Az egészség mindig fontos volt, idén még a korábbinál is az, így aztán nem utolsó szempont akkor sem, ha az ember lakóhelyet választ magának. Például Hollandiában, ahol nemrégiben nyilvánosságra hozták a legegészségesebb városok listáját.
(Fotó: pixabay.com/jonny_joka)
A felmérésben a a tartományok legnagyobb városai szerepeltek, kiegészítve a nyolc legnagyobb önkormányzattal, melyek az adott tartományon belül nem a legnagyobb várost jelentik – számolt be róla a Hollandiában élő Vera.
„A legegészségesebb holland város az Arcadis kutatási ügynökség vizsgálata alapján Groningen.
A felmérés az egészségességet vizsgálta öt szempont alapján: ezek a
– mobilitás (mennyire kerékpáros- és gyalogosbarát, mennyire lefedett tömegközlekedési szempontból illetve milyen biztonságos a közlekedése),
– kültér (milyen mértékben található pl. tér játékra a „zöldben”, ott tartózkodásra, védett területek kialakítása és mennyire „zöld)
– környezet (város, ami az egészséges környezet felé irányul, figyelembe véve pl. a levegő minőségét, zajártalmakat és a hőterhelést)
– épített környezet (higiénia, tér, a kulturális örökségekhez való tisztelet)
– és a közösség (egészséges közösségi szellem és tér a szociális együttműködéshez).
A kérdés az volt, hogy a fizikai környezet hogyan járul hozzá az egészséghez.
Tehát a sorrend:
1, Groningen
2, Nijmegen
3, Maastricht
4, Almere
5, Amersfoort”
Hogy hányadik helyen található Amszterdam, Hága vagy Rotterdam, kijelöl az eredeti posztból.
Az első nap Új-Zélandon
Talán emlékeztek még rá, egy hete indultunk el Új-Zélandra Janekkel, igaz, akkor csak a repülőtérig jutottunk. Ma az derül ki, mi történt megérkezés után.
„A reptéren összefutottam a két bűnös társsal. Ha esetleg ez valakit érdekel, akkor a „nemzetközi” részéről a reptérnek a helyire ingyenes kisbusz viszi át a népeket, vagy akinek ehhez van kedve, az 15 perc alatt átsétálhat.
Mivel mindenkinek a déli sziget volt inkább szimpibb, a programot úgy terveztük, hogy ott töltünk több időt, ami jó döntésnek bizonyult.
A népeket a reptéren királyos fánkkal vártam. Krispy Kreme egy nagyon kedvenc márka. Na jó, mondjuk nehéz egy fánkot elrontani, de azért ezt különösen jól csinálják.
Meg ugye van érzelmi töltete is a dolognak. Itt, Hawaii-n egyedül Maui szigetén van egy KK fánkozó, és ez úgy elterjed, hogy ha valaki oda utazik, az a családnak mindig hoz vissza. Édes mementó. (...)
Bár Új-Zélandon van kávékultúra, leginkább az eszpresszó a divat, 85-15-ös bar mixekből, dark roast-ból, bár később meglepően tapasztaltam, hogy szinte minden szálláson van French press (meg hozzá eszpresszóra darált kávé…)!
Viszont itt a C4-ben különböző pörkölésű kávék és sokféle főzési módszer közül választhatsz, és ha nagyon akarod, a saját kávédat is elkészítheted. (...)
Aucklandból másfél óra alatt átértünk Christchurch-be, ahol felvettük az autót és már siettünk is az első megállónkhoz… 4 percnyire a reptértől.
Világjáró Gyuri Bácsival kellett összefutnunk, mert megállapodtunk, hogy ő fog nekünk szivárványos pisztrángot, Józsi választ bort hozzá (mert érti az ügyet), én grillezem és gyártom a közeget, Menyus pedig… fotóz és mindenkit porig kritizál… Lássuk be egy 4 fős felnőtt férficsoportban enélkül nem is igazán történnek dolgok. (...)
Ebéd és egy rövid szusszanás után beautóztunk magába Christchurch-be (CH). Elfoglaltuk a szállást (Fino Hotel and Suites), leraktuk az autót, rendesen megkóstoltuk a házi páleszt, és elindultunk kávézni, sörözni és kicsit bejárni a várost.
CH-t egy elég komoly földrengés sújtotta 2011-ben, amiben 185-en vesztették az életüket. Aki szeretne valami nagyon kijózanítót látni, az látogasson el a 185 fehér szék térre és… szóval nézzétek meg magatoknak.
Maga a város, nekem egy kicsit „sterilnek” tűnt, valahogy… nem tudom, nem fogott meg. Jól éreztük magunkat, szép, és hangulatos is, de valami nekem hiányzott.”
A teljes posztot képekkel itt találjátok.
Látogatás egy pénznyelőhöz
A Mirador Argentínában kalandozó csapata ezúttal a La Punta-i (meglehetősen kétes létjogosultságú) olimpiai és történelmi parkot látogatta meg. Emellett sziklaomlás közepette autóztak keresztül a Sierra de San Luis-on, hogy megismerkedjenek Közép-Argentína legrégebbi lakott településével, Paso del Reyjel.
„Első megállónkat Potrero de los Funesben tartjuk, ami egy apró falu az azonos nevű tó közelében. A tavat elérni sajnos nem lehet, mivel 1987-ben köré építették Argentína legnagyobb versenypályáját. Forma 1-es versenyt még nem rendeztek itt, de GT1-es futamot több alkalommal is.
Békeidőben, vagyis akkor, mikor nincsen futam, a versenypályát átadják a közúti forgalomnak, így mi is teszünk két kört a pályán.
No, nem azért, mert akkora élmény volna ötvennel végigcammogni egy versenypályán, hanem azért, mert irtózatosan nehéz észrevenni a szalagkorlátok sűrűjében, hogy hol vannak a lehajtók a falu irányába. (...) Irány La Punta, amihez azonban át kell verekedjük magunkat a hegyeken.
Az út felmegy egy hágóba, ahonnan szép kilátás nyílik a síkvidéken elterülő La Puntára. Argentína legfiatalabb települését azért hozták létre 2003-ban, hogy itt rendezhessék a 2019-es Pánamerikai Játékokat, majd később egy esetleges olimpia helyszínéül is szolgáljon.
Végül a 2019-es esemény rendezési jogát Lima nyerte el, így a település nem töltötte be a neki szánt funkciót. Az olimpiai faluból lakópark lett, ami köré elkezdett kiépülni az infrastruktúra. La Punta mostanra városiasodott, egész élhető településsé nőtte ki magát.
Sportfőváros tehát nem lett belőle, viszont mentőötletként elkezdtek a határában tervezni egy történelmi tematikus parkot. Hogy mennyire szerencsés egy ilyet felhúzni a semmi közepén, azt nehéz eldönteni, mindenesetre az állam és az önkormányzat 2010-ben 14 millió argentin pesót (3,5 millió dollár) szánt a műveletre, amit 2014-ben megspékelt újabb 200 millió pesóval (25 millió dollár), és azóta sem telt el év úgy, hogy ne egészítsék ki a büdzsét.
A park, mondjuk úgy, eléggé demó állapotban van. A cél az, hogy felépítsék Buenos Aires egykori főterét és gyarmati épületeit abban a formájukban, amilyenek a 19. századi nagy városépítés előtt voltak.
A Cabildo mostanra elkészült, a vele szemben egykor elhelyezkedő La Recova, vagyis a piac éppen épülőfélben van. Emiatt a parkosítás sem történt meg, úgyhogy a tematikus park inkább tűnik felvonulási területnek, mint múzeumnak.
Ennek fényében legalább nem szednek pénzt a belépéshez, mondjuk nem is nagyon lenne miért, ugyanis a már elkészült Cabildo sincs túl jól kihasználva.
Van pár viaszfigura San Martinról, a 18-19. századi politikusokról, a függetlenségi háború hőseiről és azok lovairól, de a múzeum inkább csak a gyerekeknek élmény. Barangónak persze tetszik, szaladgál egyik lótól a másikig, alig bírjuk őt elrángatni a figuráktól. (...)
Lehet, hogy a park egyszer érdekes lesz, de ahogy az építkezés ütemét nézzük, pár évtizednek még el kell telnie, hogy ebből az legyen, aminek megálmodták. Akkor talán San Luist is többen látogatják majd, bár lehet, egy olimpiával többre mennének.
Letérünk a 3-as útra és Villa de la Quebrada érintésével Nogolíba autózunk. Az apró falu igen unalmas, viszont a határában van egy étterem, ami eredeti közép-argentin ízeket ígér.
Az Olivos de Nogolí azzal hirdeti magát, hogy minden alapanyag háztáji, így érdeklődve vesszük a kezünkbe az étlapot. És mit találunk rajta? Marhahúst és tésztát.
Nem lehet könnyű argentinnak lenni. Teljesen mindegy, hogy az ország melyik kieső szegletében jársz, egy dologban biztos lehetsz: marhán és tésztán kívül más nem kerülhet az asztalodra.
Kirendelünk egy-egy adag gnoccit és raviolit, amik pont olyanok, mint bárhol máshol, csak lévén ezek kézzel készültek, kétszer annyit fizetünk értük. Ettünk, mehetünk tovább.
Van egy út, ami Nogolíból felvisz a Sierra de San Luis legmagasabb csúcsai közé. A városi víztározó után az út meredeken emelkedni kezd, csakhamar megérkezünk a kipreparált rögvidékre, ami tegnap is elvarázsolt minket.
Megállunk itt-ott fotózni, de sehol nem időzünk sokáig, mert elég omlékonyak a sziklák. Cikcakkban haladunk az úttestet beborító kövek között, az egyik kanyarban épp csak le tudok fékezni egy legördülő szikla előtt.
A táj ezúttal is lélegzetelállító. Sajnos túraútvonalak nincsenek kijelölve, ami érthető, mivel a Sierra de San Luis területén nincsen állandó forrás, sem település, ezért több napos gyalogtúrák nem is tehetők benne.
Így hát a hegyvidék megmarad az autós kirándulóknak, amikből amúgy nincsen egy se, illetve mi az egész út során egyetlen kocsival sem találkozunk.”
A teljes írást (szokás szerint rengeteg fotóval) itt találjátok.
Barangold be a világot a Határátkelővel!
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.
Utolsó kommentek