzam havat lapatolni ha hianyzik most ezen a telen volt eleg de nem volt rekord. De deli allamokban nagy gondokat okozott ezen a hetvegen is mert texasban nem surun esik ho foleg nem ennyi es ilyen hideg sem szokott lenni.

Golf2 2021.02.16. 19:41:12

@gabors: voltam katona par evvel korabban...Akkor még 60 se lehetsz én se vagyok és 83ban voltam.

gabors 2021.02.17. 11:10:44

@Golf2: nem nem vagyok meg hatvan. Katona 84 oszetol 85 augusztusaig Tatan a Klapka Gyorgy (talan mar akkor is) pancelos dandar vagy ezrednel voltam Akkor kezdodott a T-72-esekre valo atallas akkor meg ott a tankok donto tobbsege T-55 valamelyik verzioja volt de akkor meg voltak szolgalatban "modernizalt" T-34-esek is pl Retsagon.

dikusz. 2021.02.17. 11:31:37

@gabors: Az akkori munkahelyem intézte a kerületi bölcsődék, óvodák, ált.iskolák gazdasági ügyeit. Többek között az intézmények étkeztetését is.
A Junior-konyhák már lefőzték az adagokat, és ki is tudták szállítani az óvodákba/iskolákba (bölcsődéknek saját konyhájuk volt, ők nem is főztek aznapra). A gyerekek viszont nem tudtak bemenni az intézményekbe, több száz adag étel megmaradt.

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása