oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2020. augusztus 31. 06:30,  Nyissunk ablakot a világra! 51 komment

2020. augusztus 31. 06:30 Határátkelő

Nyissunk ablakot a világra!

A Határátkelő egyik célja a kezdetektől az, hogy megmutassa, milyen más országokban, kultúrákban élni. A címben megfogalmazott ablaknyitás ebben az esetben viszont szó szerint értendő – kicsit felújítva egy régi sorozatot arra kértünk titeket, hogy (ha már meglehetősen korlátozottak az utazási lehetőségek) mutassátok meg, milyen a környezetetek. Tizenhárom országból érkeztek fotók, de küldjetek még akár emailben, akár Facebookon!

irorszag_krisztina.jpgKrisztina képe Írországban készült

Persze úgy korrekt, ha elmondjuk, hogy ez a mostani ötlet egy WindowSwap nevű projekten alapul, melynek célja virtuális ablakot nyitni egymásnak a világra. 

Az ötlet egy szingapúri pártól indult, akik a barátaikkal kezdték el cserélgetni a látványt, amit az ablakukból láttak, a karantén alatt, mert a sajátjukat megunták. Ahogy a járvány folytatódott, a lehetőséget kinyitották mindenki számára, akinek kedve volt hozzá. 

Mint mondják, nincs olyan, hogy „rossz kilátás”, valakinek sokat jelenthet akár az a pár perc egy adott helyről, amihez kapcsolódást talál. Vannak kilátásaik orosz falvakból, Afrikából, Koreából, Japánból, az Egyesült Államokból. 

Na de lássuk, ti honnan küldtetek képeket! 

Ausztria

ausztria_becs_peter.jpgPéter bécsi fotója

ausztria_worgl_tirol_erika.jpgA tiroli Wörglből Erika küldött képet

ausztria_st_polten_jozsef.jpgSt. Pölten, József fényképe

ausztria_radstadt_kinga.jpgNem rossz kilátás Kingáé Radstadtban

Németország

nemetorszag_stuttgart_marietta.jpgIrány a németországi Stuttgart, ahol Marietta ezt látja

Hollandia

hollandia_utrecht_szandra_1.jpgAz utrechti képet beküldő Szandra szerint ők ugyan időközben már máshol laknak pár hónapja, de a kilátás még mindig hiányzik nekik.

Svájc

svajc_dietikon_nemes_eva.jpgÉva ezt látja, amikor Dietikonban kinéz az ablakán 

Egyesült Királyság

Az Egyesült Királyságból nem meglepő módon több fotó is érkezett. Például Erikáé Hastingsből.

uk_hastings_erika.jpg

uk_bromsgrove_dora.jpgVagy Dóráé Bromsgrove-ból.

uk_hanborough_annamari.jpgAnnamri Hanborough-ban fotózott.  

Egyiptom

egyiptom_hurghada_nikolett.jpgNikolett az egyiptomi Hurghadában él, onnan küldött képet.

Spanyolország

spanyolorszag_la_cala_del_moral_eva.jpgIgen, az ott a távolban a tenger Éva képén La Cala del Moralból

Portugália

portugalia_santo_isodoro_gyongyi.jpgGyöngyiék home office-ban, távolságtartással, falun a rokonoknál élik a mindennapokat Santo Isodoróban.

Olaszország

olaszorszag_szardinia_costa_rei_rita.jpgEz pedig Szardínia, egészen pontosan Costa Rei, Rita fényképe.

Ciprus

ciprus_nicosia_viktoria.jpgNicosia, Viktória fényképén

Szlovákia

szlovakia_sztacena_szilveszter.jpgEz már a szomszédos Szlovákia, Szilveszter Sztacenában készült képe. 

Magyarország

Végül érkezzünk meg Magyarországra, elsőként Henrietta fényképével.

magyarorszag_henrietta.jpg

magyarorszag_balatonfured_farkas_miklosne.jpgAz előbb a tengert láttuk, most a Balatont Füredről Farkas Miklósné fotóján.

magyarorszag_dombovar_marton_peterne.jpgUtunkat Dombóváron fejezzük be Marton Péterné kilátásával.

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: sorozat ablak

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr6716182872

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

33621 2020.08.31. 13:52:29

Ehhez nincs mit hozzászólni! :-)

SzZoole 2020.08.31. 15:39:49

@33621: szerintem se, miújság Lalifalván? :-)

2020.08.31. 16:57:57

az utolso kepen az egy kereszt?

SzZoole 2020.08.31. 19:28:34

@Rayovac: villám hárító, szerintem :-)

gabors 2020.08.31. 20:21:12

most akkor hova lehet kuldeni .. ? (nos social media) faszbokk meg minden mas nem ...

szivesen kuldenek egy par kepet a haz korul

gabors 2020.08.31. 20:23:37

nagyon szivesen kiulnek haz ele (moge) es egy ket madar mokus szomszedok autok (itt lehet ) es kuldom .. hegyek 100km-re nincsenek szoval az nem lesz

dikusz. 2020.08.31. 21:15:42

@gabors:Én e-mailben küldtem a posztomat a Határátkelő címére, és ahhoz mellékeltem képet is.

gabors 2020.08.31. 22:45:21

@dikusz.: es megjelent ???

mi a hataretkelo cime ... ??

na meg nem biztos hogy azert viktoreknak meg akarnam adni az email cimemet mikor kuldok valamit ..

gabors 2020.08.31. 22:46:03

@dikusz.: ha van/lesz "ertrelmes" valasz kuldom ..

gabors 2020.08.31. 22:50:30

csinaltam 3 kepet 50-s lencsevl MERT kb az amit latsz nem az mint sok itt ..... (na mind1gy)

hova kuldjem akkor

2020.09.01. 01:26:15

@gabors: akkor most mindenki szegyelje magat, akinek nincs 50mm lencseje, de meg fenykepezogepe sem cserelheto objektivvel? :)

FutureFry 2020.09.01. 02:25:14

@Rayovac: @kardio1: Ezen az utolsó képen szerintem nemhogy csak nem Dombóvár, de nem is Magyarország látható (én Németországra tippelnék)

2020.09.01. 02:29:26

@FutureFry: lehet, hogy dombovar, csak nem 50mm objektivvel fenykepezve, ezert nem lehet felismerni :D

dikusz. 2020.09.01. 06:27:45

@gabors: Megjelent, két posztom is.

Egyébként ott van a Határátkelő e-mail címe libafos színű alapon kiemelve a mai poszt végén.

dikusz. 2020.09.01. 06:28:49

@FutureFry: Miért ne lehetne Dombóvár?

2020.09.01. 07:05:09

@dikusz.: pl
- ott van 3 nagyobb erteku auto a parkolo korul, minden kocsi tiszta, nincs egy szakadt verda sem
- ott van egy europcar berelheto kisteherauto, ami nem egy tipikus magyar falusi megoldas, ha valakinek valamit el kell szallitani
- nincs gaz az ut mellett, vagva van a soveny a kis ut mellett, igazabol mindenhol rendezett a zold
- nincsenek villanyoszlopok, de vannak lampak, tehat az aramot a foldben vezetik el.

most mar nekem is gyanus, hogy az nem magyar (bar eddig nem vettem eszre)

dikusz. 2020.09.01. 07:25:36

@Rayovac: Ezt komolyan írtad, vagy vicceltél?
Miért nem tudod elképzelni Dombóvárról, hogy van ilyen gondozott része a városnak?
Nem tudom elképzelni, hogy valaki beküldjön egy képet ami Németországban készült, és azt írja a képhez, hogy Dombóváron készült.

Kíváncsi lennék azért, hogy mit reagálna a hozzászólásodra az a hölgy, aki beküldte a képet...

SzZoole 2020.09.01. 07:28:39

@dikusz.: szerintem is igaza van @Rayovac: -nak, én sem hiszem, hogy Dombóvar lenne az utolsó képen :-)

dikusz. 2020.09.01. 07:44:12

@SzZoole: Itt az a gond, hogy úgy mondunk véleményt egy városról, hogy egyikünk sem járt arra, maximum átutazóban.

SzZoole 2020.09.01. 07:49:41

@dikusz.: nezd meg jobban a képet, az autókat, rendszámtáblát a környezetet a házak stílusát

Golf2 2020.09.01. 08:14:24

Szerintem Felcsút,ott pezseg így a közpénz.

nyuszigonosz 2020.09.01. 08:44:19

@dikusz.: Azthiszem nem a városról mond ilyenkor az ember véleményt, hanem a kép feliratáról.
Nem úgy tünik, hogy a kép Dombóváron készült volna, mivel: a dombóvári három templom közül egyik sem ilyen.
- gugli keresés, sosem voltam ott :-)

Meg a szlovákia "Sztacena" - na az nincs. Ott is egy elírás lesz.

dikusz. 2020.09.01. 09:01:31

@Rayovac: A dortmundi templom mellett házak vannak, a dombóvári templom pedig egy parkban van. De lehet, hogy nem jól látom.

Ilyenek harangtornyaink (vagy hogy is hívják) a szomszéd kerületben (XI.) is vannak, meg az országban több:
www.kitervezte.hu/epuletek/vallas/boldog-meszlenyi-zoltan-templom-budapest
Ennél a templomnál sem örültek a harang közvetlen közelében élők...

https://esztergomi-ersekseg.hu/plebaniak/szent-mihaly-plebania-budapest-albertfalva#lightbox['g793']/11/

Ezt a harangtornyot a kerületünkben adták át tavasszal:

budafokteteny.hu/hir/harangavatas-budatetenyben
Tavasszal avatták fel, az egyik kerületi facebook csoportban nem örült mindenki a felavatásának. Elég komoly nézetkülönbségek alakultak ki. A harang első megszólalása az avatás napján déli 12 órakor volt. A baj csak az volt, hogy erről nem értesítették a harangtorony közvetlen közelében lakókat...
A videón pedig kerületünk khmmm, izé... "büszkeségei" láthatóak...

dikusz. 2020.09.01. 09:09:43

@SzZoole: Megnézném én, de nem tudom kinagyítani a képet, hogy kell?

dikusz. 2020.09.01. 09:28:40

@nyuszigonosz: Igazad van, rosszul fogalmaztam.
De az sem teljesen helytelen, amit én írtam. Mert többen nem feltételezik Dombóvárról, hogy lehet Dombóvárnak ilyen rendezett része.

Névelírás (bárkivel előfordul), de attól még valódi a kép. Én is a gugliból vagyok okos, sosem jártam arra, sajnos.

kardio1 2020.09.01. 12:11:06

@nyuszigonosz: az Sztracena (szlovákul Stratená) lesz.

nyuszigonosz 2020.09.01. 12:43:16

@kardio1: Igen az lesz. :-)
Csak így meg a semmi, hogy Sztacena- :-)

Herr Géza 2020.09.01. 14:21:57

@dikusz.: @SzZoole: @Rayovac: Szerintem “laza” elírás (üdv HÁ), helyesen talán így hangzana: “ a dombóvári Marton Péterné kilátása a német xyz városban”.
Tuti, hogy Németországban készült a kép, de nem Dortmund-Eichlighofenben, bár az ottani katolikus Maria Königin templom a megtévesztésig hasonló a képen láthatóhoz, azonban a környezet más. Valószínűleg az épitész csekély módosítással eladta a terveket másfelé is... :)))
Tipikus észak-német módi a házak klinkertéglás külső burkolata, kíváncsi vagyok ki fejti meg a “rejtélyt” (esetleg a kép készítője??).

dikusz. 2020.09.01. 14:33:53

@Herr Géza: Erre már én is rájöttem, ha kicsit későn is... :)))
De ettől még lehetne Dombóvárnak is ilyen temploma...:)

baupexim1 2020.09.01. 15:03:14

Utolsó magyar kép Dortmund.
Első magyar kép cimke nélkülmég lehet Dombóvár.

SzZoole 2020.09.01. 15:08:26

@Herr Géza: @dikusz.: gondoltam én, hogy nem Dombóváron van ez a templony, ugyanis beírtam a keresőbe és ami találatot kiadott az egyik sem ilyen csodálatos neobarokkgóthikús stílusban épült :-))

dikusz. 2020.09.01. 16:50:31

@SzZoole: Valóban, ha lenne ilyen harangtornya (vagy mi) Dombóvárnak, a gugliban biztos meg lehetett volna találni. De szerencsére nincs, az ő templomaik sokkal szebbek.:)))

Ami azt illeti nemigen lettek átnézve a beküldött fotók, mert az első magyarországi fotóhoz, nincs odabiggyesztve, hol készült. Szerintem budapesti fotó, háttérben a Budai-hegyek láthatóak (vagy nem)...

A nemdortmundi fotón hogy tudtad megnézni az autók rendszámtábláit?

FutureFry 2020.09.01. 17:05:20

@dikusz.: @baupexim1: Az az első kép nem Budapest vagy Dombóvár, hanem Pécs.

FutureFry 2020.09.01. 17:08:23

@dikusz.: "Miért ne lehetne Dombóvár?"
@Herr Géza: jól összefoglalta (pl. @Rayovac: képei alapján is), hogy miért nem.

SzZoole 2020.09.01. 17:14:11

@dikusz.: sőt a hastingsi képen az ablakpárkányon levő hivatalos papíron levő írás is olvasható

droid_ · http://matyiszuro.blog.hu/ 2020.09.01. 18:13:12

@FutureFry: nahat mire kikerestem, hogy honnan, beirtad (hat meg mire ez megjelenik). a tv-torony eleg jellegzetes.

https://www.google.com/maps/@46.0451358,18.222383,74a,35y,335.22h,79.04t/data=!3m1!1e3

2020.09.01. 19:56:53

@dikusz.: @Herr Géza: en nem mondtam hogy az elso link az ugyanaz a templom, mint a mi a kepen van, csak belinkeltem egy rakas hasonlo templomot.

amit csinaltam, hogy fogtam a kepet, kivagtam a templomot, feltoltottem egy site-ra, csinaltam egy "reverse image search"-et, aztan kidobott par hasonlo templomot, majdnem mind nemetorszagban, volt talan svajci, meg egy-ket orosz, de orosz cimekre kattint a fene, szoval azokat kihagytam.

dikusz. 2020.09.01. 20:36:35

@FutureFry: Pedig még lett volna ötletem, hogy melyik hegyet látom, de a Misina tető nem volt benne.:)))

dikusz. 2020.09.01. 20:37:25

@FutureFry: Herr Gézánál már rájöttem, hogy melléfogtam.

nyuszigonosz 2020.09.01. 20:39:20

@dikusz.: Szóval nekem nem hitted el. :-)

Meg már az elöttem szólóknak sem, pedig pont @Rayovac: jól leírta miért nem Dombóváron készült a kép.

dikusz. 2020.09.01. 20:45:40

@nyuszigonosz: A végére csak leesett a papírtantusz... :)))

De ahhoz ragaszkodom, hogy Dombóváron igenis lehetnek tiszta autók, meg gondozott parkok. Ha már ilyen szép templomjuk nincs, mint a németeknek:)))

Herr Géza 2020.09.01. 20:48:50

@baupexim1: Nem Dortmund. Hasonlítsd össze @Rayovac: linkjeit az eredeti képpel. A dortmundi áll a legközelebb hozzá, de a kereszt máshol van. Ha meg megnézed a gugli maps-ot (pl.), akkor azt is látod, hogy a környék sem stimmel.

Herr Géza 2020.09.01. 20:50:15

@Rayovac: Nem is mondtam ilyet, és nagyon nem lőttél mellé az első linkkel. :) (ld. fentebb)

gabors 2020.09.02. 00:29:50

@Rayovac: dehogy nem errol volt szo sot nem mindig a legjobb az 50mm es csak arra akartam utalni hogy az all kegkozelebb az atlagos emberi latoszoghoz persze ember mozgatja a szemet meg akar a fejet is igy tobbet is lat ...

De a normal ember perspektivajat legjobban ez kozelit meg ...

es igen nekem van ilyen (azert is jo mert nagyon jo fenyereje is tud 1.8 )

Nyilvan van akinek az okostelefon kameraja az uber etalon nincs abban sem semmi csak legalabb NE tartanak "fuggolegesen" mindig ..

Lattam ott volt a smijli ... :-)))))))

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása