Vajon milyen érzés kitaszítottnak lenni? Mit tegyen az ember, ha a tengeren hajózva a környék egyetlen országa sem engedi partra lépni? Enkidu sok hajóstársával átélte ezt a szörnyű helyzetet 2020 tavaszán a nyugat-karibi térségben. Beszámolója az ott szerzett tapasztalatairól szól.

Bonaire egyik kikötője

„2019. november 5.-én indultam 28 lábas kis vitorlásommal Teneriféről azzal a céllal, hogy a Karib-tengerről átkeljek a Panama-csatornán, és meg se álljak Polinéziáig.

Évek óta készültem erre a kalandra, aminek most, nyugdíjba vonultan, jött el az ideje. Eredetileg nem akartam megállni a karibi-szigetekig, de az utam első néhány napja alatt változtattam a terveimen és kikötöttem Mindelóban, a Zöld-foki köztársaság egyik szigetén, Ilha de Sao Vicenten.

Át az Atlanti-óceánon

Itt kilenc napot töltöttem, pótoltam az élelem és ivóvíz-készleteim, elvégeztem néhány javítást, majd november 22.-én megkezdtem az Atlanti-óceáni átkelést.

Huszonegy nap alatt teljesítettem a légvonalban 2100 mérföldnyi távolságot, így december 12.-én dobtam horgonyt Carlisle Bay-ben, Barbadoson. A fővárost, Bridgetont nagyon érdekesnek találtam, de nem időztem sokáig, inkább áthajóztam Grenadára, ahonnan, élvezetes egy hetet követően, december 23.-án tovább indultam a Holland Antillákra.

Bonaire-re való megérkezésem kalandosra sikeredett, ami egy balesettel folytatódott, minek következtében eltörött a kulcscsontom. Két és fél hónapra a szigeten ragadtam.

Vihar és sokk

Március 12.-ére javult az időjárás és a vállam állapota, így elindulhattam Kolumbiába. Nagy reményekkel hajóztam Santa Marta kikötője felé, de mielőtt elértem volna azt, életem legnagyobb viharát kellett átélnem, 40 csomó fölötti szelekkel.

Éjszaka horgonyoztam le, de csak reggel sikerült kapcsolatba lépnem a Port Controllal, akik közölték, az elnök a mai nappal egészségügyi vészhelyzetet rendelt el, lezárták az összes kikötőt. Nem léphettem partra, de a vitorláskikötőbe sem engedtek be.

Eddig főleg a kínai vírushelyzetről voltak információim, majd olvastam annak európai megjelenéséről is, de a holland rádiókban csak a maláriát és denque lázat terjesztő szúnyogoktól óvtak.

Eldurvuló helyzet

A helyzet másnap durvult el igazán, hadihajók jelentek meg, a kikötői hatóság pedig közölte, nem maradhatunk a kikötőben, azonnal el kell mennünk. Ez vonatkozott egy amerikai es egy francia vitorlásra is, melyen ráadásul két gyermek is utazott.

Nyomatékosítás-képpen megjelent a Coast Guard hajója és lökdösni kezdte a vitorlásomat, mielőbbi indulásra ösztökélve. Sikerült felhívnom a bogotai konzult, aki kapcsolatba lépett a kikötő parancsnokával, minek eredményeképpen felhagytak a további vegzálásommal.

Horgonyon töltött egy hét elteltével megkaptuk a hatóság írásos végzését, megtagadják az országba való beléptetésünket, mehetünk, amerre látunk. A térségben egyedül a kubai kikötők voltak nyitva, ezért Kuba felé indultam el.

Már Haiti közelében jártam, amikor egy teherhajó rádiósa felvilágosított, már Kuba is bezárkózott. Szerettem volna egy éjszakát pihenni, de amint horgonyt dobtam egy csendes kis öbölben, megjelent egy motorcsónak, fedélzetén hat fiatallal, akik hangos „alle, alle” kiáltásokkal és kődobálással adták tudtomra, nem kívánatos látogató vagyok.

Kemény Jamaica, rendes konzul

Nem lévén más lehetőségem, átvitorláztam a szomszédos Jamaicára. Kingstonban a várostól távol lévő karanténkikötőbe irányítottak. Szerencsére a helyi tiszteletbeli konzul sokat segített.

A Coast Guard hajójával naponta küldött élelmet és vizet, miközben próbálta elintézni az országba beléptetésemet.

Egy hét múltán megjelent az Immigration Office két munkatársa, kitöltettek velem több nyomtatványt, majd kezembe nyomták a „Notice of refusal of leave to land” kezdetű szerelmes levelet.

Megnyugtattak, maradhatok a karanténkikötőben ameddig akarok, de nem léphetek partra. Nem túl vonzó ajánlat.

A konzul, ez a remek ember, segített beszerezni a továbbutazásomhoz szükséges ellátmányt, élelmiszert, vizet és üzemanyagot, így alaposan felszerelkezve indulhattam, jobb híján, vissza a Holland Antillákra.

Ellenszélben, áramlattal szemben két hét alatt teljesítettem az egyébként alig egy hetes utat, melynek végén két hét karantén várt. A légiforgalom, néhány teherszállítót leszámítva, leállt, bizonytalan ideig nem látszott esély a hazautazásra.

Irány Európa!

Úgy döntöttem, visszavitorlázok Európába. Május 15.-én indultam a Kralendijk-i marinából, és negyvenhárom nap elteltével, viharokat és szélcsendeket átvészelve, érkeztem meg az Azori-szigetek legnyugatibb szigetére, Ilha des Flores-re.

A hajóm jelenleg is egy azori kikötőben van. A helyi barátaim kerítettek egy expat fickót, aki szívesen megvenné. Nem tudom, mit is tegyek. Az itthon töltött hónapok alatt halványulnak a rossz emlékek, egyre erősödik az óceán hívó szava.

A gyermekeim próbálnak lebeszélni egy újabb kalandról. Jól esik a féltésük. Idén töltöm a hetvenedik évemet. Mit tegyek?”

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.