oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Gazdagisztán

2020. augusztus 19. 06:30,  Hét utálatos dolog Franciaországban 99 komment

2020. augusztus 19. 06:30 Határátkelő

Hét utálatos dolog Franciaországban

Ugyan minden népben lehet találni nemszeretem dolgokat, melyek megosztják a külföldieket, de mintha a franciák az átlagosnál is szélsőségesebb véleményeket generálnának. Akadnak, akik rajonganak értük, mások ki nem állhatják őket. Az alábbiakban következzen hét pont, amit utóbbi csoport tagjai szoktak felhozni a franciákkal szemben.

1. A panaszkodás

A franciák szeretnek panaszkodni. Sokat. Ezt a pontot talán nem is kell túlragozni. (Speciel ebben mi, magyarok sem állunk rosszul, szóval lehet, hogy ilyen szempontból rokonlelkek vagyunk.)

2. Ügyintézés

Még a legegyszerűbb ügyintézés is elképesztően, hátborzongatóan hosszú és komplikált folyamattá tud válni pillanatokon belül. És feltétlenül megjelenik a sztoriban egy dosszié rémes mennyiségű hivatalos papírral.

3. Az ügyfél nem létező kiszolgálása

„Minden egyes alkalommal, amikor étterembe vagy boltba megyek, az az érzésem, mintha a személyzet szívességet tenne nekem azzal, hogy kiszolgál. Az éttermekben a borravalót beépítik a számlába, szóval miért is törné magát?” – írta Stéphanie, aki szerint a helyzet az üzletekben is csak kicsit különbözik.

„Képzeljük el a következő helyzetet: egy boltban vásárolsz (legyen mondjuk a Monoprix) és fizetnél. Valami csoda folytán észreveszel egy pénztárat, ami előtt nincs sor.

Gyorsan odalavírozol a kosaraddal, ám akkor meglátod, hogy a pénztáros éppen elmélyült beszélgetést folytat egy másik alkalmazottal. Ilyenkor meg kell várnod, amíg befejezik a fecsegést, akkor is, ha ez több percig tart.

Ezután a pénztáros egy Bonjour kíséretében hozzád fordul, ami azt jelenti, hogy most már fizethetsz. Ha ezt a folyamatot bármilyen módon megtörnéd, akkor minimum egy csúnya pillantásra számíthatsz.”

4. Kutyaszar mindenhol

Gyakorlatilag bármerre megy az ember, kutyaszarba ütközik. Furcsa módon egy idő után aztán kifejleszt magában egyfajta radart, ami képessé teszi arra, hogy akár mobilozgatás közben is rutinszerűen kikerülje ezeket a járdán elhelyezett aknákat.

5. A cigifüst

Valamiért a franciák között meglepően sok a dohányos, legalábbis a nyugati országok (vagy az Egyesült Államok) átlagát nézve. Még a fiatalok között is, ami érdekes.

6. Az állandó szuperlatívuszok

„A francia kultúra a leggazdagabb…”, „a francia konyhánál a legváltozatosabb…”, „a francia férfiak a legjobb szeretők…”, „a francia nők a legelegánsabbak” – csak úgy sorjáznak a legek a franciák kapcsán, ráadásul ezek nem is biztos, hogy mindig igazak.

Peter szerint az igazán ironikus az, hogy három, Párizsban eltöltött év után ő maga is elkezdte ugyanezen szuperlatívuszokat használni, ami egyebek mellett azt bizonyítja, hogy ragályos dologról van szó.

7. A vasút

Egyrészt a francia vasút szuper tud lenni (TGV), másfelől viszont az ember jó, ha felkészül a sztrájkra / késésre / vagy bármilyen misztikus esetre, ami végtelen késéshez, rosszabb esetben a járat törléséhez vezet.

Ráadásul kifejezetten ritka az, amikor legalább nagyságrendileg meg tudják mondani, mennyi lesz a késés, arról már nem is beszélve, hogy mi okozza a problémát. Egyszer Montpellier és Lyon között három órát állta a vonat Stéphanie-ékkal, a mai napig nem tudják, miért.

Utazd be a világot a Határátkelővel!

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

�� �: @susiehun65 #washington #maplepass #us #usa #america

Határátkelő (@hataratkelo) által megosztott bejegyzés,

(Fotó: pexels.com/Julian Tress)

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Franciaország

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr3816168828

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mme Seldon 2020.08.19. 07:40:07

Az ügyintézés valóban elég bonyolult tud lennim rengeteg adatot és papirt kérnek, viszont ha már benne vagy a rendszerben, néha egész könnyen megy.
Az ügyintézésre példa:
Most Magyarországon vagyunk, mielőtt indultunk, csináltattunk koronavirus-tesztet, hogy ne legyen gondunk a határokon. A koronavirus-teszt Franciaországbqn ingyenes.
10-én kértem 14-ére időpontot telefonon (családunk öt tagú)
Emailben elküldtem az adatokat.
Egyszer felhívtak adategyeztetésre (ikreim vannak, bezavart az azonos születési dátum).
14-én odamentünk családilag.
Az emailcim két helyen rosszul szerepelt (két különböző hiba).
Megtörtént a mintavétel (elég kellemetlen amúgy).
14-én estére már el is készült az eredmény, amit elküldtek emailen, az 5-ből 4-et, az egyik iker eredménye hiányzik. A többieké negatív lett egyébként.
Az email jelszóval védett, név első 3 betűje és születési dátum, saccold meg, melyik kié.
A férjem és a legkisebb lányom viszont visszadátumozott eredményt kapott, mintha 7-én (tehát a vizsgálat kérése ELŐTT 3 nappal) levették volna a férjemtől és 10-én a lányomtól.
Szombat ünnep volt, nem lehetett reklamálni, Vasárnap indultunk, egyik határon se volt semmilyen ellenőrzés.
Utólag elküldték egyébként a hiányzó eredményt,

fhdgy 2020.08.19. 08:34:18

Nekem, így leírva, összességében, nem tűnnek ezek a problémák eget rázónak. Kíváncsi vagyok az ott élők véleményére.

Csodabogár 2020.08.19. 09:20:18

@Mme Seldon: "Megtörtént a mintavétel (elég kellemetlen amúgy)." tudtam én, hogy miért kértem inkább a vérből a tesztet.:-)

Poszt akár Magyarországról is szólhatna. Kb. ilyeneket szoktak irni a kint élők itthonról. A persze szerintem nemigez, de ők igy látják.

Ügyintézés. Kb. 15 éve egy ismerősöm a Franciaországi nyugdíját intézte. Angol nyelvű írásra nem is válaszolt a hivatal. Mikor végre mégis sikerült velük értekezni, küldtek egy papírt, persze franciául és kézzel írva, hogy töltse ki.Francia anyanyelvű ismerősnek is komoly gondot okozott az iromány megfejtése. De akkor végre elintéződött és azóta is zökkenőmentesen működik a nyugdíj.

Din Serpahis 2020.08.19. 09:28:46

Ez a panaszkodás olyan összeurópai dolog lehet, amikor Ausztriában éltem, ebédnél az osztrák kollegák állandóan a korrupción siránkoztak, meg hogy a bécsi főpolgármester megint valami haverjának adott megbízást. (Az volt a röhejes, amikor ennek hallatán, az asztalnál ülő román, magyar, horvát stb kollegák jelentőségteljesen egymásra néztek.)

A svájciakról is mindenki azt hiszi mennyire pozitívak, ehhez képest szörnyű nyavajgásokat tudnak levágni, persze elsősorban piszlicsáré ügyeken (mert nagyon gondjuk általában nincs), a múltkor egy ismerősünk azon siránkozott, hogy Luzernben a közlekedési táblákat túlságosan berakták az út széléhez képest, meg kicsik és, ő nem látja, és ez typisch schweizerisch, merthogy a kanton sajnálta a pénzt a nagyobb táblákra :D

A franciákat egyébként én régebben látatlanban nem nagyon bírtam, de most már ismerek párat, és mind piszok kedves, segítőkész fazon. (ráadásul az eddigi legjobb főnököm is francia volt)

Shanarey 2020.08.19. 10:46:39

@Csodabogár:

A vérből vett teszt eredmény, nem az igazi, mert ha fertőzött vagy, a vérben a vírus nyomai sokkal később kerülnek a vérbe, míg a nyálkahártyán (garat, orrr) hamarabb észlelhető, netán amikor még nem is vagy beteg.

Hari Seldon 2 2020.08.19. 12:53:47

@Csodabogár:
- Igen, uj helyzetekben amig bekerulsz a rendszerbe, addig eléggé bonyadamas, ha màr a napi rutint kell ezzel a hivatali apparàtussal csinàlni, akkor màr teljesen gyors.

- Nem tudom ez az expat amcsi csaj merre élt pontosan (valahol Lyon kornyékén? - azaz délen... :-) ) ott lehet, hogy elofordulnak késések. Speciàl felénk nem, illetve ha igen, arrol elore szolnak, hogy vàgànyfelujitàs miatt késések vannak xxx perc... - Legalàbbis kb igy van felénk.

-Panaszkodàs: kb olyan panaszkodoak mint a magyarok.

Hari Seldon 2 2020.08.19. 12:59:40

@Din Serpahis:
Akkor ezek szerint, ha a svàjciak is nyekeregnek aprosàgokon, akkor az is lehet a panaszkodàs inkàbb amerikai szemmel feltuno (ez a Stéphanie is biztos valami amerikai csaj), és ok minen europait igy làtnak.

Ződ2000 · http://egzostive.com 2020.08.19. 15:28:45

Ha kellene mondanom egy rokon lelket a kontinensen, valszeg a franciákat nevezném meg, messze a legtöbb közös vonással (heterogén nemzet, nem különösebben szabálykövető, egocentrikus emberekkel, nagy nemzeti öntudattal).

Viszont ez a túlbonyolítás tényleg igazi francia sajátosság, szerintem jelentős részben a nyelvből adódik, de mindenüket áthatja, a konyhától az adminisztrációig.

Muscari 2020.08.19. 18:53:16

@Mme Seldon: mi is most voltunk otthon. A vírus miatt most nagy látogatásokat nem terveztünk, de muszáj volt menni, el kellett temetni az apukámat ☹️

Érdekes, amit ez a cikk a kiszolgálásról ír. Nyilván nem járt még a szerző Kelet-Európában, akkor tudná, hogy milyen a nem létező customer service valójában.

Csodabogár 2020.08.19. 19:40:46

@Shanarey: Nem volt tétje a tesztnek, csak hivatali hülyeség miatt kellett. Én nem szeretném ha torkomban és az orromban turkálnának, azt rosszul viselem.

Szaktanár 2020.08.20. 18:32:34

@Muscari: ezen felesleges kattogni, a customer service-t senki nem érti az angolokon kívül, itt európában legalábbis biztos nem. németek sem, franciák sem.

amúgy igen, a franciák tényleg mindent túlbonyolítanak, tényleg nem tudnak egy kumma szót sem angolul (persze, tudom, titokban mind eredetiben olvasnak shakespeare-t, csak a nemzeti öntudat nem engedi, h megszólaljanak a nyelven), és párizsban tényleg úgy kell galoppoznod, h ne lépj szarba. ettől függetlenül egy nagyon szép város, csak jó lenne, ha takarítanák is.

Scaramella va alla guerra · http://www.youtube.com/watch?v=q1TIv7Rd3kk 2020.08.20. 19:41:00

A 6. pont nem mas, mint a feneketlen arrogancia. Mulatsagos, mert en a franciakat csakis az absztrakt gondolkodasukert (matematika) becsulom, masert nem. A nøk kinezetre hasonlitanak a Szørnyella de Fraszhoz, pontisabban sminkelt es agyonparfumøzøtt banyak, Chemotox szagu parfummel.

A masik figyelemremelto tulajdonsaguk a kørulmenyeskedesuk. A francia kollegam angol nyelvu jelenteseit en javitgatom: a mondatok 6-8 sor hosszuak es erthetetlenek. Ervelesben meg mindig Adamtol es Evatol kezdik, nem right to the point. Azzal (is) ki lehet øket a sodrukbol hozni, ha a kørulmenyes ervelesuket megszakitjuk kerdesekkel.

A masik meg az hogy tul politikusak es hierarchikusak. Mulatsagos volt hogy meglepødtek, amikor røgtøn a fønøkkel beszeltem, merthogy az nem szokas. Nem direktek, egy kønyvespolcnyi agendajuk van. Baromira bosszantja øket ha direktbe rakerdezek a dolgokra, mert akkor nehezebben lehet sunnyogni es politizalni.

Figyelemre melto h. a (køzlekedesi) szabalyokat nem tartjak be. Ma jøttunk keresztul Ausztrian, Bajororszagon es Baden Wurttenbergen. A bunko soførøk (bevag, nem tart køvetesi tavolsagot, nem tartja be a sebessegkorlatozast) kb fele francia volt. Figyelemre melto kulønøsen ott (ausztria, bajor) ahol csak nyomokban van francia.

Amit a francia nyelv ugyen lehoznak az minden csak nem racionalis. Mertugye a pragmatikus nepek a kommunikaciora helyezik a hangsulyt. ( azaz: ha angolul mondja, vagy a helyi nyelven de rosszul, az mindegy, ha erthetø h mit akar) . A francia az nem ilyen : nem tud mas nyelven, es csak a helyes franciat erti meg. Ami csak akkor felhaborito, ha mindezt ott muveli ( Luxi) ahol a nemet nyelv is hivatalos. Ilyenkor mindig nemet nyelvlecket kapnak tølem, remelem meltanyoljak ;). ( multkor az Oberweisben nem ertettek meg azt hogy mi a ket zsemle nemetul, elmondtam nekik hollandul meg danul is ;) - ugye baromi muveltnek tartjak magukat (l. arrogancia), tehat feltehetø h tudnak tøbb nyelvet is ;)

Na, hirtelen ennyi jut a temarol az eszembe.

prim 2020.08.20. 19:41:48

Szerintem aki mostanában vonatozott Magyarországon, biztos nem irt volna ilyent le... nemek is az az érzésem hogy ez valami amerikai blognak a forditása.... Kutyaszar? Budapesthez képest zöredék kutyasétáltatót látni a franciáknál...És ez legfeljebb Párizsra élhet, kisebb francia városokban biztos nincs ilyen...Cigifüst? ez tök relativ...ez max egy mániákus füstfóbiás irhatta...Ezek a problémák igazából csak eltúlzott rinyálások...Pont azt tapasztaltam hogy még a szupermarket eladók is sokkal közvetlenebbek, ami először nekem sokkal zavarbaejtőbb volt mert nem tudtam hova tenni. Igaz én a fogarasi teszkó szintjéhez voltam szokva, azt meg nem nehéz űberelni...

HgGina 2020.08.20. 19:42:00

Franciaországnak csal egyetlen hibája van.
Az, hogy létezik.

Androsz · http://migransozo.blog.hu 2020.08.20. 20:08:13

@Din Serpahis: "a bécsi főpolgármester megint valami haverjának adott megbízást. (Az volt a röhejes, amikor ennek hallatán, az asztalnál ülő román, magyar, horvát stb kollegák jelentőségteljesen egymásra néztek.)"

Erről van szó. Néhányan különféle okokból időnként megesküsznek rá, hogy ilyen is csak Orbánisztánban lehetséges, pedig az egész világ így működik, az első kőbalta-kisüzem beindulása óta. Franciaország ráadásul az EU egyik bezzegországa szokott lenni a kormányellenes sajtóban, amin néha én is nevetek, mert pár dolgukat én is ismerem. Szerintem az országnak sok jó vagy szép vonása van, de igen messze járnak a tökéletestől. (És ahogy többen is mondják, Párizs az elmúlt negyven év alatt meghökkentően koszos város lett. Az egykori, a külföldinek romantikus clochard-korszakot pedig felváltották az ijesztő afrikai csavargók egész lakónegyedei.)

Androsz · http://migransozo.blog.hu 2020.08.20. 20:08:18

@Muscari: "Nyilván nem járt még a szerző Kelet-Európában"

Nyilván.

vanRob 2020.08.20. 21:49:35

@Androsz: persze, hogy máshol is van korrupció, nem is lepődünk meg rajta, csak az elvakult fidesznyiknek van bőr a képén letagadni. De az az igazság, hogy nem nagyon érdekel, hogy máshol mi van (vagy mi nincs), mert nem ott élek.

Betteli 2020.08.20. 21:49:43

De hát tisztára, mint itthon! Otthon érezheted magad. :)

axolotl77 2020.08.20. 21:50:25

Kíváncsi voltam, hogy bekerül-e a posztba a testszag és nem-mosdás kultusza. Én nem jártam Franciaországban, de olyan ismerősöm aki kifejezetten toleráns és megértő több havi ott tartózkodás után felháborodva számolt be a franciák büdösségéről. És ezt követték mások beszámolói is.
Az én saját tapasztalatom sokévnyi diákszigetes sátrazás alapján szintén hasonló. (Nem, mi nem voltunk büdösek. Inkább kivártuk a félórás vagy még hosszabb sort, de akkor is megvolt a minden napi zuhanyzás.)
Persze lehet, hogy ez csak a fiatalok igénytelensége? Más mit tapasztalt?

Örömhernyó 2020.08.21. 07:08:09

@axolotl77: Ázsiában élek, van itt egy francia pasas, aki abból él, hogy ő francia, tehát francia nyelvet tanít. Büdös, mindig izzadságszagú, pedig sose mozog, púpos tartású, nem sportol. Csak nem is zuhanyzik. Rendet se tartanak, a két gyerekük körme folyton fekete, ami itt Ázsia ezen részén egyáltalán nem szokás, itt tiszták a gyerekek.
A felesége amúgy helyi, franciául rettenetesen beszél a nő, de roppant büszke, hogy francia faszit fogott magának. A pasas állandóan panaszkodik, hogy itt az emberek nem beszélnek jól franciául még az egyetemen se. Könyörgöm, ez Kelet-Ázsia, sose volt francia gyarmat.
Kedvenc étele a porból készült krumplipüré, amit az anyja is hozott neki, amikor látogatóba jött. Gasztronómiáról semmit se tud, főzni se szoktak. Ráadásul ő Bordeaux környéki lakos volt otthon, Párizsban tanulva ő egy senki volt, mert a párizsi francia lenézi a saját vidéki lakosait is, nemhogy a külföldit.

Más, egyetemi csereprogramban volt szerencsém két francia lánnyal lakni egy kollégiumi folyosón. Olyan koszosak, izzadságszagúak voltak, hogy a közelükbe se tudtam menni. Komolyan. És a saját szakukon (földrajz szak) olyan tananyagot tanultak, ami egy magyar gimnáziumban lehetne tananyag. Angolul makogtak, a h betűt nem ejtették szó elején se. Mindezt külföldön.

Más: egyetemi évfolyamtársam később Franciaországban PhD-zott. A franciák büdösségét ő is kiemelte (főleg villamoson volt rettenetes szag), meg a multikulti áldásait, hogy fekete úriemberek minden sarkon kábítószert kínáltak megvételre. A PhD programhoz franciául is kellett tanulnia, mert angolul az egyetemi berkekben se nagyon beszéltek.

Vincent 2020.08.21. 07:10:43

Maximálisan egyetértek a poszt állításaival. Még úgy is, hogy nem vagyok elájulva a TGV-től, de nem a vasúttársaság miatt, hanem mert a franciák ugyanolyan mocskossá tudják tenni egy óra alatt, mint mi, magyarok a saját vonatainkat, amelyek egyébként tisztán indulnak el a pályaudvarokról. Aztán panaszkodunk, miután megérkezünk a célállomásra, hogy milyen piszkosak. A magam részéről csak egy dolgot hiányoltam a fentiekből, ami nem csak az ügyintézéshez kapcsolódik, hanem az összes külföldihez, turistához. Ha nem beszéled a franciát, nem létezel. Ez igaz például a turisztikai irodákra, informormációs pultokra stb. is. Ahol az lenne a feladata az ott dolgozóknak, hogy angolul, németül stb. tájékoztassák a külföldieket. De nem. Csak a francia nyelv mindenek felett (!). Pedig értik, amit mondasz más nyelven, mert egyébként nem is alkalmaznák őket ilyen munkakörben, de nem hajlandók más nyelven megszólalni. Elvárják, hogy mindenki beszélje a nyelvüket, aki akár csak egy-két napra téved az országukba. Ennél nagyobb arroganciával sehol sem találkoztam a világban, pedig bejártam Ázsiától Észak-Amerikáig.

DFK 2020.08.21. 07:10:48

Én 20 éve turistaként jártam Párizsban. Koszos, mocskos volt minden.

Der Piefke 2020.08.21. 07:28:23

1940-ben a németek tiltották be Párizsban, hogy az emberek reggel az ablakból az utcára öntsék a bilit...

Commandante Jayasuriya 2020.08.21. 07:38:53

Aki hibát akar keresni, az talál. Ilyen alapon minden népről hosszú listákat lehetne készíteni, de teljesen értelmetlen lenne, mivel a népcsoportokat gyarló egyedek alkotják, akik többnyire hasonló hibákkal, és emberi tulajdonságokkal rendelkeznek. Aki pedig arról regél, hogy büdösek a franciák, az nem utazott még nyáron a budapesti tömegközlekedésen. Ilyen az, amikor valaki más szemében a szálkát is, míg a sajátjában a gerendát sem veszi észre.

kardio1 2020.08.21. 08:15:52

@Scaramella va alla guerra: nem juletrae volt a leánykori neved ?
A közlekedési szabályok be nem tartása kapcsán nem árt észben tartani, hogy a németországi és ausztriai autópályákon látható francia rendszámu autók javarészét románok vezetik...

bazzgeth 2020.08.21. 10:58:24

@axolotl77: egy évet éltem Bordeaux környékén, egy kis házat béreltem egy osztrák-francia, de elvált házaspár osztrák nőtagjától. A beköltözés után két hónappal felhívott, hogy "mégis, hányan laknak a házban???", a "csak én egyedül, ahogy a szerződésben van" válasz után elmondta, hogy majdnem kétszer annyi vizet használok, mint az előttem ott lakó háromtagú francia család. Kifejtettem neki, hogy napi kétszer zuhany, heti két adag mosás, meg egy vagy két adag mosogatógép-használat történik, erre annyit mondott, hogy "ja, akkor a zuhanyzás miatt lesz az".

Volt, hogy a szupermarket kasszájánál egy csinos, jólöltözött nő után álltam be, kb. 5 méterről lehetett érezni a parfümjét, ami (ha nem ilyen mértékben használta volna) még kellemes is lehetett volna, de aztán közelebbről előbújt a Chanel No.5 mögül valami rettenetes savanyú, dohos seggszag, amit sem előtte, sem azóta még homeless-eken sem éreztem...

@kardio1: nem, az echte franciák is úgy vannak vele, hogy "az útburkolati jelek, a táblák csak ajánlások", amikor ez elhangzott a Taxi 1-ben, ("az csak a gördeszkásokra vonatkozik") akkor még mosolyogtam, a franciáknál már nem. Balra index, jobbra kanyarodik, hajnalban és szürkületkor nem kapcsolnak lámpát (ködben meg aztán minek), az autók 80%-a meg szürke vagy lemattult ezüst, egyenes országúton balra indexelve 60-nal megy a 90 helyett, de mivel köd van, és tudod, hogy nem használnak lámpát és a fene tudja, hogy most arra indexel, akkor arra is fog menni, hát nem előzöd meg. Néha ok nélkül satuznak az arcodba, úgyis te leszel a hibás, majd kijön a biztosításodból egy új autó nekik. A fekvőrendőrön (a kereszteződések legnagyobb része meg van emelve, ez mondjuk pozitív) 50-60-nal mennek át, konkrétan láttam olyat, hogy az ovis gyerek feje a tetőn koppant hátul az előttem levő kocsiban.

Parkolás: bepakoltam vásárlás után, beszálltam, indítottam, és egy fickó a feleségével (látta, hogy épp menni készülök) beállt mellém, majd az anyósülésen ülő nő a szemebe nézve simán ráb*szta olyan szinten a kocsimra az ajtaját, hogy javíttatni kellett. Ott egy két órás laza üvöltözés ment velük meg a kihívott rendőrökkel, mire elértem, hogy kifizessék/elismerjék.

Egyszer hazafelé tartva egy három autós "konvojban" mentem, kis falu, épphogycsak 50-nel. Én elég nagy távolságot tartottam utolsóként (már volt egy kis rutinom), de a középső fószer nem. Az elől haladó Pierre egyszercsak besatuzott, kb 3 méteren belül fékezte 50-ről állóra, persze, hogy Guillaume belement. Rendőr kihív, én maradtam, mint szemtanú. Guillaume elmondta, hogy a tökcsősz rüszügyík Pierre-nek eszébe jutott, hogy egy kereszteződéssel korábban el kellett volna fordulnia balra, hogy a haverjához beugorjon, és ahelyett, hogy a., a homlokára csapott volna, b., a következő balosnál kanyarodott volna le, reflexből megállt, hogy ő akkor ott majd megfordul. A helyszín egy épphogycsak kétsávos utcácska volt, ahol elég magas volt a járda, egy Smart-tal is kb 3 Y lett volna megfordulni (ja, és záróvonal). A minimális francia tudásomat elnézve a rendőrök elhajtottak a francba, hogy van franciául teszek vallomást, vagy sehogy.

- Autópálya, ragyogó napsütés, felhő egy szál se. Toulouse-Bordeaux autopálya, kb 130-cal mentünk ketten, előttem egy Renault. Első-hátsó ablaktörlő folyamatosan ment, anélkül, hogy használta volna az folyadékot. Ez így ment egy jó pár kilométeren keresztül. Amikor már látod mögötte haladva, hogy a fém csúszik az ablakon, mert elfogyott a gumi.

- Szintén autópálya, Lyon felől Bordeaux-ba: hajnali 1, tök sötét, külső sávban avászkodok 110-zel, kényelmesen, enyhén fáradtan. Egyszercsak feltűnik előttem kb 3 méterre egy fekete (!) autó, semmi lámpa sehol, sem elől, sem hátul, a szélső és a középső sáv határán. Az mentette meg az életemet, hogy egy közeli város fényei miatt talán egy kicsivel hamarabb láttam meg a sziluettjét, és egy ezredmásodperccel több időm volt elrántani a kormányt, és hogy ott épp volt (egy üres) leállósáv. A villogást meg dudálást nem is értette, ő látott előre, mindenki más meg dögöljön meg.

- Kollega ment Bordeaux reptérre a nejével anyóst felvenni, előtte egy nyaralásból hazafelé igyekvő Pierre, SUP vagy szörfdeszkák az utánfutón. Az egyik úgy gondolta, hogy ledobja rabláncait, és 130-nál megnézte, hogy milyen jó az ütközéselnyelésben kolléga i30-asa. Pierre ezt fel sem fogta, úgy kerestették meg rendőrrel, az első mondata, amikor szembesítették vele, hogy majdnem kinyírt egy házaspárt: "hahh, de jó, hogy megvan a deszka, már azt hittem otthagytuk a strandon". A fedélzeti kamera videója alapján aztán kicsit azért visszavett az arcából.

Röviden: nagytöbbségük arrogáns, nacionalista, pökhendi, orrát fennhordó f*sz, aki még ráadásul büdös is, mint az ablakpárkányon felejtett camambert.
Tisztelet a kivételeknek, az alatt az egy év alatt szerencsére egy pár nagyon rendes embert is megismertem, akikkel a mai napig tartjuk a kapcsolatot.

masada 2020.08.21. 10:58:48

Svájcban élünk és magasról lenézzük Franciaországot ami kb. Afrika szintjére jutott

budosbunko 2020.08.21. 10:58:55

A franciàkkal az a legnagyobb baj hogy külföldön is azt hiszik hogy ök vannak otthon. Itt Luxemburgban ök dolgoznak a legtöbben a szolgàltato szektorban, de se angolul, sem németül vagy luxemburgiul nem tudnak megmukkanni.
Jönnek az ocska, öreg autoikkal, folyamatosan balra indexelve a belsö sàvban az autopàyàn, amik ki is gyulladnak (true strory). Volt egy csapatépitö tréning az elözö munkahelyemen, és az volt a program hogy Luxemburg vàrosàban maradtak mert semmit nem làttak a vàrosbol ahol évek ota dolgoznak.
Na és a nyelv. Folyékonyan beszélek franciàul, és 4 màsik idegen nyelven is, de tényleg a francia a legkörülményesebb, legsimlisebb nyelv mindegyik közül.

Örömhernyó 2020.08.21. 10:59:16

@Commandante Jayasuriya: Igen, Prágában is rettenetes szagok voltak a tömegközlekedésen, amikor ott jártam. De az is kelet, nem nagyon lehetnek illúzióink. A nyugattól azt várnánk (mert ezt tolták le a torkunkon), hogy ott minden job, a nyugati ember is egy felsőbbrendű, felvilágosult, világlátott lény. Aztán aki eljut Bécsig vagy Londonig, az láthat nyugati prolit, ápolatlant, parasztot. Főleg a franciák a felfuttatott PR-jukkal, amivel elhitették a világgal, hogy ők a non plus ultra. Itt Ázsiában is elhitte mindenki, hogy a francia az valami egészen kiemelkedő nemzet, minden tortán, japán sütik, kenyér csomagolásán, mindenen ott van dekorációnak az Eiffel-torony meg pár francia szó díszítésnek.
Én itt a világ másik felén is ezer közül kiszúrom a franciákat: fogatlan, ráncos bőrű, ápolatlan hajú, lehetetlenül öltözködő alakok. Komolyan mint egy vidéki magyar lakótelepen a reggeli kutyasétáltatásra induló alkoholisták. Láttam olyan francia nőt itt, aki egy Michel Houellebecq hasonmásversenyen simán nyert volna.
A németeket is kiszúrom, a sörhas elárulja őket.

Walter_Dornberger 2020.08.21. 10:59:33

A büdösségről és az igénytelenségről én is csak megerősítően tudok beszámolni.
Amikor egy hotelben szóvátettem hogy büdös a szoba, a recepciós nő fogott egy spricnit (kb wc légfrissítő), 2-3at befújt a levegőbe, és Voilá! kiáltás után jól megveregette a vállát saját magának milyen ügyes volt. A nő is büdös volt, a szoba is büdös maradt.
Egyébként ami nagyon tetszik bennük az a közlekedésük, az épített környezetük és a TGV.

Szaktanár 2020.08.21. 12:37:34

@Walter_Dornberger: a közlekedés alatt mire gondolsz, a tömegközlekedésre? mi a párizsban töltött hetek alatt úgy ugráltunk el az autósok elől, viccen kívül, és nem a gettóban (ternes-batignolles környéke, gyalog tízpercnyire a diadalívtől). a piros lámpát pont ugyanúgy leszarják, mint azt, h vki haladni szeretne mögöttük (robogós simán leállt a kereszteződés közepén dumálni a kávézóban ülő haverjával, és még neki állt feljebb, amikor az összes autós dudált mögötte). többször láttunk olyat, h vmilyen forgalmi akadályt a járdára simán felhajtva kerültek meg, majd a gyalogosok szépen beljebb húzódnak. alig akartam hinni a szememnek.

axolotl77 2020.08.21. 13:20:44

@Commandante Jayasuriya: Természetesen a magyarok is nagy átlagban büdösek; ezt is tapasztalom nap mint nap. A kérdés inkább az, hogy miért él bennünk az a tévhit, hogy ők szinte mindenben különbek nálunk. Értem ez alatt, a francia kultúra, a francia parfümök, a párizsi divat kultuszát.
És nem kell mindenen felkapni a vizet, he-he.

fofilozofus · http://megmondomhogymihulyeseg.blog.hu/ 2020.08.21. 13:20:58

Érdekesek a hozzászólások, mind elolvastam, köszönöm.

Ami viszont nem ér semmit, az az eredeti cikk. Már kertészeti könyveknél is megfigyeltem, hogy semmit sem ér, ha az külföldi: más növények, más rovarirtók, más időszakok. Aztán később rájöttem, hogy nagyjából semmi sem hasznos számunkra, ami külföldi. Itt is egy amerikai csajnak vannak a megfigyelései. Jól látható, hogy a magyar kommentelők teljesen más szempontokat emelnek ki.

Sunny Days 2020.08.21. 13:22:02

Szinte egész életemben francia cégnek dolgoztam (itthon) és volt pár francia munkatársam (közvetlen felettesem és munkatársam is), egyikük sem volt büdös és kiválóan beszéltek angolul (a cégnél a közös nyelv az angol). Persze mi magunk között csigaevőknek neveztük őket, de nem rájuk (a közvetlen munkatársakra) haragudtunk, hanem Párizsra, ahonnan diktáltak. A legjobb időszak talán az volt amikor francia főnököm volt, ő nagyon normális tudott lenni. Amit megtanultam tőle, a "nem fárasztom magam azzal" - vagyis a magam dolgával foglalkozom, nem töltöm az értékes időmet azzal ami nem is az én feladatom.

Érdekes, hogy a franciák kapcsán még senki nem említette meg a francia filmeket. Én szeretem őket, az elvontságukkal együtt. Képes vagyok moziba beülni egy érdekesnek ígérkező francia film miatt, volt már, hogy egyedül voltam a nézőtéren.

Túl sok felhasználó 2020.08.21. 13:22:08

@Vincent: Svájcban volt pár éve nagy felháborodás, hogy a buszokon lecserélték a hangosbemondós szövegeket svájci németről német németre. Az nem jutott eszükbe, hogy ennek a szövegnek a célja, hogy az értse, aki nem odavalósi.

luis5 2020.08.21. 13:22:17

Vidéki francia egyetem Erasmus ösztöndíj. Piszlicsare probléma adódik. Mindent csakis Párizsban tudnak eldonteni. "PARIS" - az ügyntéző olyan áhítattal ejti mint egy elérhetetlen filmsztár nevét és egyes szám harmadik személyben beszél róla.
A szovjet kozpontositott bürokrácia kutya f@sza a franciahoz képest

Herli 2020.08.21. 13:22:57

Ráadásul elvették az ország 2/3-ad részét, félve, hogy esetleg lesz egy konkurenciájuk Európában.
Angol beltenyésztettek szintén.

Narina 2020.08.21. 16:16:57

Halkan mondom, ahol akár csak 1 db politikusi vénával megáldott humanoid van ott má befigyel a korrupció! Nem nemzet specifikus, ez ehhez a "fajhoz" szorosan kapcsolódik!

NemNick 2020.08.21. 16:34:11

A "büdösek" mellett még egy szavazat. K-Európában pedig a csehek viszik bűzölgési prímet.

Mi, magyarok - Budapestet értem alatta, vidéki tömegközlekedéssel nincs tapasztalatom - a felső harmadba tartozunk, de azért messze vagyunk az emlegetett franciáktól.

Ja, talán nem véletlen, hogy a parfümkultúra épp Franciaországban virágzott fel...

ArriMédesz 2020.08.21. 17:45:48

@budosbunko:

ha te folyékonyan és színvonalasan beszélnél franciául, ekkora baromságot nem írtál volna. szóval folyékony lehet, igényes és színvonalas aligha.

budosbunko 2020.08.21. 17:46:54

Metropoliszokban a tömegközlekedés még egész oké, de màr nagyobb vàrosokban is szenvedés, föleg este és vasàrnap. Rengeteg olyan település van a franciàknàl ami hétvégén egyszerüen nem elérhetö tömegközlekedéssel.
Nem emlitette senki, hogy mennyire digitàlis analfabétàk. A mai napig van olyan cég (dolgoztam nekik) akiknek faxot kell küldeni, arra tollal irjàk a vàlaszt és szintén faxon visszaküldik. Ezért kellett e-fax szàmot létrehozni. Persze minden firkàjuk olvashatatlan.
Online foglalàst felejtsd el. Minden telefonon megy. Nem hittem el amikor egy nagy biztosito oldalàn igényeltem egy kalkulàciot és a form vége az volt: hivjam fel öket telefonon. Sajnos sok francia cég betette a làbàt Luxemburgba is, ezzel együtt a bürökratikus, körülményes és simlis céges kulturàjukat is importàltàk, mivel leginkàbb csak a "magukféléket" veszik fel kollégànak.
Az étkezést sem értem hogy miért hype-oljàk annyira: fine dining helyek lehet hogy jol de sosem laksz jol és 4 oràn keresztül tart egy vacsora, kötelezö pofàzàsokkal. Ha pedig csak reggelizni akarsz valahol, felejtsd el. A hires pékségeikben édes-leveles készitményeken kivül csak baguette-et kapsz. Semmi sos.

kgaba82 2020.08.21. 17:47:31

Szerintem te Magyarországról írtál. Egyedül a vasútnál volt olyan ("szuper tud lenni", amit ne gondolnánk hazánkról.
Az pedig, hogy ki mennyire tartja a kultúráját nagyra a valósághoz képest, abban alighanem mi vagyunk túlzóbbak.

kgaba82 2020.08.21. 17:57:19

@Herli: Hogy mi mint agyarmatbirodalmakkal és világszintű befolyással rendelkező franciák vagy angolok konkurenciája?
Talán kontinensnyi méretű térséggel rendelkeztünk hozzá?
Mint pl. az Egyesült Államok, Szovjetunió, majd Kína, aztán India, Brazília, stb.
Vagy tudományos színvonallal, olyan számban tudósokkal, mérnökökkel, mint Németország, Japán?

Vagy az irodalmunk volt olyan, hogy inkább tőlünk vettek át? Esetleg Adyért Pestre jöttek a franciák és nem Ady utazott hozzájuk, hogy megértse őket jobban?

Muscari 2020.08.21. 19:19:48

@Sunny Days: jó egy ilyen kommentet is olvasni. Sok magyar szerint egyik európai nép se fürdik, lusta, buta és a bevándorlókkal végeztetik el a nemszeretem munkákat. Csak be kell helyettesíteni, hogy ki hol él és kész a panasz receptje.

élhetetlen 2020.08.21. 21:33:16

@axolotl77: Húh! Igaz, hogy harminc éve volt, de ez ráadásul egy cég-cég által összehozott fél éves tanfolyam volt, Euromaster néven. Újság hirdetésre jelentkeztem, Aztán sikerült elérni, hogy a cégem elengedjen. Megérkeztünk este, a szállás. Külváros, szép park, szép kastély, és sodronyos vaságyak, a szobám a másodikon, a közös wc és zuhanyozó az alagsorban, egy helyiségben, ha valaki zuhanyozás közben magára zárta az ajtót, állhattál a folyosón, ha bírtad. És éjszaka azt álmodtam, hogy valamik mászkálnak rajtam, valószínű, hogy mászkáltak is. Másnap mondom az összekötőnek, hogy én ezt nem. Van pár padlásszobája a Latin Quarter-ben, hideg vízzel és lavórral. Anyád. Ajánlott egy magán szállodát. Kimentem délelőtt, a tulajdonosnő addig nem akart érteni angolul, míg azt nem mondtam, hogy körülnézek máshol. Bocs, kicsit zavaros, és hosszú, de talált egy olyan szobát nekem, aminek az előteréből nyílt egy külön wc. 2000 frank. Délután kijött még két kolléga, 2500-ért kapták a szobát, amihez a folyosó végén tartozott a közös wc. Nekem is emelni akart, csak elhajtottam, hogy délelőtt megegyeztünk. Ennyit a huszadik század végi higiéniáról, folyosó végén a wc, és hidegvíz lavórral.
És ez már csak mese, ha nem untat. Kilencen voltunk kint, egyedül voltam nő. Kint volt egy „nagymenő”, szuper kocsival, és a szuper bringáját is hozta, hogy ő majd hol kerekez. A hét fiú körbenyalta egy hétvégi kirándulásért, és meg felültem a vonatra, és azzal mentem le Bloisba, és céltaxival néztem meg Chambordot, busszal mentem Mont-Saint-Michel-be, és ezért kicsit utáltak.
A poén az volt, hogy az összekötő beette a fontos embert, aztán az utolsó két hét Nancyban, már csak repi, lejött a személyzeti főnök, és az oktatási igazgató. Állunk sorban, bemutatkozás, gratuláció, és, mikor hozzám érnek, az oktatási igazgató kezet csókol, hogy de régen látott, a személyzeti főnöknő, csak a nyakamba borul ugyanezzel a szöveggel. Látni kellett volna az összekötő fancsali képét, mikor rájött, hogy a magát fontos embernek minősítőnél feleslegesen nyalt Félre ne érts, én sem voltam fontos ember, csak öt évig a vezérben volta PC támogató, és volt okuk emlékezni rám.

kardio1 2020.08.21. 22:14:45

@bazzgeth: érdekes tapasztalataid vannak. Mintha egy másik országban töltöttél volna egy évet, mint ahol én élek jóval több ideje... Én nem találkozom sok szabályszegővel az utakon.

A büdosség problémáját sem értem, sok kommentelőnél előjött pedig. Orvosként sok nekivetkezett embert látok, mégsem látok különbséget a magyar betegekhez képest.

Almandin 2020.08.21. 22:29:45

@Örömhernyó: Állítólag a francia parfümipar pont azért alakult ki, hogy a mosdatlanságból eredő testszagokat elfedje. A 18. században még rosszabb volt a helyzet, akkoriban volt, hogy csak évente egyszer fürödtek.
Itt, Magyarországon is rengeteg az ápolatlan, büdös ember. Lehet, hogy az átlag tisztább a francia átlagnál, de tömegközlekedésen utazva sok az elhanyagolt alkoholista, áporodott testszaggal és piszoktól feketéllő ruhában. Itt is csak egy elvárás a napi tisztálkodás, sokan szerintem még hetente se fürdenek.
A poszthoz: a franciák meglepően hasonlóak a magyarokhoz. Egyedül a gazdaságuk áll jobban, de a mentalitásban ezek szerint több köztünk a hasonlóság, mint hittem.

élhetetlen 2020.08.21. 22:48:10

Amit szeretek a franciákban (gyakorlatilag az emberekben semmit), az csak a város, a művészet, az embereket nem. Csak párizsi merítés, és csak két és és fél hónap. és két hét Nancy. Szemetek a turistákkal. Jó, harminc éve volt, de nem hiszem, hogy változott a hozzáállás. Lementem Blois-ba, és céltaxival három kastély. 1-1 óra, és tovább.
Chambord hatalmas, az utolsó kastély 5 szoba volt. Időben, költségben ugyanannyi lett volna, ha Chambord másfél óra, az utolsó meg fél óra. Szemetek. Munkahelyi eset, a La Défense-ben dolgoztam, ahol 1 frankért ehettem volna, de őt frank volt a belépő a külsősöknek. A főnököm nem intézte el a kártyámat két hónapig, mert majd beköltözünk a központba, nekem meg nem fért bele, hogy minden délben kuncsorogjak, hogy vigyél be, mert ez volt az ajánlata. Szemetek. Két hónapig úgy éltem. hogy este vettem a Mont Martre alatt az araboktól egy szendvicset, az egyik kolbászt megettem a sült krumplival, a másik volt a másnapi ebéd. És a főnökömnek nem tűnt fel, hogy miért megyek ki sétálni, míg megeszem a fél szendvicsemet, szemetek. Biztosan az volt, ami az Édes Annában is, ha nem tévedek. Hogy ezeknek a kelet európaiaknak a gyomra nem bírja a lazacot. Szemetek. Wc kellene? Bemész egy kávézóba és megkérdezed, hol van? Nem enged be, menj az utcaiba, amiről pontosan tudja, hogy már bezárt, szemetek.
Ha valaki úgy látja, hogy megváltoztak a franciák, cáfoljon meg. De ne egy 4-5 csillagos hotelben tapasztaltak alapján.
Akik rendesek voltak, csak az aluljáróban a maradék dinnyét áruló arabok voltak.

Ződ2000 · http://egzostive.com 2020.08.22. 08:31:00

@Almandin: tipikus magyar baromság amit ide böfögtél. Ilyennel dumával biztos menő leszel a helyi kocsmában, csak nulla valóság alapja.

Soha nem éreztem tömegközlekedésen olyan szagot mint amit egy átlagos nyári napon a 3-as metrón.

Biztos akadhat egy-egy necces eset a párizsi metrón (sok minden változott 15 éve alatt ott a közlekedési szokásokban), de érdekes volt látni hogy pl hajléktalan egyszerűen nem engedtek fel ha nem volt ápolt.

Februárban jártam utoljára Párizsban (autós rendezvényen egzostive.com/retromobile-2020-hu/ ), amihez egy (rosszhírűnek gondolt ÉK-i külvárosból utaztam a D-i expóra, a belváros érintésével (kb mintha az Kelenföldről mennék a BNV-re)).

Sokat fejlődtek az elmúlt kb 10 évben, a tömegközlekedésük mindenképpen.

Örömhernyó 2020.08.22. 08:31:17

@Almandin: A magyaroknál a proli, sutyerák, plebs az, aki jellemzően ápolatlan.
A franciáknál meg én pont az egyetemista, diplomás, expat körökben találkoztam büdösökkel. Illetve jobban mondva egy nembüdössel se találkoztam. Mondjuk közeli kapcsolatban (egy koliban laktunk, együtt dolgoztunk, buliztunk vagy vigyáztam többször is pár hónapig a lakására, amíg hazalátogatott innen Ázsiából Franciaországba) eddig kb. 10 franciával voltam. De az összes Franciaországban PhD-zott, oda férjhez ment, ott dolgozó ismerősöm kiemelte a büdösséget, az arroganciát, az idegennyelv-tudás hiányát náluk.

Scaramella va alla guerra · http://www.youtube.com/watch?v=q1TIv7Rd3kk 2020.08.22. 08:33:33

@budosbunko:
Off. Mondjuk a luxik mæg a franciaknal is rosszabbak: csak arra mennek ra h. a szaros viskoik meg krumpligøldjeik arat meg 1-2 szazezer euroval feltornazzak. A szellemu kepessegeiket teljesen lekøti ez, masra (ugy mint forgalomszervezes) nem jut. A legjobb pelda erre a Verlorenkost hataran levo kørforgalom (hetes lehajto). Ugy tettek oda a behajtashoz villanyrendørt, hogy a kørforgalmon levøknek nem volt villanyrendørjuk: ha zølded volt, meg a mar nent levøknek is meg kellett allnod.
A masik meg: a luxik (ugy ertem, az echte luxik, az øt karakteres rendszamukkal) ugy vezetnek mint az allatok: a krumpliføld eladasabol szerzett millioikbol futja a nagyon erøs ( 400-500le) autokra, a vezetesi moraljuk meg a vezetesi technikajuk messze lemarad.
A corona alkasait kihasznalva meg is probalunk innen elhuzni eszakibb (germanabb) orszagba.

@kardio1: jo. A sebessegkorlatozast (tudod, a szam, ami az ut szelen idønkent feltunø, kør alaku tablan van;))
az eseten tulnyomo tøbbsegeben nem tartjak be, køvetesi tavolsagot nem ismerik. Mintahogy axt sem, hogy a biciklisavra nem allunk ra, jobbra nezunk kanyarodas eløtt, hogy a biciklit ne csapjuk el, es a keresztezødes _eløtt_ allunk meg (meg zøld jelzes eseten is) ha latjuk h. nem tudunk atmenni.
Hala istennek szegenyek, es nem tudjak megvenni axokat a luxuskocsijat, amiket luxemburgi haverjaik, igy nem tudnak gyorshajtani, illetve a tozsdas kis pøzsoik menetdinamikaja miatt nem tudnak _meg_ brutalisabban vezetni.

@Commandante Jayasuriya:

A franciak nagyon kellemes kollegak es hozzaertøek- ha german kørnyezetben (ertsd 1-2 francia a cegnel) dolgoznak.
Absztrakt dolgokhoz valo hozzaertesuk (pl matematika) igen magas szintu, bar ott is befigyel a Borubaki (mindent elbonyolitanak).
Az egyik legjobb kollegam is francia (german kørnyezetben).
Nade mindez megvaltozik ha nagy tømegben (pl Eszkargo-orszag) vannak. Mennyiseg =>minoseg.

@bazzgeth:
Alapszabaly: ahol sok a deli (olyan ember akik nyelveben az igeknek 3nal tøbb hasznalt alakja van) vagy a kelet-europai, ott a dashcam alapfelszereles.
Okozott baleset eseten az alapalladuk:øk ott sem voltak. Vagy ha megis akkor nem az ø hibajuk mert øk nem hibaznak.
A franciakon kivul ervenyes ez a luxi idiotakra is - akik meg a franciaknal is bunkobban vezetnek mert erøsebb a kocsijuk.

@Ződ2000: A francis csakugy mint a magyar, exkluziv (es nem inkluziv mint a german vagy skandi orszagok) tarsadalom: ha "rossz" iranyitos amod van be se huvnak a felvetelire.
Ha meg "rossz" diplomad van ( nem a Borzaszto Lajos , vagy a pårizs-mittomen-hany egyetemrøl) akkor ha fel is vesxnek, nem leptetnek elø. ( L. Jerome Kerviel esetet a SocGen nel).
A cegstruktura tendkivul hierarchikus, a vezetøk nem vonjak be az alkalmaxottakat olyan modon mint az eszak europai orszagokban, politizalnak, hazudoznak. L. AIRFRANCE 2015ben, ahol a hazudozas køvetkezmenyekent a melosok majdnem meglincseltek a felsøvezetest. ( Az airfrance klm meg egy nagy civakodas a kulturalis kulønbsegeknek [ = francia politizalas, kompromisszumnelkuliseg, nagypofajusag-eredmenyek nelkul] køszønhetøen. )

kardio1 2020.08.22. 09:02:03

@Scaramella va alla guerra: nem tudom alátámasztani az általad leírtakat. Értem én, hogy elfogult vagy az északi germán országok irányában, de azért nem kéne a véleményedet tényként találni.

kardio1 2020.08.22. 09:03:36

@élhetetlen: Csak jelzem, hogy a francia városok meg a művészet a francia emberek nélkül nem jött volna létre...

kardio1 2020.08.22. 09:19:57

@Scaramella va alla guerra: nem értem, miért lenne érv a diplomák nem egyenértékűnek tartása mellett Jérôme Kerviel esete. Vele nem az volt a probléma, hogy hol végzett. Szerinted egyébként egyenértékűnek tekintik a Corvinuson, vagy a Gábor Dénes főiskolán szerzett diplomát, vagy ugyanígy a Harvardon, vagy a University of North Dakotan szerzett diplomát ?

pkovaks 2020.08.22. 11:42:56

A szuperlativuszokban a franciak CSAK ipari tanulok lehetnek a svedeknel...A vilag legjobbjai ("världens bästa") hallod ALLANDOAN...Akarcsak a CORONA elleni vedekezesben is ök a tutik akik mindenkivel szemben mennek az autopalyan...

Sir Bates dö Hól 2020.08.22. 11:43:06

Speciel Elszászban nincs kutyaszar, de Alsace nem fro.

A többivel sem értek egyet, igaz, én csak île de France és Alsace területén laktam.

Sir Bates dö Hól 2020.08.22. 11:43:10

@budosbunko: mi két, egymástól teljesen különböző froot ismerünk;-)...

Sir Bates dö Hól 2020.08.22. 11:43:15

@ArriMédesz: inkább ide húznék egy ikszet, mint ahhoz, akinek írtad... Csak a ragozás helyes megválasztásával pontos és félreérthetetlen mondatokat kapsz.

Almandin 2020.08.22. 14:26:37

@Örömhernyó: Elhiszem, hogy a franciáknál a tanult emberek között is sok az ápolatlan. Erről is híres az a nemzet, hogy Európa legmosdatlanabb népe. Viszont ott is vannak ápoltabbak, meg nálunk is ápolatlanabbak. Amikor én főiskolára jártam, volt egy évfolyamtársam, aki szörnyen ápolatlan volt. Úgy bűzlött, mint egy csöves. Más kérdés, hogy neki pszichés problémái voltak, amelyek miatt nem tudta a tanulmányait se folytatni. Egyes lelki betegségeknek is lehet olyan tünete, hogy nem ad az illető a higiéniára.
Nálunk valóban gyakoribb a tanulatlanabb rétegeknél a büdösség. Náluk pl. az 50 körüli korosztályban nem ritka a következő párosítás: alkoholista, elhízott, ápolatlan, büdös férj, mellette műkörmös, festett hajú, mesterkélten kikozmetikázott, parfümfelhőbe burkolózott feleség. Természetesen sokan tiszták ebben a korosztályban a munkásosztályban is, de ez egy jellemző kép, én is megfigyeltem a tömegközlekedésen. Sok idősebb férfi elhagyja magát, kocsmatöltelék lesz annak minden következményével.

Almandin 2020.08.22. 14:26:37

@Ződ2000: Én 30 éve jártam Párizsban, akkor nekem se tűnt fel, hogy büdösebbek lennének az ottaniak, mint a magyarok. Tömegközlekedtem is.
Érdekes, hogy hernyó meg csak büdös franciákkal találkozott.
Valószínűleg a véletlen is befolyásolja ezeket a dolgokat. Épp kivel találkozol. Ott is nagyok az egyéni különbségek a tisztaság terén, vannak tisztább és piszkosabb emberek.

Almandin 2020.08.22. 15:03:39

Ez is érdekes, a több száz évvel ezelőtti viszonyokat ecseteli:
24.hu/elet-stilus/2016/09/05/kiralyi-higienia-leszakadt-egy-emelet-az-urulek-sulyatol/
Az utolsó bekezdés különösen érdekes, nagyon bizarr lehetett egy királyi tanácskozás ebben a formában.
Örülök, hogy nem akkor éltem, de lehet, hogy erősebb gyomrom lett volna, ha ebben szocializálódom.

Scaramella va alla guerra · http://www.youtube.com/watch?v=q1TIv7Rd3kk 2020.08.22. 16:06:25

@kardio1: azert mert jk lionban vegzett az ottani egyetemen es nem a Rettentø Jakab egyetemen, Parizsban. Emiatt a Rettentø Jakabosok lekezeltek. Mivel csak a PnL-je alapjan remelhetett elørejutast igy
A. Meghekkelte az FO rendszert
B. Limitjeit tullepve nem engedelyezett ugyleteket køtøtt, amin
C. 48 milliard EUR-t bukott ami
D. A tøbbi bank jofejsege miatt csak 4.X md ba fajt a SocGen-nek.

Tanulsag:
1. Normalis helyen az szamit h mit _tud_ valaki. FR-ben az h. honnan van a diplomaja
2. Van isten : a sznoberiat (papirmania) megbuntettek: a buntetes 4.X md eur.
3. A SocGen a francia " Goldman & Sachs". A valodi GS-ben elø nem fordulna hogy egy trader meghekkeli a rendszert.
4. Kuløn ørøm, hogy egy lion-ban vegzett tuljart a sok nagyokos parizsi eszen ;)

Egyebkent elfogultsagrol szo sincs: amig nem volt sok francia køruløttem, semmi bajom nem volt veluk.
Szeretem, ha
1. A cegben kompromisszumkereses van, es a struktura atlathato es a melos velemenyet kikerik es figyelembe veszik. A franciak nem ilyenek.
2. Ha az embereket teljesitmenyuk es nem szarmazasuk alapjan itelik meg. A franciak nem ilyenek.
3. Ha a tarsadalom elismeri (es ha lehet: ertekeli) azt ha az expatok veszik a faradsagot az integraciora. A franciak nem ilyenek.
4. Ha a vilagos szabalyokat az emberek betartjak, normakøvetøek. A franciak nem ilyenek.
Nyilvan nem lattam mind a 60 milliot, abbol a par szazbol-ezerbøl akit lattam, nekem ez jøtt le.
( mondom: az absztrakciohoz valo erzekuket elismerem. Ez az egyetlen jo dolog amit tudok roluk mondani.)

Ha en interjuztatok, _engem_ nem erdekel a papir csak az h a jelølt szakmailag (meg emberileg!) jo legyen. Ha meg tudja a tesztet oldani (es normalisan viselkedik) , akkor jo. Szortam mar ki Rettenø Jakabosokat meg Parizs-mittomen-hanyasokat, es vettem oda egy nevenincs egyetemrøl egy sracot, ezek alapjan. Utolag igen jot tettem ezzel a cegnek ;).

élhetetlen 2020.08.22. 19:11:24

@kardio1: „a francia emberek nélkül nem jött volna létre...”. A megállapítás helytálló, de, ugye nem gondolod, hogy minden művész, építész rendes, embertársait szerető, megbecsülő ember? Attól, hogy maradandót alkot, még lehet arrogáns, lekezelő, bunkó.

élhetetlen 2020.08.22. 19:59:45

@Almandin: Nem csak a szagról van szó, hanem a többi ember lekezeléséről. Fentebb írtam a felajánlott padlásszobáról. (élhetetlen 2020.08.21. 21:33:16). Kinek van rá szüksége? Vagy vidéki, vagy külföldi csóróbb diáknak. Na, annak jó lesz a hideg víz is lavórral. Nem néztem meg a szobát, de, ha víz van, lennie kell lefolyónak is. Egy zuhanyt egészen kis helyre is lehet telepíteni, és kell egy átfolyós melegítő. De eszébe sem jut, hogy ennek már a minimumnak kéne lenni.

Herr Géza 2020.08.22. 22:13:34

Ennyi hülyeséget egy rakáson még ritkán olvastam itt. Aha, a franciák büdösek. Nem zuhanyoznak. A vízszámla nagyságát simán megmagyarázza a lakó nemzetisége. Jaja. A magyarok bezzeg....
A sziszegős szappant is a franciák találták fel?

kardio1 2020.08.22. 22:58:18

@élhetetlen: általában ilyenek a művészek valóban. De ettől még furcsa az alkotó és a műve ennyire elkülönített megítélése.

kardio1 2020.08.22. 23:00:17

@élhetetlen: Szerintem nem kevés ilyen kis szálloda van a világon, ahol nincs beépitett zuhany a szobában.

kardio1 2020.08.22. 23:03:18

@Scaramella va alla guerra: Kerviel sztorijanak messze nem az volt a lényege, hogy hol végzett. Hanem hogy mit csinált. Nem volt ő népi hős. Mással támaszd alá a véleményed, olyannal, aki alkalmas is erre.

kardio1 2020.08.22. 23:08:06

@Scaramella va alla guerra: ad 3: a franciák igencsak értékelik, ha valaki igyekszik franciául megszólalni. A nyelvoktatásuk sok kívánnivalót hagy maga után. De azért igyekeznek. Turistás helyen meg pláne.
De azért örülök, hogy a dánok, hollandok bejönnek neked. Na én meg oda nem vágyom.

élhetetlen 2020.08.23. 02:18:04

@kardio1: De ettől még furcsa az alkotó és a műve ennyire elkülönített megítélése.”. Szerintem meg normális. Vincent_van_Gogh a szó hétköznapi értelmében nem volt normális. Szeretnem kéne? De, mikor beléptem a londoni National Galery adott termébe. és az egyik 20x30-as napraforgója beragyogta a termet, azt miért ne szerethetném. A másik Gauguin. Megfertőzött egy csomó kiskorút Tahitin, szeressem? Nem. De a képeit imádom, az egyiket át is varázsoltam varrott gobelinbe, itt van az orrom előtt.
A másik téma, „Szerintem nem kevés ilyen kis szálloda van a világon, ahol nincs beépitett zuhany a szobában.”. Lehet, de ezen túl kéne lépni már.
Ettől kezdve magán mese, ha nem érdekel. nem olvasod el. Nem vagyok gazdag, csak egy negyven négyzetméteres nyaralóm van Balatonon. Egyedül élek, és mikor megvettem, az első dolgom az volt, kis bontással, építéssel, szereléssel, hogy kialakítsak egy második fürdőszobát a vendégszobához. Privát szféra nekem is, a vendégeimnek is. Az más, hogy mikor a húgom elmesélte a kollégáinak, hogy negyven négyzetméteren van két 12 nm-s szoba, két fürdőszoba, előtér, étkező és konyha, akkor röhögtek, pedig van.

Scaramella va alla guerra · http://www.youtube.com/watch?v=q1TIv7Rd3kk 2020.08.23. 11:48:06

@kardio1: Jó, olvass utána Figarón. ( ën megtettem). Hint : gépeld be a Figarón/Googleben hogy Kerviel+socgen+grand ecole.
A srác állandó kisebbségi érzéssel küszködött, mert csak lionban végzett. és meg akarta mutatni, hogy mit tud, Rettentö Jakab diploma nélkül.
Nos, ezt tudta.
Meg a Rettentö Jakabban végzett fönökei is.
Meg a SocGen is :). A francia Goldman & Sachs. :). Röhej.

Tehát egy system bank majdnem-krachját (és az ezzel járó pénzügyi krízist) a francia elitizmus, hierarchia, hozzá-nem-értés és papír-mánia okozta.

[ A francia kurzusra 2 dologba ástam bele magam :(1) kerviel és SocGen (2) Mösjö Pliszoniér meg Mösjö Broszéta - akik szintén valami "jó" közigazgatási egyetemen végeztek, és akik sajátos vezetési stílusukról hiresültek el - kerítésmászása 2015 novemberében. És ennek okai :) Meg a KLM-Air France cég viselt dolgai. ]

Nyelvügyben: én azt az iskolát képviselem, hogy meg kell magunkat értetni, a nyelv kommunikációs eszköz.
=> Ezzel szemben ha franciául kell rendelnem ( mert a pincér egy nyelvet sem beszél a három-négy nyevböl, amit tudok ), akkor a többi vendég [=franciák] elszörnyedve néz rám, mint az idiótára. Baromira nem az jön le, hogy elismernék, hogy a hülyeségeikkel szenvedek, és küzdök, som grisen paa isen ;)
=> A franciórán nyelvtani hülyeségekkel gyötörnek ( szubkonjunktív, meg hogy mikor használjuk. Én magam részéröl soha, mert anélkül is meg lehet érteni, amit mondok. ), ahelyett, hogy kommunikációra hegyeznék ki a dolgokat.

Mondom: az északi országok azért jók, mert inkluzívak, és azt nézik, hogy mit _tudsz_. A franciák exkluzívak ( ahol a nem franciák állnak a legalsó lépcsön), és azt nézik, hogy mit _nem_ tudsz.
Mindezt 4.5 év, és kb. 1000 franciával történt találkozás után mondom.

És nagyon nem örülök neki, hogy a francia király olyan nagyon mozgolódik EU-s szinten, mert semmi szükség, hogy az EU-ban ez a stílus (= politizálás, kamarillapolitika, elitizmus, másik lenézése, nem-transzparens alkuk satöbbi) _még_ jobban meghonosodjon, és a józan ész _maradéka_ (=kompromisszumok, inkluzivitás, másikból a legtöbb kihozatala, kevés hierarchia) is kihaljon. ( Élö példa: ahogy van Leyent kineveztette a bizottság élére {a Spitzenkandidat-rendszert ignorálva}, meg a francia banyát az ECB élére - aki immár a harmadik déli, szemben az egyszem északival {Duisenberg})

Végül: az egy dolog, hogy te nem vágysz NLbe és DKba: de gustibus, ugyebár.
A post címe azonban: "Hét utálatos dolog Fr-ben". Úgy vélem, hogy a hozzászólásom on-topic, és érdemi információkkal szolgálok a francia utálatos dolgokkal ill. azok implikácioival kapcsolatban ;)

ladybyron 2020.08.23. 17:07:02

@Scaramella va alla guerra:

Nem szokásom blogokhoz hozzászólni, de itt több hozzászólásban (köztük rögtön a te hozzászólásodban) annyi csúsztatás van, hogy azt nehéz szó nélkül hagyni.

"ha franciául kell rendelnem ( mert a pincér egy nyelvet sem beszél a három-négy nyevböl, amit tudok ), akkor a többi vendég [=franciák] elszörnyedve néz rám, mint az idiótára. Baromira nem az jön le, hogy elismernék, hogy a hülyeségeikkel szenvedek, és küzdök"

Javíts ki, ha valamit félreértettem, de a fentiek szerint a helyzet a következő: tudsz valamennyire franciául. Francia nyelvterületen bemész egy étterembe, ahol csak azután vagy hajlandó franciául rendelni, hogy négy nyelvet végig próbáltál (legalábbis abból a megjegyzésedből, hogy egy nyelvet sem tudott a pincér az általad beszélt nyelvekből, az jön le, hogy több nyelvvel is próbálkoztál a francia előtt). Ezek után pedig - szerinted - úgy néznek rád, mint egy idiótára.

Nem is értem, mit tarthattak furcsának... :-)) Próbáljuk elképzelni, hogy egy budapesti étterembe beül egy francia, aki tud valamennyire magyarul. Először azonban franciául (majd esetleg angolul, izlandiul, albánul) próbálkozik, végül kinyögi magyarul, hogy egy gulyást kér meg egy ásványvizet. Te a szomszéd asztalnál mit gondolnál az illetőről? Hogy jaj de aranyos, hogy egy budapesti étteremben x-dik nyelvként eszébe jut a magyart használni, vagy azt, hogy ha tud magyarul rendelni, akkor eddig mit bohóckodott?

" Nyelvügyben: én azt az iskolát képviselem, hogy meg kell magunkat értetni, a nyelv kommunikációs eszköz. (…) A franciórán nyelvtani hülyeségekkel gyötörnek ( szubkonjunktív, meg hogy mikor használjuk."

Jó lesz az subjonctifnak is. A szubkonjuktív legfeljebb valami konjunktúra alatti dolog lehet, de a közgazdasági zsargonban nem vagyok otthon. :-))

1. A nyelvtanközpontú oktatás nem sajátosan francia probléma, tehát a "hét franciaországi utálatos dolog" egyikének vagy +1-nek tekinteni irreleváns.

2. A kötőmód használata egy bizonyos szinten túl fontos a latin nyelvekben, akár tetszik, akár nem. Nyelvtanítás során nem az elején kerül elő, hanem akkor, amikor már tudsz kommunikálni. Amennyiben alapszinten már használod, és biztosan használod a nyelvet, akkor a magasabb szintű kommunikáció szempontjából már fontos a nyelvi igényesség is, tehát a szókincs bővítése, a nyelvtani ismeretek elmélyítése, így a csúnya kötőmód megtanulása is. Szép dolog, és valóban nagyon fontos, ha valaki alapszinten kommunikál egy nyelven, tud útbaigazítást kérni, vásárolni, étteremben rendelni, megírni egy levelet az amazonnak, hogy hol a rendelt cucc. De még szebb, ha ezután igyekszik csiszolni a nyelvtudását, és azzal együtt a kulturális ismereteit. Hidd el, ha választékosan használsz egy nyelvet, és az anyanyelvi beszélő azt tapasztalja, hogy az adott kultúráról, történelemről is van fogalmad, akkor más szemmel néz rád. És egy ponton túl ez többet ér, mint a "leginkluzívabb" attitűd, aminek előnyei mellett megvan az a hátránya, hogy ha már nem tud használni, akkor úgy elfelejt, mintha nem is léteztél volna.

"Mindezt 4.5 év, és kb. 1000 franciával történt találkozás után mondom."

1000 ember csak nagyon-nagyon felületesen lehet ismerni. Viszont könnyű félreismerni., például, ha 20 "exkluzív" piréz után a többi 980 piréz esetében is abból indulsz ki, hogy ők is "exkluzívak". Mert ilyenkor esélyük és lehetőségük sincs arra, hogy bebizonyítsák az ellenkezőjét.

Azt joggal írhatod, hogy a francia vállalati és cégrendszer ilyen és ilyen sajátosságokkal bír, de tapasztalataim szerint az általad elmondottak semmivel sem jellemzik jobban a francia társadalmat, mint a magyart.

"semmi szükség, hogy az EU-ban ez a stílus" másik lenézése (…)

Nem akarlak kiábrándítani, de a skandináv társadalom jelentős része nem kevésbé lenéző más társadalmakkal szemben, mint a francia vagy a brit vagy - néhány fenti hozzászólás alapján - a magyar társadalom jelentős része. Legfeljebb csak az különbözik, hogy miben tartják magukat jobbnak, vagy a másikat rosszabbnak.

"KLM-Air France cég viselt dolgai."

Az ugye megvan, hogy a KLM holland? :-)) (OFF: Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hog sokat utazhattam, repülhettem, sok légitársaságról gyűjtöttem tapasztalatokat. Negatív élményem azonban eddig szerencsére csak kétszer volt - mindkétszer a KLM-mel. ON)

ladybyron 2020.08.23. 17:10:47

Franciaországban, ahogyan minden országban vannak idegesítő dolgok, ezek egy része általános vagy sok országról leírható, néhány tényleg specifikus. Azonban a fenti hozzászólásokban jócskán ismételgetnek olyan előítéleteket, amelyek egy része messze nem csak Franciaországra jellemző, és/vagy egy ideje már nem jellemző.

1. Nyelvtudás hiánya és "bunkóság". Nem tudom, mi volt harminc éve, de a személyes tapasztalataim olyannyira nem támasztják alá ezeket az előítéleteket, hogy talán egy-két negatív tapasztalatot tudok felidézni. Kezdetben igencsak akadozott a franciám, de mindenki nagyon előzékeny volt, ha nem boldogultunk, akkor átváltottak angolra (egy-két helyen olaszra), és ha valaki nem beszélt idegen nyelven, az is kézzel-lábba, rajzolással, mutogatással, de igyekezett segíteni. A kisgyerekes fiatal pártól kezdve, akik negyedórán keresztül igyekeztek segíteni, hogy a metródzsungelben eltévedve mielőbb eljussak az Operához, az idős francia pincérig egy eldugott étteremben, aki miután meghallotta, hogy magyar vagyok, rögtön Sárközyt emlegette, a Szajna-parti bouquniste-ig, aki rögtön előkapott egy Márai-kötetet, és a magyar irodalomról kérdezett, egészen a kicsit nagyothalló néniig, aki meglátva, hogy a lemerülőben lévő mobilommal és akadozó GPS-szel szerencsétlenkedek a szakadó esőben a Romantikus Élet Múzeumát keresve, odajött, és elkísért - bár egy kukkot sem tudott más nyelven. A pincérek, az eladók, a taxisok, és általában a fiatalabb korosztály angoltudásával pedig semmi gond.

Egyébként én eddig mindenhol azt tapasztaltam, hogyha az adott nyelvterületen elmondtam, hogy nem vagyok anyanyelvi beszélő, csak tanulom a nyelvet, akkor kivétel nélkül mindenki segítőkész volt.

2. Büdösség. Ezt végképp nem értem. Azt magam is tapasztaltam, hogy Nyugat-Európában (a briteknél, Németországban, a skandináv államokban) kevésbé elterjedt a napi fürdés, zuhanyzás. Ráadásul mostanában ezt a szokást a klímaaaktivisták igyekeznek erényként tálalni. De hogy átlagban több büdös ember lenne köztük, mint más országok lakói között, azt nem tapasztaltam. Tavaly nyáron, a legnagyobb melegben voltam Párizsban, sokszor utaztam zsúfolt buszon is. kifejezetten érzékeny a szaglásom, és fürdés/zuhanyzás mániás vagyok. De soha, sehol nem éreztem, hogy bárki is büdös lett volna.

3. Arrogancia, lenézés. Scaramellának írtam, hogy ha valami, akkor ez végképp nem országspecifikus... Az egyik legrosszabb emberi tulajdonság lenézni a másik csoportot, a csoporton belül a másik alcsoportot, a saját alcsoporton belül a másik embert, vagy azért, mert jó tudni, hogy a másik még rosszabb valamiben, vagy féltékenységből. És ezzel együtt jár az "én bezzeg"/"mi bezzeg" attitűd. Jó lenne, ha létezne olyan társadalom, amely mentes az arroganciától és a lenézéstől, de amíg a társadalmakat emberek alkotják, addig azok jelentős része mindig talál valakit, valakiket, akiket lenézhet.

Szaktanár 2020.08.23. 18:20:36

@ladybyron: "A pincérek, az eladók, a taxisok, és általában a fiatalabb korosztály angoltudásával pedig semmi gond."

:DDD

mondjuk ez igaz, az én bmw-mel sincs semmi gond, pont ugyanabból az okból kifolyólag, amiért a franciák angolnyelv tudásával: mert nem létezik.

ladybyron 2020.08.23. 23:33:34

@Szaktanár:

Vagy inkább a te egyéni nyelvváltozatodat nem tudták beazonosítani? :-)))

kardio1 2020.08.23. 23:56:11

@Scaramella va alla guerra: Kervielnek valahogy meg kellett magyarázni, mit miért tett, sorban 3 ügyvédje volt, mind más taktikával. Nem kell mindent bevenni, még ha vki könyvet is írt az esetről, ezzel a hipotézissel.
A francia nyelvről : ha Plissonnier nevét se tudod leírni helyesen, akkor még van mit tanulnod. A subjonctif pedig a nyelv része. Ha nem használod ott, ahol kell, sosem fogsz helyesen beszélni. A dánban, hollandban sem válogathatod meg, melyik nyelvtani eszközt használod: azt, amelyik oda való. Egyébként vicces vagy a nagy déli utálatoddal: a latin népek elődei a rómaiak voltak, igen jó szervezők, mérnökök, katonák. A mai latin népeket germán hatás érte, igy lettek olyanok, mint ma. Ezek szerint a germán vér rontotta el a jó rómaiakat :)

Szaktanár 2020.08.24. 01:34:31

@ladybyron: nézd, ez is egy opció, de tekintve, h közel egy évtizede élek különböző országokban, mindig nagyon lassan és artikuláltan beszélek angolul ott, ahol nem az az hivatalos nyelv :) itt londonban nyilván más ritmusban, a helyiekhez igazodva.

ladybyron 2020.08.24. 06:29:28

@Szaktanár:

Nos, engem éppen annyira győzött meg, amit írtál, amennyire téged az én többéves tapasztalataim. Remélem, nem gond, ha folytatom a játékot, amit elkezdtél. :-))

Szaktanár 2020.08.24. 11:39:28

@ladybyron: egyáltalán nem - te rendelkezel a saját időddel, mint ahogy azzal is, h mennyi ideig kívánsz szembemenni a pályán :) a saját időmmel viszont én - és fájdalom, de abból most többet nem tudok rád szánni - talán egy másik alkalommal :)

solar flare 2020.08.24. 13:14:25

@Szaktanár:

Ez mind szép, és vicces, de miért vikingül írod az ö-t?

Direkt?

solar flare 2020.08.24. 13:14:39

@DFK: Kár, hogy csak pár évig tartott a népnevelés...

ladybyron 2020.08.24. 13:14:44

@Szaktanár:

Semmi gond. Nem te vagy az első, és nem is az utolsó, aki nem tud szembenézni azzal, ha a valóság vagy mások tapasztalatai felülírják a kényelmes előfeltevéseiket. :-))

Szaktanár 2020.08.24. 13:49:20

@solar flare: ha már kötekedni szeretnél, legalább az embert találd el ;)

@ladybyron: igen, pontosan ez az, amiért nem vesztegetek rád több időt :) teljesen világos, h neked mindenki szembe jön. főleg azok után nem látom értelmét a veled való diskurzusnak, h még azt sem értetted meg, a véleményem nem előfeltevésen, hanem saját tapasztalaton alapul. na minden jót!

solar flare 2020.08.24. 16:27:04

@Scaramella va alla guerra: De diszlexiás vagy? Kifolyt a szemem, mire ezt elolvastam...

solar flare 2020.08.24. 16:27:07

@Scaramella va alla guerra:

Ez mind szép, és vicces, de miért vikingül írod az ö-t?

Direkt?

solar flare 2020.08.24. 16:27:16

@Szaktanár:

Igazad van, elnézést kérek, rossz helyen nyomtam meg a "válasz" gombot, a hozzászólás felett, és nem alatta, úgyhogy tényleg nem neked szántam.

Szeretek kötekedni egyébként, de nem az volt a lényeg, hanem az, hogy kifolyt a szemem a viking "Ø" betűktől, nem érzem létjogosultságát, én is angol billentyűzeten gépelek éppen, magyar kiosztással, nem értem azokat, akik olyan hülyeségekkel jönnek, amikor ékezet nélkül írnak hozzászólásokat, hogy "de nincs magyar kiosztású billentyűzetem".

Nekem sincs, de attól még fel lehet tenni a magyar kiosztást, és teljesen jól működik.

ladybyron 2020.08.24. 16:27:27

@Szaktanár:

Bátorkodnám felhívni a figyelmedet, hogy először te vontad kétségbe az én tapasztalataimat, és te nem vagy hajlandó elfogadni, hogy másoknak teljesen más tapasztalatai vannak.

Érdekes kiindulópont egy vitához, ha rögtön elvágsz minden vitaehetőséget, azzal, hogy az általam írt konkrétumokra annyit tudsz érvként felhozni, hogy fölényesen odaveted: az angoltudás "nem létezik", majd hogy mindenki velem megy szembe az autópályán. Ezek után furcsa lenne, hogy te nem tartasz engem vitapartnernek, Azonban miután előkelően közölted, hogy nincs rám időd, mégis leereszkedtél hozzám vitakultúrád retorikai magaslatairól, így aligha kell komolyan venni a dohogásaidat. :-))

Szaktanár 2020.08.24. 16:38:12

@solar flare: teljesen egyetértek, használják csak szépen a népek a magyar billentyűzetkiosztást :) nekem sem magyar a fizikai már baromi régóta, oszt mégis képes vagyok ékezeteket előcsalogatni.

solar flare 2020.08.24. 17:14:06

@Szaktanár:

Ugye? Ennyi... Ez nem lehet kifogás... Szépen meg lehet tanulni, hogy melyik billentyűn vannak a magyar bötűk :)

solar flare 2020.08.24. 17:14:10

@solar flare: De=Te ...

Úgy látszik, én is diszlexiás vagyok :)

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2020.08.24. 17:49:16

@bazzgeth: Kösz, ez jó volt...így utólag, kívülállónak.Neked, gondolom kevésbé.
:D

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2020.08.24. 17:50:04

Akkor úgy látszik Franciaországban pont ugyanazok a problémák vannak, mint Magyarországon.Csak épp nem teljesen egyforma szemszögből.
:-))

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2020.08.24. 18:47:11

@solar flare: Húúúú, cimbora, hogy én ezt hányszor ugattam már, itt is és máshol is...Hottentotta Windowson, atatürk ipé címmel, dél-szudáni böngészőben és nyenyec billentyűzeten is lehet magyarul írni.Ha akar valaki.
:D

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2020.08.24. 18:59:33

És hogy nekem is legyen egy fhanszia, ráadásul higiéniás emlékem: 1984-ben, mikor kijutottunk a nagy dicső Párizsba, szüleimmel még gyerekként, akkor az egyik legnagyobb akkori városkörüli nemzetközi kempingben, Bois De Boulogne-ban(biztos rosszul írtam...) durva valóságként ért, hogy a klozetok kb. 90%-a latrina...Ilyet kábé Afrika, Ázsia legpocsékabb helyeire saccoltam volna.
Fúj, atyaúristen, a modern és felvilágosult Franciaországban ilyen undorító helyen kell az ember a dolgát végezze?
Persze, mert könnyű takarítani.Hátbazmeg, ez igen.Azóta se tudom, hogyan kell ilyesmi helyen nem összesz@rni-hugy0zni az ember letolt ruháját.Volt két fogódzkodó is általában lyukanként, sok köszönet van benne.Épp csak nem husáng, mint a szibériai vécében, hogy távolt tarthassa az ember a farkasokat...
Brrrr, azóta is meghatározó emlék.
.
És a végére egy nagy okosság, szintén tőlem.
Ekkora országokban, népességű területeken, (több tíz milló lakos, több százezer négyzetkilométer) nincs olyan, hogy általános tapasztalat.Csakis olyan, hogy én, te vagy ő ezt, így és ekkor tapasztalták; és attól még akár sok száz másik embernek is lehet hót ellenkező, különböző, más, egyéb tapasztalata.Vagyis erősen hülyeség ezeken a dolgokon összevitatkozni.

Almandin 2020.08.25. 18:34:50

@geegee: A francia vécé, vagy becenevén guggony. Ismerős. Én gyerekkoromban Bulgáriában találkoztam vele. Utoljára a kilencvenes évek elején Olaszországban találtam ilyet, de ott nemigen volt jellemző. Egyébként ezeket gyakran bekötik a csatornahálózatba, csupán egy kényelmetlen megoldás. Mindig elgondolkodtam azon, hogy beteg vagy idős emberek hogyan használják? Szerintem sehogy. Ráadásul az ember könnyen lecsinálhatja a lábát, cipőjét is. Fúj. Egyedüli előnye, hogy edzi a lábizmokat.
Blogbejegyzés is született a témában:
iranybali.cafeblog.hu/2014/04/10/a-guggolos-wc-rejtelmei/

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.