oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2020. november 09. 06:30,  Irány az amerikai dél! 73 komment

2020. november 09. 06:30 Határátkelő

Irány az amerikai dél!

Folytatódik Nikiék nem mindennapi kalandozása Amerikában, melynek során egy travel trailer segítségével próbálnak meg minél több helyre eljutni. A mai posztban Alabama mellé egy időutazás és egy nem szívesen látott vendég, Zéta is befért.

utazas_3_resz.jpg

„Első boondockingunk után teli tartályokkal megérkeztünk Ashville-be. Ilyenkor azonnal ürítünk, s utána állítunk csak „sátrat”. A kemping OK volt, semmi extra, de legalább volt játszi meg laundry, ahol mindjárt mostunk is néhány adagot.

Itt töltött szűk hetünk alatt egyik nap elugrottunk a „Grandfather Mountaint” megnézni. Gyönyörű 360 fokos kilátást kaptunk a függőhídról. Sajnos hétköznap lévén csak suli/munka után tudtunk indulni, így az igazi izzasztós túrázás kimaradt ezúttal.

Sebaj, néhány napra rá bepótoltuk a Georgia&Alabama határán húzódó szépséges Providence Canyon-nál. Asheville után tehát (sweet home) Alabama következett.

Egy state parkban kempingeztünk 3 napig, ami eddigi tapasztalataink alapján a legfrankóbb „szállás” volt. Egy aligátorok (vagy gator, ahogy az itteniek mondják) lakta tó, amit körülölelt egy hatalmas erdő.

Akkora campsite-ok voltak, hogy kb. egy ház elfért volna rajtuk, és mindez a csoda aprópénzért...

Időutazás Florida felé

Innen kirándultunk tehát a „little Grand Canyon of Georgia” néven is ismert Providence Canyonba! Ez már az a kilátás, amitől megdobban a szívem. Itt volt izzadós túra, vízben gázolás, homokszikla mászás, botgyűjtés (igaz, ez utóbbi államtól, helyszíntől, napszaktól valamint programtól független) és legfőképp gyönyörködés! Azok a színek, mamma mia!

Pont mikor végeztünk s már ballagtunk a parkoló fele, elkezdett csepegni az eső. Mire „hazaértünk”, nem akárhogyan zuhogott! Mondhatni mázlisták vagyunk. Pláne, hogy ilyen eső homokfal omlást is okozhat simán, úgyhogy gondolom le is zárták a canyont a nap további részére.

Vacsira elfogyasztottuk az előző este sok szeretettel és még több füsttel készült isteni bográcsgulyást, ami így másnaposan még istenibb volt. Aztán vasárnap reggel összepakoltunk indulás készre, egy gyors tartályürítés majd friss víz feltöltés és megkezdtük az időutazást Florida, azon belül is Santa Rosa Island felé.

Floridának ez a része már másik időzóna, ezért a munka és a suli egy órával korábban kezdődik. Igaz, egy órával korábban végeznek is. Ez az időzóna "buli" mondjuk majd Caliban lesz izgi... 8 helyett 5-kor sulit kezdeni valamint 7 helyett 4-kor melót...

Minden, mint a búcsúban

Na de ne loholjak ennyire előre! Mint említettem, egy hét Florida, méghozzá a Mexikói-öböl északi része, legpontosabban a korábban már emlegetett Santa Rosa Islanden lévő Navarre, s annak gyönyörű környéke.

Ez a hét is izgalmasan telt. Volt minden, mint a búcsúban! Megunhatatlan tengerpart, hol sárga homok, hol -ha akartuk és akartuk!- fehér homok türkisz kék vízzel, tropical storm warning, ami hurrikánná nőtte ki magát, mire Lousianában partot ért, smore's sütés, meduza vadászat, pecázás, sárkányeregetés, korall gyűjtés, gator simogatás&etetés (na jó, ezt kihagytuk) meg miegymás.

Azért Zetánk érdemel egy külön gondolatot is. Keddre vártuk a vihart, de istennek nem akart érkezni, azaz kicsit borús volt az ég, sőt néha még az eső is eleredt, de semmi több.

Szerdára már világos volt, hogy minket csak kb. a szele fog megcsapni. Ez így is lett, tropical stormból hurricane 1, amelyből végül tornádóveszély lett, igaz nem pont ott szeremcsére, ahol mi tartózkodtunk.

Azért aznap éjjel nem mondom, hogy nem éreztük a szelet. Percenként azt vártam, mikor indulunk OZ birodalma fele

Egy trailerben „csücsülni” és aludni próbálni, amikor kicsit is nagyobb a szél a megszokottnál, márpedig határozottan kicsit nagyobb volt... hát na, izgalmas annyi szent! Kölkök természetesen, mint bunda.

Zeta távozott, sugárzó napsütéses floridai ősz meg visszatért, ahogy az a nagykönyvben meg van írva! Másnap már ismét épültek a homokvárak, korall-tisztító kis medencék és egyéb lehetséges homoképítmények. JBL is lekerült a partra pár margarita társaságában, úgyhogy elégedetten zártuk a floridai hetünket.

A következő állomás: Texas

Ma épp vasárnap van, s mi már úton vagyunk a következő helyre. Texasi Big Bend a kiszemeltünk, de adunk magunknak azért néhány napot, mire odaérünk.

Első körben egy kellemes, útbaeső sörfőzdénél tanyázunk le Lousianában (boondocking), ahol épp, hogy csak kiékeljük a lakókocsit, legurítjuk a frissen facsart söröket, Apa melózik, Áron nem sulizik (két napos szünet van) egyet hétfőn, aztán szedjük is a trailerfánkat és irány Texas!”

Ha szívesen olvasnál még Nikiék kalandjairól, látogass el a blogjára!

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Egyesült Államok

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr6716278542

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

fhdgy 2020.11.09. 09:03:08

Nem tudom, hogy ki hogyan van vele, de engem zavar, hogy tele van a szöveg hunglish-sel. Nem lehetne inkább csak magyarul?

"Akkora campsite-ok voltak" ezek nem nagy Kempingplatz-ok voltak?

"JBL is lekerült a partra pár margarita társaságában" a JBL az Lautsprecher? Margarita keine Ahnung.

Ezek csak példák.

Szóval, mert határátkelő, azért nem mindenki hunglish-ül beszél.

Az előbb bohóckodtam, mikor pár német szót odalöktem.

Ki díjazná, aki mondjuk a magyaron kívül csak angolul ért, ha én meg mindig némettel lökném tele a mondandómat?

Jó lenne tudni magyar! Lenni ez olyan große kérés?

Csodabogár 2020.11.09. 10:00:44

@fhdgy: Téged a "vacsi" és társai nem zavar? Az angol kifejezések engem kevésbé zavarnak mint ezek a dedós kifejezések. Annyire nehéz lenne kiirni, hogy vacsora???

dikusz. 2020.11.09. 10:23:38

@fhdgy: "Nem tudom, hogy ki hogyan van vele, de engem zavar, hogy tele van a szöveg hunglish-sel. " - azt hittem ez csak nekem fura...

fhdgy 2020.11.09. 10:34:03

@Csodabogár: De zavar! Meg a társai is: pl. buri, pari is.

Értetted pl. a szövegben a JBL-t vagy a margarita-t?

A JBL-ről csak gyanítom, hogy hangszóró, mert van olyan márkanevű USB-és hangszóró, nekem is volt/van de már nem használom, mert lett jobb, Genius, akkor most én genius-t írjak, ha lemegyek a partra és viszem, ki fogja érteni? Vagy azt hiszi valaki, hogy zseni és a poszterina férjére értendő, mert akkora zseni volt, hogy őt vette feleségül?

A "margarita"-re Bulgakov "Mester és Margarita"-ra gondoltam elsőre. Most már felrémlik, hogy van olyan pizza is, de én nem vagyok pizzazabáló, így csak sokadikra gondolnék pizzára.

fhdgy 2020.11.09. 10:42:31

@dikusz.: Akkor jó, hogy nem vagyok egyedül! -:)

Bizonyos környezetben elmegy az idegen szavak belekeverése a szövegbe, de lehet olyan is, amikor már szinte bántó.

Pl. amikor Németországban voltam, sokszor mondtuk, hogy voltam a Kreisverwaltungsreferáton. Ott és akkor nem volt zavaró. Ha ott azt mondtam volna, hogy voltam a kormányablakban, akkor az ott már huzamosabban élő magyarok, pláne a határon túli magyarok, nem értették volna.

Lehet, hogy visszakérdeztek volna, hogy karamboloztam, és a fejemmel kivertem a kormány felőli ablakot?

fhdgy 2020.11.09. 12:52:21

@kardio1: És legalább usa specifikus vagy ismerik az egész angol nyelvterületen?

kardio1 2020.11.09. 13:12:40

@fhdgy: a margarita valóban egy jól ismert koktél, de a jbl persze nem az. Jócskán melléfogtam. Szerintem egy "zenedoboz" meg pár koktél társaságában ütötték el az időt.

fhdgy 2020.11.09. 13:26:17

@kardio1: Szerintem nem igazán fogtál mellé, ha mégis, nem vagy benne hibás.

Ha az ember másoknak beszél, ír, akkor nem ártana figyelembe venni, hogy ki, mi a célközösség.

Csak egy példa: az idősebb magyarországi magyaroknak nagy valószínűséggel mondhatom, hogy jó, akkor egy Láng Vince.

Ez nekik azt jelenti, hogy egy óra múlva ( vagy ki tudja mikor ) újra itt vagyok.

A külhoni magyarok, meg a magyarországi fiatalok ezt már nem értik, mert nem látták, nem láthatták az akkori filmsorozatot.

De sokkal egyszerűbb, hétköznapibb példákat is tudnék sorolni, akár napestig.

Folytonutazok 2020.11.09. 13:28:39

A fogalmazás stílusához nekem annyi hozzáfűznivalóm lenne, hogy mivel saját blogjára írta és nem hivatásos cikkíró a posztoló, így megbocsátható szerintem, hogy saját kénye-kedve szerint írja le a dolgokat.

Navarreban én is eltöltöttem egy pár napot lassan 4 évvel ezelőtt. Az egyik kedvenc partszakaszom Destinnel (ez a "legesleg"), Pensacolaval és Panama Cityvel egyetemben, pedig jó pár tenger/óceánparton jártam már.

SzZoole 2020.11.09. 13:50:47

@fhdgy: @Csodabogár: @dikusz.:

Amikor elolvastam az első sort “ Niki utazik Amerika” egy mozdulattal léptem is ki.....

Egyszerű ez mint az egyszeregy :-))

fhdgy 2020.11.09. 14:02:34

@SzZoole: Lehet, hogy egyszerű, hogy egy mozdulattal kilépsz, de miért jó egy blognak, ha a potenciális olvasó egy mozdulattal kilép?

Ez már nem olyan egyszerű, mint az egyszeregy. Legalább is szerintem.

fhdgy 2020.11.09. 14:22:09

@SzZoole: Egyébiránt, vannak posztok, szerencsére nem sok, amiknek a címe után már én sem folytatom, mert számomra érdektelen a téma.

Ma csak azért olvastam tovább, mert megakadt a szemem azon, hogy "egy nem szívesen látott vendég, Zéta"

Kíváncsi lettem, hogy ki is az Zéta, és meg akartam tudni!

SzZoole 2020.11.09. 14:32:19

@fhdgy: a blognak lehet, hogy nem jó, de az én idegzetemnek jót tesz :-))

Elég volt csak a kommenteket elolvasni és abból tudtam, hogy szupcsi kis poszt volt :-))

SzZoole 2020.11.09. 14:33:15

@fhdgy: és kiderült, hogy kiaza Zéta?

fhdgy 2020.11.09. 14:35:26

@SzZoole: A posztról magáról az én kommentjeimből nem tudtál meg szinte semmit.

Magát a posztot nem is kritizáltam, nem is dicsértem.

De most mindjárt lesz egy kérdésem.

fhdgy 2020.11.09. 14:36:19

@SzZoole: Nekem igen, egy vihar! Egy Zéta névre elkeresztelt vihar!

fhdgy 2020.11.09. 14:42:19

Akkor egy kérdés!

Mit jelent pontosan a posztban a suli? Hogyan is zajlik?

Volt biztatás, hogy akit érdekel, látogasson el Nikiék blogjára, annyira viszont nem akarok belemerülni.

SzZoole 2020.11.09. 14:50:06

@fhdgy: jaj dehogynem tudtam meg, elég volt csak elolvasnom a csodabogival folytatott beszélgetést :-))

SzZoole 2020.11.09. 14:52:33

@fhdgy: a kérdésedre nem tudom a választ, mivel mint fentebb említettem, nem olvastam el a posztot, a blogját megaztán végkép nem fogom :-)

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2020.11.09. 16:29:04

@fhdgy: ez az illeto sajat blogjarol atvett poszt, igy ertheto a hunglish, ha az illeto jo par eve angol nyelvteruleten el :)
Erdekes, en azt hittem, a margarita egy nagyon ismert koktel. Lehet, hogy megsem? Vagy csak te nem vagy annyira koktel ivo:) Itt az USA-ban mindenki ismeri, az egyik legnepszerubb ital.

SzZoole 2020.11.09. 16:33:59

@Zsuzsi65: most miért nevetsz hangosan rajtam? Sirok

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2020.11.09. 16:46:34

@SzZoole: nem rajtad, veled:) a "szupcsi" poszton

SzZoole 2020.11.09. 16:53:21

@Zsuzsi65: hát nem szupcsi kis posztocska volt, Niki-szivi a zurával uzcsiztak amcsikán keresztül..... hát mi sem leszünk öribarik :-)))

Több szarság nem jut hirtelen eszembe :-)

SzZoole 2020.11.09. 16:56:11

@Zsuzsi65: láttam Kamalat nyilatkozni, már úgy ad interjút, mintha már ő lenne az elnök :-)

Itt a reggeli rádió műsorba a rádió 1-en már csufságolnak rajta, mint első női amerikai elnök :-)))

Shanarey 2020.11.09. 17:18:01

@fhdgy:

Az, de gondolom nekik egy vezetéknélküli bluetooth hangszóró volt. Amúgy a JBL nagyon jól szól. Van egy ezer éves laptopom, na jó, kb 30 éves, annak JBL van és csuda szépen szól még mindig. Bár vagy 5 éve nem húztam elő, win 95 van rajta.

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2020.11.09. 17:21:10

@SzZoole: varhato volt...ezt mindenki tudja. Ha a szenatusi tobbseg marad, a kovetkezo evek megint az orokos filibuster-rol fognak szolni...szoval patthelyzet

fhdgy 2020.11.09. 17:21:55

@Shanarey: Nekem is van JBL, de árukapcsolásban kaptam a laptopomhoz egy geniust. Sokkal nagyobb, így jobban szól, igaz kábeles.

Shanarey 2020.11.09. 17:24:01

@fhdgy:

Az asztali gépen, itt is és otthon is Genius van.

fhdgy 2020.11.09. 17:26:23

@Zsuzsi65: Az, hogy átvett, egy dolog. Akkor jó lett volna néhány lábjegyzet.

Nem akarok úgy olvasni valamit, hogy állandóan kutakodni kelljen, hogy mi mit jelent.

Én találgassam, hogy a költő mire gondolt? Egy poszt olvasása ne legyen már verselemzés!

Aztán a végén meg azt írja a költő, hogy gondolta a rosseb.

fhdgy 2020.11.09. 17:33:25

@Shanarey: Igen. Van JBL hangszóróm, így tudom mi az. Ha nem lett volna, akkor mire gyanakodjak?

Volt "tropical storm warning" is a szövegben. Jó, ezt kapásból értettem, de nem mindent ért az ember angolul, ha nem él az adott nyelvterületen.

Ilyen alapon holnap jöhetne egy másik poszt, mondjuk Új Zélandról, ott lehetnének olyan kifejezések ilyen alapon, hogy egy usában élő, egyébként angolul kiválóan beszélő valaki sem értené. Jó lenne ez így?

Shanarey 2020.11.09. 17:36:34

@fhdgy:

Erre, inkább nem írok semmit, egyet értek veled a hunglish zagyvaságot illetően. Én csak 7 éve vagyok itt, de nem sikerült elfelejteni magyarul. Biztos bennem van a hiba :-)

Csodabogár 2020.11.09. 18:54:07

@fhdgy: Az igazság az, hogy reggel hosszúnak ítéltem és csak rápillantottam, mire a "vacsi" szúrt szemen. A Margarita azt hiszem egy coctail,ha nem akkor egy pizza.:-)
LBM vagy mi nem tudom, de nagyon nem érdekel.

Csodabogár 2020.11.09. 19:07:37

@fhdgy: Elárulom, én se találkoztam soha Láng Vincével, pedig elég öreg vagyok már.

A magam részéről saját blogon is meggondolom miket írok, pedig tudom akik olvassák mind ismerik az életemet, de akkor is igyekszem, mert hátha odatalál valaki aki nem.

Úti beszámolókat szívesen olvasok, pláne ha ismeretlen helyekről szólnak, de ez a mai nem is ismeretlen és amúgy is tök érdektelen. Persze ez nem kritika, miután az olvasása szabadon választott dolog, illetve részemről a nem olvasása.

SzZoole 2020.11.09. 20:08:00

@Zsuzsi65: jaj, most néztem a híradót és azt mondtak, hogy Kamala “ The most powerfull woman in the US history”.....

Eddig azt gondoltam, hogy vice president-nek csak jelképes hatalma van, jajjjj

fhdgy 2020.11.09. 20:37:23

@Csodabogár: Nem találkoztál vele, mert a sorozat, ha jól emlékszem a 70-es évek első felében volt a TV-ben.

Az oroszok a spájzban vannak, se lehet ismerős, mert a Tizedes meg többiek is valószínűleg kimaradt az életedből.

Az elkapjuk Oszi úgyszintén.

Aki nem volt itthon, kimaradt az itthoni dolgokból. Jó volt, rossz volt, neked kell tudnod. Tudom, hogy mit válaszolsz erre, már elég régóta olvasom a hozzászólásaidat, így kétségem sincs.

Sokat voltál távol, sok kimaradt. Én csak 2001 és 2009 közt voltam távol, utána is, még ma is, félig meddig "száműztem" magam.

A távollétem meg a belső "száműzetésem" se volt eddig összesen 20 év, de még ennyi idő alatt is sok mindenből kimaradtam.

Ettől nem dőlök a kardomba, de néha elgondolkodom.

fhdgy 2020.11.09. 20:41:32

@SzZoole: Ez majd attól függ, hogy az elnök mennyire lesz erős.

Aztán az is kérdés, hogy meddig lesz elnök. Sőt lesz-e elnök?

Én elfogadom, hogy trumpli annyi, de január 20 még messze van.

Még be is kellene iktatni, de azt meg kell(ene) érnie.

SzZoole 2020.11.09. 20:43:54

@fhdgy: hát igen, sok a talány és rejtély.....

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2020.11.09. 21:53:50

@SzZoole: azert nem eszik olyan forron a kasat :) a demokracia azert meg nem halt meg teljesen...

Meanwhile in LA...kedves bal oldaliak, az optimizmusotok es naivitasotok lenyugozo ;) A bal oldal ennyire sziven viseli az "elnyomottak" sorsat.
Igy "mukodik" a nagyra becsult "social es environmental justice". LA (demokrata) vezetese es a los angelesi kikoto valoszinuleg atlepve a hataskoret kinai kontenerhajoknak megengedte, hogy szennyezzek a levegot a kikotoben, aminek a kozeleben sok hatranyos helyzetu kozosseg van...

"Becerra and CARB filed a motion to intervene in the lawsuit filed by the South Coast Air Quality Management District last month. The suit, filed in Los Angeles Superior Court, alleges that the port and the Los Angeles City Council improperly approved exemptions to the California Environmental Quality Act that allowed the China Shipping container terminal to continue polluting at high levels.
“The City and Port of Los Angeles have allowed China Shipping to tear up the environmental mitigation promises that got them their permits to expand, while doing nothing to stop the company from pumping excessive amounts of pollution into nearby communities"
(a ceg, ahol dolgozom - CARB, California Air Resources Board - volt az egyik, aki beperelte LA varost es LA kikotot)

mynewsla.com/crime/2020/11/04/california-attorney-general-files-to-join-lawsuit-against-port-of-la-operation/?fbclid=IwAR3qSiZdmNREpKsgEKs_KLFR5Vw_woDhTHl_gOXOpvtePH_pRi7rAwnY544

SzZoole 2020.11.09. 21:58:58

@Zsuzsi65: bort iszik s vizet prédikál.......

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2020.11.09. 22:43:28

@SzZoole: a hipokrata magatartas az, ami a leginkabb irritalo. tudod...

droid_ · http://matyiszuro.blog.hu/ 2020.11.09. 23:07:31

@Zsuzsi65: de, nagyon ismert. akik nem isznak, azok is tudnak par koktelt mondani, mar csak filmekbol is, margarita, mojito, long island, bloody mary.

a posztbol szerintem csak a laundry vedhetetlen.

Mikkamak 2020.11.09. 23:07:31

@Csodabogár: de nagyon is. Meg a kaja, kajáltunk, stb, a doki különféle változatai is.

Mikkamak 2020.11.09. 23:07:31

@fhdgy: kifutottak a latin ABC szerinti nevekből annyi volt idén a vihar, ezért most a görög ABC van soron. Tegnap ment itt el az Eta.

Mikkamak 2020.11.09. 23:07:31

@fhdgy: tropical storm warning = 12-36 órán belül trópusi vihar körülmények ( szél erősség, eső) várható. Nemcsak angol nyelvtudás kell hozza, hanem azt is tudni kell mi jelent.

Mikkamak 2020.11.09. 23:07:31

@Zsuzsi65: inkább hipokrita, de leginkább képmutató?

sci_dev 2020.11.09. 23:07:31

@fhdgy: miutan megnyerte a valasztast mar minden esetben fuggetlenul attol, hogy az electoral college szavazas elott vagy utan esetleg a beiktatasa elott vagy utan halna meg a vice president lesz az elnok, az elso esetben valoszinuleg a masodik esetben bizonyosan, mert azt az alkotmany szabalyozza

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2020.11.09. 23:44:55

@Mikkamak: koszi, en is mar hunglishul beszelek, haha :)
Egyebkent ugy tunik, hasznaljak a hipokrata szot magyarul is:

"HADISZ A HIPOKRATÁKRÓL

Abu Hurajra elmondásában: A Próféta (szaw) azt mondta, “A hipokrata 3 dologról ismerhető fel: 1. Bármikor, amikor beszél, hazugságot mond. 2. Bármikor, amikor megígér valamit, nem tartja be. 3. Ha megbízol benne, tisztességtelennek bizonyul. (Ha valamidet rábízod, nem adja vissza.)” (Szahih Bukhari, #2, #32)

kék madár 2020.11.10. 06:44:57

@Zsuzsi65: "optimizmusotok es naivitasotok"
miben all a baloldaliak naivitasa, mert ebbol a tortenetbol nekem sehol nem allt elo?

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2020.11.10. 06:51:23

@kék madár: naivitas azt gondolni, hogy a demokratak annyira szivukon viselik az "elnyomottak" sorsat. A fenti eset ekes peldaja ennek. Environmental justice a low income communities reszere? Ja, nem...inkabb tamogatni a kinai kereskedelmet ;)

Platonica 2020.11.10. 12:56:04

@Zsuzsi65: Majd felebrednek a nepek... bar mindegy, igy is ugy is keso.

(A hipokritahoz visszaterve, igazad van, tenyleg hasznaljak a magyarban, csak -i-, nem -a-).

SzZoole 2020.11.10. 14:31:52

@Zsuzsi65: arra leszek még kiváncsi, hogy ezeket a rokonyokat, akik imádkoztak érte ( biztos emiatt is nyerhetett) fogja e valamilyen módon támogatni :-)

You know, dream come true :-)

youtu.be/KLOlfbeEH0s

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2020.11.10. 17:11:52

@SzZoole: hat majd meglatjuk, mennyire valosul meg az "alom" ;) csak ne remalom legyen, haha :)
Egyebkent a jobb oldal is kezd felebredni, mert vegre latjak, hogy (sajnos) az egyre eroszakosabb bal ellen csak a sajat (agressziv) eszkozeikkel lehet fellepni (nem szo szerint persze, hanem politikai ertelemben)
Megszuletett az elso per (mi mas, Amerikaban vagyunk, haha) a "fact checking" cegek ellen! Akik a mainstream media agendajaval nem egyetero VELEMENYT irnak, azt "fact checking" es leveszik. A per a fact checking cegek es par nagy social media (pl Facebook) kapcsolatat fogja kideriteni.
mobile.twitter.com/RealCandaceO/status/1324515021657812992?ref_src=twsrc%5Etfw%7Ctwcamp%5Etweetembed%7Ctwterm%5E1324515021657812992%7Ctwgr%5Eshare_3&ref_url=https%3A%2F%2Fd-2619459924584332045.ampproject.net%2F2010132225003%2Fframe.html

kék madár 2020.11.11. 22:00:28

@Zsuzsi65:
what?????
tehat Xavier Becerra, az Attorney General, aki DEMOKRATS beperelte a Port of Los Angelest? Ami egy osztalya a City of Los Angelesnek es nem a los angelesiek szavazata donti el, hogy milyen szabalyokat tart be, legfeljebb 4 evenkent kozvetve.
De azert erre az esetre azt mondani, hogy az egy atlag demokrata szavazo ketszinusegere utal hatalmas buveszmutatvany.
Hol van itt az, "hogy a demokratak NEM viselik szivukon az "elnyomottak" sorsat.
De a legnagyobb csusztatas megse ez, hanem az, hogy a Port of Los Angeles aranytalanul sulytana a szegenyeket. Megneztem a szegenysegi es az EPA ‘environmental justice’ terkepeket, ha a Port kornyeke sokkal gazdagabb, mint Los Angeles regio atlaga. Ugyhogy fogalmam sincs mirol beszelsz, nem tudlak kovetni.
Nagyon szivesen berakok terkep linkeket is, de azt Californiaban mindenki tudja, hogy a tengerpart kornyeke mindenhol dragabb, mint befele.

kardio1 2020.11.11. 23:05:20

@kék madár: nekem nem úgy tűnt, hogy Zsuzsi az átlag demokrata szavazó kétszínűségéről beszélt volna, inkább a demokrata párti vezetőkéről.

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2020.11.12. 05:43:52

@kék madár: Jartal mar Port of LA kornyeken? CARB Enforcement Division-ben dolgozom, Marine es Railroad Enforcement Section-ben.
LA Port az egyik legnagyobb legszennyezo. CARB (CA Air Resources Board) dolgozta ki a kornyezetvedelmi eloirasokat tobbek kozott a CA-ba erkezo/kikoto hajokra is. A nagy kinai kontenerhajok, amivel a Port tele van, ki akartak bujni a szabalyok alol. A varos vezetes, valoszinuleg atlepve a hataskoret - mivel nekunk es a South Coast Air Districtnek hataskore ennek a kornyezetvedelmi torvenynek a betartatasa, ill. exemption engedelyezese - engedelyt adott nekik. Gondolhatod, hogy nem az ott lakok egeszsege volt a legfontosab szempont, hanem a kinai kereskedelembol szarmazo jo kis bevetel...

Port of LA kornyeken levo lakoterulet messze nem a "luxus" ovezet, ez nem Pacific Palisades es hasonlok ;)

"“The city and Port of Los Angeles have allowed China Shipping to tear up the environmental mitigation promises that got them their permits to expand, while doing nothing to stop the company from pumping excessive amounts of pollution into nearby communities,” state Air Resources Board Chair Mary Nichols said."
lbpost.com/news/port-of-los-angeles-pollution-lawsuit-china

www.latimes.com/california/story/2020-01-03/port-ships-are-becoming-la-worst-polluters-regulators-plug-in

kék madár 2020.11.12. 18:37:07

@kardio1: vegig olvastam az osszes hozzaszolast, en mindenhol baloldaliakat latok es demokratakat. Akkor te es en maximalisan mashogy ertelmezzuk amit olvasunk :(

kék madár 2020.11.12. 18:43:40

@Zsuzsi65: "az egyre eroszakosabb bal ellen csak a sajat (agressziv) eszkozeikkel lehet fellepni "
annyira agressziv a baloldal, hogy lassan 1 hete Biden nyert, de a jobboldal turelmet ker, hogy ez az elmebeteg Trump feldolgozza a vereseget es kitomobolja magat es azt a baloldal turelmesen es elkeseredetten hallgatja. 4 eve ugyanez ugy zajlott, hogy Hillary gratulalt es Obama meghivta Trumpot a feherhazba.
Es az orszag nagy reszeben a republikanusok felfegyverkezve tuntetnek es uvoltoznek, hogy stop the count meg count the vote. Ha az tortenne veluk ami most a Biden szavazokkal. szerinted mennyire fajulna el a helyzet? Reszemrol nem fog, mert nekem a legdurvabb fegyverem az az IKEA kesem, es ez a demokrtatak nagy reszere jellemzo

ez nem orszag es orszagvezetes hanem egy szemetdomb

kardio1 2020.11.12. 19:07:44

@kék madár: nem értem a kritikádat. Zsuzsi leírt bizonyos dolgokat, az ő saját véleményét. Te is értelmezted ezt, meg én is leírtam, szerintem "mire gondolt a költő " (ld irodalomóra, verselemzés : te se szeretted?). Nagy szerencsénk van, a költő még él, és el is mondta, mire gondolt. Úgy tűnik, én értelmeztem jól a szavait. Én nem látok ebbe ennél többet bele.
Örülj, hogy Biden nyert, gondolom, rá szavaztál. Miért szeretnéd, hogy Zsuzsi is veled együtt csápoljon ? Innen a nagy víz másik oldaláról úgy néz ki, hogy bár egész Nyugat-Europa veled örül Bidennek, az USA szavazói csaknem fele-fele arányban megosztottak ebben a kérdésben. Valahogy csak kibékül majd a két tábor.

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2020.11.12. 19:59:58

@kardio1: +1 :)
Errol szol a mai demokracia ;) amikor valaki VELEMENYET fact checking-elik, es torlik, ha az nem egyezik a (liberalis) kozossegi media cenzoraival :)

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2020.11.12. 20:03:03

@kék madár: "Ha az tortenne veluk ami most a Biden szavazokkal. szerinted mennyire fajulna el a helyzet?"

Gondolod, hogy Biden forditott helyzetben nem szamoltatna ujra a szavazatokat? :)

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2020.11.12. 20:15:50

@kék madár:

Zillow a szegenysegi merced? :)) Nagyon jol tudjuk, hogy LA-ben az ingatlan arak elszalltak. Semmit nem jelent, ha valaki LA Port kornyeken 7/800 K-ert vagy akar 1 millioert kinal egy hazat :)

kék madár 2020.11.12. 23:12:42

@kardio1: nem ertem amit irsz, az volt a kerdes, hogy a varosvezetest es a szavazokat kritizalta-e, vagy csak a varosvezetest, es amit irt, az alapjan egyertelmu, hogy mind a kettot.
A tobbi politizalasod nem tartozott a kerdeshez

kék madár 2020.11.12. 23:14:57

@Zsuzsi65: "Gondolod, hogy Biden forditott helyzetben nem szamoltatna ujra a szavazatokat? :)" PERSZE, HOGY EZT GONDLOM.
Mar miert szamoltatna ujra? Hillary se szamoltatta ujra, pedig sokkal kisebb volt a kulonbseg.
Semmi nem utal arra, hogy meg egy ilyen tulkot hord a hatan a Fold mint Trump akinek 3-5 allamban kene megforditani tobb 10 ezernyi szavazatot ahhoz hogy nyerjen, ami matematikailag lehetetlen,

kék madár 2020.11.12. 23:17:25

@Zsuzsi65: "Zillow a szegenysegi merced? :"
3 linket kuldtem, csak az egyik a Zillowt amit egyebkent PhD-s kozgazdasz barataim is hasznalnak de ok is biztos hulyek.

Arra meg mindig nem valaszoltal, hogy miert naivak a varosnak ettol a dontosetol a demokrata szavazok.

De en feladom. Trump szavazokkal mashogy vagy sehogy sem erdemes vitatkozni, de azert udvariasan be szoktam setalni az alagutba

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2020.11.13. 00:05:01

@kék madár: "3 linket kuldtem, csak az egyik a Zillowt amit egyebkent PhD-s kozgazdasz barataim is hasznalnak de ok is biztos hulyek."

A kozgazdaszok biztos kornyezetvedelemhez is ertenek ;)

Nem igazan vilagos, zimas.lacity.org/ milyen informacio atadasara szolgalt a reszedrol :) De ha esetleg konkretan ramutatsz, hogy ezen az oldalon mit keressek, akkor jobban megertem a gondolatmeneted :)

"Arra meg mindig nem valaszoltal, hogy miert naivak a varosnak ettol a dontosetol a demokrata szavazok"

Azert naivak, mert sokan elhiszik, hogy a demokrata varosvezetes a sziven viseli a hatranyos helyzetuek sorsat, es fontos szamara a kornyezetvedelem.

Ezek koze tartozik pl. a hatranyos helyzetben levo kozossegek reszere az "environmental justice". Mar fent is linkeltem, talan nem olvastad el, de Port of LA kornyeke a state Air Resources Board szerint az egyik legszennyezettebb kornyek
("The city and Port of Los Angeles have allowed China Shipping to tear up the environmental mitigation promises that got them their permits to expand, while doing nothing to stop the company from pumping excessive amounts of pollution into nearby communities,” state Air Resources Board Chair Mary Nichols said.")

Az EJ communities (Environmental Justice) az egyik celpontja a cegunk enforcement torekveseinek (bocs a hunglish-ert). Ezek a kozossegek, bar lehet, hogy elerik az atlagos csaladi jovedelmet (ha pusztan anyagi oldalarol kozelited meg a problemat, Zillow-t es hasonlokat hasznalva), de egyeb szempontbol hatranyos helyzetuek. Es ugye a demokratak a HATRANYOS helyzetueket hivatottak segiteni (nem pedig a "kivaltsagos" osztalyokat). Ehhez kepest most is tojtak a fejukre, es inkabb adtak engedelyt a kinai kontenerhajoknak tovabbra is szennyezni a levegot...

Remelem, most mar osszeallt a kep. Ha megsem, akkor passz :)

"De en feladom. Trump szavazokkal mashogy vagy sehogy sem erdemes vitatkozni, de azert udvariasan be szoktam setalni az alagutba"

:)) Ez szokott lenni a kartya, amit mindenki elohuz (jobb es bal oldalon egyarant), amikor elfogytak az ervek :))
De azert adtunk egy kis olvasnivalot a tisztelt olvasokozonsegnek :)))

kardio1 2020.11.13. 13:11:40

@kék madár: ne sértődj már meg (ami az utolsó bekezdésedet illeti) !Nem hiszem, hogy egyetértésre tudunk jutni. Nem tudok mit kezdeni azzal, hogy te jobban tudod, hogy mit mondott Zsuzsi, mint ő maga. És ez független attól, hogy véleményem szerint melyikőtoknek van igaza, vagy hogy egyáltalán van-e erről véleményem.

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása