oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2020. november 23. 06:30,  Utcára kerülve Hollandiában 63 komment

2020. november 23. 06:30 Határátkelő

Utcára kerülve Hollandiában

Kifizetted a közvetítői díjat, mindent hátrahagyva az utolsó pénzéből kibuszoztál Hollandiába, mégsincs munka? Ráadásul a következő hétvégéig el kell hagynod a szállást és nincs hova menned a bőröndjeiddel? Úgy érzed, hogy átvertek? A Hollandiában élő János osztja meg ezzel kapcsolatos tapasztalatait és tanácsait.

ferfi_munkanelkuli_foto_pixabay_com_useche70.jpg

„Amikor 5 éve kikerültem Hollandiába, januárban elfogyott a meló. Közölték velem, hogy a következő hétvégén el kell hagynom a szállást. Komolyan mondom, hogy körülbelül 30 euró volt a zsebemben.

Eléggé meg voltam ijedve, hiszen 30 euró arra sem elég, hogy felüljek egy buszra és visszamenjek Magyarországra. Kitettem a Facebookra, hogy szeretnék kivenni egy szobát és majd később kifizetem.

Egy család, Zoliék, jelzett vissza, találkoztunk személyesen, ittunk egy kávét. Megengedték, hogy az egyik szobát, amit nem használnak, kivegyem. Az utolsó euróimból megvettem a vonatjegyet hozzájuk. IJmuidenben laktak, ami a tengerparton van Amszterdam mellett.

Az utolsó lehetőség

Kaptam tehát Zoliéktól egy szobát és egy utolsó lehetőséget. A barátaimtól kértem 300 eurót. Azt mondtam, ennyi az összes pénzem, ebből 200 eurót felélek, az utolsó 100-ból pedig, ha nem jön össze semmi, hazautazom.

Egy hónapig laktam náluk IJmuidenben, a mai napig hálás vagyok nekik ezért a lehetőségért. Amíg náluk laktam, főállásban munkát kerestem reggel 9-től délután 4-ig.

Napokig dolgoztam az önéletrajzomon, a LinkedIn-profilomon, emaileket írtam, telefonáltam egész nap. Ezalatt az egy hónap alatt jött össze az első „igazi” munkám, a szakmámban (elektrotechnikusként) helyezkedtem el – igaz, ez még nem közvetlen, hanem munkaközvetítős meló volt.

Viszont később innen ajánlottak be arra a helyre, ahol a mai napig dolgozom közvetlen szerződéssel.

Átvertek vagy csak felkészületlen voltál?

Általában a hollandiai magyarok online csoportjaiban szinte minden nap olvashatunk kétségbeesett és segítségkérő bejegyzéseket. Van, akit tényleg átvertek, de olyan is, aki teljesen felkészületlenül érkezett, és még neki áll feljebb.

Néhányan kapnak segítséget és átmeneti szállást, amíg találnak újabbat, de nem mindegyikünk ilyen szerencsés... sokan még nagyobb adóssággal és összetörve kényszerültek visszatérni Magyarországra.

Az Okos Majom című vlogomban arra térek ki, hogy mit és mit ne tegyünk, ha az utcára kerültünk Hollandiában, illetve, hogy hogyan kerülhetjük el, hogy ilyen helyzetbe kerüljünk.

Már Magyarországon érdemes vigyázni

Előzetesen csak annyit, hogy már Magyarországon érdemes vigyázni, gyanúperrel élni, ha egy közvetítő mindenféle tételekre hivatkozva előzetes fizetést kér.

Ám akkor sem vagyunk teljes biztonságban, ha a közvetítővel minden rendben és megérkezünk Hollandiába. Ilyenkor is előfordulhat még, hogy kiderül, a szállás nem is létezik, vagy el kell hagyni, esetleg a beígért munkával nem stimmel valami.

Túllépni a keltetőn

Ha valaki megérkezik ezekre a szállásokra (a „keltetőkbe”) és nincs egyből munka, nem azt jelenti, hogy átverték, hanem azt jelenti, hogy még várni kell a munkára. Esetleg a munkaközvetítőtől sem rendeltek annyi munkát, hogy azt szét tudná osztani.

Másrészt az se érjen meglepetésként, ha nem 40 órát dolgozol hetente, hanem csak húszat. Akinek sikerül a „keltetőn” túllépnie, az ebből a szubkultúrából be tud tagozódni a társadalomba.”

(Fotó: pixabay.com/useche70)

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Hollandia

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr2016295574

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Arthamyr 2020.11.23. 07:25:29

"Komolyan mondom, hogy körülbelül 30 euró volt a zsebemben. Eléggé meg voltam ijedve, hiszen 30 euró arra sem elég, hogy felüljek egy buszra és visszamenjek Magyarországra." - Sosem leszek képes elfogadni (normális dologként), hogy felnőtt, önálló, értelmes embereknek sikerül ezt összehozni. Velem ilyesmi akkor esett meg utoljára, amikor még iskolába jártam és nem nagyon dolgoztam. Tényleg ennyire nehéz, hogy ha az ember egyszer a talpára áll, akkor úgy menedzseli a pénzügyeit, hogy legyen legalább egy minimális tartaléka? Nem kell, hogy ez bármi komolyabb dologra elég legyen, de nem is 30 euro, hanem első körben mondjuk annyi, amiből az adott helyen legalább 2-3 hónapig el lehet tengődni nagyon takarékra állítva.

dikusz. 2020.11.23. 07:43:26

Ez elég rövidke lett, gondolom ha érdekel a folytatás, koppintsak a majom orrára...

Vrancisco 2020.11.23. 08:02:51

@Arthamyr: ugyanezen gondolkoztam épp... Számomra is felfoghatatlan, hogy a XXI. században még felnőtt ember elindul így "szerencsét próbálni", akit nem fegyverrel kergetnek el hazulról.
Mint egy tanyáról szökött ukrán vendégmunkás vagy egy szíriai menekült...
Értelemszerűen nincs mindenkinek pár százezer forint sem a zsebében, nem, hogy milliók, többek közt ezért is indulnak el sokan. De ez így kicsit a 22-es csapdája lesz...
Mi sosem indultunk volna el rupótlanul, borzasztóan sokat segített az elején, hogy kaucióra, több havi lakbérre és úgy ahogy berendezésre is volt tartalék.
Megkockáztatni, hogy külföldön ragad az ember pénz nélkül, kilátások nélkül.
Elektrotechnikusként, feltételezem minimum angol nyelvtudással 30 eurós szintre jutni... Csodálom, hogy a reptérre kitalált...

fhdgy 2020.11.23. 10:03:39

@Vrancisco: Most olvastam a hírt, hogy Nagykanizsán halálra fagyott egy hajléktalan. Rejtély számomra, hogy hogyan fajulhatnak idáig a dolgok, az egyén és a társadalom oldaláról is.

Pl. valahogy eljuthatott volna Olaszországba, délre, vagy az Adriára. Ott legalább a fagyhalál nem fenyegette volna.

Aztán ő is megírhatta volna a történetét, hogy hogyan kezdett új életet ott, pedig csak HÁROM CENTTEL a zsebében érkezett.

Neki is mondanád, hogy nem is fegyverrel kergették el?

A posztolóhoz kettő kérdésem lenne csupán:

Megérte?

Újra neki vágna az akkori feltételekkel?

Golf2 2020.11.23. 10:17:52

@fhdgy: gazdagéknál aki nincs tele pénzzel,az ruppótlan...a gyökér-lázár is megmondta...

arncht 2020.11.23. 11:05:14

hogy a fenebe nem lehet vkinek legalabb par havi megtakaritasa hollandiaban? foleg, hogy elvileg azert megy masik orszagba dolgozni, mert ott jobb. most vagy rossz helyre ment, vagy vmit nagyon rosszul csinal.

Johnny Joker · http://jehovatanui.blog.hu/ 2020.11.23. 11:33:32

Sziasztok, en keszitettem a videot

@Vrancisco: @Arthamyr:

Bar nem emlitem a videoban, 1000 euroval (320 ezer forinttal) jottem ki 2014 novembereben, ami januar vegere a munkaval egyutt fogyott el, es addigra csak 30 eurom maradt.

Ezt az 1000 eurot, az akkor 5 eve a Xeroxnal nyomtato-technikuskent a GE trubinagyaraban dolgozva nehezen gyujtottem ossze, havi kb 600 euros berbol (ez meg a fizetesemelesek elott volt)

Ez alatt az 5 ev alatt a parom a birosagon dolgozott es volt kiadas-beveteli listank, koltsegvetesunk, megis mindig nullara jottunk ki ho vegen.

Szamomra ez volt felfoghatatlan es ezert igy koltoztunk Hollandiaba, jottunk az elso munkalehetosegre.

fhdgy 2020.11.23. 11:34:08

@arncht: Én úgy értettem, értem, hogy induláskor volt 30 EUR-ja, meg akkor voltak a nehézségek. Azóta dolgozik.

Az eltelt öt év feltehetőleg már megad(hat)ta, azt hogy legyen megtakarítása.

Remélhetőleg a múlt már múlt, a jelen meg már egészen más.

Johnny Joker · http://jehovatanui.blog.hu/ 2020.11.23. 11:55:45

@fhdgy: koszonom az intelligens hozzaszolasod.

En is ugy ereztem hogy Magyarorszag elarult engem, az akkor 25 eves eleteros hazas gyereket akaro fiatalt.

Nem fegyverrel kergettek el, de szamomra az volt felfoghatatlan hogy fiatalken kemenyen dolgozva es koltsegvetessel sporolva is csak a letfenntertas lehetseges.

Hogy megerte-e?

A felesegem elhagyott egy holland pasiert, akivel sosem jottek ossze es o azota is munkasszallon van.

Nekem sikerult a sajat alberlet (szoke kek szemu kornyeken, nem a Rotterdami gettoban), jo munkahely (muholdas antennakkal internet TV es telefon hajokra), ujra meghazasodtam es most szuletett ket pici babank.

Szoval igen, megerte es ujra nekivagnek, es ujra mindent ugyanigy csinalnek, barmilyen nehez is volt!

fhdgy 2020.11.23. 11:58:53

@Johnny Joker: Így, az 1000 EUR-ral már kicsit másképp néz ki a dolog.

Én, 2001 aug. végén majdnem 10 ezer márkával ( majdnem 5000 EUR ) mentem ki Németországba. Ennyi pénzzel, munkaszerződéssel, munkavállalói vízummal, munkavállalói engedéllyel.

Szeptember 1.-ével munkába álltam. Szeptember 11.-én jött a káosz. Németországban is meglehetősen fejre állt a dolog, így a bankszámlanyitásomat valami nevetséges indokkal visszadobták.

Ennek következtében még november vége felé sem volt bankszámlám, következésképpen fizetésem se, mert fizetést csak bankszámlára utaltak volna, ha lett volna.

November végén már én is pánikoltam, mert kb. 70-80 márkám maradt. Mentem a főnökhöz és elmondtam, hogy ...

Együtt mentünk a nagyfőnökhöz, ott is előadtam a sirámomat.

Nyugi, semmi pánik, nincs gond. Mondta.

Igaz, hogy számla nélkül nem tudnak fizetést adni, de amikor tényleg el fogy a pénzem, szóljak, és a pénztárból adnak előleget.

Nagyon nagy kő esett le a szívemről.

Másnap vagy harmadnap meglett a bankszámla. November utolsó munkanapján három havi bérem rajta volt a számlámon. Képzeld el azt a boldogságot!

fhdgy 2020.11.23. 12:02:32

@Johnny Joker: Nagyszerű, nagyon örülök neki.

Akkor, ha nem is mindig, de igaz a mondás: bátraké a szerencse.

Vagy, aki mer, az nyer!

Hajrá!

Csodabogár 2020.11.23. 13:03:35

@fhdgy: Nem vígasz, de most olvastam, hogy Baden Würtenbergben is megfagyott egy fiatalember, mert az e-bike akkuja lemerült. Nekem elég érthetetlen a dolog, de ezt írták.

Amugy meg ha elmegyek, mindig van nálam vissza útra jegy. Max. elvész, de jó érzés. 1956-ben elveszett, de nem bántam.

Csodabogár 2020.11.23. 13:04:07

Helyesbítés. 1965-ben veszett el nem 56-ban.

Johnny Joker · http://jehovatanui.blog.hu/ 2020.11.23. 13:33:45

@fhdgy: el tudom kepzelni azt az erzest! gratula!

@Golf2: koszonom!

FutureFry 2020.11.23. 16:25:08

@Csodabogár: Már volt itt téma: Általában (legalább is repülőút esetében) egyébként sem éri meg egyirányú jegyet venni, akkor sem, ha csak tényleg “oda” akar utazni a delikvens és nem vissza, mert a retúr jegy olcsóbb szokott lenni. (Arra viszont vigyázni kell, hogy csak a “visszaút” részét nem lehet használni, mert ha az ember nem utazik az “oda” részével, akkor automatikusan stornózni szokták a “vissza” szakaszt).

Csodabogár 2020.11.23. 16:50:17

1965-ben még vonattal utaztam. A visszaút jegy meg azért kellett, hogy ne legyek a kelleténél gyanusabb, hogy esetleg nem jövök vissza.:-)

fhdgy 2020.11.23. 17:01:50

@Csodabogár: Akkor kértél egy retúrt, de csak egy útra?!

Arthamyr 2020.11.23. 17:14:37

@Johnny Joker: Én most fogadtam vendégeket, és kicsit vidámra ittam magam, majd holnap talán érdemben válaszolok, vagy legalábbis kérdéseket teszek fel, mert ez így most nem teljesen kerek nekem...

A posztért és a válaszért mindenesetre köszönet!

fhdgy 2020.11.23. 17:44:23

@Nagy kámpics: A most született két kicsi babánk, hát én ezt úgy értelmeztem, hogy egyszerre kettő vagyis ikrek. Akkor már nem is olyan szűk az időkeret.

fhdgy 2020.11.23. 18:00:34

@Nagy kámpics: "A felesegem elhagyott egy holland pasiert, akivel sosem jottek ossze es o azota is munkasszallon van."

Ezt meg úgy értelmeztem, hogy a holland pasi bekavart, kétszer is.

Miatta egyszer válás, másodszorra nő meg hoppon maradt és a nőnek csak a munkásszálló jutott és azóta se tudott onnét kikeveredni.

Csak kellene megerősítés a posztolótól, hogy helyesek az értelmezéseim.

Csodabogár 2020.11.23. 19:28:28

@fhdgy: Nem a jegy Bpest-Stockholm és vissza szólt, de tudtam, hogy nem akarok vissza jönni.

Golf2 2020.11.23. 19:41:51

@Csodabogár: Hogy lehetett 65ben Svédbe kijutni,a svéd vizumot megkapni különösen nehéz volt,plusz útlevelet.Brezsnyev is aláírta?

fhdgy 2020.11.23. 20:08:41

@Csodabogár: Jó, értem, csak én elképzeltem a kabaréba illő jelenetet:

Mondod a IBUSZ-ban ( akik még emlékeznek rá ), hogy kérek egy retúr repjegyet, de igazából ez önöknek ajándék, mert eszem agában sincs visszajönni.

Tudom, nem mondtad, csak gondoltad, mert nem akartál lebukni, ami persze érthető, de ezt a maiak nem értik!

Hogy mennyit változott a világ!?

Csendben mondom az itt lévőknek, hogy vigyázzatok, mert van egy barom, akitől nem áll messze, hogy visszataszítson bennetek ebbe a világba. Abba, amit ti szerencsére már nem is értetek.

Amikor 88-ban lett világútlevél, egy csomó ember sok-sok év után hazatért, pedig előtte mindenki attól félt, hogy egy világútlevéltől kiürül az ország és az utolsónak le kell kapcsolnia a villanyt.

Én most féltelek benneteket! Haza jöttök, de visszamenni már nem tudtok! Figyeljetek! Újra van kerítés! Nem a migráncsok ellen, hanem ellenetek!

Figyeljetek, nagyon figyeljetek!

Nagyon nem szeretném, ha igazam lenne! -:(

pet77 2020.11.23. 20:10:48

A saját albérlet az milyen???

pet77 2020.11.23. 20:26:14

Mennyit keres egy cenzor az indexnél?

Fülig José 2020.11.23. 20:26:17

@Golf2: na csak várjál, attól függ, mikor ment? merha még nyáron télakolt, még nyikita bá' tette rá a szignót.

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2020.11.23. 21:02:18

Bocs az OFF-ert, de en mindig olyan jokat mosolygok, amikor a magyar media "kideriti" valakirol, hogy magyar felmenoi voltak. Most eppen az USA uj kinevezendo kulugymunisztere az, aki "magyar szarmaasu"...En csak annyit talaltam, hogy a szulei Judith es Donald Blinken. Lehet, hogy valamelyik uk-uk-nagyszulo kivandorolt Amerikaba? De hogy ezt honnan szedtek, nem tudom (csak a new yorki zsido szulokig jutott Google :)

"Joe Biden megnevezte a külpolitikai és biztonsági miniszter-jelöltjeit
A magyar származású külügyminiszter-jelölt, Antony Blinken is köztük van." (sot, a cikkben mar "felig magyar" szerepel:))))
index.hu/kulfold/2020/11/23/biden_megnevezte_a_kulpolitikai_stabjat/

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2020.11.23. 21:10:18

@Zsuzsi65: ok, kicsit banyasztam tovabb, es a szalak ide vezettek :))
Antony Blinken apja az USA Mo-i nagykovete volt valamikor, es az anya (itt Vera, mashol Juditot talaltam - ugyanaz a ketto?) magyar szarmazasu...hat, ennyi :))
hungarianspectrum.org/tag/donald-blinken/

fhdgy 2020.11.23. 21:12:34

@Zsuzsi65: Talán nem véletlen, hogy az apja magyarországi nagykövete volt az usákoknak.

Majd kiderül!

fhdgy 2020.11.23. 21:13:43

@Zsuzsi65: Vera a második felesége! Az is magyar, állítólag.

FutureFry 2020.11.23. 22:17:17

@fhdgy: “… kérek egy retúr repjegyet, de igazából ez önöknek ajándék, mert eszem agában sincs visszajönni. Tudom, nem mondtad, csak gondoltad, mert nem akartál lebukni, ami persze érthető, de ezt a maiak nem értik!”

Bár kicsit más a kontextus de azért érthetik a “maiak” is, mert a légitársaságok megtagadhatják az utazást, ha nyilvánvalóvá teszi valaki, hogy pl. “egyirányúsítani” fogja a retúr jegyet. Sőt nem csak az az egy út úszhat el, hanem a delikvens is feketelistára kerülhet a társaságnál (ha többször eljátssza ezt, vagy hasonló “turpisságokat” (pl. “hidden city”)). Szóval - más okok miatt - de manapság sem mindig jó nagydobra verni az ilyen szándékot jegyvásárláskor/utazáskor.

Szaktanár 2020.11.23. 22:22:27

@fhdgy: nem is túl valószínű, h igazad lesz, persze értem, h kötelező kurvára rettegni az orbántól, de azt azért vedd észre, h egyrészt van eu, meg schengen, szóval az ilyesmit ma már nem nagyon lehetne megjátszani, másrészt rohadtul nem hiányzik a főnöknek, h százezreket, akár milliókat tartson otthon, mert azoknak munkahely is kell, meg tisztességes bér is, és ha ez nem lesz (márpedig egy ilyen hirtelen megnövekedett népességgel nem lesz), akkor örüljön, ha csak leváltják, és nem meglincselik. na erről ennyit.

'it's cool to know nothing' 2020.11.23. 23:38:31

@Johnny Joker:
Ha érdekel magyarországi munka a villamos-energia iparban, kérnék tőled egy CV-t, vagy linkedin elérhetőséget
Most interjúztatunk egy pozícióra.

Arthamyr 2020.11.23. 23:57:50

@Johnny Joker: Ugyan nem ismerem pontosan a holland viszonyokat, de tekintve, hogy 1000 euro Magyarországhoz is kevés volt 2014-ben, feltételezem, hogy Hollandiához is az. Ezt én simán behúzom a "felkészületlenül érkezett" kategóriádba.
Ha ezt 5 év alatt raktad össze, az havi kb. 5000 forint. Kizártnak tartom, hogy nem lehet ennél többet félretenni, főleg havi 600 euroból. És akkor még ott van az, hogy a feleségeddel éltetek, és tapasztalataim szerint ketten sokkal jobban lehet menedzselni a pénzügyeket (már ha mindketten dolgoztok, és nálatok így volt). Nem azt állítom, hogy nem jár semmilyen (esetlegesen nagyon) kellemetlen lemondással, de egész biztosan nem megoldhatatlan dolog.

Az meg, hogy mindent ugyanígy csinálnál, totál felfoghatatlan számomra. Az, hogy szerinted végül megérte, és a végeredménnyel elégedett vagy, meg ugyanígy csinálnál mindent (tehát 5 év alatt megspórolt 1000 euroval ki, majd 30 eurora legatyásodva, mások jóindulatában és a vakszerencsében bízva, házasan, utána válással stb.), ugye nagyon nem ugyanaz. Az elsőt meg tudom érteni, és tök jó, hogy így látod és boldog (vagy legalább elégedett) vagy, az utóbbi viszont - még akkor is, ha hipotetikus dolog - szerintem szimplán hülyeség.

fhdgy 2020.11.24. 07:01:50

@Szaktanár: Tényleg szeretném, hogy ne legyen igazam.

Csak tudod, amikor folyton látni, hogy nyalogatja a száját, elég eltorzult az pofázmánya az indulattól ...

akkor azt érzem, hogy nagyon toronyhibás, baj van a padláson.

Egy hibás szerkezettől nehéz elvárni normális működést, bármikor bekövetkezhet egy totális, kontrollálhatatlan üzemzavar.

droid_ · http://matyiszuro.blog.hu/ 2020.11.24. 11:25:48

@fhdgy: "folyton látni, hogy nyalogatja a száját"

:D biztos hogy neked minden oke odafent?

fhdgy 2020.11.24. 12:33:02

@droid_: Nézz utána! Egy jellemző pszichiátriai tünetről van szó!

Szaktanár 2020.11.24. 14:30:45

@fhdgy:

"akkor azt érzem, hogy nagyon toronyhibás, baj van a padláson."

én ezt olyankor szoktam érezni, mikor vki kategorikusan kijelenti, h az a politikus, amelyik nyalogatja a száját, az le fogja zárni az országot a kivándorlók elől :)

fhdgy 2020.11.24. 15:15:56

@Szaktanár: Hol írtam ilyet kategorikusan???

Szaktanár 2020.11.24. 15:26:25

@fhdgy:

itt:

"Csendben mondom az itt lévőknek, hogy vigyázzatok, mert van egy barom, akitől nem áll messze, hogy visszataszítson bennetek ebbe a világba. Abba, amit ti szerencsére már nem is értetek."

"Én most féltelek benneteket! Haza jöttök, de visszamenni már nem tudtok! Figyeljetek! Újra van kerítés! Nem a migráncsok ellen, hanem ellenetek!"

"Csak tudod, amikor folyton látni, hogy nyalogatja a száját, elég eltorzult az pofázmánya az indulattól ..."

mindenesetre már önmagában az, h nem emlékszel/nem érted, h mit írtál, elég beszédes, és semmi kétséget nem hagy afelől, h nincs sok fogalmad arról, miről beszélsz.

fhdgy 2020.11.24. 15:32:37

@Szaktanár: A nem áll messze sem kategorikus.

Meg olyat is írtam, hogy bármikor bekövetkezhet. Ez sem kategorikus.

Ha arra célzol, hogy nem emlékszem, nem értem, meg fogalmam sincs, akkor először elmélkedj el a magyar nyelv árnyalatain!

Ezzel itt lezártnak tekintem a dolgot!

Szaktanár 2020.11.24. 15:37:49

@fhdgy:

"Ezzel itt lezártnak tekintem a dolgot!"

kb ez az egyetlen észszerű dolog amit tehetsz, miután bohócot csináltál magadból egy blogon olyan kijelentésekkel, h orbán le fogja zárni a határokat, h megállítsa a kivándorlást, és ezt onnan tudod, h nyalogatja a száját.

droid_ · http://matyiszuro.blog.hu/ 2020.11.24. 17:13:46

@fhdgy: minden normalis ember megnedvesiti az ajkait neha, foleg ha beszel. a kedvedert utananeztem, gugli orban viktor video, elso harmat megneztem, osszesen nulla (0) alkalmommal nyalogatta meg a szajat.

tehat, ha te folyton szajat nyalogato orban vikorokat latsz, nem lehet hogy meg kene nezetned a tornyot? :)

wadcutter 2020.11.24. 17:14:24

@Csodabogár: Nem értem, ha lemerül az ebike akkuja, akkor miért nem tekert. Ha teker keményen biztos nem fagy meg, és még el is érhetett volna melegedeni valahová. Valami lehetett vele is, vagy hóviharba került?

nyuszigonosz 2020.11.24. 17:19:57

@wadcutter: Az egész úgy van, hogy: a fiatalember e-bike-al ment A- ból B-be az akku lemerült, gyalog ment tovább még 15 km-t, és már majdnem egy további településre ért, de annak határában találták meg másnap megfagyva.
Igen egy lemerült akkuval ellátot e-bike használható továbbra is, de a szakértöi véleménye szerint elég nehéz maga a bicaj már, vagy ez a konkrét e-bike, esetleg emiatt folytatta az útját tovább gyalog, ezenfelül a fiatalember tudatmódosító hatása alatt is állt.
Mínusz 7 fok volt akkor éjjel ott, ahol megfagyott.
Volt vagy nem volt nála telefon, azt nem tudom. Hóvihar nem volt.

wadcutter 2020.11.24. 19:14:46

@nyuszigonosz: Valahogy éreztem, hogy nem egy egyszerű biciklizés miatt fagyott meg. Sajnos ő már nem tud tanulni ebből az esetből, feladta tulajdonképpen küzdés nélkül. A tudatmódosítószer a természetes életösztön ellen dolgozhatott.

Golf2 2020.11.24. 21:18:18

@fhdgy: Érdekes hogy nagyrészt azok védik az ország urát akik nem itthon élnek. Biztos jobban érzik a bőrükön,onnan jó messziről.

fhdgy 2020.11.24. 21:26:22

@Nagy kámpics: A szájnyalogatás egy pszichiátriai kezelés során alkalmazott szer mellékhatása. Azt a szert nem a tyúkszemének a kezelésére használták.

Szaktanár 2020.11.24. 21:32:53

@Golf2: védi a tököm az orbánt, remélem rárohad a műanyaglakat. vagy mondhatnám úgy is, h én orbánnál csak azokat utálom jobban, akik olyan hülyeségeket beszélnek összevissza, mint a kedves kollega feljebb. meg azokat a kétbiteseket, akik szerint mindenki, aki nem fasisztázza zsigerből orbánt, az orbánista. hú, hát most lehet, h találva érzed magad, ha így lenne, az nem a véletlen műve.

fhdgy 2020.11.24. 21:33:58

@Golf2: USA társadalmi rendszerét ( jó vagy rossz, nem tisztem eldönteni ) egy futóbolond majdnem bedöntötte. Most még kepeszkedik egyik oldalról, másikról meg már engedni látszik.

Vagy nagyon leszedálták vagy nagyon megfenyegették, hogy az elnöki ciklusa előtti viselt dolgaiért napfény elvonást kap. A nem elnöki időszakra vonatkozó dolgokra nem vonatkozik a mentelmi joga.

droid_ · http://matyiszuro.blog.hu/ 2020.11.24. 21:48:14

@Nagy kámpics: tenyleg, van ilyen valogatas, igaz ezek nem valami frissek. es igaz, nem szoktam orban viktor videokat nezegetni. most tovabb kerestem es en is talaltam frisset! kb 4 perc beszed alatt ket (2) nyalas.
www.vg.hu/kozelet/kozeleti-hirek/rendkivuli-bejelentest-tesz-orban-viktor-3350236/

ugy latszik leszokott rola, akkor mar nincs megorulve. de lehet hogy rosszul keresek, azt kellett volna beirni hogy "orban viktor szajat nyalogatja". olyan ez mint amikor beirom hogy "anyajegy elhalvanyul" es olyan talalatokat kapok hogy ez semmi erdekes, aztan beirom hogy "anyajegy elhalvanyul bor rak" es rogton megtudom hogy ez a beteg menthetetlen. keressetek es talalni fogtok :)

droid_ · http://matyiszuro.blog.hu/ 2020.11.24. 23:55:35

@fhdgy: forras? melyik "szer" az?

most mar nem is tunet hanem inkabb mellekhatas, kezdodik a kanyarodas.

Arthamyr 2020.11.25. 07:24:15

@fhdgy: "USA társadalmi rendszerét ( jó vagy rossz, nem tisztem eldönteni ) egy futóbolond majdnem bedöntötte." - Nem semmi, mekkorát mentél tegnap...

négyzet 2020.11.25. 15:47:40

@droid_: Majd megtudjuk évek múlva. Persze lehet, hogy csak 10 vagy 20, ki tudja. Persze kit érdekelne, ha nem lenne miniszterelnök. Nyilván jelenleg senki nem fog ezzel merni előállni, úgyhogy csak a pletyka megy. Meg persze vannak hozzáértők (orvosok), akik észreveszik az ilyen mellékizéket.
youtu.be/-g7XNeP7v9I?t=52
És nyilván ők sem fognak arccal semmit vállalni, ahogy senki sem vállal semmit arccal Magyarországon, legyen az a legkisebb kritika vagy bármi. Nyilván okkal van, hogy mindenki csak lapít, mint sz.r a fűben, miközben maszekországban már mindent is magának kell megoldania az embereknek, az állam meg egyre inkább csak egy haveri kifizetőhely.

droid_ · http://matyiszuro.blog.hu/ 2020.11.25. 19:32:26

@négyzet: igen es vannak a nem hozzaertok (kecskepasztorok) akik osszeolvasnak mindent a neten aztan pletykalnak barmirol arc nelkul, ha tevednek legfeljebb lapitanak mint szar a fuben (pl audi nem fizet adot stb). patasorban diktatura fasizmus felelem es retteges.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2020.11.27. 20:41:04

Még jó hogy a politika nincs ott a mindennapjainkban! Nézem az egyik csatornát : párthíradó sport csatorna: mini párthíradó filmes csatorna mini párthíradó!

Tamas Kapitany 2020.12.20. 23:56:16

Azért nem ennyire tragikus a helyzet. Bár az érkezés utáni időszak inkább egy lehetőség arra, hogy tovább lépj. Vannak borzalmasabb körülmények is.
Ha a semmibe indulsz akkor saját kocsival menj.
Ha már ott vagy állj be egy hétre dolgozni. (Borzalmas tud lenni)
Kerüld a magyarok társaságát.
Ne költekezz fölöslegesen.
Ne kábitószerezz, ne alkoholizálj.
Ami a legfontosabb, keress rendes munkát!

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása