oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2021. január 18. 06:30,  Oktatástól az összeesküvés-elméletekig 22 komment

2021. január 18. 06:30 Határátkelő

Oktatástól az összeesküvés-elméletekig

Miközben Hollandiában is küzdenek az emberek a járvánnyal, az iskolák próbálják megoldani az oktatást, Vera szembesült azzal, hogy még a betűk terén is akad eltérés Magyarország és Hollandia között. Konteóhívők pedig mindenhol vannak.

cim_320.jpg

„Otthoni oktatás, online leckék és a külföldi származás, időjárás és klíma, hagyomány és ezek változása: mostanában minden előjött. Pluszban, hogy ne unatkozzunk, a koronával összekapcsolódva egy kis összeesküvés-elmélet is színesítette az időszakot.

Oktatás

Január negyedikével véget ért a szünet és elkezdődött az oktatás - már akinek és ahogy. Nálunk a helyzet felemás: hétfőn-szerdán-pénteken mennek a kicsik suliba, a maradék napokon itthon kell tanulniuk és persze nekem velük.

Az első lockdown-iskolai napon, amikor bementek, szembesültünk azzal, hogy mennyien is kaptak „szükség-napközit” és ezzel benti oktatást. Nagyjából húsz gyerek volt benn a szivárvány minden színéből, kis túlzással a kéktől a rózsaszínig.

Kifejezetten hollandnak látszó csak pár, ezekből is legalább négy csak annak látszik. Többek közt az enyémek is és egy talán cseh anyukáé, aki most szintén nem dolgozik, de a mindenórás ikerpocakja miatt inkább felajánlották neki, hogy ha tudja vinni-hozni a csemetéit, akkor legalább a velük való foglalkozástól tehermentesítik a szülésig. Azóta már lehet, hogy azon is túl van. Tényleg mindenórás (volt tegnap).

Nálunk a nagy nyolcadikos középiskolába készül és külföldi. A kicsi meg elsős, írni-olvasni tanul és - meglepetés! - szintén külföldi. Ezért is ajánlották nyomatékosan a tanárok (Rutte, a miniszterelnök példáját követve, ő is mindig ajánl), hogy lezárás ide vagy oda, akkor is menjenek suliba, mert mindkettőnek csak a javára válik.

Mi is a helyzet most (itt, ebben) a suliban?

Minden héten ki van jelölve egy nap, amikor az összes osztályfőnök benn ül a termében és az ablakon át adogatja ki a már előre összekészített-becsomagolt anyagot az oda érkező, sorban álló gyereknek vagy épp szülőnek.

Megkérdez mindenkit, hogy van-e gond, dicsér, bíztat kivétel nélkül, hogy látta ki mit csinált eddig és az nagyon jó, ha kell, finoman rámutat, hogy hol lehet kissé jobban ráfeküdni az anyagra. Ezerrel támogatnak mindenkit.

A többi napon pedig személyre szólóan kiválogatja a kiosztandó anyagot, gyerekenként becsomagolja, leckét ad, kérdésekre felel, leadott feladatokat javít és csendben megőrül. Emellett elviseli, és két lábon kihordja azok szitkait, akik szerint semmit sem csinál, csak felveszi a fizetését, miközben…

Azok, akik a szükség-napköziben kell, hogy tanítsanak, foglalkoznak ezalatt az ott levő vegyes csoporttal és segítik a saját osztályukat is online.

Vegyes csoport: minden gyerek egy teremben van, legalábbis ott kezd. A velük levő tanárnak a négyéves elsőstől a 12 éves nyolcadikosig mindenkinek segíteni kell, szót érteni velük és nyugalmat tartani, hogy egyik se zavarja a másikat.

Ha épp valaki betegség miatt kiesik, akkor az, aki az osztályban ül, közben leckét ad az otthoniaknak is gépen keresztül. Hősök. Tiszteletem az összes pedagógusnak! Amúgy komolyan.

Ez a helyzet az én két gyerekem esetében annyit jelentett, hogy a kicsinek segíteni kellett a betűkben, átöltözni, miután beleesett az egyik pocsolyába és vastagon borította a sár, megoldani a nagy gépén jelentkező problémát, és miután a nyolcadikosok kifogytak a számítógépen végezhető feladatokból, koordinálni a nap további részét.

Végül inkább elengedték őket a másik terembe, hogy foglalják el magukat, csak legyenek csendben. A lényeg: a gyerekek elégedetten jöttek haza és én is haladtam a saját dolgommal.

Amikor itthon vannak, hárman vagyunk három felé az ugyanabban az időben levő online leckékre, egymáson keresztül beszélünk át és figyelni kell rá, hogy senki se tévedjen be a másik látószögébe pizsamában-alsóneműben, ahogy az ma (is) majdnem sikerült. Még épp le tudtam a tenyeremmel takarni a kamerát.

Igen, van több szobánk is, de valahogy így sikerült. Ja, az teljesen normális, hogy valaki jön be a nappaliba és az ajtóból tátogja, mint a halak: megy a kamerád/mikrofonod?

Az iskolába járás fontosságát már kedden le tudtam (ismét) mérni, amikor nekem kellett tanulni a kicsivel és ezzel úgy el is töltöttünk röpke hat órát, hogy még kész sem lettünk, de a hajam elkezdett csomókban őszülni. Fogalmam sincs, hogy hogyan bírják a tanárok agyilag és energiával a sok izgága rosszcsontot. És ő még csak az enyém.

Váratlan betűmizéria

Kezdjük azzal, hogy gyakorolni kell a betűket, írást. Az ember azt gondolná, hogy latin betűt használunk mi is, ők is, tehát tudok neki segíteni. Ahogy azt a Móricka elképzeli…

Szépen leírtam az ABC-t a magam gyöngybetűivel - igenis szépen írok és pontosan emlékszem az első osztályos formára is -, amire ránézett a nagy és közölte, hogy ilyet még sosem látott.

Na, ekkor jött a hideg zuhany. Még sosem figyeltem rá, hogy mennyi pincurka eltérés van: itt hiányzik egy farkinca, ott máshogy kunkorodik. (Ezt akkor látod, ha elejétől leírod az egészet és összehasonlítod. Addig nem. Például mi a kis i-t egy farkincával kezdtük.)

Az írott kis f és r betűt meg külön meg kellett tanulnom. Háromszor írtam át az ABC-t, hogy olyan legyen, amit ők tanulnak- hivatalosan. Ugyanis NEM azt tanulják.

betuk.jpg

Mint kiderült van olyan is, hogy az iskola vagy épp az adott tanár úgy dönt: ez a betű nehéz, ezért meg sem tanítja - vagy nem erőlteti, csak pl. a nyomtatott változatot. Esetleg megmutatja, de sosem kéri többet, mert a gyerek tud használni másik típust és az elég.

A kicsi is elolvas mindent - nyomtatott betűvel. Írni meg vegyes betűtípussal ír, szerinte ez elfogadott. Remélem: még elfogadják és később ez változik.

A nagy azt mondja, hogy ugyan megtanulták, hogy mik a szabályok a nagybetű használatára, de igazából nem írják nagybetűvel a neveket és gyakran nem kell írásjeleket - vesszőt, felkiáltójelet - sem használniuk… Pontot igen. Nyolcadikban.

Rákérdeztem másik családban is, ott is ez van. Ilyenkor jön a bezzeg nálunk otthon, meg a mi időnkben… A „bezzeg nálunkkal” viszont nagyon vigyázni kell: anno előfordult a T-vonalzóval a körmös és volt idegbeteg-agresszív tanárunk, akinek sosem lett volna szabad pedagógusnak mennie.

Azt is tegyük hozzá: most derült ki, hogy itt mennyire jó dolgom volt, mert az előző lockdown kivételével nem kellett itthon tanulniuk. Akkor meg a kicsi még nem is tanult igazából, csak olyan ovis formán.

Ha valaki az előző részből azt hozná ki, hogy „dehát szegény gyerek nem is tud írni”, nem igaz. Az igen, hogy van, amire nem fektetnek nagy hangsúlyt, de meg van tanítva.

Ezen kívül nem győzöm dicsérni a tanárokat. Teljesen más a mentalitás, emberibbek - és kicsit más a tanítás. Ha értékelnem kell, akkor mindennel együtt ez és csakis ez, pedig a felnőtt gyerekeimmel otthonról is vannak jó tapasztalataim. A mostani, itteni hiányosságokat pedig úgyis meg fogják tanulni- tanítani.

Időjárási végletek

Változás? A Facebook pont tegnap dobta fel az egyik emlékemet arról, hogy fagyszünet volt a suliban. Pár éve, az első itt töltött telünkön egyik napra leesett az ónos eső és a hó.

A párom reggel kivételesen elvitte a nagylányt iskolába a bakfiets-szel (háromkerekű „Bagaméris” bicikli) - a kicsi még otthon maradhatott -, aztán vissza is jöttek, mivel a suli ki sem nyitott.

Egyszerűen annyira lebénult az ország, hogy nem jutottak el dolgozók a munkahelyükre, áru a boltokba és emiatt inkább az ország és a vezetés alkalmazkodott: csomó mindent bezártak, aki nem jutott el dolgozni az ezzel igazolva is volt, stb.

Mondjuk a kukák egy hétig álltak kinn az utcán, mert akkorra érkezett meg a hír, hogy milyen megoldást találtak ki a szemétszállításra.

A legtöbbet közlekedett-hallott jármű a mentő volt. Azokat kellett összeszedni, akik dafke elindultak és pórul jártak. Láttam én is vérző fejű nénit a járdán feküdni. (Már volt segítsége.)

Másik véglet az volt, hogy január másodikán (máskor hetedikén) nyíló nárciszt fotóztam, nem is egyet. Most is ez utóbbi történt, a rossz idő csak ezután jön. Ha jön.

narcisz.jpg

Tavaly még csak sejtették, idénre ki is lett mondva - persze változhat, mint minden -, hogy a hagyományos fríz verseny, az Elfstedentocht (ahol régebben fagyás következtében halottak is voltak) valószínűleg soha többé nem kerül megrendezésre, mert annyira megváltozott a klíma.

Nincs fagy, vagy nincs igazi fagy, ahol befagynának a csatornák, így nincs korcsolyázás. Ilyen méretben lehet, hogy soha, úgyhogy egy hagyománynak vége.

A hivatalos adatok szerint az időjárás így változott meg Frízföldön (PERSZE nincs klímaválság, ez csakis a véletlen műve): a nyári átlaghőmérséklet 1951-80. között 15,5 fok volt, 1991-2020. közt 16,6 fok. Az éves átlag 1950-80: 8,80 és 1991-2020: 9,60. A téli átlag pedig ugyanezen időszakokban régebben 2,10 és az új: 3,40.

klimavaltozas_3.jpg

Persze vannak és voltak kiugró értékek is, például 1963 telén. Ekkor átlagnak -3,4 fokot számítottak, de az Elfstedentochton (a kétszáz kilométeres korcsolyaverseny) -18 fokkal kellett az indulóknak szembenézniük.

A hivatalos versenyzők közül 568 főből csak 57 ért célba a megadott időn belül, a nem hivatalos indulók közül pedig 9294 indulóból 69! fő jutott el a célig.

Többen kaptak hóvakságot, ami még akár nem is olyan ár ahhoz képest, ami korábban történt: a holland korcsolyamúzeumban ki van állítva többek közt az egyik versenyző lefagyott lábujja is.

Na, ilyen már nincs. Igazat megvallva nem is hiányzik. Én már a holland nulla fok körül vacogok, mert a nedves-szeles idő sokkal hidegebbnek tűnik.

A lockdown

Ilyen szempontból jó is, hogy nem kell (lehet) sehova sem menni a lezárások alatt - hacsak a boltba menést nem számítjuk programnak -, legalább a vacogás kimarad.

A lockdown viszont tartósabbnak ígérkezik: már rebesgetik, hogy lehetséges a hosszabbítás. Márpedig tapasztalatom szerint ez így működik: ha valamit elkezdenek rebesgetni az előbb-utóbb megvalósul.

Addigra mire a hivatalos bejelentést megteszik, az emberek kidühöngik magukat és valamennyire akklimatizálódnak. A fele hőbörgés és zavargás megúszható.

Az év szavai

Lockdown, korona: az utóbbi időben minden (is) ehhez kapcsolódik, így az „év szavai” is, természetesen. Az év szavait a Van Dale kiadó szavazása alapján választották és sok közülük a koronához fűzhető.

1, Anderhalvemetersamenleving: másfél méteres társadalom

Talán kicsit a fordításon lehet még finomítani, de szerintem teljesen érthető. Olyan társadalom, aminek tagjai a közterületeken és a nyilvánosan elérhető helyeken legalább másfél méter távolságot tudnak tartani egymás közt, főleg a vírus terjedését megakadályozandó. (29, 8%)

2, Fabeltjesfuik (11%)

Ez jóval bonyolultabb. Fabeltjes: mesék, mítoszok. Fuik: varsa vagy csapda. Együtt kb. az összeesküvés-elméletekben hívők „csapdái”, amik a neten terjednek.

Az ezek iránt érdeklődők a közösségi médián át egyre több hírt, üzenetet kapnak az összeesküvésekről a és így fokozatosan hinni kezdenek bennük. Ez a csapda.
(Majd persze mindenkit meg próbálnak téríteni.)

3, Viruswappie (10, 6%)

Vírus: egyértelmű, wappie: utcanyelv, részeg vagy idióta barom a szinonimaszótár szerint. A tanárom fordításában egy szitokszó arra, aki tagadja a korona és a járvány komoly voltát és/vagy alternatív igazságot akar terjeszteni a közösségi média segítségével. Kb. complotdenker, azaz összeesküvéselmélet-hívő, csak keményebb szóval.

Belgiumban is korona miatti szó lett az év szava, de a szebbik fajtából: ez knuffelcontact.

Knuffel: ölelés, kontakt pedig ugye kapcsolat. Összességében valami olyasmi, hogy ölelkezéssel való kapcsolattartás, ami most nem lehetséges csak a közvetlen családtagokkal.

Az összeesküvés-hívőkről (complottheorie, azaz a kompót-hivők) pedig röviden: vannak, akik szerint Trump a megváltó. Szó szerint, ő és csakis ő segíthet a világnak kilábalni minden bajból. Ő az emberiség és a Föld utolsó reménye.

Talán ennek fényében érthetővé válik a legutóbbi esemény is Amerikában. Ezen kívül az összes politikus és „nagykutya” klón - kivéve Trump -, csak az igaziaknak a másolatai. Az eredetieket megölték a hatalomra jutásuk után.

Viszont a klónok kisgyerekeket rabolnak, erőszakoskodnak velük és a vérükben fürdenek, mert így maradnak fiatalok és szépek. Ha esetleg némi ellentmondást érezne benne valaki, sajnálom, azt írtam le amit hallottam.

Itt is van a közelben „hívő”. Megesküszik rá, hogy az itteni királyi pár is csak klón, azért szép még mindig a királyné és azért marad a miniszterelnök, Rutte fiatalos. Stb., stb., stb.

Ezt a konteósok olyan komolyan gondolják, hogy rendszeresen kiállnak tüntetni, kiabálni a politikusok várható megjelenési helyei elé: pedofil, gyerekgyilkos! Pluszban rendszerint keverik a koronát és az egyéb összeesküvés-elméleti ötleteket-vádakat.

Az itteni hívő konkrétan sírni kezd, ha nem hisznek neki. És amúgy normális és szavazati joggal bír. No komment… Mindenki döntsön ahogy a szíve joga.”

Ha szívesen olvasnál még Verától, látogass el a blogjára

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Hollandia

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr7416391718

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

FutureFry 2021.01.18. 07:27:41

Az amerikai általános iskolában (régebben még) tanított folyóírás z betűje igencsak eltér a magyarétól [1]. Bár tudtommal a legtöbb államban már jó ideje csak nyomtatott kézírást tanítanak, azért van ahol megpróbálják “újraéleszteni” a folyásírást [2].

[1] en.wikipedia.org/wiki/File:Z_cursiva.gif
[2] www.nytimes.com/2019/04/13/education/cursive-writing.html

fhdgy 2021.01.18. 09:46:28

Azt hiszem, hogy még kétszer el kell olvasnom a mai posztot.

A lényeget megértettem, de úgy érzem, vannak benne olyan dolgok, amiket teljes mélységében elsőre nem fogtam fel. Ez nem a poszt kritikája, sokkal inkább önvallomás.

A tanárok tiszteletéről: Még a tavasz lezárás vagy inkább nyár eleji, idején beszélgettem kettő általános iskolai tanárral. Minden megnyilvánulásukon érződött, hogy már nagyon kivannak.

Mondtam nekik, hogy ez az on-line iskola egy dologra biztos jó volt: a szülők megtanulták tisztelni a tanárokat, mert rájöttek, hogy a munkájuk mennyi bajtól szabadítja meg a szülőket.

Elsőre egy kicsit meghökkentek, de utána kicsit hümmögtek, aztán bőszen bólogattak.

Hari Seldon 2 2021.01.18. 10:27:29

Áh, a folyóírás.
Tényleg az r, meg a f kölönösen eltér a magyartól, de még pár betű is kap plusz "hurkokat".
Ezek szerint nem csak itt, de Hollandában is ilyen fura betűk vannak. A lányok nálunk is kijelentették, hogy "nem tudok rendesen írni" pár betűt.

Wilhelmus80 2021.01.18. 14:39:36

Nekem nem tűnt ennyire esetlegesnek az írásoktatás.
Azt kell tudni, hogy Hollandiában kimeneti szabályozás van, vagyis függetlenül attól, hogy milyen könyvből, milyen módszerrel tanultak írni, olvasni, számolni stb. a tanulók, az általános iskola 8. osztályának a végefelé egy központi felmérőt írnak. Ez egy feleletválasztós teszt, nem minősül vizsgának, de ennek eredménye és a tanári ajánlás szolgál a középiskolai továbbtanulás alapjául. Az iskolák többsége az ún. Cito-tesztet választotta eddig is (egy Cito nevű, tesztek és vizsgák készítésére alapított szervezet állítja össze minden évben), ezt pár éve kötelezővé is tették.
Az iskolák különböző módszertan alapján taníthatnak, ehhez maguk választhatják ki a tankönyvsorozato(ka)t. A metódus alapján dől el pl., hogy folyóírással kezdenek vagy nyomtatott betűkkel, mikortól használnak nagybetűket és írásjeleket. Ha az olvasást párhuzamosan kezdik tanítani, akkor pl. más sorrendben tanítják a betűket. Az olvasókönyvek is a metódushoz igazodnak, a kicsiknek szóló könyvekben a szöveg gyakran csupa kisbetűvel, szótagolva szerepel.
Mindhárom gyermekem ugyanabban az iskolában, ugyanazzal a módszertannal, de különböző tanítóktól tanult, folyóírással kezdtek, az olvasást később vezették be, nem volt elvárás, hogy folyóírással írjanak végig, választhatták a nyomtatott írást is. A lényeg az volt, hogy olvashatóan, esztétikus írásképre törekedve (pl. egyenletes sor- és betűtávolsággal, a szavakat egyértelműen elkülönítve) írjanak .
Az írást 8. osztályig minden évben értékelik, 2 jegyet adnak rá, az egyik a diktálásra (tehát időre) írt szövegekre vonatkozik, a másik pedig az önállóan írt szövegekre. A cél az, hogy a középiskola megkezdésekor a tanuló képes legyen minimum 60 karaktert leírni diktálás után (az átlag a mérések szerint kb. 70 karakter per perc a 8. osztály végére).
A nagybetűket és az írásjelek használatát az általános iskola végére mindenképp tudniuk kell, mert az évvégi teszt nyelvi részében vannak szövegértési és helyesírási feladatok, amikhez ezek ismerete elengedhetetlen.

droid_ · http://matyiszuro.blog.hu/ 2021.01.18. 15:34:11

x es y vajon mi? pingvin mar volt a p-nel, y nem hasonlit kommersz allatokra, novendek farksodro?

Wilhelmus80 2021.01.18. 16:16:12

@Nagy kámpics:
Nem, de pont azért tettem be az ábécés képet, mert azon látszik, hogy annak szánták. :)
Egyébként korábban még sohasem hallottam ennek a madárnak a nevét.

gabors 2021.01.18. 16:42:06

"Kifejezetten hollandnak látszó csak pár,"

Nekem csak ez tunt fel ... ez mi ? Ez a beilleszkedest segito duma mostnaban? Hogy mi leglabb hollandnak latszunk ?

aranyos...

Golf2 2021.01.18. 17:50:28

@gabors: Érdekes hogy szinte mindig a csórók jönnek beilleszkedni(jól élni) a gazdag(fejlett) országokba.Vajon mit szólnának ha hollandok szivárognának be románba,bolgárba,sri lankába,és hisztiznének munkáért,segélyért? Hány nap múlva zavarnák öket a p.....ba?

droid_ · http://matyiszuro.blog.hu/ 2021.01.18. 18:09:40

@Wilhelmus80: hat ha az xenops akkor rosszabb a rajz mint a kenguru :) ami raadasul nem is kenguru mert gugli translate azt mondja hogy az hollandul sem kezdodik q-val. tipp?

Wilhelmus80 2021.01.18. 18:41:31

@droid_:
Kurtafarkú kenguru, más néven rövidfarkú kenguru vagy quokka
hu.wikipedia.org/wiki/Kurtafark%C3%BA_kenguru
De ezt nekem is guglizni kellett. :)

Wilhelmus80 2021.01.18. 18:45:36

@droid_:
Egyértelműen vacak a rajz. De abból a szempontból, hogy egy 6-7 éves gyerek úgysem ismeri ezeket az állatokat, illetve szavakat, szinte majdnem mindegy is.
ha már így belemerültem, megnéztem egy-két magyar ábécét is.
pl.
mindentudasboltja.hu/A-magyar-ABC-betui---munkaoldal-tanuloi-munkalap
Azért ebben is vannak érdekességek.

droid_ · http://matyiszuro.blog.hu/ 2021.01.18. 19:57:48

@Wilhelmus80: hat a magyar is erdekes az biztos. d-re legjobb tippem: kutya es kacsa hoembert epit fakanallal de (d mint de!) meg csak az also szint van kesz es egy kis napernyo a tetejen.

sci_dev 2021.01.18. 19:57:56

@Golf2: az a helyzet, hogy igen csak lazonganak mar most is pl Azsiaban ez ellen. Epp a mult heten ment nagyot Twitteren, egy ha jol emlekszem amerikai no posztja, aki arrol tweetelt, hogy tessek jonni valamelyik tavolkeleti orszagba, mert ott fillerekbol lehet kiralyul elni. Erre le lett hurrogva, hogy mennyire el van tajolva, mert ezzel felverik a helyi arakat meg nehezebbe teve az amugyis szegeny helyiek megelheteset es csak kihasznaljsk oket azzal, hogy tovabbra is kuli munkakra kenyszeritik a helyieket az altal, hogy a gazdag amerikaiakat kell kiszolgalniuk.

Wilhelmus80 2021.01.18. 20:42:07

@droid_: Esetleg dobolnak? De hogy miért pont egy kutya és egy kacsa együtt? De legalább Ybl Miklóst nem próbálták lerajzolni a kicsiknek. :D

droid_ · http://matyiszuro.blog.hu/ 2021.01.18. 21:08:58

@sci_dev: eppenseggel e jelenseg miatt mar o is meltatlankodott, de ugy latszik mar elfelejtette :)

droid_ · http://matyiszuro.blog.hu/ 2021.01.18. 21:09:02

@Wilhelmus80: tenyleg dobolnak :D egy sima rajz egy dobrol nyilvan nem lett volna eleg egyertelmu.

Johnny Joker · http://jehovatanui.blog.hu/ 2021.01.18. 21:34:37

a kezirast fontos megtanitani az osszes gyermeknek

ha ti hollandiaban elnetek, hova tennetek a gyereketeket:
- jo sokert a szoke kekszemuek koze, hogy kinezzek a nacik?
- ocsoert a feka arab banda koze, hogy szinten kinezzek mert feher?

gabors 2021.01.18. 21:56:32

@sci_dev: de nem errol volt szo hanem gazdag hollandok pl elmennek gyermek nevelesi segelyert elni valahova !! Ku....va nagy kulonbseg... es hogy egy gazdag oda koltozik az miert rossz egy szegenynek hogy dolgozhat "a gazdagnak nyugatinak" mert a helyeik tobbet fizetnek ?

a logikaddal (vagy ahonnan idezed) baj van amikor tobb (rab)szolagara van szukseg az FELFELE hajtja az araikat is nem lefele ! (persze a lakas arak is hasonloan viselkednek VISZONT ez a helyieknek tobb bevetel)

gabors 2021.01.18. 21:59:01

@sci_dev: "hogy tovabbra is kuli munkakra kenyszeritik a helyieket az altal, hogy a gazdag amerikaiakat kell kiszolgalniuk."

komolyan ?? mert kulonben szoftware-t fejlesztenenek meg divatcikkeket tervezenenek, vagy a kutatas-fejlesztesben merulnenek jo melyre ... DEHAT nekik gazdag amerikaikat kell mindezek helyett kiszolgalniuk...

Jol ertem amit irsz ? Te magad hogy a faszban ertetted ezt ?

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása