oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2020. november 17. 06:30,  Aligátorok és kecskefejés Amerikában 43 komment

2020. november 17. 06:30 Határátkelő

Aligátorok és kecskefejés Amerikában

Aki utazott már kisgyerek(ek)kel, az tudja, ez még rövidtávon sem kis kihívás sokszor, pláne nem az akkor, ha az ember messzire és sokat van úton. Az Egyesült Államokban kalandozó Nikiék ezzel most elég erőteljesen szembesülnek.

utazas_4_resz.jpg

November 1. vasárnap

Hatórás út állt mögöttünk, mikor megérkeztünk nem frissen Arnaudville-be Lousiana államba.

Többen kérdeztétek, hogy bírja a család apróléka ezeket a hosszabb/rövidebb, majd megint hosszabb autóutakat. Az alkalmat sebtiben megragadva pontosítanám magát a kérdést. Hogyan bírjuk MI őket elviselni ezen utak során?

Nos... nincs mit szépíteni, a kölkök mind idegesítőek! Pont! Utazás alatt a fokozat duplázódik! Pont! Úgyhogy muszáj minden rendelkezésre álló eszközt bevetni.

Nálunk korából adódóan Iván a leggyengébb s egyben leghangosabb láncszem. Külön érzéke van hozzá, hogy a legjobb pillanatokban kezdje torkaszakadtából sikítani az ABC-dalt, vagy előre dobni mondjuk a keze ügyébe kerülő tudtunkon kívül autóba csempészett botocskát...

Mindezt természetesen pusztán szeretetből. Utóbbit azért tudom biztosan, mert ilyen akciók után egyből jön az „I love you, Mommy”.

Na de furfangos anyuka lévén, megelőzöm a dínom-dánomot. Barkochbát kezdeményezek (ez külön élmény egy 4 évessel, ha teheted próbáld ki), aztán kezembe kapok egy klassz könyvet és már reptetem is mind a kettőt olykor Berlinbe Emilhez, olykor a Fantázia birodalmába Barnabáshoz, megint máskor Csodaországba Alice-hoz (ez utóbbinál mondjuk nem jutottunk messzire, egyszerűen én halálra untam, feladtam).

Viszont mivel mázlista Anyuka is vagyok, néha Anyukámat hívja Áron, és ő olvas néhány órát, miközben mi száguldunk Észak-Karolinából Alabamába, vagy épp Floridából Lousianába.

Azért nyugi, nem vagyok mazochista, ha minden kötelem szíjjel szakadt, odab@..om én is a tabletet. De tényleg próbálom nélküle kihúzni, amíg csak lehet, és így sikerül is.

Hát így próbálunk túlélni és eljutni A-ból B-be. Ahogy terveztük, megérkeztünk tehát Lousianába, a sörfőzdéhez. Egy félreeső parkolóban állhattunk le. Kiékelés után már repültünk is a sörterasz fele. Megtettük, amit megkövetelt az udvariasság és legurítottuk a finom kézműves söröket.

Itt gyorsan elmesélném, hogy pizzát is kértünk a helyi frissen készültből. Fele csípős, másik fele sima kívánsággal. Iván persze első falat után sziszegve felszökkent, közben kis száját csapkodva és egyben jártatva „jujujujujjj, esz johadt cípősz, Anyaaaa”.

Pizzakészítő srác pont akkor jött oda érdeklődni, minden OK-e, gyerekeknek nem lett-e a bizonyos sima fél is csípős?! Mire mondtuk, hogy isteni, de a kicsi nem tudja enni.

Srác elnézést kért és már repült is a kemence fele. Néhány perc múlva már hozta az ajándék nem csípőset. Ami a durva ebben a történetben, az az, hogy már meg sem lepődünk annyira ezeken a szuperjófej gesztusokon. Ez nem biznisz, ez MENTALITÁS!

November 4. szerda

Ahogy ígértem, pötyögöm kalandunk újabb történéseit. Jim, a Frascone borászat tulajdonosa a már megszokott kedvességgel fogadott minket. Szuper lebetonozott helyen parkolhattuk le a kecókat.

Ez annak mond csak valamit, aki valaha életében utazott lakókocsival egynél többször. Elég intenzív meló van egy ilyen leparkolás során. Minél egyenletesebb és szilárdabb a parkoló, annál egyszerűbb, gyorsabb egyenesbe ékelni a verdát.

Tehát Jim bácsinál szuper egyszerű volt. Sőt tovább megyek, még full hookup-pal (bocsi halvány lilám nincs róla, hogy van ez magyarul, hogy értelme is legyen) is szolgált a hely, úgyhogy habzsidőzsi, fürcsi, főzés, mosogatás stb minden volt.

Amiből viszont nem volt dögivel, az a mobil hálózati lefedettség. Konkrétan nuku térerő, s így nuku internet. De riadalomra semmi ok, Árpád mindenre is gondol, és még otthon felszerelt egy komoly mobiljel-erősítő booster antenna nem tom mit, amit ünnepélyesen fel is avattunk aligátor tó partján. Jelentem a vétel hibátlan lett az égigérő antennával! Így Áron is megnyugodhatott, nem úszta meg a sulit...

Egyetlen dolog árnyékolta be az ottlétet. Pontosan ötegészkettő centiméterre volt egy tó tőlünk, természetesen teli aligátorral. Álmomban nem gondoltam, hogy Texasban is fogunk velük találkozni (mondjuk a pálmafákon is csodálkoztam, de azért világért sem reklamálnék).

Hát képzelhetitek, mikor Jim bácsi kedves neje óva intett „azért a gyerekeket és kutyát ne engedjük közel a tóhoz egyedül!" ??????

Na, gondolhatjátok, innentől Ivánt gyakorlatilag magamhoz dáktépeltem! Persze, ahogy kell, első éjjel álmomban már aligátorok elől menekültem... de szerencsére egyelőre csak ott!

Ez egyébként egy számunkra elég érdekes helyszín volt. Egymás után csak telkeket láttál, amelyeken 1-1 vagy akár 2-3 lakókocsi, minimum 1 motorcsónak és 1 golfkocsi parkolt.

Megtudtuk, hogy itt a legtöbben így élnek. Eladták a házukat (sokszor északabbról érkeznek), lehúztak délre, vettek egy telket, odagurultak egy lakókocsival, és élnek, mint Marci Hevesen.

Az ingatlanadótmeg fülig érő mosollyal a pofijukon fizetik ki. Konkrétan kevesebb egy hónapra, mint a kedvenc száraz fehérünk.

Csak egy gondolat még Anahuacról. Ennyi egységnyi területre eső TRUMP feliratú zászlót / kis táblácskát / ajtódíszt / függönyt / terítőt / ésmégmitoménmit még életemben nem láttam. Mintha vmi kiárusítás lett volna, méghozzá végső!

November 7. szombat

Ma talán leeshet az a bizonyos nagy kő sokunk szívéről! Európa szerte lakó összes barátunk egy emberként izgult / drukkolt / imádkozott / univerzumot kérlelt az elmúlt napokban, hogy megszabaduljunk a világ legfélelmetesebb és őrültebb nárcisztikus demens bohócától. Ezúton is hálás köszönet Mindannyiótoknak!!!!!

Ma délutáni sajtókonferenciától azért nem mondom, hogy nem tartunk. Szóval hölgyeim és uraim, továbbra is BÍZZUNK ISTENBEN ÉS TARTSUK SZÁRAZON A PUSKAPORT! Bitte schön!

S akkor visszakanyar hozzánk, kalandra fel! Szerdán tehát aligátortanya borászattól elpattogtunk a „kellemes” 10-es úton egészen Bastrop Lake kempingig.

Pattogtunk, mert olyan szinten ráz az a k....va autópálya, hogy én konkrétan ugráltam az ülésben olykor. Az én hátsómnak nem lett baja, nem úgy Árpi egyik monitorjának.

Sajnos akkorát rándult a monitortartó, hogy feladta a harcot és elengedte szó szerint a monitort. Ripityomra. Könnyes búcsú, konténerben végső álom... A férjem ezt is, mint általában mindent, teljes higgadtsággal kezelt, mondván „attól, hogy szétidegelem magam, nem tudjuk életre kelteni a nem életre kelthetőt”. Én abszolut szétidegelős fajta vagyok, de Ő mindig le tud nyugtatni - most is!

Nem hagytuk hát, hogy ez beárnyékolja az amúgy megint szuper klassz helyet! Ez is hasonlóan az alabamaihoz, nagyon kellemes helyszín volt. Telis tele csodás fákkal, gyönyörű tavacska, szuper park mellette minigolffal, peca stégekkel, játszótérrel és a cseresznye a habon, hogy mindez akkora területen, hogy a következő site-ot csak távcsővel láttuk.

Túl sokat itt sem ültünk a popónkon, már pénteken úton voltunk a Sant Antonio közelében lévő Medina Borászat fele. Matt nagyon kedves volt és vízcsatlakozást is kínált gratis!

Érkezésünk után elugrottunk még egy gyors maszkos riverwalkra San Antonióba, megállapítottuk, hogy szuper hangulatos lehet ott egy vacsi, amit most a Covid miatt kihagyunk! De legalább vissza kell jönni pár év múlva azt pótolni!

Teljesen ki se nyújtóztunk a kecóinkban, mivel már szedtük is a sátorfánkat, hogy megint 3 óval közelebb kerüljünk az áhított Big Bendhez.

A boondockingunk, ha minden igaz, mérföldkő lesz több szempontból! Életem eddigi legvarázslatosabb kilátású autóút menti pihenő helyére tartunk, s ott töltjük az első igazi echte vadkemping éjszakánkat!

Osztottunk, szoroztunk, s ha minden igaz, felférünk a parkolóba és meg is fogunk tudni fordulni ott, de azért plíz FINGER CROSSED! Ha mázlink van, még friss kecsketejet is csepegtethetünk a másnap reggeli kávénkba... (YouTube-on csak van valami tutorial kecskefejésre is, nem?!)

November 8. vasárnap

Jelentem, jól számoltunk. Sima ügy volt a parkolás. A pazar kilátásra alig találok szavakat, úgyhogy nem is keresgélek tovább. Naplementét ott végignézni pfff.... valami csoda volt.

Kecskéket végül nem, de kecskekakit és kaktuszokat annál többet láttunk, ahogy felderítettük a terepet. Áront nehezen tudtam lebeszélni a sült kaktuszról. Váltig állítja, hogy márpedig a kaktuszt meg szokták sütni és roppant finom csemege. Látta valami túlélési filmben.

Reggeli után összepakoltunk és már száguldunk épp a Big Bend fele! Ma már a nemzeti park közvetlen szomszédságában hajtjuk álomra fejeinket. Can't wait!
Apropó, film… a mexikói határtól egy közepes köpésre megyünk és amit látunk, a kietlen kaktuszoktól roskadozó végtelen táj... Totál, mint a filmeken. Nem bírok betelni!”

Ha érdekel még Amerika és egyéb útirészletek, irány Niki blogja!

Utazd be a világot a Határátkelővel!

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Határátkelő (@hataratkelo) által megosztott bejegyzés

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Egyesült Államok

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr2716288208

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

dikusz. 2020.11.17. 08:29:51

A stílust változatlanul nem tudom megszokni, de ez az én bajom, ettől még érdekes az írás.
Az pedig szintén az én bajom, hogy hiányolom a képeket. Mert az rendben van, hogy lakókocsival utaznak, de mintha ez egész út arról szólna, hogy minél több km-t tegyünk meg, a látnivalók pedig mellékesek.

Csodabogár 2020.11.17. 08:41:52

@dikusz.: Az országutak rendkívűl unalmasak ott is. Én nem olvastam, mert annyira nem érdekel, hogy a stílust elviseljem miatta. Ez csak az én bajom.

SzZoole 2020.11.17. 08:42:17

@dikusz.: “a stílus maga az ember”, ugye szokták volt mondani :-)

Hari Seldon 2 2020.11.17. 09:23:57

„...aztán kezembe kapok egy klassz könyvet és már reptetem is mind a kettőt olykor Berlinbe Emilhez, olykor a Fantázia birodalmába Barnabáshoz, megint máskor Csodaországba Alice-hoz (ez utóbbinál mondjuk nem jutottunk messzire, egyszerűen én halálra untam, feladtam).

Azért nyugi, nem vagyok mazochista, ha minden kötelem szíjjel szakadt, odab@..om én is a tabletet. De tényleg próbálom nélküle kihúzni, amíg csak lehet, és így sikerül is.”

Igen, a hosszú utak ilyenek.
Mme Seldon is mindig próbál „kapcsolatba maradni” a gyerekekkel, beszélgetni olvasni.
Vagy film kitalálóst játszani.
Pl: Egy ember ül a padon, várja a buszt, és elkezd mindenfélét mesélni, mi történt vele...
–> Válasz: Forest Gump. (a lényeg, hogy ki találja ki kevesebb információból)

Vrancisco 2020.11.17. 11:02:17

Teljesen kizárt, hogy egy ilyen útnak kicsikkel nekiindulnék... Kb. harakiri, élvezhetetlen.
Vagy még a gyerekek előtt (kb. a következő 2-3 év), vagy a már felnőtt gyerekeket hátrahagyva, nyugisan...

Hari Seldon 2 2020.11.17. 11:07:34

@Vrancisco:
Szerintem gyereke válogatja. De amennyire észrevettem, 4-5-6 éves kortól simán megy minden. Ütemre megállunk valami pihenőhelyen, lehetőleg játszótér mellett. Ott kicsit rohangálnak. Addig tankolok, meg eszünk. Aztán vissza a kocsiba. Megint egy kis filmkitalálós játék. Utána meg valóban elkezdenek valami filmet nézni.

London2009 2020.11.17. 12:34:39

@Vrancisco: ugyanez volt az en gondolatom is! Teljesen kizart, meg is orulnek a vegere. Ezert is orulok, hogy meg gyerek elott bejartuk a fel bolygot mert most egyelore az all inclusive, family friendly hotel az opcio egy par evig. Folosleges penzkidobas minden egyeb felallas.

London2009 2020.11.17. 12:35:35

@dikusz.: nekem sem a stilusom az biztos...

Golf2 2020.11.17. 14:41:34

Rejtély hogy miért engedik a turistáskodást még mindig, amikor arat a vírus. Pesten is szédelegnek még, sajnos.

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2020.11.17. 16:23:56

@Csodabogár: hat ez igy egy nagy altalanositas, mint sok minden mas Amerikarol:) Vannak olyan "orszagutak", ahol csak kapkodod a fejed, annyi a latnivalo.
Persze van autopalya, ami valoban orakon keresztul csak nyilegyenesen halad a prerin, az nem tul izgalmas, de ne gondoljuk, hogy ez az egesz orszagra igaz :)

SzZoole 2020.11.17. 16:32:30

@Zsuzsi65: pedig csodabogcsinak igazcskája van mert a zutak uncsikák :-)

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2020.11.17. 16:34:28

@Csodabogár: egy kis izelito kevesbe unalmas utakbol :)
En csak 3-at jartam ebbol vegig (Hana Highway Maui-n, Olympic Peninsula Washington allamban, es persze a Highway 1 San Francisco es LA kozott (aminek resze a 17 mile drive) tobbszor is, mindegyik eletre szolo elmeny!

www.travelandleisure.com/trip-ideas/road-trips/americas-most-scenic-roads

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2020.11.17. 16:36:18

@SzZoole: route 66 egy resze itt Ca-AZ hatar kornyeken nyilegyenes, de az is elmeny volt (nekunk legalabbis:)

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2020.11.17. 16:39:55

@dikusz.: a kepeket en is hianyolom! Tudom, ez egy szemelyes blogrol atvett poszt, de nekem kepek nelkul inkabb egy gyereknevelesi blognak tunik inkabb:) nem tudtam vegigolvasni, bocs ;)

SzZoole 2020.11.17. 16:40:29

@Zsuzsi65: kösz sík e Zsuzskácska, akarsz lenni az öribarim? :-)

Nekem se lenne uncsi a nyílegyenesen út, ha tudnám veretni neki :-)

SzZoole 2020.11.17. 16:43:16

@Zsuzsi65: a” kösz sík e” köszcsike akart lenni :-))

Új telcsim van és be kell állítani :-)

SzZoole 2020.11.17. 16:44:48

@Zsuzsi65: jaj én mindig toppon vagyok :-))

Semmilyen tudatmódosító cuccra nincs szükségem :-)

dikusz. 2020.11.17. 18:05:01

@SzZoole: Valóban.
Ahogy Niki írásait olvasom mintha Duracell-nyuszi lenne.

dikusz. 2020.11.17. 18:08:05

@Csodabogár: Általában azok. Akkor nem, ha két gyerek ugrál az ember fején...

dikusz. 2020.11.17. 18:14:07

@SzZoole: Mittudomén... :)

Azt, hogy a posztíró ide-oda csapong, pörög, egyszerűen nem lehet követni. Az egész utazás arról szól, hogy végigrohannak mindenen.

SzZoole 2020.11.17. 18:18:23

@dikusz.: 30 éve én is ilyen voltam, végigrohantam mindenen/mindenkin, még az almát is ha nem gurult el :-))

Vicc volt

dikusz. 2020.11.17. 18:19:10

@London2009: Nem is tételeztem volna fel.:)

Már nem keresem vissza, de úgy emlékszem, hogy az egyik gyerek 4, a másik 2 éves. Egy ilyen út még korai nekik.

Csodabogár 2020.11.17. 18:52:58

@SzZoole: A baj csak az, hogy ott van egy gyönyörű szép széles autópálya,igen kevés kocsival, legalább is amerre én jártam, és irtó lassan lehet csak andalogni rajtuk. Német utakhoz szokott ember kiugrik a bőréből az idegességtől. Állítólag ha gyorsan mennék, rögtön jönne a sherif és fuccs a jogosítványnak egy időre. Szóval attól a lassú menettől. gyerek nélkül is a falra lehet mászni. Szerintem!

SzZoole 2020.11.17. 19:04:21

@Csodabogár: nevetni fogsz, engem a német autópályán is megbüntettek gyorshajtásért, két órahosszán belül :-)

blackhairlady 2020.11.17. 19:59:09

@dikusz.: Hat az USA akkora, hogy sok sok kilometert kell megtenni ha el akarsz jutni egy kiszemelt latnivalohoz :)
De ahogy Zsuzsi is irta, nagyon sokszor fantasztikus kornyezetben autozol, maga pihenohely is egy elmeny, bar igy leirva nem jon at az olvasoknak akik nem eltek at. En ezert sem irok blogot a lakokocsis utjainkrol, masoknak tok unalmas lehet az ami nekem megtapasztalva maga a csoda.
Nekem erdekes iras volt ez is, mert pontosan tudom mirol ir, de elhiszem, hogy masoknak kb smemmitmondo.

dikusz. 2020.11.17. 20:34:31

@Zsuzsi65: A képeket későn vettem észre, a poszt elejére biggyesztve...
Nem mintha sokat segített volna, mert így nem lehet tudni, hol készültek a fotók. A szelfizős képeket meg nem szeretem.

dikusz. 2020.11.17. 20:35:17

@SzZoole: Azt hittem krumplit... :) (ez is viccvót)

SzZoole 2020.11.17. 20:39:08

@dikusz.: Szabolcs megye az alma hazája :-)

dikusz. 2020.11.17. 20:45:43

@SzZoole: Minket jó sok évvel ezelőtt büntettek meg gyorshajtásért, 30 km-el ment a kocsi...

dikusz. 2020.11.17. 20:48:15

@SzZoole: Jaaa, a krumpli már sok lett volna, mi? :)))

Csodabogár 2020.11.17. 21:11:11

@SzZoole: Ott se árt a táblákat figyelni!:-)

SzZoole 2020.11.17. 21:42:55

@Csodabogár: nem is az a baj, hanem az, hogy utánam küldtek egy €30 és €40 büntetést, amit természetesen be fizettem :-)

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2020.11.17. 23:27:09

@dikusz.: oh, en is most latom a kepeket :) Az utolson az illeto ugy nez ki, mint Mr. Bean :)))

somlobodog 2020.11.17. 23:33:59

@Csodabogár: Hát ehhez azért kell ész leszolni a stílust az elolvasasa nélkül :(

dikusz. 2020.11.18. 09:15:00

@blackhairlady: Semmi bajom nincs mások élménybeszámolójával, hiszen olyan tájakat "járhatok" be, ahová a valóságban nem jutok el.

Hiába élmény egy pihenőhely, ha csak azt olvasom róla, hogy jó helyre állt be a lakókocsi, sikerült a lefolyót megtalálni, kép a pihenő környezetéről pedig nuku. Hiába van leírva, hogy szép a környék, ha nem látom.

A hozzászólók között most is vannak ketten is (@Zsuzsi65: @Hari Seldon 2: ) akik kiváló útibeszámolós posztokat szoktak írni, sok fotóval, alattuk leírással, nem pedig a poszt tetején összedobott képekkel. Azok egyáltalán nem semmitmondóak.

dikusz. 2020.11.18. 09:19:47

@Zsuzsi65: Tényleg hasonlít Mr.Bean-re :)))

London2009 2020.11.18. 11:31:57

@dikusz.: irtam neked par honapja. Megkaptad?

blackhairlady 2020.11.18. 19:31:53

@dikusz.: Ez nem ide, a Hataratkelore szant poszt, a sajat blogjara szant irast vette at HA. Ott sokkal tobb kep van fent.

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása