oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Gazdagisztán

2020. október 03. 06:30,  Az olasz kisvárosi élet valósága 15 komment

2020. október 03. 06:30 Határátkelő

Az olasz kisvárosi élet valósága

Ki ne álmodozott volna arról, hogy egy toszkán kisvárosba költözik, vesz egy régi házat, a helyiek majd befogadják és boldogan él, amíg meg nem hal? Nos, nyilván sokan vannak ilyenek (kisebb irodalom épült erre a tematikára), ám a valóság azért ebben az esetben is más. Nem is kicsit.

olaszorszag_poggibonsi.jpgPoggibonsi

Poggibonsi neve talán nem mond túl sokat. Egy kis olasz településről van szó Firenze közelében. 2011 óta él itt Clodagh Lawlor, aki Dublinól költözött Olaszországba.

Az ír hölgy szerint a falu remek helyen van, hiszen közel van Firenze és Sienna is, a településen mégis olcsó élni, nem igazán ismerik a turisták, viszont a lakók mindannyian ismerik egymást.

Clodagh mindig is szeretett utazni, így 2002-ben Dubaiban kötött ki, ahol egy építész cég projektmenedzserként részt vett az ország első IKEA-áruházának felépítésében.

A sorsdöntő nyaralás

Lakótársa, egy dél-afrikai szobrász hívta el először Olaszországba szabadságra. Itt találkozott későbbi férjével, Simonéval. A történet pedig oda vezetett, hogy 2011-ben Olaszországba költözött, amikor megszületett a fiúk Matteo.

A férj családi biztosítási vállalkozást üzemeltet Poggibonsiban, Clodagh pedig elhelyezkedett egy firenzei PR-ügynökségnél. A cégen keresztül találkozott az AWA alapítvány igazgatójával, akiknek két éve segít PR és projektmenedzsment területen.

Az AWA-t egy amerikai író és filantróp alapította, aki beleszeretett Firenzébe, a Florentine című angol nyelvű toszkánai kiadvány kulturális szerkesztője lett, valamint a női művészek szakértője. Egészen különleges kincsekre lelt a városban, amelyeket egytől-egyig helyreállított csupa nőből álló restaurátor csapatával.

Clodagh a rendbehozott képek közül a 6,5 méteres Utolsó vacsora festményt emelte ki, amelyet egy autodidakta apáca, a 16. században élt Plautilla Nelli festett.

A kép azóta a Santa Maria Novella templomban látható, és különlegessége az, hogy az apáca a festménnyel felrúgta a társadalmi konvenciókat, mert olyan férfi témához nyúlt, amihez korábban csak nagy férfi alkotók karrierük csúcsán.

Firenze, a díszletváros

Clodagh sokat tanult a firenzei művészetről, és azokról a női művészekről, akik felett gyakran elsiklunk.

„Nagyon megszerettem Firenzét. A város olyan, mint egy díszlet, és különösen most, a járvány során, egészen kísérteties volt a város utcáin járni, ahol máskor nyüzsögnek a turisták” – mesélte.

„Firenzében nagyon nyitottak az emberek, míg a fallal körülvett Siennában sokkal kevésbé. Csodálatos az életünk: télen lehet menni a hegyekbe síelni, míg nyáron a közelben a tengerpart. Az olaszok szeretnek élni és utazni, de sokan nyaralnak helyben is, mert gyakran van második ingatlanuk. Az időjárás pedig sokkal tervezhetőbb, mint Írországban” – mondta Clodagh.

Toszkán hétköznapok

„Az olasz hétköznapok persze nagyon mások, mint mondjuk az írországiak. Az olaszok túl gyorsan vezetnek, nagyon lazák, és egyáltalán nem csinálnak nagy problémát belőle, ha egy találkozóról fél órát késnek” – sorolta.

„Ha elmennek kávézni, akkor egy eszpresszót hajtanak fel és már mennek is. Capuccinót csak a turisták isznak 12 után. Egy aperitivo 5 EUR, és járnak hozzá kis ételfalatok: sajt, méz és csodálatos szarvasgomba, és akkor a bort még nem is említettem” - emlegette lelkesen.

Kisfia, a 9 éves Matteo kétnyelvű. Reggel az iskola 7.55-kor kezdődik. A tavaszi karantén alatt rengeteg házi feladatot kapott, és mivel egyke, nagyon hiányoztak neki a barátai, mert nem tudott kivel játszani, bár Facetime-on azért tartották a kapcsolatot.

A férje, Simone helyben dolgozik, reggel 8-tól este 8-ig, közben egy sziesztával. A munkáját a lezárások alatt is folytatni tudta. Szabadidejében vadászik, biciklizik és úszik.

„Egy kisvárosba költözni, ahol mindenki ismer mindenkit, nem volt egyszerű és nem lett könnyebb Matteo születésével sem, mert még nem beszéltem a nyelvet. Az elején szenvedtem, hiányzott a családom, de most már nagyon szeretek itt élni, de azért ehhez kellett némi idő” – emlékezett vissza a kezdeti időszakra Clodagh.

Utazd be a világot a Határátkelővel!

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

� Tarapoto �� �: Ági #tarapoto #peru #southamerica #delamerika

Határátkelő (@hataratkelo) által megosztott bejegyzés,

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével. 

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Olaszország

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr7416225262

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Csodabogár 2020.10.03. 09:03:22

Ez elég semmit mondo poszt volt..:-(

SzZoole 2020.10.03. 10:26:08

@Csodabogár: az, de én epekedve várom a nyuszigonosz kommentjét, aki nem vonakodik a véka alá rejteni markáns és őszinte véleményét :-))

fhdgy 2020.10.03. 11:03:59

@Csodabogár: Nekem az volt a reakcióm, hogy se sava se borsa.

Taxomükke (UK) 2020.10.03. 12:41:57

@fhdgy: Majd holnap leirja Steve, hogy o hogy latta Olaszorszagot.

fhdgy 2020.10.03. 14:35:37

@Taxomükke (UK): Az, hogy Steve hogy látja, az egy dolog, de a mai posztból semmi olyan nem derült ki, amivel egyet lehetne érteni vagy vitatkozásra alkalmas lenne.

Csodabogár 2020.10.03. 18:38:19

@fhdgy: Mondjuk vitatkozhatnánk Trump covidjának a kilátásairól.:-)

@SzZoole: Én nem bántom a bloggazdát. Ha senki nem küld be érdekeset, akkor is próbál betenni valamit. A jóakaratot is becsülni kell.

somlobodog 2020.10.04. 08:19:01

"Ki ne álmodozott volna arról, hogy egy toszkán kisvárosba költözik, vesz egy régi házat, a helyiek majd befogadják és boldogan él, amíg meg nem hal? "

Én.

odamondó 2020.10.04. 19:15:44

@Csodabogár: olvasom olvasom várom a csattanót, hogy jön a miért mégsem olyan amilyennek elképzelted erre semmi.

Trump covidja? Mármint a PR stunt amit meghúzott 2 vita között? "túléltem a covid semmi megnyitjuk a gazdaságot csak szavazz rám" tudom tudom összeesküvés elmélet.

Szaktanár 2020.10.04. 22:37:32

ez most miről szólt? lemaradt az írás második fele, vagy mi? nem tudtam meg, miért nem jó egy kis toszkán városba költözni, pedig ezzel a reménnyel kattintottam ide. whatever

okleveles naiv 2020.10.04. 23:18:18

Hahó, lemaradt a post lényege! Hol a dislike gomb?

szvsz 2020.10.04. 23:18:25

"Az élet olyan mint a füst,
Ma itt vágnak fejbe, holnap ott..."
-Pipacs bácsi-

gyongyi70 2020.10.05. 10:57:10

Nem tudtuk meg, miért nem jó Toscanában élni. talán mert jó ott élni. :-)

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása